Kategória: Irodalom

  • Film készülhet az Örök háborúból

    Szoros versenyben a Warner Bros nyerte el a Sonyval szemben Joe Haldeman Örök háború című regényének megfilmesítési jogát. A főszerepet Channing Tatum alakítja majd, akitől nem idegen a fantasztikus zsáner: láthattuk a Jupiter felemelkedése című Wachowski filmben, és nemrég jelentették be, hogy MIB 23 címmel a fekete zsaruk világába is látogatást fog tenni. A forgatókönyvet Jon Spaihts írja (Prometheus, A legsötétebb óra, Doktor Strange, Az utazók, Pacific Rim 2).

    A Hugo- és Nebula díjas regény jogait 27 éven át Richard Edlund birtokolta, aki olyan filmek látványvilágán dolgozott, mint az eredeti Star Wars trilógia, Az elveszett frigyláda fosztogatói és az Alien 3. Később a Fox stúdió és Ridley Scott volt a jogtulajdonos, készült is több fogatókönyv változat, de a forgatásig egyik sem jutott el. Reméljük, hogy az SF nagymestere által írt, több mint 40 éves történet végre meg fog elevenedni a filmvásznon.

    Az Örök háború 2012-ben jelent meg magyarul a Metropolis Media gondozásában, folytatása, az Örök béke pedig 2014-ben.

  • Egy ambiciózus regény – Sors-algoritmus

    Az idén indult új könyvsorozatunk, a Galaktika Start Könyvek egyik első darabja a Sors-algoritmus. A könyvben minden megtalálható, ami egy sci-fihez kellhet: szórakoztató történet, jó világfelépítés és rengeteg gondolat.

    A történet a közeljövőbe hívja olvasóit. Még a kilencvenes években egy cseh tudós, Brozkov létrehozott egy képletet, aminek segítségével megmondható egyes emberek, de akár az egész emberiség jövője is. Azonban amit a tudós látott, az elborzasztotta. Hogy megmentse az emberiséget szörnyű sorsától, Brozkov létrehoz egy titkos szervezetet, ami a képletnek megfelelően beavatkozik a világ működésébe: ez a Jövővédelem. A társaság belepiszkálhat akár politikai vagy tudományos felfedezéseket érintő kérdésekbe is – és természetesen úgy, hogy mi észre sem vesszük.

    A tényleges történetbe csak saját időnket követően kapcsolódóunk be. Először a fontosabb szereplők (Réka, Szilárd, Jennifer) gyerekkorába nyerünk betekintést, majd mindennapos életük részesei lehetünk. Ahogy Krisztián is tette a második interjúban, amikor összefoglalta nekünk történetét, az ezután kezdődő cselekményt talán érdemes két részre osztani. Ott van Réka, aki a hétköznapi életet képviseli és Szilárd, aki – mondjuk így – a háttérvilághoz, a Jövővédelemhez tartozik. Főleg az ő szemszögükből ismerhetjük meg a jövőbeli Budapestet, ahol mai, aktuális problémáinkkal találkozhatunk: egyetemi tüntetés, menekültválság és terrorfenyegetettség.

    Sors-algoritmus

    Első olvasásra úgy hangozhat, hogy a Sors-algoritmus nagyon is sokat markol, de ez nem válik a könyv hátrányává, sőt. Krisztián élvezhető tempóban meséli el a történetet, kellően izgalmas fordulatokat iktat be, miközben ellát minket elegendő mennyiségű háttérinformációval és magyarázattal, hogy ne vesszünk el világában. Utóbbit nagyon is közérthető és élvezhető stílusban teszi. Hiába ír akár több oldalon is keresztül a Jövővédelem működéséről, az Európai Unió védelmi stratégiájáról vagy épp Brozkov képletéről, nem válik unalmassá, és ami fontosabb, a cselekmény rovására sem megy, hanem tökéletesen kiegészíti azt. Olvasóként azt gondoljuk, hogy egy jó könyvnek talán ez a két legfontosabb (számomra mindenképpen) alappillére: jó legyen a történet és az író kellőképpen megismertessen fiktív világával.

    Rengeteg apró, de pozitív dolog akad még Krisztián regényében, amiket érdemes kiemelni. Egyik ilyen a történet multikulturális jellege, ami alatt arra gondolok, hogy mennyi különböző nép is képviselteti magát itt. A futurisztikus Budapesten találkozhatunk vak ukrán kocsmárossal, német üzletemberekkel, macedón menekültgyerekekkel és a lengyel légierővel is, említés szintjén pedig hallunk a francia Jövővédelemről is. Igaz főleg a közép-kelet-európai régió képviselteti magát, azért nemzetileg nagyon is színesnek nevezhető szereplőgárda jelenik meg.

    Ahogy a második interjúban is volt róla szó, a Sors-algoritmusban olyan témák jelennek meg, amik más műfajú könyvekben (pl. szépirodalom) is megállnák a helyüket. Ilyen a regény központi kérdése is a mesterséges manipuláció, ha pedig kicsit eltávolodunk a sci-fis közegtől, akkor a szabad akarat problematikájának is nevezhetjük ezt. Egy kevéssé központi, viszont a szereplők miatt nagyon is jelenlévő téma, a 21. századi fiatalok útkeresése, céltalansága is ezek közé a témák közé sorolható. Az előbbi (manipuláció) ad egy komoly, tényleg elgondolkodtató jelleget az egésznek, a második (fiatalok útkeresése) pedig fiatalos hanggal ruházza fel a regényt.

    A Sors-algoritmus mindenképpen egy ambiciózus regény, ami idősebb és fiatalabb olvasók számára is izgalmas olvasmány lehet, rengeteg gondolkodnivalóval. És Brozkov-féle képlet nélkül is tudhatjuk, hogy Vékony Krisztián olyan író, aki a jövőben írásaival bőven okozhat még nekünk meglepetést.

  • Molnár Csaba: A széttört idő legendája – könyvajánló

    A Galaktika Start Könyvek közül már bemutattuk az Eshtart, és ezúttal szintén egy több idősíkkal foglalkozó művet veszünk górcső alá. Ez pedig nem más, mint A széttört idő legendája Molnár Csaba tollából.

    Már a legelején leszögezném, hogy ha időutazásról van szó, engem megvettek kilóra! Elképesztően sok regény, novella, film, zene foglalkozik a múltba, avagy a jövőbe való utazással. Az emberi kíváncsiság, és a „mi lenne, ha” kérdés izgalma miatt felbecsülhetetlen mennyiségű alkotást született már a témában, maradandó vagy felejthető formában. A széttört idő legendája azt kell mondjam, az idők végezetéig a jók táborát fogja erősíteni.

