Kategória: Film

  • A függetlenség napja 2: itt az előzetes

    2016 nyarán, az első film 20 éves évfordulójára mutatják be a maga idejében óriási sikert aratott A függetlenség napja folytatását. Ezúttal nem lesz az alieneket puszta ököllel kiütő Will Smith, továbbra is lesz viszont Jeff Goldblum (meg a papája), Bill Pullman és Vivica A. Fox. És új arcként feltűntik Liam Hemsworth.

    A sztori szerint az emberiség húsz éve a következő összecsapásra készül, és a földönkívüliek technikájának felhasználásával a saját katonai erejét fejleszti. De az újabb invázió minden képzeletüket felülmúlja.

    A trailer alapján a második rész is megőrizte az eredeti film stílusjegyeit: felhőből előtörő óriási anyahajók, mindent beterítő, gigantikus árnyék, patetikus harcra lelkesítés, és rengeteg egyszemélyes harcigép csatája. A december 13-án megjelent előzetest egyetlen nap alatt 2,5 millióan látták.

     

     

     

  • A Térség sorozatpremier

    November 23-án hivatalosan is elindult a Térség sorozat a SyFy csatorna online stream-jén. A TV-ben való sugárzásra még várni kell december 14-ig, onnantól hetente lesznek elérhetőek az újabb epizódok.

    A Térség (The Expanse) sorozat létrejöttéről, és hátteréről korábban már írtunk, de most nézzük meg, milyen lett a debütálás. Vajon képes lesz a könyv nyomdokába érni a széria?

    Vigyázat, a cikkben elszórva SPOILER-ek találhatóak.

    A történet igyekszik szorosan kapcsolódni a könyvhöz, de mégis bemutatják Chrisjen Avasaralát, aki csak a jóval távolabbi cselekményekben kellene, hogy részt vegyen. A megjelenése nem feltétlen hiba, de így a későbbiekben kuszává válhatnak az ok-okozati összefüggések. Például a különböző politikai harcok és erődemonstrációk révén fog majd nagyobb szerepet kapni Avasarala, aki nagy hatással lesz főszereplőnk, Jim Holden jövőjére, és egy háború-közeli feszültség folyamatos résztvevőjeként is funkcionál majd. Ellenben, ha ezeket ellövik már az első évadban, akkor teljes káosz lesz a történetre nézve. De ne rohanjunk ennyire előre!

    A Térség története a Naprendszerünkben játszódik, 2-300 évnyire a jövőben. Sikerült kolonizálni a környező bolygókat, holdakat, és az emberek kirajzottak az űrbe. Ennek okán kisebb-nagyobb változásokon mentek keresztül az emberek az evolúció jóvoltából; más a gravitáció, más az adott hely oxigén-tartalma, sok, apró részlet eltérő, így az emberi test is eltérő lesz. Nem beszélve a rengeteg kultúra összemosódásáról, amely eltérő akcentust eredményez a különböző népeknél. Az emberek természetesen más és más politikai, társadalmi nézeteket vallanak, és igyekeznek jogukat formálni az adott planétára. A Föld, a Mars és a Külső Bolygók Szövetsége folyamatosan, hidegháború-szerű időszakban tengetik mindennapjaikat, egyelőre csak a politika eszközeit használva. Egy apró szikra is elég lenne ahhoz, hogy minden robbanjon, és űrbéli háború kerekedjen. Ahogy azt sejthetjük, e szikra kipattanásához nem sok hiányzik.

    expanse cast

    A tényleges történet a Ceresen kezdődik, ami a talán legfontosabb űrkikötő. Logisztika, infrastruktúra és gazdasági szempontból elengedhetetlen csomópont. A törpebolygón található a Star Helix Biztonsági Szolgálat, melynek mindig kalapos nyomozója új feladatot kap. (Miller (Thomas Jane) karakterét bámulatosan eltalálták a sorozat készítői: meg mernék esküdni, hogy pont így képzeltem el olvasás közben.) Feladata, hogy megkeressen egy elkeveredett lányt, aki nem más, mint az egyik legnagyobb vállalat fejesének lánya. Ám első megjelenése mindinkább a Ceres folyton nyüzsgő mindennapjait hivatott megmutatni. Szó szerint mindenféle kultúrájú és kinézetű ember éli mindennapjait a kicsit „gettónak” tűnő égitesten. Törvény, mint olyan nem létezik, a biztonsági szolgálat feladata elkapni minden bűnözőnek titulált egyént. A noir hangulat itt tökéletesen átjött. Minden részletre odafigyeltek a készítők, a sajátos akcentusokra, mozgásra, gesztusra, arcberendezésre is. A háttérben a fények, világítások pazarul hangulatosak. Millerből egyelőre nem sokat kapunk, majd a későbbiekben lesz nagyobb és komolyabb szerepe.

    A leglényegesebb cselekményszál pedig a Canterbury nevű jégbányász hajón kezdődik, ahol Jim Holden (Steven Strait) tevékenykedik. Nem vágyik elismerésre, feljebb jutásra, mégis megkapja a parancsnokhelyettesi címet, amit nem is akar elfogadni. Észrevesznek egy segélyhívó jelet, ami a Scopuli nevű űrhajóról érkezik, és mint hivatalos űrjármű – a Canterbury-nek kötelessége megnézni, van-e túlélő. Holden saját csapattal megy oda egy kisebb űrcsónakkal, ahol egyre több furcsa dolog tűnik fel nekik. Először kalózcsalira gondolnak, de hamar rájönnek, hogy ez nem az, aminek látszik. Ekkor üt be a krach, és így ér véget az első epizód.

