Nyáron várható John Brunner legjobb művének tartott Zanzibar megjelenése a Metropolis Media gondozásában. Maga a regény majdnem 50 éves, azonban még korunk embere számára is súlyos üzenetet hordoz.
Az európai országok közös uniót alkotnak, a homoszexualitás elfogadottá válik, színes bőrűek kerülnek fontos, politikai pozíciókba, miközben erősödik a rasszizmus, terroristák fenyegetik az országok nyugalmát, hatalmas gazdasági különbségek uralkodnak a társadalomban, a Földet pedig a túlnépesedés fenyegeti. Mintha az elmúlt évek híreit olvasnánk, pedig ezek az események mind megtalálhatóak John Brunner (1934-1995) Zanzibarjában is, amelyet 1969-ben írt!
A sci-fi új hullámának egyik kiemelkedő műve a Zanzibar, amely a 2010-es év világát tárja olvasója elé. Habár a regényben több szereplő szempontjából kísérhetjük végig az eseményeket, két történetszál válik ténylegesen hangsúlyossá. Az egyik Norman Niblock House a teljhatalmú General Technics ügyvezetőjéé, aki azt a feladatot kapja, hogy a piacon és a politikában is vezető szerephez juttassa a céget, ezzel globális dominanciát szerezve. Mindez azonban egy afrikai ország átvételével lehetséges… A másik kiemelt cselekmény főhőse Donald Hogan, a félénk könyvmoly, aki igazából egy kém. Hogan épp egy áttörőnek számító géntechnológia leleplezésén dolgozik, amely megváltoztathatja az ismert világot.
Természetesen Brunner 2010-es világa nem teljesen egyezik a mienkkel (sőt, ez el sem várható), azonban rengeteg társadalmi és gazdasági változást többé-kevésbé megjósolt regényében. Az SF Masterworks kiadás előszavában Bruce Sterling azt írja, hogy a Zanzibar jóslatait három kategóriába lehet osztani: elhibázott jóslatok, a többé-kevésbé valószínű események és a meghökkentő előrejelzések. A három csoport közül talán az utóbbi kettő az érdekesebb, hiszen az elsőre lehet kitalációként is tekinteni.
[the_ad_placement id=”04″]
Brunner világában találkozhatunk szuperszonikus járművekkel, villámot szóró fegyverekkel – ahogyan a legtöbb SF történetben is. Víziói közül viszont érdekesebbnek tűnhetnek a mélytengeri bányatelepek vagy az óriási mesterséges intelligencia működtetése. Habár ezek az ötletek nem váltak valóra még, de megvalósításuk már elképzelhető. Például már állítottak elő olyan mesterséges intelligenciát, amely sikeresen teljesítette a Turing-tesztet, tavaly pedig egy kanadai cég már megegyezett Pápua Új-Guineával az első mélytengeri bányászatról.
A regény legtöbb valóra vált jóslata főleg társadalmi és politikai problémákhoz köthető. Egyik legnyilvánvalóbb és a könyv talán legfontosabb pontja a túlnépesedés. Maga a cím is ezt sugallja. A Stand on Zanzibar egy, a 60-as években elterjedt elképzelésre utal, miszerint ha az emberek szorosan egymás mellé állnának, akkor egy Wight-szigetnyi területet foglalnának el. A népességnövekedés mértékét figyelve, Brunner azt feltételezte, hogy 2010-ben ugyanennek a trükknek a végrehajtásához már egy Zanzibar nagyságú területre volna szükség.
Az író disztópiájában a túlnépesedés nem marad megoldás nélkül: eugenikán alapuló törvények születnek. Ebben a korban szigorú szabályok mellett lehetséges gyermeket vállalni, így a lakosságnak csupán szűk rétege részesül ebben a kiváltságban. Azt, hogy ki nemzhet gyereket és ki nem, azt az egyén genetikai állománya alapján döntik el. Például aki örökletes betegséggel rendelkezik, annak nem lehetnek utódjai.
