Blog

  • Genius: Albert Einstein egy igazi vén kujon volt

    A National Geographic egy különleges szkriptelt, valós eseményeken alapuló sorozattal kíván betörni az olyan produkciók közé, mint a drogkartellekkel foglalkozó Narcos, vagy a Harley és a Davidson fiúk. A Genius egy antológiaszéria, azaz évadonként más-más karakterekkel foglalkozik majd a műsor, a nemrég bemutatott első szezonban nem kisebb név kerül terítékre, mint Albert Einstein. A tudósok világát nagyon könnyű unalmasan ábrázolni, hiszen ülnek az asztal előtt, egyenleteket oldanak, vakarják a fejüket és közben a mindenség problémáit igyekeznek megfejteni. Szerencsére a Genius már a pilot epizódban sokat foglalkozik Einstein emberi oldalával, a románcaival és az akkori brutális politikával.

    genius-kritika2

    Sokszor ismételgetett vélekedés, hogy Einstein megbukott fiatal korában matematikából, ezt a tévhitet szerencsére a NatGeo sorozata már itt, a sorozat elején megcáfolja. A fiatal géniusz ugyanis igazi lázadó volt, nem csupán az iskolarendszerrel voltak komoly problémái, de Németországgal is. Jó, mondjuk a tudósnak meg kellett élnie Adolf Hitler és a nácik felemelkedését, mivel pedig Albert Einstein zsidó származású volt, ezért okozott neki néhány kellemetlen percet a fasiszta irányultságú párt. Érdekes látni, ahogy maguk a németek se vették komolyan a szélsőségeseket az elején, de aztán sajnos eléggé megváltozott a korkép az országban.

    genius-kritika3

    A sorozat két idősíkon játszódik, azaz kapunk egy képet az öregebb Einsteinről, aki már az egyetemen oktat – őt Geoffrey Rush játssza és a fiatalabb verziójáról, akit Johnny Flynn alakít. Mindketten korrekt munkát végeznek, Rush ráadásul egészen megdöbbentően hasonlít a tudósra. Láthatjuk, hogy milyen rebellis volt fiatalon Einstein és hogyan érett komolyabb férfivá. A két idősík a tudomány szeretetén kívül egy motívumban mutat közös pontot, mégpedig abban, hogy a címszereplő mind fiatalon, mind öreg korában iszonyúan szerette hajtani a nőket. Odáig is elment, hogy a neje mellett simán tartott volna szeretőt, Einstein szerint a két kapcsolat megfért volna egymás mellett, az embert meg amúgy se monogámiára tervezték.

    A Genius elég komolyan szembeállítja a reál és humán tudományokat, Einstein személyében nem meglepő módon egy olyan embert ismerünk meg, aki az irodalommal, nyelvekkel, politikával nem igazán foglalkozik. Számára csak a matematika, fizika, az univerzum megismerése számít. Mivel másgondolkozású, ezért a pilot egyórás játékideje alatt is vannak a karakternek komoly összetűzései, ezek javára elgondolkodtatóak.

    genius-kritika4

    Manapság olyan világot élünk, hogy a tudósok között is előfordulnak szupersztárok, akiknek minden megmozdulását figyeli a sajtó. Ott van a komoly betegséggel küszködő Stephen Hawking, vagy éppen Neil deGrasse Tyson, akik igazi ismeretterjesztő személyiségek. Einstein megelőzte a korát, hiszen munkásságával már a XX. század emberét is le tudta nyűgözni, közelebb tudta hozni a közvéleményhez a tudományokat. Nyilván a hírneve meg hozta magával a női rajongókat. Érdekesség, hogy köztük is voltak nagy koponyák azért, hiszen a sorozatban feltűnik Mileva Maric, Einstein egyik volt felesége, aki a zürichi Polytechnik matematika és fizika szakán sorrendben a második olyan női hallgató volt, aki végezni tudott.

    A NatGeo sorozata egyébként abszolút korhű, a jelmezek és a díszlet teljesen magával ragadja az ember, olyan, mintha tényleg ott lennénk a szereplőkkel, Németországot, Svájcot és Olaszországot bebarangolva. A történet eddig gyengébb, habár Einstein fiatalkorát elég szórakoztatóan mutatja be a produkció. Hiányzik viszont a műsorból egy tényleg megrázó konfrontáció, ami beindítja az eseményeket és igazán izgalmassá teszi a Geniust. Mindemellett a rendezés abszolút elsőosztályú, ami főleg Ron Howardnak köszönhető, a készítő ugyanis olyan filmeken dolgozott korábban, mint az Egy csodálatos elme, az Apollo 13 és a Da Vinci kód.

    genius-kritika5

    A Genius már azzal újat mutatott a nézőknek, hogy Einsteint nőcsábászként mutatta be, a politikai korkép, a helyenkénti keménykedés, és az életrajzos hangulat pedig abszolút kötelezővé teszi a NatGeo sorozatának követését. Főleg az olyan nézőknek, akik szeretik a tudományokat. A Genius az „Einstein, His Life and Universe” című könyvet dolgozza fel, melyet Walter Isaacson írt, az első évad 10 részes lesz, a másodikat pedig már berendelte a csatorna szerencsére. Értékelés: 7/10

    (Disclaimer: A készítők elmondása szerint nem fognak minket a sötétben tartani azzal kapcsolatban, hogy ki lesz a 2. évadban a Genius főszereplője, már az évadzáróban lerántják erről a leplet, szóval nem kell izgulni.)