    Megfigyelhető, hogy az űrhajókat is, ügyelve a részletekre, gondosan megtervezték. A fények mindenhol „fémesnek” hatnak, minden szürkés, feketés, és ez ráül a Térség alap hangulatára is. Ezt nem negatívumként hozom fel, hiszen ilyennek is kell, hogy legyen a sorozat. Egyszerre sötét, mély, kilátástalan, mégis van benne valami megmagyarázhatatlan könnyedség. Holden karaktere már nem igazán annyira átütő, mint Milleré, és egy ideig nem is fogok megbarátkozni vele, bár ez is lehet a céljuk. A könyvben mindig ügyelnek a kettősségére, miszerint egyszerre imádja, és gyűlöli mindenki. Ha valóban így akarták a készítők, akkor emelem kalapom. A legénység többi tagja viszont egyelőre üres. Leginkább Amos-ra voltam mindig is kíváncsi, aki egy erős, izmos, mindig szitkozódó, kemény, ám kedélyes fickó. A sorozatban figyeltek arra, hogy tényleg egy kigyúrt férfiról legyen szó, de csöndes. Olyannyira, hogy egyetlen mondata volt eddig csupán. Remélem, dolgoznak majd rajta és kiforr a karaktere, mert sok potenciál rejtőzik benne. Naomi (Dominique Tipper) és Alex (Cas Anvar) szintén jól megválasztott színészek, illenek a szerepre, de eddig semmi egyéb érzelmet nem váltottak ki belőlem.

    Expanse_tycho_station

    Viszont akkor sem tetszik, hogy Avasaralát máris beletették, még ha csak aprócska szerepet is szántak neki. A kőkemény, szigorú, folyton káromkodó, határozott asszonyból semmit sem láttunk. Nem sugároz tekintélyt, erőt, csak úgy van.

    Összességében, ha tartják a szintet (vagy emelnek rajta egy kicsit) elképesztő sikeres lehet a Térség. Van, amin lehetne javítani, de a felvezetés – az első rész – jobban sikerült, mint vártam. A mércét magasra tettem, és ha megugrani nem is volt képes, éppen, de átcsúszott rajta, ami nagy szó, hiszen nem ez szokott lenni a tendencia. Az atmoszférával rengeteget törődtek, és nem győzöm kiemelni, mennyire jól tették. A színészek azért lehetnek furcsák, mert nem „szokványosak”, de ez direkt van így. A könyv lapjain szereplő leírásokat bámulatosan el tudták kapni, emiatt jár a piros pont. Van azonban valami, ami hiányzott még az első részből. Ezt, ha fogóval húznák is ki belőlem – nem tudnám megmondani mi lehet. Talán a tartalomból, vagy, mert hirtelen markolt fel sok szálat a történet, és egy rész alapján nem tudtak mit kezdeni vele? Nem tudom. Azt viszont igen, ha továbbra is jelen lesznek a kis részletek, akkor sokkal többé tehetik a szériát, mint egy átlagos science fiction mű.

  • 100 évre időkapszulába zárnak egy új mozifilmet

    Vajon átvészelheti-e háborítatlanul egy évszázad viszontagságait bármely művészeti kincs, amelyet időkapszulába zárnak?

    Az utóbbi időben folyamatosan nyílnak fel ezek a kapszulák, és tárják elénk a múltnak egy kicsiny szeletét. Legjellemzőbben építkezések, épületfelújítások alkalmával találkozhatunk velük, de tártak már fel időkapszulát Magyarországon nem csak templomi ásatások során, hanem a gödöllői Erzsébet királyné-szoborban is, 2011-ben. Az utókornak való, ilyen módú, ám sajnos egyirányú üzenetküldés láthatóan mindig is foglalkoztatta az emberi kíváncsiságot. A szoborban, melyet 1901. május 1-én állítottak, azt írja a múlt krónikása, hogy „Ti pediglen derék utódaink, ha ezen legnemesebb érzelmeinkkel állított emlék, melyet mi szent ereklyeként fogunk őrizni s amelynek szeretettel való gondozására titeket is kérünk, a századok súlya alatt mégis romba dőlne, állítsátok azt fel újból a magyar haza mindenkori védőangyalának, Erzsébet legjobb királynénknak emlékére s még haló porainkból is hálás köszönetünk száll érte felétek.” E sorokat olvasva azonnal tapinthatóvá válik, hogy mennyit változik a nyelvi kifejezőkészség, életszemlélet és a hétköznapi viselkedéskultúra. Vajon gondolta-e volna valaha az üzenet írója, hogy 110 évvel később már a Magyar Királyság, és a Monarchia is történelem érettségi tétel lesz csupán a polgári középiskolákban?

    Léteznek különösebb időkapszulák is, melyek nem kézzel írt üzenetet, hanem tárgyi emlékeket őriznek meg a jövő nemzedékei számára. 2012-ben a General Electric archívumában leltek rá egy időkapszulára, amelyben öt régi villanykörtét találtak. Az esetet az teszi igazán bizarrá, hogy az ötből három körte még működött is! A 60 voltos eszközök halvány fényt adtak, amikor egy átalakított konnektorba dugták őket ellenőrzés céljából. Érdekességképpen muszáj megjegyezni, hogy a GE raktárából ugyanebben az évben százéves elektromos autótöltő, és 1939-ből származó napelem is előkerült.

