My Blog

Címke: író

  • Interjú Juhászné Hahn Zsuzsannával A valószerűtlenség elmélete műfordítójával

    Március végén megjelent Pavla Horáková: A valószerűtlenség elmélete című regénye. A könyv mindenkit rabul ejt könnyed szarkasztikus humorával, és különleges gondolatkísérleteivel.
    Így volt vele a könyv fordítója, Hahn Zsuzsanna is. A vele készült interjút lejjebb görgetve olvashatjátok.

     

    Mund Katalin(M.K): Hogyan lettél műfordító? Mit szeretsz ebben a munkában?

    Juhászné Hahn Zsuzsanna(J.H.ZS): Édesapám az ELTE-n tanított, ezért kiskoromban azt terveztem, ha nagy leszek, egyetemista leszek, mert imponált, milyen okosak, műveltek, viccesek. Azért hamar rájöttem, hogy ez karrier-tervnek nem lesz jó, nem tartható életem végéig. Édesapámnak pedig volt egy barátja, a kiváló műfordító, Falvay Mihály, aki még műveltebb, okosabb és viccesebb volt, így ez el is dőlt. A nyelvérzékemet viszont édesanyámtól örököltem. Szeretek szépirodalmi szövegekkel dolgozni, szeretem a kihívásokat, a nehezen fordítható szakaszok megoldása feletti örömöt. De azt is, amikor magával ragad egy szövegrész, és szinte erőfeszítés nélkül átadható a stílusa magyarul, mert annyira életszerű, ismerős, hiteles. Kortárs műveket fordítok, ezért olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy személyesen is módomban áll megismerni a szerzőket, mindegyikükkel találkoztam már.

    M.K.: Hogy kerültél kapcsolatba a cseh nyelvvel? Miért éppen ezt választottad? Több nyelvről is fordítasz?

    J.H.Zs.: Egy sváb faluban nőttem fel, a német nyelvet gyerekkorom óta tanultam, a csehet pedig Hrabal Sörgyári capricciója miatt választottam már az egyetemen. Cseh és német szakon végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán, aztán a cseh kultúra és irodalom iránti érdeklődésem kerekedett felül, néhány évig éltem is Prágában, és szinte csak csehből fordítok.

    M.K.: A valószerűtlenség elméletét te ajánlottad a kiadónknak. Hogyan találtál rá a könyvre? Mi az, ami megfogott benne?

    J.H.Zs.: A könyv írója, Pavla Horáková 2017-ben Budapesten töltött néhány hetet a Visegrádi Irodalmi Rezidens Program keretében, aminek mindig van egy záró felolvasóestje. A szervezők engem kértek fel a szerző itt készült szövegrészletének fordítására. Már akkor felfigyeltem Horáková stílusára és szarkasztikus humorára, így amikor megjelent az itt írt könyve, azonnal elolvastam. Nagyon tetszett, frissnek, okosnak, üdének éreztem ezt a regényt. Az elbeszélő egy értelmiségi hölgy, aki a világon mindenre elméleteket gyárt. Szórakoztattak az eszmefuttatásai, egyetemista koromban én is gondolkodtam ilyesmiken. Azt is szerettem a szövegben, hogy ismerem azokat a prágai helyszíneket, ahol a történet játszódik, jó volt felidézni az ott töltött éveket.

    M.K.: Milyen volt A valószerűtlenség elméletét fordítani? Mi okozott különösebb nehézséget (ha volt ilyen), s mi okozott örömöt a fordítás során?

    J.H.Zs.: Kifejezetten élvezetes, de kemény munka volt. Éppen amiatt, hogy annyi mindenen elmorfondírozik az elbeszélő, rengeteg különböző témának kellett utánajárnom az asztrológiától a kvantummechanikáig, a fejformáktól a levitációig, Schrödinger macskájától a holográfiákig. Nagyon érdekes feladat volt, szeretem ezt a változatosságot. Valamiért gyakrabban választok komoly, drámai, sőt megrázó szövegeket, amelyeknek a fordítása lelkileg is megterhelő, ezzel szemben ez a regény felüdülés volt, sokat nevettem közben.

    A valószerűtlenség elmélete

    M.K.: Szabadidőben, amikor nem fordítasz, miket szoktál csinálni?

    J.H.Zs.: Egy fordítóirodában dolgozom projektmenedzserként és a Csirimojó Kiadónál szerkesztőként. Hálás vagyok a férjemnek és a három gyermekünknek, hogy mégis sikerül időt szakítanom a műfordításra is.

    Az írónővel készült interjút a LINKRE kattintva érhetitek el.

  • Elhunyt Halldóra Thoroddsen az Ablak című könyv írója

    Július 18-án reggel elhunyt Halldóra Thoroddsen izlandi írónő, az Ablak című regény szerzője. Az Európai Unió Irodalmi Díjával is kitüntetett regényében fantasztikus érzékenységgel írt az öregségről, az időskori szerelemről és az elmúlás folyamatáról. Sajnos ő maga nem érhette meg, hogy mindezt ténylegesen megtapasztalhassa, hiszen 70 évesen, ereje teljében távozott. A mindig életvidám, nagyon kedves és segítőkész írónő az előző napokon még örömteli képeket posztolt a Facebookon arról, ahogy az unokáival játszik. Semmi nem utalt a váratlanul bekövetkező szomorú eseményre.

    Facebook-falán az ismerősei személyes emlékek megosztásával emlékeznek meg róla.

    Halldóra Thoroddsen 70 éves korában hunyt el

    A menye írta 22-én:

    „Múlt csütörtökön nyári virágokat vettünk, az új házba most először. Pénteken hatalmas vihar kerekedett, senki sem számított rá így, a nyár kellős közepén. Szombatra virradóra elhervadt a legszebb virág, a többi azóta is szomorúan kókadozik. A bimbók viszont tovább élnek. Nyugodj békében, drága Halldóra, vigyázunk a bimbókra.”

