My Blog

Kategória: Irodalom

  • Reflektorfénybe kerül Shuri

    Még egy kicsit várnunk kell rá, hogy Shurit, a Fekete Párduc testvérét újra láthassuk a képernyőkön, addig is viszont a Marvel azt tervezi, hogy Wakanda hercegnőjét egy kicsit reflektorfénybe helyezi.

    A kishúg egy saját képregényt kap. A tervek szerint a comic 2018 októberére várható. A történetet Nnedi Okorafor írja, amelyhez a rajzokat Leonardo Romero készíti.

    Shuri az ő kis laborjában a legboldogabb, ahol saját kütyüi veszik körül. Vezető nélkül viszont egy nemzet rendkívül sebezhető, így a lánynak választania kell Wakanda és a saját jóléte között.

    A történet Shuri körül fog forogni, az ő útját fogja követni, miután testvére, T’Challa eltűnik egy küldetés során, Wakanda pedig a hercegnőre tekint vezérként, mivel ő a következő az öröklési sorban. Okorafor már otthonosan mozog a Marvel univerzumának ezen szegletében, hiszen korábban ő írta a Black Phanter: Long Live The King és a Wakanda Forever szériákat is.

    A megjelenésig lássunk egy illusztrációt ízelítőként:

  • Amikor eljön az írástudatlanság kora…

    Walter Tevis neve sokak számára ismerős lehet. A múlt század második felében több filmadaptáció is készült műveiből, mint A svindler (a regény 1959-es, a film Paul Newmannal 1961-es), annak folytatása, A pénz színe (a regény 1984-es, a film 1986-os, szintén Newmannal és a fiatal Tom Cruise-zal), vagy éppen A Földre pottyant ember (a regény 1963-as, melyből 1976-ban Nicolas Roeg készített filmet, az énekes, David Bowie szereplésével).

    Tevis az Ohioi Egyetemen tanított angol irodalmat és kreatív írást. A Sokszavú poszáta megírásához az inspirációt az egyetemi diákok adták, akik nem érdeklődtek az olvasás iránt. Elképzelt egy 25. századi posztapokaliptikus amerikai civilizációt, ahol minden ember analfabéta. A helyzet azért furcsa, mert az egyének maguk döntik el fokozatosan, hogy elhagyják az olvasást. Ironikus, hogy ahogy az írni-olvasni tudás egyre inkább hanyatlik, úgy a technotudonány mindinkább fejlődik, kellően gyorsan ahhoz, hogy hatékony robotokat termeljen ki, akik nemcsak a súlyosabb feladatokat veszik át az emberektől, de magát a civilizáció működését is.

    Ami a legrémisztőbb a Sokszavú poszátában, hogy nincs katasztrófa, hanem a magától zuhan az írott szó, és ezáltal a civilizáció iránti érdeklődés. Ez az erózió már a 70-es évek közepén elkezdődhetett, amikor is Tevis az egyetemen oktatott. Ekkor az irodalomtanárok már egy ideje aggódtak az olvasottság színvonalának esése miatt. Tevis 25. századi New Yorkjában még az egyetemi tanárok sem műveltek (a meglévő hiányos oktatás a médiától függ).

    Az emberiség az írás ismerete nélkül tulajdonképpen élhet, sőt,  a történelem folyamán a legtöbb ember analfabétaként is élt, csak a közelmúltban, az ipari forradalomnak köszönhetően (a gépek működésének megértéséhez szükséges az írott útmutató), a protestanizmus nyomására (a Biblia olvasása elengedhetetlen) terjedt el.

    A tét nem a túlélés, hanem egy sötétebb kor, valamint a kollektív emlékezetünk elvesztésének megakadályozása. Ha képtelenek vagyunk az olvasásra és az írásra, akkor képtelenek vagyunk arra, hogy kapcsolatba lépjünk a múlttal, annak történelmével, tudományos és technológiai eredményeivel. Tevis regényében a technológia úgy erősödik, ahogy az emberek mentálisan egyre eltompulnak, ez a technológia öncélú és teljesen képtelen arra, hogy kötődjön az emberi igényekhez.

    Ez a posztapokaliptikus kép csak rajtunk, embereken múlik. Így mindenkit csak buzdíthatunk, hogy járjon könyvtárba, vásároljon könyveket és olvasson. Akár a Sokszavú poszátát is.

