Címke: kritika

Figyelem! A bejegyzés spoilereket tartalmaz!

Tavaly elég ambivalens módon vélekedtem a 6. évad első feléről, hisz maga a fél-szezon is az volt. Négy remek részt négy közepes, vagy még annál is rosszabb követett, a félig tele-félig üres pohár pedig egy sorozat esetében nem épp elismerendő. Kérdés volt, hogy félidő után javul e a helyzet, és az az igazság, hogy, bár a második menet is tartogat pár megkérdőjelezhető írói/rendezői döntést, a végeredmény így is remek, helyenként pedig bámulatos lett, olyan minőségbeli zuhanást pedig közel sem produkált a széria, mint pár hónappal ezelőtt.

Már a kezdéssel szereztek egy hatalmas pirospontot a készítők, az ugyanis, hogy Jessie famíliáját testületileg megetették a járkálókkal, ami a lehető legjobb döntés volt. Érezhették ők is, hogy a család minden tagja szálka a rajongók szemében, nem is húzták sokáig az elhalálozásukat. Más kérdés, hogy az ominózus jelenetet a készítők valószínűleg drámainak szánták, a legtöbb néző viszont – köztük én is – kaján vigyorral az arcukon nézték végig a mészárlást. Persze rosszmájúság lenne, ha csak emiatt tartanám erősnek a nyitányt, a „No Way Out” alcímet viselő epizód ezen felül is remek. Végig pörög, látványos, a rész végi gyilok-montázs pedig a végletekig hatásvadász ugyan, de működik, és nem is reprezentálhatták volna jobban Rick jelmondatát, miszerint együtt mindenre képesek. Amire aztán Negan és kompániája csúnyán rácáfol ugye, de erről később.

Az évad innentől a promo szlogen jegyében zajlik, tehát a világ kitárul, elindul a portyázás, hogy Alexandria felvirágozhasson, és ténylegesen otthont biztosítson a benne élők számára. A kiruccanások alatt csakhamar kiderül, hogy a település nem az egyetlen a környéken, létezik egy hely Hilltop néven, ahol van orvosi ellátás, állat és növénytermesztés, ellenben védelemnek híján vannak. A terv innentől pofonegyszerű és diplomatikus: Hilltop ellátmányt nyújt Rickéknek, akik cserébe fegyveres védelmet biztosítanak. Amire szükség is van, az évad első felében beharangozott Megmentők ugyanis hathatós belépővel jelzik, hogy olyan fenyegetést jelentenek, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Legfőbb ellenlábasként pedig olyan moralizáló szálat hoznak a sorozatba, amely még akár jól is elsülhetett volna.

Hogy miért a feltételes mód? Rick, tudván, hogy csapata jószerivel minden borzalmat átélt már, és ezáltal megerősödött az együtt töltött idő során, ígéretet tesz Hilltop fejének, hogy még az írmagját is kiírtja a Megmentőknek, ha cserébe létrejön a mindkét fél számára jövedelmező kollaboráció. Ezzel a döntéssel a készítők feldobták azt az erkölcsi dilemmát, hogy vajon a nézők hősöknek, vagy antihősöknek szurkolnak már oly sok éve, hisz Rick döntése, és a csapat egyetértése körülbelül ugyanolyan lelketlen szörnyekké redukálja a kommunát, mint amik ellen küzdenek. A labdát azért nem sikerült leütni, mert a Megmentőket már a kezdetektől annyira antipatikusnak ábrázolták, hogy igazából bármennyire is szenvtelen a csoport szisztematikus mészárlása a „Not Tomorrow Yet” című (ettől függetlenül pazar) részben, egy pillanatig sem érzi a néző, hogy Rickék ezzel bűnt követnének el. Holott ezt pár beállítással, színészvezetéssel azért próbálták érzékeltetni. Kihagyott ziccer, de nem égbekiáltó hiba: a lényeg kiderül, miszerint ebben a világban (meg amúgy sem) nem létezik kategorikus jó és rossz, csupán a túlélés számít, még ha ez az ember lelkébe is kerül előbb vagy utóbb.