    Temetését sok százan követték online innen.

    https://galaktikabolt.hu/termek/ablak/

  • A komikus krimitől az abszurd disztópiáig – Jasper Fforde

    Április 9-én érkezik a brit Jasper Fforde disztópia regénye, a Monokróm. A brit író ugyan itthon nem ismeretlen, ugyanis 2008-ban itthon is megjelent az irodalmi krimije, a Jane Eyre eset. De mi történt Fforde-dal első könyve óta? Részletes bemutatónkból megtudjátok.

    A brit író 1961. január 11-én született Londonban. Családja igazi hírességeket tudhat magáénak.  Apja, John Standish Fforde az Angol Nemzeti Bank főpénztárnoka volt, aláírása az 1966-1970 között nyomott fontokon látható. Nagyapja, Józef Retinger (Joseph Conrad barátja) lengyel bevándorló, az Európai Mozgalom tagja, segített az Európai Unió alapjainak letételében, dédnagyapja pedig E. D. Morel újságíró, szocialista politikus. Rajtuk kívül még érdemes megemlíteni Katie Fforde-ot, aki Fforde unokatestvérének felesége, aki romantikus regényeiről ismert.

    Az irodalmi vonalon maradva érdemes megemlíteni, hogy ez szinte elválaszthatatlan Fforde mindennapjaitól. Feleségével Walesben, Hay-on-Wye-ben él, és nem véletlenül; a mindössze 1500 fős városban legalább 30 könyvesbolt működik, és többet nem is kíváhatna egy könyvmoly, ez számára az igazi mennyország.

    Azonban Japer Fforde nem mindig foglalkozott az irodalommal, hiába a régóta tartó nagy szerelem. Írói karrierje előtt a filmiparban dolgozott. Számos filmhez működött közre, köztük A per, Az aranyszem, Hegylakó 2, Angyal, Zorró álarca, Sade márki játékai, A bevezetés szabályai.

     

    Íróként 2001-ben – 76 elutasítást követően – adta ki regényét, a Jane Eyre esetet. Az itthon is megjelent könyvvel kezdte el a Thursday Next sorozatát, ami már 7 kötetnél jár (magyarul csak 2 rész jelent meg). A történet egy bizarr világba vezet minket. Első ránézésére a 20. századi Angliára tűnik, de minél mélyebbre megyünk, annál abszurdabbá válik minden. Itt az időutazás teljesen megszokott, hétköznapi dolog, a kertekben kihalt állatfajok klónozott példányaival találkozhatunk, fekete kereskedelemben találnak új gazdára a hamisított versek, a különböző művészeti irányzatok képviselői pedig vérre menő utcai harcokba bocsátkoznak. Ebben a világban él Thursday Next, az irodalmi mesterdetektív, hogy felgöngyölje ennek a bizarr világnak különös irodalmi bűnügyeit. Az első könyvet követően a Thursday Next-sorozat népszerű regénysorozattá nőtte ki magát, a harmadik rész, The Well of Lost Plots (2004) megnyerte a humoros történeteknek járó Woodehouse-díjat.

    A krimi vonalat Fforde egy új sorozatban is folytatta. 2005 indította el a Nursery Crime-regénysorozatát a The Big Easy Over című kötettel. A világa hasonló a Thursday Nextben megismerthez, amit a The Well of Lost Plots-ban megjelenő Caversham Heights ihletett. A Nursery Crime-ben Jack Spratt és asszisztense, Mary Mary derítik fel kisviláguk bűneseteit. A regénysorozat jellegzetesen szarkasztikus hangvételű, a cselekmény pedig általában egy-egy találós kérdés vagy mondóka köré épül. Maguk a főszereplők is egy-egy angol versikéből léptek elő: Jack Spratt egy Jack Sprat című mondókára, Mary Mary pedig a „Mary, Mary, Quit Contrary” angol gyerekversre utal.

    2009-ben Fforde kilépett a detektívtörténetek világából, hogy a disztópiákban próbálja ki magát. Ez volt a Shades of Grey , azaz a Monokróm. A történet a mi világunk utáni Egyesült Királyságba visz minket, ahol az emberek csak egy-egy színt képesek érzékelni. A társadalmi hierarchia alapját is ez adja: az vagy, amit látsz. A csúcson a Bíborok állnak, őket követik a Sárgák, a Zöldek és a Kékek, majd a Narancssárgák és a Vörösök, a ranglétra alján pedig a Szürkék állnak. A Homo Coloribusok összetett, intrikákkal és finom hatalmi játszámkkal átszőtt világát Eddie Russett Vörös fiatalember szemén keresztül ismerjük meg. A regény elején a fiú épp Kelet-Kárminba tart, hogy ott némi méltóságot tanuljon; egy kellemetlen végkimenetelű tréfa miatt büntetőmunkára – pontosabban  -, székszámlálásra ítélték. Apjával, a falu jövőbeli gyógyítójával útra kelnek teljesíteni az elvárt feladatokat, azonban az út, majd a kelet-kármini tartozkodás során nem várt rejtélyekkel találják magukat szembe: egy épp halálán lévő Bíborról kiderül, hogy igazából Szürke, egy lány megmagyarázhatatlan módon utazik egyik helyről a másikra, és különös halálesetek árnyékolják be a falu vezetőségét. Emellett a helyiek intrikái és nehezítik az újonnan érkezik életét. Eddie a maga naiv módján, de kezébe veszi az irányítást, és kideríti a körülötte zajló furcsaságok okát.

    Fforde 4 részesre tervezi a Monokróm regénysorozatát, de eddig egy részt adott ki. Legutóbb egy előzményrészt, a 7 Things to Do Before You Die in Talgarth ígérte 2017-re, de a jelenlegi hírek szerint ez 2019-ben fog megjelenni. A további két rész Painting by Numbers és The Gordini Protocols munkacímen ismertek.

