Neil Gaimant talán nem kell senkinek bemutatnunk. A kortárs fantasy-író számos könyvét adaptálták vagy adaptálni fogják valamilyen formában, azonban a novelláinak eddig kevés figyelmet szenteltek.
Még tavaly októberben jelentették be, hogy Likely Stories (Hihető történetek) néven szeretnének Gaiman novellái alapján minisorozatot készíteni. A tervek szerint egy antológia-szerű filmsorozatról lenne szó (a történetek különálló művek lennének egy nagyobbon belül), ami egyelőre négy írást dolgozna fel. A sorozatot a Sky Arts fogja sugározni.
Nemrég tették nyilvánossá, hogy mely írásokat fogják feldolgozni. A Tükör és füst kötetből az Idegenkedést, amiben egy huszonéves férfi felfedezi, hogy valami baj van a testével; és a Keresem a lányt című írást, ahol egy fiatal férfi kutatja a tökéletes nőt, akit történetesen egy pornómagazin lapjain pillantott meg. A másik két történet a Törékeny holmikból került kiválasztásra: a Falatok és Falatozók, ahol egy idős párt és nem mindennapi étkezési szokásaikat ismerhetjük meg; és a Záróra, aminek a főhőse kísértetházakról szóló történetekkel szórakoztatja társait. Az Idegenkedésből, a Falatok és Falatozókból és a Zárórából Kevin Lahena fog forgatókönyvet írni (őt itthon a Csáposok sci-fi/horror film révén ismerhetjük), a Keresem a lányt pedig a 20.000 nap a Földön rendezőpárosa, Iain Forsyth és Jane Pollard fogja írni.
A pontos premiert sajnos még nem tudjuk (valószínűleg még idén bemutatásra kerülhet a sorozat), viszont számos extra információval szolgált a The Guardian. Például hangulatában a Likely Stories leginkább a Fekete tükör sorozathoz fog közel állni. A Gaiman rajongók bőven számíthatnak, úgy nevezett easter eggekre (rejtett üzenet), de maga az író is tiszteletét teszi majd – hasonlóan, mint ahogy Hitchcocknál láthattuk. Továbbá a SykArts igazgatója, Phil Edgar-Jones azt ígéri, hogy a Likely Stories, Gaiman stílusához hűen, bizarr és meglepő lesz. Az executive producer, Sally Woodward Gently pedig azt nyilatkozta, hogy a sorozat célja olyan témák feltárása, mint a fogyasztói társadalom, a pusztító függőségek és a lelki kannibalizmus.
Az eddigi terveket látva elmondható, hogy nagyon is komoly stáb áll az új „Gaiman-sorozat” mögött. Talán egy olyan adaptációt láthatunk, ami nem csak a kalandokra fókuszál, hanem az írások mögött megbúvó jelentésre is. Bárhogy is alakul a Likely Stories, az biztos, hogy az elkövetkező időkben Neil Gaiman rajongóinak lesz mit nézniük: ne feledjük, hogy idén várható az Amerikai istenek is!
Négy fiatal szerző debütál nálunk áprilisban, akik új sorozatunk, a Start Könyvek első négy regényét jegyzik. A sorozatban tehetséges, főként kötettel eddig nem rendelkező SF- (és fantasy-) szerzőket mutatunk be és indítunk el a pályán, akikben megvan az a plusz, amitől a jövő zálogai lehetnek a hazai SF-irodalomban.
A szerzőkkel készült interjúinkat az elmúlt hetekben publikáltuk online felületünkön. Michael Walden űrhajós akart lenni egészen a Challenger katasztrófájáig, Vékony Krisztiánra nagy hatást tett Philip K. Dick és Asimov, Molnár Csaba az időutazásról nem a megszokott értelemben ír, Ronil Caine-nel pedig többek között a klónozás aspektusairól beszélgettünk. A könyvekről már írtunk röviden a tavaszi újdonságainkat bemutató cikkben, most azonban leleplezzük a borítókat is, amiket hamarosan megtekinthettek webshopunk Előkészületben rovatában. Amint elkészülnek a könyvekhez tervezett fülszövegek, a regények önálló termékoldalt kapnak webshopunkban.
Február elején befejeződött a The Expanse első évada, ami okot ad arra, hogy kicsit megvizsgáljuk az állandó viták tárgyát: a könyv vagy a film lett-e az élvezetesebb?
A The Expanse kezdetéről itt már írtunk, ám későbbiekben még nem értékeltük, tekintve hogy akad bőven irodalmi alapanyag is, amit egy igazi rajongónak kötelező elolvasnia. A dupla részes évadzáró óta már bőven eltelt annyi idő, hogy nyugodt szívvel spoilerezzünk. Ha valaki mégsem látta/olvasta volna, akkor ezúton értesítem: SPOILERVESZÉLY! Csak saját felelősségre olvass tovább!
A Térség-könyvek névre keresztelt regényfolyamnak jelenleg öt darabja van jelen a könyvpiacon, közülük négy került magyar fordításra. A The Expanse címet viselő sorozat az első könyv, a Leviatán ébredése (Leviathan Wakes) első felét dolgozza fel. Itt fontos megjegyezni, hogy bizony csak az egyébként vaskos kötet első feléig jut el a sorozat sztorija, úgyhogy aki szeretne nekivágni, az akaratlanul is bele fog futni a második évad történéseinek írott változatába.
Alapvetően két dolgot lehet megfogalmazni, ami a könyv és a sorozat viszonyát jellemzi: néhol hajszálpontosan, máshol pedig rettentőmód eltérően jeleníti meg a mozgóképes alkotás az írott világot. Pontos a történetvezetés szempontjából, és a technikai eszközök láttatásában, eltérő viszont az olyan apróságoktól kezdve, mint Naomi Nagata hajviselete, vagy az Öv lakóinak nyúlánk testalkata (a sorozatban alig néhány statiszta felel csak meg az olvasottaknak), egészen a nagyobb léptékű dolgokig, mint például a szereplők egymáshoz való viszonya. Utóbbira remek példa, hogy a pilot epizódot lezáró Canterbury-katasztrófa közvetett okozója a sorozat szerint Holden, hiszen az ő unszolására vizsgálta ki a legénység a segélyhívás forrását. Erről a könyv lapjain szó sincs, a Cant kapitánya természetesnek veszi a segélykérés tudomásulvételét és felderítését, pusztán figyelmezteti Holdent, hogy gyanús dolgok esetén ne hősködjön. A sorozat nyilván dramaturgiai okokból eltúlozza ezt a szálat, és ebből a túlélő legénység körében még keletkezik néhány összezörrenés. Viszont a sorozat épp ebben szerez jó pontokat a regényhez képest, mivel sokkal jobban működik az ok-okozati tényező, árnyaltabb az egyének egymáshoz való viszonya, és fenntartja a néző feszültségét.