A Zanzibar melegek elfogadását is emlegeti (például az avatarok, Mr és Mrs Everywhere esetében szabadon lehet választani a párosítások közül már a regény legelején), a színes bőrű lakosság pedig már építhet komoly karriert is (ilyen ember House is a történet egyik főszereplője), ahogyan mindez ma is kezd elfogadottá válni. Ezzel szemben erősen jelen van a képzelt 2010-ben is a rasszizmus és az erőszak is, utóbbiért terroristák és a közintézményeket (iskolákat) támadók felelősek. Így az óhajtott egyenlőség nem igen valósul meg. Ehhez hasonló esetekkel napjaink híradásaiban vagy hírportáljain is találkozhatunk.
[the_ad_placement id=”04″]
Az egyenlőség-egyenlőtlenség problémájánál maradva Brunner az erőviszonyokat illetően is tett egész pontos jóslatokat. Világában továbbra is az USA-é a vezető gazdasági szerep, azonban saját korától eltérően már nem a Szovjetúniót tartja riválisnak, hanem Kínát. Továbbá említésre méltó dolog, hogy Brunner már a 60-as évek végén gondolt az európai országok szövetségére, amely 24 évvel később, 1993-ban jött létre Európai Unió néven. Bár meg kell jegyezni, hogy maga a nemzetek egységének gondolata már a II. világháború után is jelen volt a közgondolkodásban. Az amerikai és az európai kontinensen formálódó nagy befolyással rendelkező hatalmakkal szemben ott vannak a kis afrikai államok, amelyek fejlődés tekintetében jócskán el vannak maradva és így teljesen ki is vannak szolgáltatva a nagyhatalmaknak. Így nincs vagy csak nem erkölcsös úton van esélyük fejlődni.
Igaz, nem feltétlen társadalmi vagy gazdasági problémákhoz köthető, de akadnak a regényben olyan jóslatok, amelyek meghökkentenek minket. Egyik ilyen példa a következő leírás Detroitról:
Múlt héten Detroitban voltam és ez a legkísértetiesebb hely, ahová eddig betettem a lábam. Mint egy szellemváros. Az összes lebontott autógyár és persze a nyüzsgő lakásfoglalók. Valójában egy tömb buli miatt mentem be az egyikbe. Hallani kellene, ahogy egy zock csapat teljes hanggal játszik egy ötszáz láb hosszú acéltető alatt! Nem is szükséges nézni – csak állni és hagyni, hogy a hang végigsöpörjön rajtad.
A fenti idézet alapján elmondhatjuk azt, hogy Brunner nemcsak megjósolta Detroit ipari hanyatlását, hanem a techno zene megszületését is.
Ami ennél is meghökkentőbb még, talán a könyvben szereplő afrikai elnök neve, Obomi, ami nyilvánvalóan erősen összecseng az Egyesült Államok jelenlegi elnökének, Barack Obamának nevével. De hasonló eset még az USA infláció által okozott áremelkedése is: Brunner hatszoros emelkedést jósolt 1960 és 2010 között, a valóságban ez hétszeres volt. Brunner közel volt. Ilyen egybeeséseknél csak ámulni lehet és egy kicsit borzongani is.
Még rengeteg előrejelzésről lehetne tárgyalni akár a szórakoztatást, akár az emberi kapcsolatokat illetően, de Brunner célja nem az volt, hogy ezekkel sokkolja a későbbi generációkat. Ahogy Joe Haldeman írta a Zanzibarról, a science fictionnek nem az a feladata, hogy próféciákat mondjon a jövőről, hanem hogy megmagyarázza a jelent és a múltat, s mindez nagyon is igaz ennél a történetnél is. Számtalan értéke mellett (pl. sajátos, kitalált nyelv, már-már posztmodernbe hajló történetvezetés és izgalmas, összetett cselekmény) a tényleges célja miatt érdemes még ma is kézbe venni Brunner regényét, hogy általa megértsük önmagunkat, problémáinkat, és esetleg így el is tudjuk elkerülni a sötéten ábrázolt jövőt.
