Kategória: Irodalom

  • Egyes sátáni praktikák kiűzése az egyetemről

    Terry Pratchett Korongvilága rendkívül hatalmas. Mi sem bizonyítja ezt jobban számtalan novellájánál, regényénél, ami e kitalált univerzumban játszódik. Minden írás egyszerre szórakoztató, komikus, és elképesztő görbe tükör társadalmunk számára. A varázslatos mesebeli lények sokszor kimondják a nyilvánvalót, amiket mi nem igazán mernénk hangoztatni.

    A tavaly elhunyt író a Galaktika 312. számában ismét egy remek novellával szórakoztat minket, melynek címe Egyes sátáni praktikák kiűzése az egyetemről.

    Pratchett ezúttal az oktatási kérdéseket célozza meg egy nagyon szellemes, allegorikus írással. Nem megy el a politika mellett sem, de főszerepet kapnak azon professzorok paródiái is, akik a kelleténél jobban fennhordják az orrukat.

    A műben a Láthatatlan Egyetem kari tanácsának varázslói értekeznek az aktuális megbeszélendő, igazából teljesen érdektelen témákról. Pontosabban, maguk a témák igen fontosak lennének, de bravúros szópárbajokkal kerülik el a tényleges megvitatásukat. Ezeket a gyűléseket mindig csütörtökön tartották, és leginkább semmi értelmük nincs. Pratchett rendesen kiforgatja az oktatást ezzel az alkotással, mivel az értekező tagok, ha szóba kerül maga a tanítás, szinte azonnal kihátrálnak. A Láthatatlan Egyetem falai között ők mindent csinálnak, csak épp nem tanítanak semmit. A diákokat vállalhatatlan nehézségek elé állítják, folyamatos nyomás alatt tartják őket, de érdemben nem foglalkoznak velük. A sorok között olvasva eszméletlen erős a társadalomkritika.

    Terry-Pratchett-korongvilag

    Az egyik tanácstag felhívja a Dékán figyelmét arra, ha nem csinálnak semmit, legalább publikáljanak valamit. Adjanak magukról, és eredményeikről életjelet. Hiszen a Rézorr Főiskola évente kiadja értekezését Megmagyarázhatatlan Kutatások címmel. A professzorok arról is beszélnek, mi lenne, ha inkább a politikai színtéren próbálnák ki magukat, hogy tovább kamatoztathassák intelligenciájukat. Itt is vonható párhuzam az oktatási elöljárók és e novella között, amelyet persze nem lehet és nem is szeretnénk általánosítani.

    A tanítás, oktatás, tanár-diák viszony elemzése, kritikája örök téma marad az emberiség számára. Mindig is központi szerepet játszott, ezután sem lesz másként. Pratchett remekül rávilágított a maga komikus módján minden afféle problémára, amelyek foglalkoztatják a társadalom minden tagját, a kicsitől a nagyig.

    A mű végén szembesülhet az olvasó az írás valódi géniuszával. Olvasás közben sokszor mosolyogni fog a frappáns megfogalmazásokon, a nyilvánvaló problémák bújtatott kikacsintásain. Mikor azonban leteszi a magazint, egy másodperc alatt végigrohan az agyán, valójában miről is szólt a mű, miféle lezárást kapott, és akkor a mosoly igazán keserédessé válik.

     

  • A genetika az emberiség legnagyobb fegyvere – a második interjúnk Ronil Caine-nel

     

    A vártnál korábban, április vége helyett már március utolsó napjaiban megérkezik kiadónkba a Start Könyvek első négy regénye, A széttört idő legendája, a Lilian, a Sors-algoritmus és az Eshtar. A megjelenés előtti héten leültünk és újból elbeszélgettünk az írókkal, ezúttal könyveikre fókuszálva. Ronil Caine-nel készített első beszélgetésünket itt tudjátok elérni, most pedig fogadjátok szeretettel a második interjút.

    Miért pont egy sztárokat másoló céget helyeztél történeted középpontjába? Honnan jött az ötlet?

    Az alaptörténet többféle gondolatmenet összefonódásából született meg. Nehéz lenne visszafejteni, főleg így négy év távlatból, de alapvetően abból indultam ki, hogy valamilyen szinten mindenkit érdekelnek a sztárok és néha mindenki álmodozik arról, hogy egyikkel másikkal találkozik, vagy akár együtt bulizik, nyaral, szeretkezik – kinek mi tetszene.

    Szerinted a valóságban is működhetne egy ilyen üzlet a regényedben leírt feltételekkel?

    Szerintem óriási üzlet lenne. Viszont csak titokban működhetne, különben káoszba fulladna az egész. Nem hiszem, hogy bárki örülne neki, ha különféle szolgáltatásokhoz lemásolgatnák őt.

    IMG_2737onlinera

    Lilian főhőse, Robert Turner nem egy kifejezetten pozitív főhős a carpe diem világszemléletével és nemtörődőm életvitelével: ezek akár el is idegeníthetik őt az olvasótól. Hogyan tudunk mégis azonosulni vele?

    Szerintem sokan bújnánk Turner bőrébe, hiszen gazdag és szabad ember, ott bulizik a világban, ahol akar, és ha rendelhet magának egy híresség-másolatot, azt is megteszi. Viszont nem emelném ki Turnert, mint főhőst, szerintem mindhárom fő karakter egyaránt fontos, mindegyikükkel lehet azonosulni valamilyen szinten, lehet nekik szurkolni, de mindhárom karakterben van valami negatív is, ami miatt az olvasó nem lenne a helyében. Ez érdekes feszültségforrás olvasás közben.

    A történet miért pont Japánban játszódik? Személyes élmények ihlették vagy esetleg más speciális oka van?

    Olyan helyszínt kerestem, ami a főhősök számára idegen, de kellően mozgalmas és szabad a cselekmény számára. Az is fontos szempont volt, hogy az ország tudományos vívmányai hihetővé tegyék egy ilyen technológia létezését. Ezek mellett az európaiak szemében Japánt még mindig övezi egyfajta misztikusság, ami nekem is jól jött a regényhez.

    Érdekesen, részletesen és közérthetően vázoltad fel a klónozás menetét a regényben. Merítettél-e a klónozással kapcsolatos tudományos írásokból vagy teljesen a fantáziádra hagyatkoztál?

    Rengeteg tudományos cikket, könyvet, tanulmányt olvastam a témában, megnéztem számtalan dokumentumfilmet, és egy genetikus professzorral is átbeszéltem a regényre vonatkozó részeket, hogy tudományosan minél hitelesebb legyen a leírás. Ettől még persze fikció, de egész jó kis fikció. Arra tudatosan ügyeltem, hogy könnyen olvasható és érdekes maradjon, így az igazán húzós szakszövegtől megkíméltem a regényt.

    Ronil Caine - Lilian borito webre kerettel

    Szerinted valaha eljut olyan szintre a klónozás, mint ahogy a regényedben megjelenik? Ha igen, milyen pozitív és negatív oldala lenne? Ehhez persze tételezzük fel, hogy nem titokban létezne a klónozás, mint a Lilianben, hanem olyan természetes lenne, mint mondjuk a mikró használata.

    Nem csak, hogy eljuthat, hanem el is fog, csak idő kérdése. A regényben leírt technológiák egy része már ma is létezik. A genetika a gyógyításban és a betegségmegelőzésben is a legnagyobb fegyvere az emberiségnek, de egy bizonyos ponton túl több morális kérdést is felvet, például, hogy mennyire módosíthatunk egy embert, hogy megmentsük a betegségektől.

    Kiknek ajánlanád a Liliant?

    Akik szeretik Stephen King, Michael Crichton vagy Dan Brown könyveit, azoknak mindenképp, de bárkinek, aki szívesen olvas olyan thrillert, aminek tudományos alapjai vannak és alapvetően egy reális jövőben játszódik. A Lilianben nincsenek űrhajók, sem szuper képességek, csak egy kis technológia, emberi érzelmek és érdekek, ezek kombinációja pedig egy kifejezetten akciódús, drámai történetet eredményez. A weboldalamról letölthető egy novellám ingyenesen, akinek az tetszik, a Lilian is fog.

    A könyvfesztiválra készülsz valamivel?

    A Start Könyves szerzőkkel együtt fogok dedikálni április 23-án, szombaton 5-6-ig a Galaktika standjánál. A Lilian a helyszínen is megvásárolható lesz. Úgy tervezem, egész délután kint leszek, akit érdekel a regényem, ott megtalál. Az már most biztos, hogy nagyon sok jó könyvre számíthatunk.

     

    Fotó: Csata Judit

  • Az írást és az olvasást sem tudnám nélkülözni az életemből – a második interjúnk Molnár Csabával

    Hamarosan elstartolnak a Galaktika Start könyvek. Molnár Csabával már beszélgettünk egyszer időről, történelemről, fantasztikumról. A hamarosan megjelenő, A széttört idő legendája címet viselő könyvéről ismét kérdeztük a szerzőt.

