Címke: könyv

  • Aki realista szemmel néz a jövőbe – Dave Hutchinson

    Új év, új írók. És persze új könyvek.

    Januárban – ahogy azt már bejelentettük egy korábbi cikkünkben – két könyvet adunk ki: Daniel Godfrey Új Pompeji-jét és Dave Hutchinson Embercsempészek című regényét. Az új hónapban ezen két íróval foglalkozunk és az ő munkásságukat járjuk körül a kisprózától kezdve a nagyszabású regényekig. Első cikkünk Dave Hutchinsont és 2009-es kisregényét, az Időtágulást mutatja be.

    Az íróról
    Dave Hutchinson 1960-ban született az angliai Sheffieldben. Egyetemi tanulmányait a notthinghami egyetem amerikanisztika szakán folytatta, de közben már írt és publikált. Első írása, a Thumbprints 1978-ban jelent meg, ezt különböző gyűjteményes kötetek követték (Fool’s Gold, Torn Air és a  The Paradise Equation) egészen 1981-ig, amikor egy időre visszavonult az írástól és újságíróként kezdett dolgozni. Huszonöt éves pályafutása alatt főleg Dundee-ben dolgozott a helyi Weekly Newsnál és a Dundee Couriernél.

    Dave Hutchinson

    Tíz éves kihagyás után 1997-ben visszatért az íráshoz és a fantasztikumhoz. Ebben az évben publikálta az Interzone márciusi számában „The Trauma Jockey” című elbeszélését. Ezt követte 2000-ben a Galaktika 333 XL-ben is olvasható „Tir-na-nOg”. Később ebből az időszakából származó írásait az As the Crow Fliesba (2004) gyűjtötte össze. A novellákat hamarosan egy regény is követte: 2001-ben megjelent Hutchinson első hosszú prózai műve, a The Villages. A történet középpontjában a fiatal Tim Ramsey áll, aki szeretne valami nagyot alkotni. Erre lehetősége is adódik, még ha nem is úgy, ahogyan azt elképzelte: nevetségesen alacsony fizetésért, de részt vehet a Lonesome Charley Productions készülődő, London bombázásáról szóló dokumentumfilmjének munkálataiban. Azonban a projekt kezdete előtt eltűnik a cég vezetője és titkárja. Tim egyedül marad az értetlenkedő szponzorok, behajtók és rendőrők hadával szemben. A fiú végül útra kel, hogy pontot tegyen az ügy végére, és megkeresi eltűnt főnökét.

    A regénnyel különösebb sikereket nem ért el Hutchinson, de a benne taglalt időhasadásos elmélet figyelemre méltó és gondolatébredsztő. A szakmai figyelmet a 2009-es Időtágulás hard SF kisregényével érte el. Egy kolonizált bolygó alapítóiról szóló írása 2010-ben kisregény kategóriában jelölést kapott a British SF Associationtől. A következő siker se váratott magára sokáig: Hutchinson 2014-ben megírta Európa alkonya sorozatának első részét, az Embercsempészeket, amiben a mikro államokra töredezett Európa mentén szövi izgalmas történetét. 2015-ben több díjon is jelölést kapott a Legjobb regény kategóriában: Arthur C. Clarke-díj és a British SF Association-díj jelöltlistájára is felkerült. A következő rész, a Europe at Midnight (2015), ami már egy Jim nevű férfi szemszögéből mesél a szétesett Európáról felkerült a The Kitschies geek blog 2015-ös jelöltlistájára, a British SF Association-díjat pedig ismét megnyerte. A harmadik, Europe in Winter pedig 2016-ban jött ki, ami az első részből megismert Rudi életét meséli tovább.

    Dave Hutchinson a tavalyi évben sem pihent, egy újabb kisregénnyel, az Acadie-val örvendeztette meg olvasóit. A történet szerint egy csapat ember elhagyja a Földet, hogy megtalálják számukra az igazi utópiát, ahol szabadon foglalkozhatnak testükkel és kiteljesíthetik genetikai potenciáljukat. A kísérletek sikerrel járnak, azonban ezt a Földről nem nézik jó szemmel. Az Arcadie pozitív kritikákat kapott a kritikusoktól és írótársaktól, köztük George R. R. Martintól és Roger Zelaznytól.

    Időtágulás:
    Az Időtágulás először 2009-ben jelent meg a NewPress Con-nál, magyarul pedig a Galaktika 333 XL számában olvashatjátok. Az elbeszélés főhőse Neil Hanson, aki azon négy kolonizáló egyike, akik elsőként jutottak el egy Föld-szerű bolygóra, majd élhetővé tették azt. Az évek során hősökké váló emberekből már csak ketten – Neil és Raul – élnek, de ők is egymástól messze és némi haragban. Azonban Raul mégis ráveszi régi barátját, hogy visszatérjen közös bolygójukra, a Reith-ra: olyan baj közeledik, ami veszélyezteti az új otthon nyugalmát.

    Hutchinson kisregényét Eric Brown a bevezetőben core genre stuff-nak, azaz – mondhatjuk így – ízig-vérig zsánerműnek nevezi, ami minden zsánerolvasó igényeit kielégítheti. Ha a science fiction szóösszetétel két tagját – science (tudomány) és fiction (fikció)  – vesszük, Brown állítása teljesen megállja a helyét. A science részt a Push-technológia bemutatása szolgálja, amivel Hutchinson a csillagközi utazás jelenlegi problémáit oldja meg fikciós síkon. Az új technikával az emberiség képessé vált a fénysebességnél gyorsabb utazásra, ezzel a Föld-típusú bolygók elérhető távolságba kerültek – persze, ha az utazni vágyó rendelkezik elegendő anyagi forrással ehhez. Azonban egy hátránya van a technológiának: az utazás során időtágulás következik be. Így például ha egy utazás 3 hónapig tart, egy ember életében 70 év is eltelhet. Ennek ellenére is a Push-technológia virágzik, és aki teheti, hasznot húz belőle.

    A fiction, azaz történeti rész is újdonságként hat a pozitív hősökkel és űrkalandokkal megtűzdelt művek mellett. A Reith alapítói, Raul, Neil, JJ és Laura nem hősök, hanem egyszerű hétköznapi emberek, akiket nem hajt más, mint az unalom. Elárvult, de mesés gazdagságban élő fiatalok ők, akik valamit kezdeni akartak magukkal. A vezéralaknak tűnő JJ hatására (ő találta ki, hogy vegyenek egy Push-hajtóműves űrhajót és utazzanak el vele) valósították meg elképzelésüket, amiből ismét győztesként jöttek ki: sikeresen kijátszották a kolonizációra vonatkozó földi törvényeket és meggazdagodtak, majd kiskirályként éltek az új bolygón. Reith történelmében nemzeti hősökké, bizonyos kultúrákban pedig istenné váló emberek nem mások, mint jövőbéli aranyásók, unatkozó kincskeresők – legalábbis Neil elmondása szerint. Fontos, hogy az ő szemszögéből ismerjük meg a Reith meghódításának történetét, ugyanis a Reith-en élő sziklalakók, Raul és az ő utódainak jelenléte és fontos szerepük ellenére is az Időtágulás leginkább Neil Hansonról szól. A Reith igaz történelmét is egyfajta gondolatfolyamként leírt visszaemlékezésekből ismerjük meg, miközben a jelen idejű történésekben fokozatosan látjuk, Neil hogyan néz szembe múltbéli démonaival. Ezzel az írói technikával Hutchinson egyszerre mesél az űrkolonizációban rejlő lehetőségekről (pl. kifizetődő beruházás) és egy ilyen eseménynek a személyi szinten látható következményeiről. Ezzel ad egy realista élt is kisregényének, ami egy fantasztikus jövőt tár elénk (valóra válnak jelenkori ambíciós terveink, elképzeléseink), de közben nem feledkezik meg az új, felmerülő problémákról sem. Ráadásként pedig kapunk egy csavaros kalandot is.

