Blog

  • Légió: Pszichedelikus rémálom lett az X-Men sorozat első része

    A zseniálisra sikeredett Fargo sorozat alkotójától, Noah Hawley-től érkezett az FX csatornára a Légió (Legion) című sorozat, melyet idehaza a FOX mutatott be. Az új Marvel produkció különlegessége, hogy nincsenek benne köpenyes-maszkos jótevők, csak egy fura fickó, akinek fogalma sincs, hogy szimplán elmebeteg vagy pedig szuperképességei vannak. A Légió középpontjában David Haller áll, aki az X-Men képregényekben Charles Xavier fia, a legerősebb mutáns valaha, az FX adaptációja azonban a karaktert teljesen új vágányra tereli. Igazából, ha az embernek nem mondják, akkor nem is annyira egyértelmű, hogy a Légiónak köze van az X-Menhez.

    Jó, persze a mutánsokat emlegetik, de inkább egy pszichedelikus rémálomról van itt szó, hiszen a főhős különféle idősíkokban mozogva képtelen eldönteni, hogy ami éppen vele történik az valóságos-e. Ez egy csomó nézőt elkergethet a Légió közeléből, azonban a pilot epizód olyan vizuális elemekkel gyönyörködtet, amilyeneket utoljára talán az NBC-s Hannibalban láthattunk. A Légió képi világa ugyanis zseniális, az ember a 67 perces játékidő alatt többször is felkapja a fejét a bravúros megoldásokra. Ráadásul egy bollywoodos mozdulattal egy ponton a szereplők még táncra is perdülnek. Mindössze ennyire lett abszurd a FOX kezében lévő új Marveles sorozat.

    legio-pilot2

    De hát mit is várunk? A Légió jó része egy elmegyógyintézetben játszódik, ahol David összetalálkozik egy olyan nővel, aki ki nem állhatja, ha hozzáérnek. Persze, hogy belészeret és ezt a kis kalandot nem fogja mindenki túlélni. A sorozat nagyon ügyesen játszik azzal, hogy egy megbízhatatlan narrátor játssza a főszerepet, így igazából az is megkérdőjelezhető, hogy a diliházas jelenetek valóságosak-e. Vagy hány százalékuk az. A főhős ugyanis tudathasadásos és az ebből fakadó képességei se egyértelműek. Az viszont igen, hogy a „sidekickjét” alakító Aubrey Plaza lubickol a szerepében és a David szívszerelmét alakító szőkeség, Racher Keller is igazi felfedezés lehet sokaknak. A Légió egyszerre tud futurisztikus lenni és retro, miközben teljesen elborult karaktereket láthatunk, akik azt se tudják, hol vannak.

    Aztán persze bejön egy kormányas szál is, akik tudják, hogy milyen veszélyes mutánssal van dolguk, de David képességei itt az elején még eléggé homályban maradnak. Mondjuk egy jó kis testcsere, illetve némi tányércsattogtatás és emberreptetés is bejátszik a képbe. A Légió pilotja iszonyú misztikus és hagyja a nézőt a sötétben botorkálni, de egy egész jó akciójelenetben lerántják a leplet arról, hogy a különleges képességű emberek igenis léteznek. Sőt, olyan mintha megkapnánk Charles Xavier női megfelelőjét, de erről nyilván majd a későbbi epizódok alapján tudunk bővebben nyilatkozni.

    legio-pilot3

    Eddig a kritikusok jó része a Netflixen futó Daredevilt vagy a Jessica Jonest emlegette, amikor formabontó szuperhősös sorozatokról volt szó. A Légió azonban borítja az asztalt, de erősen. Egyelőre ez a legegyedibb Marveles széria, ami a piacon van. És éppen azért szerethető a produkció kezdése, mert nem erőlteti a maskarákat, nem puffogtat olyan kliséket, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár. Hanem igyekszik megbotránkoztatni, sőt helyenként a frászt hozni az emberre. Elég arra a kövér lényre gondolni, aki meg-megjelenik Davidnek és aki elképzelhető, hogy a főhős egy gonosz személyisége, aki ha felszínre tör, akkor akár főgonosz is lehet még a karakterből. Légió ugyanis a képregényekben nem egy jó arc, igazi antihős.

