A Galaktika augusztusi magazin száma Richard Chwedyk Nebula-díjas kisregényének, „A szauruszok és a tojás”-nak befejező részével indul. Urbánszki László, a Sápadtak szerzője egy olyan disztópikus világba kalauzolja el olvasóit, ahol a gazdagok és szegények közötti szakadék végletesen elmélyült. Richard Fox „Sötétedés”-e vérbeli katonai SF. Bojtor Iván a tőle megszokott titokzatos történetek legújabbikával az orosz tundra rejtelmes arcát mutatja be. Gregory Benford formabontó elbeszélésében a csillagokból érkező jelzések kutatója itt a Földön kerül hátborzongató helyzetbe. A havi retró a Holdgyermek írójának, Aleister Crowleynak rémisztő története a halál utáni „élet”-ről.
A központi tudományos anyag az óriás csillagkitörések hatásait vizsgálja. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt a klímaváltozás egészségügyi veszélyeiről, a megújuló energiaforrások térhódításáról, a Dark című német tévésorozat második évadáról, a Tubes & Wires sci-fi-dzsesszéről és LEGO-Gagarin űrutazásáról.
Az előző hónapban indult képregény folytatása és a hozzá kapcsolódó cikk a 80 éves Lőrincz L. Lászlót köszönti, a magazin XL-változatában pedig az amerikai David C. Poyer két kisregénye olvasható egy banki mesterséges intelligencia által irányított jövőbeli világról, illetve egy drámai intergalaktikus futóversenyről.
A Galaktika 353. számát keresse az újságárusoknál (az XL-változatra pedig továbbra is előfizetőként tehet szert)!
A Galaktika magazin főszerkesztője, Dr. Mund Katalin készített interjút Bianca Bellová cseh írónővel, akinek a „Tó” című könyve2017-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.
Mund Katalin: Mi inspirált a könyv megírására?
Bianca Bellová: Mindig nehéz megítélni, mi inspirált valójában. Azt gondolod, író vagy, és hirtelen egy csiklandó érzésed támad a gondolataid mélyén, amikor meglátsz egy témát, erről azt gondolod, hogy extra jelentéssel bír – mint jelen esetben egy tó története, amely egykoron élő környezet volt, egy nagy közösség lakóhelye, most sorvadó rendszer, ami saját pusztulásával romba dönti az egész ökoszisztémát.
K.: Mit gondolsz a könyvről visszamenőleg?
B.: Nem igazán szoktam visszamenőleg túl sokat gondolkodni a könyveimen. A régi történetek felcseperedő gyermekek, akik kirepülnek otthonról. Csak remélni tudom, hogy megadtam nekik mindazt a törődést, szeretetet és odafigyelést, ami képessi teszi őket az önálló boldogulásra. A Tó olyan értelemben különleges mű, hogy egy kis elismerést hozott, néhány díjat és egy kevés pénzt, de igazán azt szerettem benne, hogy egy új világot nyitott meg előttem. A sok fordítás révén megismerkedhettem számos fordítóval, kiadóval, olvasóval. Ez nagy áldás. Néhányukkal egészen összebarátkoztam, ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak bennünket, ugyanazon isteneket szolgáljuk. Így könnyű.
K.: Van bármi, amin változtatnál?
B.: Nem. Soha nem megyek vissza, ha lezártam egy könyvet.
K.: Mit gondolsz a magyar borítóról?
B.: Érdekes. Egészen irodalmi és szimbolikus. Ami a legjobban tetszik a Tó magyar kiadásában, az maga a Tó szó. Olyan rövid! Imádom a rövid szavakat, szövegeket. Minél rövidebb, annál jobb. Minél rövidebb az üzenet, amit betűkkel meg tudsz formálni, annál intenzívebbé, erőteljesebbé válik. Egyszer nekiálltam 50 szavas mikronovellákat írni; nagyon jó gyakorlat volt. A következő könyvem címe Mona, de az is két betűvel több, mint a Tó. ☺
K.: Mi történt azóta, hogy megírtad ezt a könyvet?
B.: Sok minden. Sokat utaztam, hogy külföldön is népszerűsítsem a könyvemet. Elmentem irodalmi fesztiválokra, és rádöbbentem, hogy én még mindig csak egy jelentéktelen kis közép-európai (a nyugatiak számára kelet-európai 😊) író vagyok, akit senki nem ismer. Persze begyűjtöttem jó néhány olvasót, és közben legalább annyi ellenséget is itthon és külföldön. C‘est la vie, ez a csomag része.
K.: Min dolgozol most?
