My Blog

Kategória: Irodalom

  • Mit tud felmutatni J.K.Rowling a Harry Potter mellett?

    J.K.Rowling mindig is a mágusfiúról és a köré épített világról lesz híres, de valójában írt néhány könyvet a Potter-univerzumon kívül is.

     

    Átmeneti üresedés

    Ebben a könyvben az írónő olyan témákat érint, amelyekre Harry Potter világában nem volt alkalma: drog, prostitúció, nemi erőszak, és folytathatnánk a listát… Vagyis a regény nem azoknak szól, akik a mágusvilágba menekülnének. Inkább egy ügyesen elmesélt történet, amely a modern Britannia néhány jelentősebb problémájával foglalkozik.

    Amikor egy jól ismert helyi politikus hirtelen meghal, Pagford városa politika politikai harctérré alakul, ugyanis nyitva marad a kérdés, hogy ki vegye át az elhunyt politikus pozícióját.

    Egyes interpretációk szerint ez a modern Britannia tulajdonképpen a muglivilág, amelyben Dudley él, az, amelyet Harry mágikus képességei miatt hátra hagyott. Valljuk be, ez nem is lenne egy rossz megközelítés.

    A könyvből egyébként egy minisorozat is készült, íme, a trailer:

     

     

    Cormoran Strike detektívsorozat

    A Robert Galbairth álnév alatt írt könyvsorozat a háborús veteránból lett londoni magánnyomozó, Cormoran Strike kalandjait követi. A sorozat eddig négy könyvet számlál (Kakukkszó, Selyemhernyó, Gonosz pálya, Halálos fehér), melyek közül a legutóbbit épp idén fejezte be az írónő.

    Igazából a bűnügyi műfajhoz nem sok újat tesz hozzá, viszont a két érdekes főkarakter, néhány ügyesen kidolgozott eset, vagy a modern témák régimódi struktúrákkal való feldolgozása jó választássá teszi ezeket a könyveket. Ráadásul szintén készült belőlük TV sorozat is.

     

     

    Very Good Lives

    Rowling a regényei és forgatókönyvei mellett számos nem fiktív esszét, könyvet is írt. Ezek közül a legismertebb igazából beszédnek indult. Az írónő 2008-ban, a Harvard diplomaosztóján mondott el egy  24 perces beszédet a kudarc jótékony hatásairól és a képzelet fontosságáról. Később ezt publikálták a Very Good Lives című könyv lapjain, néhány illusztrációval kísérve.

     

    A sort persze lehetne még tovább is folytatni. Van olyan nem Potter-univerzumos Rowling könyv, amit olvastatok?

  • A pizzafutár mögötti szamurájharcos

    A New York Times egy első számú besteller írójától származik ez a látomásos cyberpunk mese, amely több mint 84000 ötcsillagos értékelést kapott a Goodreadsen. Igen, Neal Stephanson Snow Crash című munkájáról van szó.

    A való életben pizzafutárként dolgozó Hiro a virtuális valóságban egy harcost testesít meg. A Library Journal folyóirat szerint a történet a nem túl távoli jövő szürreális utánzata.

    A Metaverzumban a harcos szamuráj nyakig belemerül egy új számítógépes vírus rejtélyébe, a neonfényű utcákon szaladgál egy felfedező-megsemmisítő küldetés miatt, a veszéllyel fenyegető ellenség nyomában.

    Időnként feltűnik egy-egy író, aki újradefiniálja azt, hogy hogyan is látjuk a világot. Neal Stephenson is egy ilyen író, a Snow Crash pedig egy ilyen regény. Összefonja a virtuális valóságot, a sumer mítosszal, és minden mással ami menő, és amit a kibernetikus értelem hozzá tud adni ehhez az óriási thrillerhez az információ korából.

    Innentől kezdve nem is kérdés, hogy mit olvassunk az augusztusi forróságban.