    Az irodalom szintén ráharapott már az időkapszulák ötletére. A múltban többen próbálkoztak már azzal, hogy felvázolják az elképzelt jövőt, sőt, megtippeljék, milyen lesz az emberiség és világa 100 év múlva, gondoljunk csak Jókai művére, A jövő század regényére, és más, hasonló írásokra, melyekből a Galaktika már közreadott egy kis ízelítőt 300. lapszámában. Ám az irodalom ezúttal másképp próbálkozik: A Future Library Projet-et egy Katie Peterson nevű művész hozta létre kifejezetten azzal a céllal, hogy 2014-től kezdve minden évben félretegye a jövő olvasói számára egy híres szerző felajánlott, még ki nem adott művét. A kéziratokat az az oslo-i Deichmanske Hovedbibliotek őrzi, és szerzői közé 2014-ben csatlakozott a híres kanadai írónő, a galaktikában is megjelent Margaret Atwood, valamint A Felhőatlaszt is jegyző David Mitchell. Szívfájdalom ez a szakmának és az olvasóknak is egyaránt, mert letétbe helyezett, kiadatlan műveiket mi száz év múlva már nem fogjuk olvasni (hacsak a következő évtizedekben bárki számára elérhető technológiává válik a fagyasztott mélyalvás). Atwood úgy nyilatkozott ez ügyben, ahogy egy vérbeli profi tenné: könyvét azért őrzi meg az utókor számára, hogy ne rakódjon rá a jelen kritikájának visszhangja, hogy ne tegyék hasonlatossá kortárs művekhez, és hogy – akkorra már eltávozott íróként – ne kelljen megélnie esetleges negatív visszhangokat. Itt pedig magától adódik a gondolat: ha ez működhet irodalmi berkekben, vajon a mozgóképi kultúrkör is magáévá tudná-e tenni az elképzelést?

    289317
    És igen! El is érkeztünk a napokban szenzációt keltő hírhez, miszerint leforgott az első olyan film is, amelyet kifejezetten időkapszulába szántak. Az alkotó Robert Rodriguez rendező és John Malkovich színész, a film címe pedig 100 Years. A Malkovich-rajongók számára külön szívfájdalom lehet, hogy a filmet csak 2115-ben fogják bemutatni, addig egy időzített széfbe zárják a kópiákat XIII. Lajos francia uralkodó Cognak-i házában. Aki az utóbbi információra esetleg felhúzta volna a szemöldökét, annak eláruljuk, hogy az időkapszula-akció egy reklámpromóció része. A Louis XIII. Grand Champagne Cognak egy rendkívül drága, száz évvel ezelőtt palackozott ital, a promóció célja pedig az volt, hogy összekössék a múltat a jelennel és a jövővel. A film kapott három előzetest is, melyek jeleneteiről hangsúlyozzák, hogy NEM szerepelnek az eredeti filmben, tehát nincs lehetőség a legapróbb kiszivárogtatásra sem. Ezek a teaser-ek mind egy-egy lehetséges jövőképet festenek fel, szerepel bennük az 1940-50-es évek jövőelképzelései nyomán felvázolt retro világ, egy high-tech jövőkép, és a mostani években oly kedvelt disztópikus elképzelés. A film bemutatójára szétküldtek 1000 darab fém meghívót is a jelen befolyásos személyeinek. Ha valaki lenne olyan mázlista, hogy kapott egyet, alaposan őrizze meg unokái számára, hiszen az utókornak akkor már nosztalgikus hangulatot keltő, projektoros filmvetítésben lehet majd része. A film lejátszásához szükséges eszközöket ugyanis szintén mellékelték a tekercshez, pusztán a biztonság kedvéért – végül is sohasem lehet tudni, hogy a jövőben mindez elavult technikának, vagy varázslatos újrafelfedezésnek fog-e hatni, akárcsak számunkra a száz éves villanykörték.

  • Hamarosan indul a Térség sorozat

    Aki még idén nem találta meg az aktuális SF-sorozatot, amit nézhetne, akkor érdemes lesz odafigyelni a hamarosan debütáló The Expanse (A Térség) szériára.

    A Térség ciklus első kötete, a Leviatán ébredése című könyv 2011-ben jelent meg, azóta már hat rész is elhagyta a nyomdát. A hamar jött siker miatt a SyFy csatorna úgy gondolta, igazán jó ötlet lenne egy sorozatot indítani belőle. A készületek, és egy minimális hype után azonban az egész projekt mintha elhalt volna. Nem kaptunk trailert (csak egy ízelítőt, amivel nem igazán lettünk okosabbak), se képeket, de még nagyon infókkal se bombázták a nagyérdeműt. Idén januártól egészen májusig szó szerint semmit nem osztottak meg a kíváncsi érdeklődőkkel. Jogosan hihettük azt, hogy mégsem lesz semmi a sorozatból, el sem készül, és várhatjuk, amíg más megveszi a jogokat – ha megveszi.

    Szerencsére nem így történt, és július környékétől folyamatosan jöttek a posztok. Lassacskán kiderült, hogy mikor lesz a tervezett indítás, és sikerült egy épkézláb előzetest is megosztaniuk a San Diego Comic Conon.

    Hatalmas, mindent megrázó hype-ot nem kap még mindig, a The Expanse Facebook oldalon néha egy-egy képet, vagy újdonságot megosztanak, de alig lehet tudni valamit a sorozatról.

    expanse cast

    A történet vesézését meghagynám a premier utánra, de tömören megpróbálok egy képet adni magáról a Térségről.

    Ahogy egy űroperához illik, a jövőben járunk, valamikor a 2200-2300-as években. Az emberiség sikeresen kolonizálta a Naprendszert, s minden szerepet kapott bolygó, kisbolygó saját társadalommal, ökoszisztémával, gazdasági előnnyel, hátránnyal rendelkezik, ami nem kevés feszültséget generál a szereplők és a sztori szempontjából is a későbbiekben.

    A könyv hangulata igen sötét, már-már noir, és igyekszik a sci-fi határain belül realisztikus maradni: az űrutazáshoz idő kell, az embereket fizikailag megterhelik a különböző gyorsulások. A bolygókon más és más nehézkedés van, ebből kifolyólag külsőre is máshogy (minimális eltérések) néznek ki az emberek. A trailer alapján a szereplőválasztások is efféle megfontolások alapján lehettek, mondhatni egész jól eltalálták a főbb karaktereket. Nagy szerepet kap majd a politika, az erőfitogtatás, és más emberek kihasználása is. Emellett a fővonal igazán misztikus, mindig jelen van – még ha csak a háttérben is -, mégsem sejtjük mi fog történni legközelebb. A főbb szerepekben egy elhivatott nyomozó, illetve egy űrhajónyi legénység áll majd, akik szembenéznek a kívülről jövő fenyegetéssel és egy politikai acsarkodás közepébe is belecsöppennek.

