Szerző: galaktikaggadmin

Magyarországról soha nem kerülhetnek elő dinoszauruszcsontok – ez volt az általános vélemény, amíg egy másodéves egyetemista meg nem találta az elsőt a Bakonyban. Azóta már több ezer csont került elő, és a leletek alapján készült látványos rekonstrukciókat rövidesen a nagyközönség is láthatja a budapesti Természettudományi Múzeumban.

Velociraptorra hasonlító, kétméteres ragadozó dinoszauruszok vándoroltak csordákban 200 millió évvel ezelőtt a mai Mecsek területén. A két hátsó lábukon járó, karcsú állatok 6-14 kilométer/órás sebességgel galoppoztak végig a tengerparti fövenyen, és több ezer lábnyomot hagytak emlékül.

Vásárolj szombaton és vasárnap 51% kedvezménnyel!

Az akciós könyvek listáját tekintsd meg és rendelj itt!

A Komlosaurus carbonis első lábnyomaira még 1966-ban bukkantak rá, ám az igazán szenzációs felfedezésre 1988-ban került sor. Ekkor találtak rá egy mecseki külszíni fejtésben azokra a kőzetlapokra, amelyek számos állat lábnyomát megőrizték. Az életnyomok sokáig az egyedüli hazai dinoszauruszleletnek számítottak. A lábnyomok egy pillanatfelvételt jelentenek a földtörténeti jura időszak (200-145 millió évvel ezelőtt) legelejéről, ugyanis a vándorló állatok csapásait rövid időn belül betemette a következő finom tengerelöntés iszapja. A nyomok a mai mada
rak háromujjú lábnyomára emlékeztetnek, ezért is hívták azokat a bányászok megkövesedett tyúknyomnak. Noha csontokat sosem találtak a paleontológusok, a ragadozó rekonstrukciója november 18-ától megtekinthető a Magyar Természettudományi Múzeum új, Eltűnt világok – A dinoszauruszok kora Magyarországon című kiállításán.

Amikor még óceán volt Magyarország helyén

Kétszázmillió évvel ezelőtt, a jura időszakban még nem létezett a Kárpát-medence. Magyarország akkori területét a Tethys-óceán foglalta el, s ezekben az időkben még szárazföldek se voltak errefelé. A Tethys a kréta időszakban (145-65 millió évvel ezelőtt) kezdett el bezárulni: a kontinensek közeledtek egymás felé, és egy Indonéziához hasonló szigetvilág alakult ki a mai Dél-Spanyolországtól a Kaukázusig. Ez a mozgásban lévő szigetvilág jelentette a szárazföldi állatok elterjedésének hátterét.

Komlosaurus lábnyoma

A nagy összefüggő szárazföldek hiánya miatt sokáig nem gondolták, hogy dinoszauruszok élhettek a mai Magyarország területén. Bár 150 éve végeznek geológiai kutatásokat hazánkban, az utóbbi évekig az egyedüli leleteket a mecseki lábnyomok jelentették. Csontok sehonnan nem kerültek elő – egészen 2000 áprilisáig, amikor egy másodéves geológushallgató, Ősi Attila ki nem ásott egy összetört ágyékcsigolyát az iharkúti bauxitbányában.

Játssz a Drukkával, nyerj csodás ajándékokat! Részletek itt!

„A titok az, hogy azok a kőzetek, amelyekben a csontok vannak, nincsenek a felszínen” – mondta az [origo]-nak Ősi Attila, aki jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjának nyerteseként, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatójaként végzi munkáját. „Ha a bakonyi bauxitbányászatnak köszönhetően nem találják meg Iharkúton 20-
30 méterrel a felszín alatt ezeket a csontokat, akkor sosem kerülnek elő a leletek, mert a környéket amúgy erdő borítja” – mondta Ősi. A felfedezés után már sorra bukkantak fel az újabb maradványok, amelyekből rövid idő alatt több százat gyűjtöttek be.

A legelső iharkúti csont egy Hungarosaurus ágyékcsigolyája lehetett

Hol éltek ezek az állatok? A kréta időszak szigetvilágában létezett az a sziget, az a szubtrópusi éghajlatú, kisebb-nagyobb dombokkal tarkított szárazulat, amely a magyarországi dinoszauruszok élőhelye volt. „A szigeten egy 60-80 méter széles, Rába méretű folyó folyt. A folyó összevissza kanyargott, néha megáradt, néha átszakította saját kanyarulatait, és olyan üledéket rakott le, amelyben csontok és fatörzsek is felhalmozódtak” – mondta Ősi. Ezeknek a maradványait tárták fel Iharkúton.

Törpenövésűek a magyar dinók

Az első csont valószínűleg egy Hungarosaurustól származott. A páncélos növényevő dinoszaurusz folyóvízi környezetben élt, testhossza elérhette a 4-4,5 métert. Az első ágyékcsigolya után még 5 részleges csontvázat találtak Iharkúton, a koponya egyes részeit leszámítva az állat minden csontját ismerik. Ősi Attila szerint ez Európa legépebben megmaradt páncélos dinoszaurusza. Az ásatások eddigi legjelentősebb eredménye volt egy új „szarvas dinoszaurusz”, az Ajkaceratops megtalálása. A Ceratopsiák (vagyis a szarvakkal és gallérral rendelkező dinoszauruszok) nagyon változatosak és gyakoriak voltak a kréta időszakban. Általánosan elfogadott volt azonban az a vélemény, hogy az előfordulásuk és virágzásuk Ázsiára és Észak-Amerika nyugati részére korlátozódott – mígnem Ősiék kiásták az első csontokat. A legnagyobb iharkúti töredék körülbelül 1 méteres testhosszra utal, ami jóval kisebb, mint a közeli rokon fajok mérete. Nincs még neve a szintén Iharkútról előkerült, Rhabdodontidae családba tartozó növényevő dinoszaurusznak. A 2-2,5 méteres állat alapvetően a hátsó lábain járt, de gyakran használta a mellső végtagjait is. A faj viszonylag közeli rokona az Iguanodonnak, amely akár a 9-10 méteres hosszúságot is elérhette.

Bár a hazai dinoszauruszok elsőre nem tűnnek picinek, a rokon fajokhoz viszonyítva mégsem túl nagyok. A szakemberek szerint ezt a „szigethatás” magyarázhatja, vagyis a dinók kis testükkel alkalmazkodtak a rendelkezésre álló kisméretű élőhelyhez. Erre azonban még nincsen közvetlen bizonyíték, a Rhabdodontidae faj esetében ezt csontszövettani vizsgálatokkal próbálják most igazolni.

Szintén vízparti környezetben élt az Iharkutosuchus névre hallgató krokodil, amely az iharkúti lelőhely egyik legkülönlegesebb lelete. Kisméretű krokodil volt, testhossza alig érte el az egy métert. Érdekessége a koponyája, mely teljesen eltér a mai krokodilokétól: az orra rövid és a fogai nem kúposak, hanem lapos őrlőfogak voltak. Az először megtalált fogak hasonlítottak az emlősfogakhoz, ezért Ősiék nem tudták eldönteni, hogy emlőst vagy hüllőt találtak. A fogak azonban túl nagyok (1,3 centiméter) voltak az abból a korból származó többi európai emlősfoghoz képest (maximum 1-2 milliméter). Végül 2003-ban előkerült az első koponya, benne egy foggal, és egyértelművé vált, hogy egy hüllőről, a mai krokodilok egy ősi csoportjáról van szó.