  • Nyerj könyvet: Fagyott égbolt

    A könyvfesztiválra megjelent három kötetünk egyike Jeff Carlson Fagyott égbolt című regénye. A Philip K. Dick-díjra is jelölt amerikai szerző hihetetlenül izgalmas, pontos adatokra épülő hard-SF thrillerében a Jupiter jeges holdján, az Europán valami él. Robotszondák a fagyos felszín alatt egy ősi alagútrendszerre bukkannak, melynek falait ismeretlen írás hieroglifái borítják. A történet az olvasónak olyan filmszerű élményt ad, mintha mi magunk is ott keresnénk a rejtélyek megoldását az űrhajósokkal.

    Carlson_Fagyott-egbolt_273x450

    Május 2-án kisorsolunk egy példányt a kötetből. A sorsoláson automatikusan részt vesz mindenki, aki tagja a Galaktika Klubnak.

    Még nem vagy tag? Lépj be most!

    A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk, és több partnerünknél is. Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.

    Legyél tagja egy igazán fantasztikus klubnak!

    Játékunk véget ért. A nyertes:
    Czapovics József (Dunaharaszti)
    Gratulálunk!

    Galaktika Klub

  • Ingyenes lett a Starcraft első része, és a Brood War kiegészítő!

    A StarCraft az egyik leghíresebb valós idejű stratégiai játék a Bizzardtól, ami mostantól ingyenesen letölthető és játszható.

    Az indok a hirtelen döntés mellett nem más, mint az, hogy a stratégiai játék egy HD remake-et fog kapni, csak úgy, mint a Diablo I vagy éppen anno a Heroes III. Ez a remake viszont nem lesz ingyenes.

    Emellett azt se felejtsük el, hogy díjmentes StarCraft-szerverek tömkelege jelent meg az utóbbi időben, ahol ingyen lehetett játszani, és e szerverek játékosszáma már lassan felülmúlta a fizetős, eredeti szerverekét. Bár lehet, hogy ezzel több játékost fognak megkaparintani, mint az alterált verziók, de azok a változatai a játéknak már sokkal fejlettebbek, mint az eredeti StarCraft. Például az ICC Cup verziója a programnak még a saját Anti Hack szoftverével is rendelkezik, hogy szembeszegüljön a csalásokkal. Ezen a téren talán egy picit elmaradottabb a Blizzardos változat.

    starcraft 6

    A játékban egy miniatűr várost kell építenünk az alattvalóink segítségével, emellett egy saját mini gazdaságot is kell működtetnünk, hogy a militarizált államunkat a tökélyre fejleszthessük. A gazdaságunk külszíni bányászással kinyert kristályon és zöld földgázon alapszik, és ezen anyagok felhasználásával tudunk háborúra készülni az ellenségeink ellen.

    Fel kell állítanunk egy páratlan hadsereget, amivel elkenhetjük – vagy legalábbis megpróbálhatjuk – az ellenfeleink száját. A nyersanyagok hatékony elosztása és a hadsereg felállítása tulajdonképpen egy verseny a frakciók között, aki a legjobban tudja működtetni a bázisát, annak lesz a legjobb hadserege. De a hadseregben a fegyverzetek típusait is meg kell válogatnunk, mert vannak olyan egységek, amik jók repülők ellen, de rosszak tankok ellen, és így tovább. A StarCraft lényege így tehát a gyorsaság és a szerteágazó figyelem.

    starcraft 4

    A háború a három galaktikus faj, a protoss, a terran és a zergek egymásnak feszülése. A terranok az emberek, a protosok egy nagyon high-tech és inteligens faj, a zergek pedig egyfajta galaktikus csótányok, akik nem csak erősek, de veszélyesek is, ráadásul sokan vannak.

    A három frakció meglepően jól van kiegyensúlyozva, miközben merőben másfajta egységekkel rendelkeznek az egyes fajok. Mindhárom fajnak kismillió módja van rá, hogy felperzselje az ellenségeket, így egyik meccs sem lesz olyan, mint az előző.

