Szerző: galaktikaggadmin

  • MegaLux – interjú Sárkány Richárddal

    A kecskeméti főiskolások nagy fába vágták fejszéjüket, mikor elhatározták, hogy részt vesznek a 2015-ös World Solar Challenge-en. A napelemes autók versenyét Ausztráliában rendezik meg.

    Ezen apropóból a MegaLux egyik mérnökinformatikusával, Sárkány Richárddal készítettem interjút.

    – Mi is pontosan a MegaLux, honnan jött a név?

    Az ötlet az elődünktől származik. A Megamater egy liter üzemanyaggal több mint háromezer kilométert volt képes megtenni, így komoly referenciával szolgált nekünk a továbbiakban. Megtartottuk a Mega előtagot, és hozzákerült a Lux, mint a fény mértékegysége – innen a név. Referencia nélkül nagyon nehéz lett volna elindítani a folyamatot, ezért nagy segítség volt az előző Megameter, ami szintén a GAMF-on készült el és a Finn-eco marathonon – 2013-ban – első helyezést ért el.

    – Milyen fontosabb adatokat lehetne kiemelni, ami készítéssel, vagy magával az autóval kapcsolatos?

    – Legelőször kiemelném, hogy főképp hallgatók készítik a MegaLuxot. A Megameter csapatából is vannak itt tagok, tizennégyen dolgozunk a kocsin. Ebből mindenki tanuló, egyetemista, és szabadidőnkben készítettük el az autót. Persze egy-két tanár is a segítségünkre van, az ő tapasztalataik is nagyon sokat hozzátesznek a MegaLuxhoz. 2014 szeptemberében kezdtük meg a tervezgetést, csapatszervezést, szóval nagyjából egy éve álltunk neki a megvalósításnak. Ezt mindenki a szabadidejében csinálta. Nem járt plusz pont egyetemen, nem ismertethettünk el vele kurzusokat; órák után, hétvégéken és nyáron is sokat dolgoztunk rajta. Ezt munkaórában nem is tudnám összeszámolni.

    Mesélj egy kicsit a Te szerepedről a MegaLuxban!

    – Ahogy egy csapatban lenni szokott, mindenki felelős valamiért, vagy sok valamiért. Van, ki a szoftveres részeket tervezte, van, ki az elektronika hardverét, vagy épp a kábeleket és egyéb anyagokat vágja, készíti. Én mérnökinformatikus hallgatóként az elektronikai részen dolgoztam. Azon belül is a telemetria rendszert terveztem, és az autó kapcsolási rajzát is én készítettem el. Emellett akksi-felelősként is jelen vagyok, ami azt jelenti, hogy figyelnem kell minden értékét az akkumulátornak, hogy egy bizonyos tartományon belül maradjon, és szóljak, ha nem így van. Tulajdonképpen babusgatnom kell ezt a fajta akkumulátort, ami annyit tesz, hogy figyelnem kell az életjeleit. Illetve az elektromos részek dokumentációját is elkészítettem, ami igen hosszú volt.

    solar_megalux_csapat

    Milyen jelentősége van a MegaLuxnak lokális, vagy globális szinten?

    – Mindenképpen egy nagy dobásról van szó. Néhány külföldi csapat is ígéretesnek tartja a MegaLuxot, és mi is bízunk benne. Amit mindig leszögezünk, úgy most is megteszem: a MegaLux soha nem lesz utcai autó. Az összeesküvés-elméletek ellenére nem országutakra terveztük. Egy személy vezetheti, kisterű, és kifejezetten a World Solar Challenge-re készítettük el. Fontos még, hogy minden alkatrészt, elektronikát a mi ötleteink alapján készítettük, vagy készíttettük el. Ez azt jelenti, hogy nem más gyártók dolgait vettük meg, vagy azok mását csináltuk meg, hanem minden a csapat ötlete az autó vázától az elektronikáig.

    – Mesélj kérlek kicsit az ausztrál útról!

    – A World Solar Challenge, azaz a napelemes autók megmérettetése Ausztráliában kerül megrendezésre. A táv Darwintól Adelaide-ig tart, ami nagyjából háromezer kilométer. Ezt kell megtegyük hálózati töltés nélkül. Lesznek más osztályok is, akik versenyeznek, rájuk más szabályok vonatkoznak: például az crusier class-os autókban ketten, vagy többen ülnek és megadott időnként tölthetnek az akksin. A MegaLuxot szeptember első felében raktuk repülőre. Először az volt a terv, hogy hajón utazik majd, de kicsit megcsúszott a határidő, így maradt a repülő. Szingapúrból majd hajóval megy tovább Darwinig. Október elejére ér oda, ahogy nagyjából a csapat is. Repülővel utazunk majd, Dubai-ban átszállunk és Szingapúrban egy pár órás városnézés keretein belül készülünk fel lelkileg a versenyre, és onnan mi is Darwinba repülünk, ahol majd elindul a kihívás.

    – A kihívást fogja valamilyen médium közvetíteni?

    – Igen, a World Solar Challenge oldalán lesznek élő közvetítések, aktuális hírek, állások a verseny nagyjából minden pillanatáról.

    – Mi a cél, és mik a tervek a jövőre nézve?

    – 2013-ban, a legutóbbi ilyen versenyen a nagyjából negyven csapatból csupán tizenegyen értek be a célba. A többi autó meghibásodott, vagy nem sikerült a szabályokat betartani. Számunkra a cél, hogy beérjünk a célba. Ha a helyezésünk is előkelő, az még jobb. Ahogy mondtam már, a többi csapat új ellenfélként néz ránk, és nagy jelentőséget tulajdonítanak nekünk. Innentől bármi kisülhet a jövőben.