    A készítők ezzel a sorozattal elég kemény fába vágták a fejszét, ugyanis rengetegen menekülni fognak a nem konvencionális történetmesélés miatt. De igenis merni kell újítani, másképp olyan produkciókkal leszünk elárasztva, mint a DC-s Arrow vagy Supergirl. Valljuk be, ezek minőség szempontjából eléggé bénák. A Légióban nem lesz benne Rozsomák, se más jól ismert X-Men, ugyanis az FX újdonsága egy alternatív világban játszódik. Ez pedig azért jó, mert kísérletezésre adhat teret a készítőknek. A Fargóból kiindulva nagyon jó kezekbe került a széria, azon a szérián ugyanis helyenként erősen lehet sírni, olyan drámai és vicces egyszerre.

    legio-pilot5

    A Légió esetében a castingot nagyon eltalálták, a karakterek kellően elmebetegek, furák, de azért szerethetőek is. A Légiót játszó Dan Stevens pedig nem az a kigyúrt, atletikus, háztetőről háztetőre ugráló szuperhős. Hiszen maga se tudja, hogy mire képes. Az meg még a kanyarban sincsen, hogy kitalálja, mit kezdjen az erejével. A Légió képileg rettenet szép, váratlan megoldásokkal teli van, a készítőknek egyedül arra kellene odafigyelniük, hogy a sztori ne legyen ennyire csapongó. De úgy tűnik, ez az első olyan Marveles adaptáció, amely kinézi a közönségéből, hogy szájbarágás nélkül is élvezni tudja a produkció absztrakt világát. Ennek meg csak örülni lehet.

    És a Légiót látva csak egyért fohászkodhat az egyszeri néző. Hogy Bryan Singert íróként többet ne engedjék komolyabb szerepkörben az X-Men franchise-hoz.

  • Legyen tiéd a COLOSSUS!

    Erdész Róbert, a legendás Solaris zenekar egyik alapítója és billentyűse COLOSSUS címmel egy fantasztikus regénnyel jelentkezett tavaly októberben.

    A kötetből három példányt sorsolunk ki február 15-én, szerdán. A sorsolásban automatikusan részt vesz mindenki, aki tagja a Galaktika Klubnak.

    Még nem vagy tag? Lépj be most!

    A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk és több partnerünknél is. Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.

    Legyél tagja egy igazán fantasztikus klubnak!

    A játékunk véget ért. A nyertesek:
    Ilia Pál (Budapest), Zsigó Brigitta (Érd), Varga Ferenc (Fót)
    Gratulálunk!

  • Indulás Mordorba! – Új kiegészítő jön a Gyűrűk Ura Online-hoz

    A Gyűrűk Ura a Warner Brothers és a Turbine közös  fejlesztésű MMORPG játéka, ami immáron tíz éve fut. A játék húzóereje eredetileg Tolkien méltán elismert fantasy világa, és ha a játékos rászánja az időt erre az igen-igen öreg játékra, egy nagyon kidolgozott, és valóban a tolkienizmushoz hű világban találhatja magát.

    A játékban ötféle faj közül választhatunk, azon belül pedig tízféle kaszt áll rendelkezésünkre, hogy belemerüljünk Középfölde magával ragadó világába. A játék rendkívül sok mindenben kiemelkedik a többi MMO közül. Ilyen elem például, hogy a választható kasztok nem hasonlítanak más online játékok kasztjaihoz, hanem a könyveken alapulnak, és a funkcióik is az azokban leírtakra emlékeztetnek. Például a bérgyilkos (assassin) szerepkör, teljesen hiányzik a játékból, helyette a picit hasonló, de teljesen egyedi betörő szerepkört veheti magára a játékos, épp úgy, ahogy Zsákos Bilbó tette A hobbitban.

    lotro 3

    A program eddig öt fő kiegészítőt élt meg, elkalauzolt minket Mória bányáiba, Völgyzugoly ostromába, Vasudvard felemelkedésébe, Rohanba, és a Helm szurdokba is. Megannyi kiegészítő közben rengeteg tartalmat töltöttek a játékba, így például a lóháton való ütközeteket és a nagyszabású háborúkat is. A rengeteg mellékküldetés mellett végigjátszhatjuk az epikus küldetést is, aminek során figyelemmel kísérhetjük a Gyűrű útját Mordorba, és közvetve vagy közvetlenül is segíthetünk Frodónak és a Gyűrű Szövetségének kalandjaikban. Találkozhatunk a Vándorral, Gandalffal és megannyi más szereplővel, akiket említenek a könyvben.

    lotro 4

    2017 nyarának végén, egy óriási hírrel szolgálhatunk a játékosoknak, miszerint az Egy Gyűrű végre megérkezik Mordorba. Az új kiegészítő belépést fog engedni a sötét erők központjába, Mordorba, sőt, részt vehetünk majd a harcban a Fekete Kapunál. A kiegészítő híre nagyon jó hatással volt a Gyűrűk Ura Online játékos közösségére, mivel a legutóbbi nagy kiegészítő piacra dobásának már négy éve, és már kezdték kongatni a vészharangot, hogy lekapcsolják a játékot, még mielőtt a végkifejlethez érne a történet.