    A StarCraft végigjátszható egyjátékos módban, aminek során egy nagyon szövevényes és magával ragadó történettel találkozunk. A sztorimódban, nemcsak az emberekkel kell lennünk, hanem betekintést nyerünk az ufók hadjárataiba is, és megismerkedhetünk azok motivációjával, ami miatt nagyon nehéz megmondani, hogy kik is itt az igazi rosszfiúk. A StarCraft történetmesélés szempontjából nagyon hasonlít a Warcraftra, azaz egy-egy fontos karaktert kapunk, akik másokkal felugró ablakokban beszélgetnek, viccelődnek, vagy éppen halálosan megfenyegetik egymást. Mondanom sem kell, meglepően jól van beépítve ez a típusú sztorivezetés a már majdnem 20 éves játékba.

    starcraft 5

    Az igazán vonzó része a játéknak az nem más, mint a többjátékos mód. Ez a játék már előbb létezett, mint a Ryan közlegény megmentése című film, tehát nem egy mai darab. Az online játékosok között vannak régi koreai veteránok, akik három másodperc alatt el tudják tángálni azt, aki még csak most kapcsolódott a játékba. Az online váróteremben nincsenek rangok vagy szintek, így nem lehet megkülönböztetni a kezdőt a profitól, így nagy az esélye hogy beleszaladsz egy-egy csúfos vereségbe.

    Bár az online szerverek között vannak olyan nevű szerverek hogy „noobs” (zöldfülűek), ide elég magabiztossággal csatlakozhatunk. Bár itt is előfordulhatnak alvó profik, akik a játék elején még normálisan, azaz bénán játszanak, de a végén, amikor már azt hiszed nyertél, egy eddig rejtett százezer fős hadiflottával végiggereblyézik a szeretett városodat, és nem marad más belőled csak füst és egy felirat, hogy „a játéknak vége”. Az a legtisztább, hogyha barátainkkal játszunk, akiknek szintén sejtelmük sincs a programról, így biztosítható a játékosok közötti egyensúly, sőt, minden bizonnyal jó beszélgetési alapot tud nyújtani a StarCraft a játékon kívül is.

    Starcraft 2

    A program külső megjelenésre éppen olyan, mint amilyenre egy csaknem 20 éves játéknál számítanánk. A pixelek láthatóak, de akár elképzelhetjük, hogy ez egy új indie játék, ami direkt választotta a pixeles grafikát, hogy bónusz hipszter pontokat kapjon a steames megjelenésükkor.

    A hangeffektek elég repetitívek tudnak lenni, de a szinkronszínészek rendkívül jó munkát végeztek. Az űrlények mind merőben különböző hangzással beszélnek, így már a hangjukról meg lehet állapítani, hogy melyik fajhoz tartoznak. Egyáltalán nem hasonlít emberi beszédhez, ahogy kommunikálnak, mégis érthető, amit mondanak. A meccs közbeni lágy gitáros zenét az örökkévalóságig el lehet hallgatni, és még az idegrendszerünkre is jó hatással van, amikor csúfos vereséggel kudarcot vallunk az egész frakciónknak.

    starcraft 3

    A StarCraft nem csak egy stratégiai játék, hanem egy történelmi ereklye. A koreaiak nemzeti sportja, valamint egy régészeti lelet abból az időből, amikor fellendültek a stratégiai játékok. Manapság a MOBA-k és a Hero Shooterek kerültek előtérbe, mint a legtöbbet játszott játék típusok. Ezek előtt 2005-ben az MMORPG-k és az FPS-ek voltak a menők, és itt láthatjuk, ahogy 5-10 évente változnak a játékstílusok. Kíváncsian várhatjuk, hogy mi lesz a jövő legkirályabb játékstílusa.

    A StarCraft számomra az a játék marad, amit mindig is játszani akartam, mindig is meg akartam tanulni, hogy olyan menő legyek, mint a koreaiak, és csukott szemmel megverhessek benne bárkit, aki nem tetszik. Sajnos ez a vonat már elment, és az e-sport álmaimnak a stratégiai játékban lőttek, de most, hogy visszaülhetünk a játékhoz, ráadásul ingyen, egy nagyon erős nosztalgikus érzés foghat el mindenkit, még azt is, aki sosem játszott a játékkal korábban.

    Ha felkeltettük az érdeklődésedet, mindenképp csekkold le a játékot a hivatalos honlapján a battle.net-en, de ha nagyon nem tudsz megbarátkozni a klasszikus grafikával, akkor még mindig ott van a StarCraft II, ami szintén ingyenesen játszható, egy pár megkötéssel persze.

     

  • William Gibson új regényen dolgozik

    William Gibson a New York Timesban jelentette be, hogy új regényen dolgozik. A címe Agency, amiből kiderül, milyen lenne az Egyesült Államok Hillary Clinton elnöksége alatt, és milyen lesz London a 22. században. Külföldön 2018 januárjában jelenik meg, a Berkley gondozásában.

    Alexandra Alter szerint Gibson regényei hátborzongatóan profetikusak, elég csak első könyvére, a Neurománcra gondolni, amiben már 1984-ben felvázolta a cyberspace, azaz a kibertér fontosságát. Sőt, magát a kifejezést is neki köszönhetjük, a cyberspace ugyanis először a „Burning Chrome” novellájában tűnt fel.