    Sárkány Richárd MegaLux

    – Ha lehet, említs egy-két „kulisszatitkot”. Volt-e valami emlékezetes pillanat a készítés során?

    – Hogy emlékezetes? (Nevet) Az egész emlékezetes volt. Ami érdekesség lehet, hogy a MegaLuxnak nagyon tisztának kellett lennie, mikor útnak indult, mert a vámellenőrzés miatt semmilyen földmaradvány, vagy szennyeződés nem kerülhet Ausztráliába; ragyognia kellett. Illetve külön utánfutót terveztünk neki, amibe gond nélkül beférhet. Több részből áll, és mindennek meg van a maga helye. Talán a legemlékezetesebb és legfelemelőbb pillanat az volt, mikor először teszteltük a járgányt. Más dolog, hogy papíron a működik-e valami, és más a valóságban. Picit féltünk, mi sülhet ki rosszul belőle, de bizakodtunk. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy semmi sem romlott el. Ilyenkor az ember „várja” a megjelenő hibákat, amiken javítani, fejleszteni kell. Ez elmaradt. Kisebb-nagyobb beállításokat kellett végeznünk ugyan, de egy darab alkotó eleme sem esett ki belőle. És amikor először láttuk gurulni a MegaLuxot – na, akkor nagyon boldogok voltunk. És megkönnyebbültünk; akkor már láttuk, hogy lesz belőle valami.

    – Mi az üzenete a MegaLuxnak felénk, felétek, és a világ számára?

    –  A legfontosabb, hogy bármi is volt bárkinek a feladata, ez nem egyszemélyes dolog volt. Csapatként gondolkodtunk, csapatként tettük oda magunkat. Ez egy közös álom, közös cél, mind a csapat, mind Magyarország szintjén.

     

    Ezúton is köszönöm az interjú lehetőségét, és sok sikert kívánok a MegaLuxnak és a csapatnak Ausztráliában, hogy kiváló helyezést érjenek el. Már a megépítése is önmagában egy győzelem.

    megalux

     

  • Különvélemény – Így indult az első évad

    Ahogy már több cikkünkben is kifejtettük, a feldolgozások korát éljük. Mindent felújítanak, folytatják, vagy újrakezdik a biztos jövedelem érdekében.

    Így van ez jelen esetben is, amikor a hatalmas mozisikernek örvendő Különvélemény folytatását álmodták kisképernyőre. A 2002-es film története eredetileg a 20. század egyik kiemelkedő sci-fi írója, Philip K. Dick tollából származik. A mozit Steven Spielberg rendezte, valamint a főszerepeket Tom Cruise és Colin Farrell játszotta. A film remek visszajelzéseket kapott, maradandót sikerült alkotni. Persze mondhatjuk erre azt is, hogy kiváló alapanyagból nem lehet rosszat csinálni.

    Vagy mégis?

    minority report cast

    Eltelt több mint egy évtized, és a sorozatkészítők úgy gondolták, eljött a folytatás ideje.

    A Különvélemény alap cselekményét viszi tovább a sorozat, amire elég gyakran visszaemlékeztet majd minket. A főszerepben a prekogok egyike áll, név szerint Dash. Ők voltak azok a genetikailag „átprogramozott” gyerekek, akik több, mint tíz évet töltöttek el a „tejfürdőben”, adottságuk miatt. A három testvér előre látta a jövőt, ezzel a gyilkosságokat is – mielőtt azok megtörténtek volna. Erre építve a Precrime nevű cég különleges egységeket küldött terepre, akik megakadályozták a még el nem követett gyilkosságokat. Ez alapvetően feladott néhány filozófiai kérdést, miszerint jövőnk kőbe van-e vésve, vagy mi irányítjuk saját sorsunkat? Illetve szabad-e ítélkeznünk még meg nem tett dolgok felett?

    Ezekhez hasonló felvetéseket várnánk el a film utódjától is, amelynél maga Spielberg is segédkezett, de az első két rész tanuláságából nem biztos, hogy megkapjuk majd.

    A történet bőven azután veszi fel a fonalat, miután szélnek ersztik a prekogokat. A három testvér külön próbál boldogulni, de persze azért tartják a kapcsolatot egymással. Ott van Arthur, aki enyhén szólva is megalománná válik, aki hasznot húz adottságából. Ikertestvére, Dash lesz a cselekmény középpontjában, aki egymagában próbál gyilkosságokat megakadályozni, nem nagy sikerrel. Nővérükről, Agatha-ról eddig nem sokat lehet tudni, de az eddigiek alapján nagy szerepet szánnak neki.

    Dash képtelen egyhelyben ülni, mikor előre látja gyilkosságok részleteit, így hamar összeáll egy nyomozóval, Vega-val, akivel kölcsönös segítségére lesznek egymásnak. Ennél többet sajnos nem is tudnék kiemelni, hiszen az első két epizódban csupán ennyit láthattunk.

    minority vega

    A történet egyszerű kriminek tűnik, sci-fi köntösbe öltöztetve. A velős filozófiai, vagy drámai beszélgetések jóformán kimaradtak eddig, csupán egy-két alkalommal vetődik fel egy gyors dialógus erejéig.

