Kategória: Irodalom

  • Továbbépül az Őrség univerzum – Új Őrség

    November 15-én jelent meg a legújabb Őrség kötet, az Egyesült őrség, ami a Káosz-Őrséghez vagy az Idő-Őrséghez képest inkább a hexalógia eseményeihez kapcsolódik. Egy ilyen hosszúságú regénysorozat esetében megesik, hogy már nem emlékszünk olyan világosan a korábbi kötetek történéseire. Nosztalgiázás vagy emlékek felelevenítésese céljából az előző három cikkben már felelevenítettük Lukjanyenko Őrség-sorozatát. Legutóbb az Utolsó őrséget néztük meg kicsit közelebbről, így most, értelemszerűen, a negyedik részt, az Új Őrséggel foglalkoznánk részletesebben.

     Spoilereket tartalmazhat azok számára, akik nem olvasták még az előző köteteket.

    szergej_lukjanyenko_uj_orseg

    Az 5. kötet egy fiatal próféta, Kesa megjelenésével kezdődik, akit a későbbiekben a Tigris nevű jelenés vesz üldözőbe, hogy megakadályozza egy jelentőségteljes prófécia elmondását. Anton Gorogyeckij és az Éjszakai Őrség munkatársai próbálják felvenni a küzdelmet a titokzatos lénnyel, a későbbiekben pedig kideríteni, honnan jött és mi is a tényleges célja.

    Anno 2012-ben az Új Őrség cím nemcsak egy új rész megjelenését jelezte, hanem egy kicsit másabb tematikát is. A szerkezet a régi (három részre osztott történet, melyek a Zavaros célok, Zavaros idők és Zavaros ügyek címeket viselik), az elbeszélő pedig ismét Anton, azonban az ő és a többi Másféle viselkedésén és gondolkodásán érezni az idő múlását. Habár még aktív résztvevői a moszkvai eseményeknek, a később (valószínűleg) helyükre lépő generáció már színre lépett. A történet mellékszálain többször kerül összetűzésbe Anton olyan „zöldfülű” Másfélékkel, akikben némi szemtelenség (a fiatal vámpír a Zavaros idők elején) vagy a naiv idealizmus (a Stalker után Schuchartnak nevezett Fénypárti a Zavaros ügyek részben) szorult. Az „ifjú titánok” mellett nagyobb szerephez jutnak a kiskamaszok, mint a tízéves pufók Kesa vagy Anton és Szveta közös lánya, Nágya; ő ennél már csak az Egyesült Őrségben jut nagyobb szerephez.

    arina___twilight_watch_by_fanat08-dawpsxm
    Arina

    Az 5. részben Lukjanyenko folyatja világának kibontását, főleg az Utolsó Őrségben már megismert új elemeket. Például most is ellátogatunk egy nyugati országba, Angliába (pontosabban Londonba) és egy keletre eső országba, Tajvanba is. A londoni közeg bemutatása sajnos nem olyan részletes, mint a későbbi ázsiai környezeté, de egy történelmi személy, Erasmus Darwin behozatala bőven kárpótol minket. Az ő figurájával nem csak egy újabb „régi” és szórakoztató Másfélét kapunk, hanem konkrétan a múltban játszódó jeleneteket is. Ezzel nem csak a cselekmény lett izgalmasabb, hanem az író ismét új lehetőségeket nyitott meg univerzumában: Például, milyen lenne egy múltban játszódó Őrség-könyv? Az Új Őrségben látottak alapján azt mondom, nagyon kíváncsi lennék rá, hogy Lukjanyenko miként csavarná ki a történelmet.

    A Homály mitologizálása is tovább folytatódik. Lukjagyenko ezúttal a titokzatos jelenség/párhuzamos világ lényeit mutatja be. Előzőleg a Nappali őrségben találkozhattunk a Tükörrel, aki a Fény és a Setét közötti felborult egyensúlyt hivatott helyrehozni, most egy hasonló lény, a Tigris (más néven Hóhér) teszi tiszteletét a moszkvai Őrségeknél. Spoilerek nélkül annyit érdemes tudni róla, hogy a történetbe beépített mendemondáknak köszönhetően a Tigris egy igazi mitologikus jelenséggé növi ki magát. Az új lényen kívül még szóba kerül az Átlátszó Másféle, a Légycsapó és az Agyagember, akik – hasonlóan a régi korok Másféléihez – vannak olyan érdekesek, hogy egy-egy új Őrség történetnek szolgálnának jó alapul.

    Az apróbb újítások mellett az Új Őrség az előzőekhez hasonlóan nagyon olvasmányos, a már megszokott lukjagyenkói fordulatokból ezúttal sincs hiány. Ezek után nagyon kíváncsi vagyok, hogy a 6. részben még mivel tud minket meglepni az író. A cikksorozat utolsó zárócikkéből kiderül.

    zavulon_by_fanat08-dambqmr
    Zavulon

    Az illusztrációk Anastacia Beletskaya munkái.

    A borítón és a fejlécképen Staudt Ágnes munkája.

