Blog

  • Black Mirror 4. évad 1. rész: Elgondolkodtató tisztelgés a Star Trek előtt

    December 29-én a Netflixen elérhetővé vált Charlie Brooker sorozata, a technológia és a gyarló emberek kapcsolatának veszélyeit boncolgató Black Mirror legújabb 6 epizódja. A produkció bármelyik évadába könnyű becsatlakozni, hiszen az epizódok nem kapcsolódnak egymáshoz, a széria minőségét pedig mi sem jelzi jobban, hogy a cyberleszbikus szerelmet boncolgató San Junipero Emmy-díjat kapott. De vajon fel tud érni a produkció ehhez a színvonalhoz?

    A 4. etap nyitánya, a USS Callister egyértelmű választ ad, hiszen a sorozat egyik legjobb részével folytatódott a Black Mirror. A történet szerint egy nő (Cristin Milioti) egy Star Trek-szerű űrhajó fedélzetén ébred, aztán pedig rájön, hogy az elméjét bizony klónozták. Egy játékfejlesztő cég kockavezére az összes, számára nem szimpatikus kollégát bezárja az Infinity nevű videojáték egy offline-nak tűnő szegmensébe, hogy ott aztán a kapitány gúnyájába bújva kínozhassa őket, szigorúan virtuális keretek között.

    A Black Mirror premierje több érdekes kérdést is felvet, többek között azt is, hogy mennyire számít bűnnek úgy kínozni NPC-ket egy játékban, hogy a botok az egészet valóságnak élik meg. Egyáltalán tekinthető-e egy játékbeli karakter valósnak? Az biztos, hogy a USS Callister úgy vág gyomorba, mint mondjuk a Tindert kiparodizáló, Nosedive című rész is megtette, az egyetlen különbség a két rész között, hogy míg a 3. évados részben a szereplők nyitottan álltak az online külvilághoz, itt pontosan az ellenkezőjéről beszélhetünk.

    Az biztos, hogy ebben a több mint egy órában látható színészeket erősen meg kell jegyezni és dicsérni is lehet őket. A Westworldből ismerős Jimmi Simpson nagyon jól hozza egyszer a magabiztos csajozógépet, máskor pedig a USS Callister béta legénységi tagját. A Friday Night Lightsból, a Fargóból és a Breaking Badből ismerős Jesse Plemons pedig egyenesen brillírozik főgonoszként, hiszen a zárkózott kockát és a kegyetlen kapitányt ugyanúgy lehet utálni, még ha bizonyos szempontból teljesen másképp megtört alakokról is van szó.

    Nagyon nehéz dolguk van a készítőknek, ha ehhez az epizódhoz fel akarnak érni, hiszen 2017 egyik legjobb sorozatrészét szállította le a Black Mirror, így az év végére. A szezonnal kapcsolatos érdekesség, hogy az összes felvonás főszereplője női karakter lesz, így ezért is újfent újítónak nevezhetjük az elmúlt évek legelgondolkodtatóbb tévés produkcióját.

    Értékelés: 10/10

  • Mentális betegségnek nyilvánítanák a videojáték-függőséget

    A túlzásba vitt számítógépes játékfüggőség egy valós mentális betegség lehet a Betegségek nemzetközi osztályozása 2018-as kiadásában.

    A Betegségek nemzetközi osztályozása egy szakirodalom, melynek segítségével az egészségügyben dolgozók tudnak könnyen tájékozódni  a betegségek között. Ez egy kódlista, ahol egyszerű betű-szám kombinációkat társíthatunk a különböző betegségekhez, így például: a játékfüggőség a BNO-10-05 azaz a Mentális és viselkedészavarok kategóriába kerülne.

    Az indok pedig az, hogy a számítógépes függők tünetei nagyon hasonlítanak más addikcióval élő emberek (így például a szerencsejátékozók, és a drogfogyasztók) viselkedési sablonjaira.

    Több pszichológus is felszólalt a besorolás ellen, például Dr. Chris Ferguson kiemelte, hogy a számítógépes játékokkal játszani csak annyira jó érzés mint enni egy csokit, vagy sportolni, de nyilvánvalóan nincs akkora hatása az agyra mint a heroinnak, vagy kokainnak.

    Andrew Przybylski pszichológus professzor szerint a számítógépes függőség inkább egy pótcselekvés, hogy a személy elkerülje a való élet problémáit, mintsem egy veszélyes betegség.