    A társadalmi berendezkedésere viszont úgy tűnik, odafigyeltek. Meglepő, hogy a mostani tendencia ellenére nem disztopikus hangulatú jövőképet látunk. Olyasfélét, mint amiben most élünk, nyilvánvaló eltérésekkel. Sok visszautalás van a múltra, azaz a mi jelenünkre, ezzel adva egy kis komikus hangulatot a sorozatnak. Pop-kulturális utalásokból sem lesz hiány, hiszen egy képkocka erejéig láthatjuk a Simpson Család 75. évadának nyitányát, vagy egy selfie-drónt, illetve klasszikusként emlegetik Iggy Azaelát és Beyoncé-t is. Ezek adnak valami pluszt, ami megmosolyogtatja a nézőt. A generációs ugrások is elég humorosak tudnak lenni, mert amit a mostani társadalom egy része elítél (gondolok itt például a közösségi oldalakra), az a jövőben egy pozitív kicsengésű, nosztalgikus visszaemlékezés.

    minority_report_simpsons

    Érdekesnek mondhatóak a jövőbeli mindennapi használatban lévő tárgyak, amik emlékeztethetnek minket a mostani „kütyükre”, csak erősen továbbfejlesztett változatban.

    Egy sorozatkezdésnél nem szoktunk csodákat várni, de eddig nem nyújtott sok újat a Különvélemény. A színészek alakításai nem kimondottan győztek meg. A Dash-t játszó Stark Sands egész jó, de a többiek idegennek tűnnek a kamerák előtt, egy-két kivételtől eltekintve.

    Látványra nem lehet panasz, minden ott van, ahol lennie kell, érezhető a sci-fi közeg. Semmi sincs túlgiccsezve, de nincs is összecsapva sem.

    Ha összegezni szeretném, azt mondanám, hogy a Különvélemény széria első ránézésre nem lesz méltó utódja a nagy sikerű mozifilmnek, de reméljük, hogy több rejlik benne, mint ami elsőre látszik. A felszín sekélyes, sablonszerű rétege alatt, ha felkapargatjuk – aranyrögök lapulnak. Sok a potenciál, a részletekre kellően odafigyeltek a készítők, csak még be kell indulnia a fogaskerekeknek, hogy egy egységes egészet alkosson.

  • XCOM 2: lázadás a földönkívüliek uralma ellen

    A Firaxis játékfejlesztő cég legaktuálisabb információi alapján 2016. február 5-én számíthatunk a nagysikerű XCOM: Enemy Unknown, illetve az XCOM: Enemy Within folytatására, az XCOM 2-re. Bár ez az időpont már egy korábbi halasztás eredménye, az eddig bemutatott tartalom alapján megéri várni még egy kicsit. Még azok is, akik valamilyen oknál fogva nem próbálták az előző részeket, egy nagyszerű történetet és játékot kapnak. Azok pedig, akik már játszottak a fent említett előzményekkel, az XCOM 2 minden megszokott pozitívumot megőrizve tartogat rengeteg, nagyrészt élvezetes és mindenképpen izgalmas újdonságot.

    Ami a történetet illeti, az idegenekkel vívott csatát gyakorlatilag elvesztettük. Húsz év telt el azóta, hogy megmentettük a földet az igencsak agresszív betolakodóktól, mostanra mégis a föld lakosainak nagy része hálásan tekint az idegenekre, és a médiából az ömlik, hogy aki a békés idegenek ellen van, az bizony gonosz. Így fordul a kocka, és az XCOM mostantól a kormányok támogatását nem élvező lázadó szervezetté alakul. Innentől fogva mi döntjük el, hol és hogyan okozunk kárt az idegen diktatúrának, ami nagyon ügyesen álcázza magát az emberiség barátjának, ezért ne lepődjünk meg, ha az ellenfelek között (a korábbi részekhez hasonlóan) felbukkan néhány idegen-szimpatizáns. Főleg mivel bevezető küldetésünk egy kis kalamajka okozása az úgynevezett egyesülés napján, ami az emberek és az idegenek békés együttműködését ünnepli. Legjobban úgy tudnám összefoglalni a történetbeli változásokat, hogy már nem sötéttel, hanem világossal játszunk.

     

    Bázis helyett mostantól egy mozgékonyabb, átalakított idegen szállítóhajót, az Avanger-t (Bosszúálló) használjuk. A veterán XCOM játékosok biztosan emlékeznek legalább egy okra, amiért ez praktikus, ugyanakkor mivel idegen technológia, nyilván nem teljesen veszélytelen. A tudósainkat mostantól egy úriember, a technikusaikat viszont egy fiatal hölgy vezeti majd, akinek már volt szerencsénk egy családtagjához ugyanebben a pozícióban. A fejlesztésekkel kapcsolatban még nagyobb választékot és felelősséget kapunk mint eddig, de továbbra sem tér el a játék attól, amit eddig szerethettünk benne. Stratégiai szempontból rengeteg módon érvényesülhet parancsnoki zsenialitásunk, vagy épp bukhat el a csapat egyetlen, az ideálisnál kicsivel gyengébb döntésünk miatt.

     

    Az eltérések a küldetések szempontjából lesznek a legfeltűnőbbek. Új egységeknek parancsolhatunk, mint például a specialista, aki a gépi ellenfeleket könnyedén hatástalanítja, vagy akár az oldalunkra is állítja, illetve lesz olyan emberünk is, aki szükség esetén közelharcba bocsátkozik az idegenekkel. Az ellenfélnél szintén jelennek meg meglepetések, mint a vipera, aki erőszeretettel szorongatja meg a katonáinkat ha lehetősége van rá. Ezenfelül még az eddiginél is nagyobb választékunk lesz gránátokból, a terep még jobban rombolható, a pályák véletlenszerűek minden alkalommal, így nem fogjuk fejből tudni néhány alkalom után, mit merre találunk. A küldetések is változatosabbak lesznek. Ráadásul az olyan taktikailag nem feltétlenül fontos, de mindenképp szórakoztató dolgok is változnak, mint a napszak vagy az időjárás.