    Már hónapok óta tudható volt, hogy a Turbine nem fogja tovább folytatni a PC-s játékait, és ennek hatására számos régebbi játékaiknál lehúzták a rolót (pl. az Asheron’s Call), de végül is a két legnagyobb címüket, a Dungeons And Dragons Online-t és a Lord of The Rings Online-t a Daybreak stúdiónak elpasszolták, tehát mégis életben maradhat ez a két játék. Sőt, a Daybreak csapata már előre egy éves tervezetet szolgáltatott a játékosoknak, hogy lássák, milyen komolyan is gondolják a játékot. A tervezetbe rengeteg mindent sűrítettek bele, a fejlesztésekben kifejezetten sokat fognak dolgozni a játék kinézetén. Komoly ráncfelvarrásokat terveznek a karaktertextúrákon és a környező területeken, hogy frissnek hasson a játék a legkorszerűbb gépeken is. A grafikai frissítések mellett játékmenetbeli frissítésen is gondolkoznak. Egyelőre nem lehet sejteni, hogy ez mit jelent, de valószínűleg nem lesz semmi komoly, tehát a tab-kijelölős rendszer maradni fog. Továbbá jön egy új játszható faj, az elf. Bár eddig is lehettünk elfekkel, azok inkább erdei elfek voltak, ezek viszont a kifejezetten szőke High Elfek, akikről szó van.

    lotro 5

    Amikor a Gyűrűk Uráról beszélünk, a fantasy fanok jó részének félrever a szíve, hogy mi lesz ezzel a nagyszerű témával, attól függetlenül, hogy milyen feldolgozásról van szó. De szerencsére most egy pozitív hírrel szolgálhatunk, hogy igenis él még a mítosz az online játékában is. Bár a készítők azt mondják, hogy az Egy Gyűrű elpusztítása után is folytatni fogják a játékot, mert még rengeteg régió maradt felfedezetlenül Középföldén, mégis az ember nem haladhat el amellett, hogy véget ér a játék fő küldetése. Éppen ezért, ajánlom minden Gyűrűk Ura rajongónak, hogy szánják rá az időt, hogy kipróbálják és elmerüljenek a majd tízévnyi tartalommal szolgáló Gyűrűk Ura Online-ban. Mert nem lehetünk benne biztosak, hogy meddig marad még online.

    lotro 2

    A játék maga ingyenes, viszont egy kis progresszió után kér kisebb összegeket, hogy felszabadíts küldetéseket bizonyos zónákon. De talán az a legolcsóbb, ha havi VIP-t vesz az ember, mert akkor minden zónát megkap arra az időre. Ha nagyon nem akarunk fizetni, az sem gond, mivel egy kis munkával fel tudunk szabadítani minden elzárt régiót. Az se baj, ha nem volt szimpatikus egyik játszható faj/kaszt sem, mert ha szeretnénk, akár a Fehér Kéz katonái közé is besorozhatunk, wargként, orkként vagy uruk-hai-ként is, ha arra támad kedvünk.

  • Superbowl 2017: Előzetes-cunami

    Amerikai foci, gigasztárok, dollármilliós reklámdíjak: ez mind-mind az év legjobban nézett eseményére, a Superbowlra vonatkozik. A sportrajongók lázasan drukkolhatnak kedvenc csapataiknak, világhírű zenészek óriási show-műsor keretein belül szórakoztatják a nézőket, de sosem hagyják ki a filmkedvelőket sem. A másodpercenkénti több millió forintnak megfelelő reklámdíjak egyáltalán nem rettentik vissza a filmstúdiókat. Hagyománnyá vált, hogy az adott év legjobban várt filmalkotásainak új előzeteseit a Superbowl reklámszüneteiben tekinthetjük meg. Most sincs ez másképp, idén is kaptunk pár nyalánkságot.

    The Pirates Of The Caribbean: Dead Man Tell No Tales

    Jack Sparrow újra visszatér a vászonra, és vele tart Orlando Bloom is. Hangulatos kedvcsinálóban láthattuk a Karib tenger kalózai ötödik felvonását, melyhez megjelenési dátum is tartozik: 2017. május 26.

    https://www.youtube.com/watch?v=i3wJjLXjySg

     

    Logan

    Menthetetlenül Last Of Us-szerű hangulatba hoz az utolsó Rozsomák film összes megmozdulása, de talán ez egyáltalán nem baj. A Logan igazi sötét, komor drámának ígérkezik, mi sem bizonyítja jobban, mint a Superbowlon bemutatott fél perces ízelítő. Premier március harmadikán.

     

    Transformers: The Last Knight

    A mozi-mumus, Michael Bay újra akcióban. Hogy a soron következő Transformers film látványos lesz? Naná! Jó is lesz? Erre nehéz felelni, de legalább látványos lesz… Ha más miatt nem is, Anthony Hopkins szereplése miatt megérhet egy misét.