    A sorozat írói között ott van a Vasember, és Az ember gyermeke írója is, ami persze után nem lehet nagy következtetéseket levonni, de reményeink szerint itt is odateszik magukat.

    Az IGN-nek adott interjúja során a sorozat egyik színésze, Cas Anvar elmondta, hogy a készítők igyekeznek elkerülni a CGI-t, és arra törekednek, hogy amit meg lehet oldani makettel, – vagy egyéb metódussal -, akkor azt használják. A speciális effektek kötelező elemei egy SF műnél, de amennyire tudják, redukálják azok számát.

    Első ránézésre, és az eddigi (kevés) infók alapján csillogó szemmel reménykedhetünk egy igazán ütős és egyedi SF műben, ami odaszögezi a nézőket a TV-k elé. A trailerekben és az IMDb forrásai szerint már az első részekben feltűnnek olyan szereplők, akik csak a második, vagy harmadik kötetben vesznek részt. Reméljük, ezzel nem zavarják majd össze az olvasókat és a nézőket.

    A sorozat november 23-án debütál a SyFy streamjén, december 14-én pedig a tévécsatornán.

  • Az Éhezők Viadala – a befejező film

    November 19-én kerül a magyar mozikba Az Éhezők Viadala sorozat negyedik filmje, A kiválasztott – befejező rész címmel. Megnéztük, és megpróbáljuk összefoglalni (spoilerek nélkül), hogy a film mitől számít szenzációsnak, illetve kik fognak csalódni benne.

    Mint sok esetben, most is csalódni fog az, aki mindent látni akar a könyvből. Nem mintha jelentős tartalmi eltérés lenne, hanem mert egyszerűen például egy karakter jellemének az érzékeltetésére kevesebb idő áll rendelkezésre a filmben. Ezzel együtt gondolatilag a könyvhöz hasonlóan mély, helyenként hangulatilag éppoly emelkedett, egész végig jól felépített és követhető.

    Ugyanakkor a gondolati mélység miatt pedig azok csalódhatnak, akik egyszerű, pörgős és akciódús filmre számítanak. Persze ebből a szempontból sem nevezném unalmasnak a cselekményt, de sokkal fontosabb, hogy ideológia és filozófia szempontjából annyira többrétegű és mély, hogy tanítani lehetne. Akinek nincs kedve gondolkodni film közben és után, vagy a valódi konfliktust a harcjelenetekben keresi, az sokat nem vesz észre a Kiválasztott valódi értékéből.

    Figyelem, cselekménydarabkák következnek!

    Az alaphelyzet ugye az, hogy a Kapitólium és a Második Körzet (ami a békeőröket, és a fegyvereket biztosítja a Kapitólium számára) hadban áll a többi körzettel. Anélkül hogy belemennék a tényleges részletekbe, a felvetődő kérdés az, hogy meddig lehet elmenni egy háborúban, hogy a cél szentesíti-e az eszközt? Katniss szerint a válasz nem, és e szerint is cselekszik, és demonstrálja, hogy a helyes ideológia, a helyzet teljes és megfelelő átlátása sokkal fontosabb, mint mondjuk a harcászati képességei.

    fire_is_catching_by_martinmurf-d4nxlpd

    Miután rávilágít, hogy nem lehet elvakultan lázadni, érdemes azt is megvizsgálnunk, hogy mi az a szerep, amit szánnak neki (a forradalom csinos pofija) és hogy ő ezt mennyire fogadja el. Elindul egy egység részeként jóval a frontvonal mögött, és bár a csapat korábbi győztesekből, a 13. képzett katonáiból, és a mentálisan kissé instabil, de azért jólelkű, és könnyedén motiválható Peeta-ból áll, a feladatuk gyakorlatilag az, hogy kisfilmeket készítsenek a lázadók lelkesítésének céljából. Persze nem teljesen veszélytelen vállalkozás, mivel a kapitólium játékmesterei aktívak, így gyakorlatilag olyan mintha még mindig viadal lenne, és az aréna Katnissel mozogna, de ez már neki hazai pálya, a nézők meg legalább nem unatkoznak.

    Minket talán kevésbé ér váratlanul, mint Alma Coin elnöknőt, de a poszátának saját terve van, és filmforgatás helyett Snow megölésén jár az agya. Egy valódi szabad akarattal rendelkező, kompetens női karakter pedig önmagában példaértékű, és ezért elgondolkodtató. Az önállósága és az ideológiai tisztánlátása együtt az, ami megvédi őt attól, hogy a bosszú elvakítsa, egész Panemet pedig attól, hogy valódi változás helyett a régi rendszer maradjon meg néhány dolog átcímkézése, és a régi hatalmi pozíciók betöltése után. Amiért a leginkább szerethető a karakter az az, ahogyan megszegi a játékszabályokat. De ezek a kihágások minden esetben jól megfontoltak és szükségesek. Katniss pedig azért csinálja őket, mert tisztában van vele: „Vannak sokkal rosszabb játékok.”

  • Videojátékokból filmek: miért nem lettek sikeresek?