Az eredeti Iharkutosuchus koponya

Az Iharkútról előkerült állatok legnagyobbika a bakonyi moszaszaurusz, amely hivatalosan még elnevezésre vár. A moszaszauruszok tengeri környezetben élő hüllők voltak, de az öt-hat méteresre megnövő iharkúti faj édesvízben élt. Alkalmazkodott az édesvízi környezethez, és könnyen lehet, hogy huzamosabb ideig, vagy akár folyamatosan itt élt, ugyanis a szakemberek fiatal egyedek maradványait is megtalálták.

„Épphogy megkapargattuk a felszínt”

Ősi elmondta, hogy az első öt évben semmilyen sajtóhír nem jelent meg a felfedezésekről, mert akkoriban még folyt a bányászat Iharkúton. „Ha akkor az emberek megtudják, hogy dinoszauruszok vannak az iharkúti bányában, akkor mindenki oda akart volna menni” – mondta. Most például már mennek krosszmotorral, homokfutóval, és családok is érkeznek pici gyerekekkel – annak ellenére, hogy a bányaterületre tilos a bemenet. „Szerencsére a további leleteket nem fenyegeti emiatt veszély, mert azokat a rétegeket természetes, több méter vastag kőzet védi” – tette hozzá. Az amatőr gyűjtők azonban komoly problémát jelentenek. Ősi elmondta, hogy van már köztük olyan, aki pontosan tudja, hogy hol kell keresni, és már gyűjtött is. Vannak olyan gyűjtők, akik mindenáron szeretnének egy magyar dinócsontot otthonra, és nem érdekli őket, hogy azokat más nem láthatja, mondta Ősi. Iharkúton azonban csak 30-40 centiméter vastag és 5-6 ezer négyzetméter kiterjedésű az a terület, ahonnan potenciálisan további leletek kerülhetnek elő. Ebből évente 50-60 négyzetmétert tárnak fel, és Ősi szerint még csak „épphogy megkapargatták a felszínt”, valószínűleg még számos faj maradványait rejthetik a kőzetek. Ha hasonló ütemben haladnak a feltárással, akkor még néhány évtizedre elegendő munka van, de az iharkútin kívül jelenleg nem ismert más réteg, amely hasonlóan gazdag lehet csontokban. Nem szerencsés tehát, ha mások piszkálják a lelőhelyet, mert az emberek nem feltétlen vannak azzal tisztában, hogy adott esetben mit tesznek tönkre, vagy mit rejtenek el a világ elől, mondta Ősi.

Az iharkúti lelőhely

A leletek tulajdonjogának kérdése nem tisztázott, és a jelenlegi műtárgyvédelmi törvények esetében sem egyértelmű, hogy vonatkoznak-e a dinoszauruszcsontokra. A jogi szabályozás pillanatnyilag kidolgozás alatt áll, de félő, hogy nagyon nehéz lesz betartatni, mondta Ősi. A szakemberek távolabbi célja egy az ipolytarnócihoz hasonló dinópark létrehozása, ahol a látogatók bejárhatnák a területet, és eredeti leleteket, valamint rekonstrukciókat tekinthetnének meg. Ősi Attila szerint ez elég volna ahhoz, hogy távol tartsa az amatőr gyűjtőket a lelőhelytől. A Magyar Természettudományi Múzeum új, Eltűnt világok – A dinoszauruszok kora Magyarországon című kiállítása a földtörténeti középkoron (mezozoikum) kíséri végig a látogatót. A kiállítás elején, a triászban a Kárpát-medence, illetve a mai Magyarország egyik leglátványosabb és legértékesebb gerinces ősmaradványa, egy Placochelys placodonta fogadja a látogatót. A kavicsfogú álteknősnek is nevezett fajnak kemény tüskékkel borított csontpáncélja volt, de nem állt közeli rokonságban a teknősökkel. A jura időszaki élővilágból a mecseki Komlosaurus lábnyomai mellett két nagy gerinces fosszíliái láthatók, melyek a Gerecséből kerültek elő. Az 5,5 méteres Steneosaurus egy tengeri krokodil volt, míg a 10 méteres Temnodontosaurus a halgyíkok közé tartozott. Végül a kréta időszaknál mutatják be a magyarországi dinoszauruszok rendkívül látványos rekonstrukcióit, számos erdélyi dinoszauruszlelet társaságában.

A kiállítással egyszerre megnyílik az Ásvány- és Kőzettár bemutatója is, valamint átadják a Természetrajzi műhely foglalkoztató tereit is. Az új kiállítások november 18-tól látogathatók.

Kövess bennünket a facebookon is!

forrás: origo/tudomány

Alig három év múlva indulhat az Orion űrhajó első tesztpéldánya Föld körüli pályára. A NASA távolabbi célpontok elérésére szánja a rendszert, amelyek közül az első a Hold helyett egy földközeli kisbolygó lesz.

Az Orion űrhajót arra tervezik, hogy űrhajósokat szállítson a világűrnek a Föld körüli pályánál távolabbi térségeibe: aszteroidákra, a Holdra, a Marsra és a Naprendszeren belüli más célpontokra.

Clarke klasszikusok extra áron
Most 1 héten keresztül extra áron, 5.900 forintért tiéd lehet a négy Clarke klasszikus:
Szigetek az égben, A Mars titka, Mélység, Régmúlt napok fénye

Az Oriont a Lockheed Martic cégcsoport fejleszti, a kapszulát egy Delta 4-es vagy egy Atlas 5-ös rakéta szállítja majd az űrbe a Cape Canaveral-i bázisról 2014-ben – közölte Josh Byerly, a NASA szóvivője. A tesztkapszulát a Föld felszíne feletti 8000 kilométeres pályán vizsgálják majd. A tervek szerint kétszer kerüli meg a bolygót, majd több mint 32 ezer kilométer/órás sebességgel lép be újra a légkörbe.

Játssz a Drukkával, nyerj csodás ajándékokat! Részletek itt!

Az űrhajózás történetében eddig az Apollo-10 lépett be legnagyobb sebességgel a légkörbe: 1969-ben óránkénti 39 700 kilométerrel. „A teszt révén megtudjuk, hogy az Orion túléli-e a tervezett sebességnél a belépést” – jegyezte meg Byerly. A pilóta nélküli teszt 370 millió dolláros plusz költséget ró a NASA-ra. A hivatal eddig ötmilliárd dollárt költött az Orion-programra, amelynek keretében 2025-re tervezik az első éles küldetést egy aszteroida felszínére.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=rUdXnBKHtOWgVuua

forrás: origo/tudomány

Harminc éve nem közelítette meg akkora égitest bolygónkat, mint a keddről szerdára virradó éjjel, 0 óra 28 perckor földközelben járt kisbolygó. A radarmérések alapján film is készült, amely az objektum forgását mutatja.