    Az Időtágulásban jól látszik, mit várhatunk Dave Hutchinson műveitől: szinte mérnöki pontossággal kidolgozott tudományos hátteret és történetet és megfelelő mélységgel rendelkező karaktereket. Nem túl pozitív, de nem is túl negatív az általa bemutatott jövőkép, inkább realista: bízik a technológia fejlődésében, de nem vak, látja az azzal járó hátrányokat, és azt is, a személyes életünket miként fogják ezek érinteni.

  • Top 10 Galaktika könyv 2017-ből

    Kicsit döcögősen és szomorú eseménnyel (elhunyt Kasztovszky Béla) indult a 2017-es év, de év végére számos érdekes könyvvel gazdagítottuk kínálatunkat. Végül 17 új könyvvel és 2 plusz kiadvánnyal zártuk az évet, és jövőre még izgalmasabb címekkel szeretnénk megörvendeztetni a fantasztikum rajongóit (2-t már láthattok a webshop Előrendelhető menüpontjában). Azonban egy kicsit tekintsünk még vissza a 2017-es évre egy top 10-es listán keresztül. Sok érdekes témáról, íróról és könyvről kellett írnom, azonban most szeretném azokat megmutatni, amelyeket a legjobban élveztem.

    Fagyott égbolt

    Jeff Carlson trilógiájának nyitókötete a Fagyott égbolt, ami már a kék borítójával megfogott. A történet szerint az emberiség eljutott a Jupiter Europe nevű holdjára, ahol az egyik kutató,  Alexis Vonderach intelligens lényeket fedez fel. Ezek a jégbarlangokban élő naphalak, amik az évmilliók során saját kultúrát építettek. A regény nagy kérdése, hogy Vonderach képes lesz-e meggyőzni a hódítani vágyó emberiséget arról, hogy a lények miatt hagyják el az Europe-t. A pontos részletességgel bemutatott naphalakon túl szerintem a Fagyott égbolttől mindent magkapunk, amit egy szórakoztató sci-fi regénytől elvárhatunk: érdekes világ, izgalmas lények és egy megoldandó konfliktus.

    Vélemények:

    Galaktika (CjCore) ǁ Letya ǁ Széljegyzet

    Interzóna

    Kicsit mindig érdekes kikukkantani az angolszász SF termésből más nemzetekére. Ondrej Neff disztópiája, a Sötétség után mindenképp kíváncsi voltam, mit tudnak még a cseh írók a zsánerben. A kiadó következő állomása Vladimír Páral mellett az elsőkönyves Ondrej Stindl Interzónája volt. Maga a regény George Orwell 1984-ét gondolja újra, főleg a szerelmi szálat, amivel Stindl saját bevallása szerint nem volt elégedett az eredeti műben. A végeredmény egy erős, borongós atmoszférával rendelkező regény, ami egy ember önkeresését mutatja meg egy disztópián keresztül.

    Részletes véleményem a Galaktikán

    MetaGalaktika 12.

    A nem-angolszász fantasztikumnál maradva egy másik érdekes MM-es kiadványra, a 12-es MetaGalaktikára hívnám fel a figyelmet. A vaskos kötet Argentína fantasztikus íróit mutatja be a zsáner argentín indulásától a ma is alkotó kortárs szerzőkig. Átfogó ismertetőt argentin szerkesztő barátunk, Sergio Gaut vel Hartman ad, aki elmélyed az SFF természetében, annak meghatározásában, és természetesen bemutatja hazájának legfontosabb alkotóit. A kötetben olyan nevekkel találkozhatunk, mint Jorge Luis Borges, Angélica Gorodischer, Carlos Gardini, vagy Eduardo Goligorsky. És végül, de nem utolsó sorban, szeretnénk köszönetet mondani Nektek, olvasóinknak, amiért segítettetek, hogy megjelenhessen a MetaGalaktika!

    Az argentin SF áttekintése a Galaktikán

    Affinitások

    Affinitások

    2017-ben egy újabb Robert Charles Wilson regénnyel is jelentkeztünk, mégpedig a közösségi média témáját körbejáró Affinitásokkal. A történet szerint Adam Fisk nem találja helyét a világban, ezért elmenekül otthonról. Útja során találkozik az InterAlia nevű céggel, ami a legjobb megoldást kínálja számára: egy új technológia segítségével megtalálhatja a hozzá hasonlókat. Adam él a lehetőséggel, és igénybe veszi a cég szolgáltatásait. Úgy tűnik, minden aszerint megy, ahogy azt mondták, de egy idő után Adamet valami furcsa érzés keríti hatalmába, valami mégsem kerek itt…

    Wilson regénye inkább szórakoztató jellegű, de a téma kifejtésénél ez pont az előnyére válik: Adam megpróbáltatásain keresztül egy társadalmi jelenséget ismerhetünk meg teljes valójában. És ami szerintem külön plusz: a sci-fi-ben felüdülés a szigorú reál tudományosabb vonal mellett egy, a humántudományokhoz közelebbi témáról olvasni (gondoljunk csak az Életed történetére, mint másik jó példára).

    Vélemények:

    Letya

    Egyik átkozott dolog a másik után

    Az időutazást még nem vették ennyire félvállról, mint Jodi Taylor regényében – persze jó értelemben. Az SF kalandregény nyitókötetében megismerjük Max-et, a múltjárót, aki boldogan éli komolytalan életét a St. Mary falai közt. A középkorból a kréta korig mindent bejár társai oldalán, amíg valaki szabotálni nem kezdi az intézmény működését. Max kezébe veszi a dolgokat, és kideríti, ki akarja bezáratni szeretett otthonát. Igaz, más időutazós regényekhez képest a tudományos rész nincs részletesen ismertetve, inkább a szórakoztatáson van a hangsúly, de pont a kaland rész miatt nem is hiányolja az ember a tudományoskodást. A regényben erős a humor faktor, de emellett teljesen jól megfér a dráma is. Kellemes kikapcsolódás bárki számára, az SF-t ódzkodó ismerőseinket pedig az Egyik átkozottal rá is szoktathatjuk a zsánerre.

    Vélemények:

     Letya ǁ HaBár ǁ Könyvesem ǁ BibiBuchLove

    MI, Bob

    A humor vonalon maradva megemlíteném egy másik kiadványunkat, Dennis E. Taylor MI, Bob-ját. A történet főhőse Robert, sikeres vállalkozó és geek. Miután jól megszedte magát, úgy dönt, éli a kockák életét, de biztos, ami biztos, köt egy életbiztosítást is, ami lehetővé teszi – hogy ha a tudomány úgy fejlődik a jövőben -, akkor a halála esetén a hibernált testéből fel tudják támasztani. És Bob hirtelen meghal. Aztán a 22. században ébred, és rá kell jönnie, az állam tulajdona lett. Laza stílusú regény, ami egy percig sem veszi magát komolyan. Minden megvalósul benne, amire egy SF rajongó vágyhat: csillagközi utazás, az emberiség megmentése, új bolygók felfedezése.

