Címke: könyv

  • Nézzünk a pohár és a lelkünk mélyére. Könyvajánló Petra Hůlová: Mostoha sors

    A Metropolis Media kiadó 2019-es utolsó kötete Petra Hůlová szépirodalmi remekműve, a Mostoha sors. A kötet megjelenését az Európai Unió Kreatív Európa Programja támogatta.

    A cseh írónő 2014-ben írt regénye egy 50-es éveiben járó, elvált írónő monológja, aki erotikus ponyvát ír, a gyermekei felnőttek és kirepültek, ő pedig mindeközben komoly alkoholproblémákkal küzd. Minden idejét a lakásában tölti, s vagy a regényeit írja, vagy iszik, vagy önsajnálattal és öniróniával vizsgálgatja saját sorsát, életét.

    Az eredeti kiadó marketingfogásként úgy igyekezett bevezetni a könyvet, mint ami Hůlová eddigi legszemélyesebb hangvételű, legőszintébb írása. Ezt azután a kritikusok is átvették. Holott Petra Hůlová 1979-ben született, tehát a regény írásakor a harmincas évei derekán járt, szépirodalmat ír, és egyáltalán nem olyan zűrös az élete, mint a főhősnőjének. Épp az bizonyítja az írónő tehetségét, hogy önmagától látszólag ennyire távol eső életet ennyire bensőségesen, személyesen képes bemutatni, hogy az olvasó már-már összekeverhesse a szerzőt a szereplőjével. Hogy hogyan volt képes ennyire fiatalon egy ilyen könyv megírására Hůlová, az mindörökre rejtély s csoda marad számomra.
    A monológ, amit olvashatunk, szabad asszociációk, népi bölcsességek, hallucinációk, kétségek, önirónia, önreflexió és érzelmi kitörések szabad áramlása, amikből lassacskán fény derül arra, miként élte mindennapjait a főhősnő, miként nevelte a gyermekeit, miért vált el a férjétől, s hogyan telnek mindennapjai.

    A Mostoha sors központi témája a női élethelyezeteken, a női szerepeken való eltűnődés. Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy vállaljunk-e gyereket, s ha már megszülettek, vajon hogyan tudjuk összeegyeztetni a gyermeknevelést az élet sok más területével. Mi a teendő, ha az író írni akar, de a két gyermek folyamatos törődést igényel? Nincs olyan anya, aki ne érezne néha szörnyű bűntudatot amiatt, hogy olykor-olykor nem tud elég figyelmet szentelni a gyermekeire, hogy ne érezné magát rossz anyának időnként, és ne érezné úgy, hogy összecsaptak a feje fölött a hullámok, mert főzni kell, takarítani, a gyerekkel foglalkozni, de a megélhetést is megoldani, miközben a férje számára tökéletes szexszimbólumként megőrizni magát. Hůlová regénye arról szól, jogunk van ahhoz, hogy ne legyünk tökéletesek.

    Az eredeti cím(Macocha)felfogható egyfajta szójátékként is. Egyrészt egy híres kirándulóhelyen egy szurdok neve Csehországban, ami formáját tekintve erősen emlékeztet egy vaginára, de maga a szó mostohaanyát jelent. Vagyis olyan, mintha azt jelképezné, hogy a női lét teljes megélése és a jó családanya-szerep mostoha viszonyban állnak.

    A társadalmi konvenciók eléggé meghatározzák, hogyan kell viselkednie a nőknek és a férfiaknak, és nyilvánvaló, hogy a nőknek sokkal szigorúbb szabályoknak, elvárásoknak kell megfelelniük. A Mostoha sors főhősnője szinte minden konvenciót, elvárást áthágva éli életét. Mivel pedig minden társadalmi elvárásnak ellenszegül, egyre inkább elmagányosodik. Habár szerető gyermekei vannak, szerető párja, mégis valamiképpen kívül reked a világon, így kiabálhat mindenfélét az erkélyről a szélbe, ha nincs, aki valóban meghallja őt. Ugyanakkor, mivel az elvárásokra fittyet hány, ez szabaddá is tehetné.
    Ám mégsem tudja szabadon élni az életét, mert a környezet értetlenül áll vele szemben, sőt betegnek tartja. Ő viszont nem érzi, nem értékeli betegnek magát. Így számára az lenne a fontos, hogy megértsék és elfogadják, míg a család az ő gyógyulását szeretné.S mivel ez két, egymásnak ellentmondó cél és szándék, esélytelen a pozitív végkifejlet. Ahogy a regény utolsó mondata fogalmaz, ebben a kusza elvárásrengetegben „abszolút nem sanszos a siker”.

    Petra Hůlová fantasztikus nyelvi bravúrjait, metaforikus képeit és szójátékait Barna Otília zseniális fordítása teszi felejthetetlenné.

    Petra Hůlová – Mostoha sors

  • Mitől is csíp a csili? Interjú részlet Johanna Sinisalo finn írónővel

    Johanna Sinisalo a finn weird irodalom kiemelkedő alakja. Könyvei komoly témákat feszegetnek, rendre valamilyen absztrakt megközelítésben, amit mi nem bánunk. Mikor elolvastuk A Nap Magja című kötetet tudtuk, megvan az „Év könyve” nálunk. Többek között a könyvről, alkotói tevékenységéről és még sok érdekességről kérdeztük. A kérdéseket egy részét olvasóink tették fel.

    A teljes interjú a 2019-es decemberi Galaktika hasábjain jelenik meg.

    Interjú részlet Johanna Sinisalo írónővel.

    G (Galaktika): Hogyan építetted fel A Nap Magja világát? Mai tudományos kutatások, tézisek segítettek?

    J.S: Néhány ötletemet olyan tudományos teóriákból merítettem, mint a szelektív tenyésztés, vagy a mitológiája és történelme a forró és csípős csilinek. Világunk úgy van felépítve és úgy is működik, mint egy jelenkori disztópia, azzal a különbséggel, hogy a nagy többség azért szereti ezt a társadalmi berendezkedést, mert kényelmes számukra.

    G: Milyen új könyvön vagy novellán dolgozol, most és ha lehet tudni, mi lesz a fő témája?