Szerda, 6 óra 38 perc

A kisbolygó keddről szerdára virradóra, 0.28-kor haladt el mellettünk, egészen pontosan 324 600 kilométeres távolságban. Bár megfigyelése kis fényessége és nagy mozgási sebessége miatt nehéz volt, többeknek sikerült „elcsípni” az égitestet. Az alábbi filmet Mike Renzi csillagász készítette a csillagos égi háttér előtt haladó apró fénypontról, amely valójában egy 400 méteres, magyarországnyi területet lerombolni képes kőzettömeg.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=dZhZgeeRmbUxBFOx

Az alábbi videó pedig a goldstone-i radarral rögzített megfigyelésekből összeállított filmen mutatja az égitest forgását. A felvételeket még a legnagyobb közelítés előtt, november 7-én, a Földtől 1,38 millió kilométer távolságból rögzítették. Ezek a Földről eddig készült legrészletesebb radarfelvételek egy kisbolygóról.

Játssz a Drukkával, nyerj csodás ajándékokat! Részletek itt!

A bemutatott képeken 4-5 méteresek a legkisebb elkülöníthető részletek, egy-egy felvételt 20 másodpercen keresztül rögzített mérésekből állították össze, a bemutatott időszak pedig két órára terjed ki. A képek alsó felén mintha két nagyobb, kerekded mélyedés mutatkozna, amelyek akár kráterek is lehetnek – a legnagyobb közelítés során rögzített mérések feltehetőleg pontosabbak és részletesebbek lesznek.

Szerda, 0 óra 40 perc

Elhaladt a Föld mellett 0 óra 28 perckor a 2005 YU55 jelű kisbolygó, 300 ezer kilométeres távolságban. Ha most valaki kimegy és felnéz a Holdra, félelmetes lehet belegondolnia, hogy épp az imént ennél is közelebb húzott el mellettünk egy repülőgép-anyahajó hosszúságú test. Legközelebb 2028-ban lesz hasonlóra példa.

Korábbi információk

„Ideális alkalom ez arra, hogy egy nagy és veszélyes égitestet részletesen megvizsgáljunk” – mondta Donald Yeomans, a NASA földközeli égitesteket kutató programjának vezetője a 2005 YU55 aszteroida közelítéséről. Ekkora égitest már 30 éve nem haladt el ilyen közel a Földhöz, csak néhány tucat méteres objektumok húztak el még szorosabban mellettünk. A csillagászok szerint a 2005-ben felfedezett égitest becsapódásától nem kell tartanunk. Bár átmérője majdnem eléri a fél kilométert, a kis földtávolság ellenére semmilyen érezhető hatása nem lesz bolygónkra. Hétfőn radarral „elcsípték” a Föld felé közelítő égitestet. „Megpingeltük a kisbolygót” – mondta Marina Brozovics, a NASA goldstone-i radarjának mérnöke, arra utalva, hogy a kisbolygóról először kaptak radarvisszhangot. A képek alapján az égitest alakja a gömbhöz viszonylag közeli, és néhány kisebb egyenetlenség mutatkozik rajta.

A 2005 YU55 46 ezer kilométer/óra sebességgel halad el mellettünk. Optikai távcsövekkel a találkozó előtt nem lehet megfigyelni, mert a Nap irányából közelít. Mivel 2005-ben fedezték fel, már régóta ismert a pályája – így jelezték előre a mostani közelítését is. Eddig csak annyit lehetett tudni róla, hogy közel 400 méter átmérőjű, nagyon sötét égitest, és 18 óránként fordul meg a tengelye körül. Amellett, hogy a veszélyes földközeli kisbolygók közé tartozik, valószínűleg az ősi, sötét és szénben gazdag kisbolygókhoz hasonló anyagból áll – olyan szerves összetevőket és vízmolekulákat is tartalmaz, amelyek a Föld kialakulása után meteoritokban hullottak bolygónkra. Az ilyen égitestek elemzése azért is fontos, mert a közeljövőben egy emberes expedíciót tervez a NASA valamelyik földközeli objektumra, és ezek az égitestek a távoli jövőben fontos bázisai lehetnek a világűr még távolabbi részeibe indított expedícióknak.

Nehéz megfigyelni a közelítést

Mindössze néhány óráig lesznek ideálisak a körülmények az égitest megfigyeléséhez. A 400 méteres sziklatömb november 8-áról 9-ére virradó éjszaka jut legközelebb Földünkhöz. Ekkor bolygónktól a Hold távolságának 85 százalékára, tehát 300 ezer kilométerre lesz, azaz valóban biztonságos távolságban halad el mellettünk. A Földhöz legközelebb november 9-én, hazai időben 0.28-kor jár, míg a Hold mellett 8.13-kor halad el.

A 2005 YU55 kisbolygó útja a Föld-Hold rendszerben (NASA, JPL)

Sárneczky Krisztán, a Magyar Csillagászati Egyesület és a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet munkatársa elmondta: a közelítés geometriája a radaros megfigyelésekhez ideális. Ugyanakkor távcsövekkel nehezen látható az objektum (szabad szemmel pedig esély sincs a megpillantására), részben mert bolygónk nappali oldala felett jár majd hozzánk legközelebb, részben mert ekkor az árnyékos, tehát sötét felét mutatja felénk. Az észlelésnek szűk időszak kedvez, és a legjobb helyszínek közül Magyarország és Európa kiesik – ugyanakkor az Egyesült Államok területéről jól látszik majd az objektum. Mivel az égitest közel mozog a Földhöz, az idő előrehaladtával egyre jobban rálátunk napsütötte oldalára, ezért látszólag kifényesedik. Erre mindössze néhány óra alatt kerül sor, de addigra hazánkból már nem lesz látható.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zcZqt49cpf3cLbqc
Film a 2005 YU55 kisbolygó közelítéséről (NASA)

Hány kisbolygó fenyegeti a Földet?

A bolygónkat potenciálisan veszélyeztető földközeli kisbolygók eddigi legalaposabb felmérése után azt gondolják a csillagászok, hogy minden olyan testet megtaláltak már a közelünkben, amely körülbelül 10 kilométer átmérőjű. Ekkora kisbolygó okozta 65 millió éve, a kréta időszak végén a globális fajkihalást, amelynek során a dinoszauruszok is eltűntek az élet színpadáról. A Föld körül keringő WISE űrszonda nemrég nyilvánosságra hozott adatai szerint a globális pusztításra képes, 1 kilométeresnél nagyobb földközeli objektumokból közel 980 darab létezik. A jó hír az, hogy ebből 911-et már felfedeztek, és ezek egyike sem fenyegeti a Földet a következő néhány évszázadban.

A földközeli kisbolygók eddigi legátfogóbb felmérésének eredménye. Világos színnel az ismert objektumok, zölddel az új becslések a még nem felfedezett példányokra, kékkel pedig a régi becslések

Svájci kutatóknak sikerült olyan kapcsolatot létrehozni élesztősejtek és számítógép között, amelynek segítségével be és ki tudták kapcsolni bizonyos gének működését.