  • Feng shui és nyomozósdi egy igazán színes egyéniségtől

    Nury Vittachi cikkeket ír a Reader’s Digest magazinba. Komikus, szellemes megjegyzéseket bármiről, amit a világban lát. Kultúráról, egészségről, cybervilágról, utazásról, turizmusról, régi barátokról, családtagokról, mindenről, amihez csak kedve van. Az olvasók jókat nevethetnek ezeken az írásokon, hiszen rendszerint tényleg viccesek.

    De ki is ő?

    Újságíró, könyvíró, Srí Lanka szülöttje, aki a karrierjét Londonban kezdte, de most Hongkongban él angol feleségével, valamint két lányával és egy fiúgyermekével, akik mindnyájan kínaiak, örökbe fogadták őket. Talán ebből az egy mondatból is kiderül, hogy színes egyéniség. Számos újságírói és irodalmi díjat is bezsebelt már. 1990 óta ír fikciókat, nem fiktív regényeket és gyerekkönyveket is. Angolul publikálja őket, de lefordítják többek közt portugál és indonéz nyelvre is.

    Az ő nevéhez fűződik A feng shui detektív, amely szintén egy sokszor mókás, ám olykor elgondolkodtató történetet kínál. A komikus detektívregény hősei egy Szingapúrból származó feng shui mester, egy fiatal ausztráliai hölgy, egy indiai misztikus és néhány ázsiai rosszfiú. A sorozat öt kötetből áll, és több iskoláskorú filmkészítő is ajánlatot tett már a képernyőn való megjelenítés jogáért.

    A szingapúri feng shui mester egy ausztráliai hölgyet fogad asszisztenseként, kinek neve Joyce McQuinnie. A kettejük közti megértés meglehetősen érdekes. Wong pidzsin-angolt beszél, kiegészítve egy tankönyvből vett idiómákkal, továbbá hajlamos a rasszizmusra, szexizmusra, rendkívül pénzorientált, valamint kisállatokat eszik (ha csak lehetséges, élve). Ezzel szemben Joyce átláthatatlan ifjúsági nyelvet beszél, törekszik, hogy politikailag korrekt legyen és vegetáriánus. Igazán jó páros, nemde?

    A feng shui detektív eredetileg a Hongkong.com oldalon jelent meg az ottani közösségnek szánt történetként, ám a kétezres évek elején publikálni kezdték, és azóta számos nyelvre lefordították, így már magyarul is elérhető az első rész.

  • Lenyűgöző kiállítás és könyv Tolkien világáról

    Van egy kiállítás amit minden Tolkien rajongónak ismernie kell. A Tolkien: Maker of Middle-earth az angliai Oxfordban található és egy hihetetlen gyűjteményt mutat be, beleértve a kéziratokat, rajzokat és az számos más archivált anyagot az író karrierjéből.

    Ha valakinek nincs lehetősége személyesen ellátogatni a kiállításra, de nem szeretne lemaradni sem róla, akkor szert tehet egy kiállítási katalógusra is, egy hatalmas könyvre teli fantasztikus, lenyűgöző képekkel.

    A kiadvány feltárja a Tolkien tartós népszerűségét kiváltó kreativitást. Az illusztráció rendkívül bőséges; csaknem 300 képet láthatunk az író kéziratairól, térképeiről, rajzairól, a betűkről. A könyv leírja a Tolkien leghíresebb munkái mögötti kreatív folyamatot – beleértve A hobbitot,  A gyűrük urát és A szilmarilokat -, valamint személyes fotókat is tartalmaz és magániratokat, köztük több olyannal, amely korábban még nem került a nyilvánosság elé.