    Hogy valóban belekerül-e a számítógépes függőség a betegségek nemzetközi nagykönyvébe még nem száz százalék, de van rá esély, hogy nem lesz ebből semmi, mivel 2013-ban is megpróbálták az internetes játékokat is belefoglalni a szakirodalomba, de nem tették, elegendő bizonyíték híján.

  • Bemutatkozott a Doctor Who új női főszereplője

    Ha karácsony, akkor nem maradhat el a Doctor Who Christmas Special epizódja se, most pedig különösen sokan várták ezt a felvonást, hiszen a Peter Capaldi-féle éra befejezését fémjelezte. A történetben feltűnt az első és a tizenkettedik Doctor is, hogy az 1. világháborút is megjáró kalandban járjanak utána, mi történik azokkal az emberekkel, akik meghalnak. Egy rendkívül érzelmes felvonást kaptunk, melyben az Időlord több, korábbi útitársa is tiszteletét tette, mintegy búcsúzóul a Doctortól.

    Brilliant!

    A britek legrégebbi sci-fi sorozata, a Doctor Who majd valamikor 2018 végén tér vissza a 11. évadával a BBC-re, ez pedig egy új korszak kezdete lesz, hiszen most először játssza a karaktert egy színésznő. Nő még sose volt a Doctor, a karácsonyi epizódnak köszönhetően viszont már most megnézhetjük, milyen lesz a 35 éves Jodie Whittaker a címszerepben, akit a legtöbben egy nyomozós sorozatból, a Broadchurch-ből ismerhetnek.

  • Top 10 Galaktika könyv 2017-ből

    Kicsit döcögősen és szomorú eseménnyel (elhunyt Kasztovszky Béla) indult a 2017-es év, de év végére számos érdekes könyvvel gazdagítottuk kínálatunkat. Végül 17 új könyvvel és 2 plusz kiadvánnyal zártuk az évet, és jövőre még izgalmasabb címekkel szeretnénk megörvendeztetni a fantasztikum rajongóit (2-t már láthattok a webshop Előrendelhető menüpontjában). Azonban egy kicsit tekintsünk még vissza a 2017-es évre egy top 10-es listán keresztül. Sok érdekes témáról, íróról és könyvről kellett írnom, azonban most szeretném azokat megmutatni, amelyeket a legjobban élveztem.

    Fagyott égbolt

    Jeff Carlson trilógiájának nyitókötete a Fagyott égbolt, ami már a kék borítójával megfogott. A történet szerint az emberiség eljutott a Jupiter Europe nevű holdjára, ahol az egyik kutató,  Alexis Vonderach intelligens lényeket fedez fel. Ezek a jégbarlangokban élő naphalak, amik az évmilliók során saját kultúrát építettek. A regény nagy kérdése, hogy Vonderach képes lesz-e meggyőzni a hódítani vágyó emberiséget arról, hogy a lények miatt hagyják el az Europe-t. A pontos részletességgel bemutatott naphalakon túl szerintem a Fagyott égbolttől mindent magkapunk, amit egy szórakoztató sci-fi regénytől elvárhatunk: érdekes világ, izgalmas lények és egy megoldandó konfliktus.

    Vélemények:

    Galaktika (CjCore) ǁ Letya ǁ Széljegyzet

    Interzóna

    Kicsit mindig érdekes kikukkantani az angolszász SF termésből más nemzetekére. Ondrej Neff disztópiája, a Sötétség után mindenképp kíváncsi voltam, mit tudnak még a cseh írók a zsánerben. A kiadó következő állomása Vladimír Páral mellett az elsőkönyves Ondrej Stindl Interzónája volt. Maga a regény George Orwell 1984-ét gondolja újra, főleg a szerelmi szálat, amivel Stindl saját bevallása szerint nem volt elégedett az eredeti műben. A végeredmény egy erős, borongós atmoszférával rendelkező regény, ami egy ember önkeresését mutatja meg egy disztópián keresztül.

    Részletes véleményem a Galaktikán

    MetaGalaktika 12.