Számítógéppel vezérelt fényfelvillanásokkal szabályozták a génkifejeződést az élesztőben a svájci Szövetségi Műszaki Egyetem kutatói. John Lygeros és munkatársai a Nature Biotechnology folyóiratban számoltak be eredményeikről, amelyek felhasználásával a jövőben szabályozni lehet olyan biológiai folyamatokat, amilyen például a mikrobák bioüzemanyag-termelése. Japán kutatók még 2002-ben felfedezték, hogy ha a sörélesztőt (Saccharomyces cerevisiae) fényhatásnak teszik ki, egy az élesztőben lévő molekula, az úgynevezett fitokróm képes megváltoztatni az alakját. A vörös fény aktív formába alakítja, a mélyvörös fény pedig visszaváltoztatja a molekulát.

A fitokróm alakváltozása bekapcsolhatja vagy leállíthatja azt a genetikai gépezetet, amelynek eredményeként egy adott fehérje termelődik. A svájci kutatócsoport a fehérjetermelődést, vagyis a gén bekapcsolódását egy úgynevezett közvetítő, riporter molekula fluoreszcenciájával (fénykibocsátásával) követte nyomon.

Élesztősejtek pásztázó elektronmikroszkópos képe

A kutatócsoport kifejlesztett egy számítógépes modellt, hogy megállapítsa, pontosan mennyi ideig tartson egy-egy fényimpulzus a kívánt hatás – génkifejeződés – eléréséhez.

Az eredmények segítenek jobban megérteni a sejtjelzéseket, vagyis azokat a kémiai üzeneteket, amelyek összehangolják a sejtek együttműködését egy szervezetben. Ezenkívül közvetlen gyakorlati hasznuk is lehet az ilyen kísérleteknek, például hatékonyabbá tudjuk tenni a mikrobák bioüzemanyag- vagy antibiotikum-termelését.

Kövess bennünket a facebookon is!

Forrás: origo/tudomány

Egyre hevesebb földrengések kíséretében egy hónapja önti a lávát egy víz alatti tűzhányó a Kanári-szigetcsoport El Hierro nevű kis szigetének közelében. Könnyen lehetséges, hogy a magasodó vulkán eléri a vízfelszínt, és új szigetként emelkedik ki az óceánból.

A megszilárdult láva egyes helyeken már 100 méterre tornyosul a tengerfenék fölé, de még mindig 150 méter hiányzik ahhoz, hogy kibukkanjon a hullámok közül. Még nem biztos, hogy eléri ezt a magasságot, de ha továbbra is ilyen intenzitású lesz a vulkáni tevékenység, nagy rá az esély. Ennek ellenére már több mint ötszáz ötlet érkezett, hogyan is kellene elnevezni majd az új szigetet (az egyik legnagyobb favorit az Atlantisz). A négy hete növekvő „szigetmag” felbukkanása nem meglepetés a geológusok számára, hiszen a terület már július óta igen aktív. Az újdonsült tűzhányó, amely tulajdonképpen egy tenger alatti hasadékként kezdte életét, pár hét alatt nagyot növekedett a kiömlő láva megszilárdulásával. Bizonytalan, hogy mennyi ideig és hány helyen fog még magma feltörni, egyelőre nem csillapodik a vulkáni tevékenység.

Játssz a Drukkával, nyerj csodás ajándékokat! Részletek itt!

A november 3-án készült felvételen a víz alatti vulkanizmus felszíni jelei, gázbuborékok és hamufoltok láthatók. A vulkanikus hamu nagy vízfelületeket borít, és a kitörés okozta oxigénhiány miatt sokfelé látni elpusztult halakat

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8hWcZ787ZUGxDKiZ

A víz tetején úszó lávafoszlányok

Ugyanakkor radarképek is készültek a tengerfenékről, és ezeken már jól azonosítható a hegy. A vulkán elérte a 700 méteres szélességet, és kirajzolódik a 150 méter átmérőjű kráter is. A lávát ontó hasadék mintegy 3 kilométer hosszú.

Ha a körülbelül 10 kilométeres mélységben lévő magmakamrából feltörő magma nagyobb mennyiségben és hirtelen a sekély vízbe ömlene, nagy gőzkitöréseket okozhat. Egyes kutatók számítanak kitörésekre a szárazföldön is, de a spanyol nemzeti földrajzi intézet szerint egyelőre nem kell tartani nagy robbanásos eseménytől. A vulkánt létrehozó folyamatokat inkább csendes, bazaltos lávaömlések jellemzik. Harangi Szabolcs geológus, az ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszékének vezetője az [origo]-nak elmondta, hogy több szempontból is nagyon érdekes, ami a Kanári-szigeteknél most zajlik, és bizonyos mértékig veszélyhelyzetet is jelent. Szeizmológiai szempontból azért, mert a földrengések az utóbbi napokban felerősödtek, és ha tovább erősödnek (körülbelül 5-ös magnitúdóig), akkor El Hierro szigetén kőomlások, hegyomlások fordulhatnak elő. „Fontos hangsúlyozni, hogy ezek szökőárt nem keltenek, így a többi sziget nem lesz veszélyben” – tette hozzá. A szakértő elmondta, hogy a vulkáni helyzet többféleképpen alakulhat. Jelenleg a szigettől délre zajlanak a kitörések, de lehetséges, hogy lesznek a szigettől északra is (ahol most a földrengések pattannak ki), sőt az is lehet, hogy magán a szigeten is nyílnak vulkáni hasa
dékok, mondta a geológus.

Forrópontos vulkanizmus

A Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek egy vulkanikus szigetcsoport Afrika északnyugati partjai mentén. Hét nagyobb és több kisebb sziget emelkedik ki itt az Atlanti-óceánból, összesen 7500 négyzetkilométernyi területet foglalva el. A szigetcsoport úgynevezett forrópontos vulkanizmus eredményeként jött létre, ahogy a Hawaii- vagy a Zöldfoki-szigetek. A forrópontos vulkanizmus során egy földköpenyben lévő forró terület kőzetolvadékot (magmát) termel, amely felfelé (a kisebb nyomás felé) haladva átégeti magát a kőzetburkon, és lávaként a felszínre (ez esetben a tengerfenékre) ömlik. Ahogy a lemeztektonikai mozgások (jelen esetben az Atlanti-óceán tágulása) miatt a kőzetburok elmozog a köpenyben egy helyben lévő forró pont felett, egy „hegesztési nyomvonal” jön létre, ahol a hegesztési pontok az újabb víz alatti vulkánok, amelyek egy részéből később szigetek válhatnak. A Földön mintegy 120 ismert forró pont van, ezek egyharmada napjainkban is aktív. A Kanári-szigetcsoport tagjai ezért vulkanikus kőzetekből, megszilárdult lávából épülnek fel, és egyik különlegességük, hogy a tengerpartokat fekete homok borítja (mert a homok itt a sötét színű lávakőzetekből keletkezik).

El Hierro a szigetcsoport legdélebbi, legkisebb (270 négyzetkilométeres) és leggyérebben (10 ezer lakos) lakott tagja – legalábbis egyelőre.