    Mindenképp szót kell ejteni arról az idegesítő jelenségről, amely a korábbi rész(ek)ben előfordult. Az ellenfelek mostantól nem feltétlenül kapnak egy „ingyen” kört, hogy fedezéket találjanak – ez pedig az új rejtőzködés rendszernek köszönhető. Ha ügyesen lopakodunk, mostantól igazán meglephetjük az ellenfeleket. Fontos megjegyezni (mivel a Firaxistól hivatalosan is nyilatkozták), hogy a játék továbbra sem válik lopakodás központúvá, a harcrendszer továbbra is azért létezik, hogy jól érezzük magunkat, illetve hogy a félresikerült terveket, mint például a túl gyakran megkísérelt lopakodás kegyetlenül megbüntesse.

    Ha már szóba került a kegyetlenség, halott illetve súlyosan sérült társaink felszerelését mostantól csak akkor kapjuk meg, ha sikerül kivinnünk őket a küldetés területéről. (Repülőnk szerencsére ugyanúgy van, mint eddig.) A játék tempós mivoltáról pedig az az aprócska tény gondoskodik, hogy ha nem intézzük csapásainkat elég gyorsan, az idegenek gyakran hívnak erősítést. A játékot eddig színesítő számos elem, mint a katonáink személyre szabása és az akcentusok természetesen megmaradnak, csakúgy, mint a már megszokott típusú többjátékos mód. Összességében tehát remek játék lesz sok nagyszerű újítással valamint a megszokott szépségekkel és gonoszságokkal együtt.

    Majdanics Antal

    Forrás: xcom.com

  • Zöld Íjász sorozatkritika

    Figyelem: a cikk SPOILER-eket tartalmaz!

    A Zöld Íjász (Arrow) negyedik évada október 7-től kerül a képernyőkre, és ezen apropóból összefoglaljuk, mit is láttunk eddig.

    A sorozat a DC képregények egyik karakterén alapul, aki többek között az Igazság Ligájának oszlopos tagja is, Batman, Superman, Flash és sokan mások mellett. Szupererő híján sokszor emlegetik Batman utánzatának, amiben lehet némi igazság: mindketten rendkívül gazdagok, hasonló személyiségük van, és fizikai erejükre támaszkodnak földöntúli képességeik hiányában.

    Mivel az Íjász karaktere nem mondható minden idők legfelkapottabb hősének, ezért aggódva várták a képregény-rajongók a sorozat eljövetelét. Bevallom, én a sorozat harmadik része után jöttem rá, hogy Arrow, az az Arrow; és kiszúrtam a DC logóját a stáblistában.

    team arrow

    Mondhatni nem indult zökkenőmentesen a széria. A rajongók a hajukat tépték, aki pedig nem ismerte az Íjászt, az nem tartotta túl izgalmasnak. A Stephen Amell által megformált Zöld Íjász, – akinek polgári neve Oliver Queen – sem aratott kimondott sikert. A női szemeknek kétségkívül elbűvölő, de egy sorozathoz, és egy szereplő megformálásához ennél több kell. Amell színészi tehetsége megállt egy érzelemmentes kősziklánál, és azóta is csak apránként halad előre.

    A mellékszereplők sem indítottak valami fényesen. Néhányuk a harmadik évadra eljutott olyan szintre, hogy színészkedésnek lehetne nevezni, de sajnos az első, talán még a második szezonig ez nem sikerül. Képtelenek bármilyen árnyalt érzelmet kifejezni: ha szomorúak, akkor sírnak, ha vidámak, akkor erőltetett vigyort képeznek arcukra. Innen tudjuk csak meg az aktuális hangulatukat, vagy a zene sejtet valamit.

    stephen amell

    Hogy ne akadjak meg csak a rossz dolgoknál, kiemelném a harc-koreográfiákat, amik tényleg nagyon jól néznek ki. Tudatosan megtervezett verekedés-jelenetek tárulnak szemünk elé, amit egyedül talán a sziréna-szerű hangeffekt tud elrontani.

    Szépen, lassan (tényleg lassan) megjelennek a képregényekből már ismertebb karakterek. Feltűnik Deathstroke, Amanda Waller, Deadshot, Ra’s al Ghul és még sokan mások, akik ismerősek lehetnek rajzfilmekből, képregényekből.

    A harmadik évadban crossover epizódok is bekerültek a sorozatba, melyben a Villám is feltűnik (ahogy a Villámban az Íjász), hogy egymást segítsék egy-egy nagyobb volumenű ellenséggel szemben.

    deathstroke

    Valahogy úgy tűnik, hogy az Arrow készítői nem bíztak a sikerben, és egy, esetleg két évadosra tervezték a műsort, mert nem érzékelhető tudatos sztorivezetés.

    Nézzük meg, miért:
    Oliver Queen apjával és barátnőjének (Laurel Lance) húgával (Sarah Lance) hajókirándulást tesznek, majd hajótörést szenvednek.
    Oliver kikeveredik a közeli szigetre, ahol megkezdődnek kalandjai,  megismeri önmagát, és a korábban végtelenül arrogáns, felelőtlen „kisfiúból” igazi felnőtt válik. Jellemfejlődésnek kiváló is lenne, ha a továbbiakban nem ugyanezt néznénk végtelenítve. Megtapasztalja, milyen ölni, megtanul íjjal lövöldözni, új barátokra és ellenségekre tesz szert.