    Olyan korszakban élünk most, amelyben az eredetiség egyre ritkábban fordul elő. Cikkeinkben sokszor írtunk már a valamilyen formában adaptált filmekről, sorozatokról. A leggyakoribb az egyes könyveket át-és feldolgozó művek, gondoljunk csak a népszerű Trónok Harca sorozatra, vagy ha már kisképernyőnél tartunk, akkor az egyedileg átdolgozott Hannibal szériára, ami a harmadik évad után nem is kap folytatást. Persze a mozivászon sem menekülhetett, de kiemelném, hogy egy könyvből készült film nem mai dolog. Csupán mára felszaporodtak a számok. Ott vannak az egyértelmű kasszasikerek, mint amilyen a Harry Potter mind a hét+egy része volt, a Gyűrűk Ura, Hobbit-széria, s az ifjúsági regényből filmre vitt Éhezők viadala, mely befejező részét novembertől játszák a mozik (csak néhány példa a kismillió közül). Idén már láthattuk a Marsiból készült Mentőexpedíciót Matt Damon főszereplésével, de előfordulnak olyan filmek is, amelyekről nem is tudtuk, hogy már valaki papírra vetett – csak ha később utánanéztünk. Például én sokáig nem tudtam, hogy a Ben Affleck és Rosamund Pike thriller-drámája, a Holtodiglan előtte már regényként a könyvesboltok polcait nyomta. És belekezdhetnék véges végtelen felsorolásokba, de akkor sosem érhetnénk a cikk végére.

    books

    Van egy vékonyabb vonal az adaptációk soraiban, amelyek eddig alig sültek el jól, de a modern technika és az elkötelezett filmkészítő brigádok ezen változtatni akarnak. A videojátékok térhódítása elképesztő ütemben zajlik. Az eladások újabb és újabb rekordokat döntögetnek, ezzel sokszor egyenes arányban van a ráköltött dollármennyiség is. Példának okáért a 2013-es év talán leginkább várt játéka, a Grand Theft Auto szériájának ötödik része minden várakozást felülmúlt. A játék fejlesztése és marketingje összesen 265 millió (!) dollárba került, amit egyes filmes büdzsék sem engedhetnek meg maguknak. Ezzel szemben az eladások még hihetetlenebb számokat produkáltak. Az első 24 órában több, mint 11 millió példány kelt el, ami nagyjából 800 millió dolláros bevételt jelent. 2015 augusztusára, beleszámítva az új-generációs platformok és PC-s eladásokat is, nagyjából 54 millió darab kelt el a játékból. 2014-re már megvolt a 2 milliárd dolláros bevétel.

    Ez csak egy szemléltető példa volt arra, hogy a hollywood-i közegbe mostanra a játékok világából is meríteni kell, ha már adaptálásról esik szó. A GTA film megvalósítására még várni kell (ha lesz egyáltalán), azonban a fejlesztés körülményeiről készítenek egy dokumentumfilmet Daniel Radcliffe főszereplésével.

    Azonban készítettek már mozifilmeket, – nem is egyet – videojátékcímekből. Bár ne tették volna. Ha ezekkel az volt a céljuk, hogy népszerűsítsenek egyes programokat, akkor nagyot bukhattak (eladások terén és kritikák terén szintúgy), mert ez inkább elijesztette a közönséget. Jogosan merülhetett fel a kérdés: ha ilyen a film, milyen lehet a játék?

    A próbálkozások nagyjából egytől egyig kudarcba fulladtak, és hirtelen sosem tudtuk kit kell hibáztatni. A játékfejlesztőket? A marketingeseket? A film készítőit? A nézői elvárásokat? Valahol mindenki hibás, de egy játékból filmet kreálni kiváltképp nehéz dolog.

    pacman

    Talán nehezebb is lehet, mint könyvből. A könyv lapjain szereplő leírásokat, karaktereket, belső gondolatait hihetetlen nehéz úgy vászonra vinni, hogy az megfeleljen a nézőnek is – akinek már van egy gondosan felépített elképzelése az agyában. Kérdezhetnénk, akkor mi a nehéz egy játékadaptációban? Ott vannak a karakterek, csak le kell másolni őket. Azonban ez sem könnyű falat: az tény, hogy magunk előtt látjuk az adott szereplőt egy mások kezei által megalkotott pixelhalmazban, de egy valódi, húsvér színész egyes fantáziaszült kosztümben, helyzetben, közegben nagyon rosszul tud kinézni. El kell találni a mértékeket, miből mennyi kell: mennyi maradjon meg a játékhoz hasonlatos animált részekből, és hogyan adagolják az élőszereplős részeket. A technika sem feltétlenül állhatott a készítők szolgálatára, így végképp nehezen lehet maradandót alkotni. Egy kicsit talán mindig idegen marad egy ismert játék után annak moziváltozatát megnézni, bármennyire is legyen az sikeres.

    És van még egy, inkább pszichológiai folyamat. Egyes játékokban a főszereplő karakterével hosszú és sok órát eltöltünk. Betéve tudjuk egysoros monológjait, sőt még azonosulunk is velük. Szinte magunknak érezzük a karakter gondolatait, mozdulatait, stb. Szó szerint beleéljük magunkat az adott körülményekbe, eggyé válunk a szereplővel, kötődünk hozzá.

    Hogy példát is említsek, akkor a Perzsia hercegét (Prince of Persia) hoznám fel. Lényegében alig volt köze az egész filmnek ahhoz az élményhez, amit gyerekként átélhetett bármelyik játékos. Itt nem az első Prince of Persia-ra gondolok, még 1989-ből, hanem a 2003-as Sands Of Time-ra és az azt követő részekre, a Ubisoft gondozásában. Új játékélményt nyújtott, rengeteget kellett gondolkozni, és remek sztorival is dolgozott. Majd kiadták 2010-ben a Prince of Persia: Az idő homokja filmet, ami az IMDb-n méltatlan 6,6-os értékelést kapott. Azért tartom méltatlannak, mert sok az a pontszám; jóval kevesebbet érdemelne. Jake Gyllenhaal munkásságát csillogó szemmel követem, de ez a film nagyon nem találta el a hangulatot. Még egyszerű kalandfilmnek sem aratott sikert. Majd a játékot fejlesztő Ubisoft cég 2010-ben kiadta a Forgotten Sands alcímű PoP részt, ami már játékként sem állta meg igazán a helyét, és erősen hajazni szeretett volna a film hangulatára. És így fuccsolt be egy borzasztóan remek cím. Nem állítom, hogy a film volt minden jó elrontója, de nem volt előnyös a Prince of Persia jövőjét nézve, annyi biztos.