    A nem-angolszász fantasztikumnál maradva egy másik érdekes MM-es kiadványra, a 12-es MetaGalaktikára hívnám fel a figyelmet. A vaskos kötet Argentína fantasztikus íróit mutatja be a zsáner argentín indulásától a ma is alkotó kortárs szerzőkig. Átfogó ismertetőt argentin szerkesztő barátunk, Sergio Gaut vel Hartman ad, aki elmélyed az SFF természetében, annak meghatározásában, és természetesen bemutatja hazájának legfontosabb alkotóit. A kötetben olyan nevekkel találkozhatunk, mint Jorge Luis Borges, Angélica Gorodischer, Carlos Gardini, vagy Eduardo Goligorsky. És végül, de nem utolsó sorban, szeretnénk köszönetet mondani Nektek, olvasóinknak, amiért segítettetek, hogy megjelenhessen a MetaGalaktika!

    Az argentin SF áttekintése a Galaktikán

    Affinitások

    Affinitások

    2017-ben egy újabb Robert Charles Wilson regénnyel is jelentkeztünk, mégpedig a közösségi média témáját körbejáró Affinitásokkal. A történet szerint Adam Fisk nem találja helyét a világban, ezért elmenekül otthonról. Útja során találkozik az InterAlia nevű céggel, ami a legjobb megoldást kínálja számára: egy új technológia segítségével megtalálhatja a hozzá hasonlókat. Adam él a lehetőséggel, és igénybe veszi a cég szolgáltatásait. Úgy tűnik, minden aszerint megy, ahogy azt mondták, de egy idő után Adamet valami furcsa érzés keríti hatalmába, valami mégsem kerek itt…

    Wilson regénye inkább szórakoztató jellegű, de a téma kifejtésénél ez pont az előnyére válik: Adam megpróbáltatásain keresztül egy társadalmi jelenséget ismerhetünk meg teljes valójában. És ami szerintem külön plusz: a sci-fi-ben felüdülés a szigorú reál tudományosabb vonal mellett egy, a humántudományokhoz közelebbi témáról olvasni (gondoljunk csak az Életed történetére, mint másik jó példára).

    Vélemények:

    Letya

    Egyik átkozott dolog a másik után

    Az időutazást még nem vették ennyire félvállról, mint Jodi Taylor regényében – persze jó értelemben. Az SF kalandregény nyitókötetében megismerjük Max-et, a múltjárót, aki boldogan éli komolytalan életét a St. Mary falai közt. A középkorból a kréta korig mindent bejár társai oldalán, amíg valaki szabotálni nem kezdi az intézmény működését. Max kezébe veszi a dolgokat, és kideríti, ki akarja bezáratni szeretett otthonát. Igaz, más időutazós regényekhez képest a tudományos rész nincs részletesen ismertetve, inkább a szórakoztatáson van a hangsúly, de pont a kaland rész miatt nem is hiányolja az ember a tudományoskodást. A regényben erős a humor faktor, de emellett teljesen jól megfér a dráma is. Kellemes kikapcsolódás bárki számára, az SF-t ódzkodó ismerőseinket pedig az Egyik átkozottal rá is szoktathatjuk a zsánerre.

    Vélemények:

     Letya ǁ HaBár ǁ Könyvesem ǁ BibiBuchLove

    MI, Bob

    A humor vonalon maradva megemlíteném egy másik kiadványunkat, Dennis E. Taylor MI, Bob-ját. A történet főhőse Robert, sikeres vállalkozó és geek. Miután jól megszedte magát, úgy dönt, éli a kockák életét, de biztos, ami biztos, köt egy életbiztosítást is, ami lehetővé teszi – hogy ha a tudomány úgy fejlődik a jövőben -, akkor a halála esetén a hibernált testéből fel tudják támasztani. És Bob hirtelen meghal. Aztán a 22. században ébred, és rá kell jönnie, az állam tulajdona lett. Laza stílusú regény, ami egy percig sem veszi magát komolyan. Minden megvalósul benne, amire egy SF rajongó vágyhat: csillagközi utazás, az emberiség megmentése, új bolygók felfedezése.