    Majd megkezdődik a kavarodás, mikor Oliver visszajut otthonába, Starling Citybe, ahol az utcák rendbetétele közben flashback-el múltjába. Közben korábbi barátnője, Laurel hibáztatja Sarah haláláért, aztán együtt lesznek, de nem igazán működik a kapcsolatuk. Kiderül, hogy Oliver közben a szigeten beleszeretett Shado-ba: annak a férfinak a lányába, aki segíti őt Lian Yu-n túlélni. Ám kiderül, hogy Sarah mégsem halt meg, de nem tudja elfelejteni Shado későbbi tényleges halálát. Oliver ekkor együtt van Sarah-val, aki majd beáll az Árnyak Ligájába (League Of Assassins). A jelenben Oliver szó szerint szenved Laurellel, ameddig Sarah fel nem tűnik Starling Cityben, amikor is újra járni kezd a fiatalabb húggal. Majd Sarah tényleg meghal, és végül a harmadik évad végére minden szappanoperát meghazudtolva Oliver összejön Felicity Smoak-kal, aki már a kezdetektől segíti őt alteregojának fedezésében, és a bűnüldözésben.

    Tulajdonképpen Oliver Queen majdnem az összes női karakterrel lefeküdt a sorozat során, és ez teljesen természetes mindenki számára. Néha egy veszekedős jelenetben összekap egyik-másik szereplővel, de nem túl életszerűen.

    A főszereplő múltbeli megmérettetései nem érnek véget Lian Yu szigetén, hiszen onnan egy kalózhajóra kerül, majd pedig Hong Kongba kerül, ahol Amanda Waller (Öngyilkos Osztag és az A.R.G.U.S vezetője) kényszeríti őt bevetésekre.

    laurel_sarah

    A szembetűnő hatalmas hibák ellenére a Zöld Íjász egy kedvelhető sorozat. A második évadtól beindulnak az események, és ismertebb karakterek is bekerülnek a szériába. Bővül az Íjász csapata is, így egyre többen nézhetnek szembe a főgonoszok haragjával. A harmadik szezonba bekerült Ray Palmer, akit Atomként ismerhetünk – és teljesen átformálja Starling Cityt, folyton rivalizálva Oliverrel.

    Az Arrow egy meglepően megosztó és furcsa sorozat. Tele van ordító értelmetlenségekkel, mellette pedig leköti az ember figyelmét, és egy-egy unalmasabb epizód után felpörögve valami újat mutat. Az effektek sokat javultak, a szereplők kezdenek megnyílni, egyedi személyiségük van. Olivert játszó Amell még mindig baltaarccal alakít, de lehet nem is kell több, hiszen a karakter múltjában számos megpróbáltatás érte, amitől „elfogytak” érzelmei. Így akár tökéletes is lehet a szerepre. A Flash bevonása kitűnő ötletnek bizonyult, és a már készülő Holnap Legendái sorozat is ígéretesnek tűnik.

    arrow-flash

    Az előző szezon izgalmas vége után a negyedik évadban új ellenség bukkan fel, Anarchy szerepében, de számíthatunk még meglepetésre a CW elmondása szerint. Oliver hűséges segítője, Diggle új ruhát kap, és a rajongó-elmélet megdőlni látszik, miszerint nem a Zöld Lámpás lesz majd későbbi karaktere. Illetve feltűnik majd a szintén CW-s, ám elkaszált sorozatból Constantine is, a démonvadász. Hogy miként szövetkezik egy epizód erejéig a Zöld Íjásszal, október 7 után megtudjuk, az Arrow negyedik évadában.

    https://www.youtube.com/watch?v=z8HCgxHX8YE

  • Sci-fi tánc, avagy a klónok titkos élete

    Október elején egy nagyon izgalmas táncos-sci-fis program lesz a Trafóban, amit ráadásul a Stalker, a Solaris és a Marsbéli krónikák inspirált.

    A klónok titkos életét táncolja el a Lábán-díjas Arany Virág és Hadi Júlia párosa új előadásukban, a Dar Winnersben. A duó kiegészült egy belga videóművésszel és egy francia-lengyel hangszobrásszal. Ők irányítják a táncosokat úgy, mint egy videojáték figuráit. A hang és a kép nem csupán dekorációs elemei az előadásnak, hanem szerves részét is képezik: a mozdulatokra real time reagál a zene, a vetítés pedig a hangokat vizualizálja. A Dar Winners felsőkategóriás sci-fi, ami a technikai különlegességeken túl filozófiai témákat is magában hordoz.

    A Bodyscape a bodylotion co-dance és a Livescape formációk egyesülése. A két táncos három éve találkozott a pannonhalmi uniós Park in progress projekt kapcsán Stephane Kozik hangszobrásszal és Damien Pairon videóművésszel. Mind a négyen futurisztikus jellegű terveken dolgoztak akkoriban: a nem hallhatót akarták hallhatóvá tenni. A Dar Winners-hez belgiumi hangárokban kísérletezték ki a virtuális valóságot idéző előadás technikáját. A két lány a súlyos lynch-i világot és a filozofikus táncot, a belga művészek pedig a technikai szakértelmet és a funkys lazaságot teszik hozzá a produkcióhoz.