    A több száz kép közül hármat meg tudunk mutatni ízelítőként:

    A Megye térképének első vázlata

     

    Tolkien festménye A hobbit első amerikai kiadásához, 1937-ben. A képen látható a Gyűrű segítségével láthatatlanná vált Bilbó, amint Smauggal beszélget, aki az óriási halom kincsen terül el.
    A hobbit illusztrálásán kívül Tolkien megtervezte a könyv kötését és borítóját is. A kiállítás jegyzetei szerint a szerző négy színt szeretett volna használni, a kéket, zöldet, feketét és a pirosat, de az a kiadó szerint túl drága lett volna. (Bal oldalon jegyzetként látszik is, a piros ignorálására felszólító felirat.)

  • Kemény sci-fi, poénnal vegyítve

    A MI, Bob egy jó kis science fiction, némi komikus fűszerezéssel.

    A könyv nyitányában címszereplőnk, Bob Vegasban van egy tudományos kongresszuson. Bob amolyan furcsa fickó, imádja a tudományokat, a Star Treket és hát van egy saját software cége is. Amíg Vegasban van, meggyőzik őt arról, hogy fagyassza le a testét, hogy aztán a jövőbe ébredjen.

    De mi várja a jövőben? Bob teokráciában ébred. Szemben más hasonló témájú történetekkel, főhősünk azonnal elfogadja az új valóságot, s az író nem szentel oldalakat arra, hogy Bob azzal áltassa magát, hogy biztosan drog hatása alatt áll, vagy épp agydaganata van.

    Azzal, hogy Dennis E Taylor egy modern ember történetét meséli el, aki egy önreplikáns Neumann-szondává válik, megnyitja az egész univerzumot, és lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megvizsgálja azt egy olyan perspektívából, amelyet megérthet, amelyhez kapcsolódhat.

    Az író egy érdekes koncepciót használ. Nem egy újszerűt, de egy jól kidolgozottat. Az egész történet Bob karakterére támaszkodik, aki szerencsére egy vicces, okos, egy kissé scifi geek forma, erős erkölccsel. Személyisége nagy hatással van a regényre. A kulturális referenciák meglehetősen bőségesek, s ha felismerjük őket, akkor egyre csak fokozódik az olvasás élménye. Csak, hogy említsünk közülük, ott van Ackbar Admirális vagy Homer – ha ismerjük és kedveljük ezeket a karaktereket, akkor kétség sem fér hozzá, hogy a könyv nekünk való.

    Túl nagy jellemfejlődésekről egyébként nem beszélhetünk, viszont láthatjuk Bob különböző változatait, amit a szerző ügyesen old meg, a változatosság mindvégig megmarad, pont annyira, amennyire kell.

    Mindemellett az ábrázolt univerzum összetett és lenyűgöző, a Földtől, és annak minden problémájától kezdve más csillagrendszerekig. Némi filozófiai vonalat is visz Taylor a történetbe, felvetődik a kérdés, hogy mit jelent embernek lenni, élni, vagy éppen, hogy mi a jó, és mi a rossz.

    Összességében, egy szórakoztató kaland tárul elénk, egy élvezetes könyv, amit kár lenne kihagyni, különösen akkor, ha kedveljük a humorba ágyazott tudományos regényeket.

  • Háború a Békében

    Először is fontos tisztázni, hogy Joe Haldeman Örök békéje nem az Örök háború folytatása, ahhoz az Örök szabadságot kell kézbe venned. Az ideológiák viszont ugyanazok. Ráadásul biztató lehet, hogy egy Hugo-díjat és egy Nebula-díjat is bezsebelt már a könyv.

    A történet 2043-ban játszódik, amikor is nyugaton egy háború tombol, miután egy nukleáris csapás eltörölte az amerikai város, Atlanta egy jelentős részét. Az Egyesült Államok egy új csúcstechnológiával áll elő, a szinte elpusztíthatatlan humanoid mechákkal, amelyeket több száz mérfölddel távolabbról irányítanak, messze a valódi veszélytől.