    Molnár Csaba megfontolt, szelíd ember. Megfontolt azért, mert pontos válaszokat ad, nem csapong. Szelíd pedig azért, mert néha ügyetlen, máskor kissé suta kérdéseimre is ugyanazzal a türelemmel, bölcs kommunikációval reagál, amely irodalmi szövegeiben is tetten érthető. De legnagyobb erényének azt tartom, hogy a szerző szerény ember is, hiszen van benne alázat, annak ellenére is, hogy regényének megjelenése már rohamtempóban közeleg. Ezt a remek embert, és kiváló szerzőt faggattuk ismét A széttört idő legendájáról. 

    Könyved végén azt  írod, hogy végeztél kutatásokat a különböző történelmi korokról. Nyilván rá kell kérdezzek, hogy ugyanez elmondható-e az idő spirális elmélete, és az egymás mellett elhelyezkedő univerzumok kérdése esetében is?

    Hogy az idő spirálisan halad, nem az én ötletem, már megírta Georgij Martinov kiváló regényében, Az időspirálban. Az elképzelés – bár nem nélkülöz tudományos alapokat – fantazmagória (mind Martinovnál, mind az én regényemben). Az idő spirális volta kiválóan szolgálta a regény alapötletét, ezért illesztettem a történetbe. Az egymás melletti univerzumok első regényemben, A három kristály legendájában lettek részletesen bemutatva. A széttört idő legendájában csupán annyi szerepet kaptak, amennyi feltétlenül szükséges volt a történet felvezetéséhez. A párhuzamos világok ötlete szintén nem korszakalkotó, de ilyetén bemutatása az első regényem egyik legnagyobb erőssége lett. A primorok – a köztes világ alakváltói – is A három kristály legendájában jelentek meg először.

    Honnan jött az ötlet, hogy a világok közötti területről intelligens lények bújjanak elő? Kik tulajdonképpen a primorok, és miért felügyelhetik ők az időt?

    Ahogyan az előbb már utaltam rá, hogy a primorok az első regényemben, A három kristály legendájában bukkantak fel először. Ezek a téren és időn kívüli lények, akik nem csupán az időt, de a világmindenséget is felügyelik, elmém szüleményei. Elnevezésüket (primorok) Dr. Fluck Ákos ügyvéd barátomnak köszönhetem, aki okos ötleteivel és észrevételeivel bábáskodott mindkét történetem felett. A köztes világ alakváltóira könnyen rámondhatják az olvasók, hogy „Nocsak, istenek!”, de nem ilyen karaktereknek szántam őket. Feladatuk a kristályok „átörökítésében” kimerül, nem kívánnak beleavatkozni a világok lakóinak életébe, inkább csak felügyelik a mindig egyensúlyi állapotra törekvő univerzumot. Persze, ha baj van, előkerülnek, de csupán azért, hogy a kiválasztottaknak a lehetőséget megadják az univerzum megmentésére. Ők maguk nem cselekednek, legfeljebb támpontokat adnak. Nem élet-halál urai, ahogy, mondjuk, az istenek az ókori mitológiákban.

     Molnarcsaba

    Cleopatra külsejének leírásánál azt olvashatjuk, hogy gyönyörű nő volt, kecses alakkal, éjfekete hajjal, szép arccal. Vannak történészek, akiknek ettől ellentétes a véleménye, akik szerint VII. Kleopátra nem volt kifejezetten szép, de e hiányosságát férfiakat megszégyenítő műveltséggel pótolta. Végül ugyanazért lett Cleopátra alakja is idealizálva, mint Villoné?

    Igen, Cleopatra külsejét illetően megoszlanak a vélemények. Én mégis úgy kívántam bemutatni, mint ahogy az – általában amerikai – játékfilmek ábrázolják. Így talán könnyebb a karaktert magunkban vizualizálni. Meg aztán ne feledjük, az egyiptomi királynő két római triumvír fejét is elcsavarta, Caesarét és Antoniusét (sőt, a regényemben egy harmadik férfiét is)! Nem kifejezetten szép, annál inkább intelligens nőről ezt nehezebb elképzelni.

    Milyen korosztálynak ajánlanád a regényt?
    A széttört idő legendáját egyértelműen a felnőtteknek szántam, mind a stílus és a szöveghasználat, mind a téma és a cselekmény okán.

    steampunk--spiral--time-iris-mike-savad

    Molnár Csaba A féreglyuk c. novellája követi azt az elvet, amely mentén regényét is írta: múlt és jelen, Amerika és Európa között olyan könnyedséggel ugrálhatunk, hogy közben nem veszítjük el sem a cselekmény fonalát, sem az érdeklődésünket, legfeljebb az időérzékünket. az olvasás ideje alatt ugyanis nem számít, milyen sebességgel telik az idő, amíg szemünk előtt a sorok peregnek.

    Látom, hogy érdekel a különböző világok, vagy inkább síkok közötti utazás, és a kriminalisztikus elemek, hiszen a februári Galaktikában megjelent novelládban is találkozhatunk ezzel a motívummal. Van ennek külön oka, eredője?

    Egyszerű és meglehetősen szimpla a válasz: nagyon szeretem a történelmet. Nem kifejezetten történelmi regényeket kívántam írni, inkább izgalmas – urban fantasy és sci-fi elemeket is tartalmazó – kalandregényeket, amelyek szélesebb olvasóközönséget szólítanak meg. Mindig is lenyűgöztek azok a történetek, amelyekben megtörtént események, valós dolgok keveredtek a képzelet szüleményeivel. Amikor ilyen regények kerültek a kezembe, megfogadtam, ha majdan írásra vetemednék, az én könyveimben, novelláimban sem lesz ez másként. Mi más zsánerrel lehetne ezeknek a kívánalmaknak leginkább megfelelni, mint a fantasztikus prózával?! Ezen a téren tehát a készülő harmadik regényem (amelynek munkacíme Agyhalál, és az elme, az emlékezés, az álom univerzumában fog játszódni) sem okoz majd csalódást.

    A széttört idő-05_finish.indd

    Mi érdekel még ezeken kívül?

    Úgyszólván a tudomány (a humán éppúgy, mint a reál – nem véletlenül lettem az interdiszciplináris közgazdaságtan művelője) és a művészetek minden területe érdekel. Az írás mellett az olvasás (és az ezen kényszert kiváltó tudásvágy) az, amelyet nem tudnék nélkülözni az életemből. (Na, jó, vannak még mások is.)

    Mit üzennél azoknak, akik nekivágnak a regényednek?

    Ha valaki igazán izgalmas, pörgős fantasztikus regényre vágyik, amelyben a történelmi hitelesség és a fikció keveredik egymással, olyan prózára, amely szórakoztat és játékosan tanít, és amely elfeledteti pár estére a napi gondokat, problémákat, kikapcsol és helyenként megnevettet, az igazi emberi értékekről szól (ezáltal könnyessé is teheti a szemet), akkor a legjobb választás A széttört idő legendája.

    Fotó: Csata Judit

  • Az emberiség igenis manipulálja a sorsát – második interjúnk Vékony Krisztiánnal

    Másodszor ültünk le beszélgetni Vékony Krisztiánnal a Könyvfesztiválra érkező Sors-algoritmus kapcsán. A szerzővel készített első interjúnkat itt olvashatjátok.

    Miről szól a regényed, a Sors-algoritmus? Össze tudnád foglalni nekünk néhány mondatban, spoilermentesen? 

    A történet egy lányról szól. Egy olyan lányról, aki elhiszi, épp olyan átlagos, mint mindenki. A mindennapjait éli, próbál beilleszkedni a szürke világba, egy omladozó emberi társadalomba. Azt teszi, amit bárki más. Küzd és vágyakozik. Remél. Fél. Fél, mert úgy érzi, szépen lassan elhagyja mindenki, úgy tűnik, ellene fordul a világ. Mintha hibás lenne. De a hibák az ő hibái – így gondolja. Nem tudja, hogy téved.

    Létezik egy férfi, aki ismeri a valóságot. Ennek a férfinak emberek egy csoportja megmutatta az emberiség jövőjét. Azt mondták neki, hogy a világ és benne mindenki halálra van ítélve. Azt közölték vele, hogy mindazért, hogy a faj elkerülje a pusztulást, el kell felednie a lelkiismeretét. Megtette. Éveken át képezték ki, hogy ellásson egyetlen feladatot, miszerint egy matematikai algoritmus alapján kell irányítania egy lány sorsát. Befolyásolnia kell az életét, méghozzá a tudta nélkül, mert talán ez a lány az egyetlen, aki megmentheti a jövőt.

    Egy algoritmus, ami elmondja a jövőnket nagyon izgalmasan hangzik. Honnan jött az ötlet?

    Hogy egészen pontos legyek, az algoritmus nem mondja meg a jövőnket, a regényben szereplő komplex képlet az, ami megteszi. Az algoritmus pusztán azt írja le, mit kell tenni azért, hogy a jövő máshogy alakuljon. Ez összetett beavatkozások sorozata.