Sokszor éri az a kritika a könyvet (és szerzőit), hogy nem adtak semmi újat a már ismert klisékhez, csupán „összelopkodták” az alkotóelemeket. Azonban hadd védjem meg a szerzőpárost azzal, hogy a többezer SF-kötet és film mellett már igen nehéz lehet újat nyújtani, más által el nem mondottat, fel nem dolgozottat adni a közönségnek. A Ty Franck és Daniel Abraham alkotta páros (James S. A. Corey) sikere talán abban rejlik, hogy a kliséket épp a megfelelő arányban dolgozták össze. Az űroperaként aposztrofált kötetekben minden van, ami egy vérbeli SF-rajongót érdekelhet: űrutazás, űrhajók, idegen világok, ismeretlen biológiai életforma, fegyverek és persze nők. Mindezeket a politika tartja össze, ami pedig olyan megfoghatatlan jelenség, hogy végső soron minden eseményre hatással van, a legapróbbtól a nyilvánvalóig. Ez a könyv(ek) sikerének kulcsa, és ezt remekül érzékelteti a sorozat is. Az alkotók jó érzékkel válogatták szét, hogy mi a fontos (Föld-Mars viszony), és mi az elhanyagolható (pl. Miller „Julie-látomásai”). Pluszpont jár a sorozatnak a remek noir-hangulatért, amellyel megjelenítették számunka a Ceres-állomást, és még egy plusz pont annak a káosznak az interpretálásáért, amelyek az Eros-eseményeket jellemzik.
A leglényegibb különbség könyv és sorozat között mégsem az, hogy az egyes hajtóműveket, eszközöket megfelelően hívták-e életre, hanem a két főszereplő jelleme. James Holden a könyvben is egy idealista fazon, aki hisz az emberi nagyságban és az igazságszolgáltatásban. Vele szemben Miller nyomozó egy idősödő, kiégett fickó, aki 30 éve dolgozik a Star Helix szolgálatában (tehát a ceres-i rendőrségnél), miközben valódi törvények nincsenek is az állomáson, csupán félmegoldások (szürke üzletek). Amikor a könyv lapjain találkozunk vele, egyedül él, a felesége két és fél éve elhagyta, iszik, és belefásult az életbe. A sorozat Millert ennél sokkal határozottabb, tökös fickóként festi le, míg Holden karakterét kisfiúsabban, a könyvhöz képest gyengébb vezetőként adaptálja. Kevésbé érződik a kettejük közötti világnézeti, jellembeli különbség, amelyet pedig a könyv kettős nézőpontja (Holden és Miller fejezetek) is megerősítenek. Hogy az alkotóknak konkrét céljuk volt-e ezzel? Lehetséges. Hiszen a könyvtől eltérően a sorozatban megjelenik egy harmadik szereplő is, akinek (még) nem kellene itt lennie. Reméljük, hogy mindennek, és az alábbi képen szereplő hölgy korai bevonásának is előre eltervezett szerepe van.
A Galaktika Start Könyvek sorozat első köteteinek megjelenése okán minden szerzővel interjút készítünk, hogy jobban megismerhessétek őket, és ízelítőt kaphassatok regényeik témájáról. Eddig Michael Waldennel, Vékony Krisztiánnal és Molnár Csabával beszélgettünk, a soron következő, negyedik szerzőnk pedig Ronil Caine.
Mit lehet tudni Ronil Caine-ről? Kérlek mutasd be magad!
Magyarországon születettem. Novellákat és regényeket írok science fiction és thriller műfajban dráma, akció, néha horror-elemekkel. Első regényem Lilian címmel idén áprilisban jelenik meg a Galaktikánál.
Hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal és később a Galaktikával?
Szeretek olvasni és elszántan keresem a jól megírt, izgalmas történeteket. Jó pár éve magam is elkezdtem írogatni saját sztorikat, amikről úgy éreztem hiányoznak a piacról, legalábbis én nem találtam őket. Eleinte novellákat írtam, aztán az egyik kinőtte magát regénnyé. Tavaly fejeztem be, és úgy gondoltam, elküldöm pár kiadónak, hátha. A Galaktika pedig visszajelzett, hogy érdekelné őket.
Mikorra datálható az SF-fel való kapcsolatod, mikor gondoltál először arra, hogy írj is, ne csak olvass?
Az izgalmas történeteket űrlényekről, szörnyekről, időutazásokról mindig is szerettem. Emlékszem, egész kicsi koromban el tudtam sorolni a kilenc bolygó nevét, amikor a kortársaim még azt sem tudták, hogy hányadik a Föld. Gyerekként inkább rajzoltam és a képregényeket bújtam, aztán inkább a filmek, rajzfilmek és a regények érdekeltek, Az elsüllyedt világok, Az idő urai, az Egyszer volt… sorozatok, a Ragadozó, az Alien, Stephen King és Michael Crichton. Az írás sem volt új dolog számomra, de 2013 körül kezdtem komolyabban beleásni magam a témába. Ekkor születtek az első valamire való novelláim, majd tavaly a Lilian regény.
Mi inspirálta a regényt, mi fordította érdeklődésed a klónozás témája felé?
Minden érdekel, ami a technológiai fejlődéshez, jövőkutatáshoz kapcsolódik, így a klónozásban rejlő lehetőségek is. Sok ilyen hírt olvasok, amik nagyon inspirálóak egy SF-írónak. Az én regényem a klónozásban rejlő egyik lehetőséggel játszik el a sok közül.
Hasonló témájú filmek között van-e kedvenced?
A Hatodik napon és a Sziget tetszettek, abból a szempontból, hogy valós igényekre épülnek, melyekre a klónozás ad megoldást. Az abszolút kedvenc a témában a Hold, mert az egy sötétebb, belsőségesebb oldalról közelíti meg a sztorit. És hát a Gattaca. Az alapmű.
Ronil Caine
Kíváncsi vagyok rá, hogy esetleg láttad-e a Humans c. sorozatot és ha igen, hatott-e rád írás közben?
Sorozatokat idő hiányában nem nézek, de az Orphan Blacket ismerem, az egész jó. Hatni nem hatott. Fura, de amik a legnagyobb hatással voltak rám, azok nem klónozós történetek.
Támogatnád a valóságban az emberi klónkísérleteket? Mi szólhat mellette és mi ellene?
A klónozás és genetika nagyon sokrétű tudományágak, és az egyes eredmények rengeteg mindenre használhatók. A gyógyítást és betegségmegelőzést támogatnám. Bár a genetikai szintű betegségmegelőzés már a Gattaca irányába mutat. De embereket nem másolnék semmilyen célból, az erkölcsileg sehogy sem magyarázható meg.