    J.S: Megnyertem nemrég Finnországban egy horror novellaversenyt, és ezen dolgozom éppen, végzem az utolsó simításokat. Mivel a könyv nagyon izgalmasnak ígérkezik és igen váratlannak, sajnos nem árulhatom el a részleteket. Természetesen azt nem tudom, mikor és egyáltalán megjelenik-e majd magyarul ez a történet.

    Olvasói kérdések

    G: Mit szeretsz az északi mitológiában?

    J.S: Főként a finn mitológia és mondavilág érdekel, ami elképesztően egyedi és sokban különbözik a skandináv népi mondavilágtól – Finnország hivatalosan nem skandináv állam szerk -. Megvannak a saját természeti isteneink és istennőink és mitikus lényeink. Egy egész könyvet írtam a nemzeti eposzunk a Kalevala alapján. Ebben a könyvben az eposz hősei mind modern világunkban élnek – például ahelyett, hogy mitikus hősök lennének, ehelyett például rocksztárok, atléták számítógép mágusok, jégkorong játékosok, szépségkirálynők és vagy tudósok. Nagyon élveztem a könyv írását, jó móka volt.

    G: Mit jelent számodra az írás?

    J.S: Ez a hivatásom és így mondom el, hogy látom a világot.

    G: Szereted a nevedet, ki vagy békülve vele? (Johanna)

    J.S: Nem tulajdonítok nagy jelentőséget neki, Nekem megfelel.

    G: Hogyan jött az ötlet, a csili mint drog?

    J.S: A csiliben kapszaicin van, ami stimulálja és felszabadítja az endorfin nevezetű hormont az agyunkban. (az endorfintól érezzük boldognak magunkat). A kapszaicin segít feloldani és hasznosítani a béta-endorfint, ami pedig a dopamint stimulálja. Növelve a dopamin szintjét, elönt minket az eufória és az élvezet érzete. Tehát ha nagyon erős csilit eszel, hasonló elégedettséget és élvezetet érzel majd, mint miután mondjuk aktívan mozogtál, esetleg egy forró szauna után. Nagyon szeretem az erős csilit az ételeimben, és igazán élvezem azt a „kapszaicin által okozott betépett” érzetet, amit okoz, szóval valamilyen formában függő vagyok. Csili függő vagy kapszaicin függő.

     

    Köszönjük a moly.hu felhasználóinak a kérdéseket: Lea89, Viharmacska, Demencze_Ilone_blogger, kacago_Morfinista, Annie_Lange

    A Nap Magja

  • Itt a modern jégkorszak, egyenesen Romániából

    Dr. Mund Katalin írt ajánlót, Ana-Maria Negrilă Jégcsászárcímű SF regényéről.

    Novemberben jelent meg Ana-Maria Negrilă Jégcsászár című regénye. A román szerzőnő írása 2008-ban Vladimir Colin-díjban részesült. A kötet megjelenését az Európai Unió Kreatív Európa Programja támogatta.
    A magyarországi könyvkiadók, ha modern SF-könyv kiadására vállalkoznak, szinte kivétel nélkül az angolszász irodalomhoz fordulnak. Ebben nyilvánvalóan nagy szerepet játszik az, hogy angolul szinte már mindenki tud, az angol nyelvű könyveket könnyű elolvasni, lefordítani, és könnyebb a róluk szóló kritikákból is tájékozódni.  Ezért is fontos számunkra, hogy az európai SF kincseit is bemutassuk a magyar olvasóközönségnek. Hiszen méltatlanul mellőzött könyvekről van szó, amelyek hazájukban nagy sikereket értek el, díjakat nyertek, itthon viszont semmit nem tudunk róluk. Pedig nagyon gyakran éppen az európai közös kulturkincs és történelem révén sokkal inkább hozzánk vagy rólunk is szóló művekről van szó. Ilyen könyv Negrilă regénye is, amiben az SF köntösébe bújtatott nagyon durva elnyomó rendszer félelmetesen pontos leírásával találkozunk.

    Helyszín

    Egy olyan jövőben járunk, ahol hó és jég borítja a Föld nagy részét. Az emberek hatalmas városokba tömörülnek, melyeknek a felépítése a társadalmi helyzetet is tükrözi. A jómódúak a magasabb szinteken élnek, a szegényebb emberek pedig a földszinthez közelebb. A várost falak veszik körül és generátorok védik a kinti hidegtől. A város leírása eszünkbe juttathatja a Szárnyas fejvadász vagy China Miéville Új-Crobuzon városának leírását.
    A város mellett a másik fontos helyszín egy űrállomás, az Ikrek. Ide jutnak büntetésből a rendszer ellenségei, s az ide küldött embereket részint átnevelik, részint teljesen átalakítják. Némelyekből pilóta lesz, akiket beleintegrálnak huzalokkal, vezetékekkel a különböző repülő járművek vezérlőjébe, másokból furcsa szörny-emberek lesznek, akik szabadon tudják változtatni az ujjuk és a karjuk méretét, és hatalmas erejükkel könnyedén tudnak gyilkolni.  Az, hogy pontosan mi történik az Ikreken, végig rejtve marad, csak pletykákból, illetve néhány, az Ikrekről visszatérő ember sorsán keresztül szerezhetünk benyomásokat. Így viszont folyamatosan ébren tartja az érdeklődésünket, kíváncsiságunkat a regény, hiszen tudni szeretnénk, mi az ördög folyik itt?

    A regénybeli társadalomban egy tipikus elnyomó hatalom uralkodik, amiben három politikai frakció fogott össze: a Fas, a Kod-Konsol és a Benez. Élükön a Tanács áll, akiket egy kemény rendőri erő véd, a szürke ruhás barátságosok. Korábban egy negyedik szervezet is a hatalom részese volt, a JöMa. Ebbe a szervezetbe tömörültek a jövőbelátók és látnokok, akik jóslataikkal megvédték a várost a környezeti csapásokkal szemben, továbbá korlátozták a Tanács hatalmát. Ez nyilvánvalóan nem tetszett az uralkodó csoportnak, ezért betiltották. A JöMa tagjait az Ikrekre vitték. Így jártak a főhősnő szülei és bátyja is. A rendszer könyörtelenül eltiporja a lázadókat.