B.: Ahogy már említettem, egy új könyvön dolgozom, aminek Mona lesz a címe. Ez egy sajátos szerelmi történet: a régi világ hanyatlásakor játszódik, ami épp az új világnak adja át a helyét. A háttér egy forró, nedves kórház, amit gyorsan bekebelez a dzsungel. Talán ez az eddigi legjobb szövegem, és nagyon kíváncsi vagyok, mit szólnak majd hozzá az olvasók.
K.: Van bármi, amit szívesen elmondanál a Tó című műveddel kapcsolatban, valami olyasmi, amiről még senki nem kérdezett?
B.: Amit a legjobban szerettem a könyvemben, az egyfajta kétértelműség, hogy az idő és a tér nincs egyértelműen meghatározva, ami az olvasóra hagyja az értelmezést. Ezáltal minden olvasó saját történetet kreálhat, vagyis minden olvasó másik könyvet olvas.
Hamarosan indul a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) hagyományos nyári űrtábora. A 13–18 éves fiataloknak szóló, 1994 óta megrendezett Űrtábor idén július 7–13. között Sátoraljaújhelyre látogat. A résztvevőket izgalmas programok, szakmai előadások, és egy magaslégköri ballon felbocsátása is várja.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT), hazánk legrégebbi űrkutatással foglalkozó egyesülete 1994 óta szervezi meg az érdeklődő fiatalok számára nyári Űrtáborát, változó helyszíneken. A táborokon résztvevő diákok közül sokan műszaki, illetve természettudományos pályán tanultak tovább, néhányukból pedig azóta már űrkutató szakember lett. A MANT nemrég Űrtáborosaink címmel izgalmas interjúkötetet jelentetett meg, amelyben 12 egykori résztvevő mesél emlékeiről, és hogy hová indította el a tábor.
Az életre szóló élmények és barátságok kialakulása mellett a diákok a hét során elismert hazai űrszakemberektől hallgathatnak exkluzív előadásokat. Idén hallhatnak például arról, hogyan lehet kisműholdat tervezni, megismerkedhetnek a Hold és a Nap kutatásával, a Föld nehézségi erőterének mérésével. Lesz szó az űrhajósok sugárvédelmétől kezdve a műholdas kvantumkommunikációig még egy sor érdekes és aktuális űrtémáról. „Több mint ezer fiatal vett részt az űrtáborokban az elmúlt 25 év során, közülük többen űrkutatók lettek. Hazánk szakemberei több nemzetközi űrkutatási projektnek a meghatározó szereplői, a hazai űripar pedig számos megrendelést kap, így mind az iparban, mind a kutatóhelyeken szívesen fogadnak új embereket. Elképzelhetőnek tartom, hogy a jövő űrkutató generációjának néhány meghatározó tagja épp az idei sátoraljaújhelyi táborból kerül majd ki” – mondta Bacsárdi László táborvezető.
Ebben az évben is szerepel a programban vízirakéta-készítés és a játékos vetélkedők sem maradhatnak el. Eközben a diákok egy egész héten át kitartó szakmai feladattal is megbirkóznak, csoportokban együtt dolgozva. Az ország minden tájáról, sőt határainkon túlról is érkező táborlakók ugyanakkor megismerhetik a környéket, élvezhetik a nyár pillanatait.
A programban előadás hangzik el A Műegyemtől a sztatoszféráig címmel, de a magaslégköri ballonkísérletet izgalmából ez alkalommal az űrtáborozók – és persze a vendéglátó Sátoraljaújhely lakói – maguk is kivehetik a részüket! Július 9-én (kedden), várhatóan délelőtt 10 és 12 óra között a város főteréről sztratoszféraballon felbocsátását tervezi a BME Simonyi Károly Szakkollégium, az UPRA projekt keretében.
Az Űrtábor történetében 2011 után másodjára látogat Sátoraljaújhelyre, a táborozókat a Magyar– Szlovák Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Általános Iskola és Kollégium látja majd vendégül. A tábor időtartama 2019. július 7. (vasárnap) – július 13. (szombat).
A tábor támogatója a C3S Kft., a SpaceApps és az Űrvilág űrkutatási hírportál. Az űrtábori mentorprogram keretében több táborozó diáknak magánszemély mentorok vállalták át a részvételi díját.