Balról jobbra: El Hierro, La Palma, La Gomera, Tenerife, Gran Canaria, Fuerteventura, Lanzarote. A forrópontos vulkanizmus miatt a szigetek keletről nyugatra egyre fiatalabbak

Történelmi kitörések a Kanári-szigeteken

A kitörések előrejelzése nem lehetséges, bár múltbeli eseményekről bőségesen állnak rendelkezésre információk, amelyek talán segíthetnének. Sok korábbi kitörésre lehet következtetni a geológiai nyomokból, illetve többet feljegyeztek a történelem folyamán. 1706-ban például a Pico del Teide lávája elpusztította Garachio város kikötőjét. Lanzarote szigetén pedig 1730-tól 1740-ig egy évtizeden át ömlött a láva. La Palma szigetén rendkívül sok, több mint száz kitörést sikerült azonosítani az elmúlt 20 ezer évben, a legutolsó 1970-ben történt.

A friss láva tartja életben a szigetcsoportot

El Hierro szigete a földtörténeti időskálán nézve nem olyan régen, egymillió évvel ezelőtt emelkedett ki a tengerből. Lanzarote és Gran Canaria már 15 millió, Fuerteventura pedig már 20 millió éve vulkanikusan aktív szigetek. La Gomera szigetén azonban úgy tűnik, megszűnt a vulkáni aktivitás, új lávaöntések híján pedig pusztulásra van ítélve: az eső és tengervíz lassan elmossa, néhány millió év alatt várhatóan eltűnik. A friss láva jelenti a Kanári-szigetek létezésének feltételét. A tenger rombolja a szigeteket, a vulkáni működés ezt ellensúlyozza, sőt olykor, mint ahogy talán jelenleg is, teljesen új szárazföldet teremthet.

El Hierro

A fél évszázados sziget

Surtsey szigete 1963. november 14-én, Izland partjaitól délre született, egy 130 méter mélyen kezdődő vulkánkitörés eredményeként. A kitörés egészen 1967. június 5-ig tartott, ekkorra 2,7 négyzetkilométeresre növekedett a friss szárazulat. Azóta a lávautánpótlás hiánya miatt egyre csökken a területe. Egy ilyen esemény nagyszerű alkalom arra, hogy a vulkanológusok és biológusok megfigyelhessék, hogyan jön létre egy sziget, illetve egy teljesen kopár felszínt hogyan népesítenek be idővel az élőlények.

Kövess bennünket a facebookon is!

forrás: origo/tudomány

A Hold felszínéről származó apró porszemcsén olyan dolgot láthatunk, amilyet a Földön soha: egy apró becsapódástól megolvadt, majd rögtön újraszilárdult anyag mintázatát. A monitor elé tartott papírlappal még érdekesebb a látvány.

Akció csak erre a hétvégére,
kattints ide a részletes könyvlistáért

Az akció szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig tart. A könyvek akciós áron való megvásárlásának feltétele, hogy a vásárlás ellenértéke a megrendelést követő 1 héten belül beérkezzen.

Közel háromszáz kilogrammnyi holdkőzet van Földünk különböző la
boratóriumaiban, amelyeket folyamatosan vizsgálnak. Ilyen kutatással foglalkozik Gary Greenberg, a Hawaii Egyetem szakembere is. Az alábbi képet ő készítette az Apllo-11 által hazahozott egyik apró szemcséről, amely a Hold felszínét borító, regolitnak nevezett törmeléktakaró része volt.

Keresse a novemberi Galaktika magazint DVD-melléklettel is!

A Galaktika magazin novemberi számában folytatódik Karl-Herbert Scheer „A Stardust-küldetés” című kisregénye Perry Rhodan őrnagy és társai holdbéli kalandjairól. A lapszám központi témája a vasút jövője, azon belül is a legképtelenebb ötletek a kontinensek közötti minél gyorsabb forgalomra. Jack McDevitt „Ásatás” című novellája egyike azon kettőnek, amelyek kimondottan a Galaktika olvasói számára íródtak, tehát közlésük egyben világpremier. Toochee az álmok üzletté válásáról vizionál rövid történetében, míg Lawrence M. Schoen óriási léptekkel száguld végig a világegyetem történelmén. Sten Svensson egy időutazót kísér el különös útjára, Antal József vénuszlakóinak szabadságharcát követi tovább, Isaac Asimov pedig a túlnépesedés drasztikus ellenszerével riogat. A havi retro egy lengyel novella, Rafał A. Ziemkiewicz tollából. Az interjú a magyar privát űrprogram főszervezőjét szólaltatja meg, a filmajánló a másodgenerációs szuperhősökkel foglalkozik, a játékrovat a „Warhammer 40K: Space Marines”-t ismerteti, az intelligens dizájn irodalmi és képregényes vámpírokat hasonlít össze, a tudományos hírek között pedig olvasható még cikk a Han Solo formákat gyártó jégkockatartóról és egy házi kémtankról. A szerkesztőség természetesen a havi nyereményjátékról sem feledkezett meg.

Játssz a Drukkával, nyerj csodás ajándékokat! Részletek itt!

A kép sztereóhatását akkor élvezhetjük, ha bal szemünkkel a bal, jobb szemünkkel pedig a jobb oldali képet nézzük. Ennek megfelelően egy papírlappal ki kell takarni a bal szemcse látványát a jobb szemünk elől és viszont, azaz tartsunk a képernyő előtt arra merőlegesen egy papírlapot függőelegesen. Ha ezt követően sem jön be a térhatású látvány, hasonló módszerrel próbálkozzunk a kisebb képen is – nem mindnekinek a szeme tudja a két fotó közötti nagyobb távoslágot kompenzálni. A Holdnak nincs légköre, így felszínét folyamatosan éri a mikrometeoritok bombázása. Ezek apró becsapódásaikkal mikroszkopikus töréseket, illetve apró méretskálájú olvadást okoznak. A légkör hányában gyorsan lehűl és megdermed a megolvadt anyag. A folyamat révén szabálytalan alakú, apró rögökké dermednek az ásványok. Az itt látható szemcse közepén lévő kis lyukat is egy becsapódás üthette. Hasonló folyamat a Földön nem jöhet létre, mivel itt a légkör kiszűri az ilyen apró meteorikus szemcséket, amelyek még a magasban elégnek.

Kövess bennünket a facebookon is!

forrás: origo/tudomány

A nagy vulkáni rendszerek szuperkitörései viszonylag ritkán, átlagosan százezer évente következnek be, ám ekkor bolygómértékű pusztítással lehet számolni. Mi váltja ki ezeket a természeti katasztrófákat?

Amilyen ritkán következnek be, olyan pusztítóak a szupervulkán-kitörések. A nagy meteorit-becsapódások után ezek a bolygónkat leginkább fenyegető természeti katasztrófák. Egy-egy szuperkitörés 10-15 ezer köbkilométer anyagot lövellhet ki. Emellett eltörpülnek a „hagyományos” tűzhányók: a Huckleberry Ridge nevű szupervulkán például mintegy kétezerszer több vulkáni anyagot szórt a légkörbe, mint a Mount St. Helens 1980-as kitörése. A szupervulkánok kitörései széles körzetben elpusztítanak mindent, hamufelhőjük pedig akár évekre elsötétítheti az eget, globális fajkihalást váltva ki.