    Egy korábbi baráti beszélgetés során megkérdezték tőlem, miért is szeretem annyira az SF-et, mint műfajt, és miszerint az időutazás már annyira lejárt lemez, mit lehet újat mutatni? Majd felelevenítettem néhány meghatározó művet, s kerek szemmel csodálkoztak, hogy valóban végtelen az írói fantázia. Legközelebb ezekhez a példákhoz hozom fel Molnár Csaba művét is.

    A széttört idő-05_finish.indd

    Az író interjújában megemlíti, hogy valójában ez nem egy szokványos időutazós regény, és igaza van. Ám mégis történelmi korokba kalauzol vissza minket az író, a jelen (Mit jelen! 2018-ban játszódik a „jelen”.) napjaiból. A három fő múltbéli idősík egyszerre hiteles, a történelemhűség persze a fikció kellemes kompromisszumával társul. Ám a fantázia részt Molnár olyan egyediséggel adja elő, hogy simán el lehet képzelni minden leírt cselekményt, mintha úgy történt volna meg a valóságban is, akár a könyv lapjain. A történelmi kalandok sajátossága a bravúros szóhasználat, az autentikus dialógosuk, és az a fajta részletes környezet– és tájleírás, amelytől egy pillanat alatt elhisszük az adott kor jellemzőit. Főleg az 1460-as évekbeli párizsi suhancok párbeszédei nyújtanak olyan hangulatot, amelytől számomra a kedvenc részeimet képezték a regényben. Emellett az időszámításunk előtti római szál és a Titanic fedélzete is elképesztően magával ragadó részletességgel tárul az olvasó elé. Néha már-már azt hittem, történelmi regényt olvasok, de a lehető legjobb tálalásban. Az SF elemek tökéletesen működnek, a primorok leírásától szinte kirázott a hideg is, pedig nincsenek több oldalon keresztül jellemezve, csupán néhány erőteljes mondatból tudhatjuk meg, miként festenek a köztes világ alakváltói.

    Bevallom, az időspirál elmélet leírása után tudatosan történeti buktatókat kerestem, igyekeztem felfedezni valami hibát, de nem találtam. Az idősíkokon látszik az előre megtervezés fárasztó munkája, a több szál gondos összefűzése, és az ellentmondások elkerülése. A legtöbb hasonló mű ezt elintézi a „csak, mert” mély gondolatmenettel, de Molnár szépen, gondosan mindent megmagyaráz, ami esetleg kérdésként felmerülhet az olvasóban.

    A történet alapjaként szolgáló időkristályok, s azok darabkái fantáziadúsan épülnek bele az egész regényt átszövő miszticizmusba, könnyedén kezelve a kitalált elemeket a valóban megtörtént eseményekkel kombinálva.

    A legtöbb időutazós sci-fivel ellentétben A széttört idő legendája nem mélyfilozófiai kérdéseket vet fel, s nem elemzi hosszú fejezeteken keresztül a számos paradoxonnal járó gondolatokat, mindinkább igyekszik megmutatni „egyszerűen” az időutazás kalandjait, humorát, báját. Amire viszont többször felhívja a regény az olvasó figyelmét, nem más, mint az összefüggések rendszere. Világunkban minden okkal történik, mindennek megvan a saját ok-okozati összefüggése, és ez kihat a legapróbb dolgoktól egészen világmegváltó eseményekig.

    Összegezve A széttört idő legendája egy kalandos, pörgős, fantasztikus mű, amely képes egyfajta könnyed megvilágításba helyezni az időutazással foglalkozó művekre gyakran jellemző sötét, elmélyült gondolatokat. Történelmi tényszerűsége ad egy plusz löketet, amihez hozzákapcsolódnak a dinamikus párbeszédekkel operáló, kifejezetten kidolgozott karakterek. Gondos cselekményszál vezetése miatt nem válik kuszává, érthetősége ésszerű határokon belül mozog, történeti hiányosságok nem fedezhetőek fel.

    Minden olyan felnőtt olvasónak tudnám ajánlani, aki egyfelől szereti az időutazással foglalkozó műveket, illetve a történelmi kalandokat. Mindkettővel bővelkedik A széttört idő legendája, könnyed hangvétele azonban mégis komoly cselekményeket takar.

  • Visszatérés Új-Crobuzonba: megjelenik a Vastanács

    Már nem kell sokat várnunk ahhoz, hogy végre kézbe vehessünk China Miéville Vastanácsát: a 23. Könyvfesztiválon már kapható lesz az Új-Crobuzon trilógia 3. kötete. Miéville rajongói már nagyon is jól tudják, hogy mire számítsanak az írótól, azonban akik csak most ismerkednének vele, azoknak, íme, egy kis ízelítő abból, amit tőle kaphatunk.

    Vastanács-borító nagy

    China Miéville-t szokták nevezni a kortárs fantasy „fenegyerekének” is, de ő maga weird fiction, azaz furcsa, különös vagy felkavaró irodalom írójának nevezi magát. Inspirálta a 19. és 20. század ponyvairodalma, de olyan nagy mesterek, mint H. P. Lovecraft, Tim Powers, Ursula Le Guin vagy épp Gene Wolfe öröksége is hatott Miéville-re. Tagja a The New Weird nevű mozgalomnak is, aminek célja a fantasy zsáner megújítása, annak megszabadítása a hagyományos, tolkien-i mintáktól.

    Egyik legismertebb, itthon most már teljes egészében kiadott műve az Új-Crobuzon trilógia. Az első kötet, a Perdido pályaudvar, végállomás (2000) többek között elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat, a második, az Armada (2002) a British Fantasy-díjat, a Vastanácsnak (2004) hála Miéville pedig egy Locus-díjat is magáénak tudhat. Nem véletlen a szakma figyelme: ez az író nagyon különös dolgokat művel a fantasyvel, és nem is akárhogy.

    22996e78a6ff465e162a98f283996726

    Kémények öklendezik a mocskot az égbe, ismeretlen eredetű ragacsos anyag mállik le a házak faláról, otromba monstrum gőzgépek zakatoló kakofóniájától hangos minden, az utcákra kilépőket kosz és nyomor fogadja: valami ilyesmi kép fogad minket Új-Crobuzonban. Nem egy tipikus fantasy világra emlékeztet minket a leírás, még George R. R. Martin kegyetlen Westerosa vagy R. A. Salvatore sötételfjeinek birodalma is barátságosabban fest ennél. Ha ezen az első megrázkódtatáson túlléptünk, egy, a szó legszorosabb értelmébe vett eredeti világ bontakozik ki előttünk. Szokatlan megjelenésű fajok képviseltetik magukat, mint a kheprik vagy bogarak, garudák, azaz madáremberek, kaktuszemberek, kissé bárgyú sárkányfajzatok és rengeteg vita középpontjában álló újraformáltak. Ezek a figurák részben emlékeztethetnek minket bármelyik ókori mitológia heteromorf lényeire, de mégis teljesen idegenek maradnak számunkra – ez adja igazán az elevenségét és „másvilágiaságát” Bas-Lagnak. Azonban a bűn, korrupció, erkölcstelenség és nagyon is emberi gyarlóság, ami mindhárom kötetben tetten érhető, hozza hozzánk mégis közel Új-Crobuzont.