A Magyar Asztronautikai Társaság jogelődje 1956-ban alakult. Küldetése azóta is változatlan, legfontosabb célkitűzései az alábbiak: terjeszteni az űrhajózási-űrkutatási ismereteket; egységes magyar szaknyelv kialakítása az asztronautikában; foglalkozni az ifjúsággal, és erősíteni azt az elvet, hogy az űrtan nem csak az űrhajózást jelenti, hanem jelen van mindennapi életünkben: a katasztrófa-előrejelzéstől kezdve a termésbecslésen és a műholdas helymeghatározáson át az orvos- és jogtudományig egyaránt. A MANT az űrkutatás iránt érdeklődő és az űrtevékenységgel aktívan foglalkozó hazai szakembereket tömöríti. A társaság szakmai programok (konferenciák, szemináriumok, találkozók) szervezése mellett minél szélesebb közönséghez szeretne szólni, a fiataloktól az idősekig egyaránt. Az általános és középiskolás fiatalok számára pályázatokat, programokat, a felsőoktatásban tanulók számára szakmai fórumot, Űrakadémiát szervez. Megjelenik nagy tudománynépszerűsítő rendezvényeken. Rendszeres kiadványokat jelentet meg (Űrtan Évkönyv, Körlevél). További információk a Társaságról: http://www.mant.hu
Az űrtáborok rövid története
Az űrkutatás iránt érdeklődő fiataloknak szóló tábor hagyományai egészen 1994-ig nyúlnak vissza. A tábort – Ifjúsági Űrtábor néven – dr. Abonyi Ivánné, a MANT akkori főtitkárhelyettese hozta létre azzal a szándékkal, hogy megismertesse a fiatalokat az űrkutatással. A program, a lebonyolítás évről évre egy kicsit változott, fejlődött. Ezekben az években a tábor programját nagyrészt hazai űrkutatási szakemberek által tartott előadások, vetélkedők, valamint kirándulások tették ki. A tábor 13–18 év közötti középiskolásokat szólított meg. A 2000-es évek elejétől bővültek az aktivitást és kreativitást igénylő programok (rókavadászat, rádiózás, Mars-szimuláció, vízirakétázás, búvárkodás és még sok minden más), és az időtartam a kezdeti 6 napról 10 napra nőtt. 2010-től a tábor időtartama hat nap, a célcsoportja továbbra is az űrkutatás és az űrtevékenységekkel kapcsolatos tudományok – fizika, biológia, matematika, egészségügy, jog, informatika, mérnöki tudományok és még nagyon sok minden más – iránt érdeklődő középiskolások. Az elmúlt űrtáborok szervezésében közreműködők lelkes munkája nyomán több száz fiatalnak tudtuk megmutatni az űrkutatás varázslatos világát.
A tábor eddigi helyszínei: Kiskunhalas (1994), Eger (1995), Veszprém (1996, 1997), Győr (1998),
Kecskemét (1999), Sopron (2000), Debrecen (2001), Székesfehérvár (2002), Budapest (2003),
A Galaktika magazin júliusi száma Richard Chwedyk Nebula-díjas kisregényének, „A szauruszok és a tojás”-nak első részével indul. Márki István a Holdra szállás 50. évfordulójáról emlékezik meg egy „mi lett volna, ha…” típusú történettel. A francia Jean-Claude Dunyach, a Halott csillagok és a Haldokló csillagok szerzője egy izgalmas nyomozás kapcsán a divatipar jövőjét mutatja be. Az orosz Alekszej Kalugin (Ház a Mocsárban, Végzetes álmok) ezúttal nem a S.T.A.L.K.E.R. világában jár, hanem fordulatos eseményekről számol be egy űr-világítótorony fedélzetén. Gulisio Tímea egy extrém arclemosó készítmény hatásaival borzongat, Marija Galina pedig két, szinte szimbiózisban élő lény kapcsolatán keresztül azt boncolgatja, vajon melyik vezeti a másikat. A román Robert David a második eljövetel próféciáját öltözteti új köntösbe, míg a havi retró Szini Gyula közel százéves novellája a pszichotranszformátorról.
A központi tudományos anyag egy zombi apokalipszis lehetőségét boncolgatja. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt a gyilkos kánikulák jövőbeli tendenciáiról, Mike Oldfield Arthur C. Clarke-feldolgozásáról, az űrhajósokra ható sugárzások veszélyéről és az emberi testhez csatlakoztatható termosztátról.
A képregény és a hozzá kapcsolódó cikk a 80 éves Lőrincz L. Lászlót köszönti, a magazin XL-változatában pedig az orosz Borisz Stern kacagtató bulgakovi szatírája olvasható eladott lelkekről és egy tudományos-ismeretterjesztő folyóirat mindennapjairól.
Újra hallom a Zóna hívószavát. A gitár muzsika, a fegyverek ropogása, a doziméter kattogása, együtt olyan gyönyörűen komponált mestermű, melyre minden stalker szíve együtt dobban.