    Vélemények:

     Letya ǁ Szubjektív Kultnapló ǁ Supernatural Movies ǁ Shannara ǁ Inside my head

    A Viking visszatér

    Viszonylag fiatal olvasóként érdekes élmény volt megismerkedni Zsoldos Péter műveivel. Az idén három, újra kiadott regény közül a Viking visszatért keltette fel leginkább a kíváncsiságomat. A történetet talán nem kell bemutatni, de az új Zsoldos-olvasók számára azért álljon itt egy rövid ismertető: Gregor Man és társai egy műszaki hiba következtében nem tudnak hazatérni a Földre, egy ismeretlen bolygón kell vesztegelniük. A baj csak fokozódik, amikor Gregor Man teljesen elszakad társaitól, és magára marad. Izgalmas, ahogy Zsoldos Péter a Robinson Cruise-t sci-fi-síti (Nogo megjelenésével egyértelmű a párhuzam), majd saját korának tudományos és irodalmi trendjeivel házasítja azt. Még ma is bőven megállja a helyét.

    Vélemények:

    Részletes véleményem a Galaktikán ǁ Pasztler Ágota írása a Zsoldos-életműről

    Fiú a pokolból

    Ideje volt már, hogy a két Sztrugackij-kisregény – A kölyök és a Fiú a pokolból – egymás mellett szerepelhessen. A Fiú a pokolból kötetünkben ez végre megvalósulhatott. A két kisregény különböző történeteket mesélnek el, de egy koncepció köré épülnek: egymás megismerése. Mindkettőben megtalálható a hamisíthatatlan Sztrugackij-féle humanizmus, oroszos filozofálás, és a jól ismert Delelő univerzum hangulata. Megérdemelten dobogós.

    Vélemények:

     Részletes véleményem a Galaktikán ǁ Letya

    Varázsőrség

    Őszintén, kicsit féltem az új Őrség-kötettől, mert már egy sokadik epizódként érkezett egy hatrészes hízott fősorozat és jó pár kiegészítő kötet mellé. Azonban Lukjanyenko és a mellé szegődő Suspanov megleptek. A Varázsőrség a jól ismert Éjszakai és Nappali Őrség egy kísérletét mutatja be: Fény és Setét párti ifjú mágusok iskoláját. Az intézmény működését és annak diákjait Dreher szemszögéből követhetjük nyomon. A Lukjanyenko-Suspanov írópáros a megszokott formában (három különálló történet) mesél a Másfélékről, tágítja az eddig is gazdagnak számító világot, miközben a megfelelő arányban adagolják az akciót és a magvas gondolat részét. Így lett végül a legnagyobb félelmem a második kedvencem az idei évben.

    Vélemények:

    Részletes véleményem a Galaktikán ǁ Niitaabell ǁ Szubjektív Kultnapló

    Kifordított világ

    Hiába az Őrség, Sztrugackij-testvérek és Bob, a legnagyobb befutó nálam Christopher Priest lett. Végre magyarul is olvasható az író nagy klasszikusa, a Kifordított világ, ami egy különös fizikai szabályoknak engedelmeskedő várost, a Földet mutatja be. A könyv főhőse, Helward Mann, ifjú céhtag, aki elérve a felnőtt kort (650 mérföld) felfedezheti a Földön túli világot. Priest a regény elején folyamatosan zavarba ejt minket, majd szép lassan elfogadtatja velünk, hogy amit olvasunk, az teljesen normális, nincs itt semmi, amin csodálkozni kell. Vagy mégis? Tömény zsenialitás, ahogy Priest folyamatosan megcsalja az olvasót. Szerintem mindenképpen érdemes elolvasni.

    Vélemények:

    Részletes véleményem a Galaktikán ǁ Letya ǁ Egy korábbi cikk az SFmag-ról


    És nektek idei könyveink közül melyikek tetszettek? Itt és kommentben megírhatjátok a véleményeteket!

  • Kiszivárogtak az első promóképek a Han Solo előzményfilmhez

    Mostanában egyre többen suttogják, hogy közeleg az idő, hogy megnézhessük a Solo: A Star Wars Story első igazi előzetesét, per pillanat azonban meg kell elégednünk azzal, hogy csekkolhatjuk az első 2 (elvileg) hivatalos promóképet a spinoffhoz.

    Ezeken láthatjuk a főszereplő Alden Ehrenreichot, a fiatal Han Solo szerepében, illetve Donald Glovert Lando Calrissianként, de rajtuk kívül felbukkan még Csubakka, az egyelőre meg nem nevezett karaktert alakító Emilia Clarke és persze a Millenum Falcon is – kevésbé ütött-kopott – formájában. Korábban azt pletykálták, hogy az űrhajón kék festés is látható lesz, ez úgy tűnik, hogy tényleg megvalósul.