    Vélemények:

     Letya ǁ Szubjektív Kultnapló ǁ Supernatural Movies ǁ Shannara ǁ Inside my head

    A Viking visszatér

    Viszonylag fiatal olvasóként érdekes élmény volt megismerkedni Zsoldos Péter műveivel. Az idén három, újra kiadott regény közül a Viking visszatért keltette fel leginkább a kíváncsiságomat. A történetet talán nem kell bemutatni, de az új Zsoldos-olvasók számára azért álljon itt egy rövid ismertető: Gregor Man és társai egy műszaki hiba következtében nem tudnak hazatérni a Földre, egy ismeretlen bolygón kell vesztegelniük. A baj csak fokozódik, amikor Gregor Man teljesen elszakad társaitól, és magára marad. Izgalmas, ahogy Zsoldos Péter a Robinson Cruise-t sci-fi-síti (Nogo megjelenésével egyértelmű a párhuzam), majd saját korának tudományos és irodalmi trendjeivel házasítja azt. Még ma is bőven megállja a helyét.

    Vélemények:

    Részletes véleményem a Galaktikán ǁ Pasztler Ágota írása a Zsoldos-életműről

    Fiú a pokolból

    Ideje volt már, hogy a két Sztrugackij-kisregény – A kölyök és a Fiú a pokolból – egymás mellett szerepelhessen. A Fiú a pokolból kötetünkben ez végre megvalósulhatott. A két kisregény különböző történeteket mesélnek el, de egy koncepció köré épülnek: egymás megismerése. Mindkettőben megtalálható a hamisíthatatlan Sztrugackij-féle humanizmus, oroszos filozofálás, és a jól ismert Delelő univerzum hangulata. Megérdemelten dobogós.

    Vélemények:

     Részletes véleményem a Galaktikán ǁ Letya

    Varázsőrség

    Őszintén, kicsit féltem az új Őrség-kötettől, mert már egy sokadik epizódként érkezett egy hatrészes hízott fősorozat és jó pár kiegészítő kötet mellé. Azonban Lukjanyenko és a mellé szegődő Suspanov megleptek. A Varázsőrség a jól ismert Éjszakai és Nappali Őrség egy kísérletét mutatja be: Fény és Setét párti ifjú mágusok iskoláját. Az intézmény működését és annak diákjait Dreher szemszögéből követhetjük nyomon. A Lukjanyenko-Suspanov írópáros a megszokott formában (három különálló történet) mesél a Másfélékről, tágítja az eddig is gazdagnak számító világot, miközben a megfelelő arányban adagolják az akciót és a magvas gondolat részét. Így lett végül a legnagyobb félelmem a második kedvencem az idei évben.

    Vélemények:

    Részletes véleményem a Galaktikán ǁ Niitaabell ǁ Szubjektív Kultnapló

    Kifordított világ

    Hiába az Őrség, Sztrugackij-testvérek és Bob, a legnagyobb befutó nálam Christopher Priest lett. Végre magyarul is olvasható az író nagy klasszikusa, a Kifordított világ, ami egy különös fizikai szabályoknak engedelmeskedő várost, a Földet mutatja be. A könyv főhőse, Helward Mann, ifjú céhtag, aki elérve a felnőtt kort (650 mérföld) felfedezheti a Földön túli világot. Priest a regény elején folyamatosan zavarba ejt minket, majd szép lassan elfogadtatja velünk, hogy amit olvasunk, az teljesen normális, nincs itt semmi, amin csodálkozni kell. Vagy mégis? Tömény zsenialitás, ahogy Priest folyamatosan megcsalja az olvasót. Szerintem mindenképpen érdemes elolvasni.

    Vélemények:

    Részletes véleményem a Galaktikán ǁ Letya ǁ Egy korábbi cikk az SFmag-ról


    És nektek idei könyveink közül melyikek tetszettek? Itt és kommentben megírhatjátok a véleményeteket!

  • Mini-interjú J. Magyar Nellyvel, Jodi Taylor magyarhangjával

    A Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkon arról, hogy milyen újdonságokkal leptünk meg titeket a 2017-es év második felében. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elmúlt hetekben egy mini interjúsorozat keretében az új könyvek mellett azok fordítóit is megismerhettétek, akiknek mind sokat köszönhetnek. Az idei évet bezárva Jodi Taylor időutazós történetéről, az Egyik átkozott dolog a másik utánról beszélgettünk Robert Charles Wilson kapcsán már megismert J. Magyar Nellyvel.

    Jodi Taylor „magyar hangja”: J. Magyar Nelly (bal oldalt)

    Hogyan lettél a regény fordítója?

    Németh Attila keresett  meg vele mint „testre szabott ajánlattal”.

    Szokták mondani, hogy az időutazás egy nagyon sokszor körbejárt téma, nehéz újat kitalálni és mondani az ilyen típusú történetekben. Jodi Taylor regénye szerinted miben tud más lenni a többi időutazós könyvhöz képest?

    Abban, hogy az írónő, aki bevallottan a történelem szerelmese, nem bajlódik az időutazás technikai részleteivel, hanem „csupán” eszközként használja arra, hogy egy elképesztően fordulatos, izgalmas kalandregény keretei között mesélhessen régi korokról és jelentős történelmi eseményekről.

    Mi volt a legnagyobb kihívás az Egyik átkozott dolog fordításánál?

    Mindig nagy próbatétel elé állítja a fordítót, ha a főszereplő egyes szám első személyben meséli el a történetet. Ilyen esetben hatványozottan fontos, miként beszéltetjük ezt a karaktert, mert szinte kizárólag a saját kifejezésmódjából, szavajárásából derül ki, milyen ember is ő. A feladat ilyenkor túlmegy a szigorú értelemben vett fordítói munkán: mindenekelőtt fel kell rajzolnunk magunkban ezt az alakot, később pedig mindig ehhez a komplett személyiséghez igazodva adhatunk csak szavakat a szájába. Ez komoly felelősség, főleg egy hosszú regénysorozat első kötetében.

    Igen, Max, a könyv főszereplője nagyon sajátos stílusban beszél. Voltak különösen nehéz kifejezések, amiken sokat kellett gondolkodnod?

    Nem mondhatnám. Miután kitaláltam, hogy Max kedvenc kifejezéseit, a „szavajárását” hogyan fordítom le, már csak következetesen alkalmazni kellett a szövegben.

    A nagyszájú hősnő mellett a szöveg másik nehézsége a tipikus angol humor. Általában milyen módszerrel, megközelítéssel fordítottad le a poénokat?

    Nincs módszerem. Úgy értem: mindegy, hogy angol humorról, ausztrál humorról vagy éppen afgán humorról van szó, a fordításnak olyannak kell lennie, hogy a kulturális különbségektől függetlenül a célnyelvi olvasóközönség is értse, tudjon nevetni rajta. Ennek érdekében sokszor el kell szakadni a betűtől, és inkább a szöveg, a poén „szellemét” kell megragadni.