    Szereplők

    A főhősnő, Sich egy fiatal lány, az ő szemszögéből ismerjük meg a történetet, s tudunk meg mindent a városról (az ő gyermekkori emlékeiből, a neki mesélt történetekből és legendákból, ahogyan arra ő emlékszik, eseményekből, amiket megtapasztalt). Mindent Sich szubjektív nézőpontjából látunk. Ez a szubjektivitás pedig azért különösen fontos, mert kiderül, hogy az emlékek korántsem megbízhatóak.  A történetnek további csavart ad, hogy az Ikreken történő átalakítás során az emberek személyisége is teljesen megváltozik. Nem ritka, hogy egyfajta osztott személyiségre tesz szert valaki, vagyis a testébe olyanok személyiségét is beépítik, akik már meghaltak. Nem elég tehát, hogy az embert a saját emlékezete is becsaphatja, de a létező személyek is olyan gyökeres változásokon esnek át, hogy hirtelen minden emberi kapcsolatunk bizonytalanná válik.

    A regény másik fontos karaktere Velmer, akiért Sich kisgyermekkorától rajong. Egy igazán karizmatikus személyiség, aki mindig tudja, mit akar, határozott döntéseket hoz, rejtélyes, s olyan, mintha mindig mindent kontrollálni tudna. Sich-re olyannyira nagy hatást gyakorol, hogy mind a múltban, mind a jelenben is ő határozza meg, akarva-akaratlanul, a lány minden cselekedetét. Velmer az epicentruma a könyv összes történésének, s minden kérdésre az ő személyisége révén, általa, hozzá kapcsolódóan kapunk választ.

    Ugyancsak fontos kiemelni Sich és bátyja, Reh kapcsolatát, ami a testvéri szeretet lenyűgöző erejéről beszél.

    A városon kívül nomád vadászok élnek, függetlenül és szabadon, ám a jeges éghajlat minden viszontagságát elviselve. Ők még őrizik a régi meséket, legendákat a város alapításáról és a titokzatos Jégcsászárról. A történet gyönyörűen megírt részei ezek a mítoszok, amiket Sich hallgatott a tábortűz melegénél, amikor szüleit elvesztette, és egy ideig a vadászok nevelték.

    Cselekmény

    A regényben megjelenik egy misztikus hatalom, ami képes pusztító forgószelet támasztani, amivel célzottan tud rombolni, s örök telet tud szabadítani a városra. A könyv cselekménye egyfajta nyomozás, hogy ki és miért akarja a pusztítást. A végére a múlt és a jelen szálai összeérnek, hogy végre fény derüljön a titokzatos Varotej kilétére, motivációjára, a forgószél romboló és bosszúálló céljaira.

    A regény legfontosabb érdeme azonban a világépítés, a rengeteg áthallás az elnyomó és besúgó rendszerek működéséről, valamint az emberi lélek ábrázolása, melyet az emlékek bizonytalansága és a szeretet határai formálnak.

    Olvassatok bele a könyvbe ITT.

    Mund Katalin

    https://galaktikabolt.hu/termek/jegcsaszar-jegkorszak/

  • „Egész életemben téged gyógyítottalak” – a Melchior sorozat női karakterei közelebbről

    Indrek Hargla díjnyertes regénysorozatának érdekes aspektusára világít rá Rácz Nóra, a kötet fordítója az alábbi írásában:

    Nők Indrek Hargla Melchior-regényciklusában

    Habár a regényciklus főszereplője, Melchior Wakenstede, férfi, számos erőteljes, kidolgozott, hiteles női szereplővel találkozunk a regényekben, akiknek alakján, sorsán keresztül a női lét és szerep megannyi időtlen kérdését boncolgatja az író.

    Melchior mellett (és mögött) ott áll a felesége, Keterlyn. Nem díszletként, nem mellesleg, hanem olyan társként, akinek a támogatása képessé teszi Melchiort áldásos tevékenységének kifejtésére úgy patikusként, mint nyomozóként. Melchior csak Keterlyn lényének derűjéből és erejéből táplálkozva tudja gyógyítani a beteg testet és a tallinni társadalmat.

    Keterlyn nem emancipált, és nem is akar az lenni. Bár férje megtanította olvasni, és néha besegít a patikában, alapvetően a klasszikus női szerepkörben mozog, melyben kiválóan érzi magát: neveli a gyerekeket, viszi a háztartást, két lábbal áll a földön, ahová szükség esetén visszarángatja az onnan túlságosan elrugaszkodott hitvesét, akit mindemellett titokzatos betegségében hihetetlen lelkierővel támogat és ezáltal gyógyít. Mindezt nem áldozatként, hanem életfeladatként éli meg: „Én egész életemben téged gyógyítottalak, és boldog vagyok, hogy ezt tehettem.” mondja a regényciklus negyedik részében.

    Enélkül az odaadó női szeretet nélkül Melchior nem tudná végezni feladatát, mert legyűrné a betegség: „az, akire lesújtott a Wakenstedék átka, az végül vagy belehal a kínokba, melyek úgy törnek rá, mintha a világ valamennyi bűnösének vétke az ő vállára nehezedne, vagy megtalálja maga mellé az igazit, azt az embert, aki szereti őt, imádkozik érte, és akire támaszkodva át tud gázolni a gyötrelmek tengerén. De a Wakenstedék átka segítőiket sem hagyja érintetlenül, ahogy Melchior anyjának is idő előtt kellett távoznia e világból, mert segítette férjét, hogy az felül tudjon kerekedni a mérgen, és ezzel büntetést vont saját fejére.

    Keterlyn mindezzel nem törődött. Keterlyn hitt, remélt és szeretett.” – olvashatjuk a sorozat első részében.

    Másfajta és talán problematikusabb női szerep jutott Melchior lányának, Agathának. A regényciklus negyedik részében már fiatal felnőttként látjuk az ikreket, akik apjuk mellett kitanulták a patikusmesterséget. Ez az ifjú Melchior esetében magától értetődő volt, testvére, Agatha esetében azonban korántsem, hiszen ebben a korban csak férfiak lehettek patikáriusok. Így titokban kell tartani a kiemelkedően tehetséges Agatha tudását. Apja pedig maga is elbizonytalanodik, helyesen tette-e, hogy lányát bevezette mestersége fortélyaiba, az intellektus fejlesztésének előtérbe helyezése nem válik-e később kárára női szerepének beteljesítése során.