Ha lehetséges lenne, szeretnél önmagadból egy másolatot, illetve találkoznál-e a klónoddal?
Néha jól jönne, mert gyakran kevés a 24 óra egy napra, de ha lehet inkább nem, köszönöm.
Mi érdekel még a klónozáson kívül?
A tudomány szinte összes területe érdekel. Mindenhol találni valami érdekeset, amiből kinőhet egy izgalmas novella vagy regény. A világűr, az idegen életformák, a vírusok, a virtuális valóság, a robotok csupa inspiráló terület, és hiába írtak már ezekről, sok az újdonság, gyorsan fejlődik minden. De például az Érme című novellám nem is SF, inkább misztikus kaland. Ez hamarosan letölthetővé válik a Facebook-oldalamon.
Milyen terveid vannak a közeljövőre?
Most a Lilian promóciója a legfontosabb, szeretném, ha minél többen elolvasnák. Közben néha muszáj megírni pár novellát is, ha kikívánkozik egy-egy ötlet.
Tehát elképzelhető, hogy lesz folytatás?
Vannak ötletek a fejemben a Lilian folytatására – és ezzel nem spoilereztem el semmit –, de ez attól is függ, lesz-e rá igény az olvasók részéről. Jelenleg a második regényemen dolgozom, ami szintén SF lesz, de egészen más témával. Annyit elárulhatok, hogy a Lilianhez hasonlóan fontos szerepet kapnak majd benne az emlékek. Most viszont nagyon várom, hogyan fogadják az olvasók a Liliant
Áprilisban a Galaktika StartKönyvek sorozat négy új, lendületes szerzővel indul útjára. Michael Walden és Vékony Krisztián után most Molnár Csabával beszélgettünk írásról, irodalomról, és természetesen megjelenés előtt álló regényéről, A széttört idő legendájáról, melyben az időutazás témájának egy új, rendhagyó formáját tárja az olvasók elé.
Hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal? Mikor találtál rá a Galaktikára?
Egyetemi éveim alatt, és később is írtam novellákat, majd 2011-ben elvégeztem a Hungarovox által szervezett íróiskolát. Pályakezdésként még ebben az évben megjelent első regényem, A három kristály legendája. Mivel A széttört idő legendája – az időutazás okán – zsánerét tekintve inkább sci-fi, magától értetődőnek tűnt, hogy a Galaktika folyóiratot is jegyző Metropolis Media Kiadót keressem meg új regényemmel. A mű kéziratát bemutatkozó levelemmel együtt küldtem el, és nem sokkal később választ is kaptam Németh Attilától, aki ajánlásával ellátva továbbította a regényt Mund Katának. Kata levele sem késett sokat, így megkezdődhetett a közös munka. Tehát már az első visszajelzések (és azok gyorsasága) alapján rendkívül pozitív kép alakult ki bennem a kiadóról, illetve munkatársairól. Nagy örömmel ismertem meg Burger Istvánt is, akinek a neve legendás a műfajt kedvelők körében.
Köszönjük az elismerő szavakat! Az időutazás nehéz téma, nemcsak a paradoxonok elkerülése miatt, hanem mert sok próbálkozás született már a feldolgozására. Miért választottad mégis?
Regényemben nem klasszikus értelemben vett időutazás szerepel. Nincs benne időgép vagy idő-visszafordító berendezés. A széttört idő legendája eredetileg folytatástörténet volt, ezért megörökölte az előzménytörténet univerzumát. Azonban az időutazás ténye, lehetősége és megoldása az első regényemből kölcsönzött elemekből építkezik. Míg A három kristály legendájában térben, A széttört idő legendájában időben utaznak a hősök.
Mit gondolsz a többi időutazós regényről, filmről? Van-e kedvenced?
Vannak a zsánerben készült kiváló munkák, például Robert Heinlein Ajtó a nyárba, és Michael Chrichton: Idővonal c. könyvét nagyon szeretem, de az örök kedvenc a Robert Zemeckis által rendezett Vissza a jövőbe-trilógia.
Molnár Csaba
Nehéz különböző idősíkokról írni? Mire kell leginkább figyelni közben?
Írás előtt már a regény teljes rendszerét megtervezem, a cselekményt a legapróbb részletekig kidolgozom, a szerkezetet felépítem (talán a közgazdász rendszerszemlélet segít ebben). Írás közben igen-igen ritkán jelentkeznek spontán szálak. Számomra a legfontosabb a hitelesség, ezért sok időt áldozva végzem el az írók házi feladatát. Mivel A széttört idő legendája alapvetően három történelmi korban játszódik, rengeteget kellett utánaolvasnom, hogy például az 1400-as évek Párizsát hitelesen láttassam, vagy az actiumi csata történéseibe tényszerűen szerepeltessem fiktív hőseimet. A kötet végén található A szerző jegyzetei részleteiben választja szét a regényben szereplő tényeket a fikciótól.
Az írás alatt keveredtél-e önellentmondásba, és ha igen, hogyan oldottad fel azt?
Mivel a regény szerkezete rendkívül feszes és alaposan kidolgozott, nem hiszem, hogy ellentmondásokba keveredtem volna. De ezt majd az olvasók eldöntik, és vagy bírálnak, vagy felmentenek.
Melyik a kedvenc korszakod? Hol élnél legszívesebben?
Kedvenc korszakaim az ókori Róma és az amerikai polgárháború időszaka (1861-1865). Hogy miért, nem igazán tudom megmagyarázni. Ez épp olyan, mint az a kérdés, miért szeretjük a párunkat (feleségünket, barátunkat-barátnőnket)? Ha meg tudnánk válaszolni, az már nem is lenne szerelem, nem is az az érzés vagy érzelem lenne. Sokat olvastam, sok filmet megnéztem (dokumentum- és játékfilmeket egyaránt) mind Rómáról, mind az amerikai polgárháborúról, és talán elmondható, hogy mindkét korról az átlagnál talán egy kicsivel több ismerettel rendelkezem. Ki tudja? Lehet, hogy előző életemben tógát vagy konföderációs egyenruhát viseltem?
Ki(k) a kedvenc történelmi alakod (alakjaid)?
A kedvenc történelmi alakjaim visszaköszönnek mindkét regényemben (Villon, Drake, Octavianus, Agrippa).
Végül, a kíváncsi olvasók kedvéért, áruld el kérlek, tervezel-e folytatást?
A kötetnek létezik előzménytörténete, folytatást pedig nem tervezek. De azt elárulhatom, hogy A széttört idő legendájának egyik szereplője lesz a következő regényem egyik főhőse.
Áprilisban érkezik új sorozatunk, a Galaktika Start Könyvek. Folytatjuk szerzőink bemutatását, Michael Walden után a Sors-algoritmus írójával, Vékony Krisztiánnal beszélgettünk.
