Pavla Horáková könyve eredeti, üde és vicces olvasmány, mely a végére fantasztikumba hajló fordulatot vesz. A regény elnyerte a Magnesia Litera díjat, és Csehországban hamar bestseller lett. A könyv írónőjével Mund Katalin, a Galaktika főszerkesztője beszélgetett.
Mund Katalin: Miért és hogyan lettél író?
Pavla Horáková: Azt hiszem, mindig is író szerettem volna lenni, de ezt soha nem vallottam volna be senkinek. Helyette műfordító lettem, meg újságíró, és ezekben a szakmákban lassacskán megtanultam az írás csínját-bínját.
K.: Mi inspirált A valószerűtlenség elmélete megírásában? Honnan jött az ötlet?
H.: Már a húszas éveim elejétől fogva szerettem volna egy olyan szerelmi történetet alkotni, ami túlmutat az egyszerű románcon. Tudtam, hogy írni akarok benne Prága rejtelmeiről, és elmélkedni a világunk természetével kapcsolatban. Idővel rengeteg anyagot gyűjtöttem össze, és amikor úgy éreztem, hogy elég, nekiálltam a munkának.
K.: Van személyes tapasztalatod arról, hogyan működnek a tudományos kutatóintézetek?
H.: Nem, nincs közvetlen tapasztalatom. De egy igazi intézet adta az ötletet, aminek az irodái ugyanabban az épületben vannak, amit a regényben is leírtam. Újságíróként készítettem néhány interjút olyan kísérletekről, amelyeket a könyvben is megemlítek, de a belső konfliktusokról nem volt információm. Ezekről egy barátomat kérdeztem, aki a Tudományos Akadémia egyik intézetében dolgozik. Igazából a hétköznapi hivatali életet írtam le, ami, úgy tűnik, mindenhol hasonló.
K.: Van bármi hasonlóság közted és a főhősnő között?
H.: Adának teljesen más sorsa van, mint nekem, más a családi háttere, máshogy alakult a karrierje, a szerelmi élete, mindenben más, mint amilyen én vagyok. Ami közös bennünk, hogy milyen megfigyeléseink és elképzeléseink vannak a körülöttünk lévő világról, és az, hogy mindez csodálattal tölt el mindkettőnket.
K.: Mi a legfontosabb üzenet, amit ezzel a regénnyel közölni szerettél volna?
H.: Meg akartam osztani az olvasókkal a világ és annak rejtelmei, titkai iránt érzett csodálatomat. Meg akartam mutatni, hogyan gondolkozom, és talán egy kicsit befolyásolni őket, hogy másképp tekintsenek a hétköznapinak tűnő dolgokra. A regény fogadtatásából úgy tűnik, ez sikerült is. Az emberek elmesélik nekem, hogyan veszik észre a város minden lejtős utcáját, hogy másképpen tekintenek a hajléktalanokra, és még a Bristol-skálára is hivatkoznak, amikor a kutyájuk egészségügyi problémákkal küzd.
K.: Šumperk valóban olyan furcsa hely? 🙂
H.: Háromszor jártam ott, de semmi különösebbet nem tapasztaltam. Mégis állandóan furcsa események színtere, és az emberek küldözgetik nekem a linkeket az újabb és újabb történetekről. Éppen múlt héten esett meg, hogy tűz ütött ki egy Šumperk külvárosában lévő házban, és a tűzoltók egy krokodilt találtak bent. Szóval valaminek kell ott lennie.
K.: Ki az ideális olvasója a könyvednek?
H.: Olyanok, akik szeretnek gondolkodni, szeretnek kérdéseket felvetni az emberi létezésről, az élet értelméről, és válaszokat is keresnek ezekre. Akik hisznek abban, hogy létezik szerelem első látásra. Akik szeretnek nevetni, élvezik az életet és annak sajátosságait.
A valószerűtlenség elmélete
K.: Hogy tetszik a magyar borító?
H.: Szerintem csodálatos, minimalista és okos, esztétikailag is nagyon megnyerő. Sajnálom, hogy nekünk nem jutott eszünkbe Schrödinger macskája, amikor a cseh borítót terveztük.
K.: Min dolgozol mostanában?
H.: Nemrég fejeztem be egy regényt, ami az üknagymamám emlékiratain alapul. Ő 1898-ban született, Dél-Morvaországban élt, három nővére Bécsbe költözött, ahol gyakran meglátogatta őket. A helyszínek tehát Bécs és Morvaország a 20. század első felében. Egy párhuzamos történetszál is van a könyvben, ami a 2020-as évek első felében játszódik, amikor a fiatal narrátor hónapokat tölt Bécsben a történelmi szereplő nyomait kutatva, majd Prágában, a koronavírus-járvány első kitörésekor. A címe: Európa szíve, és A valószerűtlenség elméletéhez hasonlóan sok reflexiót tartalmaz Közép-Európa történelméről, ezenkívül az Osztrák–Magyar Monarchiáról és a cseh nemzeti karakterről.
K.: Köszönjük!
A könyv fordítójával, Juhászné Hahn Zsuzsannával készült interjút az alábbi LINKEN olvashatjátok.
