Ahogy azt már számtalanszor hangsúlyoztuk, manapság a különféle adaptációk tengerében lubickolhat a néző. Újrakészítenek rengeteg klasszikust, átgondolják, variálják, feldolgozzák, újrakezdik. Az SF zsáner sem maradhatott érintetlenül, 2015-ben számos újragondolt sorozatot láthattunk, természetesen könyvekből adaptálva. Ezek vagy sikeresek voltak, vagy kimondottan mellényúltak a készítők, és teljes katasztrófába süllyesztettek egy címet (Különvélemény).
Azonban akad itt még egy nagy nívójú cím, melynek alapját minden sci-fi rajongónak kötelezően ajánlott ismerni. Ez pedig a műfaj egyik legjobban elismert írója, Arthur C. Clarke meghatározó műve, az 1953-as A gyermekkor vége (Childhood’s End). A három részre osztott regényből a SyFy csatorna készített egy három epizódos mini-sorozatot.
Vigyázat, a cikk elszórtan SPOILEREKET tartalmaz!
Ha egy szóban szeretném jellemezni A gyermekkor vége című sorozatot, az talán a zavaros lenne, nézzük, hogyan sikerült mindent totálisan összekuszálniuk a három epizód alatt.
A könyv olvasása után a legszembetűnőbb eltérés az a történetfolyás struktúrájának megmásítása. Az össze-vissza ugrálás cseppet sem segít a mű megértésében, és sokszor úgy tűnik, a sorozat készítői két évtizede olvashatták a regényt, s abból már nem emlékeznek főbb részletekre, így megkopott memóriájuk mélyéről halászták elő, mi is történt a műben.
Mielőtt elkezdtem volna a sorozatot, előbb újra átpörgettem az eredeti regényt, hogy felfrissíthessem emlékezetemet. Igazán nem kellett volna, mert egy-két főbb pontot leszámítva teljesen más szemszögből készítették el a kisképernyős változatot. Az első rész még csak-csak rendben volt, ám egyes részleteken képtelen vagyok átlépni. Az eredeti történet szerint a Kormányzók megjelenése után 50 (!!) év telt el, mikor Karellen megmutatta magát a már fejlett emberiségnek. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy az emberi tudat, és társadalom „megérjen”, és valójában megpillanthassa a Földre érkező jótevők valódi alakját, ami kiköpött mása a szintén ember által illusztrált ördögnek. A sorozatban csupán 15 év telt el. Tizenöt év elképesztően kevés ahhoz, hogy gyökerestül megváltozzon hétmilliárd ember, még akkor is, ha már nincs háború, nincs éhínség, stb. Egy emberöltő sem telt el, a felnőttek kicsit idősebbek lettek, a gyermekek esetleg felnőtté váltak, de ez nem elég a kollektív tudat átformálásához.
Emiatt az időbeli eltolódás miatt a sorozat máris káoszba fulladt. A könyv első részében főszerepet játszó Rickynek meg kellett volna halnia, ehelyett a készítők beleszőttek egy szerelmi drámát, és a 15 + 4 év elteltével is meghatározó szerepe lesz, s a második epizódban szinte teljesen lelövik a poént, ennek viszont csak az utolsó rész utolsó perceiben kéne megtörténnie. A morális és filozofikus töltet szinte teljesen hiányzik. Rupert Boyce buliján a puszta véletlennek köszönhető, ami miatt Rodricks nyomozni kezd a Kormányzók után, nem előre meghatározott kutatások miatt, amelyeket már évek óta készített. Ennek fontos kelléke a részegen játszott Oujia-tábla, nem pedig Karellen által tudatosan odavitt űreszköz. Ez csak néhány a legalapvetőbb hibákból, amik miatt az eredeti mű mondanivalója érvényét veszti, s a feldolgozás kusza lesz. És miért kellett megváltoztatni majdnem mindenki keresztnevét? Nem értem, ez miféle logikai meggondolás miatt volt szükséges.
Az újítás és átformálás nem mindig baj, de ha ez elvesz az eredeti alkotás egységességéből, az borzasztó végkimenetellel járhat. A gyermekkor vége egyik személyes kedvencem, ezért érint kényesen a rengeteg – hozzáteszem fölösleges – változtatás, amit alkalmaztak a sorozatban.
Ha nem nézzük, hogy ez egy feldolgozás, akkor is nagyon kaotikusnak tűnhet, és ha nem is olyan mélységekig hagyja elgondolkodni az embert, mint ahogy Clarke tette az alapanyaggal, attól egy jó szórakozási lehetőségnek bizonyult.
A színészek a helyükön vannak, de nem kiemelkedőek. Charles Dance viszont elképesztően tökéletes választás volt Karellennek. Tekintélyt parancsoló mély orgánuma egyszerre lágy, bizalmat gerjesztő, mégis erős, kifejező. A Kormányzó megmunkálása nem is lehetne ördögibb, ezzel sincs probléma.
A mű által felvetett kérdések a mai napig helytállóak, ezért is lehet az oka, hogy a modern társadalomban játszódik, nem az 50-es években. Az utópisztikus társadalmak nagyon szépnek tűnnek, ám ha jobban belegondolunk, rengeteg mindent fel kellene áldozni érte: kultúrát, művészetet, tudományt, vallást. Ezek nélkül a mai emberiség teljesen elveszne, így kérdéses, hogy a mindenek feletti jó lét, s egyenlőség jobbá teszi-e az emberiséget, vagy inkább sokkal kevesebbé, a közös tudat érdekében.
Az előzetes háttérismeretek a sorozat megtekintéséhez nem szükségesek, de a teljes kép érdekében erősen ajánlott elolvasni Clarke klasszikusát.
Ha összegezni szeretném, A gyermekkor vége című minisorozat egy egészen jól összerakott sci-fi dráma és társadalomkritika, mely hibái (főleg kuszasága) ellenére is élvezhető, leköti a nézőt és szórakoztatja.