    „Az öreg Melchior néhanapján elbizonytalanodott, ki is a legokosabb patikus ebben a városban: ő maga vagy a lánya, Agatha. (…)

    Az ifjú Melchior kiskorától tanulgatta a patikusmesterséget, mert a Wakenstedék nemzetségében ősidőktől fogva ez volt a szokás. Melchior azonban együtt cseperedett ikertestvérével, Agathával, és az ikrek szétválasztását célzó kísérletek mindannyiszor kudarcba fulladtak. Amikor a gyermekek kilencesztendősek lettek, apjuk föladta a reménytelen küzdelmet, és olyat tett, amit előtte soha, egyetlen patikus sem tett még – Agathát bátyjával együtt bevonta a tanulásba. Egymás mellett térdeltek a hideg kőpadlón, úgy olvasták a gyógyszerkönyvet. Az apa fölolvasott egy mondatot, amit a gyermekeknek háromszor el kellett ismételniük fejből. És Melchior látta, hogy Agatha gyorsabban tanul, jobban vág az esze, mint a bátyjának.

    És bár soha, senki nem hallott még női patikusról, az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a nők kiváló betegápolók, otthon az anyák, nővérek és más női családtagok azok, akik bekötözik a férfiak sebeit, gyógyítgatják őket, ha betegek, gyógyteát főznek nekik. Az apácák is sokat tudnak a gyógyítás és az orvosságkészítés fortélyairól. Agatha csodálatos kertész volt, bármit ültetett, az szárba szökkent, és bőséges termést hozott. Ismert minden gyógynövényt, értett a szárításukhoz és a feldolgozásukhoz. Agatha egy városi polgár felesége lesz, de az, hogy a patikusmesterséghez is konyít valamit, csak nem fog kárára válni, gondolta annak idején Melchior. Mostanában azonban egyre többször morfondírozott azon, helyénvaló-e, hogy a hajadonok olyan sok tudományt szívjanak magukba, hogy végül okosabbak lesznek a férfiaknál. De ha azt vesszük… Melchior egyik legértékesebb könyvében, az AntidotariumNicholaiban szereplő receptek közül rengeteg egy Trotula nevű salernoi orvostól származik, aki nő volt, ráadásul olyan szépséges, hogy az egyetemen csak fátyolban lépett diákjai elé, nehogy az ifjak gondolatait elvonja a patikáriusmesterségtől.”

    Szintén fontos kérdést vet fel a sorozat negyedik részében Kandis, a piritaibrigittina kolostor apátnőjének alakja. Míg Agatha a nő és az intellektus, addig Kandis a nő és a hatalom viszonyának problematikájára világít rá.A svéd eredetű brigittina szerzetesrend kolostoraiban férfi és női szerzetesek külön szárnyban, de mégis egy fedél alatt élnek, legfőbb parancsolójuk, a kolostor vezetője pedig az apátnő. Birodalmának falai között ő szava még a püspök döntéseit is felülírja. A rendi szabályzat szerint ő az abszolút hatalom – ami a patriarchális római katolikus egyház férfi tagjainak számára nagyon nehezen tolerálható, szinte már felfoghatatlan. Ez a legitim, de sajátságos helyzet rengeteg feszültséget szül. A kérdés megkerülhetetlen: kortünetről vagy történelmi korszaktól független problémáról van szó?

    Indrek Hargla sorozata mindenkinek ajánlható. Krimi rajongóknak, vagy olyanoknak akiket érdekel a középkori világ, a hétköznapi emberek élete egy pici misztikummal fűszerezve. Amennyiben egy részletesebb ismertetőre vágytok, nézzétek meg ajánlónkat.

  • A sárkány és a lány – Sárkánylány könyvismertető

    Liz Flanagan és a sárkányok

    Az „Így neveld a sárkányodat” könyv és filmsorozat éles váltást hozott a sárkányokról alkotott elképzeléseinkben.  A magyar népmesék gonosz és félelmetes hétfejű teremtményei helyett a sárkányok egyre inkább kedves, szerethető háziállattá változtak, akik hasonlóan a kutyákhoz, megvédik gazdájukat. Ezt a folyamatot viszi tökélyre Liz Flanagan „Sárkánylány” című regényében.

    A „Sárkánylány” a szerzőnő második regénye, mellyel 2019-ben elnyerte a Leeds Book Award díjat a 9-11 éves kategóriában. Ezt a díjat minden évben kizárólag a gyerekek szavazatai alapján ítélik oda. Vagyis 2019-ben a gyerekek Liz Flanagan könyvét választották az év legjobb gyerekkönyvének Angliában!

    Sárkánylány és Liz Flanagan
                                Liz Flanagan and Dragon daughter

    A regény egy elképzelt világban, Arcosi szigetén játszódik, ahol régen sárkányok éltek, a sziget egykori lakói pedig Sárkánylovasok voltak. A regény főhőse a 13 éves Milla, aki egy nap tanúja lesz egy gyilkosságnak; az idegen férfi a halála előtt arra a narancsfára rejti iszákját, amelyen Milla rejtőzik. A lány az iszákban négy sárkánytojást talál, és eldönti, hogy megvédi őket. A kék tojás azonban különösen nagy hatást gyakorol rá. A szigetet elfoglaló herceg mindenképpen szeretné megkaparintani a tojásokat, és saját népét szeretné a Sárkányok népévé változtatni, miközben az eredeti őslakosok ellen mind gonoszabb intézkedéseket foganatosít. Millán és barátain múlik, visszatérhet-e a szigetre újra a béke.