Csak nem egy év telt el azóta, hogy Uránváros felszabadult egy elbukott tér-anomália kísérletből, ahol évtizedeket is tölthetett izoláltan a terület. Elfeledett stalker generációk utolsó segélykiáltása volt olvasható a fennmaradt naplókban és PDA-kban, tökéletes korlenyomatot hagyva a kezdeti időkből. Tanultunk hibáikból, ám nem eleget, hisz újra és újra visszavágyunk a veszélyes Zónába.
Egy maroknyi stalkerrel együtt érkeztem a egy közeli loner táborból Uránvárosba, mert többen is mondták, hogy egy újonnan felfedezett terület, sok lehetőséggel, és minél korábban megyünk, annál nagyobb a zsákmány. Sosem gondoltuk volna, hogy ha egyszer betesszük a lábunkat a városba, onnan ki már nem jöhetünk. Befelé sima volt az út, de amikor próbáltunk kimenni, anomáliák állták utunkat körbe. Akkor még nem tudtuk, hogy ez nem több, hanem egy anomália, mely beengedi a stalkereket, de ki már nem. Meg is lepődtünk, hogy milyen sok sorstársunk akadt, így bekempeltünk magunkat a Bárba, az egyetlen igazán független pontra. Egykor egy katonai étkezde lehetett, így tökéletes volt a Bárnak. A Csapos és a Szerencsefi jobb helyet nem is találhatott volna. Még pizza sütőjük is volt, csak pizzát nem tudtak csinálni vele. Fogytán volt az ellátmány, így hát útnak indultunk a városba, felkeresni más frakciókat, feladatokért illetve inkább annak jutalma miatt, kereskedni és sok értékes dolgot találni. A ClearSky állandóan kísérletezni akart, hajtja őket a tudásvágy, de nekem gyanúsak, mint más céljaik is lennének ezzel. A Freedom amikor meglelte az Oázis szíve nevű artifactot és bevitte a bázisukra, akkor jöttek rá, hogy az ültetvény nagyon szereti ez a helyzetet, és jobb terméshozam lett. Összebarátkoztam velük, így dedikált gyógynövény-futár lettem aki vitte az árut a ClearSky bázisára. A Duty talált egy artifactot mely nagyon magas hőt képes leadni, és egy műhelyben ez hatalmas kincs volt, mert ezzel, és egy rejtett katonai lőpor készlet segítségével tudtak lőszert gyártani. Szuper, most már volt mivel megsebesíteni a másikat, és volt mivel meggyógyítani. Azt hiszem az egyensúly megszületett. A katonaság sok vizet nem zavart, vagyis igen, de még sem… értitek. Próbált rendet fenntartani, de olyan… nem-igen sikerült nekik. Azóta is keressük őket. A felszabadulás híre váratlanul ért minket, egy lelkes loner rohant be egyszer a bárba, hogy egy Freedomos ellopta a Duty bázisáról az értékes artifactjukat mert egy betépett pillanatban kíváncsiak voltak mire képes a két artifact együtt. Sajnos a kísérletet végző freedom tag elszublimált, de akkora energia szabadult fel, hogy az anomália megszűnt létezni, és így megindult a vándorélet Uránváros, és a Zóna többi pontja között.
Viszonylag békésen telt el ez az egy év, semmi említésre méltó sem történt azt leszámítva, hogy Lajos a jeges lépcsőn egy rekesz vodkával próbált meg brake táncolni, de az elmúlt napokban egyre nagyobb Monolith aktivitás csapta fel a fejét a területen. Egyes híresztelések szerint nagyon keresnek valamit, mindenhol megfordultak már ahol stalkerek lelhetőek fel, de nem jártak még sikerrel. A kedvelt Bárunk már a múlté, teljesen szétverték és be is szennyezték, nehogy bárki vissza tudjon oda térni, így új helyre költözött át a Lonerek központja, és reméljük itt nem találnak már ránk. A lonerek egyre jobban találgatnak, hogy mi lehet ez, amit ennyire keresnek. Egy hangját nagyon hangoztatni szerető stalker azt is elmondta, hogy egy bátor stalker ellopott valamit egy központjukból és itt rejtette el valahol, megbízásból, ám ez titkos, ne mondjuk el senkinek, de nekünk egy vodkáért elmesélte. Persze ez mind igaz, mert ismeri, egyszer látta őt egy portyán egy domb tetejéről, és ez életre szóló barátság volt neki. Hát majd kiderül mi lehet ez amit ennyire keresnek. Ha a Monolithnak kell, akkor rengeteget érhet, és tudom is ki adna meg érte bármit. Jó vadászatot, stalker!