    Azonban most készülődő regényében nem csak a jövőt vizsgálná, hanem jelenünk egy alternatív változatát vázolja fel. Az Agency két történetszálon fog futni: az egyikben a 2016-os amerikai választásokat nem Donald Trump, hanem Hillary Clinton nyeri, a másikban pedig a poszt-apokaliptikus Londont ismerhetjük meg. Az amerikai szálban egy fiatal nőt, Verityt fontos feladattal bíznak meg San Franciscóban: egy platform független, személyes avatart kell tesztelnie. Eközben a távoli jövőben időutazás segítségével próbálják figyelmeztetni a múltbéli embereket a közelgő kataklizmára.

    Habár a készülődő Agencyt Gibson először önálló kötetnek szánta, és valószínűleg lehet majd más műveitől függetlenül is olvasni, a regény bizonyos pontjaiban kapcsolódik A perifériához. Például az időutazás módja hasonló lesz a 2014-es könyvben látottakhoz.

    Gibson új műve izgalmasnak ígérkezik. Végre egy könyv, ami máris reflektál a közelmúlt eseményeire – 2018. január 16-án pedig ki is derül, hogyan kell mindezt sci-fi íróként csinálni.

  • Ezek lesznek a legérdekesebb májusi képregénymegjelenések

    Közeleg a nyár, mi jobbat tehetne az egyszeri geek a képregényolvasásnál, így rovatunkban most összeszedjük azokat a füzeteket, amelyek a legérdekesebbnek tűnnek májusban. Persze nem csak a szuperhősrajongóknak kedvezünk, lesz itt Mass Effect, Star Trek és Predator is, hogy a tősgyökeres sci-fi olvasók is jól érezzék magukat. Fontos leszögezni, hogy ezek a képregények angolul válnak elolvashatóvá hamarosan, de digitális formában simán és viszonylag olcsón beszerezhetőek a különböző cégek webshopjaiban.

    Marvel

    Az egyik legismertebb képregénygyár nagy újdonsága a Secret Empire című esemény lesz, ennek első számában Amerika Kapitány mutatkozik be a Hydra fejeként. A hősök feladata az lesz, hogy összefogjanak az új zsarnok ellen, aki újfent romba döntheti a világot. Ez a füzet kap egy kvázi spinoffot is, hiszen a Secret Empire: Uprising első számában a különleges ügynök, Fekete Özvegy előtt áll a feladat, hogy összeszedjen pár embert, aki Steve Rogerst eltángálhatja. És hogy mi a csavar az egészben? Fiatal szuperhősök tűnnek fel a képregényben. Nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a Kapitány azért elég nagy múlttal és rengeteg tapasztalattal rendelkezik. A Secret Warriors első száma a SHIELD ügynökeinek szempontjából mutatja be a Marvel új eventjét, ők egy inhumanekből álló mutáns gárdát raknak össze, hogy segítsék a gonosz elleni harcot.

    comics-may7

    Májusban megjelenik még az All-New Guardians of the Galaxy, melyben az őrzők újfent összeállnak – egy kis szünet után -, hogy megmentsék az univerzumot a pusztulástól. Érdekesség, hogy saját képregénysorozatot kap Rocket mellett Star-Lord is, ez lesz a Star-Lord Annual, valamint jön az I Am Groot is, ez utóbbi érdekessége, hogy a mini Groot főszerepel benne. A Marvelnél látják, ezek szerint, hogy érdemes ráfeküdni erre a cukiskodó vonalra, mert az olvasók kajálják a dolgot. Az X-Men világából Jean Grey jelentkezik saját füzettel, Cable is egy alternatív dimenzióban találja magát, de új sorozattal jelentkezik Luke Cage is, és hamarosan megjelenik a Zombies Assemble, melyről itt írtunk külön hírt. Röviden arról van szó, hogy Tony Stark szülinapi buliját élőhalottak támadják meg és még Thor is átváltozik.

    comics-may2

    DC

    A Marvel nagy vetélytársa, a DC is egy komolyabb event beröccentésével készül májusban, hiszen a Teen Titans Annualben felvezetik a Tini Titánok és Deathstroke közelgő összecsapását. A Trinity Annual viszont még ennél is érdekesebbnek tűnik, hiszen abban Lex Luthor bajba kerül és a Justice League segítségére szorul rá. A Wonder Woman Annual első száma is jövő hónapban jelenik meg, ez afféle antológia lesz, rövidebb és nagyjából különálló történetekkel. A füzetből többek között azt is elolvashatjuk, hogy miképp találkozott Diana először Batmannel és Supermannel. A Bane: Conquest elég elborult ötletet vet fel, Batman nagy ellensége ugyanis bűnözőkből álló birodalmat készül felépíteni benne. Mindemellett jön még az Injustice 2 első száma is májusban, a béke fenntartásával küszködő Denevéremberrel és a despota Supermannel a főszerepben. A nemrég bejelentett és széthype-olt videójáték már az első részéhez kapott képregényes támogatást, jól teszi a DC, hogy ilyen sokféleképp építi az univerzumát.