    A jövő és annak előrejelzése mindig is érdekelt. A jövőkutatás az egyik kedvenc témám. Talán a sci-fi iránti lelkesedésem is részben innen fakad. Ha csak arra gondolok, hogy pl.: Verne Gyula milyen technikai innovációkat jósolt meg, még jóval a megvalósulásuk előtt, mindez érthetővé is válik. De emellett érdekesnek tartom azt is, hogy bizonyos matematikai kalkulációk mennyire pontosan tudják előre jelezni az egyes eseményeket, jelenségeket. Azt hiszem, az emberiség tudásának bővülésével, ezek a tudományos jóslatok egyre pontosabbá válnak. Egy óvatlan pillanatomban elméláztam a gondolaton, mi lenne, ha már valaki képes rá, hogy tökéletes képletet írjon a jövőnkre. Ekkor kezdett el körvonalazódni bennem egy történet, mely végül regénnyé nőtte ki magát

    IMG_2555

    Történetedben olyan problémák merülnek fel, melyek más műfajú könyvekben is megállnák a helyüket, de te végül úgy döntöttél, hogy egy sci-fibe ágyazod ezeket a gondolatokat. Miért érezted úgy, hogy céljaidnak ez a zsáner lesz a legmegfelelőbb?

    Részben talán az előbb említett okok miatt. Egy történet, melynek központi témája a jövő pontos előrejelzése már önmagában is tudományos fantasztikum. És habár a regény, az alapkoncepción kívül nem mondható elrugaszkodott sci-finek mégis egy olyan világba helyeztem, ami a még be nem következett jövőben létezik. Meglehet, ez azért van, mert egyszerűen imádom a technológiai vívmányokat és csupán írni szerettem volna olyan dolgokról, amelyek még nem az életünk részei, de úgy gondolom, hogy egyszer majd azok lesznek. Másrészt viszont a történet olykor kényes, hiszen olyan jogállamok közötti viszályról szól, amik jelenleg partneri kapcsolatban állnak. Ezt az állapotot csak egy fiktív – remélem, soha be nem következő – jövőben tudom csak elképzelni.

    Regényed erősen multikulturális, hisz rengeteg nemzetiség megfordul benne. Emiatt bármelyik országban játszódhatna a történet, de te mégis Magyarországot választottad helyszínnek. Miért?

    Volt egy időszak, amikor vacilláltam, hogy esetleg Münchenbe helyezem a történetet, végül mégis Budapest lett a helyszín. A regény részben arról szól, hogy egyes emberek meg vannak győződve arról, hogy kicsik, jelentéktelenek és nincsen befolyásuk a nagy eseményekre. Pedig ez nincs így. Bizonyos emberek világokat képesek megrengetni, még ha el sem hiszik. Magyarország is pont ilyen. Sokan azt gondolják, nem terem itt semmi, nem is érdemes hangsúlyt fektetni rá. Én láttam itt titánokat, hát írtam róluk.

    sors algoritmus_borito_2016_0224B1
    A Sors-algoritmus egyik központi, sőt, legfontosabb problémája a sors és annak mesterséges formálása. Habár többször kifejted regényedben ennek a jó és a rossz oldalát is, de mégis megkérdezném, hogy szerinted az emberiség javára válna, ha az tudná manipulálni a sorsát?

    Úgy gondolom, az emberiség igenis manipulálja a sorsát, csak talán ezt még gyermeki esetlenséggel teszi. Mindenesetre igyekszik. Azonban azt a fajta manipulációt, mely a regényben megjelenik, mindenkoron illegitimnek tartom. Talán egyszer elég bölcsek leszünk ahhoz, hasonló praktikák nélkül is sikerülni fog megfelelően megalapozni a jövőnket. Hiszek benne, hogy így lesz.

    Kinek ajánlanád regényedet?

    Kivétel nélkül mindenkinek egy bizonyos koron túl. Sok helyen brutális, ezért gyermekeknek természetesen nem tanácsolom, hogy bárki is felolvassa. De azon túl szerintem bármely műfaj szerelmese élvezeti. Mindenki megtalálhatja benne a magának tetsző szálat.

    Várható-e folytatás vagy előzménytörténet?

    Köszönöm a kérdést! Igen, már dolgozom a történet folytatásán, mely Báb-elmélet címen fut. Reményeim szerint, ez a könyv még inkább ki fogja fejteni a témában rejlő veszélyeket, és válaszokat fog adni a Sors-algoritmus végén felmerülő kérdésekre. Talán a konspirációkba bújtatott igazságra is fény derül majd.

     

    Fotók: Csata Judit

  • Black Aether: A weird fiction feltámadása

    Ritka, amikor egy olyan igény kerül kielégítésre, amelynek az égető szükségéről valahogy sosem vettünk tudomást. Pedig milyen evidens volt! A tiniknek szánt (mégis felnőttek által is olvasott) young adult irodalom tömeggyártása egészen észrevehetetlenné satnyította a minőséget, és egykettőre azon kaptuk magunkat, hogy mondhatni mindenki a disztópikus jövő számára kiszolgáltatott fiatalokról és szerelmi háromszögekről akar írni, hiszen a jelek szerint garantált egy hollywoodi blockbuster-trilógia. Az utolsó epizódot természetesen két részre szedve.

    E barátságtalan folyamat elvezetett ahhoz, hogy  a teljesítmény és az alázat, mint az írás alapvető követelményei, eltűnjenek a grafománia eszköztárából.

    Elfelejtettük az olyan műfajokat, amelyek eleve komornak, megrázónak, és mindenekelőtt érdekesnek rendeltettek. Az élesen elhatárolt zsánerek között megbújt egy titokzatos szubzsáner: a spekulatív fikció, és bár ponyvának minősült mindig is, a weird fiction nélkül nem létezne Conan, valamint a horror sem lenne olyan, mint amilyennek Howard Phillips Lovecraft révén ismerjük.

    3710ed5e-d678-4878-8ea7-c7738904b885A weird fiction publikációjának az Egyesült Államokban megvolt a maga története. A Weird Tales magazin már a 20-as évektől kezdve kínálta az érdekesebbnél érdekesebb novellákat, melyek még ma is megállják a helyüket. 1954-ben kénytelen volt felfüggeszteni a működését, ám azóta több ízben – még nemzetközi szinten is – éledezni látszott a műfaj.

    Így jutunk el a The Black Aetherhez, illetve az általa képviselt vonulathoz, ami Magyarországon az elsők között izzítja be a szokatlan és hátborzongató történetek nyomtatott és online megjelenését. A múlt század meghatározó horror írója, H.P. Lovecraft szellemi örökségét ápolva a fanzin lehetőséget biztosít amatőr és profi írók számára is, hogy a hasonló műfajú rövid történeteik megjelenhessenek.

    Az online felület, mely a The Black Aether névre hallgat, elsősorban lovecrafti magazin, ám a szerkesztő, Tomasics József fontosnak tartja, hogy nyisson a weird irodalom felé. Valamennyi szellemi termék (novella, könyv, zene, film, szerepjáték, grafika, képregény, játék, rendezvény) megjelenhet, amennyiben kapcsolódik Lovecrafthez és munkásságához.

    boritoA negyedévente megjelenő, nyomtatott fanzin, a Black Aether az amerikai Weird Tales mintájára készült, és elődjéhez hasonlóan elhívatott novellistáknak ad lehetőséget, hogy megmutathassák műveiket, emellett illusztrációk is bekerülhetnek. Az első számban olyan írások látnak napvilágot, mint az Útvesztő-történet bevezetése, a Katul Öröksége (Pápai Bence tollából), vagy a Sárga Árny (Lir Morlan tollából), csak hogy kettőt említsünk a hét közül. Emellett a brazil származású Eron Carlos Costa (művésznevén Ikarow) a RIO NEGRO című, színes képregényéből is olvasható nyolc oldal.

    Érdemes szót ejteni az Azilumról, mely szigorúan a Lovecraft munkásságával foglalkozó tudományos műveknek biztosít megjelenést, és mivel ez a forrás a terjedelmének és sokoldalúságának köszönhetően szinte kiapadhatatlan, ráadásul népszerűségét sosem képes elveszteni, a Black Aetherhez hasonlóan az Azilum is szép hosszú jövőt remélhet.

    „Never explain anything”  – Lovecraft saját stílusát jellemző axiómája még ma is a legjobb horrorok ismérve, hiszen néha az édes tudatlanságban hagyás a történetbeli atmoszféra teremtés legmegfelelőbb eszköze. Ez igaz a Black Aetherre is, mivel az oldal, ahogy a kiadvány, rejtelmes, megmagyarázhatatlan, és olyan érzést kelt, mintha teljes megismerése sosem következhetne be. Épp itt volt ennek az ideje!

    A Galatika Magazin egy interjúval készül a Black Aether főszerkesztőjével, Tomasics Józseffel, mely hamarosan olvasható a oldsite.galaktika.hu/ oldalon.