     

    Ghost In The Shell

    Március 31 már elég közel van. Ezen a napon jelenik majd meg az egyik legnépszerűbb és legismertebb manga/anime élőszereplős filmváltozata. Scarlett Johannson eddig úgy fest, remek választás volt az Őrnagy szerepére, reméljük nem lesz túlságosan amerikai a végeredmény.

     

    Stranger Things második évad

    A tavalyi év egyik közönség kedvenc sorozata nem kétség, hogy folytatást kap. A kisvárosi sci-fi dráma nosztalgiavasútként hat minden középkorú nézőnek, nem mellesleg a Stranger Things izgalmas és rejtélyes sztorival operált. S ehhez hozzájön az elmúlt időszak legtehetségesebb gyerekszínészek garmadája. Halloweenkor megjelenés.

     

    Guardians Of The Galaxy Vol 2.

    Űr-Lord és csapata büszkén tér vissza. Ahogy elnézem, a Galaxis Őrzői második része borultabb és poénosabb lesz, mint az első. A zenék zseniálisak, és úgy igazából mindenből kapunk egy keveset, amire számítani kell a film során.

    https://www.youtube.com/watch?v=wDkIJ-G7HFU

     

    A Cure For Wellness

    Nos, ezen előzetes alapján nem teljesen érthető, mi szeretne lenni az A Cure For Wellness, minden esetre bármi is legyen – kíváncsiak vagyunk rá.

     

    LIFE

    Jake Gyllenhaal és Ryan Reynolds együtt szerepel egy kifejezetten izgalmasnak tűnő SF-thrillerben, a LIFE-ban. Egy űrállomás legénysége furcsa létformát talál, amely a marsi élet kipusztításáért is felelős lehet. Az organizmus túl gyorsan indul fejlődésnek, és a Föld sorsát fenyegeti. A történet érdekfeszítő, a szereposztás sem rossz, meglátjuk mi sül ki belőle.

  • Santa Clarita Diet: Segítség, zombi lett a nejem!

    A Netflix egy korántsem hétköznapi szitkomot indított el február elején, ez a Santa Clarita Diet, melyben Drew Barrymore és Timothy Olyphant játsszák a főszerepeket. Egy olyan házaspárként láthatjuk őket, akik gondtalanul élik kis amerikai hétköznapjaikat, egészen addig, amíg a feleség meg nem betegszik. A baj azonban nagyobb, mint gondolnák, ugyanis a nőnek leállnak az életfunkciói és elkezd elég komoly érdeklődést mutatni a nyers hús és az emberhús iránt. A Santa Clarita Diet egy egészen ügyes csavarral nyúl a mára elcsépelt zombitémához, ugyanis humorosan közelíti meg azt. Ettől függetlenül a sorozat csak erős gyomrúaknak ajánlott, ugyanis a nej elég csúnyán felkoncolja az áldozatait. A szereplőgárda egyébként parádés, feltűnik a produkció első évadában például Nathan Fillion, aki csak úgy lubickol ingatlanosként. Mondjuk nem sokáig.

    A Santa Clarita Diet tudatosan rájátszik arra, hogy minél komikusabb helyzetbe rakja a főhősöket, akik arra készülnek, hogy embereket tegyenek el láb alól, feltűnés nélkül. Az asszonykának ugyanis ennie kell, másképp nem lehet tudni, hogy átmegy-e egy The Walking Dead-féle járkálóba. Az biztos, hogy Barrymore-nak helyenként így is agresszívan kellett ugrálnia a kamera előtt. Emellett a házaspár két szomszédja rendőr, az egyiküknek van egy nagyon fura fia, aki a zombis család körül ólálkodik folyton és a szintén tini lányuknak próbálja csapni a szelet. Például úgy, hogy elviszi képregényboltba. A Netflix új sorozata afféle szatíra, hiszen a házaspárnak ki kell találnia a kezdetek kezdetén, hogy miképp birkózzanak meg az emberölés problémájával. Az egy dolog, hogy ők csak kajaként tekintenek az áldozatokra, ellenben a kivégzések mindig nagyon véresek, a rendőrszomszéd ösztönösen gyanakszik rájuk, plusz nem is annyira egyszerű elintézni, hogy a meggyilkolt emberke nyom nélkül eltűnjön. Úgy, hogy ne is keresse senki.

    scd-2

    Hasonló alapvetéssel egyébként már találkozhattak a nézők, a Dexter című sorozatban, ott azonban a főszereplő közel sem volt ennyire szimpatikus karakter. A Showtime szériája annak ellenére, hogy szintén helyenként undorítóra sikeredett, már a gyilkosságok miatt, mégis inkább unalmas volt. Drew Barrymore emberhúsra éhes háziasszonya minden bohósága ellenére szerethető, de szerencsére messze áll attól a tipikus Szex és New Yorkos karaktertől, akiért a női nézők bolondulnak. A Santa Clarita Diet ugyanis annak ellenére, hogy helyenként tartalmaz romantikus elemeket, mégse egy tipikus női néznivaló. Kivéve, ha az ember nagyon bolondul a nem túl konvencionális zombisorozatokért. Mert akkor a Santa Clarita Dietnek azonnal üljön neki. Mondjuk tény, hogy a képi világ nem annyira egyedi, mint a Hannibalban, de egy vígjátéktól ezt senki nem várja el.