  • Néma csöndben nem született volna meg az Embercsempészek

    Sok írónál az alkotás folyamata valami furcsa szokáshoz, rituáléhoz kötődik. Dave Hutchinson egyszerűen csak leül, elképzel dolgokat, aztán leírja. Aztán ezt megismétli. Illetve van egy kritérium, mégpedig, hogy ne legyen teljes csend. Szüksége van valamiféle zenére, vagy akár egy rádióbeszélgetésre háttérzajként.

    Az Embercsempészek írója, újságíróból lett regényíró, de már azt megelőzően is publikált néhány történetet. Körülbelül 16 évesen kezdett az írásba, 17 évesen már megjelent egy novelláskötete, amelyet három másik is követett. Elmondása szerint, Len Deighton, Alan Furst, Keith Roberts, Raymond Chandler, Larry Niven voltak rá legnagyobb hatással. Amikor egyetemre ment Nottinghamba, néhány évre félre tette az irodalmat. Miután végzett az iskolával, Londonba utazott, ahol 2010-ig újságíróként tevékenykedett. Azóta is Londonban él, és itt született az Embercsempészek is.

    A mű egy közeljövőben játszódó kém-thriller, amely egy olyan Európában zajlik, melyben új nemzetek kezdenek feltűnni mindenhol. Dave, elmondása szerint nem igazán tudja, hogy mi inspirálta. A történetet már a 2000-es évek elején elkezdte írni, így bármi is volt az eredeti inspiráció, az már feledésbe merült.

    Amit a főhősről, Rudiról tudni kell, hogy a cselekmény indultakor séfként dolgozik egy kis krakkói étteremben. Csak egy hétköznapi fickó, aki egyszer csak azon kapja magát, hogy egy hatalmas bűnszövetkezet ellen harcol. Cinikus és nem tévedhetetlen, a könyv túlnyomó részében fogalma sincs, hogy épp mit történik, ennek ellenére soha nem adja fel.

    A szerző Krakkót már többször is meglátogatta, Észtország nemzeti parkjában viszont, amely megjelenik a könyvben, még soha sem járt. Éppen ezért, a hiteles ábrázolás kedvéért, némi kutatómunkára volt szüksége. Azóta viszont felírta a bakancslistájára utazási célként.

    A nyár végéig még van egy hónap, ideje kézbe venni az Embercsempészeket.

     

  • A Fantasztikus Négyes új ellensége

    A Fantasztikus Négyes új írója, Dan Slott, és a Marvel főszerkesztője, C. B. Cebulski feltárták a közönség előtt az új gonoszt, akivel a fantasztikus csapat először száll majd szembe visszatértüket követően.

    A 2015-ös A titkos háború (Secret Wars) óta Mr. Fantastic, Láthatatlan és a Jövő Alapítvány gyerekei nem nagyon léptek színre. Eközben Fáklya és Lény tovább folytatták kalandjaikat a galaxis őrzőivel, az Inhumansban, valamint Doctor Doommal is megjelentek a Marvel Two-in-One képregénysorozatban, hogy megpróbálják megtalálni Reedet és Sue-t.

    Reed és Sue visszatérnek az új F4 képregényben, viszont külön a gyerekektől: próbálják megtalálni őket, miközben harcolnak az említett gonosszal.


    Sara Pichelli tervezte és nevezte őt el korábban Eradikusnak, de Slott és Cebulski szerint a neve igazából The Griver.

    Az új képregény első része augusztus 8-án érkezik, Dan Slott és Sara Pichelli munkájaként.

     

  • A Monokróm színei

    A színek rendkívül fontos szerepet játszanak Jasper Fforde Monokróm című könyvében. Mondhatni, ez a mű kötelező azoknak, akik kedvelik a színeket. Egy alkalommal az írót a Monokrómmal kapcsolatban keresték meg egy interjúra, s a beszélgetést éppen a színek témája köré szervezték.

    FForde elmondta, úgy hiszi a színek önmagukban nem kézzelfoghatóak. A való világban, nem abban, amit tapasztalunk, nincsenek színek, szimplán csak az anyagok mozognak. A színek számunkra a világ egyfajta értelmezését jelentik. A naplemente, a szivárvány, vagy a papagáj nem szépek: attól lesznek azok, ahogyan mi érzékeljük őket. Az, amit mi „vörösnek” észlelünk, szimplán egy benyomás, egy elvont fogalom. Szerzőnknek pedig megtetszett az az ötlet, hogy egy társadalom irányadó tényezőjévé emelje ezt az absztrakt fogalmat, az egészségügy, a társadalmi osztályok vagy éppen a gazdaság területén is.