    11919573_995261877184495_1489009041423145885_n

    A Marsbéli krónikák, a Stalker és a Solaris egyaránt inspirálta a kvartettet az új előadásban. Damien Pairon és Stephane Kozik az installáció és az intermédia világa felől érkezik. Most azonban nem hangszobrokat vagy vetített képeket állítanak ki, hanem két nőt. Pontosabban két klónt, akiket úgy irányítanak, mint egy videójáték karaktereit. Négy pályán játszanak velük: egy bizarr frankeinsteines színen, Lara Croft pszichedelikus technopartiján, egy japán teadélutánon, majd a titokzatos jelenetben, amikor a két klón először találkozik egymással…

    Az előadás azonban nem olyan könnyed, mint egy menet a Play Stationön: olyan témákhoz ad ugródeszkát, mint a fejlődéselmélet és az agresszió, az emberbe kódolt uralkodási vágy, vagy akár a női kiszolgáltatottság. Arról is elgondolkodhatunk a produkció kapcsán, hogy mennyire van kitéve testünk a digitális világ erejének.

    Persze a belgák lazasága egyensúlyban tartja a filozófiát és a könnyedséget, hiszen mit is várhatnánk egy párostól, amelyiknek egyik fele digitális reggelit fogyaszt, a másik pedig képregényeken és videójátékokon dolgozik?

    BODYSCAPE: / Virág Arany (H) / Júlia Hadi (H) / Damien Pairon (Be) / Stephane Kozik (F/P)

    Az esemény Facebookon és a Trafó oldalán.

    A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program, a Flanders on the move programsorozat keretében.

    Mi biztosan ott leszünk, gyertek Ti is!

  • Heroes Reborn – kellett ez?

    A rebootok és folytatások korát éljük, igaz ez a filmekre és a sorozatokra egyaránt. Hamarosan új részekkel érkezik a 2002-ben lezárult X-akták, negyed évszázad után folytatódhat a Twin Peaks, de a Szökés is újra műsorra kerül. Tim Kring a Hősök első évadával legalább akkora tévétörténeti bravúrt vitt végbe 2006-ban, mint J.J. Abrams és Damon Lindelof a Losttal. A remek karakterek és történet mellé jó adag mondanivaló, filozofikus töltet társult, a szuperképességekkel megáldott emberek témaköre pedig nem volt még annyira elcsépelt, mint manapság. A kezdeti remeklés aztán félúton hanyatlásba fordult, hogy aztán egy nézhetetlen negyedik évad után az NBC – talán kegyeleti okokból – kaszálta az egykoron szárnyaló szériát. Pár év kihagyással viszont Kring esélyt kapott a visszatérésre, ez lett a Heroes Reborn, mely egyszerre folytatás és reboot, sajnos azonban egyiknek sem túl acélos. Az első két rész alapján bátran (és csalódottan) kijelenthetem: Ezért kár volt visszatérni.

    11046284_10153368273978189_1810322115597542483_o-1

    Pedig az indulás ígéretes. Miután Claire a Hősök utolsó képkockáin a világ elé tárja a képességekkel rendelkező emberek létét, elindulnak a kezdeményezések az együttélésre, elfogadásra. A Primatech (a cég, mely eddig titokban tartotta az evolúció új lépcsőfokát) szervezésében az emberek és az Evo-k (így nevezik a képességgel bírókat) végre meglelhetnék a békét, azonban június 13-án, a texasi Odessa-ban minden romba dől. Szó szerint és átvitt értelemben egyaránt, a város ugyanis terrortámadás áldozata lesz, melyet az a Mohinder Suresh vállal magára, aki oly sok jót tett az anyasorozatban. Az Evo-k után boszorkányüldözés indul, (ebből láthatunk is pár erősen mesterkélt jelenetet) maga a történet viszont egy évvel a támadás után veszi fel a fonalat, szokás szerint több szálon, bemutatva a főbb szereplőket. Innentől viszont kezdődnek a gondok, az új karakterek ugyanis hihetetlenül sablonosak lettek, csupa olyan élethelyzetet láthatunk, melyet már ezerszer ellőttek máshol, és jobban. Különösen azért zavaró ez a momentum, mert a nyár egyik legnagyobb dobása, a Sense8 is hasonló tematikával dolgozott, viszont az ott bemutatott sorsok és emberek pillanatok alatt felkeltették az érdeklődést, ez pedig itt nem történt meg, hiába a dupla epizódos kezdés.

    MV5BMTc5MDg1Mjk4MF5BMl5BanBnXkFtZTgwOTE0MDc2NTE@._V1__SX1300_SY601_

    Olyan archetípusokat vonultat fel Kring, mint a gyermeke halálát megbosszulni vágyó házaspár, a középiskola megpróbáltatásain áteső, az imádott lány iránt plátói szerelmet tápláló kamasz, vagy a háborús veterán, aki felveszi a harcot a bűnözés és a korrupció ellen. Vannak ugyan kevésbé elcsépelt szereplők is, de az aprópénzzel teli bőröndöt hurcolászó férfiról egyelőre semmi nem derült ki (azon kívül, hogy nagyon segítőkész), az aktuális japán szál pedig még Hiro Nakamura kezdeti bohóckodásához képest is nevetséges. Miko Otomo képessége ugyanis az, hogy apja kardjával képes egy videójátékba teleportálni magát, ahol szent küldetése várja. Maga az alapkoncepció még életképes is lehetne, ha a játék világát (amely egyfajta alternatív univerzumnak felel meg) nem olyan pocsék animációval kreálták volna meg, amely már a ’90-es évek videójátékainak átvezetőiben is ciki lett volna. Persze a különböző szálak előbb-utóbb bizonyosan összeérnek majd, és egy újabb világméretű katasztrófát is sejtet a narratíva, de ez nem segít azon az óriási problémán, hogy egy tabula-rasa alaphelyzetből induló sorozatban pont a visszatérő karakterek jelentik a legnagyobb pozitívumot. Noah Bennet ugyanis az újrázásban is főszerepet kapott, és az ő története talán az egyetlen, mely ténylegesen megérdemli a figyelmet, hisz már most az eljövendő dolgok után vizsgálódik, melyek tényleg lehetnek akár érdekesek is, már persze ha nem szúrják el, mint nagyjából minden mást. Az epizód(ok) egyetlen igazi Heroes momentuma is egy régi szereplőhöz köthető, a pilot utolsó jelenete Mohinder Suresh narrációjával, a már ismerős, libabőröztető zenével valóban ütősre sikeredett, kár, hogy ilyen nem nagyon volt több a másfél órában.