    Melyik volt az a poén, amin nagyon sokat kellett dolgozni, hogy a magyar olvasók számára is érthető és élvezhető legyen?

    Konkrétumot nem szívesen említenék (nehogy lelőjem a poént!), de általában a nyelvi humor átültetése a legnehezebb. Amikor például a poén egy adott szó két- vagy többértelműségén alapszik. A mi nyelvünk is rengeteg lehetőséget kínál a viccelődésre, az viszont nagyon ritka, hogy az angol és a magyar között tökéletes átfedés legyen. Ilyenkor nincs mese: kreatívnak kell lenni. Na jó, annyit hajlandó vagyok elárulni, hogy a szexszel kapcsolatos poénok lefordításánál mindig eléggé szabadjára kellett engednem a fantáziámat

    Olvasóként hogy tetszett a könyv?

    Már első olvasásra nagyon megfogott a történet fordulatossága, a főhősnő színes személyisége, a mindent átszövő humor. Általában jól kijövök a női írókkal, nem is tudom, miért…

    A könyvben  számos kort meglátogattnak a St. Mary munkatársai. Az említett korok közül melyikbe látogatnál el, mint múltjáró?

    Nem válogatnék, jöhet bármi.

    A jövőben fordítanál még a szerzőtől?

    Szíves örömest! Egy kicsit már a saját teremtményemnek is érzem Maxet. És éppenséggel lenne mit fordítani Jodi Taylortől, ugyanis mostanáig (angolul) már hét folytatása jelent meg a regénynek.

  • Nyerj Azilum magazint!

    Az Azilum egy Lovecraft-tal és a lovecraftiánus stílussal foglalkozó nyomtatott irodalmi magazin. Filmismertetéseket, interjúkat, valamint irodalmi és ismeretterjesztő szövegeket olvashattok benne.

    November 28-án, kedden 2 db-ot sorsolunk ki a fanzinból. A sorsolásban automatikusan részt vesz mindenki, aki tagja a Galaktika Klubnak. Még nem vagy tag? Lépj be most!

    A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk, és több partnerünknél is.

    Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.

    Legyél tagja egy igazán fantasztikus klubnak!

    Galaktika Klub

  • Megjelent a Tisztogatás!

    Végre megjelent az Amerika lángokban sorozat első része, a Tisztogatás!

    D. J. Molles elsimert amerikai író, aki már a második írásával díjat nyert. Könyveit először szerzői kiadásban jelentette meg, és hobbiként gondolt rájuk – míg egymás után föl nem kerültek a New York Times sikerlistájára. Ez a pörgős akcióthriller nagyon is hihető látomás Amerika közeljövőjéről, és egyben egy izgalmas sorozat első kötete.

    20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika webshopban.

    tiszt

    Észak-Karolinában, a 89-es agrárkörzetben minden a termelésről szól, és a rendről. A vasszigorral kormányzott vidéken a Tengely hármas koalíciója az úr, az amerikai katonákkal karöltve orosz és kínai „békefenntartók” járőröznek mindenfelé. Ellenállókat keresnek, akiket azután távoli börtönökbe hurcolnak – börtönökbe, ahonnan nincs visszatérés.

    Walter is így vesztette el a bátyját, ezért megfogadta, ő sosem fog kilógni a sorból. Lesunyja a fejét, végzi a dolgát és tartja a száját. Ekképpen nincs mitől tartania. Egészen addig, amíg jó pénzért el nem fogad egy ártalmatlannak tűnő megbízást az ellenállóktól.

    Mire észbe kap, a feleségét elhurcolták a katonák, ő pedig egy kis csapat fegyveressel menekül egyik búvóhelyről a másikra, nyomában a Tengely jóformán legyőzhetetlen elitharcosaival. Rövid úton két dologra kell rádöbbennie: az első, hogy senkiben sem bízhat meg, mert még saját társai is árulóivá válhatnak; és a második, hogy normális életét legközelebb csak akkor kaphatja vissza, ha sikerül megdönteni a jelenlegi elnyomó hatalmat.

  • Nyerj Kifordított világot!

     

    Néhány hete érkezett a szerkesztőségünkbe a Kifordított világ című regény, és mi azonnal a hatása alá kerültünk. Szeretnénk Veletek is megosztani ezt az élményt, így a jövő héten kisorsolunk 2 db-ot a Galaktika Klub tagjai között. Aki nem nyer, az se búslakodjon, hiszen webshopunkban is megvásárolható a könyv.

    Kifordított világ eredetileg egy azonos című, 1973-ban írt novella volt, amely először a New Writings in SF 22-ben jelent meg. Priest ezt kibővítve írta meg a mára klasszikussá vált művet. 1974-ben megnyerte a BSFA (British Science Fiction Association) díját, egy évvel később pedig Hugo-díjra jelölték a Legjobb regény kategóriájában. Az eredeti megjelenés után kicsivel több mint 30 évvel is nagy a kritikai visszhangja. Paul Kincaid 2002-ben például az egyik leghíresebb science fiction regénynek, a háború utáni brit sci-fi kulcsfontosságú munkájának tartja, az Encyclopedia of Science Fiction szerzői, Peter Nicholls és John Clute pedig az író életművének csúcspontjaként tekint a Kifordított világra. 2010-ben a Gollancz kiadó gondozásában megjelent SF Masterworksbe is beválogatták a regényt, mint fontos sci-fi klasszikust. A könyv későbbi szerzőkre is nagy hatással volt, köztük China Miéville-re, akinek a Vastanács vonatvárosában Priest Földjét ismerhetjük fel.

    inverted_world_SFlogo_B1

    November 14-én, kedden 2 db-ot sorsolunk ki a regényből. A sorsolásban automatikusan részt vesz mindenki, aki tagja a Galaktika Klubnak. Még nem vagy tag? Lépj be most!

    A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk, és több partnerünknél is.

    Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.

    Legyél tagja egy igazán fantasztikus klubnak

    Galaktika Klub

     

  • Mini-interjú Sándor Gáborral, a S.T.A.L.K.E.R.-könyvek fordítójával

    A szemfüles Galaktika olvasók már értesülhettek blogunkról, hogy milyen újdonságokkal készülünk a 2017-es év második felében. Izgalmas új szerzők és régi kedves ismerősök is lesznek a megjelenések között. Egy-egy magyar kiadás mögött számtalan munka áll, és ennek az egyik legfontosabb szereplője a fordító. Az elkövetkezendő hetekben egy mini-interjúsorozat keretében szeretnénk bemutatni fordítóinkat, akiknek mind mi, mind pedig az olvasók sokat köszönhetnek. A következő interjúban az itthon is nagy népszerűségnek örvendő S.T.A.L.K.E.R. játékból készült könyvek fordítóját, Sándor Gábort ismerhetitek meg. Beszéltünk vele arról hogyan lesz hobbiból hivatás és mit is várhatunk a következő S.T.A.L.K.E.R.-könyvben, A Tűzvonalban, amit ismét Vaszilij Orehov (Katasztrófa sújtotta terület) jegyez.