    comics-may3

    Image

    A cég nagy eseményt ünnepel, hiszen jön az egyik leghíresebb karakterük, a Spawn 25. évfordulója, ezen alkalomból Spawn: 25th Anniversary Director’s Cut címmel adnak ki egy rebootot. Az Image másik nagy dobása, hogy visszahozzák a Youngbloodot, mely egy szuperhőscsapat ténykedéseit mutatja be, most éppen egy eltűnt világmegmentőt keresnek a főszereplők. Mindemellett jön még a Paklis, mely egészen érdekesen hangzik, az emberi sorsot feszegeti az új képregény, mely egy antológia lesz.

    comics-may4

    IDW

    Az IDW egy egészen furcsa ötlettel állt elő, ők ugyanis elkészítik egy csomó ismert karakter és történet Funko Univerzumban játszódó verzióját. Így jön a Ghostbusters, akik egy élőhalott nindzsával harcolnak meg, de érkeznek még Shredder müzlitől tartó Tini Nindzsa Teknőcök, az X-Filesban Scully és Mulder járnak utána titokzatos UFO-jelenéseknek, és ne feledkezzünk el Judge Dredd Funkós változatáról se, aki ebben, az aranyosabb formájában is megmutatja, hogy ki a törvény jobbkeze. Amit még érdemes megemlíteni az IDW részéről, az a Star Trek: TNG: Mirror Broken első száma, mely szintén májusi megjelenést kapott, ebben Jean-Luc Picard gonosz mása tör az ISS Enterprise fedélzetére, hogy uralmat szerezzen magának a hajón, érdekes kis utazásnak tűnik ez a Mirrorverse-be.

    comics-may5

    Dark Horse

    Több videójátékos képregény megjelenésére kell számítaniuk az olvasóknak májusban a Dark Horse részéről, hiszen jön a Bioware játékában, a Dragon Age univerzumban játszódó Dragon Age: Knight Errant első száma, ezt főleg a játék rajongóinak ajánljuk. A Mass Effect: Discovery a frissen megjelent Andromedához köthető és nem meglepő módon egy felfedezésről, na meg egy beépített misszióról szól. Emellett jön még a Predator: Hunters, melynek első száma arról szól, hogy a predátorok sok-sok év vadászat után a vad szerepkörében találják magukat.

    comics-may6

    Boom! Studios

    Rögtön egy klasszikusabb horrorsztorival nyitunk a Boom! Studios esetében, hiszen jön a Destroyer első száma májusban, ebben Victor Frankenstein utolsó leszármazottja elveszíti a gyerekét egy rendőri lövöldözésben, ami a sötét tudományok útjára tereli. Merthogy mit tesz a nő? Na, mit? Hát, megpróbálja feltámasztani a gyerkőcöt. Májusban a képregénycég jóvoltából megjelenik a Power Rangers Annual is, ebben Tommy miatt új kalandokba keverednek a szuperhősök, de megjelenik még a Misfit City is, mely egész érdekesnek hangzik első olvasásra, hiszen egy oldschool kincsvadászatról fog szólni a füzet első száma.

    (Cikkünk az io9 bejegyzése alapján készült.)

  • Kiszivároghatott a negyedik Bosszúállók film címe

    Jó ideig a Bosszúállók harmadik és negyedik részét Infinity War: Part I és Part II-ként emlegették a Marvelnél, tavaly azonban a cég bejelentette, hogy a korábbi felvonás címe Avengers: Infinity War lesz, a későbbié pedig egyelőre titkos. Ennek az oka, hogy valószínűleg rengeteg rajongói találgatás indulna el, ha megtudnánk, hogy mi lesz a Bosszúállók 4 címe. Kevin Feige a Cinema Blendnek adott interjújában egyenesen spoilernek nevezte a Russo testvérek által készített film címét, most azonban váratlanul a Marvel egyik színésznője kikotyogta, mit titkolt eddig a képregényes cég.

    Innentől spoilerek következnek.

    Zoe Saldana, aki a Galaxis őrzőiben Gamorát alakítja, egy nemrégi interjújában lelkesen nyilatkozott arról, hogy társaival épp most forgatták le az Infinity War rájuk eső részeit, de még idén mehetnek vissza, hogy a negyedik Bosszúállók rész, a Gauntlet jeleneteit is felvegyék.

    avengers-episode-4-b

    Ezek szerint a Bosszúállók 4 címe Infinity Gauntlet lehet, mely logikus is, és ebből már simán ki lehet találni, hogy nagyjából miről fog szólni a film. A The Infinity Gauntlet egy 6 részes képregény volt a Marvel gondozásában, mely 1991-ben jelent meg először és arról szólt, hogy Thanos a bal kezén hordott Gauntletje segítségével ura lett a térnek, időnek, léleknek, értelemnek, a valóságnak és az erőnek is, aztán fogta magát és, hogy a Marvel univerzum Halálját lenyűgözze, kiirtotta a legtöbb szuperhőst. Egy szempillantás alatt eltűnt az X-Men, a Fantastic Four, és Daredevil. A hősök összeálltak Thanos ellen, aztán a legtöbbüket szintén elpusztította. A képregénysorozat Thanos bukásával záródott és a sztori alapján ez egy izgalmas feldolgozás lehet. Legalább annyira, mint a Civil War volt.

