Kategória: Hírek

A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2018-as év első felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini-interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. Mostani interjúnkban Fedina Lídiával (Virokalipszis) beszélgettünk arról, milyen íróként fordítani, s továbbá egy új könyvünkről, Robert Kroese Tudatzavaráról.

Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
Kihangsúlyoznám, hogy én elsősorban író vagyok, és csak másodsorban fordító. Viszont úgy gondolom, hogy ez jó dolog, mert a fordításhoz nem az idegen nyelvet kell kiválóan ismerni, hanem a magyart. Nagy példaképeim Karinthy Frigyes és Arany János, akik maguk is sokat fordítottak, de hosszan sorolhatnám az író-fordítók sorát. Én véletlenül lettem fordító: felkértek, és megpróbáltam. Mivel gyógyszerész a végzettségem, szakfordítással kezdtem a Medicina könyvkiadónak, majd az Egmont Hungária kiadónál, akiknél egy mesémet szerettem volna megjelentetni (amiből, sajnos, nem lett semmi). Később felajánlották, hogy próbáljam meg lefordítani Lemony Snicket: A balszerencse áradása című ifjúsági regénysorozatát. Ebből később Jim Carrey-vel film is készült, és akkor dolgoztam a Dreamworksnek, mint a magyar nyelvi változat supervisora.

Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
Mondhatom, hogy már az anyatejjel szívtam magamba. Szüleim a Galaktika magazin első előfizetői közé tartoztak, azóta is őrzöm az első számokat.

Kedvenc könyv és film a zsánerben?
Mindig nagyon szerettem Zsoldos Péter írásait, a Viking-sorozat meghatározó élmény volt, ahogyan Isaac Asimov Alapítvány trilógiája és a robotos könyvei is. A Ray Bradbury novellából készített Mennydörgő robaj című időutazásos film nagy kedvencem, azt hiszem ez ihlette még nagyon régen a tavaly írt „Hullám” című novellámat. Nem szégyellem bevallani, hogy Star Wars fan vagyok (az első trilógiáé, a Zsivány egyes egyáltalán nem tetszett), és csodálatosnak találom a Star Trek világát is, ahol az emberek annyira jók. Csillagkapu rajongó is vagyok, majdnem minden filmjük megvan, itt azt szeretem, hogy a legtöbb részben nem látom előre a megoldást. Végül semmiképpen se felejtsem el említeni Michael Chrichton Jurassic Parkját, de ez esetben a könyveket sokkal jobban szeretem a filmeknél, kivéve az utolsó filmet, mert abban lenyűgöz a játék a raptorokkal.

Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
Novelláimat ajánlottam a Galaktikában való megjelenésre, és 2007 augusztusában, vagyis éppen tíz éve jelent meg az első novellám a 209-es számban. Ekkor már túl voltam egy egész sorozat ifjúsági regény fordításon, és hat évvel később az Írószövetségben az egyik sci-fi esten bátran megkérdeztem Németh Attilától, hogy nem próbálhatnám-e ki magam fordítóként náluk. Próbaként Parke Godwin „Aprópénz” című rövid írását kaptam, ami 2013 augusztusában jelent meg a 281-es Galaktikában. Úgy látszik az augusztus az én első megjelenéses hónapom 🙂

Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
Mivel időnként nem létező dolgoknak kell nevet adni – illetve úgy fordítani, hogy az valóságosnak tűnjék -, azt kell mondanom: igen, egy kicsit másként kell a sci-fihez hozzáállni, mint az egyéb irodalomhoz. Persze a szakfordításokban is gyakran előfordul, hogy egy egész nyelvezetet kell magyarítani – de ott a téma szakemberei segítenek ebben. A sci-finél legfeljebb azt nézhetem meg, hogy hasonló dolgokat hogyan fordítottak le. Itt jön be az, hogy egyes kifejezések már „felhasználódtak”, az olvasók tudatába más tartalommal épültek be, például a jelen fordításban (Robert Kroese: Tudatzavar) a Disincorporated Zone nem fordítható zónának, bármennyire szeretném is, mert az a Sztrugackij-fivérek Stalkeréhez már „elhasználódott”.
Én nem szeretem, amikor a fordító lustaságból, vagy idő hiányában az idegen szavakat nem fordítja le, hanem csak elferdíti. Igyekszem mindent magyarul átadni, mi nem „vakondot füstölünk ki”, hanem „nyulat ugratunk ki a bozótból”, bármennyivel egyszerűbb is tükörfordítást adni az előbbinek.

Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Tudatzavar) fordításánál?
A megfelelő nevek megtalálása mindig kihívást jelent, hogy aztán ne a szerkesztővel kelljen gyötörnünk egymást a javítással. Itt a Zóna helyett keresek még megfelelő szót. Fontos azonosulni a szerző stílusával, Kroese viccesen ír, ezt ügyesen kell visszaadni, hogy magyar is legyen meg jópofa is úgy, ahogyan a szerző akarta. Én, talán mivel magam is író vagyok, nagy tiszteletben tartom a szerzőt, és igyekszem mindent úgy csinálni, mintha ő maga készítené a fordítást.

Olvasóként hogy tetszett a könyv?
Bevallom, sosem olvasom el előre a könyvet, mert a fordítás végére belehalnék az unalomba – inkább utólag javítom vissza az elejét, ha a végén kiderülne valami turpisság. Így aztán az utolsó fejezeteket mindig gyorsabban csinálom meg, mint az elsőket, mert izgalommal várom a végkifejletet. A Tudatzavarnak még az elején járok, de kíváncsi vagyok, hogy mi fog mindebből kisülni – szerintem nagyon jó a felvezetés, megragadja az olvasó fantáziáját. Tetszenek a karakterek – a főhősök a Sherlock Holmes – Watson párosra emlékeztetnek. Egyébként nem mindig tetszik az, amit fordítok, de ezzel nem így van. Ezt élvezet csinálni.

A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
Feltétlenül. Kroese nem bonyolítja agyon a mondanivalóját, nem használ szlenget, amit nagyon nehéz fordítani, és élvezem a humorát. Szórakoztat.