    Julian Class számára még így is, a nagy távolságok ellenére is túl nagy a pszichológiai nyomás, nem tudja elviselni a háború borzalmait. Aztán viszont ő és társa, Dr. Amelia Harding egy meglepő felfedezést tesznek, amellyel akár képesek lehetnek elmozdítani az univerzumot: ez a felfedezés ugyanolyan csábító, mint amilyen rémisztő is egyben.

    A történet, amelyet Haldeman elénk tár, egy kissé erős. Az Örök háborúhoz hasonlóan, itt is világos a háború iránti ellenszenv.

    A karakterek teljes mértékben hitelesek, könnyen aggódni kezdünk az életükért, amit meggyőzően is játszanak. A szerző nem esik túlzásba azzal, hogy túlságosan védené őket, mint ahogy ez a legtöbb íróra jellemző. Úgy tűnik, Haldeman már-már szereti életveszélyes szituációkba dobni őket. Ez pedig azt jelenti, hogy a paradigmaváltás ellenére, egy pillanatra sem kell megfontolnunk, hogy kezünkbe vegyük-e a könyvet. A cselekmény alakulásával a feszültség hatékonyan működik, ami a regény végére éri el csúcspontját, így addig az olvasó tűkön ülhet.

    Kétségtelen, hogy Haldeman egy tehetséges író. Története az irodalom művészetének egyik remeke. A könyv klasszikus darab a science ficton irodalom történetében, egy  igazi sci-fi rajongó könyvespolcán ott a helye.

    (A vastrónon ülő Haldeman némi plusz töltetet ad a cikkhez, hiszen ki érezné hitelesnek az örök béke reményét a vastrón láttán?)

  • 5 ok, amiért Harry Potternek a Mardekárba kellett volna kerülnie

    Idén ünnepli a Harry Potter és a bölcsek köve USA-beli megjelenésének 20. évfordulóját, és így számos vitatéma újra előtérbe került a fanok körébe: Umbridge vagy Voldemort a rosszabb? Piton inkább jó vagy inkább gonosz? Melyiket választanánk a Halál ereklyéi közül? Az hogy mindezek a témák még ennyi év után is lázba hozzák a rajongókat, csak azt bizonyítják, hogy J. K. Rowling egy csodálatos világot teremtett. És akkor még egy visszatérő kérdés: A Teszlek Süveg vajon jó helyre osztotta be Harryt?

    A Süveg, mint tudjuk, makacsul kitart amellett, ahogyan döntött, soha nem ismerné el, hogy valakit rossz házba rakott. Mégis, Harry igen közel volt ahhoz, hogy a Mardekárba kerüljön, a Titkok kamrájában ráadásul még utalnak is rá, hogy talán jó lett volna, ha a zöld-ezüst házba kerül.

    Járjuk át kissé ezt a visszatérő rajongói kérdést, s nézzünk öt tényt, ami miatt Harry akár mardekáros is lehetett volna:

    1.Voldemorttal való kapocs

    Ahogy az A Halál ereklyéiből kiderült, Harry és a Nagyúr egy őstől származnak, hiszen mindkettőjük felmenői a Peverellek. Talán nem is a származása a legmeglepőbb Harrynek, hanem a Peverell testvérek egyes mágikus tárgyai. Hősünk Ignotus Peverell leszármazottja, aki a láthatatlanná tévő köpenyt birtokolta. A tárgy, amely lehetővé tette Ignotus számára, hogy megtévessze a Halált. A köpeny generációról generációra öröklődött, mígnem Harryhez ért, aki mint láthattuk, nem egy ravasz vállalkozás során hasznát tudta venni.