    A Russo testvérek a sajtónak azt mondták, hogy azért nevezték át a második filmet, mert két teljesen különböző történetről van szó, emiatt pedig nem akarják, hogy a rajongók egy filmként kezeljék a két részt. Az Infinity Gauntlet címet egyelőre érdemes pletykaként kezelni, nemsokára azonban mozikban a Galaxis őrzői 2, szóval egy lépéssel közelebb kerülünk az új Bosszúállók filmhez.

    Aki nem olvasta volna, érdemes lesz a Galaxis őrzői 2 végét is megvárni, ugyanis 5 stáblistás jelenet lesz elrejtve az új Marvel film utolsó képsorai között. Vannak már olyan szerencsések egyébként, akik látták a filmet, a hivatalos premier előtt. Ők azt mondják, hogy Stan Lee, a Marvel fejese eddigi legjobb cameójával lesz látható az MCU egyik legviccesebb filmjének folytatásában. Alig várjuk.

  • Kalibán háborúja – The Expanse második évad kritika

    2015 előtt viszonylag nagy hype övezte a James S. A. Corey szerzőpáros nevéhez köthető The Expanse (A Térség) könyvszéria alapján készült sorozatot. Azonban két évvel később számtalan hullámvölgyön keresztüljutva nem biztos, hogy a Syfy csatorna üdvöskéje még sokáig húzza a tévé képernyőkön.

    A The Expanse egy lehengerlő (SF-űropera) könyvszéria alapján készült sorozat, melynek bár az első évada sem aratott osztatlan sikert, az amerikai Syfy tévé-csatorna fejesei megszavazták a bizalmat a második etapnak. A nézettség azonban rohamosan csökkenni kezdett az új szezonban, de még ez sem állítja meg Holden legénységét. Friss hír, miszerint a The Expanse sorozatnak bekérték a harmadik évadát is. A széria ugyan nem konzekvensen követi az alapul szolgáló regények cselekményét, de ettől függetlenül nem egy rossz műsorról beszélünk.

    Expanse-5

    A második szezon története rögtön az első évadzáró után veszi fel a fonalat. A politikai acsarkodás tovább feszül a Mars, a Föld és az Övbéli népek között. A Földről Chrisjen Avasarala próbálja elkerülni az elkerülhetetlennek tűnő háborút. A Mars képzett fegyveresei készen állnak bármilyen ütközetre, végül a KBSZ (Külső Bolygók Szövetsége) vezetőjének (Fred Johnson) oltalma alatt tevékenykedik a Rocinante nevű fregatt legénysége James Holdennel az élen. A szedett-vedettnek tűnő csapat megpróbál számtalan rejtélynek és titoknak utánajárni, hogy kiderítsék valójában ki, vagy kik állnak a háborús zűrzavar hátterében. Holdenék célja egyértelműen a háború elkerülése lenne, de nehezebb a feladat, mint amire számítottak.

    A The Expanse nézőtáborába kétféle embertípus tartozik: aki olvasta a regényeket, és aki nem. Aki olvasta, annak kicsivel nehezebb a dolga. Mivel a cselekmény a könyvhöz képest szinte követhetetlen összevisszaságban van, így előzetes tudását kukázhatja is a néző, mert szinte semmi nem úgy és akkor történik, mint ahogy és amikor kellene. Gyakran pedig a könyvben szereplő fontos eseményekről veszi el a sorozat a hangsúlyt, hogy valami karakterdrámával kiegészítse az egyébként is súlyos hangvételt. Nem feltétlenül indokolva a más perspektívát.

    the_expanse_5

    Aki nem olvasta a könyveket, annak sincs sokkal egyszerűbb dolga. Ő csak azt veheti észre, hogy jelenetek vannak egymás után dobálva, sokszor bármilyen következetesség nélkül. Az alapkonfliktus érthető, de a szereplők dialógusait néha fejfájdítóan nehéz követni. Rengeteg a töltelék beszélgetés, és a fennkölt monológ, ami kiegészül a mértéktelen tudományos (és féltudományos) szavakkal.