    A Netflixnél nagyon tudják, hogy miképp kell az egyszeri nézőt meglepni, hiszen náluk fut a nagyon elborult Black Mirror, az animációs sorozatok új zászlóshajója, a BoJack Horseman, vagy épp a 80-as évek hangulatát felidéző, E.T-re hajazó Stranger Things is. Korábban az HBO-ra lehetett mondani, hogy ott aztán kemény produkciók vannak és a minőség mindig kiegyensúlyozott, de mostanra a Netflix lett az új HBO. Főleg, hogy még a Marvel kissé középszerűnek számító hőseit – már a mozis Avengershez képest – is igazi kőkemény drámai sztorikkal fel tudták futtatni a közönségnek. A Santa Clarita Diet az unalomig ismételt romantikus szitkomok történetét dobja fel egy nem annyira hétköznapi csavarral és ez nagyon jól áll neki. De legalábbis meglepi az embert, amire egyre kevesebb sorozat képes. Főleg nem az amerikai országos csatornákon.

    scd-3

    Annak ellenére, hogy a Santa Clarita Diet iszonyú jól sikerült, mégis adni kell neki legalább 2 részt. A pilot ugyanis csak a felvezetést intézi el, itt még annyira nem lehet azonosulni a karakterekkel, a vicceknek és különös szituációknak is idő kell, hogy ebben a produkcióban eljöjjön az idejük. Ha az ember viszont megszokja a sorozat stílusát és humorát, akkor szinte le se lehet tenni. Sok kritikus egyébként pont azért ítélte el a Santa Clarita Dietet, mert túl grafikus lett, rettenetes mennyiségben folyik a vér és szakadnak a végtagok. Erre azonban van megoldás, nem eközben kell a vacsorát elkölteni. Aki meg nem bírja a durvulást, az tényleg nézzen inkább The Big Bang Theoryt.

    A Santa Clarita Diet első évadát a Netflix teljes egészében kiadta, mind a 10 részt, ahogy szokták. Egyelőre nem tudni, hogy a furcsa kaliforniai álomnak lesz-e folytatása, de drukkolunk neki, mivel az elrugaszkodott, bátor humorizálásra igenis szükség van. Senki nem kíváncsi egy 15. Jóbarátok feldolgozásra.

  • Az űrdráma folytatódik – A Térség második évad premier

    A cikk cselekményleírásokat tartalmaz!

    Nem szeretnék fölöslegesen többet beszélni a különböző adaptációkról, mint amennyire szükséges. Nagyon jól tudjuk, hogy könyvből borzasztóan nehéz jó film-, vagy sorozatadaptációt készíteni. Nem lehetetlen, vannak rá jó példák, de annál több ellenpélda sorakozik egymás mögött. A Térség, azaz a The Expanse sajnos úgy néz ki, hogy az utóbbi kategóriába tartozik. A Syfy megpróbálkozott egy olyan átemeléssel, ami meglehetősen nagy falatnak bizonyult a csatornának. Az még hagyján, ha kimarad pár dolog a végső termékből, de ha totál kihagyunk valamit, az kérdéseket fog maga után hagyni. Arról már ne is beszéljünk, mi történik, ha megváltoztatjuk a cselekményfolyamot.

    expanse

    A Térségben a kronológiai folytonosság kulcsfontosságú. Csak akkor érthetjük meg a politikai miérteket, ha tudjuk mi miután következett az események láncolatában. A sorozatban pedig felelőtlenül ugrálunk a könyvek átgondolt történései között, ezzel sokszor követhetetlenné téve a cselekményt. De még mindig nem ez a legrosszabb, hanem a karakterek mentális kizsigerelése. A színészek nem alkalmatlanok eljátszani szerepüket, sőt! Karakterisztikájuk remekül illik az írók által papírra vetett szereplőkhöz. A széria forgatókönyvírói valószínűleg teljesen máshogy értelmezték az összes karaktert, mint az olvasók többsége. Holdent tanácstalannak, mimózának mutatják, Amos lehetetlenül le lett sarkosítva, Miller pedig mit keres itt még mindig? Leginkább Chrisjen Avasarala „megmásítása” hagyott mély nyomot. A földi politikusnő a könyv szerint egy rendkívül karakán, elkötelezett asszony, aki bárkinek bemondja a tutit, elküldi a fenébe, vagy leüvölti a magasabb beosztású illetőket, ha érdekei úgy kívánják. A sorozatban ehhez képest egy meghunyászkodó, megtört, érzelmileg labilis nőt láthatunk, aki fél kimondani azt, amire gondol. Azt már nem rovom fel, hogy Avasarala állandóan káromkodik, hiszen a csatorna még indokolt esetekben sem engedélyezi a csúnya szavak használatát – legfeljebb minimális mennyiségben.