  • Philip Pullman új regényen dolgozik

    Philip Pullman ma jelentette be a Radio 4-ben, hogy új regényén, a The Book of Dust-on dolgozik. Egy Pullman-regénynek mindig örülünk, de emiatt most különösen boldogok vagyunk. Az új regény az Úr Sötét Anyagai trilógiából már ismert világban fog játszódni. Az új rész A borostyán látcső után 17 évvel fog idén októberben megjelenni.

    Az új könyvben újra találkozhatunk az előző trilógia főhősével, Lyra Belacquával. Először csecsemőkorában láthatjuk, majd pedig húsz évvel később kapcsolódunk be kalandjaiba. A kis kori kitérő senkit se tévesszen meg: a Book of Dust nem előzménytrilógia lesz, de nem is egy folytatás, inkább egy „equel”, Pullmant idézve. Az új könyv tíz évvel az előző trilógia eseményei előtt kezdődik, de jóval tíz évvel később ér véget. Így azt mondhatjuk, egyfajta köztes vagy kiegészítő regénnyel lesz dolgunk, azonban biztosat csak a megjelenés után mondhatunk.

    Pullman elárult még pár érdekességet készülődő könyvéről. Például a Book of Dust középpontjában egy despotikus és egy totalitárius szervezet küzdelme fog állni: egyikük el akarja fojtani a gondolkodást, a másik pedig a szabad gondolkodást támogatja. Ezen kívül az író még annyit mondott, hogy egy „átlagos fiú” csöppen majd az események sűrűjébe.

    Az október 19-én megjelenő Book of Dust reméljük, hasonló színvonalú lesz az Úr Sötét Anyagai trilógiához és ki fogja elégíteni Pullman rajongóinak kíváncsiságát. Mellesleg, egy BBC sorozat is készülőben van; az elkövetkezendő időben, úgy tűnik, nem lesz hiány Pullman munkásságából.

    the-book-of-dust-volume-1-final

     Forrás: BBC

  • Jön a Mary Shelley film

    Elle Fanning (Super 8, Demóna) főszereplésével készül életrajzi film Mary Shelley életéről, a Frankenstein és Az utolsó ember szerzőjéről. A filmet Haifaa al-Mansou rendezi, aki a Wadjda (2012) című első filmével vált Szaud-Arábia első női rendezőjévé.

    A készülődő film főleg a fiatal írónő és az angol romantika egyik kiemelkedő költője, Percy Bysshe Shelley kapcsolatát dolgozza fel. Az előzetes információk szerint ennek bemutatása fontos M. Shelley későbbi regényének, a Franekstein megértéséhez. Az új munkacímből, Mary Shelley (korábban A Storm in the Stars címet viselte a projekt), a Tor szerint felmerül a kérdés, hogy lesz-e hangsúlyeltolódás: Például al-Mansou a Shelley házaspár helyett csak Maryre fókuszálna készülődő filmjében? Mivel kevés információ áll rendelkezésünkre, így ez a kérdés egyelőre megválaszolatlan marad.

    Azonban a napokban érkezett az első hivatalos kép a projektről: a képen a fiatal írónőt láthatjuk Mary édesanyja, Mary Wollstonecraft sírjánál (Mary csak 10 éves volt Wollstonecraft halálakor), kezében egy füzettel. Charlotte Gordon (a Romantic Outlaws szerzője) szerint ez egy különleges hely volt Mary számára: részben, a sírhely betűinek segítségével, itt tanult meg olvasni és később itt vallott szerelmet a már nős Percy Shelleynek is.

    elle-fanning-mary-shelley

    A Mary Shelleyben több SFF filmből vagy sorozatból ismert színész is fel fog bukkani. Percy Shelleyt a Jupiter felemelkedésében látott Douglas Booth fogja alakítani, Isabel Baxtert, M. Shelley egy közeli barátnőjét pedig Maisie Williams (Trónok Harca, Doctor Who).

    A Tor szerint létezik egy másik készülődő Mary Shelley film, amelyben Sophie Turner alakítaná a Frankenstein íróját, azonban erről a projektről 2014 óta nincs hír.

  • Kiállta a könyvsorozatok próbáját – Utolsó őrség

    November 15-én jelent meg a legújabb Őrség kötet, az Egyesült őrség, ami a Káosz-Őrséghez vagy az Idő-Őrséghez képest inkább a hexalógia eseményeihez kapcsolódik. Egy ilyen hosszúságú regénysorozat esetében megesik, hogy már nem emlékszünk olyan világosan a korábbi kötetek történéseire. Nosztalgiázás vagy emlékek felelevenítésese céljából az előző három cikkben már felelevenítettük Lukjanyenko Őrség-sorozatát. Legutóbb az Alkonyi őrséget néztük meg kicsit közelebbről, így most, értelemszerűen, a negyedik részt, az Utolsó őrséggel foglalkoznánk részletesebben.

     Spoilereket tartalmazhat azok számára, akik nem olvasták még az előző köteteket.