    2010-ben egy a többi munkájától teljesen független trilógiába kezdett bele: ez volt a The Last Dragonflyer fantasyje. A történet egy olyan világban játszódik, ahol a mágia egy teljesen létező dolog, viszont egyre gyengébb lesz, helyét pedig a modern technológia veszi át. Itt ismerjük meg a tizenötéves Jennifer Strange-t, aki az utolsó sárkányt keresi. A könyet még három rész követi (The Song of the Quarkbeast, The Eye of Zoltar), továbbá már sorozat is készült belőle 2016-ban, amit a Sky One sugárzott.

    Jasper Fforde idén sem hagy minket olvasnivaló nélkül. Legújabb regénye az Early Riser a tervek szerint augusztus 2-án jelenik meg angolul. Ezúttal a sci-fi és a fantasy elemeit vegyíti egy fforde-i univerzumban: képzelj el egy olyan világot, ahol minden embernek hibernálódnia kell egy elképzelhetetlenül hideg tél során. Az emberek teste közel áll a halálosnak számító fagyponthoz, így lépve be a leírhatatlanul álomtalan és alacsony metabolikus állapotba. És minden alvó mellett ott van egy marsall, aki a védtelen alvókat figyeli. A könyv főhőse, John Fugue is egy ilyen marsall. Maradéktalanul teljesíti feladatát, amíg a 12-es szektorban különös összeesküvésről nem hall: az alvókat egy veszélyes álommal fertőzték meg. Hogy kiderítse az igazságot, Fugue is aláveti magát a hibernációnak.

    Részlet a Last Dragonslayer sorozatból

    Az író regény mellett néhány novellát is publikált az elmúlt évek során. Ezek közül kiemelendő a 2007-es „The Locked Room Mystery mystery”, amit a Guardinben lehet elolvasni, és 2009-es „We Are Alike”, ami a Bis Issue című hajléktalan magazinban jelent meg.

    Fforde életművét átekintve láthatjuk, rengeteg műfajból és hagyományból táplálkozik, ezeknek a kreatív vagy abszurd vegyítéséből alkot eredeti hangvételű történetei. Saját bevallása szerint legnagyobb inspirációja Lewis Carroll klasszikusa, az Alice Csodaországban és Antoine de Saint-Exupéry Kis hercege, továbbá kedvencei közt említi Kurt Vonnegutot (tőle Az ötös számú vágóhidat szereti leginkább) és P. G. Woodehouse-t. Kritikusai szerint könyveiben megtalálható Jorge Luis Borge, George Orwell és Philip K. Dick hatása is.

    Az írás mellett Fforde fontosnak tartja a rajongókkal ápolt közvetlen kapcsolatot is. Ehhez használja a Twittert (bátran lehet kérdezni tőle!), dinamikus honlapját, ahol rengeteg plusz infót kapunk regényeihez, és végül pedig az évente megrendezett Fforde Ffiestát, ahol egy adott irodalmi téma és Fforde könyvei köré szervez programokat olvasói számára.

    Jasper Fforde regényét, a Monokrómot most 20% kedvezménnyel rendelheted elő webshopunkból!

  • Aki realista szemmel néz a jövőbe – Dave Hutchinson

    Új év, új írók. És persze új könyvek.

    Januárban – ahogy azt már bejelentettük egy korábbi cikkünkben – két könyvet adunk ki: Daniel Godfrey Új Pompeji-jét és Dave Hutchinson Embercsempészek című regényét. Az új hónapban ezen két íróval foglalkozunk és az ő munkásságukat járjuk körül a kisprózától kezdve a nagyszabású regényekig. Első cikkünk Dave Hutchinsont és 2009-es kisregényét, az Időtágulást mutatja be.

    Az íróról
    Dave Hutchinson 1960-ban született az angliai Sheffieldben. Egyetemi tanulmányait a notthinghami egyetem amerikanisztika szakán folytatta, de közben már írt és publikált. Első írása, a Thumbprints 1978-ban jelent meg, ezt különböző gyűjteményes kötetek követték (Fool’s Gold, Torn Air és a  The Paradise Equation) egészen 1981-ig, amikor egy időre visszavonult az írástól és újságíróként kezdett dolgozni. Huszonöt éves pályafutása alatt főleg Dundee-ben dolgozott a helyi Weekly Newsnál és a Dundee Couriernél.

    Dave Hutchinson

    Tíz éves kihagyás után 1997-ben visszatért az íráshoz és a fantasztikumhoz. Ebben az évben publikálta az Interzone márciusi számában „The Trauma Jockey” című elbeszélését. Ezt követte 2000-ben a Galaktika 333 XL-ben is olvasható „Tir-na-nOg”. Később ebből az időszakából származó írásait az As the Crow Fliesba (2004) gyűjtötte össze. A novellákat hamarosan egy regény is követte: 2001-ben megjelent Hutchinson első hosszú prózai műve, a The Villages. A történet középpontjában a fiatal Tim Ramsey áll, aki szeretne valami nagyot alkotni. Erre lehetősége is adódik, még ha nem is úgy, ahogyan azt elképzelte: nevetségesen alacsony fizetésért, de részt vehet a Lonesome Charley Productions készülődő, London bombázásáról szóló dokumentumfilmjének munkálataiban. Azonban a projekt kezdete előtt eltűnik a cég vezetője és titkárja. Tim egyedül marad az értetlenkedő szponzorok, behajtók és rendőrők hadával szemben. A fiú végül útra kel, hogy pontot tegyen az ügy végére, és megkeresi eltűnt főnökét.

    A regénnyel különösebb sikereket nem ért el Hutchinson, de a benne taglalt időhasadásos elmélet figyelemre méltó és gondolatébredsztő. A szakmai figyelmet a 2009-es Időtágulás hard SF kisregényével érte el. Egy kolonizált bolygó alapítóiról szóló írása 2010-ben kisregény kategóriában jelölést kapott a British SF Associationtől. A következő siker se váratott magára sokáig: Hutchinson 2014-ben megírta Európa alkonya sorozatának első részét, az Embercsempészeket, amiben a mikro államokra töredezett Európa mentén szövi izgalmas történetét. 2015-ben több díjon is jelölést kapott a Legjobb regény kategóriában: Arthur C. Clarke-díj és a British SF Association-díj jelöltlistájára is felkerült. A következő rész, a Europe at Midnight (2015), ami már egy Jim nevű férfi szemszögéből mesél a szétesett Európáról felkerült a The Kitschies geek blog 2015-ös jelöltlistájára, a British SF Association-díjat pedig ismét megnyerte. A harmadik, Europe in Winter pedig 2016-ban jött ki, ami az első részből megismert Rudi életét meséli tovább.