    Ellenben minden elismerés a színészeké, akik nagyszerűen helytállnak szinte minden jelenetben. Remekül alakítják karaktereiket, hitelesen játszanak. A speciális effektek is kimondottan jól néznek ki, az űr szimulálása is nagyon jól működik, tehát érződik egyfajta nagy mennyiségű energia-és pénzbefektetés, ami dicsérendő.

    syfy-the-expanse

    Összességében a The Expanse második évada sok mindenben javult az első felvonáshoz képest, sőt bizonyos pontokon már rá sem lehet ismerni. Sajnos azt is megértem, amiért abbahagyják a nézők a sorozat követését, ellenben szerintem még nem kell temetni a szériát. A kezdeti bukdácsolás az évad felére magabiztos meneteléssé változott, de nem minden néző szavaz meg közel húsz epizódot egy sorozat kedvéért, hogy végre valahára beinduljon. A harmadik évad megjelenése már bezsebelhető, és csak remélni tudjuk, hogy végre kibontakozik a sorozatban rejlő igencsak magas potenciál. Mindent összevetve még a felsorolt hibái ellenére is a The Expanse egy dögös, izgalmas űr-dráma remek történettel, ügyes színészekkel, és pörgős cselekménnyel.

  • Nagyon sokat kell még várni az Avatar új részeire

    A FOX bejelentette, hogy James Cameron 2009-es filmje, az Avatar csak három év múlva, azaz 2020-ban folytatódik a második résszel, ami azért is vicces, mert tavaly a rendező bejelentette, hogy összesen öt epizódos lehet a franchise. Ehhez képest azért jó régen húzzák a munkálatokat, hiszen az eredeti tervek szerint már 2016-ban látnunk kellett volna az epikus sztori új felvonását.

    Az Avatar első részéről tudni kell, hogy az egyik legjobban hozó blockbuster volt valaha, világszerte 2,78 milliárd dollárt kaszált be a pénztáraknál. A FOX hivatalos magyarázata, hogy miért ekkora a csúszás az, hogy Cameronnak idő kell, hogy normális folytatást rakjon össze. A filmvilágban, amikor a Marvel és a DC most már évente kijön 2-3 filmmel legalább, rengetegen meggyanúsítják a stúdiókat, hogy csak az a lényeg számukra, hogy futószalagon hozzák a kábé ugyanolyan filmeket. Nos, az Avatar esetében ez nem hozható fel, ugyanis a rendező legalább olyan lassan halad, mint George R. R. Martin a Trónok harca könyvekkel.

    Ha az Avatar 2 feleannyi bevételt hozna, mint az első része, akkor is az 5. legjobban hozó film lenne világszerte. A Titanic ugye 1997-ben tarolta le a mozikat anno, utána 2009-ig kellett várni az Avatarra, amely a rendező következő filmje volt. Szóval Cameron tényleg nem kapkod, főleg, hogy a filmjeihez szereti a legmodernebb technológiákat használni a készítő, esetenként olyanokat, melyekre várni kell még 1-2 évet, hogy tökéletesen működjenek.

    avatar-2020-b

    Az Avatarnak ráadásul eredeti a forgatókönyve, emiatt is lassúak a munkálatok, továbbá pedig aki moziban látta az első részt, 3D-ben, az emlékezhet rá, hogy azóta se volt ilyen tökéletes látványú alkotás a filmszínházakban. Azok a dzsungelek azért leejtették az ember állát.

    A legfrissebb hírek szerint az Avatar 2 három év múlva, 2020 december 18-án érkezhet a mozikba, aztán a harmadik rész 2021 december 17-én, a negyedik 2024 december 20-án, az ötödik pedig 2025 december 19-én. Ez azért már nem is olyan hosszú várakozás, ugye?

    Érdekesség, és mindenféleképp meg kell említeni, hogy további filmek premierdátumait is bejelentette a FOX, ezek főleg az X-Men világához kapcsolhatóak. A Deadpool 2 jövőre, június 1-jén jön a mozikba, a következő nagy X-Men film, a Dark Phoenix november 2-án, ebben feltehetően Jean Greyt újfent a Trónok harcás Sophie Turner játssza, a New Mutants pedig 2018 április 13-án jön. Lesz mit nézni, na.

  • Végre hivatalos, hogy jön az X-Akták 11. évada

    Már nem is kell sokáig várniuk a FOX nézőinek, hogy Mulder és Scully új kalandjait láthassák, hiszen 2017 végén vagy jövő év elején újabb évaddal jelentkezik az X-Akták. Mind a két főszereplő, azaz David Duchovny és Gillian Anderson is visszatérnek a folytatásban, a 11. szezon tíz epizódos lesz.

    A FOX igazgatója annak idején nagyon bátran úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy igazából csak formalitás az X-Akták folytatása. Merthogy mindenki kész arra, hogy újabb szerződést írjon alá. Aztán kiderült, hogy a sorozat főszereplői erről semmit nem tudnak, ugyanis a csatorna elfelejtette őket a 11. évaddal kapcsolatban megkeresni. Úgy tűnik, hogy azóta sikerült megegyezniük a feleknek, ami nem kis dolog, hiszen mind Duchovny, mind pedig Anderson naptárja elég tömött, részben ezért is jön olyan soká az új szezon.

    x-files-season12

    Chris Carter sorozata egészen jó nézettséget hozott a csatornának, ami nem meglepő, hiszen a FOX feltámasztotta többek között a 24-et és A szökést is, így a tévéadón egész sok klasszikust láthatnak jelenleg a rajongók. Nem baj ez, inkább az ilyen minőségi rebootok uralkodjanak a kisképernyőn, mintsem a MacGyver-féle borzalmas produkciók kezdjenek el terjedni. Merthogy azért ez a felélesztési hullám sokszor nem működik, az NBC belebukott a Hősökbe és a Gilmore Girls folytatása se lett az igazi. Főleg nehéz dolguk van a készítőknek a sci-fi sorozatok esetében, az X-Akták azonban olyan bejáratott minőséget képvisel, amit Carter nehezen tudna elrontani.