    8dc120ed80cff7c859f7118cbb7d1cc8

    Az előző Őrség-kötetekhez hasonlóan az Utolsó őrség is a három részre tagolódik: „Közös ügy”, ahol egy fiatal orosz fiút vámpírtámadás ér Edinburgh-ban, „Közös ellenség”, ahol megpróbálják lehallgatni az Éjszakai őrséget, és „Közös sors”, ahol egy Másféle tanár keveredik összecsapásba és kiderül, miként is kapcsolódnak egymáshoz az említett események. A prológusokat leszámítva azonban Lukjanyenko végig egy esetre koncentrál: az orosz fiú esetére, ami Merlin egyik leghíresebb talizmánjához, a Mindenség koronájához kapcsolódik. A magukat Utolsó őrségnek nevező három Legfelső szintű Másféle (egy Setét, egy Fénypárti és egy Inkvizítor) akarja megszerezni a legendás tárgyat teljesen ismeretlen célból. Ezúttal is Anton Gorogyeckij próbál az ügy végére járni. Kiküldetése során új, de főleg nem várt régi ismerősökkel találkozik, akik nem teszik könnyebbé az ügy megoldását.

    A minimum trilógiaként vagy hosszú könyvsorozatokban kibontakozó történetek nagy hátulütője, hogy egy idő után képtelenek a megújulásra, vagy az alapanyag túl kevés a terjedelemhez. Az Utolsó őrséggel Lukjanyenko szerencsére jól veszi ezt az akadályt, hisz továbbra is képes izgalmas eseteket kitalálni, szövevényessé tenni a cselekményt és ott meglepni minket, ahol nem is várnánk. Emellett pedig képes megújítani saját univerzumát más kulturális elemek behozatalával. Azt le kell szögezni, hogy a regény elején lehet azt érezni, hogy már megint ugyanazt olvassuk (pl. megint egy vámpírtámadás), de az író hamar olyan irányba viszi az új ügyet, amit a már jól elsajátított „Őrség-logikával” sem lehet kitalálni.

    last_watch_by_fanat08-d7ufbix

    A negyedik rész a legnagyobb élményét azonban nem csak a jó történet, hanem a világépítés adja, sőt, talán most az sokkal erősebb. Ebben a kötetben találkozunk például más Őrségekkel. Az első három részben is voltak utalások más országokban működő szervekre és csoportosulásokra, viszont végre betekintést nyerhettünk abba, hogy Lukjanyenko miként is képzeli el a Másfélék nemzetközi együttműködését és kapcsolatait. Az Utolsó őrségben először Skóciába kalauzolt minket, majd Üzbegisztánba, azon belül is Szamarkandba. Okos ötlet volt két, viszonylag ellentétes helyet választani, országokon belül pedig a város és vidék közötti különbséget is behozni, mivel így olvasóként kaptunk egy általános képet a különböző Őrségek működéséről. Edinburgh, mint egy nyugati ország jelképes helye és viszonylag egy olyan Másféle szervezet működését mutatja, amelynek szinte mindenre van befolyása (pl. Foma Lermont uralja a turisztikát Edinburghban) és rendelkeznek a megfelelő létszámmal ahhoz, hogy ellássák széleskörű feladataikat. Ezzel szemben Szamarkandban az ellenkező helyzet uralkodik: csak pár munkatárs dolgozik a Nappali és Éjszakai Őrség alkalmazásában, befolyásuk minimális az emberi világra (de talán nincs is rá szükség, ahogy azt a két Őrség közös házára kirakott, emberek számára is látható tábla is mutatja) és egy komolyabb bevetésre sincsenek felkészülve, hisz a nagyszabású események jócskán elkerülik őket.  A nemzetközi Őrséghelyzet szemléltetése mellett némi egzotikumot is kapunk a skót és üzbég oldalról is. Megjelennek a keleti mitológia lényei (pl. gólem, dzsinn), az Artúr-mondakör és más kelta mesék alakjai (pl.Thomas the Rhymer).

    night_watch_by_fanat08-d85geap

    A másik világépítéshez kötődő elem, amivel Lukjanyenko képes volt még a 4. kötetben is izgalmassá tenni a Másfélék univerzumát, az a Homály 6. és 7. rétegének behozása. Ezzel nem csak a Merlin-ügybe került egy csavar és egy megfejthetetlennek tűnő rejtély, hanem korábban már felmerült kérdésekre (pl. visszatérhet-e egy eltávozott Másféle, van-e szellemnek nevezhető formájuk) is végre választ kaptunk. De az utolsó rétegek felépítése (egyre inkább a miénkhez hasonló, egyfajta mesebeli fordítottja) is egy érdekes elképzelés, főleg az ügy végső megoldásához kapcsolódóan.

    Ahogy az Alkonyi őrség, úgy az Utolsó őrség is egyszerre hű a korábbi kötetek tulajdonságaihoz és képes a megújulásra. Az ismert és kevésbé ismert folklór elemek mostani beemelésével volt leginkább érezhető, hogy az Őrség univerzum egy olyan működő világ lett, mint Tolkiené vagy más fantasy könyvsorozaté. A következő kötetben, az Új Őrségben kiderül, Lukjanyneko mikén képes ezt a feje tetejére állítani.