    A sárkánytojások hamarosan kikelnek, ami azért lényeges, mert Liz Flanagan Sárkányai számára a legfontosabb pillanat, amikor a születésükkor kiválasztják maguknak azt a társat, akivel azután már örökre összekötik az életüket. Egyfajta telepatikus kapcsolat alakul ki a Sárkány és gazdája között. Míg az Így neveled a sárkányodat sorozatban Hablatyék saját sárkányokat szelídítettek maguknak, itt a Sárkányok gazdái a tojásból kikelés pillanatától óvják, nevelik lelki társukká váló Sárkányukat.

    Liz Flanagan hosszasan és nagyon kedvesen írja le, hogyan kell gondozni a sárkányokat. Az olvasó folyamatosan azt érzi, hogy ő is szeretne egy ilyen aranyos sárkányt nevelgetni, aki azután majd erőssé, félelmetes harcossá válik, de közben nagyon okos, értelmes és kezes házi kedvenc marad.

    Milla és barátai története 10 éves kortól ajánlható mindenkinek, aki szereti a kedves történeteket barátságról, hűségről, bátorságról és helytállásról. A könyv nagy erénye, hogy főhősei fiúk és lányok vegyesen, tehát ez nem egy kimondottan csajos könyv, vagyis a regény a fiús szülőknek is bátran ajánlható, ha azon töprengenek, mit olvasson a gyerek a Harry Potter után. Hasonlóképpen az Így neveled a Sárkányodat-hoz mindenki megtalálhatja a neki legkedvesebb főszereplőt. No és nem utolsó sorban a számára legtetszetősebb sárkányt!

    Azt se felejtse el senki, hogy még 2019. november 15-ig aki a Galaktikabolton rendeli meg a „Sárkánylányt”, az részt vesz egy sorsoláson, aminek a fődíja három darab 3D nyomtatott sárkány és sárkánytojás.

    Sárkánylány

     

  • Interjú Szente Mihály a St. Mary krónikák sorozat fordítójával

    Jodi Taylort és a méltán népszerű St. Mary krónikákat nem kell bemutatnunk senkinek. De vajon ki áll a magyar nyelvű kötetek mögött? Milyen feladatokkal, nehézségekkel és kihívással jár egy ennyire egyedi stílusú írónő munkáit fordítani? Szente Mihállyal, a sorozat fordítójával készített interjúból választ kaphattok ezekre a kérdésekre.

     

    Mund Katalin(K): Hogyan jött az ötlet, hogy fordítóként dolgozz?

     

    Szente Mihály(Sz.M.): Teljesen véletlenül lettem fordító. Az első fordításomat – a Resident Evil sorozat első részét – 2002-ben készítettem el. Szeretem a munkámban, hogy én is hozzájárulok jó vagy még jobb könyvek itthoni megjelenéséhez, és így részese lehetek egy-egy mű megszületésének. Továbbá, nagy előnye ennek a munkának, hogy nyugodt körülmények között, otthon végezhető – vagy éppen egy balatoni strandon, netán egy hegyi vadászház teraszán, mert ezekre is volt már példa. És nem tagadom, kellemes érzés, amikor az ember egy-egy „nagy” név alatt ott látja a sajátját.

     

    K.: Te fordítod Jodi Taylor könyveit. Mit kedvelsz leginkább az írásaiban?

     

    Sz. M.: Elsősorban a laza, könnyed stílusát. Egyszerűen, tisztán fogalmaz, amit külön nagyra értékelek. Szeretem benne, hogy nem ragad le a részleteknél, hanem nyílegyenesen, lendületesen megy előre. Minden, amit leír, valamilyen formában előreviszi a cselekményt, és ezzel eléri, hogy gyakorlatilag minden oldalon történik valami. Taylor fergeteges humorát szeretem a legjobban. Kiváló érzéke van jó „arcok” megteremtéséhez. A szereplői viszonylag egyszerű jellemek, de egyediek és abszolút szerethetőek.

     

    K.: Mi kell ahhoz, hogy az ember humoros szöveget is le tudjon fordítani?

     

    Sz. M.: Túlságosan nagyképű válasz lenne az, hogy ehhez jól fejlett humorérzékkel kell rendelkezni? Mert szerintem ez kell hozzá, és semmi más. És hát gyenge pillanataimban azzal szoktam áltatni magam, hogy nekem van.

     

    K.: Van valami, amin sokat kellett töprengened, hogyan fordítsd le a szerzőnő St. Mary sorozatában? Okoz-e valami különösebb kihívást számodra a fordítás?

     

    Sz. M.: Igazából nincs, mivel, mint már említettem, Taylor eleve szépen fogalmaz, nem csűri-csavarja a szót. Az egyetlen, ami plusz munkát ad, az a történelmi események, a személynevek, a helyszínek, a ruhák nevének fordítása. Bevallom, ezeknek sokszor kellett utánanéznem, mert sajnos sok év telt el azóta, hogy én töri órán üldögéltem. De mert a történelmet mindig is szerettem, ez egyáltalán nem teher számomra. Sőt, kimondottan örülök, hogy egy kicsit felfrissülnek az ismereteim.

     

    K.: Van kedvenc karaktered a sorozatban?

     

    Sz. M.: Hogyne! Mr. Markham. Az elhanyagolt külsejű, csetlő-botló biztonsági őr, aki mindig hülyeséget csinál és bajba kerül, de aztán – SPOILER ALERT! – valahogy mindig kimászik belőle, és persze másokat is megment. Egyébként ez is Taylort dicséri: megteremt egy alakot, aki első ránézésre egy igazi kétbalkezes szerencsétlen, meg második ránézésre is, de aztán kiderült róla, hogy vérprofi.

     

    K.: A St. Mary-sorozat mellett lefordítottad Jodi Taylor romantikus thrillerét is, a Semmi lányt. Érezhető a könyvön a szerzőnő stílusa? Van hasonlóság a két regény között, vagy teljesen más típusú műről van szó?