    Az első szám (2016. március) tartalmáról részletesen:

    ÚTVESZTŐ: KATUL ÖRÖKSÉGE​
    Írta: Pápai Bence
    Illusztrálta: Pápai Bence
    A történet bevezetésül szolgál az útvesztő világába, egy ősi és elveszett világ első betekintése ez, egy olyan korból, mikor a félelem és rettegés az élet része volt.

    A MISKATONIC-DIPLOMA
    Írta: Weiner Sennyey Tibor
    Illusztrálta: Vígh Dávid – Gr4ss
    Történet az egyetemről hazatérő kutatóról, aki társaival megpróbálta magára ölteni az egyetlen, és igazi jelmezét.

    SÁRGA ÁRNY
    Írta: Lir Morlan
    Illusztrálta: Vígh Dávid – Gr4ss
    Egy sárga villanás. Egy sápadt maszk. Egy jel, és egy könyv. Néhány szó, néhány felvonás, és a világ örökre más színt ölt.

    RIO NEGRO
    Írta és rajzolta: Ikarow
    Rémület az Amazonas szívében. A képregény első része, a Brazil származású írótól és rajzolótól.

    A PRÉSHÁZBAN
    Írta: Veres Attila
    Illusztrálta: Bolye László
    Szex, szerelem, iszonyat a présházban! Ha a kamerák forognak, felfedjük, ami a bőr alatt rejtőzik.

    MEGJÖTT A CIRKUSZ
    Írta: Vidra Gyula
    Illusztrálta: László Márk
    Ezt a vérfagyasztó történetet ne lefekvés előtt olvasd, mert a végén úgy jársz, mint annak elbeszélője… vagy inkább elszenvedője…

    EGY NAP A TENGERNÉL
    Írta: Kökény Pál
    Illusztrálta: Papp Virág
    Gyilkos ballada, egy békés tengerparti városban, szörnyekkel az időn innen, és azon túlról.

    GALÓCA
    Írta: Farkas Balázs
    Illusztrálta: Papp Virág
    A borzalom, amely szétszakította a családot, már ősidők óta szunnyadt a zalai erdőségben.

    958ce899-f7c6-4b80-aace-de4c35a709c8

  • „Van az a távolság egy fekete lyuktól, ahonnan már nem lehet visszafordulni” – a második interjú Michael Waldennel

    A Galaktika Start Könyvek egy új fejezet a Galaktika történetében. Az induló sorozat első négy szerzőjét már bemutattuk egy-egy interjú keretein belül. Most azonban alkotásaikra került a hangsúly. Megjelenő regénye kapcsán, annak világában elmerülve kérdeztük Michael Waldent női szerepekről, vallási kérdésekről és a sors rejtélyeiről.

    Az Eshtar több témával is foglalkozik, csaknem egyszerre. Hogyhogy egy könyv (sorozat) öleli fel őket, s nem több?

    Három választ is adnék a kérdésre! Először is, ezek a témák napi szinten foglalkoztatnak, szükségszerű, hogy bekúsztak a regénybe is. Másodszor, nagyon szeretném a szereplőket valóságosnak feltüntetni, igazi gondokkal, reményekkel és problémákkal, így ahány karakter – márpedig elég sok van belőlük – annyi kérdéskör fel is merül a történetben. Harmadszor, az emberiség itt csak egy a számos civilizáció közül, akiket a konfliktus érint. S bár nem volt célom a faj összes létező érdekességét, gondját, zsenialitását felsorakoztatni, a teljes képhez érintenem kellett néhány nagyon is aktuális kérdést.

    Ráadásul úgy hiszem, az emberek nem bigyókról és dolgokról szeretnének olvasni, hanem tettekről, motivációkról, karakterfejlődésről.  Nem véletlen, hogy a nagy franchise-okban is azokat a regényeket dicsérik, ahol a karakter belső válsága jelenik meg, miközben az egyszerű lövöldözős-menekülős sci-fiket kevesebbre tartják… Egyik barátom jegyzi ezekre azt vicces a kifejezést, hogy Action-Fiction.

    Szerinted valóban létezhet ennyire ragaszkodó nép saját kultúráját, vallását tekintve, mint az Eshtarban? Ha a Földön él ilyen népcsoport, melyik volna az?

     Ezt a kérdést nem lehet az aktuálpolitika érintése nélkül megválaszolni, márpedig én tartózkodnék ettől. De számos népcsoportot meg lehetne említeni, akik küzdenek az identitásuk megőrzéséért. Van, akiknek ehhez nincs szüksége vallási összetartásra, másoknak maga a vallás adja az igazi kovászt, ami összetartja őket.

     

    Van olyan, aki Eshtart istennek tekinti, de van, aki egyszerű, ám határozott embernek, forradalmárnak, vezetőnek. Mitől lesz egy nő erős?

    Ugyanattól, amitől egy férfi. Önazonos, önhatékony, és magára veszi a felelősséget. A lényeg az egyenlő lehetőségekben rejlik, amit mindkét nemnek meg kellene kapnia. A nyugati világ már nyitogatja a szemét erre a tényre, de Földünk jelentős részén… szuboptimális a nők helyzete. Van, ahol háziállatként bánnak velük, ez pedig mélyen elkeserít.

    Fontos-e egy erős, női karakter egy műben, legyen az film, könyv, stb?

    Szerintem elengedhetetlen. Én személy szerint nagyon szenvedek azoktól a filmektől, könyvektől, melyekben a női szereplők csak áldozatnak, háttérnek, célnak, mellékes kellékesnek vannak jelen, főleg úgy, hogy a történelem azt tanítja nekünk: a nők aktív szerepet vállaltak. Néha a háttérből, néha az első sorból, de sosem voltak egyszerű statiszták.

    Vittorya sem tipikus női szereplő.

    Szereplőnek tényleg nem tipikus. Van néhány testi-lelki adottsága, belekerül olyan élethelyzetekbe, ahol bizonyítani tud, de legbelül mégiscsak egy átlagos lánynak gondolom. Ismerek lányokat, akik ugyanígy helyt tudnának állni, ha ilyen körülmények közé kerülnének!

    Igazán attól lesz talán más, mint a hasonló női akcióhősök, hogy nem sebezhetetlen, sőt, egyfajta fogyatékkal él, akárcsak az ötszáz évvel későbbi királynő is. A nagysága talán az, hogy ennek ellenére nem adja fel a küzdelmet. Lelki fronton teljesít igazán jól.

    Eshtar cover

    Hangsúlyozod, hogy a nemiséggel is foglalkozol a regényben. Ez miben mutatkozik meg?

    Szerelemben, szexben! Ezek természetes, közös igényeink, mégis kevés szó esik róla általában. Én eszköznek használom ahhoz, hogy a karakterek belső életét, lelki dinamizmusát bemutassam. Emellett kultúránk szerves része, tehát ha az emberiségről beszélünk, ezt is érinteni kell a teljes képhez. A szexus mindannyiunk életében jelentős hajtóerő.

    Számomra az is fontos volt, hogy a történet negatív hősei is hús-vér emberek legyenek, akik nem holmi őrület, csak más agendák és más erkölcsök szerint cselekszenek, mint az átlag. Attól még ugyanúgy képesek szeretni, és kapcsolatokat kialakítani.

    Rohanó társadalmunkban minden percben jön valamilyen informatikai újítás. A regény ugyan a jövőben játszódik, de nincs számítógép, csupán néhány digitális eszköz. Szükséges a jövőben az informatikai modernizálás, vagy anélkül is lehet boldogulni?

    Nagyon nehéz elképzelni, hogy milyen egyéb út létezhet az univerzumban a miénken kívül. Én azt gondolom, hogy egyrészt létezik más, az információs társadalomtól eltérő út is, másrészt ebben nálunk is nagyon komoly újítások válnak szükségessé. Gyakorlatilag elértük a miniatürizálással azt a szintet, ahol már a quantumvilág törvényei uralkodnak, s így elképzelhető, hogy jelenlegi technológiánk zsákutcának fog bizonyulni. Talán megoldás lesz a quantum-számítógép, talán nem. Talán olyan korok várnak ránk, ahol az információ tárolása és átadása nem elektromosság kérdése lesz már. Vissza is fejlődhetünk, felejthetünk el olyan dolgokat, amit soha többé nem kapunk vissza. Az Eshtarban ez be is következik, inkább a felejtés az úr, nem az innováció. Igaz, itt bizonyos személyek céljai is közrejátszanak a világ ilyen irányú fejlődésében.

    El tudok képzelni olyan civilizációt, ahol azt a digitális világot, amit mi mindennapinak hiszünk, ők fel sem találják, mert jobb megoldásra bukkannak. Ez olyan lenne, mintha mi a robbanómotort előbb találtuk volna fel, mint a gőzgépet. Ez esetben az utóbbi ki sem alakult volna.

    IMG_2524

    Milyen szerepet játszik a politika a regényben?