    Miért lettél fordító? Mi volt az első munkád?
    Én valójában nem tartom magam műfordítónak, az egy szakma, amit én nem tanultam. Informatikus vagyok, aki szeret olvasni és sokat foglalkozik emberekkel is. A munkám a számítógépek, a programjaik és az ezeket használó emberek közötti súrlódások enyhítése, felszámolása, hogy mindenki probléma nélkül elvégezhesse feladatait.
    Az első „fordítói” munkáim a S.T.A.L.K.E.R. című számítógépes játék trilógia orosz nyelvű modjainak (a játékot új történettel kiegészítő programok) „magyarításai” voltak, jó három évvel ezelőtt. Akkor adták ki az első részhez készített Lost Alfa című teljes konverziót, aminek bölcsőjénél, 2008 környékén még én is ott voltam az azóta megszűnt magyar stalker fórumon (UHSF), majd elszakadtam tőle, de érdekelt, hogy mit sikerült kihozniuk a fiúknak az alapötletből. Ekkor fedeztem fel, hogy orosz nyelvterületen mekkora kultusza van ennek a játéknak. Számtalan, jobbnál jobb modot készítettek hozzá (Csak sajnos a magyar játékosok ezeket nem értik. Még az angol úgy-ahogy megy, de az orosz egyáltalán nem, ezért vágtam bele néhány, a játékosok által jónak tartott mod lefordításába), és még egy minimum nyolcvanhat, de egyes források szerint inkább százegynéhány kötetből álló könyvsorozat is megjelent ehhez a „világhoz” a kiadás óta eltelt évtizedben. Miközben ezzel a hobbival töltöttem az időmet, a Metropolis Media kiadott egy kötetet a sorozat közepéről, ami szerintem nem sikerült túl jól, mert nem a játékosok által megszokott kifejezéseket, fogalmakat használta a Zóna specialitásaira, és ezen sok játékos kissé kiakadt. Ezért megszereztem az orosz eredetit, és egy részét lefordítottam csak úgy a magam és a könyvet megvásárló játékosok kedvéért. Ez kerülő utakon eljutott a kiadóhoz és több áttéten keresztül jelezték felém, hogy ha akarok besegíthetek a sorozat további részeinek kiadásába. Először azt hittem, csak afféle „szaklektorként”, hogy segítsek a specialitások értelmezésében, jelezzem, ha valamire már van bevett magyar fordítás, ám meglepetésemre, fordítóként számítottak rám. Én meg voltam olyan merész és szemtelen, hogy elvállaltam. Nem tartom magam műfordítónak, az első könyv fordítójához (Földeák Iván) képest – akinek számtalan magyar változatot köszönhetünk a sci-fi világában, többek között a Zóna világát megalapozó Sztrugackij könyvét és a belőle készült Tarkovszkij film forgatókönyvéét is –, meg pláne, nekem mindössze annyi előnyöm volt a hivatásos fordítókkal szemben, hogy a modok magyarítása miatt elég jól ismerem a játékok Zónáját és a Zóna specialitásainak már tíz éve létező, bevett magyarításait. Így kezdődött.

    stalker

    Hogyan ismerkedtél meg a fantasztikummal?
    Hamar megtanultam olvasni, mire iskolába mentem, ismerősek voltak a betűk, bár a belőlük összeállt szavakat nem mindig értettem. A család könyvtárában főleg Olcsó Könyvtár, Arany Könyvtár, Jókai összes sorozatok voltak, meg még néhány egyéb, elég vegyes témakörű kötet. Hamar kiolvastam mindet (még a kresz tankönyvet és az elsősegélynyújtó kézikönyvet is), szerencsémre (Vagy sem? Nem tudom.) senki sem próbált „irányítani”: ami a kezembe akadt, elolvashattam, nem csak a gyerekkönyveket. Amikor ezek elfogytak, még kisiskolásként, beiratkoztam a helyi gyerekkönyvtárba. Ahol az egyik kedves könyvtáros hölgy, Olga néni, amikor olyan könyvet kerestem, ami csak a felnőtteknél volt elérhető, ahelyett hogy lebeszélt volna róla, mert nem gyereknek való átment a felnőtt oldalra, és kikérte nekem amit kerestem. Arra már nem emlékszem, hogy A kétéltű ember (ez Delfin könyv volt), A halhatatlanság halála vagy a Holdbéli Dávid kalandjai (ezek a Kozmosz sorozatban jelentek meg) volt-e az első sci-fi, amit elolvastam, de az biztos, hogy az Asimov könyv volt az, ami végképp a sci-fi felé orientált a klasszikusok mellett. Gyűjtöttem a Kozmosz könyveket, később a Galaktikát és tagja voltam a Galaktika könyvklubnak is. Két évtizeddel később ez a vonal vitt közel a fantasy-hoz is. Számomra a sci-fi és a fantasy közeli rokonok. A S.T.A.L.K.E.R. széria meg valahol a kettő között áll, de egyikbe sem illik pontosan. A műfaj orosz neve magyarra fordítva: akció fantasy.

    Kedvenc könyv és film a zsánerben?
    Nem tudnék megnevezni egyet sem. Olyat talán hamarabb, amit nem szeretek. Majd mindegyikben akad, ami tetszik, meg olyan is ami kevésbé, de ettől még szerethetőek. Kivéve a nagyon gagyikat és a nagyon „hollywoodiakat”. Az utóbbiak kikapcsolódásnak jók, maradandó élményt viszont ritkán nyújtanak, egyszernézősek. Az biztos, hogy a legmegrázóbb élményem a Végjátéknak az a pontja volt, ahol kiderül, a játék nem csak játék. Percekig csak ültem és pörgött az agyam, miután elolvastam azt a mondatot.

    Megjegyzem, van egy furcsa tulajdonságom. Az igazán jó könyveket akárhányszor elolvashatom, mindig újként hatnak. Van olyan, amit a megjelenése után évente, kétévente újraolvastam, némelyiket tíz-tizenöt alkalommal is, és nem untam rájuk. Például az Alapítvány-sorozat, a Távoli tűz vagy A gyűrűk ura…
    Amelyiket csak egyszer olvastam el, az ugyanaz a kategória, mint a nagyon „hollywoodi” klisés filmek. Egyszeri időtöltésnek megfelelnek, viszont egyre kevesebb időm marad, hogy ilyesmikkel töltsem, a fordítás ehhez túl sokat kivesz az emberből. Amikor egy könyvön dolgozom, igyekszem minden egyéb olvasmányt félretolni (a szakmai olvasnivalókon és a napi híreken túl), hogy ne vigyen el a szóhasználatuk valami nem kívánt irányba. Ha egy könyv hatással van ránk, az ember óhatatlanul is igazodik kicsit a stílusához, amikor fogalmaz, és ez fordítás közben kifejezetten hiba lenne. Ilyenkor a szerző stílusa a lényeg.

    sandor_gabor
    Sándor Gábor

    Fordítóként hogyan kerültél kapcsolatba a sci-fivel?
    Ahogy az első kérdésre adott válaszomban is szerepel, ha az akció fantasy sci-fi, akkor eleve azzal kezdtem. Ha nem, akkor a kiadó bizalmából, mert megkaptam a Sztrugackij-fivérek Hazatérés (Delelő, a 22. század) című kötetének kritikai kiadását, amin őszintén szólva nagyon meglepődtem. Máig sem értem, miért pont én, hisz számtalan kiváló fordító van, aki mestere az orosz nyelvnek és akiknek én sosem érek a nyomába. Ez a megbízás nagyon meglepett és határozottan jól esett. Ez egy klasszikus mű, ilyeneket fordítani egy magamfajtának mindenképp büszkeség. Remélem, nem okoztam csalódást az olvasóknak azzal, hogy nem egy képzett fordító tárta eléjük a szerzők magvas gondolatait világunkról, és az általuk elképzelt jövőről.