    Expanse_hero_chrisjen

    A Térség első évada nem volt jó adaptáció, de sci-fi sorozatnak sem volt éppen a legjobb. Félreértés ne essék, nem volt nézhetetlen, de több kérdés maradt megválaszolatlanul, mint amennyinek kellett volna.

    Azonban elstartolt a második évad is, ráadásul dupla résszel. Az Öv, a Föld és a Mars között növekszik a feszültség, a háború úgy néz ki, elkerülhetetlen. A tanácskozó, vagy szemben álló politikus felek viszont nem tudják, mi történt valójában az Eroson, vagy a Phoeben, hiszen akiknek birtokában volt az információ, már halottak, vagy maguk indították szabadjára a protomolekulát. Egy maréknyi ember azonban túlélte az erosi incidenst: James Holden és legénysége. Ők tudják a titkot; a kérdés az, hogy nyilvánosságra hozzák-e, vagy sem. És mi lehet a következménye, ha a szemben álló csoportok közül valamelyik ráteszi a kezét a halálos biofegyverre?

    A-térség-syfy-the-expanse

    Az első két epizódban megtudhattuk, hogy a protomolekula az első bizonyítéka a Naprendszeren kívüli életre, de egyelőre még rengeteg rejtély megoldatlan. A molekulát tudósok egy csoportja azért akarja továbbfejleszteni, hogy jobb embereket hozzanak létre. Hogy igazi űrközi nép legyen az emberi faj, ami képes a Naprendszeren kívülre is utazni, új világokat felfedezni. Az elképzelés nemes és értékes, de a megvalósítás több milliárd ember életét is követelheti. Ráadásul ezek a rejtélyes kutatók próbálnak háborút szítani, amely során az egyébként is labilis népek még kiszámíthatatlanabbá válnak.

    A második évadban bemutatkoznak új karakterek is, hogy szélesítsék a nézők látókörét, és tisztább képet alkothassanak a kerek egészről.

    The Expanse - Season 2

    A cselekmény bőven túlmutat Holdenen, és a Rocinante legénységén, mégis az ő szemszögük talán a legfontosabb. Ők belülről látják mindazt, amit a politikai szereplők egy asztal mögül próbálnak kisilabizálni, így igazi kontrasztos képet kapunk a valóság és diplomáciai acsarkodás között.

    A második etap egész jól indult. Ha sikerül elvonatkoztatnunk a könyvektől, akkor mostanra már elismerhetjük a Térséget egy belevaló SF-sorozatnak. A speciális effektek nagyon jól néznek ki, a színészek még mindig jól teljesítenek. A cselekmény ugyan még mindig zavaros, de kezdünk válaszokat kapni kérdéseinkre. A politikai csatározások, a háborús körülmények, az indítékok mind-mind kibogozásra kerülnek, és jobban megismerhetjük a szereplőket is, tehát lassan nem lesz semmi okunk panaszra.

    TheExpanse_blog_season2_04

    Sejtésem szerint a második évad a protomolekula utáni nyomozásról, és az eszkalálódó háború lecsitításáról fog szólni. De egy Naprendszeren belüli háború, legyen az bármennyire szörnyű, összehasonlíthatatlan a protomolekula erejével.

    Reméljük, hogy a sorozat készítői lassacskán eldöntik, hogy adaptációt csinálnak, vagy csupán a Térség könyvek nyomán alkotnak valamit a képernyőre, mert nem mindegy. Egyelőre e két dolog között tengődnek, mert a Syfy megpróbálja áthúzni a könyvben szereplő eseményeket, jellemvonásokat, stb, de mellette rengeteg saját, egyedi ötlettel operál, melyek alapvetően nem tűnnek rossznak. Azonban az alap matéria már adott. És ha erre az alapra nem következetesen építgetünk, hanem hozzáveszünk olyan anyagokat is, amik nem oda illenek, akkor teljesen összekuszálhatjuk vele az egész alkotásunkat. Ez nem csak azoknak probléma, akik olvasták a köteteket, de a friss nézők is úgy érezhetik, hogy a kaotikus történetmesélés nem fogja megkönnyíteni dolgukat, és könnyedén eltántoríthatja őket a Térség világának megismerésétől.