     

    Sz. M.: Taylor itt is tisztán, gördülékenyen és lényegre törően ír, de a Semmi lány sokkal visszafogottabb, sokkal finomabb, sokkal nőiesebb, mint a St. Mary-krónikák. Remélem, hogy sikerült ilyennek fordítanom. Szerintem Taylor kiválóan festi elénk, hogy Jenny, a főszereplő, aki egy törékeny, zárkózott és félénk teremtés, hogyan látja a világot. A St. Mary-krónikák és a Semmi lány egyfelől abban hasonlítanak egymásra, hogy a szereplők izgalmas, érdekes egyéniségek, másfelől abban, hogy mindegyikben végig jelen van a humor. Viszont, amíg a St. Mary-kötetekben a humor kimondottan harsány, néhol közönséges, addig a Semmi lányban – egy-két kivételtől eltekintve – finom és elegáns, mint maga Jenny. Ezen túl teljesen más típusúak a könyvek.

     

    K.: Van-e valami, ami különösen megfogott a Semmi lány kötetben?

     

    Sz. M.: Taylor kiválóan teremtette meg a szerkezetét. Egy kis padlásszobából indulunk, és onnantól fokozatosan tágul a tér, kinyílik előttünk a világ, megismerünk más szereplőket, és a folyamatot az életről mit sem tudó, gátlásos és tapasztalatlan Jenny szemével látjuk.

    A másik, ami rabul ejtett, az a bizonyos nagy rejtély. Az elejétől fogva érzékeljük, hogy valami nagyon nem stimmel. Ahogy telik az idő, egyre szaporodnak a baljós jelek és sejtjük, hogy itt még nagy baj lesz. Aztán jönnek a furcsa esetek, a nem várt fordulatok, míg végül, a regény tetőpontján megkapjuk a magyarázatot – egy olyat, amilyenre nem számítottunk. Mint egy jó krimiben…

    A St. Mary krónikák méltán vált elképesztően sikeressé hazájában és külföldön egyaránt. hazánkban is egyértelműen van egy tábor, akik izgatottan várják mindig a következő részt.
    Ha szeretnéd megtudni, mikor jön a következő rész iratkozz fel hírlevelünkre ITT.

  • Könyvajánló: Sara Mannheimer – A cselekvés nulla foka

    A Metropolis Media gondozásában jelent meg Sara Mannheimer A cselekvés nulla foka című könyve, ami 2012-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. A kötet megjelenését az Európai Unió Kreatív Európa programja támogatta.

    A könyv a női lélek sajátos gondolkodásmódjába, önreflexiójába enged bepillantást egy kiélezett élethelyzetben. A főhősnő ugyanis elvetél, és a meg nem született gyermek elvesztése miatti trauma következtében bénult ürességet érez. Légüres térbe kerül, ahonnan csak nagyon lassan, kínkeservvel tudja újra felépíteni önmagát, s megtalálni újra az életet meghatározó kereteket.

    Egy Ancsel Éva-idézet jól visszaadja ezt az állapotot: „Lehet-e minden élmény után »haza menni« és újra otthon lenni?”

    György Albert alkotása
    György Albert alkotása

    Az átélt trauma olyan űrt hagyott a főhősnőben, amit talán csak a könyvek segítségével lehetne újra élettel megtölteni. De melyik legyen az a könyv, ami képes erre a varázslatra? Ahogy a könyvespolcát nézegeti, a legvékonyabb és legérdekesebb című könyvet húzza ki: Roland Barthes művét, Az írás nulla fokát. A francia irodalomelméleti gondolkodó és filozófus, híres tanulmányában, többek között arról elmélkedik, hogy a nyelv, amit az írók használnak, mennyiben beágyazott az adott társadalomba, mennyire határozza meg egy író nyelvhasználatát testének biológiai adottságai és megélt élményei. Ám ebben a regényben nem Barthes filozófiája ragadja meg a hősnőt. Ahogy belelapoz a könyvbe, a következő idézeten akad meg a szeme:

    „A regény olyan, mint a halál, az életből sorsot csinál, az emlékezésből iránnyal és jelentéssel rendelkező időt.”

    Épp erre van most szükség. Valamire, ami újból irányt és jelentést ad a létezésnek. Ami kivezet a bénult nem-cselekvésből. Ezért a főhősnő elkezdi olvasni a nehéz filozófiai szöveget, amit nem igazán ért, de úgy érzi, ha ezen a kis könyvecskén át tudja rágni magát, akkor úrrá tud majd lenni saját bénultságon, és újra képes lesz a cselekvésre. Képes lesz további könyveket olvasni, képes lesz újra otthon lenni, és saját sorsát formálni.

    A fájdalom, a veszteség feldolgozásának könyve ez. Hogyan lehet kitölteni, értelemmel bíróvá tenni az űrt?

    Talán így?

    „Itthon kikerekedem, mindenből kicsit fölszedek, több ember, test, és emlék leszek. Idegen nyelveket tanulok, az indoeurópait, a sémi és a szláv nyelveket. Úszom az etimológia tengerében, és barangolok a teológia hegyormain. Művelődöm, és a testem kunyhóformát ölt.”

    Habár több ízben is eljátszik a kövérség gondolatával, mégsem ez lesz az űr kitöltésének eszköze. Először is a rendrakásba, a takarításba próbál menekülni, talán a rend szembeállítható az űr megfoghatatlanságával. Hol önmagát vádolja, sajnálja és marcangolja, hol a másikban keresi az okot és hibát. Furcsa ismeretségeket köt vadidegenekkel, miközben egy saját fantáziavilágot is felépít.

    A könyv azonban, témája ellenére, nem lehangoló, mert minden fájdalom és bénultság látszata ellenére gyönyörűen megírt (és Teplán Ágnesnek köszönhetően zseniálisan fordított) prózát olvashatunk, amiből nem hiányzik a humor, az irónia sem. Sara Mannheimer a veszteség megélését, feldolgozását költőien tudja leírni, így a témától függetlenül prózája önmagában is gyönyörködtet, miközben őszintén elénk tárja a női gondolkodásmód sajátosságait. Segít a veszteségben is meglátni a szépséget. Mindezek mellett képes megmutatni az élet fonák oldalát, az önreflexióba pedig öniróniát csempészni.

    A cselekvés nulla foka

  • Megjelent az októberi Galaktika!