    A Ron Howardra bízott új Star Wars filmre nem is kell olyan sokáig várnunk, hiszen a Solo premierje május 25-én lesz.

  • Így csatázhatunk a Trónok harca stratégiai játékban

    A Game Of Thrones: Conquest egy viszonylag új stratégiai játék, ahol a sorozathoz hasonlóan politikai intrikák, vagy pedig véres háborúk útján kaparinthatjuk meg a hatalmat, a telefonunk képernyőjén.

    A játékmenet nagyon hasonlít más stratégiai játékokéra, építesz aztán támadsz, persze mindezt úgy, hogy maga a khaleesi adja a legjobb háborús tippeket, és Havas Jon buzdít arra, hogy pénzt költs a játékra: gyorsabb fegyverkezésért, vagy pedig erősebb katonákért.

    Habár a játék nem feltétlenül emelkedik ki a többi telefonos stratégiai játék közül, mindenképpen felhívja arra a figyelmet, hogy még se PC-re, se konzolra nem készült valós idejű stratégiai játék Trónok harca körítéssel. Pedig biztosan nagy sikere lenne, hiszen anno A Gyűrűk Ura stratégiai játékok is remekül sikerültek.

    A játékhoz készült új trailer iszonyat jól sikerült, és biztosan sokan fogják kipróbálni ezt az ingyenes játékot, már ha Android vagy iOS operációs rendszerű készüléketek van.

  • Happy! kritika: Egy képtelenül bizarr karácsonyi sorozat

    A Syfy tévécsatorna mostanában kevés igazán jó, a múltjához méltó sorozatot gyárt, azonban a december 6-án debütált Happy! eddigi három része felér a várakozásokhoz. A produkció az Image Comics 2012-es képregényén alapszik és talán az egyik legbizarrabb karácsonyi, nyomozós széria jelenleg a palettán. A történet szerint egy Mikulásnak öltözött pszichopata elrabol egy Hailey nevű kislányt, akinek a képzeletbeli barátja, egy apró kékszínű unikornis rögtön el is szelel segítségért. A megmentő szerepére egyedül Nick, a részeges ex-zsaru tűnik alkalmasnak, aki rögtön a pilotban feldobja a bakancsot, de azért a barátkozás kettejük között elkezdődik.

    De hogy jön össze egy aranyos, animált lény és egy kiégett bérgyilkos? Hasonló párosítást, amikor a valóság és a mese találkozott, a Space Jamben láthattunk, amikor Michael Jordan és Tapsi Hapsi fogott össze a gonosz űrlények ellen. A Happy! viszont korántsem gyerekmese, itt folyik a vér, nagyon bizarr karakterek között dúlnak verbális és fizikai párbajok, szóval egyetlen olyan olvasónak se ajánljuk a szériát, aki nem töltötte még be a 18-at.

    A felnőtteknek azonban simán, főleg azoknak, akik megunták már, hogy a tévében a Jégvarázs meg a Reszkessetek, betörők! jelenti a kínálatot karácsonykor. Igaz, hogy kell egy adag pesszimizmus és cinikus látásvilág a nézők részéről, egyébként a Happy! akár depresszív hangulatot is áraszthat magának. De aki ezt nem bírja, az várja meg a Doctor Who karácsonyi részét, ami 25-én kerül adásba. A többiek, akik vevők az efféle brutális újdonságokra, mint a Happy! viszont garantáltan iszonyú jól fognak szórakozni.

    Nem elég, hogy a sorozat képi megvalósítása nagyon ötletes és az igazi, valamint a képzeletbeli világ összefonódása is poénos, a történet is nézeti magát. A Happy!-ben nem találunk egy normális karaktert se, mindenkinek van stiklije, így pozitív megmentőkről nem beszélhetünk. A főszereplőt alakító Christopher Meloni zseniálisan hozza a megfáradt ex-zsarut, aki az elején ráadásul picit se akar résztvenni Happy mentőhadjáratában.

    Nagyon pozitív fejlemény egyébként, hogy egy olyan széria, mint a Happy! képernyőre kerülhetett, ugyanis manapság, amikor szinte fulladozunk a Marvel és a DC szuperhősös adaptációiban – a tévében is -, kell az újdonság az embereknek. A Happy! leszállítja ezt, szinte bűn kihagyni, habár erős gyomor szükséges hozzá. Na meg egy jó adag humorérzék. A 24-ei karácsonyfaállítás és szaloncukorevés mellé ezt ajánljuk néznivalónak!