    Az illusztrációk Anastacia Beletskaya munkái.

    A borítón és a fejlécen Pavel Lagutin alkotása látható.

  • 60 éves Frank Miller, a Sin City atyja

    Januárban volt kerek hatvan éve, hogy meglátta a napvilágot Frank Miller, a noir-művészet zsenije. Ennek okán emlékezzünk meg róla néhány bekezdésben.

    Miller képregényíróként kezdte pályafutását, megjárva a Marvel és a DC alkotótermeit is. Első igazán nagy dobása a Marveles Daredevil képregénysorozat 158. számában volt 1979-ben, melyben az ő keze által „kelt életre” a Fenegyerek. Onnantól kezdve a feltörekvő tehetségek csapatát erősítette. Habár sötét fellegek közeledtek a Daredevil-sorozat jövőjét illetően, mégsem kaszálták el, amit utólag belátva nagyon is jól tettek, hiszen Miller munkássága miatt lett később igazán népszerű a karakter. A Daredevil 168. számában tűnt fel először a nindzsa-zsoldosnő Elektra, akit teljes egészében Miller alkotott meg. A női karakter később saját önálló sorozatot is kapott, és azóta is szerves részét képezi a Marvel univerzumnak.

    DaredevilComics

    Miller munkásságát leginkább a sötét hangulatú beállítások, és történetek jellemezték. Sikerült is négy év alatt Daredevilt, a másodrangú hőst az egyik legnépszerűbb igazságosztóvá tenni.

    Munkásságát, az 1980-as években a DC Comics berkeiben folytatta a fiatal Miller. Neki köszönhetjük például a nemrég harmincadik évfordulóját ünneplő The Dark Knight Returns című graphic novelt, ami a modern Batman-esszencia alapja. A velejéig noir hangulat átüt minden lapon, Gotham Lovagja pedig addig nem ismert oldalát mutatta meg az olvasóknak. Nem hiába, ezt a sztorit vették alapul a videojátékok (Arkham-sorozat), a Nolan-féle trilógia, a Gotham sorozat, illetve a rendkívül megosztóra sikerült Batman V Superman is. Az utóbb említett alkotásban több olyan jelenet is feltűnik, melyet az eredeti képregényből, és abból adaptált kétrészes rajzfilmből lett majdnem tökéletesen átemelve.

    PVuS4tr

    A 80-as évek végén a DC-nél összetűzésbe keveredett más alkotókkal is a Miller számára túlzott mértékben használt cenzúrák miatt, ami azt eredményezte, hogy végül otthagyta a DC-t, és „átigazolt” a Dark Horse Comics nevű független kiadóhoz. Miller azóta is az alkotók jogait védi, és merészen kiáll a képregénybeli cenzúrák ellen. A 90-es években kezdett el dolgozni legismertebb alkotásán, a Sin Cityn, de mellette forgatókönyvet is írt a RoboCop második és harmadik részének, illetve a Spawn/Batman képregény-crossover is az ő nevéhez fűződik. 1998-ban pedig másik ismert művét is kiadta, 300 címmel, mely 2007-es filmadaptációjának híres „This is Sparta” mondatát mai napig hallhatjuk innen-onnan.

    sparta

    A 2000-es évek elején a Sötét Lovag újra lecsapott. Nézeteltéréseiket félrerakták a DC-vel, és kiadták a The Dark Knight Strikes Again című képregényt, ami ugyan jól fogyott, de elég megosztóak lettek a vélemények róla.

    A világ talán leghíresebb noir címe, a Sin City 2005-ben ért meg arra, hogy vászonra vigyék a történetet. A filmet Robert Rodriguez rendezte, Frank Miller pedig a társrendezői székben ült. A szereplő gárdát pedig nem kisebb nevek gyarapították, mint Bruce Willis, Jessica Alba, Michael Clarke Duncan, Elijah Wood, vagy Powers Boothe. Azóta elkészült a Sin City folytatása is, de valamiért úgy tűnik, mintha mindenki szeretne róla megfeledkezni.

    sin city

    A noir mestere azóta sem pihen, legutóbbi nagyszabású projektje, a 2015-ben megjelent a The Dark Knight III: The Master Race című alkotást kitűnően fogadták, az egyik legtöbb példányban eladott képregényfüzet volt abban az évben. Azóta nem tudni min dolgozik Miller, de reméljük, hamarosan jelentkezik egy újabb kiváló alkotással.

    Sok boldog születésnapot kívánunk Frank Millernek!