    Jasper Fforde – Monokróm, magyar kiadás borítója

    Szóba került az is, hogy honnan hallott az író Albert Munsellről, miért pont ő írta a szabályokat, és volt e más potenciális jelölt erre a feladatra. FForde a történet ötletének megszületését követő kutakodás során ütközött Albert Munsell nevébe, aki bár nem az egyetlen volt, aki a színekkel foglalkozott, FForde szerint ő volt az első, aki megfogalmazta a színezet, az intenzitás és a színtelítettség triumvirátusának lényegét, amely a színeket adja nekünk, ahogyan mi ismerjük azokat. Na meg persze Munsell neve jól is hangzott.

    Az író számos különleges színnel is akkor találkozott először, amikor a könyv megírásához végzett kutatómunkát. Lenyűgözőnek tartja, hogy ezeknek az elvont fogalmaknak hogyan is adunk neveket. Hogyan különböztethetjük meg a kardinálpirost és a karmazsint, anélkül, hogy látnánk őket? Szívesen adott volna száz szót a sárga megnevezésére, de azért szükség volt némi korlátozásra.

    A jövőt illetően, FForde reméli, hogy 2019-ben egy folytatáson is tud majd dolgozni, így érdemes odafigyelni rá és a munkásságára. Addig is olvassuk a Monokrómot!

     

  • Így indult a St. Mary krónikák

    Jodi Taylor mindig is író akart lenni. Kiskora óta dédelgette ezt az álmot. Ugyanakkor a történelmet is imádta. Tudta, hogy ezt a két szenvedélyt ötvöznie kell, mégpedig történelmi regények formájában.

    Miután megírta az Egyik átkozott dolog a másik után című debütáló könyvét, rögtön elküldte a Writer’s Workshop nevű céghez, akik számos jó tanáccsal látták el, hogy hogyan is javíthatna még munkáján.

    Ezeket a tanácsokat megfogadva változtatott is néhány dolgon a történetben, majd a kész verziót sorra különböző ügynökséghez, kiadókhoz küldte, de mindegyik rendre visszautasította. Vagyis, a pontosság kedvéért, igazából választ sem kapott tőlük. Jodi Taylort viszont ez sem riasztotta vissza, nem adta fel.

    Egy barátja javasolta neki, hogy térjen rá a magánkiadás útjára. Így egy évvel és 150 fonttal később, a Smaswords self-publishing portál segítségével, végre megjelenhetett a könyve e-book formátumban.

    Nem sokkal a publikálás után kiderült, hogy a mű rendkívül sikeres és népszerű, az emberek imádják a sztorit az őrült időutazó csapatról, és hamarosan világszerte ismertté váltak kalandjaik.

    Jodi könyve több száz ötcsillagos visszajelzést kapott Amazonon, s az írónő hamarosan észrevette, hogy már több százezer példányt sikerült eladnia.

    A sikervihart követően, egy független kiadó kapcsolatba is lépett a szerzővel egy három kötetes szerződés ajánlatával, amelyet ő el is fogadott.

    Amikor először belefogott az írásba, Jodi Taylor úgy tervezte, hogy a St. Mary krónikák egy részes lesz. Arra gondolt, hogy az utolsó fejezetben a csapat borzasztó körülmények között fog véget érni. Aztán, ahogy dolgozott a könyvön, rájött, hogy van még az elméjében legalább még egy második könyvre való fantázia.

    Nos, így kezdődött hát a St. Mary krónikák sorozat.

  • Új írót kap a Wonder Woman

    G. Willow Wilson, Ms. Marvel alkotója veszi át a Wonder Woman képregény írását a novemberi 58. kiadástól.

    Wilson elmondta, örül, hogy egy ilyen ikonikus karakterrel foglalkozhat, és hogy újra a DC-nek dolgozhat.  Hozzátette, több mint 75 évvel maga mögött a Wonder Woman számos háttértörténettel, drámai fordulattal bővült, és alig várja, hogy ő alakíthassa Diana történetét egyszerre újszerűen, mégis az ismert vonalat követve.

    Wilson első Wonder Woman munkája a The Just War címet kapta, melyet Cary Nord (The Unexpected, X-O Manowar) illusztrátorral társulva készítették.