    Értékelés: 7.5/10

  • Egy magyar modell is szerepel az új Star Wars filmben

    Még júliusban szúrta ki a magyar sajtó, hogy Az utolsó jedik egyik jelenetében feltűnik egy magyar modell és ex-Tumblr híresség, Nemes Zoé. Akkor még nagy volt a titoktartás, hiszen az új Star Wars filmekkel kapcsolatos részleteket legalább annyira leplezik, mint amennyire mondjuk az HBO hírkaranténbe tette a Trónok harcát. A Magyar Nemzet viszont most interjút készített a magyar modellel, aki kiemelt statisztaként több fontos jelenetben is látható.

    Az interjúból többek között kiderül, hogy volt olyan dolgozó, akit azért rúgtak ki a Star Wars forgatásáról, mert szivárogtatni próbált a munkálatokról, illetve, hogy a rendező, Rian Johnson direkt több snittben is előtérbe helyezte Nemes Zoét. A magyar modell egyébként olyan filmekben is feltűnt statisztaként, mint a Justice League és a Legendás állatok és megfigyelésük című Harry Potter előzmény.

    A teljes beszélgetést abszolút megéri elolvasni, ritkán találni magyar nyelvű, kulisszák mögötti anyagot egy akkora amerikai franchise munkálatairól, mint a Star Wars.

    A post shared by Zoé (@zoenemes) on

  • Új előzetest kapott Hideo Kojima titkos játéka, a Death Stranding

    A Death Strandingről egyelőre nem sokat tudni, de a szóbeszédek szerint nyitott világos akciójáték lesz, egy pár multiplayeres résszel összevegyítve. Külön érdekesség, hogy sorozatsztárok arcait fogják bescannelni, így például a The Walking Deadből ismert Norman Reedusszal és a Hannibalban látott Mads Mikkelsennel is találkozni fogunk a sztori során.

    A készülő játék új trailere hátborzongatóan félelmetes és misztikus. Az eddig megjelent kedvcsináló videók azt sejtetik, hogy az új sci-fi játék kicsit hasonlítani fog a Stranger Thingsre, ugyanis a szereplőkre támadó szörnyetegek alakjukban, és mozgásukban is a sorozatban látott demogorgont idézik fel. Ráadásul, a készítő Hideo Kojima nyilatkozatai alapján a Tótágas (Upside Down) is fontos szerepet kap a Death Stranding játékmenete során, ahogy a Netflix sorozatában is sokat barangoltak gyerekek egy különös tükörvilágban.

    Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a Death Stranding csak PlayStation 4-re és PC-re fog kijönni, valamikor a távoli jövőben, de a sci-fi horror rajongók mindenképpen írják fel maguknak ezt a bizarrnak tűnő játékot, mert első pillantásra kötelezőnek tűnik!

  • Szinkronos előzetest kapott az Alita: A harc angyala

    Az Alita: A harc angyala című sci-fi film 2018 júliusában érkezik a mozikba, a manga adaptáció készítői között pedig olyan nevek sorakoznak, mint James Cameron (író és producer) és Jon Landau, a rendező pedig a Machete-ért is felelős trash-király, Robert Rodriguez lesz.

    Cameron már több éve tervezi, hogy méltó feldolgozást készít az alapműnek, azonban csak mostanra fejlődött olyan szintre a filmes technológia, hogy élvezhetően vászonra tudják vinni az Alita sztoriját. A történet szerint egy kiborg lányt találnak egy szemétdombon, aki annak rendje-módja szerint elvesztette emlékeit, a rosszfiúk azonban nem, így jó sok erőszakkal kell majd megállítania a hősnőnek a gonoszokat. Lesz itt persze románc is, így elég light-os filmre érdemes készülni, ugyanis az Alita: A harc angyala csak 12+ korhatárbesorolást kapott.

    Magyarországon a premier július 19-én lesz, a főszereplők között pedig ott lesz Christoph Waltz, Jennifer Connelly, Mahershala Ali, Ed Skrein, Michelle Rodriguez és Eiza González is. Sztárkavalkádból tehát nem lesz hiány, az Alita egy üdítő, nyári popcorn mozinak tűnik. Inkább erre tessék beülni, mint a Transformers 52-re.