Szeretnénk megosztani veletek, milyen könyvmegjelenésekre számíthattok 2019 második felében. A megjelenésekről érdemes facebook oldalunkon tájékozódni vagy feliratkozni a hírlevelünkre.
Anna Onichimowska: Középen
Aleister Crowley: Holdgyermek
Jodi Taylor: Ösvény az időben
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Újonc a világűrben
Indrek Hargla: Melchior és a piritai fojtogató
Vagyim Panov: A prófécia (Titkos Város sorozat 1.)
Dennis E. Taylor: MI vagyunk az Istenek
Liz Flanagan: Sákánylány
SF Galaxis 2
Athur C. Clarke: 2061 Harmadik űrodüsszeia
Raquel Martínez-Gómez: Az unikornis árnya
Sara Mannhaimer:A cselekvés nulla foka
J. G. Ballard: Hello Amerika
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Nehéz Istennek lenni
Jodi Taylor: Amit ma megtehetsz, ne halaszd tegnapra
Joon Ha Lee: Lépéskényszer
Ana-Maria Negrila: Jégbirodalom
Athur C. Clarke: 3001 Végső Űrodüsszeia
Kir Bulicsov: Az utolsó háború
SF Galaxis 3
Folytatjuk több sorozatunkat is, mint például az Őrség-, a S.T.A.L.K.E.R.- vagy Urbánszki László legújabb könyvfolyamát a Vége után-t.
A lista nem teljes; a legfrissebb megjelenésekről Facebook-oldalunkról vagy hírlevelünkből értesülhettek.
Szélesi Sándort a Galaktika magazin főszerkesztője Dr. Mund Katalin kérdezte új könyvéről, jövőbeni terveiről és Az ellopott troll folytatásáról. Jó olvasást kívánunk hozzá! (G:Galaktika, SzS:Szélesi Sándor)
G: Hogyan kezdtél írni és mikor?
SzS:Hét évesen és egy kis kék füzetbe. Verseket és meséket. Az első versem címe az volt: Amikor az első csillag az égre lép. Szerintem már akkor szerettem a sci-fit, amikor még azt sem tudtam, hogy van olyan. El kellett telnie még vagy hét évnek, mire első sci-fi regényként Francis Carsac Sehollakókját a kezembe vettem.
G: Most már sokféle zsánerben kipróbáltad magad a sci-fitől kezdve a romantikus regényeken át a film és TV forgatókönyvekig. Melyik a kedvenced?
SzS: Melyik gyerek a szülő kedvence? Ez az a kérdés, amit nem szabad feltenni, mert nem lehet megválaszolni. Ahogy Bíró Szabolcs barátom és írókollégám mondta, én egy irodalmi hippi vagyok, egyrészt azt írom, amit szeretnék, másrészt nagyon sok zsánerben alkotok. Így aztán van mágikus realista, űroperett, urban folk fantasy, thriller, horror, romantikus történelmi és misztikus történelmi regényem, de ez csak azt jelenti, hogy egy íróban nem egy ember lakik. Az írás amúgy is kicsit skizofrén állapot…
Filmet írni más. Az tíz esetben kilencszer megrendelésre születik, és nem csak te formálod, hanem sokan mások is hozzá tesznek vagy éppen elvesznek belőle. Ott csak az alapokat teszed le, a végeredmény nagyon sok ember munkájának köszönhetően lesz az, ami. Izgalmasabb, mint regényt írni, de stresszesebb is… Igazából regényírással kapcsolódom ki a filmes munkákból, és filmes munkákkal kapcsolódom ki a regényírásból. Szóval már csak ezért sem tudnám a kettőt alá-fölé rendelni, kinevezni az egyiket kedvencnek.
Szélesi Sándor
G: Mi inspirálta Az ellopott troll című könyvet? Honnan jött az ötlet?