  • Kaptunk pár képet az új Tomb Raider film forgatásáról

    Az elején nem igazán lehetett tudni, hogy milyen irányt vesz a rebootolt Tomb Raider filmsorozat, de Alicia Vikander castingolásával egyértelművé vált, hogy a 2018-ban érkező alkotás az új játékokat fogja követni. Azaz Lara Croft nem egy bögyös, dupla pisztollyal támadó harcosnő lesz, aki a misztikumot hajszolja reggeltől-estig, hanem inkább egy afféle kalandor, aki íjjal támad, rendkívül atletikus, visszafogott, de semmi nem állhat az útjába. A 2013-as és 2015-ös játékok is eredettörténetként szolgáltak a Tomb Raider sagában, de azokban a Kaliforgiából is ismerős Camilla Luddington adta az ikonikus karakter hangját és ő inspirálta Lara kinézetét is. Szerencse, hogy a filmverzióban Alicia Vikander hasonlít Luddingtonra, így nagy valószínűséggel a játékosokat is be tudják majd csábítani a mozikba a készítők.

    Az új Tomb Raider filmben olyan színészek tűnnek majd fel, mint Walton Goggins, aki minden szerepéhez ballábbal kel fel, ugyanis a sztár jóformán állandóan gonoszokat alakít. De rajta kívül ott lesz még Dominic West a The Affairből és Daniel Wu az Into the Badlands című posztapokaliptikus verekedős sorozatból. A stáblista bizakodásra ad okot, a norvég rendező, Roar Uthaug kezében van a Tomb Raider sorsa. Remélhetőleg lesz annyira nézhető az új próbálkozás, mint a Warcraft vagy az Assassin’s Creed voltak. Annyi biztos, hogy Angelina Jolie nem fog hiányozni.

    Alább mutatunk még képeket Alicia Vikanderről, aki elég jó formába gyúrta magát a szerephez, illetve összehasonlításnak megnézhető, hogy néz ki Lara Croft a Tomb Raider játékokban. Bizakodunk. Főleg, hogy az Oscar-díjas Vikander olyan filmekben játszott eddig, mint az Ex Machina, a The Danish Girl, a The Man from U.N.C.L.E. És ezekben nem is akárhogy.

    tr2 tr3 tr4 tr5 tr6tr7

  • Új előzetes jött a Stranger Things 2. évadához

    Új előzetes érkezett a Netflix retro sci-fi sorozatához, a Stranger Thingshez. Ezzel együtt pedig az is kiderült, hogy 2017 október végén, azaz Halloweenkor láthatjuk a 2. évadot.

    A rövid, új előzetes az előző tematikájához illeszkedik, most már konkrét jelenetekkel. Ahogy azt korábban megírtuk az új részek nem egy új történetet fognak bemutatni, hanem az előző szezon történéseit fogják továbbszőni: Mi lett Will Byersszel, miután visszakerült a mi világunkba? Mi is a kutatóközpont konkrét célja? Röviden, lesz bőven alapanyag a folytatáshoz, ami reméljük, képes hozni az első etap színvonalát. Vagy akár túlszárnyalni is azt.

    Egy biztos: a sorozat nem feledkezett meg védjegyéről, ahogy azt az Entertainment Weeklyn megjelent kép is igazolja.

    4fa63e74
    Who you gonna call?
  • A Powerless pilotjában vendégeskedett a Lánchíd

    Szuperhősös munkahelyi szitkomot ritkán látni, az NBC-n azonban elindult a Powerless című DC-s sorozat, amelynek nagy csavarja, hogy a Wayne Security irodáiban játszódik. Egy olyan világ ez, ahol mi sem természetesebb annál, mint hogy egy természetfeletti nagy csata elpusztítsa az ember kocsiját vagy házát. Ezek ellen jó felkészülni, mert nem születhet mindenki Supermannek. Pár napja volt, hogy a Supergirl 2. évadának 10. részében a marsiak magyarul beszéltek, erről itt írtunk. Most megint egy érdekes DC-s magyar jelenlétről számolhatunk be, hiszen a Powerless pilotjában a Lánchíd tette tiszteletét.

    Az epizód elején egy férfi újságot olvas a vonaton, amely Luthorról és Metropolisról szól. De nem is ez az érdekes, hanem a kép, amellyel illusztrálták a cikket. Ezen ugyanis tisztán látszik a Lánchíd, ahogy képünkön csekkolható.

    powerless-lanchid2

  • The 100 évadpremier: Megint a spájzban ólálkodik az apokalipszis

    Már a negyedik évadával tért vissza az egyik legjobb jelenleg futó sci-fi sorozat, a The 100. Vicces is lehetne, hogy épp egy tinidrámát emlegetünk olyan produkciók helyett, mint mondjuk a Doctor Who vagy a Frequency. De tény, hogy a The 100 körökkel előzi bármelyik vetélytársát. (Megjegyzés: A Westworld és a Black Mirror nem számít annak, azok más szinten mozognak.) Annak idején a pilot első néhány percében még húzhatták a nézők a szájukat, hogy na, megint egy coming of age sztori, teli szép emberekkel, de a csavarok és a jól felépített karakterfejlődés elhallgattatta a kétkedőket. Az elmúlt szezonban ott maradt abba a The 100 története, hogy a City of Light emberei belebuktak küldetésükbe, de Lexa is meghalt, így a 13. klán, azaz az égből érkezett Skaikru jó nagy slamasztikában találta magát.