    Az elsőben kevesebbet, a másodikban és a harmadikban annál többet. Össze kell fognia az emberiségnek, márpedig ez kemény politikai kérdés. Az országok, a népek, a vallások mind-mind ki vannak téve egy sajátos evolúciónak a kulturális környezetben, ahol a túlélésre adaptálódtak. Így valódi kihívás elé néz, aki az egységesség felé szeretné tolni a fajunkat.

    Nagyon sajátos módon közelítetted meg a vallás kérdését a regényben. Elképzelhető, hogy a földi vallások is egy időutazó miatt alakulhattak ki? Vagy csupán néhány elszánt ember félreértett valamit, csak úgy, mint Nasa-Reth esetében?

    Fel lehet állítani efféle elképzeléseket, de úgy hiszem, a vallások kialakulásának körülményeit, okait és mikéntjét magyarázó elméletek már megfelelő bizonyítást nyertek, Richard Dawkins, Daniel Denett, Michael Shermer és más kutatók munkássága nyomán. Bennünk van, evolúciós előnyünk következménye. Mert nem lehet a civilizáció ilyen szintjére jutni a pozitív megerősítés és a mintakeresés, az okok magyarázásának igénye nélkül. Azonnal legyártjuk a nekünk megfelelő magyarázatot. Ekképpen a Nap volt már isten, volt már hatalmas, lángoló széngömb az űrben, de volt már ívfény is két elektromos pólus között. Most, hogy van rá valódi eszközünk, hogy megértsük, kis túlzással atommáglyának ismerjük. Mindig a technológiai szintünknek megfelelően véltük tudni az igazságot.

    Képzeljük el elődeinket! Életrevalóak, találékonyak voltak, ravaszak és óriási potenciál rejlett bennük. De nem tudtak semmit a gravitációról, a bolygókról, a betegségek mibenlétéről, a szél kialakulásáról. Nem értették a tüzet, nem értették a hullócsillagokat, nem értették a hirtelen feltűnő fosztogató hordákat. Nem ismerték az evolúció fogalmát. Soha nem láttak olyat, hogy egy dolog magától jött volna létre. Mindig a fazekas készítette az edényt, a pék a kenyeret. Ekképpen nem tudták máshogy elképzelni: az embert is készítenie kellett valakinek! Egy olyan lénynek, aki annyival komplexebb, hatalmasabb kellett legyen, mint a fazekas az agyagedényhez képest. Magyarázni próbálták a világukat, ahogy mi is. Amíg nekünk manapság – a szó legszorosabb értelmében – keresnünk kell a csodát, addig nekik minden az volt, és ezért semmi sem. Számukra nem volt különbség tudás és intuíció, varázslat és technológia, vallás és mesék, bizonyosság és hit között.

    Nagyon erős a gyanúm, hogy minden civilizációalkotó elme szükségszerűen vallásos is. Úgy gondolom, az intergalaktikus háborúk is vallásháborúk lennének, ha lennének egyáltalán… Lehet, hogy csak az az intelligens faj élheti túl saját kifejlődését, amely képes magát feltalálni szekuláris civilizációként?

    Válaszolva a kérdésre, szerintem nincs félreértés a vallások körül. Ők pontosan úgy értették, ahogy leírták.

     MichaelWalden

    A könyved fantasy és SF elegye. Miért döntöttél e két zsáner vegyítése mellett? Hiszen, amennyire közel, oly távol is állnak egymástól.

    Lehetséges, hogy valójában e kettő ugyanaz, csak a nézőpont más? A fantasy főként a varázslattól, a csodáktól és a lényektől lesz az, ami, amellett, hogy vannak a műfajnak tipikus jellegzetességei. De a varázslat mi pontosan? A fizika törvényeinek csodálatos felfüggesztése, vagy kihasználása? Bármi is az, ha kísérleti körülmények között megismételhető, akkor kutatható és leírható lenne, és már oda is van a nagy misztikum. Bármelyik fantasyból lehetne sci-fit faragni… latin neveket a lényeknek, némi techno-halandzsát a varázslat mibenlétének magyarázására, és már kész is!

    Az Eshtarban szereplő képességeket maguk a szereplők is tudományosan magyarázható jelenségnek tekintik, persze az eszközük hiányzik hozzá, hogy ezt meg is tegyék. Ezen a határmezsgyén szerettem volna lavírozni. Az olvasó maga döntheti el, hogy vannak-e csodák, vannak-e istennők és istenek. Sőt, kénytelen is az állásfoglalásra! De ha már a könyv zsánerének definiálásánál tartunk, bizonyos részek steampunk kategóriába tartoznak, bár ez inkább a második könyvben jelenik meg. Történetét tekintve nem áll messze a görög eposztól sem…

    Korokon átívelő sorsok – szerinted van sors? Ami eldöntetett, annak be kell következni, vagy van egy embernek ráhatása saját jövőjét illetően?

    Lehetséges egy ideális út, amit az ember az adottságaival járni tud, és ha ezt meg is találja, lehetne úgy aposztrofálni, hogy „beteljesíti a sorsát”. Azt nem dönthetjük el, mit kapunk az útra, ezt is lehetne sorsnak nevezni, de hogy mit kezdünk vele, az már rajtunk áll.

    De még így is van, ami eldöntetett, és be kell következnie. Van az a távolság egy fekete lyuktól, ahonnan már nem lehet visszafordulni.

    Szerintem a szerelem is ilyen.

     

    Fotók: Csata Judit

     

  • 10 film, amit Jean Baudrillard filozófiája inspirált

    Jean Baudrillard neve kevesek számára ismert, különösen a fiatalabb generáció körében, holott rengeteg az összefüggés az általa képviselt filozófia és számos olyan film koncepciója között, amelyek meghatározó benyomást tettek az adott korra és napjaink felfogására.

    A 2007-ben elhunyt francia teoretikus és professzor a posztmodern gondolkodás kiemelkedő képviselője volt. Magyar nyelven csak igen kevés munkája jelent meg. A Simulacres et Simulation (1981) sajnos nem tartozik ezek közé (azaz csak az első fejezete, hiszen A szimulákrum elsőbbsége címen ’96-ban mintegy harminc oldalnyit lefordított belőle Gangó Gábor), holott talán a legfontosabb munkájának számít, legalábbis feldolgozottságát tekintve.

    Az elmúlt száz év legérdekesebb filmjei számára nyújtott alapanyagot a mű legfőbb eszmefuttatása, miszerint a kultúránkban szimuláció és valóság között egyre inkább elmosódni látszik a határvonal. Ez már a könyv születésének korában is aktuális volt, mára viszont napi szinten igazolást nyer a tény, hogy a probléma mondhatni az ajtónkon dörömböl. A közösségi hálók és okos telefonok frigye az egyre fokozódó elszigeteltséghez, végső soron pedig a valóság torzulásához vezet.

    Álljon itt 10 kitűnő filmalkotás, melyek szervesen kötődnek Baudrillard filozófiájához és munkájához:

    1. A Mátrix (1999)

    Ahogy Christopher Nolan együtt dolgozott Kip Thornnal az Interstellar – Csillagok között (2015) forgatása alatt, úgy szerették volna a Wachowski-testvérek bevonni Baudrillard-t a Mátrix
    munkálataiba, a professzor azonban nem vállalta a részvételt. A filmben ugyanakkor mind teoretikailag, mind tárgyilagosan is megjelenik a konkrét életműve. Neo első jelenetében, amikor Choi, a fehér nyúl-tetoválást magán viselő Dujour és barátaik pénzzel érkeznek a lakására, az akkor még Thomas Anderson néven ismert főhős Baudrillard könyvét veszi le a polcról, amely csak egy üres váz (A magyar felirat végül a Látszat és Láttatás címre fordította).letöltés

    A film hatalmas benyomást tett a világra: rengeteg internetező választotta a Neo vagy éppen Trinity-álnevet; a lefelé csurgó, zöld kódolás talán a leggyakoribb képernyőkímélő volt annak idején. A számos bibliai utalás mellett a Mátrix híres arról is, hogy bár nem elsőként, de a legfogyaszthatóbb formában mutatott rá a tapasztalt valóságra, mint a vizsgálat tárgyára. Azóta kicsit gyakoribb téma a médiamanipuláció, vagy a társadalom és a hatalom viszonylata, az emberek pedig hajlamosabbak észrevenni a parasztvakítást.

    A film gyakorlatilag megszorozza, illetve szélsőséges módon illusztrálja Baudrillard egyik legnagyobb félelmét, miszerint az emberiség már annyira elmerült a technológia általi függésben, hogy észre sem veszi saját modern kori rabszolgasorsát.