    Prince-of-Persia-movie-wallpaper-2

    Ám, hogy ne maradjunk pozitív példa nélkül, ott volt a japán KONAMI fejlesztésű Silent Hill feldolgozás 2006-ban. Néhány hibája ellenére egy igazán élvezhető film volt. Megvolt az az atmoszféra, amit az ember elvárt egy ilyen műtől. Ez már nem mondható el a második részről, a Silent Hill: Revelation-ről. Rossznak nem volt rossz, de mégis olyan üresen álltam fel, mikor vége lett, hogy másnapra már el is felejtettem, hogy valaha létezett.

    Szintén horror szcénában, szintén japán felmenőkkel rendelkező filmnél maradunk. Ez a Kaptár, vagyis a Resident Evil. Nem is tudom észben tartani mennyi epizóddal rendelkezik a Capcom-os horror, és hogy azok milyen kapcsolatban vannak egymással. 1996-tól egészen napjainkig érkeznek számozott és számozatlan játékok mindenféle platformra. 2002-ben viszont elkezdtek egy többrészes filmsorozatot is, ami, nos… nem futott be fényes karriert. Az első rész fergetegesre sikerült. Látványos volt, értelmes sztorival, a karakterekre sem akadt panasz, és hozzá kell tenni, akkoriban a zombi-kultusz nem volt olyan kifejlett, mint most. Manapság már velük kelünk, és velük alszunk. Millió játék, film, sorozat, könyv, bármi foglalkozik az élőhalott agyevőkkel, akik így vagy úgy váltak vérszomjas porhüvellyé. A Resident Evil a mintapéldája volt a jó akció-horrornak. Aztán jött a második rész, ahol már nem volt őszinte a mosolyunk, majd a harmadiktól teljesen elvesztettük a fonalat. Legutóbb 2012-ben jelent meg a Resident Evil: Retribution, amit bevallom, már meg sem néztem. 2017-re ígérik az új részt, The Final Chapter címmel, meglátjuk mi sül ki belőle.

    Most nem emlékezünk meg a szintén jól induló, majd teljesen ellaposodó Tomb Raider filmekről, vagy a borzasztóan röhejesre sikerült Hitman-ről (mindkettőről).

    resident evil

    Ugorjunk most az időben, egészen 2014-ig, mikor igazán felbőgtek a motorok. Több, mint egy évtizede gyártják a lassan unásig elcsépelt Halálos iramban (Fast & Furious) szériát, ami csupán annyi változtatást kap, hogy újak benne az autók. Tudom, iszonyatosan nagy rajongótábora van a sorozatnak, de nálam a Tokyo hajszánál kiégett a nagyon halálos iram. Ezzel szemben a videojáték piac meghatározó eleme a már 1994-től futó Need For Speed széria, ami szintén az évek során szomorú sorsra jutott. Nem tett jót az évenkénti új megjelenés, ami már a csömör felé hajtotta a lelkes játékosokat és a grafikai változásokon kívül semmi újjal nem kecsegtettek. Hogy miért hoztam fel e két címet egyszerre? Számos vita zajlik, zajlott arról, hogy melyik nyúlt melyiktől. Az NFS aranykorát nagyjából a Carbon című részig emlegetik, aminek hangulata, fő motívuma (kanyon-driftek) szinte teljesen megegyezik a Halálos Iramban: Tokyo-hajszáéval. Mindkettő 2006-ban jelent meg. Előtte pedig az Underground részek tuningélménye és éjszakai benzingőzös versenyei voltak hasonszőrűek a Halálos iramban első két részével.

    Örök kérdés marad, ki volt a ludas, de számomra mindig a Halálos iramban első három része volt az igazi Need For Speed moizélmény. Utána a filmsorozat átcsapott valamibe, amit már nem is próbálok megérteni. A fizikával, gravitációval dacoló versenyautók és sofőrjei mondvacsinált indokokkal „még utoljára volán mögé ülnek, és elkövetnek valami illegálisat a jobb cél érdekében”. A hetedik rész befejezése előtt a filmek főszereplője, Paul Walker tragikus autóbalesetben életét vesztette, így a mozi végére az öccsének arcára CGI-al vetítették rá a halott fivér arcát. Azóta Walkert folyamatosan magasztalják, és emlékéül készítik a soron következő, nyolcadik epizódot.

    Visszatérve a Need For Speed szériájához, 2014-ben elérkezettnek tartották, hogy elkészítsenek egy egész estés mozifilmet, ami a címet viseli. Hogy miért? Nem tudni. A sztori nem sokban különbözik egy átlagos Halálos iramban filmétől, talán csak az autók mások. Ezt sem mondanám kiváltképp rossz mozinak, de viselhette volna nyugodt szívvel a Halálos Iramban címet, nem volt semmi, amiért azt mondhattuk volna rá, hogy „ez igen, ez egy igazi Need For Speed élmény”.

    needforspeed1

    Végezetül említenék néhány sort az elkövetkező játék-adaptált filmekről, amiket már hatalmas várakozások öveznek, és reménykedni szeretnék én is, hogy sikerre viszik a címeket.