Kezdjük a legelején. Ki Vékony Krisztián?
Azt hiszem, egy teljesen átlagos srác vagyok, mindenféle szuperképességtől mentes. Az a fajta, aki a tömegközlekedésen fülhallgatóval a fülében egy könyvet szorongat ide-oda billentgetve a fejét. Oldalra nézve talán megpillanthattok. Hogy kicsit informatívabb legyek, nagyjából ezt tudom elmondani magamról: jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdem meg az utolsó szemeszteremet végzős építészhallgatóként. Emellett van szerencsém elmondani, hogy az ország egyik leginnovatívabb és véleményem szerint, minden bizonnyal a legbarátságosabb építész stúdiójának munkatársa is vagyok egyben. Összegezve ezt az apró kis keretet melyből most kikandikál egy részem, valahol úgy gondolom, hogy igazából csak egy piszok mázlista fickó vagyok. Egy olyan figura, aki ha éppen nem épületeket tervez, a klaviatúrára teszi az ujjait és gépelni kezd.
Mit érdemes tudnunk rólad?
Úgy érzem, édesanyám végtelen empátiája és édesapám elképesztő mérnöki tudása alatt nevelkedve egyfajta humán-reál vonalon kezdtem el mozogni már igen fiatalon. Kölyökként naphosszat a garázsban barkácsoltam izgő-mozgó mechanikus szerkezeteket építgettem, nem voltak túl hasznosak, de jókat szórakoztunk velük. Az általánost elkezdve képzőművészetet tanultam, gimnazistaként a színtársulatban töltött éveimre emlékszek vissza a legörömtelibben. Ezután egy olyan mérnöki egyetemre mentem, amire nyugodt szívvel ki lehetne írni Dante Poklának nem túl jó marketingű üdvözlőszövegét. Megjegyzem, nem bántam meg. Ma mindezen múltbéli tapasztalatokból és élményekből építkezem, próbálom a lehető leghasznosabbá tenni a tudást, amit kaptam. Idővel az is elválik majd, sikerült-e.
Hogyan ismerkedtél meg a sci-fivel és miért szeretted meg?
E.T.A. Hoffmann-nak van egy írása, a Homokember, ajánlom mindenkinek. Nem sokan jelentenék ki, hogy a német romantika egyik nagy neve sci-fi író lenne, de aki olvassa a történetet tálán elmélázik a gondolaton. Nem lövöm le a poént, tessék kézbe venni. Mindenesetre ez volt az egyik első élmény ami kiszakított a kötelezők világából és egy másik univerzum felé kezdett terelni. Ámde a valódi lökést az jelentette, amikor egy barátom – az egyik legműveltebb ember, akit valaha ismertem – Philip K. Dick regényét, az Ember a fellegvárbant a kezembe nyomta. Onnantól kezdve a műfaj az életem részévé vállt, és nem tágít mellőlem.
Mikor váltál sci-fi olvasóból sci-fi íróvá?
Már kis gimnazista koromban írogattam, rövid történeteket, verseket, még egy regényt is elkezdtem egyszer. Itt említeném meg: pocsékok voltak. De az affinitás talán mindig is bennem volt. Imádom a történeteket. Legfőképp szeretem hallgatni az emberek saját meséit. Úgy érzem mindenkiben máshogy jelenik meg a körülöttünk lévő világ, mindenki más percepcionális készséggel képezi le a környezete képét. Ebből adódóan úgymond mindenki egy tökéletesen más mikrouniverzumban él. Emberekkel beszélgetni kicsit olyan, mintha párhuzamos világokat fedezne fel az ember. Elképesztően érdekes dolog. Multiverzum a szociológiában.
Az én legnagyobb szerencsém az, hogy életem során olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akiknek a szemében olyan világok tükröződését láttam, melyeket nem lehet, nem varázslatosnak tekinteni. Azt hiszem ezt hívják inspirációnak. Nem tudom, mikor lettem író, de azt tudom, kik miatt váltam azzá. Néha eszembe jut a több ezer éves mondat: ”..mondják el majd, hogy óriások közt éltem”
Vékony Krisztián
Regényedben többször említed Philip K. Dicket vagy Asimovot. Írói példaképeid vagy inspirálóid ők? Esetleg még tudnál említeni további kedvenc sci-fi írót, vagy olyat, aki hatással volt rád?
Nos, Philip K. Dickről már esett szó. Az egyik legkreatívabb elmének tartom azóta is. Asimovot hasonlóképp. Természetesen nagy hatással voltak rám. Ha csak a műfajból kéne említeni, akkor a következő neveket még feltétlen kiemelném: Orson Scott Card, Ray Bradbury, Herbert G. Wells, Kurt Vonnegut, Frank Herbert, Arkagyij és Borisz Sztrugackij, John Scalzi, Robert Charles Wilson, Zsoldos Péter, Galántai Zoltán.
Az sf-ben rengeteg téma és koncepció létezik, amik az itthoni írásokban is megjelennek. Ennek fényében szerinted van olyan külföldi sci-fiben jellegzetes dolog, ami a jelenlegi magyar sci-fiből hiányzik?
Bevallom, ezen még nem gondolkodtam. Személy szerint, kevés olyan magyar sci-fi regényről tudok, ahol a történetben Magyarországnak magának konkrét szerepe lenne. Természetesen ez valahol érthető a hatalmi helyzetünket tekintve, de szívesen olvasnék egy olyan történetet, ahol egy pesti srácból asztronauta válik. Akár lehetne csempész. A tudományos fantasztikum mindig is a lehetetlennek tűnő dolgok megközelítéséről szólt. Fogjunk össze, legyen végre egy magyar űrbetyár.
Szokták mondani, hogy a science fiction sokszor inkább a jelenről, mint a jövőről szól. Ebből kiindulva, szerinted egy sci-fi írónak mennyire kötelessége reagálnia aktuálpolitikai problémákra?
Egy sci-fi író gyakran a múltat nézi és ez alapján hoz létre prekoncepciókat a jövőre. Nyilvánvalóan kitekint a világba és annak hatására is alakítja a fejében kialakult képet egy másik lehetséges univerzumról. Azt hiszem, ez inkább egyfajta intuíció, mintsem konkrét riposzt a problémákra. Érdekes módon mindez néha pontosan fordítva történik. Olykor éppen a világ reagál szomorúan egy-egy prekognicióra. 2015 első heteiben, a könyvet befejezve, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a történetben leírt háborús és menekült helyzet a való életünk része lesz majd, ahogyan abban is hittem, hogy nem éri el a terror az európai fővárosokat. Tévedtem. A fikcióból olykor valóság válik.