    2. Solaris (1979) 

    Stanislaw Lem leghíresebb történetének feldolgozása egyértelműen kultuszfilmként értékelendő. Amellett, hogy minden benne van, ami a rendezőt, Andrej Tarkovszkijt a filmtörténelem kiemelkedő alakjává teszi, meglehetősen sok az áthallás Jean Baudrillard szimuláció-elmélete és a történet között. A bolygó, mely a legénység egy tagjának megboldogult feleségét projektálja az űrállomásra, szimbóluma a folyamatnak, miszerint az illúziót valóságosabbnak ítéljük, mint magát a valóságot. A Solaris merész fordulatot vesz, amikor  a főhős, Kris Kelvin inkább a bolygón marad, hogy együtt élhessen tovább felesége reprodukciójával.

    solaris-1

    3. Truman Show (1998)

    Jim Carrey első komolyabb megjelenése a dráma kategóriájában kétség kívül a Truman Show volt. A film igencsak megelőzte korát: jóval azelőtt jött ki, hogy a világot meghódították volna az egymást követő valóságshow-szériák. A Baudrillard szerinti hiperrealitás manifesztációja jelenik meg Seaheaven kreált városában, ahol semmi sem valós, még maga a napsütés sem, a nézők ennek ellenére imádják a műsort, mert Truman Burbank hamis világa saját világuk valóságosságára emlékezteti őket.

    the-truman-show-620x4004. Ponyvaregény (1994) 
    John Travolta és Uma Thurman karakterei, azaz Vincent Vega és Mia Wallace ellátogatnak a Jack Rabbit Slim’s nevű szórakozóhelyre, ahol egyes emberek ismert hírességeknek vannak maszkírozva, köztük Marilyn Monroe is tiszteletét teszi jellegzetes szoknyaleszorításával. Monroe jó példája a média termékének, és gyakorlatilag a modern kori celebkultúra első oszlopos képviselője volt. Ez a jelenség pedig nem más, mint a valósággal való kapcsolatunk elvesztésének egyik szakasza, amikor a közönséges embereket nem értékeik alapján tartunk nagynak, hanem a nagyság ad nekik értéket.

    140922202605-08-pulp-fiction-story-top

    5. Amikor a farok csóválja… (1997)

    1991-ben Baudrillard egy érdekes dologra hívta fel a világ figyelmét: véleménye szerint az öbölháború nem történt meg. Persze lezajlott, mint aktuálpolitikai esemény, mégis a történelem során ez volt az első háború, amelyet teljes egészében a tömegmédia közvetített a hátország (és tulajdonképpen a világ) felé. Egyes riportokban a csata szemléltetéséhez kezdetleges animációkat használtak, így a néző kénytelen volt elfogadni a szimulációt, mint valóságot.

    A film története szerint a kormány megbíz egy producert, hogy rendezzen meg egy fiktív háborút Albániában. A célja mindennek mindössze figyelemelterelés egy szexbotrányról, melyben az elnök is érintett. A film nagyon érzékletesen jeleníti meg az illúziógyáros producerek és a kormány titkos együttműködését annak érdekében, hogy megtévesszék az embereket.

    wag-the-dog

    6. Észak-északnyugat (1959)

    A sztori szerint RogerThornhill, a sikeres reklámügynök akarata ellenére egy intrikába keveredik. A CIA úgy dönt, felruházzák a kém, George Kaplan személyazonosságával abból a célból, hogy összezavarják az ellenséges hírszerzést. A film ezzel akaratlanul is illusztrálja a szimulákrumot, mindehhez pedig – hasonlóan az előző filmhez – a kormányt is bevonja.

    46_03

    7. Eredet (2009)

    A 2000-es évek egyik legjobb filmje felidézte számunkra azt a nézőpontot, amivel a Mátrix óta nem igazán kokettáltak a mozgókép frontján. Eleve a cím is egy olyan eljárást nevesít, mely által gondolatot lehet ültetni egy álmodó ember agyába, az álom különböző mélységei pedig alig különböznek a valóságtól, és ha nem vagyunk óvatosak, talán örökké ebben a világban ragadunk. A film tétje tehát a kapcsolat elvesztése a realitással, melytől Baudrillard is óvva intett.

    eredet


    8. A nő (2013)

    Az eredetileg csak Her, azaz Ő címre keresztelt filmben Joaquin Phoenix kifogástalan alakítását csak Scarlett Johanson jellegzetes hangja teszi még érdekesebbé, hiszen a főhős egy olyan operációs rendszerre reflektál, mely arra hivatott, hogy teljesítse a szükségleteit. A két szereplő között különös kapcsolat alakul ki, mivel egyikük értelemszerűen nem létezik. Egymás közti viszonyuk tekinthető egyfajta analógiának, amely a társadalmunk technológia-függőségét öltözteti egy romantikus dráma köntösébe.

    her

    9. Szárnyas fejvadász (1982)

    A XX. század legjobbnak tartott sci-fije nem hiányozhat ebből a listából, már csak azért sem, mert a Harrison Ford által alakított fejvadász, Rick Deckard az embertől alig megkülönböztethető replikánsokra vadászik. Ez csak egy megnyilvánulása a szimulákrumnak. A hatalmas neonreklámoktól tobzódó, cyberpunk-szerű világot a emberek meg akarják védeni a nem-emberi utánzatoktól, hogy mindaz, amit ismernek, megmaradjon valóságosnak, holott tulajdonképpen nem más, mint illúzió.

    blade-runner

    10. A.I. – Mesterséges értelem (2001)

    Stanley Kubrick sajnos kénytelen volt félbehagyni a készítését, holott megnéztük volna a filmet az ő látásmódjával. Helyette Steven Spielberg fejezte be, így inkább könnyfakasztó dráma lett belőle, ami nem baj, mert végül is olyan mélységben boncolgatta a „Látszat és Láttatás” kérdését, ahogy még soha senki. Képes-e egy robot helyettesíteni egy gyermeket (vagyis egy hazugság a valóságot)? A határ elmosódik a valós és a valótlan között, amikor érzelemről van szó, vagy inkább kötődésről, mely az érezni nem képes gépek között emberi mértékkel mérve kialakulhat.

    tumblr_m8vf1eimJn1re4uqoo1_1280

  • Mikor a gizdák uralták a világot

    Aki ismeri Cory Doctorow, (Kis testvér, Homeland) munkásságát, jól tudja, hogy az író szívesen kalauzolja az olvasókat az informatika bonyolult, ám annál érdekesebb világába. Most sincs ez másként az, Amikor a gizdák uralták a világot (When Sysadmins Ruled The Earth – 2007) című novellájában, amely a Galaktika 312. számában jelent meg.

    Ahogy a népszerű bloggertől, és írótól megszokhattuk, játszi könnyedséggel haladhatunk a sorokkal, pedig a számítástechnika mélyebb „titkai” nem tartoznak a legkönnyebben megérthető mesterségek közé. Mégis sikerül olvasóbarát módon belehelyeznie a cselekménybe mindazt, amire első ránézésre csak pislognánk, vagy felütnénk hirtelen egy informatikai tankönyvet a definícióért. Ám itt a számtech szakzsargon csupán kontextusba helyezi a mélyebb mondanivalót, amelyet a 2001 szeptemberi és a 2005-ös londoni terrortámadás nagyban ihletett.

    A történet szerint az informatikai cég, amelynél Felix rendszergazdaként dolgozik, váratlan vírustámadást kapott. Nem tehet mást, az éjszaka közepén rohannia kell, hogy elhárítsa a problémát, de hamar szembesülnie kell valami sokkal borzasztóbbal: a világon mindenfelé kitör a szó szerint vehető apokalipszis, és leáll az internet legnagyobb része, szerte a Földön.

    A novella egyszer sem említi teljes bizonyossággal, miféle katasztrófa üt be a világon, de nem is kell, ettől lesz sokkal hihetőbb a szituáció. Az olvasó is párhuzamosan haladhat az eseményekkel, és csak találgathat: vajon biofegyvert sütöttek el, nukleáris támadás volt-e, vagy valami egészen más követel iszonyatos mennyiségű áldozatokat. Az informatikai cégnél ragadt rendszergazdák irodáikból követik az eseményeket. Felix és társai az interneten (már, ami megmaradt belőle) próbálnak valamiféle megoldást kiötleni, de a valóság ennél sokkal ádázabb. A szerverek folyamatosan leállnak, amik megmaradtak, pedig megtelnek vírusos tartalmakkal, így alig szűrhető ki a rendes kommunikáció a malware programok között.

    cory doctorow

    A novella erős metaforát épít a virtuális vírusok, a rendszergazdák háttérben működő, már-már titkos „kultúrájuk” köré, és a valódi biológiai fenyegetettség között. A „gizdák” (eredeti nyelven sysadmin), – ahogy Doctorow hívja az informatikusokat –, az utolsókig megpróbálják elhárítani az internetet lefertőző vírusok, spamek, levélszemetek tömkelegét, még akkor is, ha az egész világ lángokban áll. Maga az író is dolgozott sysadminként, ezért tapasztalatait hitellel tudja átadni, s képes relevánsan bemutatni az informatikusok jellemét. Mikor mindennek vége, még akkor is képesek a valóságba kapaszkodni, a régi világ romjain valami újat kezdeni, kitartani, és problémákat elhárítani. Gyakorlatilag ez a dolguk a valóságban is, csak számítógépekkel, hálózatokkal, nem pedig egy egész bolygó hamvain valami újat alkotni. Miután a Föld teljesen elpusztul, szükség van egy rebootra, hogy szeletről szeletre újraalkothassák az emberek azt a környezetet, amiben élhetnek tovább. Erre pedig a legjobb szakember a gizda.