    Dave Hutchinson a tavalyi évben sem pihent, egy újabb kisregénnyel, az Acadie-val örvendeztette meg olvasóit. A történet szerint egy csapat ember elhagyja a Földet, hogy megtalálják számukra az igazi utópiát, ahol szabadon foglalkozhatnak testükkel és kiteljesíthetik genetikai potenciáljukat. A kísérletek sikerrel járnak, azonban ezt a Földről nem nézik jó szemmel. Az Arcadie pozitív kritikákat kapott a kritikusoktól és írótársaktól, köztük George R. R. Martintól és Roger Zelaznytól.

    Időtágulás:
    Az Időtágulás először 2009-ben jelent meg a NewPress Con-nál, magyarul pedig a Galaktika 333 XL számában olvashatjátok. Az elbeszélés főhőse Neil Hanson, aki azon négy kolonizáló egyike, akik elsőként jutottak el egy Föld-szerű bolygóra, majd élhetővé tették azt. Az évek során hősökké váló emberekből már csak ketten – Neil és Raul – élnek, de ők is egymástól messze és némi haragban. Azonban Raul mégis ráveszi régi barátját, hogy visszatérjen közös bolygójukra, a Reith-ra: olyan baj közeledik, ami veszélyezteti az új otthon nyugalmát.

    Hutchinson kisregényét Eric Brown a bevezetőben core genre stuff-nak, azaz – mondhatjuk így – ízig-vérig zsánerműnek nevezi, ami minden zsánerolvasó igényeit kielégítheti. Ha a science fiction szóösszetétel két tagját – science (tudomány) és fiction (fikció)  – vesszük, Brown állítása teljesen megállja a helyét. A science részt a Push-technológia bemutatása szolgálja, amivel Hutchinson a csillagközi utazás jelenlegi problémáit oldja meg fikciós síkon. Az új technikával az emberiség képessé vált a fénysebességnél gyorsabb utazásra, ezzel a Föld-típusú bolygók elérhető távolságba kerültek – persze, ha az utazni vágyó rendelkezik elegendő anyagi forrással ehhez. Azonban egy hátránya van a technológiának: az utazás során időtágulás következik be. Így például ha egy utazás 3 hónapig tart, egy ember életében 70 év is eltelhet. Ennek ellenére is a Push-technológia virágzik, és aki teheti, hasznot húz belőle.

    A fiction, azaz történeti rész is újdonságként hat a pozitív hősökkel és űrkalandokkal megtűzdelt művek mellett. A Reith alapítói, Raul, Neil, JJ és Laura nem hősök, hanem egyszerű hétköznapi emberek, akiket nem hajt más, mint az unalom. Elárvult, de mesés gazdagságban élő fiatalok ők, akik valamit kezdeni akartak magukkal. A vezéralaknak tűnő JJ hatására (ő találta ki, hogy vegyenek egy Push-hajtóműves űrhajót és utazzanak el vele) valósították meg elképzelésüket, amiből ismét győztesként jöttek ki: sikeresen kijátszották a kolonizációra vonatkozó földi törvényeket és meggazdagodtak, majd kiskirályként éltek az új bolygón. Reith történelmében nemzeti hősökké, bizonyos kultúrákban pedig istenné váló emberek nem mások, mint jövőbéli aranyásók, unatkozó kincskeresők – legalábbis Neil elmondása szerint. Fontos, hogy az ő szemszögéből ismerjük meg a Reith meghódításának történetét, ugyanis a Reith-en élő sziklalakók, Raul és az ő utódainak jelenléte és fontos szerepük ellenére is az Időtágulás leginkább Neil Hansonról szól. A Reith igaz történelmét is egyfajta gondolatfolyamként leírt visszaemlékezésekből ismerjük meg, miközben a jelen idejű történésekben fokozatosan látjuk, Neil hogyan néz szembe múltbéli démonaival. Ezzel az írói technikával Hutchinson egyszerre mesél az űrkolonizációban rejlő lehetőségekről (pl. kifizetődő beruházás) és egy ilyen eseménynek a személyi szinten látható következményeiről. Ezzel ad egy realista élt is kisregényének, ami egy fantasztikus jövőt tár elénk (valóra válnak jelenkori ambíciós terveink, elképzeléseink), de közben nem feledkezik meg az új, felmerülő problémákról sem. Ráadásként pedig kapunk egy csavaros kalandot is.

    Az Időtágulásban jól látszik, mit várhatunk Dave Hutchinson műveitől: szinte mérnöki pontossággal kidolgozott tudományos hátteret és történetet és megfelelő mélységgel rendelkező karaktereket. Nem túl pozitív, de nem is túl negatív az általa bemutatott jövőkép, inkább realista: bízik a technológia fejlődésében, de nem vak, látja az azzal járó hátrányokat, és azt is, a személyes életünket miként fogják ezek érinteni.

  • 100 éve született Arthur C. Clarke

    1917. december 16-án született Arthur C. Clarke angol író és mérnök. Születésének 100. évfordulóján hét pontban járjuk körül életének és munkásságának fontosabb állomásait.