    MV5BMTc0MTU4MTg5N15BMl5BanBnXkFtZTgwODI5NjU3NjE@._V1__SX1300_SY553_

    Dicsérő szó a castingot sem nagyon illetheti, egy-két kivételtől eltekintve ugyanis elbaltázott lett a színészválasztás. A Tommy Clarke-ot alakító Robbie Kay, akárcsak az Egyszer volt hol nem volt Pánjaként, úgy itt is brillírozik, és Jack Coleman is hozza a kötelezőt, de Zachary Levi például hihetetlenül középszerűen alakít, holott a Chuck-al már megmutatta, hogy mennyire jó színész. A feleségét alakító Judith Shekoni pedig egyenesen borzalmas, túlzás nélkül mondom, hogy „tehetsége” a magyar docureality-k amatőr színészeinek szintjén mozog. További fájó pont, hogy a CGI rosszabb, mint az alapszériában, az ottani remek effekteket teljesen valótlannak ható, low budget hatások váltották fel, pedig pénzt bizonyára kaptak rá, csak épp a kivitelezést bízták rossz emberekre (lásd: Once upon a time). A zenék maradtak a régiek, tehát most is remekül hangzik a Heroes, és a feliratok jellege is megőrizte jellegzetes stílusát, szóval aki nosztalgiára vágyik, az félig-meddig elégedett lehet.

    Aki azonban azt a Hősöket szerette volna viszont látni az újrakezdésben, amely 2006-ban ámulatba ejtette a világot, nos, ő nagyot fog csalódni. Itt bizony nincs mögöttes tartalom, nincsenek maradandó karakterek, de még egy Sylar-hez hasonló antagonista sem, csak közhelyes szerepek középszerű alakításokkal, jó pár évvel elmaradott CGI, és egy izgalmasnak tűnő történet, melyről könnyen kiderülhet, hogy csupán egy lufi, mely pár rész múlva kipukkad. A negyedik évadnál nyílván jobb lett ugyan a Reborn, de ez hadd ne legyen dicséret egy olyan sorozattal szemben, amitől minden rajongó megváltást várt.

  • Kevés filozofálás, pörgős események – Megnéztük a Mentőexpedíciót

    Hogy őszinte legyek, egy kicsit tartottam a filmtől. Hasonló környezetben Matt Damont legutóbb az Interstellarban (Csillagok között) lehetett látni és ott egyrészt nem is kapott túl nagy szerepet, másrészt pedig egy eléggé antipatikus karaktert kellett eljátszania. Láthatóan nem is érezte jól magát abban a szerepben, bár kétségtelenül igaz az is, hogy azért mostanában nehéz Matthew McConaughey mellett labdába rúgni (lásd még Leonardo DiCapriot és A Wall Street farkasát).

    A másik félelmem az volt, hogy egy olyan sci-fit kapunk, amiben a látvány dominál majd, amit közhelyes filozofálással próbálnak ellensúlyozni, vagy hatni próbálnak arra az emberben lévő szorongásra, melyet akkor érez, amikor ráébred saját jelentéktelenségére, megtapasztalva a végtelen világűrt.

    Szerencsére egyik félelmem sem igazolódott be. Matt Damon kifejezetten élvezte a játékot, nagy mozgásteret kapott és határozottan jót tett, mind neki, mind az egész filmnek, hogy nem pszichologizálták el az egészet és nem ragadunk bele a lélektani fejtegetésekbe a történet során. Sőt, tulajdonképpen ezt a részét teljesen kihagyták a filmből, ami azért nyújt némi hiányérzetet. Az érzelmi töltetet azonban megkapjuk máshonnan, jelesül a Földről, a NASA irányítóközpontjától, az asztrofizikai részlegtől, sőt, még a kínai űrügynökségtől is.

    rs_560x415-150608110132-1024.the-martian.cm.6815_copy

    A sci-fiben persze fontos a filozófia és a pszichológia, a Mentőexpedicíó érdeme azonban éppen abban rejlik, hogy a találékonyságot és a humort mutatja meg. A poénok nem erőltetettek és valóban arra szolgálnak, hogy oldják a hangulatot, míg a találékonyságnál meg kell említeni azt a nagyon helyes mozzanatot, hogy a készítők végre adtak egy kis adagot a sci-fi science részéből is, amely – ha a mérnöki nyelvet és a kötelező fizikát leszámítjuk – eléggé ritka manapság, hollywoodi produkcióban legalábbis. Mindezek mellett sem lett vontatott a film, a játékidő minden percében sikerül fenntartani az izgalmat és a végére már tényleg annyira lehet szurkolni Matt Damonért, mint anno Tom Hanksért az Appolo 13-ban.