    Beszélhetünk külön fordítási szabályokról a zsánernél?
    Bizonyára, bár ezeket én nem tanultam. Szerintem, aki jól bírja a magyar nyelvet és színesen tud fogalmazni, emellett eligazodik a forrásnyelv szabályai között, ismeri azt a kultúrát, amelyben a szerző élt vagy él, vagy ha nem, akkor hajlandó egy-egy kifejezés kedvéért akár órákon át kutatni az interneten, lexikonokban, a forrásnyelven íródó fórumokon, hogy megszerezze a szükséges információt, ismeri azt a világot, ahol az adott történet játszódik és vissza tudja adni a szerző stílusát, amennyire csak lehet, az már képes jó fordításokat készíteni. Ha nem elég türelmes, kitartó és nem hajlandó tanulni, lehet bármilyen szakképzett nyelvész, iskolázott fordító, mindig hiányozni fog valami egyéni zamat a szövegéből. A fordító gyakorlatilag újra írja a szöveget saját nyelvén, arra kell vigyáznia, hogy ne másítsa meg, ne térjen el a feltétlenül szükségesnél jobban a szerző stílusától, de igazodnia kell a célnyelv mai szokásaihoz is, különben avittas, mesterkélt lesz a stílus, ami nem igazán használ a könyvnek. A mai olvasó számára fordítunk, azt a nyelvezet kell használnunk, ami számára ismerős, gördülékeny, mindennapi, még ha a felkent nyelvészeknek, a szabályok kiötlőinek ez esetleg nem is illik a nyelvről alkotott világképébe. Lehet, hogy ezért a képzett fordítók megköveznek, de szerintem ez az alapja az egésznek, és nem az, hogy még a vesszők is pontosan ott legyenek a szövegben, ahol az eredetiek. Mi gondolatokat közvetítünk és nem megmásíthatatlan mondatszerkezeteket. Bár az is fontos.

    Mi volt a legnagyobb kihívás a jelenlegi regény (Tűzvonal) fordításánál?
    Egyrészt az, hogy a nyelvezete itt-ott meglehetősen obszcén, olyan, mint amikor „erős fiúk” egymást zrikálják valami kültelki csehóban. Ezt a stílust kölyök koromból elég jól ismerem, gyakran hallottam, akkor még nem voltak ennyire „távolságtartók” a törvények és a szülők nem féltették annyira gyermekeiket az élettől, mint ma. Mi még elég hamar szembesültünk az élet valóságával és ez így volt jó. Vagy csak „rossz környékre” születtem? Bár az azóta eltelt négy-öt évtized alatt bizonyára változott valamelyest ez a nyelvezet, de a lényege olyan lehet ma is, mint akkor volt. Ám én bizonyos szavakat, kifejezéseket egyszerűen nem vagyok hajlandó leírni. Nem azt mondom, hogy nem szentségelek egy jót, amikor ráverek az ujjamra, vagy ha valakivel összeszólalkozom, de leírva nem szeretem látni őket. Persze előfordul, hogy nincs más út, de ilyenkor megkeresem a legkevésbé trágár kifejezést, ami a hangulatot azért hozza. Szitkozódni trágár szavak nélkül is kiválóan lehet.

    A másik komoly kihívás: a szerző sok régi orosz szólást és legalább annyi modern szlenget használ. Ezeknek utána kell járni, hogy mikor használják, mi az eredete és megtalálni magyar megfelelőjét, vagy ha nincs, akkor „gyártani” egyet. Olyat, amiről az olvasó el is hiszi, hogy létezik ilyen mondat, vagy kifejezés, legföljebb ő eddig még nem találkozott vele. De az is fontos, hogy az a bizonyos kifejezés ne legyen túl elkoptatott, olyan, ami a mai olvasók számára már ósdinak hat. Ezeket a könyveket gyanítom nem az én korosztályom olvassa, hanem a következő generációk. Számukra kell érthető és friss legyen a szöveg.

    A harmadik nehézség: sok többszörösen összetett mondatot használ (amire, mint itt is látható, magam is hajlamos vagyok) az író. Néha egy teljes, nem is rövid bekezdés egyetlen mondat. Ezeket elég nehéz visszaadni úgy, hogy nem darabolom fel (amit szerintem nem szabad, bár a szerkesztő – akivel nagyon harmonikusan tudunk együtt dolgozni, és ezért én nagyon hálás vagyok neki –, néha ezt javasolja, mert annyira bonyolultak tudnak lenni) és igyekszem a tagmondatok sorrendjét is megtartani, amennyire csak lehet. Viszont ha ehhez túlságosan ragaszkodom, néha egész más lesz a jelentése vagy hangulata a mondatnak, mint amit a szerző ki akart fejezni.

    Olvasóként hogy tetszett a könyv?
    Ebben a „világban” én elsősorban „játékos” vagyok, aki „sokat élt már a Zónában”. Ez mindig ad egy kis „mellékízt” az olvasmánynak. De ki merem jelenteni, ez egy olvasható, jó történet, olyan csavarral, amit a játékosok is értékelni fognak, sőt, ők fogják csak igazán értékelni. Az nem biztos, hogy tetszeni fog nekik, alaposan felforgatja a Zónáról és a Zóna legendás alakjairól bennü(n)k élő képet (erőt kellett vennem magamon, nehogy a játékosok felé, akik folyamatosan érdeklődnek a következő könyvről, elspoilerezzem a dolgot, annyira meglepett engem is), de éppen ez a jó benne. Hozzáteszem, Hemul nem a kedvenc hősöm, nekem kissé „erőszakos kültelki focihuligán kocsmatöltelék”, de talán épp ez teszi érdekessé, meg a Zónában ez kellhet az életben maradáshoz. Ez nem a széplelkek világa. Viszont határozottan fejlődik az ipse, az első bemutatkozása óta…

    A jövőben fordítanál még a szerzőtől?
    Még biztosan fogok, mert a sorozat harmadik része még hátra van, ezt idő közben már el is kezdtem, remélem a jövő év elején ez is a boltokba kerülhet. Orehov elég alapos ismerője a Zónának, sőt bátran kijelenthetem, alakítója is a Zóna világának. A játékmodokban meglepően sok utalást találtam az általa megálmodott karakterekre, például Hemulra is, de sok mellékszereplője is felismerhető itt-ott, vagyis könyvei hatottak a Zónában játszható történetekre is. A szerző egyéb könyvei cím alapján érdekesek lehetnek, de más „világokban” játszódnak, ezeket én egyelőre nem ismerem és semmiképp nem szeretnék abba a hibába esni, hogy úgy vágok bele a világ magyar nyelvre való átültetésébe, hogy nem ismerem azt.