    A mű remekül bemutatja az emberek várható reakcióját, és talán valós félelmét egy biológiai, vagy informatikai támadástól, amely tulajdonképpen néhány perc alatt mindent romba dönthet. Valamennyire mindenki tart egy ilyen fenyegetettségtől, még ha nyíltan nem is meri felvállalni. A kisebbik gond az internet elvesztése lenne, de gondoljunk csak bele, mekkora problémákat okozna a mindennapokban annak hiánya. Ezalatt nem a közösségi médiák addiktív mivoltát értem, hanem a folyamatosan használatban lévő, életünket megkönnyítő alkalmazásokra gondolok, vagy olyan hivatalos okmányok, banki tranzakciók lebonyolítására, amikhez manapság nélkülözhetetlen a világháló. Ezen folyamatok nélkül komplett gazdasági tevékenységek mondanának csütörtököt globális szinten.

    Doctorownak sikerült egy nagyon huszonegyedik századi művet írnia, amin, ha mindenki, csak egy kicsit is elmereng, rettentő sok, fontos dolgot észrevehet, amelyek kifejezetten aktuálisnak mondhatóak.

    Az internet nem egy önállóan működő, hús-vér lény. Adatok óriási, felfoghatatlan halmaza, amit ugyanúgy rendben kell tartani, mint testünket. Ha „beteg” lesz, ápolni kell, megfelelő intézkedéseket kell tenni. Ha valami baj van, mindig szükség van olyan szakemberre, aki helyre tudja hozni az adott problémát. Ilyenek a gizdák is: az internet szorgos orvosai, akik a háttérben munkálkodnak, és igyekeznek mindent a lehető legnagyobb rendben tartani, hiszen nélkülük a virtuális világunk már régen romokban lenne.

     

  • Perry Rhodan-novellák az új XL-ben

    Eddig talán nem akadt még olyan sci-fi történet, ami olyan sokáig izgalomban tartotta volna az olvasók fantáziáját, mint a Perry Rhodan-sorozat. A német sztori nem csak hazájában, hanem más országokban is híres és népszerű. Itthon eddig pár kiadott regényben és a Galaktika néhány számában találkozhattunk az űrhajóssal, azonban az új XL-ben ismét lehetőség nyílik egy izgalmas, Rhodan-féle űrutazásra.

     

    who-is-clark-darlton-is-star-or-no-star-walter-ernsting-celebrity-vote

    Clark Darlton

    Perry Rhodan története két német SF író nevéhez fűződik: K. H. Scheeréhez (1928-1991) és Walter Ernstinghez (1920-2005), vagy ismertebb nevén Clark Darltonéhoz. A közös történetírást 1961-ben kezdték: Scheer 70 regényt írt ehhez az univerzumhoz és 647 részhez működött közre szerzőként, Darlton pedig az 1622. részig volt aktív tagja a projektnek. Nehéz megítélni, hogy a sorozat alapjaiból ki mit írt meg, de a főhős nevét és karakterét, az idegen fajok egy részét és pár mellékszereplőt mindenképpen Darltonnak tulajdonítanak.

    A kezdetek óta Perry Rhodan legalább 2800 számot ért meg és ezzel a leghosszabban futó sci-fi (pontosabban űropera) sorozattá vált. Népszerűsége a mai napig töretlen: még mindig születnek új írások a Rhodan-univerzumban, továbbá számos sci-fi művészre volt hatással, mint például George Lucasra. Habár a sorozat hazájában és külföldön is ismert, itthon sajnos nem annyira, mint megérdemelné. Az első történet a Galaktika 259-től a 262-ig volt olvasható: ez volt A Stardust-küldetés (Unternehmen „Stardust”). A mostani, 312 XL kiadásban az Istenek alkonya (Götterdämmerung) részt és két plusz novellát olvashattok: Repülés a Kapuvilágra  című történetet (Der Flug nach Gateway) és H. G. Francis által írt Szemtől szembent.

    4.0.1

     

    Az egész Perry Rhodan-kaland 1971-ben indul, ahol a Földet három nagyhatalom irányítja: a Nyugati-blokk, egy a NATO-hoz hasonló államszövetség, amit az USA irányít és a Kína által vezetett Ázsiai Föderáció. Kevésbé fontos, de jelentős hatalom még a Keleti-blokk. Ezek a hatalmak a társadalom/gazdaság minden szintjén versenyeznek. A tényleges történet a Stardust nevű űrhajó Holdra szállássával kezdődik – ezzel érkezik Perry Rhodan is. Az igazi kaland akkor veszi kezdetét, amikor csapatával rátalálnak egy, a Messier 13-ban található bolygóról, az Arkonról származó űrhajóra.

    A sorozat előrehaladtával a szereplők halhatatlanságot szereznek, ami annyit tesz, hogy nem hat rájuk az öregedéssel járó elgyengülés, immunisak a betegségekkel szemben, azonban erőszakos halált halhatnak. Az indulás óta az írók (Darltonon és Scheeren kívül több író is bővítette ezt az franchise-t) már több évezrednyi cselekményt vetettek papírra, számtalan galaxist mutattak be, bejárták az űr legtávolabbi sarkait, párhuzamos univerzumokat fedeztek fel és még ennél furcsább jelenségekről is meséltek. Mindemellett jelen vannak az olyan népszerű, tipikusan sci-fis témák is, mint az időutazás vagy az idegen fajok, de nagy szerepe van a paranormális erőknek is.

    perry-rhodan-4-gotterdammerung-heftroman

    A 312-es XL-ben a 4. Perry Rhodant, az Istenek alkonyát olvashatjátok. Az új kalandban a Stardust parancsnoka az arkoniaiaknak segít, akik épp válságos időket élnek. A mentőcsónakok energiájának köszönhetően egy arkoniai, Thora képes volt a Stardustot körbevevő energiát kitágítani. Rhodan ezután egy olyan űrhajó építésébe fogna, amivel Thora és társa, Crest vissza tudna térni az Arkonra, azonban nem várt politikai akadályok várnak a csapatra.

    A másik, Darlton által írt Rhodan-novella, a Repülés a Kapuvilágra 1984-ben jelent meg a Jubiläumsband 5. számában. A történet a 25. századba kalauzol minket a Rhodan-univerzumon belül. Ezúttal a Gatewayre látogatnak hőseink: egy kartaunik nevű veszélyes anyagot kell Rhodanéknak elszállítani a Scherbel II-ről a Gatewayre. Azonban a műszereik felfedezték, hogy úti céljuk légköre veszélyes a számukra. Ekkor kérik az űrkereskedő, Thunderbolt kapitány segítségét a rakomány elszállításában. Azonban hiába oldódik meg egy probléma, sorra jönnek a következők: hogyan jutnak el a 8 fényévnyi távolságra lévő bolygóra és a veszélyes rakománytól hogyan védi meg magát a kapitány? Spoilerek nélkül annyit elárulhatunk, hogy számtalan, „tudományos” fantasztikus megoldásról olvashattok majd.

    Jubiläumsband5

    Akár ismerjük a történeteket, akár nem, az mindenképpen elmondható, hogy hihetetlen teljesítmény, amit a Perry Rhodan írói elértek. A lenyűgöző dolog nem is a sorozat hossza, hanem a gazdagsága. Az űrkalandok és a színes karakterek mögött ugyanis egy hihetetlenül összetett univerzum áll, ami azt az érzést adja az olvasónak, hogy egy nagyon is élő, szinte valós világba lép be – ahogy egy a Star Wars vagy a Star Trek világában játszódó sztori esetén is megvan ez az érzésünk. Ha legalább ezt a két fandomot szeretitek, nem fogtok csalódni Darlton és Scheer által elkezdett Rhodan-sorozatban sem.

  • Disztópia a 21. században

    Elsősorban arra hívnánk föl a figyelmet, hogy a cikk a teljesség igénye nélkül készült el. Az említett alkotások csupán elenyésző részét képezik a mérhetetlen mennyiségű műnek, amelyek helyet kaphattak volna a felsoroltak között.

    A tudományos fantasztikumnak rendkívüli múltja van. A különböző technikai jóslatok, vagy egyáltalán a jövő kérdése nagyon régóta foglalkoztatja a filozófusokat, tudósokat. A proto-science fictionnek nevezett korai SF-nek tekinthető művek már a korai japánban is megtalálhatóak idő- vagy űrutazás formájában, de ne rohanjunk ennyire vissza a múltba. A sci-fi kibontakozása nem is olyan régen kezdődött meg, amikor a modern ember úgy érezte, nem is lehetne aggasztóbb a helyzet.