    Az X-Akták egyébként akár komolyabb, több felületen is jelenlévő franchise-zá nőheti ki magát, hiszen nemrég bejelentették, hogy gyerekeknek szóló képeskönyvet is kapunk hamarosan, melyben a fiatal Mulder és Scully mennek ki a kertbe játszani egy kicsit, míg azok a titokzatos és talán nem e világi fények meg nem zavarják őket. Ez a jó irány egyébként, nyitni kell a fiatalabb generációk felé is.

  • Rendből káosz – Erdész Róbert az új Galaktikában

    Éreztük már úgy, hogy eltörpülünk az univerzum nagysága mellett? Hogy cseppként tengődünk a végtelenség óceánjában? Az emberek hajlamosak ezt és meglepő módon ennek gyökeres ellentétét is hinni. Sokszor úgy érezzük, múló létünk csupán átmeneti ezen a világon. Máskor pedig úgy véljük, mi vagyunk a világ teteje és középpontja, hogy körülöttünk forog a világmindenség. Minden csak miattunk történik, és minden a mi tökéletes irányításunk alatt van.

    Erdész Róbert Hol vagytok? című novellája majd elveszi ezt a kedvünket! A Galaktika 325. számában olvashatjuk a művet, mely a világmindenség elmúlásáról szól. De főképpen a miénkről, az emberekéről.

    A rövid történetben emberek egy csapata tízezer év múltán visszatér a Naprendszerbe, hogy felvegyék a kapcsolatot az ultra-modern emberiséggel. Időközben az emberek továbbköltöztek a Földről, s meg sem álltak a Marsig. Azonban a felfedezők a vörös bolygón sem találják nyomukat az „ősöknek”.

    Végül mégis rábukkannak az elveszettnek hitt népre, de egyáltalán nem azt kapták, mint amire számítottak. Az emberiség azóta átalakult, megváltozott, és hosszasan folyhatna a vita arról, hogy emberek maradtak-e egyáltalán.

    68021164-chaos-wallpapers

    A tudományos hírekben gyakran olvashatjuk, hogy itt megsemmisült egy galaxis, ott szupernóva következtében lett vége két csillag életének. Az univerzum folyamatosan változik, alakul. A szó laza értelmében életet teremt, majd könnyedén elveszi azt. Aszteroidák csapódhatnak bolygókba, kialhat több milliárd éves fénye egy központi csillagnak, de egyéb, számos módon vége lehet az űrbéli testeknek. És mindez érdekli a világegyetemet? Aligha. Végtelenségét (vagy véges végtelenségét) ép ésszel képtelenség felfogni, de a folyamatosan pusztuló égitestek alap elemei talán máshol, máskor összeállhatnak és évmilliárdok alatt új planéta fejlődhet ki belőle. A rendből mindig káosz lesz, s a káoszból mindig megtalálja a módját az univerzum, hogy rend legyen; még ha átmenetileg is.

    Az univerzum egyetemes káosza alól az emberiség sem lesz kivétel. Földtani korokhoz mérten is jócskán fiatalnak számít maga az emberi faj. Fejlődésünk, individualitásunk azonban elvitathatatlan. Az elmúlt ötven-hatvan évben az általunk készített technológiai innovációk hatványozottan többet fejlődtek, mint az azt megelőző kétszáz évben.

    Egyszer azonban mindennek vége lesz. Mint ahogy valamikor a jövőben vége lesz a mostani értelemben vett emberi fajnak is. Ahogy évmilliárdok múlva vége lesz a Földnek, a Napnak, sőt az egész Naprendszernek. Majd vége lesz a Tejútrendszernek, az Andromeda galaxisnak, a környező csillaghalmazoknak, a fekete lyukaknak, a szuperklasztereknek; szóval mindennek. Bekövetkezik a tökéletes semmi.

    Nem tudni, hogy az embereknek mennyi idejük van még hátra. Lehet, hogy egyszer valóban elhagyjuk szülőbolygónkat, és meghódítjuk a csillagokat. Űrközi néppé válva kirajzunk mindenfelé, ahol megkezdődik saját, önálló törzsfejlődése fajunknak, és ki tudja: talán csápokat növesztünk, tíz szemünk lesz, nyolc végtagunk, vagy szuperokos masszává válunk. Ezeket előre nem tudhatjuk, de egy hosszas merengést talán mindenképpen megér mivé alakulhatunk akár egy millió esztendő elteltével.