    world_of_china_mieville_by_njoo
    Új-Crobuzon lakói (Andrew Hou rajza)

    A Vastanács megtartja az előző kötetekben megismerteket és a nagyon jellegzetes és erős atmoszférát, azonban ebben a regényben teljesedik ki az, amit Miéville teremtett. Ez a kötet a háborúk, forradalmak és intrikák korába enged bepillantást. Új-Crobuzon már hosszú ideje egy Tesh nevű várossal áll háborúban, azonban belső veszélyek is fenyegetik a dekadens szenny otthonát. Eközben épül egy új vasútvonal is, ami a közeli sivatagot hivatott átszelni. Ezt a vészterhes időt három szereplő szemén keresztül láthatjuk: Ori, Cutter és Judah Low. Az utóbbi története húsz évvel ezelőtt kezdődik: azzal a feladattal bízták meg, hogy térképezze fel a tervezett vasútvonal területét és értesítse az ott lakókat az építkezésről. Judah neki is lát feladatának, azonban konfliktusba kerül egy különös néppel, a stiltspearekkel. A második történetszálban Cuttert, Judah tanítványát, barátját és szeretőjét ismerhetjük meg. Egy, Low tanítványaiból álló csoportot vezet, aminek célja felkutatni a Vastanácsot, hogy figyelmeztessék őket Új-Crobuzan közelgő milíciáira. A feladat nem egyszerű, mivel senki se tudja, hogy pontosan mi is a Vastanács és merre lehet. Mindeközben Ori, az elégedetlen forradalmár Új-Crobuzon rendjét bontja Spiral Jacobs bandájának tagjaként. Útjukat rablások, rajtaütések és gyilkosságok kísérik és tartanak rendületlenül céljuk felé: megölni a város polgármesterét.

    f35b9ff41d9f268f4f982bc5f93e584b

    A kritikusok szerint a három Bas-Lag regény közül a Vastanács a leginkább politikai jellegű. Miéville olyan témákkal foglalkozik itt, mint anti-globalizáció, imperalizmus, korporatizmus, terrorizmus, fajgyűlölet, homoszexualitás, kulturális sokk, munkaügyi jogok és persze háború – egytől egyig olyan dolgokkal, amik a regény megjelenését követő tizenkét év után is aktuálisak.

    mieville

    Emellett persze részünk lesz lövöldözésben és szörnyüldözésben, de a történet gerincét a politikai témák teszik ki. A Vastanácsban nem csak Új-Crobuzon teljesedett ki, hanem Miéville, mint író is sokat fejlődött. Ez leginkább a stílusán érezhető. Az előző két kötetben főleg barokkos mondatokkal találkozhattunk, a harmadik kötet azonban közérhetőbb stílusban tárja elénk az új történetet, de a választékos vagy épp archaikusabb kifejezések sem vesztek ki leírásaiból – Miéville ezeket bevallottan nagyon is szereti. Összegezve egy érhető, de igényes szöveget kapunk az új kötetben. Saját elmondása szerint olyasmi prózát szeretett volna teremteni, ami szerinte Cormac McCarthy-é is: egyszerre legyen választékos is, de hatásos is.

    Azonban nem csak ez színesíti az egészet. A cselekményt egymástól nagyon is távol álló, de később összefonódó visszaemlékezésekből építi fel. Olvasóként kicsit megdolgoztató feladat a különböző idősíkokat észben tartani, de tagadhatatlanul érdekesebbé és izgalmasabbá teszi a regényt.

    construct_council_by_guang2222-d4px9oo

    Még ennél is több van a Vastanácsban, amikről hosszan lehetne írni (nem hiába témája számos irodalomkutatónak Miéville), de talán ezek a legfontosabb említenivalók. Minden megvan a benne, amit szerettünk a Perdidóban vagy az Armadában és még annál is több. Az előző két kötettől teljesen függetlenül is olvasható, így azok is bátran kézbe vehetik, akik először lépnének be Bas-Lagba. Garantáltan nem mindennapi élmény lesz.

  • Ismét Domingo Santos a Galaktikában

    Az ehavi Galaktikában a spanyol science fiction leghíresebb képviselőjétől, Domingo Santostól olvashatunk egy újabb novellát, A tyúk meg a tojást.

    santos2

    A veterán sci-fi olvasók minden bizonnyal ismerik Domingo Santos munkáját, de akik most ismerkednének vele, azoknak tökéletes ízelítő lehet a 313. lapszámban olvasható novella. Az író mai napig a kortársak közül az egyik legkiemelkedőbb alkotó, hazájában két társával (Sebastian Martinez és Luis Vigil) együtt ő indította útjára a spanyol sci-fi lapot, a Nueva Dimensíont 1968-ban. Íróként sajátos ötleteivel újít fel már ismert témákat. Erre tökéletes példa leghíresebb regénye, a Gabriel, historia de un robot (Gabriel egy robot története, 1963), amiben egy olyan robot fejlődéséről olvashatunk, amit nem kötnek meg a robotokra vonatkozó törvények.

    Az újítás a novellában is tetten érhető. A történet egy első ránézésre teljesen hétköznapi szituációból indul: Julio Aznar meglátogatja régi egyetemi évfolyamtársát, hogy elmeséljen neki egy különös dolgot: furcsa és felfoghatatlan találkozását egy Verner Von Ard nevű férfival.

    A tyúk meg a tojásban Santos egy nagyon klasszikus témát, az időutazást veszi elő. Habár a téma még napjainkban is nagyon népszerű, újat mondani mégis egyre nehezebb. Ennek ellenére Santos mégis képes újdonságot vinni bele. A novellában szóba kerül a múltba való beavatkozás egy sarkalatos pontja: mikor is kezdődött el az időbe való belepiszkálás? Az információ a semmiből érkezett, hogy megváltoztassa a jövőt? Nem véletlenül kerül szóba a tyúk és a tojás esete. Santos ennek a problémának a felvetésével komoly, fejtörő gondolkozásra készteti az olvasót a mű elolvasása után, a probléma felvetése akár napokig is foglalkoztathat minket. Fantasztikus dolog, hogy egy ilyen rövid hangvételű novella ilyet képes kiváltani belőlünk.

    santos
    A gyűjtemény, amiben megjelent A tyúk meg a tojás

    A másik jópofa ötlet a történetben, amit mindenképpen érdemes kiemelni, az a humor. A humoros időutazás ötlete sem új-keletű, de mégis jól sül el Santosnál. Julio és Verner találkozása inkább komikus, mint komolyan vehető, mindent felforgató fordulat. Az egész azért lesz vicces, mert inkább reálisan közelít meg egy ilyen elképzelt találkozást: a megkeresett fél, Julio nem képes elhinni, mi történik vele (találkozik valakivel, aki a jövőből jött), ezért folyamatosan értetlenkedik. Az olvasó biztosan sokat fog ezen nevetni, de Verner kicsit máshogy reagálja le a dolgot, ami minket megint csak megmosolyogtat.