  • Eduardo Goligorsky az új MetaGalaktikában

    Január 24-én megérkezett szerkesztőségünkbe a MetaGalaktika 12, ami Argentína science fiction irodalmát veszi górcső alá. Legújabb kiadványunkban olyan híres argentin szerzők műveit olvashatjátok, mint Jorge Luis Borges, Carlos Gardini, Eduardo Goligorsky, Angélica Gorodischer, Ana María Shua – csak hogy a legfontosabbakat említsük. Egy rövid cikksorozat keretén belül pedig most megismerkedhettek az itthon jól vagy még kevésbé ismert írókkal. Gardini után az argentin sci-fi olyan íróját mutatjuk be, aki sajátosan értelmezi a science fictiont: Eduardo Goligorsky.

    goligorsky

    Goligorsky sci-fis munkássága főleg novellákból áll, melyeknek többsége antológiákban jelentek meg. Ezek közül a legjelentősebb A la sombra de los bárbaros (A barbárok árnyékában, 1977). A kötet az író 1965 és 1972 között született műveit tartalmazza, melyekben a civilizációt és a barbarizmust állítja szembe egymással. A kötetben megjelenik az utópikus múlt és a barbároknak számító emberek idealizálása, azaz a nemes vadember (noble savage) téma.

    A la sombra los bárbaros is mutatja, hogy Goligorsky írásairól általánosságban elmondható, hogy a történet mellett jelen vannak sajátos elképzelései a zsánerről. A tudományt elég tágan értelmezi: szerinte a sci-fiben nem csak a technológiai fejlődésről és annak hatásairól, hanem a társadalomról, gazdaságról, politikáról és magáról az emberről is beszélnünk kell. Úgy gondolja, hogy a science fiction a lehető legjobb eszköz, amivel ilyen témákat kifejthetünk, mivel a sci-fi a társadalom allegóriája, az ember lehetőségeinek feltérképezése. Novelláiban így olvashatunk olyan változatos témákról, mint az ember küzdelme a szabadság megőrzéséért, a fejlett technika rossz célra való felhasználásáról és az ezt követő regresszió, az elidegenedés jelensége, a tudományos tökéletesedés következményei. Goligorsky számára még fontos a pszichológia is, ami több novellájában is központi szerepet kap, mint például a „Los divanes paralelos” (A párhuzamos szófák, 1966) –ban, ahol szatirikus allegóriában mutatja be, hogy a televízió és a média miként veszi át az emberek fölött az irányítást. Nagyobb figyelmet kapnak az emberi érzelmek az „Olaf y las explosiones” (Olaf és a robbanások, 1966), ahol a férfiak emóciók nélküli, programozott aggyal rendelkező robotokká válnak, a nők pedig a technológia zsarnokság elleni lázadókként és az emberi értékek védelmezőiként jelennek meg.

    A la sombra de los bárbaros

    Az ember közeli témák mellett Goligorsky szereti felhasználni a sci-fi sablonjait, a lehető legkreatívabb módon. A MetaGalaktika 12-ben olvasható „Ők” (Ellos, 1967) című novellában is egy ilyen formabontást láthatunk. A történetben idegenek érkeznek az emberek közé, céljuk a társadalom megsemmisíése. Az emberiség veszélyeztetői lassan szivárognak be világunkba, nem közvetlen harcban tervezi elpusztítani azt. Érdekes módon, későbbi írásaiban a földönkívüliek már nem a kegyetlen behatolók, hanem a jó megtestesítőiként jelennek meg, maga az űrutazás pedig a menekülés eszközévé válik.  Mindenesetre a még ma is (vagy megint aktuális) témáiról híres Eduardo Goligorsky „Ők” írása tökéletes betekintést ad különleges sci-fi életművébe.


    Az első képen Naomi Savoie alkotása látható

    Kapcsolódó cikkek:

    Borgesen túl – Argentin sci-fi

    Megjelent a MetaGalaktika 12

    Jorge Luis Borges az új MetaGalaktikában

    Angélica Gorodischer az új MetaGalaktikában

    Carlos Gardini az új MetaGalaktikában

  • 60 éves az Ajtó a Nyárba

    Robert A. Heinlent, az amerikai születésű science fiction írót nem hiába szokták az SF-triumvirátus tagjaként kezelni Isaac Asimov és Arthur C. Clarke mellett. Heinlein az atyja néhány mesterműnek, mint például a Csillagközi invázió, a Hold börtönében, vagy a tavaly – végre magyarul is – megjelent Kettős csillag. Írásaiban egyszerre elevenednek meg utópisztikus és anti-utópisztikus képek, melyekhez ízléses humor és mesteri leírások társulnak. Heinlein, feltaláló lévén mindig belecsempészte alkotásaiba mérnöki tudását, és mindezt rendkívül olvasmányosan tárta közönsége elé.

    1957-ben jelent meg egyik legkiválóbb könyve, Ajtó a Nyárba címmel, mely röpke fejszámolás után idén tölti hatvanadik évfordulóját. És hogy mennyire aktuális a mű hat évtizeddel később? Nos, eléggé, bár számos helyen kacagtató a különbség az író által elképzelt jövő, és saját jelenünk között.

    A cikk a továbbiakban cselekményleírást tartalmazhat!

    A történet szerint Daniel Boone Davies, a kitűnő feltaláló a robotikában jeleskedik, és szeretne valami világmegváltót létrehozni. Remek ötletei támadnak, s építeni is kezd néhány háztartást segítő gépet. Majd összeáll legjobb barátjával Miles-szal és későbbi jegyesével, Belle-lel, hogy saját vállalkozást nyissanak. Egy bizonyos pontig minden remekül működik, aztán Daniel élete fenekestül felfordul. Belle és Miles rútul elárulja őt, cégétől megfosztják és kisemmizik. Végül a hidegaltatásnak (hibernálás) köszönhetően 1970-ből 2000-be kerül, ahol megpróbálja élete darabkáit újra összeszedni.