    A huszadik század igencsak viharos időszak volt az emberiség számára. Az egész világ forrongott, háború követett háborút, legyen az nyílt fegyveres összetűzés, vagy nagyhatalmak politikai erődemonstrációja. A tudományos fantasztikum szárnyalása is szorosan kötődik ezekhez az időkhöz. Ennek oka egyfelől az elvágyódás volt, az utazás, kvázi modern orientalista attitűd. Csak most nem a mesés kelet vonzotta az írókat, hanem a messzi, végtelen űr, ami még felfedezésre várt. Másfelől remekül be lehetett mutatni földi népeket, népcsoportokat egy-egy idegen fajként jellemezve. Harmadrészről, megkerülve a cenzúrát, csak így írhattak olyan témákról, amiket azokban az időkben nagyon nem lett volna szabad. Ne feledjük, hogy neves magyar költők gyermekdalnak álcázott politikai verseket vetettek papírra, hogy elkerüljék a cenzúrát és egyéb koncepciós pereket. Tehát fontos volt megmutatni az akkori olvasóknak is, miféle világban élnek, teret adva a bújtatott, de igenis fontos gondolkodásnak.

    proto- sf

    Számtalan mű született, amiket mai napig aktuálisnak tartunk, illetve meghatározó volt az SF műfaj szempontjából. Egy nap se lenne elég felsorolni az összes olyan remeket, amik kihatással vannak a modern, huszonegyedik század embereire is. Mai napig folyamatosan igyekeznek az elhivatott tudósok megvalósítani azokat a találmányokat, amelyek alig hatvan éve kipattantak egyes írók fejéből. Ezekből nem keveset már sikerült megvalósítani (okosóra, mobiltelefon, önvezető autó, egész Földet behálózó internet, fejlett űrutazási technikák).

    A háborúk borzalmai elől rengetegen menekülni akartak. Nem akartak több olyan véres, és szörnyű eseményt, mint az első és második világháború. Ám nagyon úgy tűnt, a Föld már nem képes emberséget mutatni, így megpróbálták – ha csak képzeletben is – átlépni az űr végtelen távolságait, és megalakítani a modern falansztert valamely másik bolygón. A kommunista eszmékből átvett, ekkor még szinte szó szerint vett utópia igazi mentsvárnak bizonyult. Lem Visszatérésében Hal Bregg ugyan nem másik planétára utazik, hanem különös időutazással a Földön landol, ahol minden teljesen megváltozott. Meglátja a tökéletes társadalmat, ahol mindenki egyenlő, ahol minden túl szép, hogy igaz legyen. Az ehhez hasonló művekben szembeállítják ezen eszméket a valós emberi természettel, s azzal, miket kell feláldozni ahhoz, hogy társadalmunkat tökéletesnek titulálhassuk.

    utopia

    Clarke A gyermekkor végében idegen lényekről ír, kik anyabolygónkat tökéletessé formázzák, megszüntetve a háborúkat, éhínséget, de véget vetve az egyéniségnek, az emberségnek, kultúrának és a vallásoknak is.

    Elképesztően sok negatív kicsengésű mű született a korai huszadik században, ami gyakorlatilag az utópia teljes ellentéte. A regények általában az „ami elromolhat, az is el is romlik” elven működtek, illetve semmi pozitívumot nem tudtak felmutatni a későbbi földi, összetett világról. Ott volt például az első science-fiction mozifilm, az 1927-es Metropolis, melynek története sem éppen gyerekmese. És persze nem véletlenül nevezik Orwell 1948-ban íródott, 1984 című regényét sem talán a világ legmeghatározóbb disztópikus irodalmi művének.

    metropolis

    Mégis néhány szerzőnek sikerült optimistának és elhivatottnak maradnia a huszadik században. Rengeteg olyan mű született, amelyben remek, nem csupán élhető, hanem kimondottan pozitív jövőképet festettek le az olvasóknak. Repülő járművek, mosolygós emberek, színkavalkád, elképesztő mennyiségű és minőségű találmány, amelyeken olykor jókat mosolygunk, mikor elolvassuk, ám előfordul, hogy újra meg kell nézni a könyv kiadásának dátumát, vagy utána kell nézni, a szerző nem véletlenül időutazó, hiszen jóval megelőzte korát. A sokszor megjelenő társadalomkritika ezeknél a műveknél sem maradt el, de maga a vízió, miszerint az emberiség elkövetkezendő napjai hogyan alakulnak – mindig pozitív kicsengésű volt.

    Nagyjából ezt a vonalat vitte tovább a nyolcvanas, kilencvenes évek felfogása is. Vegyük csak alapvető példának a Vissza a jövőbe-trilógiát. Igen, megjelentek Mad Max-szerű víziók is (a Galaktika 302-ben olvasható erről egy cikk), de ezek mellett a 80-as évek színeit sikeresen ültették be a jövőbe is, rengeteg olyan eszközzel, amiket mai napig próbálnak megvalósítani elhivatott kutatók.

    Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy egészen a millenniumváltásig nem jelentek meg disztópiák, csupán a mérleg kiegyensúlyozott volt, s talán valamivel több pozitív jövőlátás mutatkozott meg. Véget értek a háborúk, az emberek megpróbáltak újra talpra állni. A szólásszabadság nagyban hozzájárult a zenei zsánerek kismillió ágazatának felemelkedéséhez, a szabad szellem és általános jólét pedig bizakodásra adott okot (legalábbis az USA-ban, Kelet-Európa még mindig vészes lemaradásban volt a Nyugattól), így már nem volt kérdéses, hogy az emberiség megérett a hőn áhított Paradicsomra. A 2010-es, 2020-as, stb időszakokra gyönyörű képeket festettek le, egy élhetőbb, szebb világ képét, amelyben az emberek toleránsan élnek egymás mellett, és sikerül meghódítani más csillagrendszereket is, amiket szépen benépesített a humán faj.

    dystopian-abandoned-cities-taipei-1024x545

    Ezzel szemben, ahogy beköszöntött az új évezred, mintha a jövőkép víziója gyökeresen kifacsarodott volna magából. A sci-fik egy a velejéig romlott, elpusztított, csúf világot ábrázoltak, amit egykor Földnek neveztek. A benépesített bolygók között ádáz küzdelem folyik, vagy éppen egy idegen létforma igyekszik lemészárolni mindenkit, aki él és mozog.

    Doctorow zseniális művei (Kis testvér, Homeland) a mindent megfigyelő rendőrállamról szóltak, de megjelentek a noir-hangulatú, igazán baljós víziójú művek is, mint a mostanában is népszerű fiatal felnőtteknek szóló regények. Például Az éhezők viadala, amelyben az emberek egy sanyarúsággal teli életben tengetik napjaikat, addig, míg évente nem mészárolják le egymást a különböző körzetek kiválasztottai.

    Igen nagy népszerűségnek örvendenek az atomkatasztrófát követő disztópiaregények is, mint a Metro-sorozat, amelyben a moszkvai metróhálózatba kényszerülnek a megmaradt túlélők. Szintén orosz illetőségű Sztrugackij-testvérek Piknik az árokparton című meghatározó regényét is alapul vevő S.T.A.L.K.E.R.-sorozat, amelyben a csernobili katasztrófa lesz hatással a környező területekre.

    planet of the apes

    A disztópikus hangulat nagyban kihatott a videojáték-iparra is, egymást követték az olyan – negatív jövőt lefestő –alkotások, mint a Metro 2033 (a regényből adaptálva, csakúgy mint a S.T.A.L.K.E.R.-játékok), Fallout, Bioshock, vagy a Remember Me. Ezek legtöbbje már a poszt-apokaliptikus jelzőt is magára vette, tehát a világ valamilyen módon (nukleáris háború, elszabadult vírus, mindent romba döntő kormányok, idegen lények) felemésztődött, és a megmaradt túlélők iszonyatos körülmények között kell, hogy éljenek. Természetesen a fent említett művek mellett még véges végtelen regény, film, sorozat, játék foglalkozik a cseppet sem kellemes jövővel. Ezek a történetek nem kalauzolnak minket távoli égitestekre, másik galaxisokba, hanem a Földön mutatják be a vészjósló időket. Legtöbbjük felhívja az olvasók figyelmét arra, ha így haladunk a környezetszennyezés, politikai acsarkodások és gazdasági kizsákmányolások terén, akkor bizony hamarosan bekövetkezhet egy olyan disztópia, ami valósággá is válhat. Az embereknek maguknak kell belátni, hogy nem a jelenben élnek, hanem előkészítik a jövőt az utódoknak, a következő generációnak, és ehhez tenni is kell.

    Az élhető, szebb jövő nem ábránd, nem fantasztikum, amire csodálkozva kell néznünk. A közös jövőnk mindig a küszöbön van, és ha nem szeretnénk sem anarchiát, sem idegen űrlények közbeavatkozását, vagy félig felrobbantott Földet, akkor üljünk le és gondolkodjunk el, hogyan tehetnénk csodálatossá az utánunk következő társadalmaknak örökségként a saját, közös jövőnket.