A cikk cselekményleírásokat tartalmaz!
Nem szeretnék fölöslegesen többet beszélni a különböző adaptációkról, mint amennyire szükséges. Nagyon jól tudjuk, hogy könyvből borzasztóan nehéz jó film-, vagy sorozatadaptációt készíteni. Nem lehetetlen, vannak rá jó példák, de annál több ellenpélda sorakozik egymás mögött. A Térség, azaz a The Expanse sajnos úgy néz ki, hogy az utóbbi kategóriába tartozik. A Syfy megpróbálkozott egy olyan átemeléssel, ami meglehetősen nagy falatnak bizonyult a csatornának. Az még hagyján, ha kimarad pár dolog a végső termékből, de ha totál kihagyunk valamit, az kérdéseket fog maga után hagyni. Arról már ne is beszéljünk, mi történik, ha megváltoztatjuk a cselekményfolyamot.
A Térségben a kronológiai folytonosság kulcsfontosságú. Csak akkor érthetjük meg a politikai miérteket, ha tudjuk mi miután következett az események láncolatában. A sorozatban pedig felelőtlenül ugrálunk a könyvek átgondolt történései között, ezzel sokszor követhetetlenné téve a cselekményt. De még mindig nem ez a legrosszabb, hanem a karakterek mentális kizsigerelése. A színészek nem alkalmatlanok eljátszani szerepüket, sőt! Karakterisztikájuk remekül illik az írók által papírra vetett szereplőkhöz. A széria forgatókönyvírói valószínűleg teljesen máshogy értelmezték az összes karaktert, mint az olvasók többsége. Holdent tanácstalannak, mimózának mutatják, Amos lehetetlenül le lett sarkosítva, Miller pedig mit keres itt még mindig? Leginkább Chrisjen Avasarala „megmásítása” hagyott mély nyomot. A földi politikusnő a könyv szerint egy rendkívül karakán, elkötelezett asszony, aki bárkinek bemondja a tutit, elküldi a fenébe, vagy leüvölti a magasabb beosztású illetőket, ha érdekei úgy kívánják. A sorozatban ehhez képest egy meghunyászkodó, megtört, érzelmileg labilis nőt láthatunk, aki fél kimondani azt, amire gondol. Azt már nem rovom fel, hogy Avasarala állandóan káromkodik, hiszen a csatorna még indokolt esetekben sem engedélyezi a csúnya szavak használatát – legfeljebb minimális mennyiségben.
A Térség első évada nem volt jó adaptáció, de sci-fi sorozatnak sem volt éppen a legjobb. Félreértés ne essék, nem volt nézhetetlen, de több kérdés maradt megválaszolatlanul, mint amennyinek kellett volna.
Azonban elstartolt a második évad is, ráadásul dupla résszel. Az Öv, a Föld és a Mars között növekszik a feszültség, a háború úgy néz ki, elkerülhetetlen. A tanácskozó, vagy szemben álló politikus felek viszont nem tudják, mi történt valójában az Eroson, vagy a Phoeben, hiszen akiknek birtokában volt az információ, már halottak, vagy maguk indították szabadjára a protomolekulát. Egy maréknyi ember azonban túlélte az erosi incidenst: James Holden és legénysége. Ők tudják a titkot; a kérdés az, hogy nyilvánosságra hozzák-e, vagy sem. És mi lehet a következménye, ha a szemben álló csoportok közül valamelyik ráteszi a kezét a halálos biofegyverre?
Az első két epizódban megtudhattuk, hogy a protomolekula az első bizonyítéka a Naprendszeren kívüli életre, de egyelőre még rengeteg rejtély megoldatlan. A molekulát tudósok egy csoportja azért akarja továbbfejleszteni, hogy jobb embereket hozzanak létre. Hogy igazi űrközi nép legyen az emberi faj, ami képes a Naprendszeren kívülre is utazni, új világokat felfedezni. Az elképzelés nemes és értékes, de a megvalósítás több milliárd ember életét is követelheti. Ráadásul ezek a rejtélyes kutatók próbálnak háborút szítani, amely során az egyébként is labilis népek még kiszámíthatatlanabbá válnak.
A második évadban bemutatkoznak új karakterek is, hogy szélesítsék a nézők látókörét, és tisztább képet alkothassanak a kerek egészről.
A cselekmény bőven túlmutat Holdenen, és a Rocinante legénységén, mégis az ő szemszögük talán a legfontosabb. Ők belülről látják mindazt, amit a politikai szereplők egy asztal mögül próbálnak kisilabizálni, így igazi kontrasztos képet kapunk a valóság és diplomáciai acsarkodás között.
A második etap egész jól indult. Ha sikerül elvonatkoztatnunk a könyvektől, akkor mostanra már elismerhetjük a Térséget egy belevaló SF-sorozatnak. A speciális effektek nagyon jól néznek ki, a színészek még mindig jól teljesítenek. A cselekmény ugyan még mindig zavaros, de kezdünk válaszokat kapni kérdéseinkre. A politikai csatározások, a háborús körülmények, az indítékok mind-mind kibogozásra kerülnek, és jobban megismerhetjük a szereplőket is, tehát lassan nem lesz semmi okunk panaszra.
Sejtésem szerint a második évad a protomolekula utáni nyomozásról, és az eszkalálódó háború lecsitításáról fog szólni. De egy Naprendszeren belüli háború, legyen az bármennyire szörnyű, összehasonlíthatatlan a protomolekula erejével.
Reméljük, hogy a sorozat készítői lassacskán eldöntik, hogy adaptációt csinálnak, vagy csupán a Térség könyvek nyomán alkotnak valamit a képernyőre, mert nem mindegy. Egyelőre e két dolog között tengődnek, mert a Syfy megpróbálja áthúzni a könyvben szereplő eseményeket, jellemvonásokat, stb, de mellette rengeteg saját, egyedi ötlettel operál, melyek alapvetően nem tűnnek rossznak. Azonban az alap matéria már adott. És ha erre az alapra nem következetesen építgetünk, hanem hozzáveszünk olyan anyagokat is, amik nem oda illenek, akkor teljesen összekuszálhatjuk vele az egész alkotásunkat. Ez nem csak azoknak probléma, akik olvasták a köteteket, de a friss nézők is úgy érezhetik, hogy a kaotikus történetmesélés nem fogja megkönnyíteni dolgukat, és könnyedén eltántoríthatja őket a Térség világának megismerésétől.
