Az amerikai CW csatornán már évek óta mennek a különböző szuperhős-adaptációk. A sort a Zöld Íjász (Arrow) kezdte, majd csatlakozott a Villám (The Flash), a Holnap Legendái (Legends Of Tomorrow), végül pedig a CBS-től átigazolt a Supergirl is. A DC-képregényekből vett karakterekről szóló sorozatok enyhén szólva is vegyes minőséggel szórakoztatják a nézőket.
Sajnos egy nagyon furcsa tendencia ütötte fel a fejét az Arrowerse névre keresztelt sorozat-garmada háza táján. Sokszor olyan érzése lehet a nézőknek, mintha az adott szériát felváltva más és más stáb készítené. Egy évadon belül is látszódnak a különbségek, amik megmutatkoznak a forgatókönyvön, az effekteken, a történeten, a szereplőkön, de még a színészi játékon is. Mintha a nagyjából húsz epizódos évad bizonyos részeit csupán alibiből készítették volna el. Amiben lehet igazság, de egy amerikai tévé csatornánál biztosan dolgozik elegendő kreatív munkaerő, aki ki tudná találni az egyes részeket.
A fent említett probléma nem kímélte a Holnap Legendáit sem, sőt talán hatványozottan jelen van a felemás érzés. Az első évad során láthattuk a potenciált, ami ebben a sorozatban van. Az időutazás mindig kelendő téma, a szuperhősökről nem is beszélve. Mit lehet akkor elrontani? Hát úgy tűnik, elég sok mindent. A debütáló szezonban láthattunk érdekes epizódokat, de akadtak dög unalmasak és vérlázítóan semmit mondóak is. Az évad végére mintha beleadtak volna mindent a készítők, és megmutattak nekünk pár igazán remek epizódot.
A második évadtól jogosan várhattuk, hogy majd kijavítanak minden hibát, és a kezdeti bukdácsolások után belevaló időutazós, szuperhősös scifit kapunk majd. Nos, majdnem.
A sztori, mint olyan szinte egyáltalán nem lényeges. Valahol a háttérből mindig előkerül, megmutatja magát nekünk, de nem hordoz sok mondanivalót. A történetről dióhéjban: Damien Darhk (Arrow negyedik évad főgonosza) a múltban próbál akkora hatalmat szerezni, aminek segítségével uralma alá vonhatja az egész világot. A jelenben. Vagy bármikor. Ezt viszont nem tudja egyedül véghez vinni, mert azok a „kotnyeles kölykök” mindig a nyomában vannak. Damien szövetkezik a Flash sorozatból megismert Eobard Thawne-nal, azaz Reverse Flash-sel, illetve a Zöld Íjász első gonoszával, Malcolm Merlynnel. Így megalakítják a Végzet Légióját (Legion Of Doom). Az első évad hatalmas ziccere volt a Légió, amit kihagytak, a második szezonra pedig már nem az igazi. A Végzet Légiója azon fáradozik, hogy összegyűjtsék a Végzet Lándzsájának darabkáit, amivel végtelen szuperhatalomra tehetnek szert. Vajon sikerül nekik? A sorozatból megtudhatjátok!
A képregényekben (és persze az animációs filmekben) zseniálisan bemutatott Legion Of Doom itt egy vérszegény, erőltetett próbálkozás, amit talán jobb lett volna, ha inkább teljesen kihagynak. Azonban a fő történetszáltól eltekintve tisztességes epizódokat kapunk, melyek különböző korokba kalauzolják a nézőket. És itt jön képbe a következő probléma: a korhatár besorolás. Hogy eladható legyen egy ilyesfajta sorozat, családbarátnak kell lennie. A Holnap Legendáinak pedig egyáltalán nem kellene családbarátnak lennie. Mick Rory (Heatwave) egy pszichopata gyújtogató. Neki bizony káromkodnia kellene, agresszívan viselkedni, és hát dolgokat felgyújtani, nem csak beszélni róla. Az ő neurózisának jellemzése annyiban merül ki, hogy sok sört iszik. Illetve maga a sorozat rendkívül polkorrekt, amit a korhűség kedvéért hanyagolhattak volna. Példának okáért egy független, magas önbecsléssel rendelkező nőt a huszadik század elején aligha kezeltek volna tisztességgel, becsülettel. Vagy egy fekete srácot a tizenkilencedik században. Persze nem azt mondom, hogy minden megjelenő szereplő legyen rasszista, vagy homofób, de egy-két élcelődés simán elférne a légkör megteremtése miatt, vagy a hitelesség kedvéért. Remek próbálkozásnak tűnt a vadnyugatban játszódó rész, melyben Jonah Hexx elítélte Saraht, amiért nő, és az Időlovas kapitánya. Ha azt a vonalat követik, felettébb elgondolkodtató kérdéseket is körbejárhatott volna a Holnap Legendái.
Talán beszéljünk kicsit az évad pozitívumairól is.A még így is számottevő alibi-epizód mellett azért vannak igencsak élvezhető részek is. A különböző érák sokkal változatosabbak, mint az első felvonásban, és az atmoszféra megteremtése is hellyel-közzel rendben van.
A sorozat erősen épít a karakter-karakter konfliktusokra, amik néha borzasztóan kínosak, erőltetettek, máskor pedig rémisztően természetesnek hatnak. A színészek mára teljesen karakterük bőrébe bújtak, aki figyelemmel kíséri az Arrowerse színészeinek közösségi médiumokban való jelenlétüket, azoknak nem mondok újat ezzel. Büszkék szerepeikre, és ez így van rendjén. Alakításaik hitelessé váltak, bár a forgatókönyv miatt néha itt is előtérbe kerülnek bugyuta poénok, fölösleges dialógok, üres fecsegések.
Ám akár tetszik, akár nem a Holnap Legendái szerves részét képezi a CW/DC által felépített univerzumnak. A négy jelenleg futó sorozat közül Flashen kívül csak a Legendáknak van hatalmuk befolyásolni az idő kerekét, amit ugyan nem gyakran tesznek, de amikor igen, akkor nem kevés galibát okoznak.
A négy részes crossover-epizódok ezúttal nem sikerültek valami fényesen. Sok mindent kellett egybesűríteni, és úgy tűnt, a büdzsé sem volt elég hozzá, mert az ellenséges űrlények valami iszonyatosan gagyin néztek ki. Mármint 90-es évek B-kategóriás speciális effekt-gagyin. A crossover-részekről a Flash évadkritikája kapcsán még bővebben beszélünk.
Összességében a Holnap Legendái című sorozat második évada nem volt rossz, de kiemelkedőnek sem mondanám. A számtalan hullámvölgy miatt a néző jogosan érezheti, hogy kirángatják egy megszokott ritmusból. A szezon tele van aranyos pop-kulturális utalásokkal, sőt egész részek épülnek a Star Wars és a Gyűrűk Ura köré. Visszatérnek ismerős karakterek, van egy-két jól megírt csavar, de semmi igazán nagy kunszt. A Holnap Legendái második évadát azoknak ajánlanám, akik elkötelezett rajongók, vagy azoknak, akik egyszerű, könnyed és családbarát kikapcsolódásra vágynak.