    A színészi alakításokkal nincs különösebb gond. Jó formáját hozza a marsi küldetések igazgatóját megtestesítő Chiwetel Ejioform (Igazából szerelem, Serenity, Az ember gyermeke, Z, mint Zakariás) és Jeff Danielsnek is jól áll a NASA-igazgató poszt. A két leggyengébb láncszem a Hermész legénységéből kerül ki: Aksel Hennie vegyészt alakítgat, Sebastian Stan posztjára pedig a film után már nem is emlékszik a néző. De ők is inkább csak észrevétlenek, ami lehet, hogy annyira nem is baj.

    Összességében Ridley Scott elég jól összerakta ezt a filmet és mindenképpen üdítő egy alkotás a mostanság megjelent sci-fi mozik között.

  • Itt az előzetes az X-akták új évadához

    Kicsivel több a ránc, nagyobb a pocak, táskásabb a szem, de az igazság még mindig odaát van. Ahogy arról korábban mi is írtunk, 2016. január 24-én tér vissza a képernyőre a két legendás FBI-ügynök, Mulder és Scully.

    Az X-akták folytatásáról a készítők eddig csak csöpögtették az információkat, most azonban kaptunk egy rendes előzetest is, amely tulajdonképpen két teaser egybevágva. Újra láthatjuk a sorozat egészét szimbolizáló „Hinni akarok!” plakátot, Mulder plafonba fúródott ceruzáit, zseblámpás, pisztolyos kutatást egy sötét raktárban és persze vannak távolról elvakító titokzatos fények is.

    Egyelőre úgy tűnik, hogy hat új részt kapunk a sorozatot feltámasztó Chris Cartertől, reméljük azonban, hogy ez a szám a jövőben még bővülni fog.

  • A Sötétség cseh borítói

    Október elején érkezik Ondřej Neff Sötétség című regénye a Metropolis Media gondozásában. A monumentális társadalmi utópia abból a helyzetből indul ki, hogy a Föld mágneses pólusainak elmozdulását követően megszűnt minden áramforrás. A magyar borítót már ismerjük, de nézzük, Csehországban milyen változatokban bukkant fel a polcokon a regény.

    1996-ban a Clone jelentette meg a Sötétség legkorábbi verzióját, amit Neff azóta jelentős mértékben átdolgozott.

    Ez már a Sötétség első, 1998-as változata. Bár maga Neff felügyelte a borítóval kapcsolatos munkálatokat, a nyomdából érkező könyv megpillantásakor nagyon dühös lett, mert szerinte a háttér nem lett elég fekete. (És valóban.)

    Hazájában akkora siker volt a Sötétség, hogy mindössze egy évvel az első megjelenés után újból kiadták. Az 1999-es puha fedeles változaton már egy narratív jelenet látható, gőzhajóval a középpontban. Az áram használhatatlansága miatt a regény szereplői kénytelenek leporolni a gőzgépeket és a társadalom elsődleges szolgálatába állítani azokat.

    Ondřej Neff terve a Sötétség 2.0-hoz, azaz az átdolgozott változathoz. Ezt fordította le nekünk Barna Otília, ez érkezik kiadónkba és a boltokba október elején.  A 2003-as kiadás azért is különleges, mert a borítón lévő kollázs fejéhez egy Down-szindrómás baba képét használta fel a szerző. (Ez a születési rendellenesség pedig a történetben is fontos szerepet kap.)

    Ez lett a végeredmény, talán a terv kicsit jobban sikerült, nem?

    Ez pedig a 2007-es Albatros-féle verzió, ami nem titkoltan inkább azokat az olvasókat szerette volna megszólítani, akikhez a mainstream irodalom közelebb áll és nem nagyon olvasnak SF-et.

    neff_bannerek

    Ondřej Neff Sötétség című regényét október 21-én 17 órás kezdéssel mutatjuk be az Írók Boltjában. Az est vendégei: Ondřej Neff – szerző, Barna Otília – műfordító, Németh Attila – a Galaktika irodalmi szerkesztője, moderátor: Svoboda Róbert – műfordító.

  • Óceánok a Plutón

    A New Horizons az űrkutatás meghatározó mérföldköve, hiszen rengeteg információval szolgál Naprendszerünkről. Pedig még csak az adatok 5%-át tudta visszaküldeni a Földre. Ez a tudás mégis sokkal több, mint amennyit eddig tudtunk a Plutóról.

    Az űrjármű lélegzetelállító képeket küldött vissza, amelyeken jól kivehető néhány jellemzője a távoli törpebolygónak. Felszíne hegyekkel és jeges síkságokkal rendelkezik.

    pluto2

    Ezzel már kimondhatnánk, hogy semmiféle élet nem létezhet ilyen zord körülmények között, de egy brit kutató továbbment. Brian Cox úgy véli, nem is a felszínen kell keresgélni.A törpebolygó felszíni óceánjai alatt kedvezőbb feltételek lehetnek. Az eddigi adatokból következtetnek felszín alatti óceánokra is, mely Cox szerint ígéretes lehet az élet kutatásában. A New Horizons elemzői és a NASA is bőszen vizsgálják a kapott adatokat, de már felfedeztek folyó jeget, és 3500 méter magas hegyet is a Plutón.

    Ha van is élet a fagyos törpebolygón, akkor is csupán valami egyszerű létformákra kell gondolni.

    Az adatok további 95%-ára még várni kell, és cseppet sem biztos, hogy Cox megkapja azokat, amikre szüksége van. Mindenesetre a New Horizons töretlenül, ám kissé lassan – de küldi az elemzőknek a mérhetetlen információáradatot.