    2. Igencsak ambiciózus

    Harryt is, és minket, olvasókat is abba az irányba vezetnek, hogy ne szimpatizáljunk a Mardekárral. Hataloméhes bagázsnak vannak beállítva, ambiciózus típusok, akiknek törekvéseik viszont csak felületesek: pénz, hírnév, dicsőség. Ez egy téves perspektíva: Hermione például erőteljesen vágyik a jó jegyekre, határozottan ambiciózus, az ő törekvései azonban nem tűnnek olyan rossznak, mint amikor a mardekárosok hasonló elszántságot mutatnak. Harryben hatalmas az eltökéltség, ami minden könyvben megnyilvánul, mindig elszánt a célja elérése érdekében, bármilyen áldozattal is kerül szembe. Egy gyerek, aki tudja, mit akar, és el is éri azt. Vagyis a természetében van némi erőéhség, valamint minden ellenkezése ellenére egy kis hőskomplexus.

    3. Ravaszság

    A megtévesztés néha igen fontos a cél elérésének érdekében. Egyesek azzal érvelnek, hogy Harry halovány hazugságai és enyhe manipulációi megbocsáthatóak, mert legtöbbször akkor alkalmazta őket, amikor úgy gondolta, a nagyobb jó elérése érdekében cselekszik. A hazugság és a manipuláció definíciója viszont nem veszi figyelembe a végcélt. És ezzel vissza is érünk az elkötelezettség dologhoz: Harry ugyebár az a kisgyerek, aki tudja mit akar, és néha piszkosul játszik azért, hogy azt megkapja, elérje.
    Vegyünk egy példát: A bölcsek kövében, amikor a könyvtár végében található zárolt részbe kellett mennie Harrynek, a láthatatlanná tévő köpenyt használta. Sőt, igazából elég sok alkalommal vette igénybe a varázstárgyat: bejutni Roxmortsba, Draco után nyomozni a Roxfort Expresszen, vagy minden más alkalommal, amikor olyan helyen volt, ahol nem kellett volna, gyakran alattomosan nyerve ki így értékes információkat. Azt se feledjük, hogy hányszor alkalmazta a Százfű főzetet, vagy épp hogy milyen fontos információkat akart eltitkolni a horcruxokról Ampók elől, amikor az segítséget ajánlott a Gringottsba való betöréshez.

    4. A szabályok figyelmen kívül hagyása

    Nos, ez már rögtön az elején elkezdődik, hiszen a gyámjai nem engedik, hogy a Roxfortba utazzon. Aztán ott van az is, hogy beszivárgott a Mágiaügyi Minisztériumba… kétszer.  És persze sorolhatnánk a kisebb-nagyobb szabálysértéseket.

    5. Megkérdőjelezhető bátorság

    A griffendélesek egyik legfontosabb tulajdonsága a bátorság. Harry bátorsága szorosan kötődik ahhoz az elhatározásához, hogy szükség van rá, hogy hős legyen, aki vakmerően rohan a veszélyes helyzetekbe. Viszont van, hogy mindez rossz véghez vezet: Piton nem is akarta ellopni a követ, Dumbledore nem engedte volna, hogy Gabrielle megfulladjon a második feladatnál stb.

    Amikor a Teszlek Süveg arra gondolt, hogy Harryt a Mardekárba teszi, fel is villantotta Harrynek ezt a lehetőséget. Bekerülni egy olyan házba, amelyet mindenki utál, amely csupa negatív hírnévvel bír, bátor választás lett volna. Ő lehetett volna az, aki megváltoztatja ezeket a negatív előítéleteket. Vajon a Griffendéllel a könnyebb utat választotta, és az igazi bátorság a Mardekár lett volna?

     

    Mindez persze nem jelenti azt, hogy Harry ne lett volna bátor, vagy ne lett volna pozitív jellem. A történet mai napig zseniális, olyan könyvsorozat, amelyet le se lehet tenni, amely miatt ki tudja hány és hány gyerek (vagy akár felnőtt is) szerette meg az olvasást, és amelyet újra és újra elő kell venni. Az ilyen újraolvasások eredményezhetik az új nézőpontba helyezést is, mint például mi lett volna, ha Harry nem a Griffendél tagja lesz.  De ne aggódjunk, a Teszlek Süveg tudja a dolgát, ahogy Rowling is.