2016 tavaszán indul új sorozatunk, a Galaktika Start Könyvek, melynek célja, hogy fiatal (főként elsőkönyves) szerzőket segítsen betörni a sci-fi piacra. Áprilisban jelenik meg Michael Walden Eshtar című fantasy-SF regénye, ezen apropóból készítettünk interjút a szerzővel.
Kérlek, mondj néhány életrajzi adatot, mit tanultál és a könyvírás mellett mivel foglalkozol?
1979-ben születtem, Győrben. Egy rövid ideig a családommal Ausztriában éltem, itt kezdtem el a gimnáziumot is. Közgazdász végzettségű vagyok, jelenleg családi vállalkozásunknak vagyok a műszaki igazgatója, emellett vívást oktatok.
Áprilisban jelenik meg első köteted, az Eshtar. Mi ihlette a regényt?
Két forrásból táplálkozik: fiatalságom popkultúrájából és a jelenkor válságaiból. A főiskola után passzióból filozófiát, vallástörténetet és némi történelmet hallgattam, s ezekben több kérdés merült fel, mint amennyi válaszra leltem. Úgy tűnik, rövid történetünk során nem tudunk bizonyos problémákon túlhaladni. Visszatérő elemekkel küzdünk mint emberiség és ez megjelenik a könyvben is.
https://www.youtube.com/watch?v=M4zVM3COTw4
Mióta érdekel a fantasy és a sci-fi?
Mióta az eszemet tudom! Természetesen űrhajós akartam lenni egészen a Challenger katasztrófájáig. Emlékszem, hetekre letargiába kerültem miatta. Viszont falni kezdtem a sci-fit, a filmeket, Jarre-t, és az első adandó alkalommal fejest ugrottam a szerepjátékba is. Elbűvöltek a lehetőségek. Távoli világokról álmodtam.
Honnan jött az ötlet, hogy vegyítsd a két zsánert?
Régóta bennem van az elképzelés. Talán a nyolcvanas évek B-kategóriás filmei voltak rám ilyen hatással? Nem tudhatom, mindenesetre, mivel a középkori hosszúkardvívást kutatom és oktatom is, teljesen egyértelmű volt számomra, hogy ezt fel fogom használni a történetben. Sajnos a vívást, mint olyat, általában nem jól jelenítik meg. Vagy túlmisztifikálják, vagy méltatlanul bánnak vele. A közelharc, történjen bármilyen eszközzel is, azt gondolom, a legtávolabbi jövőben is aktuális kérdés lesz.
Milyen utat járt be a regény az első ötletektől a kiadásig?
Mikor egyértelművé vált, hogy meg fogom írni a történetet, rengeteget jegyzeteltem; neveket találtam ki, háttértörténeteket foglaltam össze, és megterveztem a könyv(ek) dinamikáját, történetíveit, magaslatait és mélységeit. Innentől viszonylag egyszerű volt végigcsinálni. Voltak részek, amiket nagyon vártam, hogy papírra vethessek.
Mi a kedvenc sci-fi műved?
Több könyv verseng ezért a címért. Ami ilyenkor elsőre beugrik, az mindig az Angyali üdvözletHeinleintől. Vagy a Csillagközi invázió – mármint a könyv! De ott van a Stars my Destination, ami magyar nyelven Tigris! Tigris! címmel jelent meg. Könnyű volt szeretni, hiszen akkoriban nem jelent meg ennyi könyv, de csak évekkel később értettem igazán meg, milyen mélységei vannak. De nem hagyhatom ki Aaron Dembsky-Bowdent a felsorolásból, akinek gyakorlatilag minden munkája fenomenális. Tőle a kedvencem talán a Betrayer.
A nagyok közül kik hatottak rád (film, könyv, zene, stb), illetve esetleg az Eshtarra?
Azt gondolom, hogy az Eshtar nagyon sok irányba tiszteletadás a részemről. A legnagyobb hatással egyébként zenék voltak rám. Az olvasók nem egy utalást találhatnak majd az Alphavilletől, a Nightwishtől, Thomas Bergersentől, André Tannenbergertől. Írás közben sokat hallgattam Ofra Hazat, Leftfieldet és Juno Reactort is.
Az Eshtar nagy részben politikáról és vallásról szól, hogyan köti ez össze a történetben szereplő világokat?
Ezeket látom az emberiség nagy, megoldandó kérdéseinek. Azt gondolom, amit tudományos módszertannal, technológiával el lehet érni, azt el is fogjuk tudni érni. Viszont a jelek szerint, furcsamód nem csak képessége, de igénye is van az embereknek a hitre. Ha az ember olyannal találkozik, amit nem ismer, nem ért, vagy nem tud elfogadni, pillanatok alatt gyárt hozzá valami magyarázatot; ezek nem ritkán nagyobb képtelenségek, mint a tudományos válasz lenne. Gondolok itt alternatív gyógyászatra, horoszkópra, ezotériára, alternatív történelemre, babonákra és a közel kilencezer különböző ismert istenségben való hitre. Nem az a kérdés számomra – és ez fontos – hogy igazak-e ezek az elképzelések. Hanem, hogy kritika, utánajárás és bizonyítékok nélkül fogadjuk el őket. Ha belegondolunk, micsoda elvárásoknak kell megfelelnie egy tudományos eredménynek, hány teszten, kritikán kell átmennie, mielőtt a közösség elfogadja. Azt gondolom, hogy néhány mítosz és bálvány megérdemli, hogy ledöntsük majd egyszer, az emberi intellektus iránti tiszteletből.
Michael Walden
Néhány mondatban, persze spoiler-mentesen mutasd be, miről is szól az Eshtar!
Az emberiség időn és téren átívelő konfliktusáról egy despota szuper-civilizáció ellen. Több idősíkon játszódik egyszerre, fejezetenként váltva. Van köztük orosz hidegháborús űrvadász-fejlesztés; Gilgames kora, a Sumer birodalom, több mint négyezer évvel ezelőtt; az európai reneszánsz Itáliája (ez a második könyvben jelenik meg először); a jelenkor USA-ja és NASA-fejlesztések.
A két legfontosabb szál Inisfael bolygóján játszódik, egymástól ötszáz évre. Itt él a két főszereplő: Vittorya Astarte hercegnő, más néven Eshtar, illetve a tehetős, különc régész, Mikael Shahan.
Mikael idejére Vittorya tettei, miszerint legyőzi a Férgek seregeit, legendává szelídülnek, és egy vallás épül köré, melyben Eshtar néven istennőként tisztelik. Mikael ennek a legendának az eredetét kutatja.
Az egyik szálon megismerjük Vittorya – Eshtar háborúinak valóságát, illetve tanúi lehetünk annak, hogyan válik egy hisztis, szinte kibírhatatlan fruskából valódi hercegnővé, majd királynővé.