    Hiába 1961-ban íródott A tyúk meg a tojás, még ma is frissnek hat. Az időutazás rajongóinak kihagyhatatlan élmény, de akik valami különlegesre vágynak, vagy csak szeretnének megismerkedni az íróval, azoknak is nyugodt szívvel ajánljuk. Szórakoztatva gondolkodtat el.

  • Michael Walden – A Szörnyeteg

    Michael Walden a Galaktika Start Könyvek egyik szerzője, kinek az Eshtar című regényt köszönhetjük. A Galaktika 313. számának lapjaira szintén az Eshtar világában játszódó, de egymagában is kiválóan helytálló novellát szállított le.

    Aki már olvasta az Eshtart, tudhatja, hogy Walden nem kerülgeti a fontos kérdéseket, és nem elégszik meg klisés kompromisszumokkal, hanem igenis nekimegy nagyon komoly témáknak is. A Szörnyeteg című novellában ez nem más, mint a vallás kontra empirista tudomány.

    Történetünk a huszadik század hajnalán játszódik, Angliában, ahol is egy ízig-vérig brit lordot látogat meg a Férgek egy csatlós lovagja, kinek Eshtar – azaz a Véres Hercegnő – kardjára fáj a foga. A cselekmény magját a kettőjük filozofikus beszélgetése adja, miszerint mi is a vallás, a hit, a feljebbvalóban való rendületlen hit. Lehet-e mérni tudományosan, és ha lehet, attól még mindig Isten marad-e az Isten, vagy élőlénnyé válik, s ugyanúgy halandó-e, mint mi magunk?

    A kifinomult brit úr és a páncélos Lovag közötti diskurzus igazán felnőttes, komoly, de ezek mellett szellemes. Kettőjük ellentéte csak tovább pörgeti a kellemesen feszült hangulatot; míg Herbertet abszolút nyugodtság járja át, s eképpen érvel, addig a mély hangú Čessk heves vérmérsékletű, de intelligenciája semmivel sem marad alább az angollal szemben. Maga az egész novella könnyed, mégis érett hangvételű. Alig, hogy elkezdtem olvasni, magába szippantott az egész szituáció dinamikussága, és az egészen a történet végéig kitartott.

    Az olvasó itt is érzékelheti, hogy Eshtar világa valóban hatalmas. Ahogy az a regény ajánlójában is szerepel, e nagyság átível téren, és időn is. Nem ragad le a fizikai létezés mocsarában, annál többet mutat, hiszen történelmünk, múltunk, jelenünk, s jövőnk szoros kapcsolatban áll egymással, melyet egy könnyed mozdulattal le lehetne rombolni, és valami szörnyűségesre cserélni. Így közösen kell megvédenünk az emberiség elkövetkező napjait.

    Még szerencse, hogy van nekünk egy Véres Hercegnőnk, aki kész mindent feláldozni a nagyobb jó érdekében, és elpusztítani a legfőbb gonosz hatalmat, a Férgeket.

     (A fenomenális illusztrációt Papp Norbert festőművész/grafikus készítette)

  • GFK 300. könyvajánló

    Németh Attila, irodalmi szerkesztő soraival indul a Galaktika Fantasztikus Könyvek 300. kiadása, a GFK 300., mely előszavában a könyv megjelenésének útját meséli el. Valóban, háromszáz kötetet kiadni nem lehet csak úgy, ahhoz idő kell  és fáradtságot nem tűrő munka. De mint minden munka, végül ez is gyümölcsöt hozott, egy izgalmas novellagyűjtemény formájában.

    A könyv borítója remekül fest, be is válogatták a mandiner.sci-fi.hu borítómustra versenyébe, Michael Walden – Eshtar című regényének címlapjával együtt.

    Az antológiában huszonnégy írás szerepel, huszonöt szerző tollából, a lehető legkülönbözőbb témákban. Mivel az SF egy igencsak széles spektrumú műfaj, nem is csoda, hogy megannyi érdekes, elgondolkodtató alkotás szórakoztatja az olvasókat a GFK 300. lapjain. A huszonöt szerző közül tizenkettő magyar, így az egy külföldi–egy hazai váltakozásban lehet olvasni az elbeszéléseket.

    Kronológiailag is hatalmas időszakot foglal magában a háromszázadik, hiszen egészen a hatvanas évektől napjainkig megjelenő novellák tarkítják a lapokat. Mindegyik írás más és más témákat boncolgat, az időutazástól kezdve a térdimenziók törésén át egészen mutánsokig. A szerzők közül nem érdemes csupán néhányat kiemelni, mert gyakorlatilag az összes beválogatott SF író nem csekély hírnévre tett szert az elmúlt évek (évtizedek) során.

    A történetek izgalmasak, fordulatosak, azonban akad egy–két olyan novella is, mely megértéséhez lehet kétszer is el kell majd olvasnunk azt. Előfordulnak olyan filozófiai ihletésű elbeszélések is, melyek nem kimondottan cselekményközpontúak, mindinkább egy adott kérdéskört igyekeznek – általában humorosan – megfogalmazni.

    Összegezve a GFK 300. egy kreatív antológia, melyben a múlt, a jelen, s a jövő egyaránt szerepel, híres magyar, illetve külföldi írók, költők tollából. Egészen biztos, hogy minden sci-fi rajongónak akad a novellák között olyan, amely új kedvence lesz, amelyben megtalálja magát, vagy épp a mű végén hangos „ez igen!” felkiáltással nyugtázza a történet relevanciáját.

    Március kilencedikén a közönség közösen ünnepelte a Galaktikával a kötet megjelenését, erről korábban itt írtunk.

     

  • Michael Walden – Eshtar könyvajánló

    Március 25-én hivatalosan is elindult a Galaktika Start Könyvek sorozat, melynek első négy kötete már napvilágot látott. Mind a négy szerzővel készítettünk interjúkat, ám ezúttal alkotásaikon a hangsúly.

    Michael Walden szerint nagyon fontos a nők és a nemiség szerepe, lássuk mennyire váltja be e nézeteit az Eshtar lapjain.

    Ha röviden szeretnék fogalmazni, akkor a válasz: nagyon.

    Az Eshtar egy roppant körmönfont és összetett mű. Mivel több idősíkon játszódik, első ránézésre megértése nem könnyű. Idővel azonban a legtöbb kérdésünkre választ kapunk. Amire nem, arra gyanítom, hogy a további kötetek fognak magyarázatul szolgálni, de kevés szál marad elvarratlanul.