    A vezeték nélküli kommunikáció

    Clarke számos szerkezetet, ötletet és konkrét találmányokat jósolt meg regényeiben és novelláiban. Többek között az ő nevéhez köthető a geostacionárius pálya alkalmazása a telekommunikációban. Clarke szerint az Egyenlítő fölött, harminchatezer kilóméteres magasságban pályára állított három, a Földdel szinkronban keringő műholddal megoldható lenne a vezeték nélküli kommunikáció a bolygón. Az ötletet először 1945-ben vetette fel egy, a Wireless World szerkesztőjének írt levelében. Később az Extra-Terrestrial Relays – Can Rocket Stations Give Worldwide Radio Coverage? című esszéjében is publikálta a magazin hasábjain. Huszonöt évvel később a Clarke által leírtak megvalósultak, hisz azóta műholdakkal biztosítják a tengerhajózás és a légi közlekedés navigációját, telefonok, internet és tv-műsorsugárzást globális szinten. Clarke tiszteletére a geostacionárius pályát Clarke Orbitnak vagy Clarke övnek is nevezik.

    Az űrlift propagálása

    Clarke kedvenc elfoglaltságai közé tartozott a búvárkodás is. Ezen hobbijához köthető a több művében is megjelenő űrlift, ugyanis 1956-tól otthonává váló Ceylon (mai nevén Srí Lanka) is megihlette. Az űrlift ötlet nem feltétlen Clarke-hoz köthető (pontosan a 19. századba, Konsztantyin Ciolkovszkijhoz vezethetőek vissza az űrlift kezdetei), de mégis ő indított el valamit az elképzelés megvalósításához. 1979-ben Az éden szökőkútjai regényén keresztül a szélesebb közönség is megismerkedhetett az űrliftekkel. A könyvben mérnökök egy csoportja egy, a bolygó körül keringő űrállomást szeretne összekötni a Földdel. A mutatványhoz egy 36 000 km hosszú oszlopra lesz szükség, amin majd némi elektromos energia segítségével gond nélkül közlekedhetnek. A számítások szerint az oszlop felállítására a legjobb hely Srí Lankán található.

    Profiles of the Future, avagy a megjósolt jövőnk

    A geostacionárius pálya és az űrlift mellett Clarke még számos dolgot megjósolt a maga idejében. Kortársai ezeket esszésorozatában olvashatta, amit 1962-ben Profiles of the Future címen könyvként is megjelentettek. Itt 2100-ig bezárólag Clarke olyan dolgokról ír, minthogy 2005-ben „globális könyvtárral” fogunk rendelkezni, műholdakról fogják sugározni a tévécsatornákat világ szerte, hordozható rádió-adóvevőnk lesz, de itt jegyezte le első törvényét (pontosan a Hazards of Prophecy: The Failure of Imagination-ben), miszerint ha egy kitűnő, de idős tudós azt állítja valamiről, hogy lehetséges, akkor nagy valószínűséggel igaza van. Viszont ha valamiről azt mondja, nem lehetséges, akkor nagy valószínűséggel nincs igaza. Ezt másik kettő követte, melyek közül a harmadik a legtöbbször idézett törvény: Bármely kellőképpen fejlett technológia megkülönböztethetetlen a varázslattól.

    Felfedező a víz alatt

    1956-ban Clarke Srí Lankára költözött, hogy a már említett hobbijának, a búvárkodásnak szentelje idejét. A szigeten való tartózkodás nem csak egy kis egzotikumot és a merülés elsajátítását hozta Clarke számára. Odaköltözésének évében barátjával, Mike Wilsonnal felfedezte a Koneswaram templom tenger alatti romjait Trincomalee-n. További felfedezései közé tartoznak még a Chola bronzok is. Ezeket 1957-ben a The Reefs of Taprobane-ban írta meg. 1961-ben egy filmezés alkalmából Wilsonnal egy különös mélyedésre leltek, amiből ezüst érmék estek ki. Eltervezték, hogy a következő évben lemerülnek, hogy jobban szemügyre vegyék a helyet, azonban Clarke-nál súlyos betegséget diagnosztizáltak (egy gyermekkori betegség szövődményét, egy izomsorvadással járó idegrendszeri betegség), ezért nem vehetett részt a merülésben. Az állapota miatt azonban nem csökkent érdeklődése. Egy évvel később a partról és a felszínről származó zsákmányukat vizsgálta. Kiderült, a pénzérmék, egy ott talált roncs és további tárgyak a mogul uralkodók egyikéhez, Aurangzebhez tartoznak. A leletek egy új történetet is ihlettek, még pedig a  The Treasure of the Great Reef-t.

    Kultikus dokumentumfilmsorozat

    Valószínűleg itthon is sokan emlékeznek az Arthur C. Clarke’s Mysterious World-re, ahol Clarke paranormális eseteket vizsgált tudományos szemszögből. Az író érdeklődése a paranormális iránt nem a sorozattal kezdődött, már tudományos és írói karrierje elején is foglalkozott ilyenekkel, saját bevallása szerint A gyermekkor végét is az állítólagos paranormális jelenségek inspirálták. A sorozat 1980-ban indult egy 13 epizódos évaddal. Az intróban Arthur C. Clarke jelentkezett be Srí Lankáról, a narráció nagyobb részét Gordon Honeycombe végezte. Ezt követte 1985-ben a World of Strange Powers, 1994-ben pedig a Mysterious Universe. Az epizódokban megjelenő rejtélyek általában három kategóriába estek: a, ami egykor zavarbaejtő volt, nem érthető, de ma már magyarázható (pl. szivárvány) b, ami még ma is nehezen vagy egyáltalán nem magyarázható, de a jövőben érthető lesz, és c, amit nem értünk és nem tudunk megmagyarázni. A dokumentumfilm kultikussá nőtte ki magát, még egy paródia is született hozzá: a BBC The Goodies című sorozat egyik epizódjában Clarke műsora véget ér, mert bebizonyosodik, hogy ő maga sem létezik. A műsorban megjelent rejtélyekből egy összegző könyvet is kiadtak Arthur C. Clarke titokzatos világa címen.