     

  • A Teszlek Süveg és az Affinitások

    Egy kis szociodinamikával kezdődik az a sajátos „tudományos” folyamat, amely a pszichédet, génállományodat és más jellemvonásaidat méri és kategorizálja. Ha szerencsés vagy, bejutsz a 22 fő kategória egyikébe, az Affinitásokba. Egy kis kedvcsináló Robert Charles Wilson Affinitások című művéhez:

    Egy ilyen csoportba tartozni csodás dolog. Az Affinitások osztoznak szemléletmódjukban, nézőpontjaikban, és közvetlen kapcsolatban állnak egymással. Mindemögött az Ineralia áll, az uralja az Affinitás-csoportokat. Az emberi faj legrégibb problémája az együttműködés: együtt dolgozni, hogy többre jussunk, mint amire képesek lennénk egyedül. Ők viszont szó szerint emberfelettiek: sokkal többet tudnak tenni, mint amire az emberek egymagukban képesek; kevesebb vitával, zsivajjal és félreértéssel, mint bármely közösség az emberi történelem során.

    Központi személyünk Adam Fisk, aki basáskodó, erőszakos apja mellől az első adandó alkalommal eltűnik New York állambeli kis szülővárosából. Egy torontói művésziskolába kerül, és nagymamája honorálásából éldegél.

    A nagymama viszont váratlanul meghal, és vele együtt az anyagi támogatás is. Adamnak döntenie kell: visszamegy az apjához, abba a kegyetlen világba, amit maga mögött hagyott, vagy talál valami más lehetőséget, aminek segítségével a városban maradhat és új életet kezdhet. Összekapargatja a pénzt egy affinitás tesztre, és elmegy a helyi InterAlia irodába.

    Szóval így kerül be Adam a legnagyobb csoportba, a Tau-ba. Az InterAlia, mondhatni, egy kicsit úgy funkcionál, akár csak a Teszlek Süveg. Ezen a hasonlaton továbbhaladva pedig, az Affinitások az egyes roxforti házak. A tagok a kezdetektől fogva mélyen kitartóak egymással szemben. Az Affinitások doktorai, tanácsadói hihetetlen hatékonysággal képesek együttműködni társaikkal, a főnökök és az alkalmazottak pedig könnyen megtalálják hogyan is boldoguljanak közösen.

    Az affinitástagság egyfajta identitást jelent, amely viszont teljesen attól függ, hogy ez az óriási, idétlen vállalat mennyire látja valakiben a pénzpotenciált. Ez pedig elfogadhatatlan. Ahogy az Affinitások növekednek a gazdaság, a befolyásosság terén, az InterAlia egyre inkább célkeresztbe kerül, és ő maga is egyre csak növekszik.

    A spoilermentesség kedvéért viszont nézzük inkább azt, hogy Wilson hogyan építi fel történetét.

    Az internet felkapottságának egyik titka, hogy olyan embereket találhatunk és szocializálódhatunk velük, akik ugyanolyan furcsák, mint mi magunk vagyunk.  Van abban valami kellemes élvezet, ha rokonszelleműekkel kerülünk egy közösségbe. Az internet segítségével pedig rendkívül egyszerű olyanokat találni, akiket ugyanazok a dolgok érdekelnek, mint minket, ugyanazt akarják, mint mi.

    Wilson története ezt ragadja meg egy igen mély szinten – a maga szédítő optimizmusával és a hatalom izgalmával. Leírja annak a krónikáját is, hogy ezek a közösségek miképp küzdenek azokban az intézményekben, amely kontrolálja őket.  Mérlegeli ezt a küzdelmet és beszél arról is, hogy a nemzeti kormányok és a megavállalatok hogyan kezelik ezeket az új, erőteljes, nem állami szereplőket.