    Az egyik említésre méltó cím nem más, mint a világhírű stratégiai játékból online-szerepjátékká avanzsált Warcraft. Nem is tudom, talán nagyjából egy évtizede várunk egy ütős Warcraft filmre. A harmadik rész még stratégiai zsánerű volt, de az átvezető videók nagyon látványosak voltak. Akkor már megfogalmazódott a rajongókban, hogy kéne egy film, ami majd bemutatja Azeroth világát. Majd a World Of Warcraft térhódításával ez csak tovább fokozódott. Már mindenki rajongói-teóriákat gyártott, és pletykált boldog-boldogtalan, hogy érkezik a film. Azonban a pletykáknak vége, a forgatás már zajlik, 2016-ban láthatjuk is a mozikban, hogyan feszülnek egymásnak a Horda és az Alliance frakciók főbb karakterei. Nagyon várjuk, és nagyon erősen szurkolunk annak, hogy a Legendary valami igazán ütőset rakjon a nézők elé. A technika adott, a sztori adott, mi sülhet ki rosszul? (… sok minden)

    warcraft

    Szintén 2016 várományos mozija lesz a kanadai Ubisoft által dédelgetett Assassin’s Creed sorozatból készülő film. (Zárójelben jegyezném itt meg, hogy a Prince Of Persia is a Ubisoft nevéhez fűződik, szóval félve merek reménykedni.) A Ubi egy ideje valahogy nincs a topon. Játékait rettentő hibásan adják ki, hatalmas javításokkal igyekeznek foltozgatni az elő-elő bukkanó bugokat. Az sem segít rajtuk, hogy az ígéretes, és zseniális Assassin’s Creed széria évente ontja magából az új címeket. Az újítások mértéke minimális lett a kiadott részek növekedésével. A helyszín és a főkarakter változik, a sztori pedig sekélyessé válik az idő múlásával. A fejlődés elképesztő volt az első epizódtól a harmadik számozott folytatásig , mind játékmenet, mind történet szempontjából. Tökéletesen felépített jelen és korabeli időszálakkal, nem kevés kulturális, történelmi és vallási okítással teletűzdelt kalandjáték volt. Mostanra egy tripla A-s cím, ami fejlett grafikai élményt ígér, egyre nagyobb bejárható tereket, és remek cselekményt. Sajnos egy egyszerű játékos már nem igen tehet szert az újabb részekre, hiszen vagy egy új generációs konzol szükséges hozzá, vagy egy folyamatosan fejlesztést igénylő asztali gép, ami szintén nem olcsó mulatság.

    Assassins-Creed movie

    Ismét kanyarodjunk vissza a filmhez, aminek a főszerepét Michael Fassbender alakítja majd. Az elhamarkodott pletykákkal ellentétben nem a meglévő történetet dolgozzák fel, hanem egy teljesen új szereplő szemszögéből mutatják be az AC univerzumát. Egyelőre nem sokat lehet tudni, de a kiszivárgott forgatási képek ígéretesnek tűnnek. Azonban ez még korántsem garantálja a film sikerességét, de remélhetőleg a Ubisoft tanult eddigi hibáiból, és nem egy félkész, hibás terméket hoznak napvilágra, és kielégíthetik az egyébként hatalmas rajongótáboruk minden igényét egy izgalmas, és érdekes kalandfilmmel, aminek a főszereplője egy igazi orgyilkos lesz.

    És reméljük a film után nem készül egy Assassin’s Creed: The Movie – The Videogame játék, de ezt sajnos elképzelhetőnek tartom.

  • Warcraft: Az orkok nem (csak) szörnyek

    A Warcraft univerzuma több műfajban is maradandó és egyedi élményt biztosít a fantasy rajongói számára. Ez akkor is így lenne, ha nem lennék teljesen elfogult fanatikus. Pontosan 1994 óta, amikor a Warcraft első része népszerűvé tette az RTS (valós idejű stratégia) műfajt. A Warcraft 2 hasonlóképpen csodálatos volt a maga mese-gyurma grafikájával és észbontó zenéivel, a Warcraft 3 pedig megújította az RTS-t a hősök behozásával, anélkül hogy rontott volna a színvonalon. (Voltak időszakok mikor fejből tudtam a játék telepítő kódját…) A World of Warcraft MMORPG népszerűsége pedig talán nem is igényel különösebb kommentárt. Utóbbi, illetve számos a Warcraft világában megírt könyv története tökéletesen bizonyítja, hogy egy ilyen kidolgozott univerzumnak nem okoz problémát a műfaj (vagy a médium) megváltozása. Ezek után talán egyértelmű, hogy amikor meghallottam, hogy 2016 június 10-én jön a Warcraft film, az első kérdésem az volt, miért nem hamarabb?

    warcraftkép

    Azért kezdtem el mesélni a Warcraft történetét a legelső rész megjelenésétől kezdve, mert a film is pontosan a kezdetekhez, Llane király uralkodásának idejébe fog visszavinni bennünket,  így történelmileg senki nem marad le semmiről. Persze azoknak, akiknek nem újdonság a világ, ez a felvezetés külön élvezet lesz, mivel a film készítői nagyon komoly figyelmet fordítottak a részletességre. De nem azért, hogy elriasszák a játékot nem ismerőket – sőt ,épp ellenkezőleg. Cris Metzen olyan filmet szeretne, amit a Warcraftot nem ismerő családtagjai és barátai megnéznek, és „megértik, mire vesztegette eddigi felnőtt életét.”

    Egy interjúban Duncan Jones (rendező), Cris Metzen (történet- és franchise fejlesztő) és Bill Westenhofer (vizuális effekt felelős) nyilatkoznak a filmmel kapcsolatban. Arról, hogy milyen fokú is ez a részletesség, idézem Bill Westenhofert:

    „ Az orkokat játszóknak külön kurzuson kellett részt vennie, hogy megtanulják, hogyan legyenek orkok.”

    Itt említeném meg azt az apróságot is, hogy az interjúra a csapatot olyan páncélban kísérték el néhányan, ami benne lesz a filmben. Ezeken a páncélokon is jól látszott, hogy a film elkészítése nem csak egy átlagos munka volt a csapat számára.

    A színészek tehetségessége és hozzáállása is külön-külön egy érv a film megnézése mellett. Lothart például Travis Fimmel fogja játszani, akit  a Viknigs-ből ismerhetünk, Durothan-t Toby Kebbell személyesíti meg, akit a Majmok bolygójában láthattunk, Orgrim-et pedig Rob Kazinsky alakítja majd, aki büszkén vállalta a több mint 500 órányi WoW játékidőt. Ezen kívül, tudva hogy vannak filmek, amelyek forgatásához a színészek meg sem próbálnak megismerkedni az eredeti történettel, külön pozitív élményt jelentett, hogy Rob saját bevallása szerint egy szerencsés rajongója a Warcraft világnak, a filmről pedig azt mondta:

    „Teljesen belerokkannék, ha ez gagyi lenne.”