A vulkanológusok még nem tudják pontosan, mi váltja ki ezeket a szélesőségesen nagy kitöréseket. Az Oregoni Állami Egyetem (OSU) kutatóinak új modellje szerint a vulkánt tápláló forró magmakamra körül részben megolvadnak a kőzetek, és ez a képlékeny „kőzetgyűrű” képes együtt tágulni a magmakamrával. A magmakamrában kialakuló feszültség így akár több ezer éven keresztül is növekedhet anélkül, hogy a feszültség szétrepesztené a kőzeteket és kitörne a vulkán. Eközben a magmakamra feletti terület jelentősen megemelkedik, és egyre szaporodnak rajta a repedések (mint a sülő és táguló kenyér felszínén). A Huckleberry Ridge 2,1 millió évvel ezelőtti kitörésig például több száz méterrel emelte meg a felszínt a felgyűlő magma a mai Yellowstone Nemzeti Park területén. Végül a törések a felszín felől lefelé haladva és tágulva elérik a magmakamrát, amelynek összeomlása beindítja a vulkán kitörését.

Játssz a Drukkával, nyerj csodás ajándékokat! Részletek itt!

Eddig a kutatók azt feltételezték, hogy a magmakamra belsejéből indulnak a törések, és nem azonnal szabadul fel az összes energia, hanem először kisebb kitörések is jelentkeznek, megelőzve a szuperkitörést. Erre utaló nyomokat azonban nem találtak, ezért az új modell jobban megközelítheti a valóságot, miszerint csak egy nagy kitörés van, mivel a törések fentről indulnak – magyarázza Patricia Gregg vezető kutató. A legutóbbi szupervulkán-kitörés 74 ezer évvel ezelőtt következett be, vagyis már a Homo sapiens létére is hatással lehetett. A Toba vulkán a mai Toba-tó helyén terült el az indonéziai Szumátra szigetén. A geológiai adatok alapján már korábban is többször kitört, ám a 74 ezer évvel ezelőtti aktivizálódása kivételes esemény volt: 2500 köbkilométernyi lávát öntött a felszínre, a kitörés energiája pedig több mint ötezerszer volt nagyobb a Mount St. Helens-énál. A légkörbe került hamu befolyásolta a globális klímát, jelentősen csökkentve a hőmérsékletet. Rengeteg faj pusztult el, és őseinknek is keményebb környezeti feltételekkel kellett szembenézniük (abban nincs egyetértés, hogy mennyivel csökkent a globális hőmérséklet, egyesek szerint akár 10 fok is lehetett, míg más kutatók 2,5 fokot mondanak). Szupervulkánnak nevezik azt a tűzhányót, amely legalább 300 köbkilométer lávát önt a felszínre egy kitörés alkalmával. A statisztika szerint ilyen esemény minden 100 ezer évben egyszer történik. Egy közepes szupervulkáni kitörés, amely mintegy 1000 köbkilométer lávát produkál, felér egy 1 kilométer átmérőjű aszteroida becsapódásának pusztító erejével, ám egy ekkora energiájú kitörés jóval gyakoribb egy kisbolygóval való találkozásnál.

Éhség + ajándék Pengefutár könyv
Aki megveszi Whitley Strieber: Éhség című könyvét ajándékba kapja Alan E. Nourse, William S. Burroughs: Pengefutár című könyvét.

A szupervulkánok nem hegyek, hanem több tíz kilométer átmérőjű süllyedékek, óriási összeomlott kráterek (úgynevezett kalderák), melyeket nem könnyű észrevenni. A főbb vulkáni területek, ahol szuperkitörésre lehet számítani: a Yellowstone, a Flegrei-mező Nápoly mellett, az új-zélandi Taupo-tó alatt szunnyadó vulkán, illetve Indonézia, a Fülöp-szigetek, Közép-Amerika, Japán, a Kamcsatka-félsziget és az Égei-tenger egyes tűzhányói is.

Kövess bennünket a facebookon is!

forrás: origo/tudomány

Néhány tízezer év múlva az emberiség űrszondái megérkeznek a legközelebbi csillagokhoz, a Naprendszerben pedig megnövekedhet a veszélyes becsapódások száma. Ezek ellen akkor talán lehet már védekezni, hosszabb távon azonban nincs esély a Földön maradásra. Mi lesz a Föld, a Naprendszer és a Tejút sorsa a mai csillagászati ismeretek alapján? Íme, a legvalószínűbb forgatókönyv, amelyben az időadatok csak hozzávetőlegesek, az egyes események azonban jó eséllyel bekövetkeznek valamikor. A sor végén egy teljesen sötét, hideg és majdnem üres világegyetem áll.

10-15 ezer év múlva: látványos robbanás

Látványos jelenség lesz az égbolton, amikor felrobban az eta Carinae nevű hatalmas, közeli csillag. A nagy tömegű égitest már ma is instabil: alkalmanként nagyobb gáztömegeket dob le külső rétegeiből. A robbanásnak a csillagászok szerint nem lesz káros hatása a Földre.

22 ezer év múlva: Csernobil ismét biztonságos hely lesz

A radioaktív sugárzás ismét eléri a normális szintet, az eredeti épületek eltűnnek – más helyekhez hasonlóan már Csernobilra sem lehetne ráismerni akkoriban.

35 ezer év múlva: veszélyes szomszéd

A Ross 248 jelű vörös törpecsillag válik a Napunkhoz legközelebbi ilyen égitestté, csillaggá, megelőzve a jelenlegi proxima Centaurit, amely 4,2 fényévre van a Földtől. Jelentős hatása akkor még nem lesz bolygónkra, azonban amint egyre közelebb kerül, megnövelheti a Naprendszerben történő üstökösmagok és kisbolygók becsapódásainak gyakoriságát.

42 ezer év múlva: űrhajó a csillagokban

A Voyager-1 űrszonda megközelíti az AC+79 3888 jelű törpecsillagot. A szonda ekkor már bizonyára nem fog üzemelni, így az eseménynek csak elvi jelentősége van. Talán ez tekinthető az első pillanatnak, amikor egy emberkéz alkotta űreszköz megközelít egy Naprendszeren kívüli objektumot – ha az addig rendelkezésre álló bőséges idő alatt, fejlettebb és gyorsabb űreszközöket nem fejleszt ki az emberiség. Utóbbi esélye a technikai fejlődés ütemét tekintve könnyen elképzelhető.

100 ezer év múlva: a legnagyobb szupernóva

Felrobban a VY Canis Maioris csillag, látványos szupernóvaként. Valószínűleg ez lenne a legfeltűnőbb szupernóva-robbanás, amelyet utódaink az addig eltelt idő során megfigyelhetnek.

A Nap és a VY Canis Maioris csillag méretaránya (Futuretimeline.net)

298 ezer év múlva: űrhajó a Szíriusznál

A Voyager-2 űrszonda megközelíti a Szíriuszt, az égbolt legfényesebb csillagát.