Ami viszont nem jött össze makro-szinten, az „kicsiben” igen. A 13. rész egyrészt minden csatorna álma, hisz a pár helyszínnel és szereplővel operáló kamaradráma költségvetése egy normál epizód büdzséjének csupán a töredékébe kerülhetett, másrészt az évad csúcspontja is, annak ellenére, hogy a cselekményben nem történik érdemi előrelépés. A „The Same Boat” Carol és Maggie elrablását és túszul ejtését állítja középpontba, mely során a tettek nem, a lelki vívósás viszont annál nagyobb szerepet kap. Az eddig sziklaszilárd jellemű Carol csakhamar a jövőbeli énjét kezdi el látni egyik fogvatartójában, Paulaban, ez pedig elhozza felismerést: nem szeretne ilyenné válni. A részt a zseniális forgatókönyv mellett Melissa McBridge lehengerlő alakítása tesz emlékezetessé, minden rezdülésén látszik a saját magával folytatott belső harc, a változás akarata, melyet ez a beteg világ lehetetlenné tesz. „Survival of the fittest”, a gyengéknek nincs helye az új rendben, ahogy Carolnak sincs többé a csapatban, hisz tudja, elég egy gyenge láncszem (vagyis ő), és mindennek vége. Az ő története itt véget is érhetett volna, de nem voltak elég bátrak az alkotók, ezért is lett az utolsó két rész olyan, amilyen.

Ahogy Carol „gyengül”, úgy mások egyre erősebbek lesznek, Eugene és Denise „felnőtté” válására pedig egy egész epizódot szentetek a készítők, hogy aztán előbbit az elismerés, utóbbit pedig a halál várja. Nem volt szép húzás pont egy olyan karaktert megölni, aki épp erőre kap, ugyanakkor remekül érzékeltették, hogy néha már késő változtatni, a halál pedig nem válogat. Ugyanebben a részben pedig Daryl is szembesülni kényszerül előző baklövésével, azzal ugyanis, hogy puhány módon életben hagyta Dwightot az előző félévadban, az egész csapatot veszélybe sodorta, és zömét a Megmentők markába terelte.

Az új karakterekkel a sorozat nem igazán tudott mit kezdeni, Hilltop lakossága egyelőre statiszta szerepben tiszteleg, egyedül Jézus az, aki valóban érdekes (na meg humoros), de az ő jelleme sincs nagyon kibontva – még. Rick és Michonne románca sok vizet nem zavar, túlzásba nem viszik, de nem is lenne értelme, hisz végig irreleváns marad a cselekmény szempontjából. Ahogy Glenn-Maggie, Abraham-Sasha párossal sem esnek át a ló túloldalára, láttatják, hogy végül mindenki képes a megállapodásra még ebben a kaotikus és kilátástalan világban is, de a romantikázást ügyesen háttérbe szorítják, így nem lesz zavaró. Ami viszont igen, hogy Carl karakterét nagyon a periférián mozgatják az epizódok alatt, furcsa, hogy pont akkor kezdik el hanyagolni, mikor végre kompetens, és egyáltalán nem idegesítő részét képezhetné a csapatnak, sérülése ide vagy oda.

És akkor a finálé. Sokat vacilláltam, hogy szenteljek e külön bekezdést a zárásnak, de mivel óriási visszhangja volt az ominózus résznek úgy döntöttem, megérdemel egy külön bekezdést. Az utolsó képsorok lecsengése után konkrétan felrobbant az internet, felháborodott rajongók emelték fel hangjukat (billentyűzetüket). Az IMDb-n jelenleg 5,6 ponton áll az epizód, és ez még valószínűleg csökkenni is fog, sosem látott mélypontot hozva ezzel a sorozat történetében. De miért is? Haladjunk sorrendben.

A pneultimate epizód fellőtte az alapszituációt: Daryl elindult befejezni, amit elkezdett (likvidálni Dwightot), Morgan és Rick felkerekedett, hogy megkeresse a mindent és mindenkit hátrahagyó Carolt, Maggie pedig rosszul lett, orvos pedig csak Hilltopban van, odáig meg el is kéne jutni ugyebár. Kifejezetten darabos rész lett a 15., és egy olyan irányba mutattak a történések, ami könnyen egy bagatell és kiszámítható végkifejlethez vezethetett volna, nevezetesen, hogy a Megmentők lerohanják a szinte védelem nélkül maradt Alexandriát. És hál’ Istennek, hogy nem így lett, mert az évadzáró így egyáltalán nem lett rossz (pláne nem annyira, mint azt az internet népe hangoztatja), csupán fókuszvesztett és gyáva.