  • Megjelent a Kifordított világ

    Christopher Priest legjobb regényének tartott Kifordított világ nemrég érkezett meg szerkesztőségünkbe. Priest úgy merít klasszikusnak számító elemekből és témákból, hogy közben kreatív ötleteinek és a történetmesélésnek köszönhetően a mai napig friss, izgalmas és letehetetlen olvasmány. Nézzük, pontosan, miként teszi ezt.

    A Kifordított világ eredetileg egy azonos című, 1973-ban írt novella volt, amely először a New Writings in SF 22-ben jelent meg. Priest ezt kibővítve írta meg a mára klasszikussá vált művet. 1974-ben megnyerte a BSFA (British Science Fiction Association) díját, egy évvel később pedig Hugo-díjra jelölték a Legjobb regény kategóriájában. Az eredeti megjelenés után kicsivel több mint 30 évvel is nagy a kritikai visszhangja. Paul Kincaid 2002-ben például az egyik leghíresebb science fiction regénynek, a háború utáni brit sci-fi kulcsfontosságú munkájának tartja, az Encyclopedia of Science Fiction szerzői, Peter Nicholls és John Clute pedig az író életművének csúcspontjaként tekint a Kifordított világra. 2010-ben a Gollancz kiadó gondozásában megjelent SF Masterworksbe is beválogatták a regényt, mint fontos sci-fi klasszikust. A könyv későbbi szerzőkre is nagy hatással volt, köztük China Miéville-re, akinek a Vastanács vonatvárosában Priest Földjét ismerhetjük fel.

    invwrld

    A könyv öt részre tagolódik, Priest ezeken keresztül mutatja be „kifordított világát” és annak lakóit. Az első, a harmadik és az ötödik szakaszt a regény főhőse, Helward Mann, a Jövő céh tagja meséli el; a második részben szintén Helward történetét követhetjük nyomon, azonban már egyesszám harmadik személyű elbeszélésben. Végül a prológusban és a negyedik epizódban egy kívülről érkező nőt, Elizabeth Khant ismerhetjük meg. Az életük egy közös pontnak köszönhetően fut össze: egy számunkra ismeretlen vidéken mozog a Föld nevű város, amit a szigorú Céhrendszer tart mozgásban. Hídépítő céh, Vontató céh, Jövő céh, a Milícia – ők és más céhek felelnek azért, hogy biztosítsák a város sebességét a folyton változó környezetben. Az inasként kezdő Helward ebbe a folyton nyüzsgő rendszerbe kerül be a neveldében töltött évei után. Az emberiség fennmaradásának érdekében el kell sajátítania az általa választott céh – a Jövő – szokásait, feladatköreit, s mindezt saját tapasztalatain keresztül. Feljebbvalóitól nem kap  tanácsot.

     Elértem a hatszázötven mérföldes kort.

    A regény első mondata – amit a kritikusok az egyik legjobb sci-fi keződmondatnak tartanak – már jelzi az olvasónak, hogy nem egy szokványos világról fog olvasni. A céhrendszer és a városon kívüli környezetbe egyre mélyebbre hatolva rájövünk, hogy az általunk ismert fizika szabályai felborultak. A világ örök mozgásban, amit a szinte elérhetetlen optimum érzékeltet, a nap nem gömb alakú, sokkal inkább egy korongra hasonlít, amelyből egy-egy függőleges fényoszlop nyúlik ki.

    inverted_world_SFlogo_B1
    A magyar borító. Nagy Gábor munkája.

    A Kifordított világot gyakran szokták disztópiaként is meghatározni. A céhrendszer felépítése és annak vezetőinek megkérdőjelezhetetlen volta indokolhatja a besorolást. Azonban érdekes módon Priest nem egy a rendszerrel szembehelyezkedő szereplőn (azaz nem egy tipikus orwell-i vagy huxley-i figurán) keresztül térképezi fel a rendszert, hanem egy hűséges tag szemével látjuk. Igazából a társadalom felépítésének megváltoztatására irányuló törekvések végig a háttérben zajlanak, és – ebben nem feltétlen tér el Priest például az 1984-től – ennek egy nő a vezéralakja. A hangsúly nem ezen van, a Kifordított világban egy viszonylag új szempontból közelítünk a „kizökkent” időhöz és térhez. A rendszerben teljes meggyőződéssel bízó ember útja ez, akinek be kell járnia a világot, hogy rájöjjön, másként is lehet látni. Így nem csak egy disztópiát vagy egy nem szokványos sci-fit kapunk, hanem egyfajta bildungsromant is, azaz fejlődésregényt is, ahol a főhős az általa tapasztaltakon keresztül jelentős változásokon megy át, a friss ismeretek pedig komoly önvizsgálatra is kényszerítik.

    Ha mindig is érdekelt, hol van a valóság és az érzékelés határa, egy teljesen szokatlan világról olvasnál, vagy csak érdekelnek a sci-fi klasszikusok, akkor a Kifordított világ a te könyved!

    20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika webshopban.

  • SF regények és az első mondat: felismered mind?

    Kezdő íróknak szokták tanácsolni, hogyha megvan a történetük eleje és vége, akkor elkezdhetik az írást. Viszont nem árt, ha a kezdés ütősre sikeredik, azaz az olvasás után is emlékezetünkben marad az a bizonyos első mondat. Nézzük, kedvenc SF regényeink hogyan teljesítenek kezdő soraikkal. Íme egy 15 kérdésből álló kvíz, ahol tesztelhetitek, fel tudjátok-e ismerni a klasszikusnak és felkapottnak számító regényeket, ha csak az első sort látjátok.

    Jó szórakozást kívánunk!

  • Ismerjétek meg Christopher Priestet!

    Christopher Priest neve itthon sem ismeretlen. Christopher Nolan 2006-ban filmet rendezett az író egyik könyvéből, A tökéletes trükkből, ezen kívül pedig két novellán keresztül is találkozhattak a hazai olvasók a szerző nevével: a régi Galaktika oldalain az „Egy végtelen nyár” című írásával (pontosan a Galaktika 156-ban), 1997-ben pedig a Ficsor Zoltán által szerkesztett X- Magazinban; ott az „Egy meztelenségre ítélt nő” novellával. Priest azonban sokkal nagyobb figyelmet érdemel, neve megkerülhetetlenné vált a brit SF közösségben. Íme 5 érdekesség életéből és munkásságából.

    CP
    Christopher Priest

    Egzotikus szigetek és alternatív világok:

    Priest 14 regényből, 4 novelláskötetből és egyéb írásokból (esszé, kritika, életrajzi munkák) álló életművében felfedezhetőek bizonyos visszatérő elemek. Egyik leggyakoribb priest-i elem például az egzotikus szigetek. Egyik korai regényében, az Affirmationben is egy ismeretlen egzotikus szigetcsoportra helyezi traumatizált főhősét, Peter Sinclairt. Az elzárt szigetek új könyveiben is, mint a The Islandersben (2012) vagy a The Adjacentben (2013) is megjelenik.