    Az új évezredbe térve két dolog jár az eszében: munkát kell találnia, és bosszút kell állnia egykori társain. A bosszú édes íze azonban kissé megkeseredik, és Davis letesz a revansról. Ám bármennyire is tetszik neki a 2000-es év, mégis lehetősége lesz visszajutni 1970-be, egy igazi időgép segítségével. Természetesen a projekt titkos, és véletlenek sorozata után jut csak el főszereplőnk a fizikushoz, aki tervezte a gépet, de végül mégis sikerül Davisnek az időutazás. Mindent előre eltervez, miként veszi vissza mindazt, amitől megfosztották. Persze szó sincsen fegyverekről, zsarolásról, vagy bármilyen tettlegességig fajuló összetűzésről. Davis roppant fortéllyal csavarja át a múlt eseményeit úgy, hogy azok neki kedvezzenek a jövőben. A regény végére természetesen a jó elnyeri méltó jutalmát, megpróbáltatásai után megpihenhet, a „gonoszak” fölött pedig nem a főszereplő, hanem maga az élet ítélkezik.

    Elsőre hihetnénk, hogy sablonos, klisé alkotásról van szó, de ez az állítás messze állna a valóságtól. Először is, 1957-ben közel nem ott tartott a technika, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni az emberi technológia fejlődéséről, mint most. Minket körbevesz az internet, kijutottunk az űrbe, a telekommunikáció összeköti az összes embert a Földön, közlekedési eszközeink révén pedig sokkal gyorsabban jutunk el bárhová. Nem azt mondom, hogy most száz százalékos bizonyossággal lehet „megjósolni” a jövőt, de könnyebb dolgunk van, mint Heinlein korában. Másodsorban pedig annak ellenére, hogy nem úgy alakult a világ történelme, mint ahogy a szerző elképzelte, attól még nagyon intelligensen van tálalva az egész sztori, meglepő fordulatokkal kiegészítve az izgalmas cselekményt.

    the_door_into_summer_by_maggie_me

    Nagy különbség, sőt igazi felüdülés lehet a rengeteg pesszimista jövőképet ábrázoló alkotáshoz képest, mert az Ajtó a Nyárba még ha nem is feltétlenül optimista, azért elég kedélyesen jelezte előre a 2000-es éveket.

    Heinlein kiváló történetet tárt elénk hibernálásról, a szabadalmaztatási elvek bürokratikus káoszáról, robotikáról, gazdasági és társadalmi változásokról, időutazásról, mindezt alig kétszázhúsz oldalba sűrítve. Első pillantásra nehezen érthetőnek tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Velős ugyan, de roppant olvasmányos. Heinlein humora egész egyszerűen kitűnő, minden esetben képes elsütni egy-egy helyzetkomikumot, vagy csupán Davis motyog be valami végtelenül szarkasztikus mondatot. Pete-ről, a macskáról pedig nem is beszélve, akit Heinlein már-már emberi tulajdonságokkal ruház föl.

    Képtelen vagyok napirendre térni afölött, hogy a regény 1957-es. Ha nem is úgy történtek a dolgok ez alatt hat évtized alatt, mint ahogy Heinlein leírta, valahogy mégis aktuálisnak hat. Kitűnő érzéke volt az emberi természet ábrázolásához, illetve a technikai fejlődésének bemutatásához. Mindezt a Holdra szállás előtt tizenkét évvel.

    Az író jó látta az időutazással fellépő paradoxonok lehetőségeit, de még a párhuzamos világok témájával is eljátszott néhány bekezdés erejéig.

    Összegezve tehát Heinlein Ajtó a Nyárba című regénye egy olvasmányosan bemutatott, intelligens, időutazós SF, mely nem szégyelli pozitívan elképzelni a jövőt. S amihez hozzátársul egy nagy adag humor, izgalmas cselekmény, változatos, kidolgozott karakterek, tehát minden, ami miatt imádjuk Robert A. Heinlein munkásságát. Hatvan év elteltével is képes lenyűgözni, és ha csak egy pillanatra is, de elképzelhetjük, milyen lenne az ő által megírt jövő, ami már a jelen emberének a múltat jelenti.

    Vagy inkább megnéznénk egy hidegaltatás után a harminc évvel későbbi világot?

     

  • Carlos Gardini az új MetaGalaktikában

    Január 17-én került nyomdába, és várhatóan 24-én érkezik meg szerkesztőségünkbe a MetaGalaktika 12, ami Argentína science fiction irodalmát veszi górcső alá. Legújabb kiadványunkban olyan híres argentin szerzők műveit olvashatjátok, mint Jorge Luis Borges, Carlos Gardini, Eduardo Goligorsky, Angélica Gorodischer, Ana María Shua – csak hogy a legfontosabbakat említsük. Egy rövid cikksorozat keretén belül pedig most megismerkedhettek az itthon jól vagy még kevésbé ismert írókkal. Gorodischer után az argentin sci-fi egyik legaktívabb és legtermékenyebb íróját, Carlos Gardinit mutatnánk be.