    Alapjában a fantasy zsánerbe oltott SF határozza meg az egész regény hangulatát, amiről valamiért a Dűne jutott elsőként eszembe. Természetesen ez egyéni vélemény, de mégis, szinte azonnal behúz az atmoszféra. A szép tájleírások, a karakterek ábrázolása, és dinamikája pillanatok alatt elhiteti az olvasóval Eshtar világának hatalmasságát és elevenségét. És ez nem kifejezetten a fizikai univerzum nagysága, hanem az időnek, mint fogalomnak, fizikai jelenségnek végtelensége és örökléte a meghatározó.

    Sokszor foglalkozik Walden a sorssal is, mint mindent átszövő kérdéssel, miszerint minden előre meghatározott egy ember életében, vagy saját szerencséjének kovácsa, mellyel megváltoztathatja nem csak önmaga, de környezete életét is. Több karakter, többféle véleményen van e téren, így az olvasó mondhatni komplex képet kap a kérdésről, de végeredményben magának az olvasónak kell döntenie, melyik állásponttal ért egyet.

    Eshtar cover

    Walden írásán tökéletesen látszik, hogy valószínűleg rengeteget dolgozott karakterein, mert minden egyes szereplő igazi egyéniség. Nincs üres héjként letisztított főszereplő, és nem jelennek meg a tipikus jó, gonosz, hős, szerelmes kategóriákba szorított bábok, hanem mindenkinek saját motivációi igazi hús-vér emberré teszik a műben szereplő összes egyént. Természetesen mindenkinek van egy-egy olyan tulajdonsága, ami erősebb a többinél, vagy emiatt tűnik ki a tömegből, de árnyalásuk remekül hozza a dinamikus párbeszédeket, és viszi előre a cselekményt. A szereplők egymáshoz való viszonya részletes, jól megtervezett, és abszolút működőképes. A karakterek motivációit remekül adagolja az író, mint gyakorlatilag mindent a regényben. Inisfael bolygó bemutatása, az antik sumer világ leírása, mind-mind komoly kidolgozottságra utal.

    A mű legfőbb gonoszai, a rettegett Férgek alig-alig tűnnek fel fizikai valójukban, de a háttérben mindig ott vannak, így fennmarad az érdeklődés, és nem felejtjük el, hogy a velejéig romlott pusztító is létezik, még ha csak említés szintjén is.

    A sorok között olvasva a cselekmények szövevényes hálójába még betársul a politika, kulturális repedések a népek között, és ami sokat nyom a latba: a vallás.

    Mint minden nép, a fent említett jelenségeket mind máshogy élik meg, másképp vélekednek szinte mindenről, emiatt elkerülhetetlenek a konfliktusok, vagy az adott nép akaratának erőszakos kinyilatkoztatása. A vallás nagyon meghatározza az idősíkok közötti párhuzamot, illetve mindazt, aminek kapcsán a főszereplő Vyttoria (Eshtar) megítélése is népcsoportonként változik. Van, ki istenként tiszteli, van azonban olyan is, aki csupán egy erős emberi lényként. És elérkeztünk a mű legkifejezőbb, s talán legfontosabb részéhez, az erős női szereplőkhöz.

    Ha bármilyen hollywoodi produkcióval találjuk szembe magunkat, mindig vannak (és lesznek) sablonszereplők, és rettentően sokszor a nők is ezek közé a „töltelék” karakterek közé tartoznak. Nagyon nehéz felsorolni olyan filmet, sorozatot, vagy videojátékot, amelyben kimondott erős női főhős van, és nem a testiségre apellálnak a készítők, vagy mellékszerepként kvázi morális támaszként „kötelezően” beletuszkolják az adott karaktert. Mostanában ez a trend mintha változni látszana, mert szépen lassan, de csordogálni kezdenek a határozott, eltökélt nők is a vászonra, bár néhol még mindig külön állatfajként kezelik őket a különböző producerek, forgatókönyvírók, rendezők. (Mindezzel nem azt mondom, hogy egyáltalán nincs olyan alkotás, amely nem tartalmaz igazi, szuverén nőket, csak ritka az ilyen.)

    Waldennél viszont egy csomó kifejezetten erős nőt kapunk, akik férfiakat megszégyenítve törnek előre, uralkodnak, vagy harcolnak. Nagyon emberi, erős, és érezhető motivációkkal rendelkeznek, próbálnak megfelelni a társadalom rájuk kiszabott szerepének, de mégis sikerül kiállniuk a sorból, s megmutatni, hogy bizony ők is képesek mindarra, amiről férfitársaik azt hiszik, hogy képtelenek.

    A csatajelenetek részletesek, pörgősek, intenzívek, valósághűek. Ha egy szóval kéne jellemeznem, akkor az a monumentális lenne. Szinte előttem volt minden apró rezdülés, mozzanat, amelyekre kontrasztosan hatottak a hatalmas fegyverek, hajók, seregek.

    Összegezve az Eshtar remekül sikerült nyitódarabja egy ambiciózus sorozatnak, telis teli remek, kidolgozott karakterrel, részletes leírásokkal és eleven környezettel. Aki szeretne egy remek fantasy/SF keresztezést olvasni, annak mindenképpen tudom ajánlani, illetve annak is, aki szeretne kiszakadni a klisé történetekből és olvasna valami mást, valami új megközelítést emberi viszonyokról, társadalomról, vallásról, háborúról.

  • Megváltoztatható-e az emberi természet? – Quantum Night

    Március elsején jelent meg a Hugo- és Nebula-díjas író, Robert J. Sawyer legújabb regénye, a Quantum Night. Az új könyvben nem akármilyen témát, mint a jó és rossz között feszülő vékony határt tárja fel. Az Asking Prophet interjúja alapján most megosztjuk veletek a legfontosabb és legérdekesebb tudnivalókat az új Sawyer-regényről.

    Az Asking Prophet minden héten, úgymond belemászik egy sci-fi vagy fantasy író agyába. Ezen a héten Robert J. Sawyert keresték meg, akivel főleg írásról beszélgettek a Quantum Nighttal és más regényeivel kapcsolatban.

    Miről szól a Quantum Night?

    Sawyer 23. regénye a Földön játszódik. Egy kísérleti pszichológus, Jim Marchuk kifejlesztett egy olyan hibátlan módszert, amellyel könnyedén azonosíthatjuk a társadalomban eddig azonosíthatatlan pszichopatákat. Miközben felfedezéséről kérdezgetik, Marchuk rádöbben, hogy nem emlékszik egy hathónapos szakaszra az életéből – egy olyan időszakra, amikor ő maga is kegyetlen dolgokat követett el.