    A Galaktika magazin októberi száma a halloween jegyében készült, tele ijesztgetéssel, szörnyekkel és veszedelemmel. Folytatódik Phyllis Ann Karr kisregénye, egy különös jövőbe helyezett Sherlock Holmes-átirat. A Zsoldos Péter-díjas Fedina Lídia, a Virokalipszis szerzője vérbeli horrornovellával lepi meg rajongóit. Daniel Frini első világháborús katona hőse hajmeresztő helyzetbe kerül. Alekszej Kalugin S.T.A.L.K.E.R.-szerző profi vadásza egy idegen bolygón ered egy szörny nyomába, Gareth D. Jonesnál viszont a vérengző vadállatok a városainkba költöznek. Barnóczky Ákos filmrendező és forgatókönyvíró, akinek most jelent meg Természetes intelligencia című regénye, ezúttal egy orwelli Európába repíti el olvasóit. Vjacseszlav Hvatov rendhagyó S.T.A.L.K.E.R.-történettel szolgál, míg az SFWA-nagymester Jack Vance elképesztően tarka idegen népesség által lakott bolygóra dobja le nyomozóját. A havi retró Tóth Béla klasszikusa, melyben egy meghasonlott tudós az emberiség elpusztítására tör.

    Galaktika 355

    A központi tudományos anyag egy hidegháborús amerikai kémműholdprogramot mutat be. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt a repülés környezetszennyező hatásairól, egy szuper(anti)hős-tévésorozatról, a Tangerine Dream együttes nagy áttöréséről, és egy állítható színnel író tollról.

    Folytatódik „A láp asszonya”, a Robert E. Howard motívumai alapján készült képregény. A magazin XL-változatában pedig Hans Dominik egykori német bestsellerszerző regényének befejező része olvasható egy eljövendő világháború katasztrofális következményeiről, amelyek ellenszerét talán csak az űrben sikerül megtalálni.

    A Galaktika 355. számát keresse az újságárusoknál (az XL-változatra pedig továbbra is előfizetőként tehet szert)!

     

  • VARÁZSLÉNYEK – Mesebeli küldetés – Kiállítás és játék 2019. szeptember 21. – november 3., VAJDAHUNYADVÁR

    A látványos kiállításba lépve a látogatók egy képzeletbeli, mesebeli tájra érkeznek, ahol tudásukat, ügyességüket és érzékeiket próbára téve varázslatos küldetés részesei lehetnek.

     

    Sötét ármány ül a mesék földjén, a Koboldvár tornya hosszú árnyat vet a tájra, a foglyul ejtett varázslények szabadítóra várnak. Sárkány szeme villan, harcias griff rikolt, álompor száll, a sötétben felizzik a fényes tűzmadár.

     

    Vajon miféle próbatétel vár? Ártó szándék vagy csodás varázslat fogad? Aki vállalja a kihívást, felfedezheti a Mese és Fantázia birodalmát, de vigyázat, az utazás meglepő kalandokat tartogat!

     

    A Vajdahunyadvárban megnyílt új, őszi interaktív kiállítás és játék képzeletbeli kalandra, mesebeli küldetésre hív. A látogatók a játék során sosem látott tájakat barangolhatnak be, miközben furfangos fejtörők és mitikus kihívások teszik próbára tudásukat és érzékeiket.

     

    Egy kapzsi Kobold fortélyos terven ügyködik: foglyul ejtette a mesék és mítoszok varázslényeit, hogy segítségükkel megkaparinthassa az Aranyhegy kincsét. A képzeletbeli küldetés célja a legendás lények kiszabadítása és a Kobold bűvös medáljának megszerzése.

     

    A játék során a látogatók kideríthetik, hogy képesek-e kiszabadítani egy manót az álomcsapdából, vajon felismerik-e egy griff lábnyomát, vagy hogy kifog-e rajtuk az egyszarvú karámjának trükkös illúziója. Megtudhatják továbbá, elboldogulnak-e egy csapat tétova törpével, egy lobbanékony főnixmadárral vagy egy megbűvölt sárkánnyal.

     

    A kiállítást járva a részvevők felfedezhetik a mesék világát, találkozhatnak a mítoszok és mondák számos legendás teremtményével, rácsodálkozhatnak meglepő külsejükre és varázslatos képességeikre. A küldetés teljesítéséhez bátor szívre, jó orra, éles szemre és biztos fülre is szükség lesz. Ám ha minden titkot kifürkésznek, a jutalom sem marad el!

     

    Belépéskor a látogatók szöveges játékfüzetet kapnak, mellyel lépésről lépésre kerülhetnek egyre közelebb a célhoz. A több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék megújult látványvilággal, egyedi installációkkal, rengeteg mesés felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat.

     

    A VARÁZSLÉNYEK – Mesebeli küldetés című kiállítás és játék 2019. szeptember 21-től november 3-ig látogatható a Vajdahunyadvárban.

     

    A kiállítás az f exhibition szervezésében valósul meg.

    Bővebb információ: www.facebook.com/F.Exhibition

    Helyszín: VAJDAHUNYADVÁR

    Nyitvatartás: H zárva, K−V 10−17 óráig (október 23-án és november 1-jén nyitva!!!)

    Korosztályi ajánlás: 4–99 éves korig

    Belépéskor a látogatók szöveges játékfüzetet kapnak, 7 év alatti gyermekek szülői segítséggel tudják végigjátszani a játékot. A kiállítás és játék bejárása min. 1-1,5 órát vesz igénybe.

  • Interjú A Nap Magja fordítójával Bogár Edittel

    Az Európai Unió Kreatív Európa Programja támogatásával adtuk ki Johanna Sinisalo: A Nap Magja című regényét. Ez alkalomból beszélgettünk a regény fordítójával, Bogár Edittel.

    Mund Katalin: Sokféle nyelven beszélsz, miért, hogyan alakult ez így?

    Bogár Edit: Genetikai rendellenesség. Abnormálisan korán kezdtem beszélni, 11 hónaposan már mondatokat raktam össze. Így aztán semmi meglepő nem volt benne, hogy később az idegen nyelveket is könnyen tanultam. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy igazán folyékonyan csak három nyelvet beszélek (finn, orosz, angol), a többi nyelven (német, svéd, észt, számi, szlovák) inkább csak passzív a tudásom, a szerbet – mivel jelenleg Belgrádban vagyok vendégtanár – igyekszem aktívvá fejleszteni.