    Továbbá mindenképpen fontos érv az is, hogy az orkok nem lelketlen szörnyetegként vannak feltüntetve, hanem szinte zavaróan mély személyiségvonásokkal rendelkeznek. A szokásos jófiúk- rossz fiúk szétválasztás túl unalmas és túl felszínes ahhoz, hogy ebben a világban szerepet kapjon, és ez talán indokolja is azt az egységet, amit a Warcraft rajongók között megfigyelhet az ember, függetlenül attól, hogy a Szövetséghez vagy a Hordához húz a szívük. (Nem lesz például szükség a nézőtér felosztására, vagy külön vetítésekre ez alapján.)

    De persze ha mindez nem elég meggyőző, csak gondoljunk bele, mi lehet abból, ha a Legendary pictures és a Blizzard összedolgozik, vagy egyszerűen hallgassunk a rendezőre:

    „ Olyan lesz, mint az Avatar és a Gyűrűk ura egyszerre. Nagy, nagy, nagy film.”

    Források:
    https://www.youtube.com/user/blizzard
    http://www.legendary.com/

  • Újabb részletek a Star Wars VII-ből

    November 6-án Japánban megjelent egy új előzetes Az ébredő Erőhöz, és meglepetésre több új, eddig nem látott jelenet is van benne. Lehet csemegézni!

    Ilyen például a gigantikus csillagromboló-roncs egy újabb részlete, ami mellett Rey teljesen eltörpül. Vagy a kietlen sivatagi táj naplementével – ezúttal csak egyetlen nappal. Tanú lehetünk, amint Rey és BB8, továbbá Finn és Rey megismerkednek egymással. (Viszont nagyon úgy tűnik, Rey egy protokoll-droidot megszégyenítve érti, hogy mit beszél BB8.)

    Aztán az Apokalipszis most mintjára feltűnnek a naplementében közelítő TIE-vadászok, és elszabadul a pokol.

  • Sorozat lesz Az Úr Sötét Anyagai trilógiából

    A BBC One november 3-án jelentette be, hogy sorozatként fogják adaptálni Philip Pullman híres epic fantasy trilógiáját, Az Úr Sötét anyagait. A Bad Wolf és a New Line Cinema stúdiók adaptálják a történetet a brit tévécsatorna számára.

    Az Úr Sötét Anyagait tartják a 20. század egyik legjobb fantasy történetének, amely gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szól. Az első kötet, az Északi fény bemutatja Lyrát, az árvát, aki egy olyan párhuzamos univerzumban él, ahol a tudomány, a teológia és mágia összefonódott. Lyra a Jordan-kollégiumban nevelkedve egy nap egy különös tárgyat kap ajándékba, egy aletiométert. Ekkor még nem is sejti, hogy ennek a tárgynak köszönhetően milyen különös kalandba is fog keveredni. Útja során északra kerül, a boszorkányok és harcos jegesmedvék csatájába.

    Az új adaptációhoz nagyon pozitívan állnak a BBC munkatársai és maga az író, Pullman is. A BBC One egyik projectekért felelős munkatársa, Polly Hill így nyilatkozott:

    Megtiszteltetés elhozni Philip Pullman különleges regényeit a BBC One számára. Az Úr Sötét Anyagai egy lenyűgöző trilógia, egy dráma fiataloknak és az idősebbnek, egy igazi családi szórakozás, ami megmutatja elkötelezettségünket eredeti és ambiciózus elbeszéléshez.

    Maga Pullman így beszélt az új adaptációról:

    Mindig is nagy örömöt jelentett látni ezt a történetet különböző formában és médiumban feldolgozva. Volt már eddig rádiójáték, színdarab, film, hangos könyv, képregény – és most jön a televíziós feldolgozás.

    Az elmúlt években láthattuk, hogy a tévében futó hosszú történetek, legyenek akár adaptációk (Trónok harca) vagy eredetiek (Maffiózók, Drót), képesek elérni a karakterábrázolás mélységeit és a feszültségteremtés magaslatait azzal, hogy időt szánnak arra, hogy az eseményeknek meglegyen a megfelelő hatása és a következmények kifejtése.

    És az a tiszta tehetség, ami napjaink hosszú életű sorozataiban látható, nagyszerű. Mindezek miatt vagyok nagyon boldog az Úr Sötét Anyagai televíziós adaptációja miatt. Különösen hálás vagyok Jane Tranter (több sorozat producere, mint a Doctor Who vagy Waking the Dead) bevonásáért, akinek a tapasztalata, képzelete és energiája felülmúlhatatlan.  Ami a BBC-t illeti, nincsen nagyobb támogatójuk nálam. Ennél boldogabb már nem is lehetnék a hírt illetően.

    Pullman történetét legutóbb 2007-ben vitte filmre a New Line Cinema stúdió Az arany iránytű címen. Habár nagyon tehetséges színészeket láthattunk a filmben (Daniel Craig, Nicole Kidman, Eva Green és Ian McKellen), a film mégis bukás volt. A könyv rajongói a rengeteg indokolatlan változtatást, a karakterek egysíkúságát és az eseménytelenre sikeredett cselekményt rótták fel hibaként. Ezúttal reméljük, hogy az új adaptáció eléri célját, sikeres lesz, de ami fontosabb, méltó lesz Pullman eredeti trilógiájához.

  • Star Wars VII: öt új karakterplakát

    Leia, Han, Rey, Finn és Kylo Ren saját hivatalos plakátot kapott. Íme:

    sw7_leia_500

     

    sw7_han_500

     

    sw7_rey_500

     

    sw7_finn_500

     

    sw7_kylo_500