    A későbbiekben Jimet megtalálja az elfeledett hat hónap: feltűnik a színen akkori barátnője, Kayla Huron, aki most kvantumfizikusként tevékenykedik. Munkája során meglepő felfedezést tett az emberi tudat természetével kapcsolatban. Felfedezéseiket összevetve a két tudós összefog, hogy megkísérelhessék a lehetetlent: megváltoztatni az emberi természetet

    51gdnJOubYL._SX329_BO1,204,203,200_

    Hogyan készült a regény?

    Sawyer a következőképpen írta le saját alkotói munkáját: először kitalálja, hogy miről is akar beszélni. Miután megtalálta a megfelelő témát, teremt egy valóságot, vagy saját világot, amin keresztül meg tudja osztani velünk mondanivalóját.

    A Quantum Night esetében sem járt el másként. Mondanivalónak most az emberi gonoszságot választotta, amihez a leginkább illő környezet szerinte a mi Földünk. Az inkább morálisnak, mint tudományosnak nevezhető témához még olyan karaktereket is kellett az írónak találnia, akiken keresztül elmondhatja gondolatait, Sawyer szavaival élve, „elvégezheti gondolatkísérletét”. Ehhez főhősnek egy kvantumfizikust és egy pszichológust tett meg.

    Honnan nyert inspirációt?

    Mint science fiction író, Sawyer a tudományból merít ihletet. Saját bevallása szerint falja a tudományos könyveket, ezek mellett pedig rendszeresen jár tudományos előadásokra is. Továbbá 25 éves írói karrierje alatt számos tudóssal barátkozott össze, így rajtuk keresztül is tudomást tud szerezni a legújabb felfedezésekről, elméletekről és problémákról.

    A Quantum Nighthoz is főleg a tudományból merített, azonban a kutatás során Sawyernek rá kellett döbbennie, hogy a science fictiontől kissé idegen témába nyúlt. Úgy gondolja, hogy a jó és a rossz problematikája inkább a fantasyben gyakori (elég csak a Gyűrűk Urára gondolni), az SF kerüli ezt a kérdést, viszont tudományosan mindenképpen meg tudja közelíteni. Ott vannak a neurotudományok, kísérleti pszichológia és persze a történelem is, amik alapján már fel lehet térképezni az emberi gonoszságot és megkísérelni létezésének megéretését. Sawyer főleg ezekben merült el az írás során.

    Mi került be a könyvbe?

    Hiába a sok kutatás, mindig van valami (sőt, nagyon sok minden is), ami végül nem kerül be a regénybe – összegzi Sawyer az interjúban. Ezt a jéghegy hasonlattal írta le: egy sci-fi író feladata, hogy feltérképezze a jéghegyet, de művében csak a víz fölött látszó részt mutatja meg. De pontosan mi az, amit érdemes átadni az olvasóknak? Sawyer szerint egy jó író ezt pontosan tudja, egy jó író képes megtalálni a legérdekesebb tényeket, amik leköthetik a figyelmünket. Ő maga mindezt újságíróként tanulta meg: több mint 200 cikket írt, mielőtt 1990-ban megjelent volna első regénye, a Golden Fleece.

    Saját bevallása szerint nagyon is élvezi a kutatást annak ellenére, hogy nem mindent oszthat meg velünk. Hozzáteszi, hogy ebből a szempontból a Quantum Night írását élvezte legjobban, hiszen a három év alatt, amit a regény megírásával töltött kényelmesen elmerülhetett a kutatásban és rengeteg mindent tanulhatott. Mivel úgy érzi, talán a könyvében olvasható dolgok mást is érdekelhetnek, ezért ezúttal csatolt egy 52 könyvből álló bibliográfiát a mű végére. Hihetetlen, hogy mennyi minden fér bele egy science fiction regénybe!

    CaeoaMOVIAAPZLO

    Ahogy az érezhető az összefoglalásból és az eredeti interjúból is, Sawyer ezúttal még bátrabban kísérletezik az embereket mindig is foglalkoztató témákkal (itt a gonosz jelenléte) és a tudományban rejlő lehetőségekkel. Mindemellett pedig az olvasót egy egyedi világba vezeti be, ahol megdöbbent minket intelligenciájával és eredeti gondolataival, miközben nem néz le minket, hanem segít megérteni a regényét átszövő tudományos hátteret is. Mi már nagyon türelmetlenül várjuk, hogy elolvashassuk a Quantum Nightot!

  • Nem a Cthulhu-mítosztól kell eljutni Lovecraftig, hanem fordítva

    Amilyen hirtelen robbant be a köztudatba a Black Aether, azaz a szokatlan és hátborzongató történetek magazinja, olyan gyorsan kapkodták el az összes példányt. Nem is bizonyít ez mást: az olvasóközönség valósággal vágyott rá, hogy a weird irodalom hazánkban is méltó fórumra találjon.

    A fanzin kifejezetten igényes kiadvány. Minden ízében jó okot szolgáltat arra, hogy az érdeklődők visszanyúljanak a régi formához, és az online média helyett papír alapon lapozgassák a tematikába vágó novellákat.

    A The Black Aether főszerkesztője, Tomasics József H.P. Lovecraft szellemi örökségének egyik magyarországi nagyköveteként tevékenykedik. A XX. század legnevesebb horrorírója számos rajongónak örvend hazánkban is, ám József több frontos harcot vív annak érdekében, hogy az azonos érdeklődésű embereket összefogja: A magazin szerkesztése mellett állandó médiatámogatást biztosít az olyan munkáknak, amelyek Lovecraft előtt tisztelegnek, legyen szó irodalomról vagy filmről (Az Onnan Túlról adaptációját készítő Ixtlan Artworks csapat tagja, akikkel a Galaktika is készített már interjút). A Kerekasztal névre hallgató Facebook-csoport talán a legproduktívabb „Lovecrafti” közösség, és ez az ő elhivatottságának köszönhető.

    Ezúttal Józsefet kérdeztük, hogy közelebb kerüljünk a folyamat megismeréséhez, amit képvisel.a3f2605c-70e1-41b8-914c-3f14907be38d

    Bár az iménti összefoglaló nagyjából mindent lefed, amit rólad és munkásságodról tudni érdemes, mégis sokakat érdekelhet, hogy te kinek tekinted magad ezen a területen?

    Egy lelkes amatőr olvasónak, aki szereti Lovecraft írásait és tiszteli munkásságát. Semmi többnek. Többen fordultak hozzám, nem egyszer „szakértőnek” hívtak, pedig nem vagyok az. Sokkal hozzáértőbb, szakértelemmel és kiterjedt ismeretekkel rendelkező emberek vannak Magyarországon, akik régebb óta kutatják Lovecraft munkásságát, mint én.

    Mikor és hogyan kerültél először kapcsolatba H. P. Lovecraft világával?