    A Nagy Hármak egyike

    Ha Arthur C. Clarke-ról beszélünk, nem hagyhatjuk ki a sorból fantasztikus írásait sem. Gyakran emlegetik a három nagy sci-fi író között, azaz Robert A. Heinlein és Isaac Asimov mellett. Már gyerekként rajongott a sci-fiért, ami azzal járt, hogy rajongói klubokat látogatott és különböző világokban játszódó történetekkel szórakoztatta diáktársait az iskolaújságban. Első írásai 1946-ban jelentek meg az Astounding Science Fictionben, köztük a Kibúvó. Ezután az első regényre se kellett sokat várni: az 50-es években jelent meg a Prelude to Space, A Mars titka és a Szigetek az égben. Az elsőben Clarke körül a kétlépcsős űrhajó ötletét mutatja be, amivel az emberiség végre eléri a Holdat, továbbá egy vitorlázó űrrepülőgépet is (a ma már létező űrvitorlához hasonló). A második könyv a Mars meghódítását írja le, a harmadikban pedig a már említett Clarke Orbitot használó közösséget. Szintén az 50-es években publikálta Clarke Az őrszem című elbeszélését, ami később a 2001. Űrodüsszeia alapjául szolgált, de emellett azért is fontos az írás életművében, mert ez az első olyan alkotása, ahol megjelenik a metafizika is. Konkrét példa erre például A gyermekkor végében megjelenő istenszerű, jót akaró idegenek, vagy az Isten kilencmilliárd neve, amiben tibeti szerzetesek akarják leírni Isten nevét egy szuperszámítógép segítségével. Mindkét művet Hugo-val díjazták.

    A 60-as években Clarke inkább az ismeretterjesztő művek felé fordult, azonban rövid időn belül, Stanley Kubrick rendezőnek köszönhetően figyelme ismét a sci-fire irányult. 1964-ben találta ki Kubrick a 2001. Űrodüsszeia ötletét, amivel Clarke-t kereste fel. Az író természetesen nem zárkózott el az ajánlattól, és elkezdték közösen írni a forgatókönyvet, de emellett Clarke a könyv változaton is dolgozott. A filmet 1968-ban mutatták be, a regény pedig nem sokkal ezután jelent meg. A 2001 után Clarke megírta életműve talán egyik legsikeresebb darabját, a Randevú a Rámával-t (1973). A regény nem csak bestseller lett, de a legrangosabb irodalmi díjakat is bezsebelte. Ezután két jelentősebb könyve jelent meg: 1975-ben a Birodalmi Föld (ebben a teljes egyenjogúságot hirdeti nemtől, származástól és orientációtól függetlenül, miközben a klónozás veszélyeire is felhívja a figyelmet) és a már korábban említett Az éden szökőkútjai (1979). A 80-as években visszatért az Űrodüsszeia világába, ugyanis az űrkutatás akkori vívmányai nagyon megihlették. Így az első regényt még három követte, amelyek 2010, 2061-ben és 3001-ben játszódnak.

    A későbbiekben betegsége miatt nehezebben tudta papírra vetni fantasztikus ötleteit, így más írókkal szövetkezve írta további műveit. Együtt dolgozott Michael P. Kube-McDowellel (Tűzszünet), Stephen Baxterrel (Régmúlt napok fénye, Elsőszülöttek), Frederick Pohllal (Végső bizonyítás) és Gentry Lee-vel (a Ráma folytatásai, Bölcső).

    És neve fennmarad örökké

    Arthur C. Clarke hatása tagadhatatlan, rajongói, csodálói és tisztelői pedig több százan, ezren is voltak. Az őt övező tisztelet egyik bizonyítéka II. Erzsébet királynőtől kapott lovagi címe és a róla elnevezett dolgok. A cikk zárásaként összegyűjtöttük a legérdekesebb dolgokat, amiket Clarke-ról neveztek el.

    • Díjat: Az Egyesült Királyság legrangosabb sci-fi díját. 1987-ben alapították – Clarke jóváhagyásával – olyan céllal, hogy segítse az akkor kezdő írókat. A díj győztese pénzjutalomban is részesül, ami 2001-ig 1000 font volt, azután mindig az aktuális év fontban. A zsűrizést és a díjátadót a szintén róla elnevezett alapítvány felügyeli és szervezi. Szintén az Egyesült Királyság űrkutatásért járó díj is az ő nevét viseli. Hogy az irodalmi díjtól meg lehessen különböztetni, a Sir Arthur C. Clarke néven fut.
    • Aszteroidát: egy 1981. március 2-án felfedezett aszteroida a 4923 Clarke nevet kapta. Az objektumot S. J. Bus fedezte fel a Siding Spring Observatoryból. Ugyanezen a napon fedezte fel az 5020 Asimovot is.
    • Dinoszauruszt: egy Inverloch-ban (Ausztrália) felfedezett Ceratopsia dinoszaurusz fajt neveztek el Serendipaceratops arthurcclarkei-nek Clarke után.
    • Kutatóintézet: Srí Lanka egyik legfontosabb kutató intézete az Arthur C. Clarke Institute for Modern technologies nevet viseli.
    • Autópályát: Szintén Srí Lankához köthető. A Colombóban tervezett külső körgyűrűt a hosszú ideig ott élt író és tudós tiszteletére nevezik el.
    • Gamma kitörést: a GRB 080319B az eddig legerősebb gamma kitörés, ami 2008. március 19-én fénylett fel a Bootes csillagkép területén. Ez eddig a legerősebb gamma kitörés, amit ember mért. És mivel nem sokkal Clarke halála előtt mérték, ezért Clarke eseményként is szokták emlegetni.

    Ha ma vásároltok egy Clarke-könyvet a Galaktikánál, akkor a másodikat ingyen adjuk!

  • Megjelent a Tisztogatás!

    Végre megjelent az Amerika lángokban sorozat első része, a Tisztogatás!

    D. J. Molles elsimert amerikai író, aki már a második írásával díjat nyert. Könyveit először szerzői kiadásban jelentette meg, és hobbiként gondolt rájuk – míg egymás után föl nem kerültek a New York Times sikerlistájára. Ez a pörgős akcióthriller nagyon is hihető látomás Amerika közeljövőjéről, és egyben egy izgalmas sorozat első kötete.