SzS: Volt egy réges-régi könyv, Bogdán Istvánnak az Őfelsége magánnyomozója. Körülbelül harminc éve olvastam, és annyira megtetszett a valóság és a mese krimis keveréke, hogy már akkor elhatároztam, valamikor majd én is fogok egy mesekrimit írni. Persze, nem teljesen olyat, hanem modernebbet, krimisebbet és kifejezetten Magyarországon játszódót gyereklelkű, játékos kedvű felnőtteknek. Ez volt az alap. Aztán Szalai-Kocsis Tamás, aki I. M. Brod álnéven jegyzett Mysterious Universe történeteket, dobott be pár ötletet körülbelül tizenöt éve, amikből sajnos nem lett semmi. Végül pedig két évvel ezelőtt, amikor elszántam magam, hogy na most végre mégis neki állok, akkor elég volt egy pillantás a Margit híd lábazatára, ahol egy szép kerek nyílás látszik, közvetlen a Margitszigeti lehajtónál, hogy tudjam, az én alternatív, mágikus Budapestemen ott egy troll lakik, akit elraboltak – illetve elloptak, mert a kriminalisztika abban a másik univerzumban a kőtrollokra (bár a skandináviai trolloknak van rendszertani neve: magicae magnalapidii cavaticus) még mindig nem élőlényként tekint. Innentől kezdve a történet magától felépült, mint a mesében. Néha-néha egy-egy téglát mások tettek hozzá: például a főszereplőmnek Kádár Zsolt barátom és felesége adtak nevet, szóval ők Tóth Bercel rendőrhadnagy keresztszülei.
G: Sok utánajárással járt?
SzS: Hát náci emberkísérletekből és hidrogeológiából nagyon profi voltam akkortájt…
G: Kedveled a magyar népmeséket?
SzS: Benedek Elek összegyűjtött meséi voltak az elsők, mármint az első könyvek, amiket hét évesen olvastam. Szerintem alapvetően meghatározza az ember életét, érdeklődését, mit vesz a kezébe először. Most, hogy így belegondolok, lehetséges, hogy a regényben Magyarország királya, I. Benedek a nagy mesemondóról kapta a nevét. Tudat alatt persze, de tiszteletből, mert Benedek király különösen jó fej.
G: Egy alternatív Budapesten játszódik a történet. Melyik Budapest vonzóbb számodra a valódi, vagy ez a regénybeli?
SzS: Imádom ezt a várost. Aki ismeri a könyveimet, talán rájött már. A láthatatlan város című mágikus realista novelláskötetben egyenesen főszereplővé tettem a varázslatos, rejtett Budapestet, de itt játszódik félig-meddig a Csillagfényszövők című másik mesebeli zsánerkísérletem vagy a komoly társadalmi kérdést feszegető Pokolhurok bizonyos jelenetei. Azonosíthatók nem csak az utcák, de a házak, éttermek, sőt bizonyos emberek is. Szeretem ezt a várost, mert így is varázslatosnak találom. Persze, érdekes lenne a Városligetben egy ősöreg mohossal szelfizni, olvasni a neten a magyar király legkisebb lányának csínytevéseiről, vagy együtt borozgatni egy csordásfarkassal, de elvagyok ezek nélkül is… Mondjuk, abban a világban, ha nekiállsz randizni egy boszorkánnyal, nem árt, ha van befolyásolás elleni amuletted. Kicsit bonyolultabb ott az élet.
Szélesi Sándor – Az ellopott troll
G: Milyen zsánerbe sorolnád a könyvet és miért?
SzS: Ezen sokat gondolkodtam, és végül az urban folk fantasy krimi címkét ragasztottam rá. Kezdem a legfontosabbal: ez egy krimi. Tehát van egy bűneset, amelyet ki kell nyomozni, és a főszereplőm ezt meg is teszi a krimi szabályainak megfelelően. A regény végére mindenre fény derül, a történet lezárul. Kicsit thriller beütésű lesz, mert ugye a nyomozó is érintetté válik a sztori egy bizonyos pontján, de Az ellopott troll egyértelműen krimi. Emellett urban fantasy, melynek helyszíne a mai, bejárható, megismerhető, ámde mágikus Budapest. És folk, mert a mágia nagy része alapvetően a magyar népi hagyományokból, mesékből, mitológiából táplálkozik. Többek között Ipolyi Arnold Magyar mitológiáján, Benedek Elek összegyűjtött meséin és a több évszázados népi mágikus gyakorlatokon. Az első kötetből még nem derül ki minden részletében, milyen a teljes mágiarendszer, de el kell mondanom, hogy tulajdonképpen három különböző mágikus metódus alkotja, és ezek egyike csupán a magyar… szóval nem egyértelműen csak folk, de alapvetően az nyomja rá a bélyegét erre a történetre.
G: Kiknek ajánlanád?
SzS: Igen, a kiadók kérdése is ez legelőször. Ki a célközönség? Ezt a történetet a saját szórakoztatásomra írtam meg, szóval magamból indulok ki: mindazoknak ajánlom, akik a fantasztikumot a fantázia határtalan játékaként fogják fel, és szeretik a könnyed, humoros, szórakoztató történeteket. A főszereplőm elvált, van egy tizenöt éves lánya, és feszült a hangulat a munkahelyén… ezekből sok poén adódik, szóval nem árt némi élettapasztalat is bizonyos beszólások és helyzetek élvezetéhez, szóval biztosan nem hatéveseknek kell felolvasni esti meseként.