    Középiskolás koromban, ami nem most volt, bátyám hozta haza a sokak által ismert, Valhalla Páholy kiadásában megjelent Cthulhu hívása-kötetet. Őszintén be kell valljam, akkor nem igazán fogott meg Lovecraft. Akkoriban főleg fantasyt olvastam, kevés sci-fit és nem passzolt az ízlésemhez. Ehhez még hozzájárult az is, hogy Lovecraft stílusa, fogalmazása nehezen érthető volt számomra – néha még most is –, ezért is vallom, hogy csak többszöri elolvasás után érthető meg az a zsenialitás és eszencia, ami a végtelen mondatok közt vár az olvasóra. Végül pár ével ezelőtt Vígh Dávid barátommal beszéltünk pár szót Lovecraftről, és ez a rövid beszélgetés adott ismét kedvet ahhoz, hogy beszerezzem az akkor már ritkaságnak számító kötetet.
    Innét már egyenes volt az út a rajongásig, és ahogy egyre többet olvastam, úgy kristályosodott ki előttem, hogy amit addig olvastam, hallottam Lovecraft munkáiról és a Cthulhu-mítoszról, az bizony nagy többségében téves információ volt.

    Hogyan alakult a munkái iránt érzett rajongásod? Mi volt az a folyamat, amely elvezetett végül a The Black Aetherhez?

    Az említett „második nekifutás” automatikusan hozta a rajongás érzetét. Talán ekkora értem fel ahhoz, hogy össze tudjam rakni magamban Lovecraft mondanivalóját, megértsem egyszerűnek koránt sem mondható stílusát. Sorban kezdtem beszerezni a könyveket, magazinokat, amikben Lovecraft-írás jelent meg magyarul, és ez a folyamat még a mai napig tart. Természetesen párhuzamosan az interneten kerestem további forrásokat, és nagyon hamar azzal kellet szembesülnöm, hogy nagy gond van a fejekben. Azt egy idő után megszoktam, hogy a fórumok 99 százalékában üdvrivalgásban tört ki a közösség és Cthulhut kiáltott, ha valaki feltöltött képet egy fejlábúról, de az már kiverte a biztosítékot, amikor arról ment a vita, Godzilla miért és hogyan nyomná le Cthulhut egy közelharcban. Megfogalmazódott bennem, hogy ez ellen valamit tenni kell, még ha szélmalomharcnak is tűnik az elképzelés elsőre, de nem találtam hozzá megfelelő közösséget, ráadásul itthon sem. Ekkor döntöttem úgy, hogy létrehozom az H.P. Lovecraft – Kerekasztal csoportot, ahonnét később elindult a The Black Aether is.

    Milyen jövőképet látsz a Black Aethernek?

    Reálisan próbálom nézni a The Black Aethert és főleg a saját képességeimet, lehetőségeimet. Egyre több információ jut el hozzám az olvasóktól, és egyre több hír, információ generálódik globálisan is. Ahhoz, hogy folyamatosan fejlődjön az oldal és kibővítse tevékenységét, mindenképpen szükség lesz segítőkre, társszerzőkre. Egyedül egyszerűen nem fogom bírni, mert akármennyire is szeretem amit csinálok, ez akkor is csak hobbi és a párom biztatása, türelme és mondhatom kitartása nélkül eddig sem jutottam volna el, viszont minden egyes, az oldalra fordított percet tőle veszek el. Az oldal nonprofit, a Black Aether magazin nonprofit és minden jövőbeli projekt, amíg az én kezemben vannak a dolgok, nonprofit lesz.
    Folyamatosan szeretném fejleszteni az oldalt és kibővíteni a tevékenységi körét, ehhez rengeteg ötletet összegyűjtöttem már, és próbálom ösztönözni a közösséget, hogy vállaljon ebben szerepet. Egyrészt, ahogy említettem, egyedül nem bírom, másrészt én magam sem tartom kifejezetten jó dolognak, hogy a legtöbbször egy ember véleménye nyilvánul meg. Kifejezetten fontosnak tartottam, már a csoport indulásakor is, hogy mindenki vegye ki a részét és mindenki mondja el a véleményét. Csak úgy lehet közösséget építeni, ha annak tagjai, elmondják véleményüket, hozzá teszik a tehetségüket. Kevesen vagyunk Magyarországon Lovecraft-rajongók, és ezért is fontos, hogy a The Black Aether úgy formálódjon, hogy a közösség ízlésének megfelelően szolgálja ki a mi kis szubkultúránkat.
    Fontos kiemelnem, hogy a magazin mindenki számára nyitott dolog, aki  kicsit is kedvet érez ahhoz, hogy megírjon egy cikket, értékelőt, beszámolót, az ne habozzon, ha az oldal profiljához illeszkedik, akkor biztos, hogy meg is fog jelenni.

    a3e64cd1-320f-45b6-b699-5ff82ea30f6eEgy ilyen felelősségteljes, mégis kevesek által elismert feladat, melyet magadra vállaltál, különösen nehéz lehet, ha nem meggyőződésből csinálod. Mi a hitvallásod, már ha beszélhetünk ilyesmiről?

    Lovecraft munkásságának méltó kezelése, bemutatása, valamint a magyar közösség inspirálása. Ez a három dolog, amit a legelső pillanattól fogva érzek, gondolok és ma már feladatként is kezelek. Túlzásnak és eleve kudarcra ítélt gondolatnak tűnhetnek ezek, de ha nem is teszek értük semmit, akkor nem is tudhatom meg, hogy tévedtem-e. Iszonyatosan zavar az a káosz, ami az emberek fejében van Lovecraft és a Cthulhu-mítosz kapcsolatáról. Rendszeresen abba a falba, és beszélgetések, viták zárómondatába ütközök, hogy örüljek neki, hogy egyáltalán August Derleth létrehozta a Cthulhu-mítoszt, és az így kinőtte magát, mert ha nem így lenne, nem is tudnának az emberek Lovecraftről, így legalább elolvassák a novelláit. Nem tagadom, hogy van ebben némi igazság, bár szerintem a méltán kiérdemelt elismerést ezek nélkül is megkapta volna. Ami zavaró ebben a gondolatban, hogy aki ilyen források után olvas bármit is tőle, az hamis képet fog társítani ösztönösen a történetekhez, aminek az lesz a vége, hogy csalódni fog. Csalódni, mert nem véresszájú istenségek csatároznak egymással az elfeketedett égbolt alatt és nem koponyából vért ivó kultisták áldozzák fel a meggyalázott szüzeket. Rossz a sorrend! Nem a Cthulhu-mítosztól kell eljutni Lovecraftig, hanem fordítva, és nagyon fontos dolognak tartom, hogy az emberek ezt megértsék.
    A másik nagyon fontos feladat, amit kitűztem magam elé, az a magyar Lovecrafti közösség inspirálása. Nem kell példákat felhoznom, mert mindenki tudja, hogy bennünk, magyarokban mekkora tehetség lakozik. Ezt a tehetséget szeretném, ha megmutatnák és kamatoztatnák a Lovecraft-kedvelők. Mindenkit buzdítok arra, hogy alkosson, legyen az bármi! Novella, vers, festmény, könyv, zene, film, szobor, rajz, makramé. Teljesen mindegy, hogy kinek miben rejlik a tehetsége, a lényeg az, hogy ne pazarolja azt el, hanem mutassa meg a többieknek és kamatoztassa. Mindenki ki van éhezve arra, hogy olvasson egy újabb weird történetet, vagy meghallgasson egy zenei albumot.
    Csak úgy tud fejlődni a magyar közösség, ha értéket is teremtünk hozzá.