    20% kedvezménnyel megrendelhető a Galaktika webshopban.

    tiszt

    Észak-Karolinában, a 89-es agrárkörzetben minden a termelésről szól, és a rendről. A vasszigorral kormányzott vidéken a Tengely hármas koalíciója az úr, az amerikai katonákkal karöltve orosz és kínai „békefenntartók” járőröznek mindenfelé. Ellenállókat keresnek, akiket azután távoli börtönökbe hurcolnak – börtönökbe, ahonnan nincs visszatérés.

    Walter is így vesztette el a bátyját, ezért megfogadta, ő sosem fog kilógni a sorból. Lesunyja a fejét, végzi a dolgát és tartja a száját. Ekképpen nincs mitől tartania. Egészen addig, amíg jó pénzért el nem fogad egy ártalmatlannak tűnő megbízást az ellenállóktól.

    Mire észbe kap, a feleségét elhurcolták a katonák, ő pedig egy kis csapat fegyveressel menekül egyik búvóhelyről a másikra, nyomában a Tengely jóformán legyőzhetetlen elitharcosaival. Rövid úton két dologra kell rádöbbennie: az első, hogy senkiben sem bízhat meg, mert még saját társai is árulóivá válhatnak; és a második, hogy normális életét legközelebb csak akkor kaphatja vissza, ha sikerül megdönteni a jelenlegi elnyomó hatalmat.

  • Vérben és háborúban születik újra az emberiség – D. J. Molles művei

    Lassan, de biztosan közeledünk az év vége felé. Bejelentettük utolsó könyveinket 2017-re. Az elkövetkezendő időszakban alaposan körbejárjuk a szerzőket, korábbi és nálunk megjelent műveiket. A sort D. J. Mollesszal, a Tisztogatás szerzőjével kezdjük.

    Molles – barátoknak Dan – amerikai író, aki a mostanában felfutó indie írók táborát erősíti. Indie szerzőknek, azaz independentnek (független) azokat nevezik kint, akik nem függnek nagy kiadóktól, hanem saját belátásuk szerint írnak, és ha kell, műveiket magán úton adják ki.

    DJ_MollesMolles mindig is szeretett olvasni, és ehhez is köti az íróvá válását: szerette volna látni a sok történet közt a sajátjait is. Nagy hatással voltak rá Dean Koontz regényei, főleg pörgős cselekményük és őrült szereplőik miatt,  de kiemeli Stephen Kinget is komolyabb, sötétebb hangja miatt. Magát gyors írónak tartja, viszonylag hamar megírja történeteit. Rossz hatással a korlátok vannak rá, emiatt is részesíti előnyben a független írói státuszt: nem kell kiadóknak, szerkesztőknek megfelelnie, úgy írhat, ahogy szeretne. Ilyen indíttatásból kezdte el a Remaininget is: csak írni valamit különösebb kezdeti koncepció nélkül, annyi célkitűzéssel, hogy valami erőszakos és rémisztő kerekedjen ki a történetből. Habár Molles nem szereti, ha megmondják neki, mit hogyan csináljon, azért figyel az olvasók visszajelzéseire és véleményére. Ha megjelenik egy könyve, vár egy hónapot, majd a Goodreadsen és más olyan oldalakon, ahol az emberek írnak olvasmányélményeikről, elolvassa az értékeléseket. Egyaránt hasznosnak tartja a pozitív és negatív kritikákat is, szerinte íróként ezekből tanulhat a legtöbbet. Azonban egy új mű készülése közben nem szívesen olvas értékeléseket, mert úgy érezi, befolyásolnák a vélemények és már csak egy bizonyos csoportnak írna, nem pedig a szélesebb közönségnek.

    Szereti a horrort, azon belül is a zombikat, a posztapoklaiptikus és háborús történeteket – ezek keveréke egyaránt fellelhető a Remainingben és a Tisztogatásban. Sokszor kérdezik a háborús vonal kapcsán Mollestól, szolgált-e a seregben, de a válasza nem. A téma felé ismerősei fordították a figyelmét, ugyanis munkájából fakadóan (2015-ig rendőrként szolgált) olyan emberek közt forog főleg, akik vetáránok. Sok inspirációt tőlük kap, főleg testvérétől, aki szintén veterán.

    The-Remaining-Book-Five1

    Molles legelső regénye, a Remaining, amit 2012-ben magán úton adott ki. A zombi apokalipszist bemutató könyv akkora siker lett, hogy 2014-ben az Orbit, Amerika egyik legismertebb kiadója felkarolta és kiadta, ezzel szélesebb közönséghez eljuttatva a könyvet. Azóta az első részt másik hat követte. A történet szerint egy vírus következtében az emberiség 90%-ka vérszomjas predátorrá vált, a szerencsés 10% bunkerekbe és óvóhelyekre visszahúzódva várja, hátha jobbra fordulnak a dolgok. Köztük él Lee Harden is, az Egyesült Államok seregének katonája, aki az utolsó parancsra vár. Azonban a dolgok úgy alakulnak, idő előtt el kell hagynia a biztonságos övezetet.

     Az író második regénysorozata, a hamarosan megjelenő Tisztogatás kicsit maga mögött hagyja a háborús övezetet, azonban a hasonló hangulat itt is megtalálható. A történet főhőse a huszonhét éves Walter Baucom, aki az USA 89-es Agrárkörzetében éli mindennapjait. Az általa ismert Amerikát az amerikai-orosz-kínai hármas koalíció, a Tengely uralja. Walter igyekszik észrevétlen maradni a rendszerben, nehogy őt is úgy vigyék el, mint a bátyját. Óvatossága ellenére is rossz időben kerül rossz helyre, amikor egy kínai vezetőt elrabolnak. Walter nem tudja, ki is lehetne a szövetsége, hisz minden oldalról ellenségek veszik körül. Molles fordulatos és akciódús történetet ad olvasói kezébe, amit a kint júniusban megjelent Renegadesben teljesít ki.

  • Ismerjétek meg Christopher Priestet!