     

    Mund Katalin: Miért lettél műfordító? Mit szeretsz ebben a munkában?

    Bogár Edit: Bár már tíz könyvet fordítottam, nem tartom magam műfordítónak. Nyelvtudományból doktoráltam, ezt tanítottam, tanítom egyetemen, a fordítás csak amolyan melléküzemág számomra. Még a 90-es években kezdtem szakfordítással foglalkozni, a műfordítás egy szinte véletlen találkozással kezdődött, egy finn krimi volt az első irodalmi mű, amit fordítottam 2010-ben. Töredelmesen be kell vallanom, hogy az első tíz oldalt ki kellett dobni, olyan pocsék lett. A saját káromon kellett megtanulnom, mekkora különbség van szakfordítás és műfordítás között. Ma is úgy dolgozom, hogy legalább néhány óra szünetet tartok a kétféle munka között, mert teljesen más készségeket igényel a kettő. A műfordításhoz nemcsak nyelvtudásra van szükség, hanem széles körű ismeretekre a forrás- és célnyelvi kultúráról, tudni kell, mi az, ami a célközönségnek megértési gondot okozhat, és hogy ezeket az információkat hogyan lehet becsempészni a fordításba, esetleg ki lehet-e hagyni őket. Nagy kihívás két kultúra között közvetíteni, egy rossz fordítás az adott mű, de akár a szerző örök népszerűtlenségét okozhatja egy másik nyelvterületen. Nagyon remélem, hogy az általam fordított könyvekkel ez nem fordul elő egyetlen olvasónál sem.

     

    Mund Katalin: Milyen volt A Nap Magját fordítani? Mi okozott különösen nagy nehézséget (ha volt ilyen), és mi volt benne a legélvezetesebb? Megszeretted-e a könyvet? Mi tetszett benne?

    Bogár Edit: Johanna Sinisalo napjaink népszerű finn írója. Ez a regénye egy meglehetősen sajátos disztópia, amely egy olyan kitalált Finnországban játszódik, ahol ún. euszisztokráciában élnek, azaz szélsőségesen egészségcentrikus a társadalom. Minden tiltott, ami ártalmas lehet az egészségre: nincs mobiltelefon (miközben a valós Finnországban minden lakosra több telefon is jut), nincsenek számítógépek, mikrohullámú sütő, tilos az alkohol, a dohánytermékek, a kávé, csillagászati áron lehet csak hozzájutni vörös húsokhoz, csokoládét csak gyógyszertárban lehet kapni, stb. A csili drognak számít – a főszereplő viszont egy kapszaicinfüggő fiatal nő. A disztópia másik fontos eleme, hogy a nők teljesen alárendelt szerepet játszanak a társadalomban (a valós Finnország ellenben példát mutathat az egész világnak a nők egyenjogúsága terén), kötelezően butuskák, mert így „tenyésztették” ki őket, és kötelezően csinosak, legfőbb feladatuk, hogy mindenben a férfiak kedvére tegyenek. Nos, ebbe a társadalmi rendbe nem volt könnyű beleélni magamat, eleinte megérteni is nehéz volt. Ahogy azonban végigolvastam a regényt, minden világossá vált: Sinisalo egyfajta görbe tükröt tart a feudális gondolkodású emberek elé, megmutatja, hová fajulhat, ha egy egész ország komolyan veszi azt az elképzelést, hogy a nő helye a konyhában van.

    Fordítóként különös nehézséget Sinisalo nyelvi és stílusbravúrjai okoztak, amelyeket mindenképpen szerettem volna átadni a magyar olvasóknak is. Amikor például a férfiak és nők két-két csoportjának nevét fordítottam, kollégákkal is együtt gondolkodtunk, mi lenne a megfelelő magyar elnevezés: végül a férfiaknál felhím és alhím mellett döntöttem, a nőknél megmaradt az H. G. Wellstől kölcsönzött eloi (más néven feminő) és morlock, de mivel a szerző az eloi szót finnül egészen furcsán, más tőtípus szerint ragozza, némi fejtörés után én a feminő többes számát és tárgyesetét alakítottam hasonló módon, így lett feminövek, feminövet (a kő ~ követ, kövek stb. mintájára).

    A stílusváltásokat kifejezetten élveztem, ezek is nagy kihívást jelentettek, de roppant izgalmas volt a Sinisalo által igencsak kedvelt ál-dokumentumokat fordítani. Szinte minden fejezetben új, olykor visszatérő szövegtípusokkal találkozhatunk: a főszereplő és a barátja elbeszélései, a főszereplőnek az eltűnt húgához írt levelei, szándékosan primitíven megírt iskolai dolgozatok, rendőrségi jegyzőkönyvek, tudományos cikkek, szótári szócikkek, filmforgatókönyvek, lexikonrészletek kavalkádja a regény. Amikor egy ilyen résszel készen voltam, és jött a következő, muszáj volt egy kis pihenőt beiktatni – nem feltétlenül azért, mert elfáradtam, hanem mert az új fejezetben annyira más jellegű szöveg következett, hogy át kellett állítani az agyamat annak a stílusára. Ez okozta talán a legnagyobb örömöt is fordítás közben: meg akartam felelni ennek a stilisztikai kihívásnak. Maga a regény annyira lenyűgözött, hogy szinte kényszeresen törekedtem a tökéletességre. Ez az első olyan könyvfordításom, amellyel magam is meg vagyok elégedve (köszönet ezért a szerkesztőnek, Fehér Katalinnak is, mert a legjobb fordításban is van bőven javítani- vagy módosítani való, ehhez pedig egy rátermett szerkesztő szeme kell).

    Végezetül egy tanács az olvasóknak: ha a történetben valami elsőre nem teljesen érthető (főleg a befejezés ilyen), pihenjenek rá egy keveset, gondolják át újra, és minden világossá válik. Johanna Sinisalo mestere a kissé homályos cselekményfűzésnek, de, mint mindig, ebben a könyvében is minden esemény következetes, minden megfelelően motivált, egyetlen fölösleges mondat vagy szó nincs benne. De gondolkodásra mindenképpen szükség van a teljes befogadáshoz.

    A Nap Magja