    A nagy cliffhanger, ami után várhattuk egy ideig a The 100 folytatását az volt ugye, hogy 6 hónap múlva az egyre növekvő radioaktivitás mindenkit meg fog ölni. Harcolni, egymással vesződni így teljesen felesleges is lehetne, csakhogy Clarke-ék belső körén kívül ezt senki nem tudja. Így tehát elkezdődnek a belső viszályok, hogy ki vezesse a koalíciót, mi legyen az égből jöttekkel, de egyébként mindenkin órási poszttraumatikus sokk van. Hiszen nem könnyű azért feldolgozni, hogy be voltak zárva egy kvázi Mátrixba és erőnek erejével toborozták a City of Light új lakóit. Erről a virtuális valóságról kiderült, hogy olyan mint egy bunker, ahova az emberek lementhették volna a tudatukat, miközben a való világ alaposan elpusztul. Na, de ebből semmi nem lett, a gonoszt legyőzték, Jaha meg próbálhat megbirkózni a lelkiismeretével, meg a törzsek gyűlöletével. Jól le is köpködik amúgy.

    the100-season4-C

    A főszereplők nagyjából ott tartanak, ahol eddig. Clarke a nőjét siratja, Bellamy nagyjából helyrejött azután, hogy a Pike vezette fanatikus klubból kilépett, Octavia továbbra is Xénát játszik, aki a mellékszereplőknek drukkolna, az meg örülhet neki, hogy Monty végre becsajozott – ő az, aki kétszer is kinyírta az anyját a 3. évadban -. Raven okosabb lett, mint volt, Murphy pedig továbbra se tudja, hogy melyik oldalt válassza. Látszik, hogy a The 100 készítői jól felépítették a karaktereket, a legtöbbnek még a nevét is tudja az egyszeri néző, ami manapság nem mindennapos. Az egyik legérdekesebb dolog talán, ahogy felépítették, hogy Octavia butuska jónőből igazi harcos lett, illetve, hogy milyen természetesen hatott, hogy Clarke leszbikus. Van egy csomó sorozat, amelyeknél ez zavaró, mint például az Aranyélet, ahol a karakterépítés miatt furcsán hathat egy-egy ilyen nagy kitárulkozás, de a The 100-nél szerencsére nem kerítettek nagy feneket a dolognak.

    the100-season4-B

    Az évadpremier leginkább a traumával foglalkozott, illetve a politikával, de azért a vérengzés se maradt ki az első negyven percből. Inkább olyan volt ez, mint a tavalyi szezonfinálé meghosszabbítása. De nem baj az, a The 100 esetében megszokhattuk, hogy mindig új probléma, új felállás várja a szereplőket. Ez jó, mert kevés sorozat tud ilyen szinten felfrissülni évadról évadra. Attól nem kell tartani, hogy a The 100 unalmas lesz, ellenben adni kell neki 2-3 résznyi időt, hogy az igazi probléma és irányvonal megmutassa magát és kibontakozzon később. Ezt mindig megéri kivárni, hiszen ez a CW, a legkisebb amerikai országos csatorna egyik legminőségibb produkciója. A The 100-et tényleg érdemes elkezdeniük még a legvérmesebb sci-fi rajongóknak is, nem fog csalódást okozni.

    Nyilván a következő részekben a fő átívelő szál az lesz, hogy meg kell előzni a 6 hónap múlva érkező világvégét, de az már a rész végén látszott, hogy a probléma elképzelhető, hogy a vártnál hamarabb kinyír mindenkit. Ezenkívül nem igazán lehet tudni, hogy kinek milyen irányt vesz majd a sztori. Ennek meg csak örülni lehet, hiszen a Trónok harca is azért lett olyan népszerű, mert a könyvolvasókon kívül senki nem tudta megtippelni, hogy ki lesz a következő, aki meghal. A The 100 esetében is valami hasonló a recept, ráadásul háttérként ott van az egy apokalipszist már túlélt világ és annak átrendeződött társadalma. De jesszumpepi, rögtön jön a következő világégés, lesznek itt még izgalmak.

    A The 100 negyedik évados premierje korrekt iparosmunka volt, hozta a megszokott minőséget, bár a nagy fordulatokra nyilván még várni kell. Nem lenne rossz, ha ezt a produkciót is úgy adnák ki, mint a Netflix sorozatokat, mert lassan telik az az egy hét, mire ideér a folytatás.

    Plusz inkább ezt tessék nézni, mint az Arrow-t.