G: Lesz-e folytatás? Mikorra tervezed?
SzS: Akkora 1-es került a címlapra, hogy ha a Margit hídnál a magasba emelem a könyvet, akkor a Megyeri hídig ellátszódik, szóval ha nem is terveztem volna, most már muszáj megírnom a folytatást. De szerencsére terveztem, mert annyira jól szórakoztam írás közben, hogy meg kell ismételnem ezt a kis kalandot. Szóval meg van már a második kötet munkacíme: Bercel és a királygyilkosok. Ennek alapján sejthető, hogy szókimondó nyomozónk a királyi palotában fog beépített emberként nyomozni… Új és egész történet lesz, önállóan is olvasható.
És hogy mikorra készül el? Most két másik könyvön dolgozom, az egyik történelmi nyomozós, misztikus-kalandos, a másik a harmincadik században játszódó űroperett egy régi kedves karakteremmel, York Ketchikannel. Utána tudok csak visszatérni Tóth Bercel kalandjaihoz, azaz legkorábban 2020 tavaszára várható a folytatás.
A Galaktika magazin májusi száma ünnepi tisztelgés a lap múltja előtt, hiszen története során másodszor érte meg 175. kiadását. Ebből az alkalomból csupa magyar szerzőtől közöl novellát. A Zsoldos Péter-díjas Antal József mágikus realista története a Józsefváros új arcát villantja fel. A Zsoldos- és Eurocon-díjas Nemere István a kapcsolatfelvétel nehézségeire hívja fel a figyelmet. A szintén Zsoldos- és Eurocon-díjas Szélesi Sándor posztapokaliptikus mutánsvilágot mutat be. Varga Csaba Béla egy korábbi novellájához írt folytatást az Armageddon egy lehetséges változatáról. Huszár Karina kedvenc témájáról, a mesterséges intelligenciák és az emberek különbségéről és hasonlóságáról filozofál. Kovács Attila egy régi ötletét gondolta újra a túlnépesedés elleni praktikákról. A havi retró igazi különlegesség, egy futurisztikus álom Mikszáth Kálmántól.
A központi tudományos anyag egy katasztrófa szülte különleges amerikai tájegységet mutat be. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt az ESA orvosi kísérleteiről, egy önmagát klónozó szuperrákról, egy űrexpedíciós színházi előadásról és egy hazai gőzmetál együttesről.
Van azért külföldi tartalom is, folytatódik az előző számban indult román képregény, a magazin XL-változatában pedig az amerikai Catherine Asaro Nebula-díjas kisregénye olvasható, mely érdekes elegyét nyújtja a hard SF-nek és a romantikus kalandregényeknek.
A Galaktika magazin főszerkesztője, Dr. Mund Katalin készített interjút Nenad Joldeszki íróval, akinek a „Mindenkinek a maga tava” című könyve elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját 2016-ban.
Mund Katalin: Mi motivált a könyved megírásában?
Nenad Joldeszki: Az volt az elképzelésem, hogy összeállítom a történetek tavát, melyek nem feltétlenül kapcsolódnak össze, de a történetek megtölthetnek egy tavat, hogy együtt létezzenek egy ökoszisztémában. Ha meg akarom határozni a könyvemet, talán azt mondhatnám, hogy egyfajta költői meditáció az identitásról és az elidegenedésről, valamint az írásról mint cselekvésről. Tehát a motivációm tisztán művészeti: ábrázolni szerettem volna azt a korszakot, amiben élek az útkeresésemen keresztül.
K.: Visszatekintve mit gondolsz a könyvedről?
J.: Általában nem szoktam a könyveimről visszamenőleg sokat gondolkozni. Mindig a következő írásom az, ami inkább foglalkoztat. De hogy választ adjak a kérdésedre: azt gondolom, hogy ez tényleg egy különleges novelláskötet, amilyet valószínűleg soha többé nem írok.
K.: Van bármi, amin változtatnál?
J.: Ha néhány évvel ezelőtt kérdezted volna meg ezt, valószínűleg felsoroltam volna jó pár dolgot, de most úgy gondolom, hogy ez így tökéletes, ahogy van. Nem nyúlnék semmihez, kivéve talán, hogy még több történetet, verset illesztenék a könyvbe (egyet biztosan, ami kimaradt belőle). Gondoltam rá, hogy írok egy következő kötetet az előző folytatásaként, de még gondolkodom rajta.
K.: Mit gondolsz a magyar borítóról?