1,4 millió év múlva: üstökösök bombázása

A Naprendszerhez közeledő Gliese 710 nevű csillag a Naprendszer peremvidékén lévő Oort-felhő üstököseinek mozgását erősen megzavarja. Sok égitestet végleg elszakít a Naprendszerről, de jó néhányat a bolygók irányába indít el. Ettől jelentősen megnövekedhet a becsapódások gyakorisága a Föld térségben is, de ennek a „veszélyesebb” időszaknak hossza is több 100 ezer évben mérhető.

Játssz a Drukkával, nyerj csodás ajándékokat! Részletek itt!

7,6 millió év múlva: szétrobban a Mars egyik holdja

A Phobos hold szétdarabolódik a Mars árapályereje révén. A kis Mars-hold ugyanis olyan közel mozog bolygójához, hogy gyorsabban kering, mint ahogyan a Mars forog. Emiatt a két égitest között ébredő árapályhatás nyomán fokozatosan egyre közelebb jut a Marshoz, és végül anyaga feldarabolódik, majd még később be is csapódik a felszínbe, jó néhány nagy krátert létrehozva az égitest egyenlítői vidékén.

Fantáziarajz a szétdarabolódó Phobosról (NASA)

10 millió év múlva: újabb nagy gyűrű születik a Naprendszerben

A Phoboshoz hasonló sors vár a Triton nevű Neptunusz-holdra is. Utóbbi szintén szétdarabolódik, és töredékei látványos gyűrűt alkotnak az órásbolygó körül. A gyűrű azonos távolságból nézve feltűnőbb lenne, mint a Szaturnusz hasonló ékessége – azonban a Neptunusz nagy távolsága miatt a Földről feltehetőleg nem lesz annyira feltűnő egy távcsőben figyelve.

Éhség + ajándék Pengefutár könyv
Aki megveszi Whitley Strieber: Éhség című könyvét ajándékba kapja Alan E. Nourse, William S. Burroughs: Pengefutár című könyvét.

50 millió év múlva: bezárul a Földközi-tenger

Afrika összeforr Európával, és egy új, a mai Himalájához fogható hegylánc születik.

250 millió év múlva: új szuperkontinens

Minden szárazföld egyesül, a szuperkontinenst egyetlen óceán övezi.

600 millió év múlva: nem lesznek teljes napfogyatkozások

A Holdnak a Földtől mérhető lassú távolodása miatt többé már nem következnek be teljes napfogyatkozások. Az egyre messzebb keringő Hold látszó mérete az égen ugyanis kisebb lesz, mint a napkorongé – ezért csak gyűrűs fogyatkozások lesznek: a Nap felszíne a Hold pereme mentén körben megfigyelhető marad a fogyatkozás maximuma idején is.

1 milliárd év múlva: elpárolognak az óceánok

A Föld átlaghőmérséklete már túl magas lesz ahhoz, hogy a folyékony víz tartósan előforduljon rajta. Az óceáno
k anyaga a légkörbe párolog, és forró, párás levegőként veszi körül bolygónkat. A folyamat lassan, fokozatosan következik be. Pontosan nem tudni, miként reagál minderre bolygónk és rajta a bioszféra – de a körülmények feltehetőleg egyre kellemetlenebbek lesznek az élővilág számára.

3 milliárd év múlva: ütközés az Andromédával

Az egyre közelebb kerülő Androméda-galaxis peremvidéke a Tejúttal ütközik. A jelenség során egyes csillagok feltehetőleg nem találkoznak egymással, azonban a csillagközi felhők összenyomódása révén új, aktív csillagkeletkezési zónák jöhetnek létre.

5 milliárd év múlva: pokollá válik a Föld

A Nap vörös óriássá fúvódik fel, elnyeli a Merkúrt és a Vénuszt. A Föld talán elkerüli ezt a sorsot, bár ebben még eltérnek az egyes modellek előrejelzései. Az élet azonban ekkor már biztosan lehetetlen lesz bolygónk felszínén, amelynek nemcsak légköre és vízburka veszik az űrbe, de felszíni kőzetei is halványan izzani fognak a hatalmasra puffadt és közeli napfelszín intenzív sugárzásától. Ha az élet és értelem eddig fennmarad a Földön, valószínűleg el kell költöznie.

A Nap felfúvódott látványa (Futuretimeline.net)

1000 milliárd év múlva: sötétedik az Univerzum

Általánosan alacsony szintre csökken a csillagkeletkezés gyakorisága a galaxisokban, egyre kevesebb lesz az új égitest, amelyek egyre kevesebb fényt bocsájtanak ki a Világegyetemben.

20 000 milliárd év múlva: véget ér a csillagok korszaka

Az utolsó vörös törpecsillagok is kihunynak, véget ér a csillagok korszaka az Univerzumban. A Világegyetem sötét, hideg és kis sűrűségű hely lesz.

Az égbolt néhány ezermilliárd év múlva (Futuretimeline.net)

Az utolsó lépésekkel kapcsolatban nagy a bizonytalanság. A Világegyetem jövője olyan kozmológiai törvényszerűségektől is függ, amelyek még kevéssé ismertek. Ilyen például a sötét energia hatása, amelytől jelenleg egyre gyorsabban tágul az Univerzum, és ez elősegíti a sötét, hideg, egyre inkább üres Világegyetem kialakulását. Az, hogy az élet, az értelem és a civilizáció sorsa mi lesz ebben az Univerzumban, jelenleg még jobbára a tudományos-fantasztikus irodalom témája.

Kövess bennünket a facebookon is!

Forrás: origo.hu/tudomány

A legújabb kutatások szerint a denisovai ember, az emberiség törzsfáján jegyzett újabb rejtélyes archaikus homo, a Neander-völgyiek testvére volt, s egykor Szibéria fagyos térségeiben jelent meg, majd onnan vándorolt Indonézia párás meleg vidékéig. A denisovaiak hatalmas kiterjedésű területet laktak be. Ez pedig azt bizonyítja, hogy nemcsak fajunk, a modern ember volt képes a legsokoldalúbban alkalmazkodni a környezeti kihívásokhoz.

Ettől a különös fajtól eddig kevés nyomot találtak meg. Az első régészeti leletek a szibériai Denisova-barlangból származnak, ahol 2008-ban egy 41 000 éves fogat és kevés csontmaradványt találtak meg. A DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy az egykor élt egyednek közös az őse a Neandervölgyi emberrel, de több tízezer éven át önállóan, külön fejlődött faj, s legalább annyira különbözött antropológiailag a testvérétől, mint a modern ember a Neander-völgyitől.