    Foto-5-225x300

    Carlos Gardini 1982 óta ír, emellett pedig rengeteg angol klasszikust (pl. William Shakespeare, Henry James, Charles Dickens), továbbá az SFF irodalom nagyjait (pl. Dan Simmons, Ursula Le Guin, Isaac Asimov stb.) fordította le spanyolra. Első igazi sikerét a „Primera línea” (Frontvonal) című történetével érte el, amiért Premio Círculo de Lecteres-díjjal tüntette ki a két zsűritag, Jorge Luis Borges és José Donoso (Csapjunk egy nagy murit, Határtalan vidék). A Falkland-szigeteki háború után született novella egy igazi megrázó történet a fronton harcoló katonák életéről, amit a szürreális ábrázolás mód tesz még emlékezetesebbé. A „Primera línea” később legalább két science ficion antológiába is bekerült.

    tripticotrinidad_gr

    Egy ilyen debütálás után Gardini munkáit egyre nagyobb és nagyobb érdeklődéssel kezdték figyelni. Két könyvével, a Mi cerebro animal (Állati agy, 1983) és a Jugos malabares (Zsonglőrmutatvány, 1984) ismét kivívta a szakma figyelmét . Az első egy gyűjteményes kötet, a másik pedig egy vidámparkban játszódó regény, ahol Gardini több furcsa lény vagy tárgy (pl. tükör, szfinx, szellemvasú stb.) szemszögéből meséli el a különös park mindennapjait. Az elbeszélővé előlépő tárgyak gyakoriak az író életművében. A legjobb argentin sci-finek tartott regény, az El Libro de la Tierre Negra (A feketeföld könyve, 1993) narrátora például a címben szereplő fekete könyv. A nem mindennapi mesélő szavain keresztül megismerhetjük a nyelv erejét és a szavak építő és pusztító jellegét. Az El Libro sorozat második része, az El Libro de las Voces (A szavak könyve, 2001) szintén egy könyvet állít középpontban: egy szekta tagjaihoz olyan könyv kerül, ami képes mindent rögzíteni, ami elhangzik annak közelében. A regény nemzetközi siker lett és Gardini másodjára nyerte meg vele a Premio UPC sci-fi versenyt (először a Los ojos de un dios en celo írásával nyert). A sorozat zárókötete, az El Libro de la Tribu (A törzs könyve, 2001) kicsit szakít a könyves tematikával, hisz inkább tekinthető vámpír történetnek, mint sci-finek, de az előző két részre jellemző ötletekkel teszi hasonlóan érdekessé.

    A furcsa ötletek és komoly társadalmi témák jellemzik Carlos Gardini írásait, amelyek még friss műveiből, mint a vallást és nők elleni erőszakot tárgyali fantasy, a Vórtice (Örvény, 2002), vagy a weird fiction elemeivel operáló Triptico de Trinidad (2010) sem hiányoznak. Nem hiába tartják a legprominensebb sci-fi írónak Argentínában. Azt a különös élményt, amit írásai adnak a MetaGalaktika 12 -ben található „Eksztázis” című novellájában tapasztalhatjuk meg.


    Az első képen G-host Lee munkája látható

    Kapcsolódó cikkek:

    Borgesen túl – Argentin sci-fi

    Január 17-én érkezik a MetaGalaktika 12

    Jorge Luis Borges az új MetaGalaktikában

    Angélica Gorodischer az új MetaGalaktikában

  • 2018-ban jön az Elveszett próféciák-minisorozat

    Neil Gaiman és Terry Pratchett közös regényének, az Elveszett próféciáknak lehetséges adaptációjáról már régóta keringenek hírek az interneten. Gaiman a tegnapi nap folyamán osztott meg új információkat Facebook oldalán a készülődő minisorozatról.

    A két fantasy író stílusát ötvöző Elveszett próféciák humoros módon meséli el az apokalipszis eljövetelét a Bibliából ismert történések modern és abszurd ábrázolásával. Csütörtökön kapott zöld utat a sorozatváltozat az Amazontól. A hat részesre tervezett adaptációt a BBC-vel közösen készíti az Amazon, Gaiman pedig producerként, forgatókönyvíróként és showrunnerként fog résztvenni a munkálatokban.

    A minisorozat nem az első kísérlet a könyv megfilmesítésére. Először Terry Gilliam (A halászkirály legendája, 12 majom) szerette volna nagyképernyőre vinni az Elveszett próféciákat, ahol a pletykák szerint a két főhőst (Crowleyt és Aziraphale-t) Robin Williams és Johnny Depp játszotta volna (ezt a hírt Gaiman nem erősítette meg). Végül ez a terv – valószínűleg finanszírozási problémák miatt – nem valósult meg. Később, 2014-ben készült egy BBC rádiójáték, ahol Mark Heap és Peter Serafinowicz kölcsönözte a főszereplők hangját.