J.: A magyar dizájn igazán nagyszerű. Nagyon drámai. Nagyon tetszik!
K.: Mi történt azóta, hogy megírtad ezt a könyvet?
J.: Megjelent a harmadik könyvem is, egy regény, aminek a címe Úszás felfelé, és egy fiatal lányról szól, aki hosszú éveken át próbálta felkutatni az édesapját Macedóniában. Ez egy mély metafora az identitásról és arról a helyről, amit otthonnak nevezünk.
K.: Min dolgozol most?
J.: Egy versesköteten dolgozom, aminek a címe Napba köpni. Ez egy régóta futó projektem, még az első könyvem előtt kezdtem, és azt hiszem, lassan elkészülök vele.
Az F Exhibition legújabb kiállítása, a Varázslatos világűr– Csillagközi kaland ugyanolyan nagyszabású és izgalmas utazásra invitál, mint a korábbi témák. A maroknyi kis csapat megint profi színvonalú munkát végzett, szakmai-tudományos szempontból is korrekt, pedagógiailag is kiváló a produktum.
Évente két kiállításukvan, ezek abszolút sikeresek: 7-8 hét alatt30-35 ezer látogató fordul meg itt. A szakmai stáb (képzőművész, pedagógus, szövegíró, grafikus, műszaki személyzet, szakmai lektor, kommunikációs munkatárs) nagyon komoly felkészültséggel és lelkes munkával dolgozza fel az egyes természettudományos témákat, és alkotja meg ezt akülönleges látványvilágot. Egyedülálló módon, saját forrásból, saját ötletreáll össze az aktuális kiállítás a Vajdahunyadvárban.
A világűr rendkívül gazdag, izgalmas téma, és minden korosztály számára mindig tud újat, érdekeset mondani. A naprakész tényanyag NASA-adatokra, hiteles forrásokra támaszkodik, megtartva egy tudományos szintet, mégis a gyerekek nyelvére lefordítva azt. Az iskolás korosztályt célozzák meg, de nem kizárt, hogy vannak olyan jelentésrétegek, amelyek egy óvodás számára is megnyílnak, sőt a felnőttek számára is ugyanannyira élvezhető ez a „fantasztikus” kaland.
A képzeletbeliűrutazás 24 állomását kell bejárni, minden második egy kérdést/fejtörőt rejt, amire meg kell keresni a választ. A gyerekeknek nem kell minden választ tudniuk, az a lényeg, hogy rácsodálkozzanak a körülöttük lévő univerzum csodáira, megragadjanak bennük fontos információk. A nehezebb feladatokban (vagy csak pusztán ellenőrzésképpen) tud segíteni egy különleges galaktikus útitárs, egy űrrobot, akinek a lábnyomát követve megtudhatók/ellenőrizhetők a válaszok.
Egy történetbe csöppenünk, ahol a különböző állomások bejárásával juthatunk előre utunkon, és a végén vissza a Földre. A képzelet világában barangolhatunk, bejárva a galaxist, ezen az úton több érzékszerv is részt vesz (látás, hallás, szaglás), és fizikailag a különböző fényjelek összegyűjtése segíti az előrehaladást. Ezeket a fényjeleket matrica formájában a játékfüzetbe ragaszthatjuk.
A különleges űrutazás a Naprendszert és peremvidékét járja be, a környező bolygókon, holdakon járva gyűjthetünk fontos információkat a körülöttünk lévő univerzumról. Ebben több furcsa „tárgy” is a segítségünkre lehet, ezeknek később megértjük a szerepét a történetben.
A gyerekek játszva tanulnak ebben a különös térben. A rendkívüli látványvilág, a modern eszközök (szokatlan tárlók), az enyhe félhomály és a kivilágított állomások kontrasztja mind-mind segítenek abban, hogy ezt a nem könnyű témát örömmel, lelkesen dolgozzák fel. A csillagközi küldetés sikerét az út végén egy ajándék bizonyítja.
A Varázslatos világűrkiállítás és játék már csak néhány hétig, május 26-ig látható a Vajdahunyadvárban.
Cs. Fehér Katalin
Az F Exhibition aktuális programjai:
https://www.facebook.com/F.Exhibition/
Bővebb információ a Varázslatos világűr kiállításról: goo.gl/fGRqGW
A központi tudományos anyag az óriás csillagkitörések hatásait vizsgálja. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt a klímaváltozás egészségügyi veszélyeiről, a megújuló energiaforrások térhódításáról, a Dark című német tévésorozat második évadáról, a Tubes & Wires sci-fi-dzsesszéről és LEGO-Gagarin űrutazásáról.