Fókuszvesztett azért, mert Carol szála egész egyszerűen teljesen megtöri Rickék történetének ritmusát, holott akár ki is hagyhatták volna. Ha csak a következő évadban folytatják a nő történetét, máris jobb lett volna a helyzet, de az alkotók úgy gondolták, hogy inkább a (amúgy teljesen indokolatlan hosszúságú) 64 percbe tuszkolják bele Morgan és Carol sztoriját, így kevesebb játékidőt hagyva Rickéknek, ami viszont sokkal fontosabb a jövő szempontjából. Az, hogy a Megmentők minden egyes Hilltopba vezető utat pikk-pakk lezárnak kissé hihetetlen ugyan, de remekül szemlélteti, hogy Rick mennyire elszámolta magát azzal a kijelentéssel, miszerint a világ az övék. Kilátástalan helyzetükből az eddigi legidegesítőbb karakter, Eugene kínál kiutat, érzelmes (már-már szívszorító) búcsúja pedig nagyon betalál, kár, hogy az írók gyávák voltak végig is vinni az elköszönést, mint ahogy gyávák voltak a cliffhangert illetően is. Ugyanakkor, ha a záró másodperceket nem számoljuk, az utolsó 10 perc eszméletlenül feszült és remekbeszabott lett, olyan, amely alatt a néző együtt izgul a szereplőkkel, miközben még levegőt venni is elfelejt. Negan (akit csípőből hoz zseniálisan Jeffrey Dean Morgan) jött, látott, és mindenkit letaglózott. Beugrója akár egy rocksztáré (teatralitásból csillagos ötös a beköszönés, és ezt most nem negatív értelemben mondom), szónoklata folytán pedig joggal fagy meg a szereplők ereiben a vér, Rick arcára hosszú idő után valós félelem ül ki, Andrew Lincoln színészi alakítása pedig teljesen hihetővé is tesz azt. Az eddig minden akadályon átgázoló csapat pillanatok alatt kerül kispadra, ezzel bizonyítva, hogy mennyire rossz tanácsadó tud lenni a túlzott magabiztosság.

És akkor miért is háborodott fel nagyjából mindenki? A már említett utolsó pár másodperc iskolapéldája annak, hogy ne csináljon valaki cliffhangert, A szubjektív nézőpontból láttatott ütlegelés ugyanis mindent sugall, csak épp bátor lépést nem. A készítők nem lesznek annyira bevállalósak, hogy egy kulcsszereplőt vonjanak ki a forgalomból, ha pedig jövőre kiderül, hogy Aaronra esett a „Fuss”, na, abból lesz az igazi felháborodás. Sokkal ésszerűbb lett volna megmutatni, ki lett a kiszámoló vesztese, de az ésszerűséget – immáron sokadjára – beáldozták a hatásvadászatnak, ezt a betegséget úgy látszik, már soha nem növi ki a Walking Dead. Jogos tehát a gyűlöletcunami, ugyanakkor ezért lehúzni egy amúgy korrekt epizódot kicsinyesség.

Lezárás ide vagy oda, az évad második fele fényévekkel jobb lett, mint az előző, nem volt ellaposodás (kivéve a 15. rész), jó arányban osztották el a drámát és az akciót, hagyva némi helyet a karakterizálásnak (ami az utolsó részben azért kissé erőltetettnek hatott). Negan már most a széria legerősebb antagonistájának tekinthető, ilyen beugrója még a Kormányzónak sem volt anno, rajta tehát biztos nem múlik a 7. évad minősége. A készítők kurázsiján viszont igen, sokkal tökösebbnek kell lenniük a jövőben, nem kell Trónok Harca szintű karaktergyilkosság, de igenis merjenek kiírni pár fontosabb szereplőt, hisz ha valami, hát az emberi élet nagyon képlékeny a Walking Dead világában. Statiszta már hullott elég, ideje, hogy a nézők a valódi főszereplőkért aggódhassanak, volt már rá példa, és legyen is. A kijelölt irány jó, már csak némi vér kell a pucába!