A denisovai ember az eddigi ismeretek szerint mintegy 80 000-50 000 éve fejlődött ki és a Neander-völgyivel közel azonos időben halt ki, mintegy 30 000 évvel ezelőtt, de közvetlenül kihalása előtt fajunkkal, a Homo sapiensszel már találkozott, sőt a kutatások szerint párosodott is vele. A denisovai ember génjei 4-6 százalékban megtalálhatók ma élő emberekben, de érdekes módon nem szibériaiakban, hanem a jóval távolabbra élő pápua új-guineaiak génállományában – ám ott sem mindenkiében. A Mark Stoneking, a lipcsei Max Planck Intézetmunkatársa vezette kutatócsoport most 33 különböző, Ázsia szárazföldi részéből, Dél- és Délkelet-Ázsiából, Borneóról, a Fidzsi-szigetekről, Indonéziából, Malajziából, Ausztráliából, a Fülöp-szigetekről, Pápua Új-Guineából és Polinéziából származó népesség génállományát vetette egybe a denisovaiak génállományával. Találtak egyezéseket Kelet-Indonéziából, Ausztráliából, Pápua Új-Guineából, Fidzsiről és Polinéziából származó népekkel, de nem mindegyikkel. Az eredmények megerősítették, hogy a pápua új-guineaiakkal korábban kimutatott 4-6 százalékos egyezés nem véletlen, vagy elrontott adat volt. Stoneking úgy véli – mint azt az American Journ
al of Physical Anthropology című szaklapban publikálta is –, hogy a denisovaiak Délkelet-Ázsiát is lakták, és ott keveredtek fajunkkal, a modern emberrel mintegy 44 000 évvel ezelőtt.

Stoneking szerint a denisovaiak rendkívül széles, észak–déli irányú földrajzi és ökológiai területen terjedtek szét, szélesebben, mint a modern emberen kívül bármely más homofaj, beleértve a Neander-völgyieket is. Az a tény, hogy a Neander-völgyiek sokkal szűkebb észak–déli irányú területet voltak képesek belakni, mint a denisovaiak, azt jelzi, hogy a denisovaiakban volt valami nagyon fontos különbség, amely képessé tette őket arra, hogy környezetükhöz jóval szélesebb skálán alkalmazkodjanak – mondta el Stoneking a New Scientist munkatársának. Most igyekeznek ezt a különbséget is megfejteni, hogy további ismereteket szerezzenek a rejtélyes fajról.

Éhség + ajándék Pengefutár könyv
Aki megveszi Whitley Strieber: Éhség című könyvét ajándékba kapja Alan E. Nourse, William S. Burroughs: Pengefutár című könyvét.

Ugyanakkor a mostani kutatási eredmények arra is rávilágítottak, hogy az eddigi feltételezésekkel szemben a modern ember legalább két hullámban lakta be Ázsiát. Az ugyanis, hogy nem minden vizsgált délkelet-ázsiai népesség génállományában találták meg a denisovaiak génjeit, arra mutat, hogy két hullámban történt a terület benépesítése, egy denisovaiakkal keveredett csoporttal és egy jóval későbbi, velük nem keveredett népességgel. „A kutatások során egy dolog világossá vált előttem, az archaikus és a modern emberek két dolgot egyformán szerettek – vándorolni és párosodni. Ez azt eredményezte, hogy a denisovai ember keveredett a Neandervölgyi emberrel és a mai emberrel is” – mondta el Stoneking a LiveScience munkatársának. A kutatók a közeljövőben azt szeretnék megállapítani, hogy pontosan mikor keveredett a denisovai ember a modern emberrel. Ugyanakkor mások, például John Stewart, a Bournemouth Egyetem munkatársa arra hívja fel a figyelmet, hogy óvatosan kell következtetéseket levonni a genetikai eredményekből, mivel például az is elképzelhető, hogy a denisovaiak valahol Közép-Ázsiában keveredtek a mai emberrel, és egy későbbi migráció során került a génállományuk délkeletre.

Erre a problémára régészeti csontmaradványok adhatnának választ. David Reich, a Harvard Egyetem munkatársa szerint viszont egy sor rejtélyes, azonosítatlan csontmaradványt találtak már Közép-Ázsiában, Kínában és Délkelet-Ázsiában. „Elképzelhető, hogy denisovaiak is vannak köztük” – mondta Reich a LiveScience munkatársának.

Kövess bennünket a facebookon is!

forrás: nol.hu/tudomány

Az Archaeopteryxről, amelyet három hónapja dinoszaurusznak „minősítettek vissza”, mások most mégis azt mondják, hogy az első madár volt. Valószínű, hogy nem ez az utolsó fejlemény a vitában, mert az Archaeopteryx ikonikus lelet az őslénytanban.

Az Archaeopteryx első teljes fosszíliája Bajorországban került elő 1861-ben. A százötvenmillió éve élt állat legfeljebb félméteres hosszúságra nőhetett, és egyaránt rendelkezett a hüllők és a madarak sajátosságaival. Széles, lekerekített végű szárnyai voltak, tollai a mai madarakéhoz hasonlítottak, egyébként hüllőszerű volt éles fogakkal, hosszú csontos farokkal és három ujjal, amelyek meghajlott karomban végződtek. A kutatók a kövületet az Avialae (madárszárnyúak) közé sorolták, ahová a madarak és a legközelebbi dinoszaurusz-rokonaik tartoznak.

Ez év júliusában kínai paleontológusok a Nature-ben megjelent tanulmányukban egy késő jura időszakból származó, kisméretű madárszerű tollas dinoszauruszt, a Xiaotingia zhengit írták le, amelynek fosszíliái Liaoning tartományban kerültek elő. A 161-145 millió éves üledékes kőzetben talált állat rendelkezett mindazokkal a jellegzetességekkel, mint az Archaeopteryx. A továbbiakban a kínai kutatók 89 faj 384 anatómiai jellegzetességét elemezték, hogy kiderítsék, milyen rokonságban álltak ezek egymással. Ennek eredményeként egy olyan evolúciós fa rajzolódott ki, amelyen az Archaeopteryx a madarak „unokatestvérének” tartott Deinonychosauria csoportba, a két lábon járó húsevők közé nyert besorolást.

Játssz a Drukkával, nyerj csodás ajándékokat! Részletek itt!

Ausztrál kutatók Michael Lee, a Dél-ausztrál Múzeum paleontológusának az irányításával megismételték kínaiak vizsgálatait, ugyanazt a filogenetikai (törzsfejlődéstani) módszert alkalmazva, de beszámolójuk szerint sokkal részletesebb statisztikai elemzéseket végeztek.

„Az Archaeopteryx ikonikus figura a paleontológiában, az első madár. Kínában azonban tollas dinoszauruszok sokasága került elő az utóbbi időben, ami aláásta pozícióját” – közölte Trevor Worthy, az Új-Dél-Walesi Egyetem paleontológusa. Mint hozzátette: a kínai paleontológusok szenzációs eredményeket értek el, ám vizsgálataik során kevéssé támaszkodtak a statisztikai elemzésekre.

Éhség + ajándék Pengefutár könyv
Aki megveszi Whitley Strieber: Éhség című könyvét ajándékba kapja Alan E. Nourse, William S. Burroughs: Pengefutár című könyvét.

„Amikor ezeket elvégeztük, az Archaeopteryx azonmód kikerült a velociraptorhoz hasonló dinoszauruszok közül, és visszasorolódott a madarak közé” – mondta Worthy.

Kövess bennünket a facebookon is!

forrás: origo.hu/tudomány