Mikaelnek pedig rá kell döbbennie, hogy a háború még nem ért véget, és pont az ő idejében csap le az újabb hullám Inisfaelre. Meg kell küzdenie saját magával, múltjával, és össze kell fognia az emberiséget, mielőtt túl késő lenne.
Ahogy halad a történet, úgy lesz nyilvánvaló, hogy a legendák nem véletlen születtek, nem ok nélkül nevezik Vittoryát Istennőnek, hogy a legnagyobb kinyilatkoztatás még hátra van. Bár mindenkinek hőssé kell válnia, mire az emberiség szabad lehet, talán az Ő hőstette lesz a legnagyobb, de a legtragikusabb is mindközül.
Kinek szólhat, kinek tudnád ajánlani a művet?
Szinte bárkinek. Főleg azoknak, akiknek kérdései vannak. Jellemfejlődés, szerelem, erőszak, háború, misztikum, filozófia, hősiesség, női egyenjogúság és egyenértékűség, valamint a szexus erős szerepeket kapnak a történetben, mindezt egy futurisztikus, perzsa hangulatú környezetben. Akinek ez a keverék felkelti az érdeklődését, bátran forgathatja a könyvet.
Dolgozol-e újabb köteten?
Köszönöm a kérdést! Az Eshtar egy trilógia, eleve annak készült. A tervekben ennek megfelelően hullámzik a történet. Külön ívet kap a három könyv együtt, külön-külön könyvenként is, illetve a történetszálak, sőt, az egyes fejezetek is saját íven működnek, folyamatos cliffhangerekkel, hogy fenntartsák az érdeklődést és a dinamikát. Mostanra a harmadik köteten dolgozom. Talán azt is elárulhatom, hogy a teljes ciklus két trilógiából fog állni. A második trilógia, a Saida, felteszi majd a történetre a koronát, és lezárja az előre – és hátrautalások kereszttüzét.
Életünk mindennapjait átszövi a folyamatos változások hálója. A 21. századot sokszor a „felgyorsult” jelzővel látjuk el. Mindig rohanunk valahová, modern kommunikációs eszközeinkkel pillanatok alatt elérhetünk szó szerint bármit; társadalmunk teljesen átalakult, de ez így van rendjén. Csupán egyre nehezebb lépést tartani vele. Minden ember ki-ki saját metódusával igyekszik a folytonos pörgésből kiszabadulván megtalálni a bizonyos biztos pontot. Azt a dolgot, ami változatlan, állandó, amibe lehet kapaszkodni. Ez lehet egy társ, lakás, házi kedvenc, vagy akármilyen tárgy, hely, amiről tudjuk, nem szalad el, ott lesz és számíthatunk rá.
Ray Nayler a februári Galaktikában megjelenő Változékonyság című novellájával ezeket a témákat boncolgatja egy rejtélyes találkozás révén.
Egyre gyakoribb, hogy az emberek szembesülnek az idő relativitásával. Einstein fizikai szemszögből vizsgálta a kérdést, de hétköznapjainkra is kihat, ráadásul egyre szembetűnőbben. Hányszor éreztük már, ha telefonunkat nyomkodjuk, vagy olvasunk egy jó könyvet, pillanatok alatt eltelik néhány óra. Vagy egy iskolai órán, munkahelyen harminc percenként nézzük az óránkat, de még mindig csak két perc telt el.
A Változékonyság sokszor metafora-bombákkal mutatja be a megfoghatatlan érzéseket, és hatalmas paradoxonokkal fűszerezi meg azokat.
A mű központi helyisége a kávéház, ami látszatra állandó, biztos pont. Főszereplőnk, Sebastian véletlen akadt rá a helyre, azonban minden nap visszalátogat. Az emberi habitusokat a csapos sakkjátszmáiból szűri le, amit ugyanazon állandósult három személlyel játszik le minden egyes nap. Valami mégis szinte folyamatosan változik. A bevilágító napfény mindig más színbe öltözteti a bútorokat. A székek, fotelek is minden nap átrendeződnek. Sebastian szerint a csapos a változatosság kedvéért cserélgeti a helyzetüket. Vagy csak az emlékezés is relatívvá vált? Hamis emlékek sokszor valósnak tűnnek, és úgy emlékezünk rájuk tovább, mintha az történt volna meg az eredeti helyett. Mi van, ha saját emlékezőtehetségünk adja a folyamatos változásokat életünkben? Hiszen ahhoz, hogy felfogjuk a változást, emlékeznünk kell egy adott képre, még ama bizonyos pillanat előttről, mielőtt a dolog – jelen esetben a bútorok – megváltozott volna.
Az idő és emlékezés relativitásán keresztül felmerül a sors is, mint megfoghatatlan filozófiai fogalom. Történelmünkben számos tudósember, és gondolkodó foglalkozott sors-kérdésekkel. Mindenkinek megvolt a maga elképzelése róluk, de egyértelműen senki nem tudott választ adni. Releváns-e két ember véletlen találkozása, akik egész életüket leélik egymás mellett? A sors keze van benne, vagy tényleg az egész csupán véletlen egybeesések műve? Esetleg kizárólag tudománnyal megmagyarázható biológiai és kémiai folyamatok összessége, és elfojtott pszichológiai tényezők halmaza állhat egy-egy ilyen találkozás hátterében? Talán akkor tudnánk csak meg a sors mibenlétét, ha sikerülne az időutazást megvalósítani, és láthatnánk milyen változások következnének be az egyes emberek előre meghatározott (vagy meg nem határozott) életvonala mentén.
Talán arra is választ kaphatnánk, hogy meddig képes egy ember emlékezni. Azt tudjuk, hogy nagyjából az „éntudat” kialakulásától, azaz három éves kortól vagyunk képesek feleleveníteni egyes pillanatokat. De vajon meddig lehet egy embernek emlékeznie? Ha megszűnnek az idősödéssel járó korlátok, és valaki élhet akár kétszáz évig is, képes lehet még hamis emlékek nélkül visszagondolnia a régmúlt időkre? Vagy már másik életként tűnnek elő és vastag homály fedi őket?
Az egész kicsit olyan, mint egy fénykép. Mikor elkészítjük, és előhívatjuk, a papír minden széle szinte éles, a képen minden részlet kivehető. Az idő múlásával a szélek megkopnak, a fotópapír kezd megsárgulni, a fényképen szereplők arcai elhomályosodnak, végül apró fecnikre bomlik az egész.
Nayler a Változékonyságban ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, noha választ nem kapunk rájuk. Minden ember saját döntései, eszméi, gondolkodása befolyásolja saját és környezete jövőjét, és az állandósult pontok részleteire odafigyelve is megláthatjuk az apró változásokat.
Egy valami viszont biztos: a változás állandósága…
Már rég túl vagyunk az újéven és az évkezdési fáradtságon, így elérkezett az ideje, hogy bejelentsük, milyen könyvek várhatók a Metropolis Media palettáján 2016 elejétől júniusig.
