Ha mindössze egy Twitter-üzenetben búcsúzhatnánk tőle, az valahogy így hangzana: 87 évesen meghalt Günter Grass, Nobel-díjas író, az egyik legkiemelkedőbb kortárs német alkotó.
Esetében azonban muszáj meghaladni a korlátokat, muszáj szólni az életéről, a groteszkről, amit teremtett, arról, hogy 17 évesen besorozták a Waffen-SS egyik páncélos hadosztályába és legfőképpen arról, hogy ő volt a II. világháború utáni Németország lelkiismerete.
Az író 1927. október 16-án született a lengyelországi Gdanskban. Szülővárosa gyermekkorának és legfontosabb műveinek színtere, ahol apjának kis fűszerüzlete volt. Aztán jött a II. világháború és a Waffen-SS. Az életrajzírója, Michael Jürgs találóan a „Gyermekkor a Szentlélek és Hitler között” szavakkal jellemezte ezt az időszakot, amelynek hatása egész életében elkísérte és a Hagymahántás közben című 2006-ban megjelent kötetében csúcsosodott ki. Ebben az évben, nem sokkal a könyv megjelenése előtt vallott először múltjáról a nagy nyilvánosság előtt. Az akkor már Nobel-díjas író bírálói a díj visszaadására kötelezték volna, és voltak olyanok is, akik nem értették, hogy a történelmi múlttal való szembenézést és elszámolást sürgető író miért csak ekkor állt elő ezzel az életrajzi adattal. A támadásokra azt felelte: csak öregkorára talált rá a megfelelő formulára, hogy beszéljen Waffen SS-múltjáról.
A formula megtalálásáig pedig igen hosszú út vezetett, Grass ugyanis először nem is írással foglalkozott. Kezdetben, egész pontosan 1948-tól 1952-ig rajzot és szobrászatot tanult a düsseldorfi művészeti akadémián. Szobrai és grafikái már kiállításokon jelentek meg, amire elkezdett írni, a nagy áttörés pedig nem is váratott magára sokáig: 1959-ben megjelenik első és egyben az egyik legsikeresebb regénye, A bádogdob. A világ szörnyűségei elleni tiltakozásból törpének megmaradó Oscar Matzerath története a 20. század eleji német valóság szatirikus rajza. Fogadtatása vegyes volt, sokan nihilistának, obszcénnek és istenkáromlónak tartották, de Franciaországban elnyerte a legjobb külföldi könyvnek járó díjat és persze világhírűvé tette Grasst. (A bádogdobból egyébként 1979-ben Volker Schlöndorff rendezésében film is készült, amely Oscar- és Arany Pálma díjat is kapott.) A regény az úgynevezett Danzig-trilógia első darabja, a folytatásokban (Macska és egér, Kutyaévek) a kispolgári fiatalok háború alatti életével, a háborús bűnösök megítélésével foglalkozott.
Az író 1960-ban Nyugat-Berlinben telepedett le. A hetvenes és nyolcvanas években született műveinek fő témája is a kortárs német politika és a közelmúlt története volt. Ebben az időben aktívan politizált is, Németország Szociáldemokrata Pártját (SPD) támogatta, egy ideig pedig a pártvezető, (majd szövetségi kancellár) Willy Brandt beszédeit írta. 1982-ben párttag lett, de kiábrándult, és 1992-ben kilépett az SPD-ből. 1983-ban a Berlini Művészeti Akadémia elnökévé választották, de 1989-ben otthagyta a testületet, mert tagjai nem vállaltak szolidaritást az iráni iszlám vezetés által fatvával sújtott íróval, Salman Rushdie-val. A nyolcvanas évek végén írott művei kiábrándultságát tükrözték, A patkánynő (1986) című regényében az emberi faj és civilizáció végnapjait ábrázolta.
Az irodalmi Nobel-díjat 1999-ben kapta meg azt jutalmazván, hogy groteszk műveivel képes a történelem elfeledett oldalát is megmutatni.
A 2000-es években aztán többször is a viták középpontjába került. Először 2002-ben váltott ki élénk visszhangot Ráklépésben című regénye, amely a második világháború német áldozatairól szól, majd – ahogy azt már fentebb írtuk – 2006-ban jön a vallomása Waffen SS-múltjáról és megjelenik a Hagymahántás közben című műve. Nagy vihart kavart 2012 áprilisában is, ekkor publikálta ugyanis az Amit el kell mondani (Was gesagt werden muss) című versét, amely az iráni konfliktus dolgozza fel.
Izrael ezután nemkívánatos személynek nyilvánította, mivel Grass azt állította, hogy Izrael egyre nagyobb és ellenőrizetlenül gyarapodó nukleáris fegyverzettel rendelkezik, Irán ellen fontolgatott megelőző csapása pedig az egész világ békéjét fenyegeti. Néhány hónap múlva az izraeli atomtitkokat leleplező, a zsidó államban bebörtönzött idős tudóst méltató Napjaink hőse (Ein Held unserer Tage) című versével borzolta a kedélyeket.
Grass több magyar íróval is jó kapcsolatot ápolt. Kertész Imre a halálhírre reagálva azt mondta: „nem egyazon témával foglalkoztunk, de barátok voltunk, egymás tisztelői”. Grass 2004-ben – amikor Darvasi Lászlót a Brücke Berlin irodalmi díjjal jutalmazták – elmondta: Déry Tiborral kötött barátságából fakad a magyar irodalom iránti szeretete.
Ahogy az látszik, a vitatható tények és megnyilvánulások ellenére az írót tisztelet és szeretet övezte: 2009-ben Günter Grass Múzeumot alapítottak Gdanskban, azóta minden évben Grassomania Fesztivált rendeznek tiszteletére.
BLG
Érdekesség, hogy hogy nem sokkal korábban Bill Clinton, volt amerikai elnök is