    Egy másik visszatérő, és talán sokkal markánsabb priest-i elem az alternatív valóságok. Priest legtöbb műve az általunk valóságosnak hitt világ és annak alternatív változata közötti különbséget vizsgálja, azt, miként tudunk különbséget tenni ezek között. Regényeiben számos kreatív felvázolását láthatjuk a témának. A hamarosan érkező Kifordított világban például a szereplők folyamatos bizonytalanságban vannak tartva, a körülöttük lévő világ működésére csupán saját tapasztalataikra hagyatkozva érthetik meg, azonban a folyamatosan változó környezet sem nyújt biztos pontot. Egy másik regényében, A Dream of Wessexben pedig a brit kormány tudósai által fejlesztett hipnózisgépen keresztül egy valóságos, de szovjet mintákra épülő jövőbeli Britannia illúzióját ültetik el a gépre csatolt résztvevőkben.

    inverted-world-sf-masterworks
    A Kifordított világ még az SF Masterworksbe is bekerült

    Doctor Who-tól Christopher Nolanig:

    Priest nem csak az SF irodalomban alkotott, hanem a filmek világába is belekóstolt. Első filmekhez köthető műve egy úgy nevezett „tie-in” regény volt, amely David Cronenberg eXistenZ-hez kapcsolódott. Komolyabb filmes munkát a Doctor Who-ban kapott: arra kérték, hogy írjon 2 epizódot a kultikus brit sorozat 18. és 19. évadához. Az első, a „Sealed Orders” Douglas Adams megbízása alapján készült; egy a Gallifreyen (az Időlordok bolygója) játszódó thriller. Később ezt dobták „forgatókönyvbeli problémákra” hivatkozva, és helyette a „Warriors’ Gate” készül el. Priest második DW-forgatókönyve a „The Enemy Within” címet viselte, amit sajnos az előzőhöz hasonló okokból ismét mellőzték. Konkrétan arra kérték a szerzőt, hogy írja bele az epizódba Adric halálát. Priest mindezt sértőnek érezte és elhagyta a projektet. Távozása után a produkciós iroda úgy döntött, a továbbiakban nem kérnek fel hivatásos írókat – ez egészen 2011-ig tartott, amikor Neil Gaiman írhatta meg a „The Doctor’s Wife” című epizódot.

    prestige_movie

    Legközelebb 2006-ban került Priest közel a filmekhez: Christopher Nolan elkészítette A tökéletes trükköt, ami a szerző azonos című regényéből készült. A történet két rivális mágus történetét meséli el a 19. századi Londonban. Bizonyos pontokban a könyv és a film eltér egymástól, viszont Nolan igyekezett megőrizni Priest könyvének önálló jellegét. Például nem engedte, hogy a regény kapjon filmes borítót.

    A legnagyobb inspiráció, Brian Aldiss:

    Priest írói karrierje sok ponton kapcsolódik a nemrég elhunyt Brian Aldisshoz. Aldiss Non-Stopjának hatására döntötte el, hogy SF író lesz. 1962-ben, amikor könyvelő gyakornokként dolgozott London belvárosában felmerült benne, hogy belépne a BSFA-ba (British Science Fiction Association). Egy magazinban belefutott egy Aldiss által írt nyílt levélbe (az Evening News egy sci-fit bíráló kritikusának írt), ahol szerepelt az író címe is, és így félve ugyan, de Priest tollat ragadott és a BSFA-ról érdeklődött. Az ekkor mindössze tizennyolc éves fiúnak szinte felfoghatatlan öröm volt, amikor példaképe válaszolt neki: szívesen látja a társaságban, jöjjön el az SF rendezvényekre és találkozzanak. A bátorítás ellenére Priest túl félénk volt a személyes találkozóhoz, így végül csak 1965-ben látta élőben is Aldisst. A későbbiekben szoros barátság alakult ki köztük: együtt ünnepelték Priest első regényét (Indoctrinaire) a példakép birtokán, Oxfordshire-ban és figyelemmel kísérték egymás karrierjét. Augusztus 21-én, a szerző halálát követően Christopher Priest írt megemlékezést Aldissról a The Guardian-en.

    aldiss_priest
    Aldiss és Priest 1970-ben

    Minden fontos díjra jelölték:

    Priest hamar kivívta a szakma elismerését. Regényeiért eddig négy alkalommal nyerte el a BSFA-díjat: először 1974-ben a Kifordított világért, majd 1998-ban a The Extremes-ért, 2002-ben a The Separationért (ezzel Arthur C. Clarke-díjat is nyert), 2011-ben pedig a The Islanders regényéért. Azonban az Egyesült Királyságon kívüli SF díjakkal is kitüntették. 1996-ban World Fantasyt és James Tait Black-emlékdíjat vehetett át A tökéletes trükkért. Ez azért is fontos, mert abban az évben egy zsánerregény egyszerre kapott elismerést a zsánerközösségtől és a szépirodalmi közegtől is. Ezen kívül többször jelölték Hugo-díjra is.

    Novellái szintén felkeltették az SF jelentős alakjainak érdeklődését. 1979-ben a legjobb novella kategóriában nyert BSFA-t a „Palely Loitering”-al, többször pedig Hugo-ra jelölték novella és kisregény kategóriában. Még érdemes megemlíteni Priest tanulmányait és esszéit is, amelyek szintén elismerésben részesültek. A The Book on the Edge of Forever című művét jelölték Hugo-ra, amiben Priest a The Last Dangerous Visions című legendás, el nem készült antológia körüli történéseket taglalja, és kíméletlen kritikáját fogalmazza meg. A Harlan Ellison által szerkesztett antológiasorozat (Dangerous Visions, Again, Dangerous Visions) soron következő része eredetileg 1973-ban jelent volna meg, azonban Ellison más feladatai miatt nem tudta teljesen a projektnek szentelni magát, így nem került nyomdaközelbe a válogatás. A szerkesztőt sok kritika érte, leginkább a szerzők részéről (legalább 150 publikálatlan történet ragadhatott be, köztük Priest „An Infinite Summer”-je, amit aztán egy gyűjteményes kötetben adott ki), mégis a mai napig nem jelent meg a kötet. Ellison 2007-es nyilatkozata szerint még mindig szeretné, ha a The Last Dangerous Visons egyszer napvilágot látna.

    affirmation_01

    A Priest ihletette kiállítás:

    Nem csak Priestet inspirálta a művészvilág több neves alakja (pl. H. G. Wells, Jack London, Brian Aldiss), hanem ő is másokat. Egyik legemlékezetesebb hatása egy képzőművészeti kiállításon volt tetten érhető. 2007-ben a Chelsea Collage of Art and Design szervezésében nyílt kiállítás, ahol az érdeklődők az Affimation (1981) című regény ihlette műveket tekinthették meg. A rendezvény az egyéni történelem és emlékezet témájának bemutatását célozta meg egy sokkal antagonistább és kritikusabb értelmezés lencséjén keresztül, továbbá célja volt kiemelni a kortárs művészet pozitív gyakorlatát más hagyományos, melankolikusabb dokumentálási módoknál.  A regény főhősének útját követve (Sinclair traumáit feldolgozva önéletrajzának írásába kezd, azonban a munka előrehaladtával rá kell döbbennie, egy teljes más ember életét vetette papírra) a projektben résztvevő művészeknek is újra kellett gondolniuk vagy építeniük saját identitásukat, múltjukat, hogy ezzel egy addig ismeretlen, új világ táruljon fel előttük.