Előtte azonban köszönjük a sok voksot, amit tavalyi könyveinkre adtatok le január végéig tartó szavazásunkon, ennek eredményeként 2015-ös könyveink olvasói sorrendje a következőképpen alakul.
Jelenlegi állás szerint februárban érkezik Univerzum Könyvek-sorozatunk második darabja, ami Csányi VilmosKutyaakadémiájának újrakiadása lesz, a hiánypótló kötet első kiadása ugyanis már beszerezhetetlen. A könyvet az ELTE etológia tanszékének munkatársai állították össze az elmúlt húsz év ebviselkedés-lélektani felfedezéseiről a professzor úr 80. születésnapja alkalmából. A szerzők mindegyike etológus, közvetlenül vagy közvetetten Csányi-tanítvány, a visszaemlékezéseik, az aktuális kutatások és anekdoták igazán élvezetes kötetté állnak össze, ami tökéletes olvasmány lehet kutyásoknak, érdeklődőknek és Csányi-rajongóknak egyaránt.
Márciusban érkezik a GFK 300. antológia, ami sorrendben a háromszázadik Galaktika Fantasztikus Könyv lesz, külföldi és magyar szerzők SF-novelláival. Külön öröm, hogy a kötet bemutatóját a Gateway to Space kiállításon tartjuk március 9-én, az eseményre ellátogató vendégek pedig díjmentesen körbejárhatják az űrkiállítást. A belépés ingyenes lesz, de regisztrációhoz kötött, figyeljétek a honlapot és a Facebook-oldalunkat a további részletekért! (Várható megjelenés: március eleje)
Stalker-gyűjteményünk idén is gyarapszik, ezúttal Tumanovszkij és GyagyiscsevAgyar című regényével. Ebben egy Agyar nevű stalker kalandjait követhetjük végig a Zónában, melyről egyébként a kötetben sok minden kiderül. (Várható megjelenés: március)
a Kozmosz Fantasztikus Könyvek borítója A Viking visszatérhez
Megújult formában tervezzük újra kiadni az egyik legnagyobb magyar SF-író, Zsoldos Péter életművét. Áprilisban kezdünk A Viking visszatérrel, melyben egy űrexpedíció tagjai ragadnak egy idegen bolygó, őskori viszonyok között élő lakói között.
a Mások között borítója az Egyesült Királyságban
Jo Walton magával ragadó regénye, a Mások között számos fontos díjat bezsebelt, a Nebulát 2011-ben, a Hugót egy évvel később, a Brit Fantasy-díjat szintúgy. Ahogyan arról már írtunk korábban is, a Mások között tulajdonképpen a sci-fihez és a fantasyhez írt szerelmes levél, melynek alaphelyzete sokak számára a Harry Pottert idézheti, azt leszámítva, hogy itt szó sincsen varázslóakadémiáról, helyette inkább egy lelkes SF-rajongó csöppen a fantasy világába, kalandozása során pedig ellenállhatatlan kísértést ébreszt olvasójában, hogy élete végéig sci-fit és fantasyt bújjon. (Várható megjelenés: április)
A Könyvfesztiválra érkezik új sorozatunk, a Start Könyvek első négy darabja. Ebben a sorozatban tehetséges, főként kötettel eddig nem rendelkező SF- (és fantasy-) szerzőket mutatunk be és indítunk el a pályán, akikben megvan az a plusz, amitől a jövő zálogai lehetnek a hazai SF-irodalomban. Vékony Krisztián regényének (Sors-algoritmus) központi kérdése az, hogy mi van, ha létezik egy végtelenül átgondolt, precíz matematikai képlet, mely pontosan determinálja az eljövendő világ képét. Molnár Csaba (A széttört idő legendája) egy időutazós sci-fivel mutatkozik be nálunk. Ronil CaineLilian című regényében egy japán cég titkos szolgáltatásának köszönhetően lehetővé válik lemásolni bármelyik hírességet, hogy ügyfelük eltölthessen velük egy-két hetet valamelyik egzotikus nyaralóhelyen. Michael Walden regénye (Eshtar) pedig egy több idősíkon játszódó SF-fantasy, ami téren és időn átívelő konfliktust dolgoz fel az emberek és titokzatos ellenségeik között. (A Start Könyvek várható megjelenése: április)
az angol borító
Végre azt is beharangozhatjuk, hogy idén tavasszal a polcokra kerülhet a Bas Lag-sorozat harmadik része, a várva várt VastanácsChina Miéville-től. Az Arthur C. Clarke- és Locus-díjas regény cselekménye lazán kapcsolódik az első két részhez (Perdido pályaudvar, végállomás;Armada). Kitör a forradalom, a káosz és az erőszak elől maroknyian elmenekülnek egy különleges vonattal a pusztaságba, az elveszett remény nyomában, miközben Új-Crobuzonban beköszönt a Vastanács kora. A regényen jelenleg az utolsó simításokat végzi a fordító. (Várható megjelenés: május)
Egy Heinlein-novelláskötettel is készülünk, ami ebben a formában még nem jelent meg sehol a világon. Az Új jövőt építünk a szerző olyan írásait kezdi el közölni kronologikus rendben, amelyek egy aprólékosan kidolgozott történelmi ívet vázolnak fel az eljövendő eseményeiről. (Várható megjelenés: május)
a harmadik rész észt borítója
Sokan szinte követelték, hogy folytassuk a Melchior-sorozatot és bizony nekünk is a szívünkhöz nőtt a fiatal patikárius figurája. A Melchior és a hóhér lánya c. regényben (mely a sorozat harmadik darabja) két kívülálló talál egymásra az 1422-es év Tallinjában: a hóhér lánya és egy, a városba érkező rejtélyes fiatalember, az idillt azonban hátborzongató gyilkosságok zavarják meg. Külön öröm, hogy Indrek Hargla idén Magyarországra látogat, így a könyv bemutatóján személyesen is találkozhattok majd Melchior szülőatyjával. (Várható megjelenés: június)
a Chindi angol borítója
Folytatjuk Jack McDevitt Priscilla Hutchins- (vagy más néven Akadémia-) sorozatát a következő, harmadik résszel. A Nebula-díjas Chindiben az emberiség szinte már feladta, hogy intelligens létformára bukkanjon, ekkor azonban felfedezik, hogy titokzatos csapatok mesterséges holdakat telepítettek a bolygók köré szerte a galaxisban. A Chindi expedíciója a holdak eredetének felderítésére indul, hogy aztán a felfedezőkkel együtt izguljuk végig mi is a galaktikus utazást. (Várható megjelenés: június)
Jelenleg készülő könyveink hamarosan felkerülnek webshopunk Előkészületben rovatába, a megjelenési idő közeledtével pedig átkerülnek az Előrendelhető szekcióba. Amint elkészültek a borítók, azt is megmutatjuk egy külön posztban.