    Mik a további terveid annak érdekében, hogy összefogd a magyarországi Lovecraft-közösséget?

    A The Black Aether nagyon jó eszköz, hogy folyamatosan hírekkel, érdekességekkel lássa el a közösséget. Az oldal tematikája nem fog változni, felépítésben fog némileg átalakulni, de mindig  megmarad központi elemnek.
    A Black Aether magazin első száma eddig nagyon pozitív visszajelzéseket kapott, sokan köszönték meg magát a kezdeményezést is. Szerencsére elmondhatom, hogy a második szám már alakulóban van és biztos, hogy meg fog jelenni, de ettől függetlenül továbbra is beküldheti bárki a novelláját, mert van még hely a második számban is és természetesen az utána következőkben is. Terjedelmi korlát nincs, ha túl hosszú a történet, akkor folytatásban fog megjelenni.
    A napokban kezdtünk el podcast adásokat szervezni, ahol szerencsére többen vagyunk, és nem én dadogok egyedül a mikrofonba. Én havi megjelenést tervezek, de természetesen ez függ attól is, kinek mennyi ideje lesz a csapatban, amihez ugyanúgy bárki tud csatlakozni. Egyszerű beszélgetős műsort tervezünk, körüljárva egy-egy adott témát. Az első adás témáját mi készítjük elő, de utána természetesen a közösség tehet javaslatot, adhat ötletet.
    Ezeken kívül van még sok olyan dolog, ami egyelőre még csak tervezési fázisban van. Mindenképpen szeretném, ha közvetlenebb kapcsolat alakulna ki az írók és az olvasók közt, akár kerekasztal-beszélgetések formájában is. A tervek közt szerepel egy olyan alkotói közösség kialakítása, ahol a kezdők tanácsot, kritikát, segítséget kérhetnek a tapasztaltabb tagoktól. Ezek egyelőre a publikus dolgok, de azt garantálhatom, hogy izgalmas kezdeményezések vannak még a listámon.
    Többen is megkerestek, hogy bemutassák nekem saját projektjüket, elmondják, min dolgoznak már jó ideje, de ezekről sajnos nem beszélhetek, bármennyire is szeretnék. Annyit mondhatok, ha ezek közül csak a fele megvalósul, évekre előre csillapítja a magyar közösség étvágyát.
    És igen. Az egyesület. Ez a kérdés már régebben felmerült és az előkészítés is folyamatban van.

    Melyik a kedvenc Lovecrafti történeted? Bár bizonyos okokból Cthulhu a legismertebb, de melyik alak áll hozzád a legközelebb a Nagy Öregek közül?

    Ez egy gonosz kérdés! Nehéz rá nem azt válaszolnom, hogy mindegyiket ugyanúgy szeretem. Legnagyobb kedvenc tényleg nincs, de a saját kis olvasónaplóm első öt helyén a The Hound, The Dreams in the Witch House, The Dunwich Horror, The Lurking Fear és a He szerepel. (Igen, nincs benn az első ötben az At the Mountains of Madness).

    „Yog-Sothothban egy a múlt, jelen és jövő.”

    Ez az egy mondat, ami számomra tökéletesen összefoglalja, miért is Yog-Sothot az, aki (vagy ami) számomra megtestesíti azt a nyomasztó tudatlanságot, amire ráébredünk, ha a magunk módján értelmezzük Lovecraft gondolatait. Akárhogy is próbáljuk, képtelenek vagyunk rá, hogy megértsük, honnét jövünk és hová tartunk a világegyetemben, egyáltalán miért vagyunk itt.

    Ha lehetne egy kívánságod, ami Lovecraft örökségéhez kapcsolódna, mi lenne az? Netán az egyik történet hollywoodi adaptációja, vagy hogy a Mester munkáit többen is megismerhessék?

    Egyértelműen az, hogy az összes műve megjelenjen magyar nyelven, beleértve verseit is, illetve az, hogy munkásságának értelmezése megkapja a kellő publicitást és eljusson az emberekhez. Mit is alkotott valójában, önös érdekből mit vettek el alkotói örökségéből, mit változtattak meg rajta, mit tettek hozzá. Gyanítom, hogy ez nem az én életemben lesz, de ha akárcsak egy icipicit is hozzá tudok tenni ehhez a The Black Aetherrel és a többi kezdeményezéssel, már elégedett és büszke lehetek magamra.
    Hollywoodi produkcióra nem szívesen adnám a voksomat, mert bár én is szívesen megnéznék egy nagy költségvetésű adaptációt, de szerintem többet ártana, mint használna. Guillermo Del Toro meg nem valósult filmjének közkézen forgó tervezetét ismerve, azt hiszem, nyugodtan ki merem jelenteni, hogy Hollywood a tőle megszokott módon, saját módján értelmezné és dolgozná fel, akármelyik történethez is nyúlna. Nem lenne más, mint egy egyszerű horror, mellőzve minden Lovecrafti zsenialitást.OLYMPUS DIGITAL CAMERA

    Rengeteg a jobbnál jobb novella, amelyek a Nagy Öregek világszerte népszerű univerzumát végül is létrehozták, számuk azonban sajnos véges. Mit javasolsz annak, aki Lovecraft összes írását olvasta, de többre vágyik?

    Először is olvassa el újra. Teljesen biztos vagyok benne, hogy második, harmadik olvasatra új gondolatok merülnek fel az olvasóban és új kapuk nyílnak Lovecraft világába. Természetesen legyen nyitott mindenki, magára a weird irodalomra is, ne korlátozza le az ismereteit csupán Lovecraftre mert, bármennyire is zseniálisak a fikciói, kell a külső forrás, meg kell ismerni más írók munkásságát is, akikből Lovecraft merített, és akik Lovecraft munkáiból inspirálódtak.
    Ha pedig ennél is többre vágyik valaki, akkor ne habozzon, ragadjon tollat vagy billentyűzetet és mindenféle szemérmesség nélkül írja le a gondolatait, alkosson, hisz soha nem lehet tudni, kiből válik egy újabb olyan zseniális író, mint Howard Phillips Lovecraft.