    A sorozat ötlete először 2015-ben merült fel Terry Pratchett halálát követően (Gaiman egy szerzőtársától származó posztumusz levelél hatására döntött a sorozat mellett, amiben az adaptáció sürgetését kérte tőle Pratchett), a dolgok jelenlegi állása szerint pedig végre nem csak hallhatjuk és olvashatjuk a legviccesebb világvége történetet, hanem láthatjuk is: 2018-ban az Amazonon, később pedig a BBC-n is adásba fog kerülni.

    Forrás: Slate

  • Angélica Gorodischer az új MetaGalaktikában

    Január 17-én került nyomdába, és várhatóan 24-én érkezik meg szerkesztőségünkbe a MetaGalaktika 12, ami Argentína science fiction irodalmát veszi górcső alá. Legújabb kiadványunkban olyan híres argentin szerzők műveit olvashatjátok, mint Jorge Luis BorgesCarlos GardiniEduardo GoligorskyAngélica GorodischerAna María Shua – csak hogy a legfontosabbakat említsük. Egy rövid cikksorozat keretén belül pedig most megismerkedhettek az itthon jól vagy még kevésbé ismert írókkal. Borges után most Angélica Gorodischert mutatjuk be, aki sci-fi novelláival nagy népszerűségre tett szert az angol és amerikai szerzők körében is.

    Angélica Gorodischer (1928-) 8 éves kora óta Rosarióban él, ami többször is fontos szerepet játszott karrierjében. Számos művében visszaköszönnek otthonához kapcsolódó élményei, továbbá két alkalommal itt szervezte meg írónők számára tartott sikeres konferenciáit 1988 és 2000 között. Ha már szóba kerültek az írónők, Gorodischer írásaiban a fantasztikum elemei mellett gyakran találkozni feminista megközelítéssel, foglalkozik a férfiak és nők közötti erőviszonnyal, de gyakori témái közé tartozik a korrupció és az emberi kézben lévő hatalomgyakorlás problematikája is. Továbbá igyekszik felhívni a figyelmet Argentína elfeledett írónőire is.

    4e64c784a89d8_584_!

    Habár Gorodischer első sorban íróként tekint önmagára, számos sci-fi és fantasy novellát írt eddigi pályafutása során. A fantasztikum irodalmával először egy barátja lakásában találkozott: megpillantotta Ray Bradbury Marsbéli krónikák című művét, leült olvasni, és végül képtelen volt letenni a könyvet. Az erős élmény ellenére írói karrierjét nem sci-fivel, hanem krimivel kezdte: a 60-as években díjat nyert a Vea y Lea című lapnál, később pedig a Club del Ordennél is több korai detektívtörténetével. Argentína science fiction világába először Paco Porrúa, a Minotauro szerkesztője révén került kapcsolatba. Gorodischer észrevette, hogy a magazinban csak észak-amerikai szerzők művei szerepelnek. Az írónő egy levélben megkérdezte ennek miértjét és elküldte néhány akkoriban írt sci-fi novelláját is. Porrúának tetszettek Gorodischer írásai, megkérdezte, hogy ezek egy könyv részei-e? Az írónő azt hazudta igen, így a levelezés után nekiállt kötetbe rendezni írásait, hogy legyen mit odaadnia a szerkesztőnek: így született meg 1967-ben az Opus Dos (Opus 2). A kötetet nagy siker és különböző megkeresések követték. Ezután lépett kapcsolatba Gorodischerrel Daniel Divinisky, aki felajánlotta, hogy kiadná az írónő következő kötetét. Ez lett a Boyo las jubeas en flor (Jubeas virágzása alatt, 1973).

    37880

    A nemzetközi sikert azonban egy későbbi gyűjteménye, a Kalpa Imperial (1983) hozta el számára. Ez volt az első műve, amit 2003-ban fordított le angolra Ursula Le Guin. A 16 díjat is magáénak tudó könyv egy névtelen birodalom felemelkedését és tragikus bukását meséli el 11 fejezeten keresztül. Ahogy sok más Gorodischer történetben, itt is visszaköszönnek a mesei elemek, amit átsző a szóbeli elbeszélés hagyománya és a különböző politikai kommentárok. Az írónő által teremtett világban a koldusokból uralkodók lesznek, a demokráciák diktatúrává válnak, a történelem pedig az idő múlásával mesévé alakul. A Kalpa Imperiallal Gorodischer nemcsak egy allegorikus történetet írt, hanem egy igazi tisztelgést a történetírás ereje előtt.

    Angélica Gorodischer kissé meseszerű, de elgondolkodtató történeteiből kaphatunk ízelítőt a MetaGalaktika 12-ben olvasható „Csop-szui” novellában.


    Az első képen Juan Gimenez illusztrációja látható a Kalpa Imperialhoz.

    Kapcsolódó cikkek:

    Borgesen túl – Argentin sci-fi

    Január 17-én érkezik a MetaGalaktika 12

    Jorge Luis Borges az új MetaGalaktikában