    G. Willow Wilson leginkább Ms. Marvelről vált híressé, ugyanakkor ő írta az A-Force-t és az X-Menhez is hozzátette a maga kreativitását. Néhány évvel ezelőtt a DC-nél is közreműködött néhány munkában, mint például Superman vagy a Vixen sorozat, illetve a Vertigohoz is hozzájárult néhány képregénnyel. Mégis, Ms. Marvel óta Wonder Woman lesz a legjelentősebb alkotása.

  • Régi klasszikussal bővül a Galaktika repertoárja

    1975-ben jelent meg J.G. Ballard High-Rise című könyve, mely hamarosan – várhatóan augusztusban – magyar nyelven is elérhetővé válik Toronyház címmel, a Galaktika jóvoltából.

    A történet – anélkül, hogy túl sokat spoilereznék – egy újonnan épített lakótelep történetét meséli el, amely London városának keleti részén épült, vagyis a dokknegyedben, ami a Canary Wharf pénzügyi központjává vált. Az épület hatalmas, társadalmi rétegződése igen változatos, viszont csak a középosztály körein belül.

    Minden szükséges szolgáltatás megtalálható: szupermarket, iskola, uszoda vagy éppen teniszpálya. Egy a mindennapi életre szolgáló gépezet. És akkor egyszer csak először lassan, majd egyre gyorsabban elkezdenek kudarcot vallani ezek a szolgáltatások…

    Egy kis kedvcsinálót már közzétettünk, így ismert a regény első mondata, amely egy hosszú visszaemlékezést vezet be:

    „Később, amikor az erkélyén ülve a kutyát ette, Dr. Robert Laing visszagondolt a szokatlan eseményekre, melyek az elmúlt három hónapban zajlottak ebben a hatalmas toronyházban.”

    Ennyi év távlatából talán könnyű elfelejteni, hogy milyen volt az 1970-es évek politikai válsága az Egyesült Királyságban és számos más helyen is. Nagy-Britanniában 1979 volt az az év, amikor a jövedelem – a Gini-együtthatóval mérve – leginkább egyenlővé vált a magas adók, a magas infláció és az erős szakszervezetek révén. Ez pedig társadalmi pánikot okozott. A Toronyház története a középosztályon belüli szociális összeomlásra épít: a társadalmi státus szorosan kötődik az épület emeleteihez. A cselekmény egyik fontos alakja Richard Wilder, aki azonban megpróbál a csúcsra jutni, feljebb a társadalmi ranglétrán, és egyúttal a toronyház emeletein. Ez viszont egy meglehetősen nehéz, mondhatni lehetetlen feladatnak ígérkezik…

    J.G. Ballard – Toronyház, magyar borító

    Bár Ballard egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy csak az érdekli, hogy mi fog történni a következő öt percben, regénye a disztópia szélén ücsörög. A könyvet egyébként sokáig nem filmesítették meg, ám  negyven év után, 2015-ben, azonos címmel elkészült az adaptáció, Ben Weathley rendezésében, a főszerepben Tom Hiddlestonnal.

  • Kulisszák mögött: az Új Pompeji keletkezése

    The Arena

    Ez lett volna az Új Pompeji címe eredetileg, majd ebből lett Novus Pompeii az ügynökség ajánlására. Az író azonban továbbra is kitartott az első ötlet mellett. A regényen ő dolgozott hosszú ideig, ő javítgatta, változtatta, amíg jónak nem találta. Egy aprócska változtatás képes elindítani egy jó nagy hullámot, akár problémákat okozhat más fejezetekben is. Gondolhatjuk, hogy akkor egy nagyobb változtatás akár katasztrófába is fulladhat.

    Daniel Godfrey már az Aréna (Új Pompeji) előtt is írt könyveket, a közvetlen ez előtt lévő kettő a The Locked Book és a Johnny Max and the Panther’s Skull volt. Mind a kettőt ugyanannak a szerkesztőségnek küldte el jó tanácsért, visszajelzésért, holott tudta, hogy az alaptörténet nem vonzó számukra, nem fogják kiadni. Mégis, az Aréna esetében is ugyanazon cég segítségét kérte. Néhány hét elteltével meg is érkezett a válasz, de nem pont az, amit az író remélt. Három pontot fogalmaztak meg a könyvvel kapcsolatban:

    • Az időutazás kidolgozása: amíg nem lehetséges az időben visszamenni, vagy előre utazni segítség nélkül, addig lehetséges az emberek átvitele a múltból a jelenbe – ez jó.
    • Pompeji lakosságát „elszállítják”, így a római koriak a modern világba kerültek – ez is jó.
    • Az embereket, akiket az első pont szerint átvisznek a jelenbe, megölik az arénában a sport kedvéért – ez alapvetően hibás.