    Aztán, amikor már azt hiszed, tudod, hova akar kilyukadni az író, hirtelen hoz egy váratlan csavart…

    Az Affinitások egy többpólusú jövőt helyez elénk, ahol konfliktusok persze minden szinten akadnak, hiszen a technológia mélyreható hangsúlyt fektet a társadalmi státusra. A kérdésekre pedig sosincsenek egyszerű válaszok.

    Mint ahogy az Wilsonra jellemző, egy elképesztő, kalandos történetet kapunk. Egy olyan regényt, amely baljósan jósolja meg a jövőt.

  • Újabb Metropolis címek e-könyv formában!

    Mindenki örömére, újabb nyolc könyvünk került e-book formátumban is elérhetővé. Így most már azok is élvezhetik köteteinket, akik kényelmesebben szeretnének olvasni.

    Az alábbi nyolc könyv jelent meg e-könyv-ként, a linkre kattintva rögtön megrendelhetőek!

    Fagyott Égbolt 2

    2010 – Második Űrodüsszeia 

    STALKER – Hadműveleti zóna 

    Ellenpont 

    Portál 

    Visszhangok szimfóniája 

    Konkurensek 

    Portré négy ülésben 

  • Mi lesz, ha az elektronikus bárányok és a hosszú álom találkoznak?

    Robert Kroese Tudatzavarának eredeti címe The Big Sheep, amiből talán már nem is olyan nehéz asszociálni, hogy mely művek inspirálták az írót. A cím két másik mű címének vegyítése, Raymond Chandler 1939-es mestermunkája, a The Big Sleep (Hosszú álom) és Philip K. Dick 1968-as posztapokaliptikus klasszikusa, a Do Androids Dream of Electric Sheep? (Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?) egybeforrasztása.  A kérdés már csak az: méltó-e ez a könyv a két klasszikus nevéhez? A válasz, szerencsére igen.  Kroese sokat merít a chendleri hangulatból és Dick gonzó koncepciójából, miközben hozzáadja alkotásához a saját harmadik dimenzióját, a humor eszközét.

    A Tudatzavar a közeljövő Los Angelesében játszódik, egy olyan gazdasági összeomlás után, amely a varos egy részét elszakította a többitől. Ebben az új városban két nyomozó, Erasmus Keane és Blake Fowler próbálja megoldani a hiányzó génmódosított bárány rejtélyét. Nem sokkal ezután a páros új feladatot kap: egy Priya Mistry nevű, méltán híres színésznő arra gyanakszik, hogy egy bérgyilkos célpontja.

    A két nyomozás persze összemosódik, de elég ravasz módon. Kroese mesterien szövi a cselekményszálakat. Egy magabiztos leendő hadúr, Mag-Lev megpróbálja megragadni a hatalmat, ami egy olyan hatást vált ki, ami fenyegeti a Keane-Fowler ügyet. Mindeközben persze más tényezők is nehezítik a nyomozók munkáját…

    Kroese története bonyolult, lépést tartani vele üdítően könyörtelen, emellett viszont nem marad el a nevetés sem. Fortélyos, furcsa szójátékok, és olyanok amiken felsóhajtunk. A könyv humora nem csak megadja a hangulatot, de a karaktereket is átfedi. Párbeszédeik pörgősek, élesek,  hamar világossá válik, hogy Kroese-re egy harmadik nagy is hatással van: Arthur Conan Doyle. Az őrült zseni Keane és az egyáltalán nem ostoba Fowler közötti dinamizmus tisztán emlékeztet a Holmes-Watson párosra – egészen Fowler első személyes elbeszéléséig. A filozófiai elmélkedések csak úgy repülnek a levegőben, gyorsan és vadul. És persze tréfásan. Egy ponton Fowler meg is jegyzi, hogy soha nem vezetett semmi jóhoz, ha egy rosszfiú Nietzsche-t kezdett idézni.

    Kétségtelen, hogy ezzel a munkájával Krouse a megnevezett íróknak tisztelgett.