A Galaktika 311 XL kiadása egy újabb írónő, Kij Johnson díjnyertes írásait hozza el olvasói számára: Az ember, aki hidat vert a köd fölött, Rókavarázs és A fortélyos hősről szóló történetek evolúciója a North Park kutyái közt, a Változás után. A három új, magyarul megjelent történet megmutatja, hogy Johnson kreativitása és zsenije továbbra is kifogyhatatlan.
Johnson talán az egyik legaktívabb amerikai sci-fi és fantasy író. Több kiadónál is szerkesztőként működik közre (pl. Tor Books, Dark Horse Comics), tagja a Theodore Sturgeon-emlékdíj zsűrijének és több egyetemen tanít kreatív írást vagy science fictiont (pl. University of Kansas). Az írásban hasonlóan aktív. Első írását 1988-ban publikálta (Roadkill), első regényét, a Dragon’s Honort pedig 1996-ban (George Cox-szal közösen írt Star Trek regény). A szakmában igazán ismert 1994-ben lett, amikor a Rókavarázs című írásáért elnyerte a Theodore Strugeon-emlékdíjat. Későbbi, a Nemzetközi Fantasztikus Művészeti Társaság Crawford-díját elnyerő Kicune című regényének szolgált alapul ez a kisregény.
A siker folytatódott. 2009-ben a 26 majom, no és a pokolért (Galaktika 232) World Fantasy-díjat kapott, 2010-ben az Árboccal (Galaktika 244) nyert először Nebula-díjat, majd 2011-ben a Poniesszal. 2012-ben Az ember, aki hidat vert a köd fölött (Galaktika 311 XL) Nebula és Hugo-díjat is hozott Johnsonnak. Johnson eddig 3 regényt és több mint 50 novellát írt. Legutolsó gyűjteményes kötete, At the Mouth of the River of Bees 2012-ben jelent meg.
A díjnyertes írások mellett a Galaktikában már olvasható volt kettő a macskanovellák közül (289-es és 306-os számok), a 295-ösben pedig A hóasszony.
Az új történetek közül kettő (a Rókavarázs és A fortélyos hős… ) hasonlít Az ezer mérföldet gyalogló macskához: mindkét történetben az állatoké a főszerep.
A Rókavarázs elbeszélője egy kicune (a sintó vallás róka alakú istene), aki gyakori szereplő a japán népmesékben. A történetben az elbeszélő rókalány beleszeret egy emberbe, Kaya no Yoshifujiba. A róka már-már belebetegszik szerelmébe, mikor nagyapja felkínálja neki a rókavarázs hatalmát, ami által a lány megszerezheti szerelmét.
Johnson beleszövi a rókákkal kapcsolatos mesei elemeket kisregényébe: megjelennek a rókákhoz kötődő különleges tulajdonságok (legyenek akár rosszak, akár jók), a kicune, mint egy ember szeretője és egy bizonyos értelemben jelen van az ember becsapása is. Ezektől lesz a történetnek egyfajta mesei misztikuma.
Az eseményeket egyes szám első személyben ismerjük meg, ami különös módon elidegenít minket: ahogyan a macska novellákban, itt is egy állat szemén kísérhetjük figyelemmel az eseményeket. Johnson ezzel arra kényszeríti olvasóját, hogy egy, az embertől idegen, állati világszemléletet vegyen fel. Így a számunkra teljesen természetes dolgok teljesen furcsává, sőt természetellenessé válnak (pl. a költészet), az állati, végül is természetes jelenségek pedig furcsának fognak tűnni.
Az állatok szemszöge egy másik új történetben is erősen jelen van. A fortélyos hősről szóló történetek evolúciója a North Park kutyái közt, a Változás után hosszú címe ellenére nem hosszú mű. A történet szerint a változás után, aminek senki sem tudja az okát, a háziasított emlősök emberi öntudatra ébredtek: intelligenciájuk a miénkkel lett egyenlő és a beszéd képességére is szert tettek. Ez a drasztikus változás annyira megrémítette az embereket, hogy elüldözték otthonaikból kis kedvenceiket. Az otthonról kivert állatok a North Parkban gyűltek össze. Egy diáklány, Linna tartja a kapcsolatot a kóbor kutyákkal: kiül velük a parkba és hallgatja meséiket egy különös hősről, akit egyszerűen csak Egy Kutyának neveznek.
A Rókavarázstól eltérően itt egyes szám harmadik személyben követjük nyomon a történéseket, azonban az idegen gondolkodásmód szintén erősen jelen van: emberként például nem tulajdonítunk nagy figyelmet a különböző szagoknak, azonban egy kutya igen. Továbbá Johnson figyelmet fordít arra is, hogy az állatoknak milyen fizikai nehézségekkel kell szembeszállniuk a Változás következtében (pl. nincsenek olyan hangképző-szerveik a tiszta, érthető beszédhez, mint nekünk). Ezeknek az apróságoknak köszönhetően lesz hiteles (legalábbis amennyire emberi fantáziánkkal el tudjuk képzelni) az állati szemszög mindkét műben.
A harmadik írás, Az ember, aki hidat vert a köd fölött sci-fi és fantasy közt lebeg, mindkét zsáner jegyeit magán hordozza. A történet egy hídépítőről szól, aki a Köd fölött épülő hídhoz igyekszik: a híd arra lesz hivatott, hogy újraegyesítse a szétszakadt birodalmat. Habár számos akadály nehezíti a főszereplőt célja elérésében és ettől izgalmas olvasmánnyá válik a kisregény, de mégis inkább azt érezni, hogy nem a cselekmény áll a középpontban, hanem sokkal inkább a szereplők. Rajtuk keresztül szembesülünk egy korszak lassan, de vészesen közelgő végével és a változás elkerülhetetlenségével. Johnson mindehhez tökéletesen illeszti a kisregényben szereplő központi képeket. A híd egyszerre ível át problémákon, nyit az új felé, és köt össze embereket. A kikötővárost uraló köd pedig magában hordozza a félelmet, a veszélyt és az ismeretlent. Az ember, aki hidat vert a köd fölöttben rengeteg olyan elem van, amiért megéri elolvasni annak is, aki egy izgalmas történetre vágyik, és annak is, aki ennél többre.
Ahogy Kij Johnson számos írásán is látszik, visszatérő szereplői az állatok, de nagy előszeretettel merít a japán mitológia egzotikus világából is. Történeteit olvasva biztos, hogy egy valahonnan, a távoli múltból ismert, de számunkra már teljesen idegen világba léphetünk be. Ha ilyen különleges utazásra vágysz, ne hagyd ki az ehavi Galaktika XL-t!