    Az Aréna főhőse (Nick Houghton) nagyon különböző attól, aki az Új Pompejiben feltűnik. Az időutazással foglalkozó cég ügyfele volt, aki meglátogatta az arénákat, ahol fizetett azért, hogy lelőhessen embereket a sport kedvéért, olyanokat, akiket a jelenbe szállítottak a katasztrófaért múltból. Mindennek az etikai kérdését elutasítja, mivel „ők már halottak”. Az arénában lévők mind számkivetettek. Az első fejezetben Nick épp az arénában volt és lődözte az embereket.

    Ha most olvassuk az Új Pompejit, azt látjuk, hogy a fentiek kissé át lettek alakítva, és más formában jelentek meg a végső változatban.  Az időutazás, a római vonatkozás érdekes és meggyőző volt a kiadónak, a harmadik komponens viszont gyengítette a történetet az ő meglátásuk szerint. Mindezt megváltoztatni viszont rendkívül időigényes, szinte egy teljes újraírást jelent.

    Az író fogta a kéziratot és a megküldött tanácsokat, és a fiók mélyére rakta jó néhány hétre. Aztán újra elővette. Tudta, hogy igazuk volt, Nick karaktere kiegyensúlyozatlan, unszimpatikus és nem is olyan jól kidolgozott, mint ahogyan azt Godfrey tervezte. Tudta, hogy ennél többre is képes.

    Rengeteg időbe telt, de átalakította a történetet, új módszert talált arra, hogy a központi ötletet megvalósítsa, vagyis, hogy a római kori várost áttelepítse napjainkba. Az összeesküvés elsötétült, az alternatív idővonal világosabbá vált – a Novus Pompeii készen állt. Legalábbis Daniel szerint. A szerkesztőség és a kiadó igényelt még néhány fontos változtatást. De a Novus Pompeii átnevezése New Pompeii címre már nem érte az írót nagy traumaként, mivel a korábbiaknak köszönhetően megváltozott a dologhoz való hozzáállása. Immáron úgy gondolta, ez továbbra is az ő könyve, miközben megértette, hogy ezek az emberek vele együtt dolgoznak, hogy az a lehető legjobb és legsikeresebb legyen.

    Végül a fáradalmas munka meghozta a gyümölcsét, a New Pompeii kiadásra került Angliában, az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában, majd lefordították cseh és magyar nyelvre is, így hazánkban is elérhetővé vált Új Pompeji címen. Szerepelt a Financial Times és a Morning Star’s Book 2016-os listáján is. A British Fantasy Awards 2017-ben jelölte a könyvet a legjobb debütálás kategóriájában. A The Sun, az SFX, a Starbust magazin és számos blog is jó értékeléssel illette.

     

     

  • 50 éves Arthur C. Clarke méltán híres sci-fi könyve

    Kiadásának 50. évfordulóját ünnepli idén Arthur C. Clarke klasszikus sci-fi regénye, a 2001: Űrodisszeia.

    A történet akkor íródott, amikor a Holdra szállás még csak álom volt, majd még a megjelenés évében, 1968-ban meg is filmesítették. Az eredeti mű még ötven év távlatából is meghatározó darabja a sci-fi irodalomnak, a filmes változat pedig szintén kultuszdarabbá vált, hiszen azóta számos más filmben is feltűntek az egyes jelenetei.

    Az újonnan felfedezett fekete monolit jeleket küld a Szaturnusz irányába, minek következtében az emberek egy expedíciót indítanak naprendszerünk mélyébe, annak reményében, hogy talán idegen intelligenciával léphetünk kapcsolatba. Mielőtt azonban eljutnának a célig, katasztrófa éri a legénységet…

    Briliáns, kötelező és profetikus Arthur C. Clarke időtlen regénye, amely azzal a mindig aktuális témával foglalkozik, hogy hol is a helye az emberiségnek a világban.

    Az írót már számos befolyásos újság, magazin dicsérte:

    A Guardian a science fiction királyának nevezte. A New York Times azt írta, Arthur C. Clarke egy fantasztikusan jól tájékozott ember, ami a fizikát és a csillagászatot illeti, ráadásul az egyik legelképesztőbb képzelettel van megáldva, ami valaha is nyomdapapírra került. A New Yorker a science fiction kolosszusának nevezte az írót, a Time Magazin pedig a káprázatos jelzővel illette.