    Christopher Priest neve itthon sem ismeretlen. Christopher Nolan 2006-ban filmet rendezett az író egyik könyvéből, A tökéletes trükkből, ezen kívül pedig két novellán keresztül is találkozhattak a hazai olvasók a szerző nevével: a régi Galaktika oldalain az „Egy végtelen nyár” című írásával (pontosan a Galaktika 156-ban), 1997-ben pedig a Ficsor Zoltán által szerkesztett X- Magazinban; ott az „Egy meztelenségre ítélt nő” novellával. Priest azonban sokkal nagyobb figyelmet érdemel, neve megkerülhetetlenné vált a brit SF közösségben. Íme 5 érdekesség életéből és munkásságából.

    CP
    Christopher Priest

    Egzotikus szigetek és alternatív világok:

    Priest 14 regényből, 4 novelláskötetből és egyéb írásokból (esszé, kritika, életrajzi munkák) álló életművében felfedezhetőek bizonyos visszatérő elemek. Egyik leggyakoribb priest-i elem például az egzotikus szigetek. Egyik korai regényében, az Affirmationben is egy ismeretlen egzotikus szigetcsoportra helyezi traumatizált főhősét, Peter Sinclairt. Az elzárt szigetek új könyveiben is, mint a The Islandersben (2012) vagy a The Adjacentben (2013) is megjelenik.

    Egy másik visszatérő, és talán sokkal markánsabb priest-i elem az alternatív valóságok. Priest legtöbb műve az általunk valóságosnak hitt világ és annak alternatív változata közötti különbséget vizsgálja, azt, miként tudunk különbséget tenni ezek között. Regényeiben számos kreatív felvázolását láthatjuk a témának. A hamarosan érkező Kifordított világban például a szereplők folyamatos bizonytalanságban vannak tartva, a körülöttük lévő világ működésére csupán saját tapasztalataikra hagyatkozva érthetik meg, azonban a folyamatosan változó környezet sem nyújt biztos pontot. Egy másik regényében, A Dream of Wessexben pedig a brit kormány tudósai által fejlesztett hipnózisgépen keresztül egy valóságos, de szovjet mintákra épülő jövőbeli Britannia illúzióját ültetik el a gépre csatolt résztvevőkben.

    inverted-world-sf-masterworks
    A Kifordított világ még az SF Masterworksbe is bekerült

    Doctor Who-tól Christopher Nolanig:

    Priest nem csak az SF irodalomban alkotott, hanem a filmek világába is belekóstolt. Első filmekhez köthető műve egy úgy nevezett „tie-in” regény volt, amely David Cronenberg eXistenZ-hez kapcsolódott. Komolyabb filmes munkát a Doctor Who-ban kapott: arra kérték, hogy írjon 2 epizódot a kultikus brit sorozat 18. és 19. évadához. Az első, a „Sealed Orders” Douglas Adams megbízása alapján készült; egy a Gallifreyen (az Időlordok bolygója) játszódó thriller. Később ezt dobták „forgatókönyvbeli problémákra” hivatkozva, és helyette a „Warriors’ Gate” készül el. Priest második DW-forgatókönyve a „The Enemy Within” címet viselte, amit sajnos az előzőhöz hasonló okokból ismét mellőzték. Konkrétan arra kérték a szerzőt, hogy írja bele az epizódba Adric halálát. Priest mindezt sértőnek érezte és elhagyta a projektet. Távozása után a produkciós iroda úgy döntött, a továbbiakban nem kérnek fel hivatásos írókat – ez egészen 2011-ig tartott, amikor Neil Gaiman írhatta meg a „The Doctor’s Wife” című epizódot.

    prestige_movie

    Legközelebb 2006-ban került Priest közel a filmekhez: Christopher Nolan elkészítette A tökéletes trükköt, ami a szerző azonos című regényéből készült. A történet két rivális mágus történetét meséli el a 19. századi Londonban. Bizonyos pontokban a könyv és a film eltér egymástól, viszont Nolan igyekezett megőrizni Priest könyvének önálló jellegét. Például nem engedte, hogy a regény kapjon filmes borítót.

    A legnagyobb inspiráció, Brian Aldiss:

    Priest írói karrierje sok ponton kapcsolódik a nemrég elhunyt Brian Aldisshoz. Aldiss Non-Stopjának hatására döntötte el, hogy SF író lesz. 1962-ben, amikor könyvelő gyakornokként dolgozott London belvárosában felmerült benne, hogy belépne a BSFA-ba (British Science Fiction Association). Egy magazinban belefutott egy Aldiss által írt nyílt levélbe (az Evening News egy sci-fit bíráló kritikusának írt), ahol szerepelt az író címe is, és így félve ugyan, de Priest tollat ragadott és a BSFA-ról érdeklődött. Az ekkor mindössze tizennyolc éves fiúnak szinte felfoghatatlan öröm volt, amikor példaképe válaszolt neki: szívesen látja a társaságban, jöjjön el az SF rendezvényekre és találkozzanak. A bátorítás ellenére Priest túl félénk volt a személyes találkozóhoz, így végül csak 1965-ben látta élőben is Aldisst. A későbbiekben szoros barátság alakult ki köztük: együtt ünnepelték Priest első regényét (Indoctrinaire) a példakép birtokán, Oxfordshire-ban és figyelemmel kísérték egymás karrierjét. Augusztus 21-én, a szerző halálát követően Christopher Priest írt megemlékezést Aldissról a The Guardian-en.

    aldiss_priest
    Aldiss és Priest 1970-ben

    Minden fontos díjra jelölték:

    Priest hamar kivívta a szakma elismerését. Regényeiért eddig négy alkalommal nyerte el a BSFA-díjat: először 1974-ben a Kifordított világért, majd 1998-ban a The Extremes-ért, 2002-ben a The Separationért (ezzel Arthur C. Clarke-díjat is nyert), 2011-ben pedig a The Islanders regényéért. Azonban az Egyesült Királyságon kívüli SF díjakkal is kitüntették. 1996-ban World Fantasyt és James Tait Black-emlékdíjat vehetett át A tökéletes trükkért. Ez azért is fontos, mert abban az évben egy zsánerregény egyszerre kapott elismerést a zsánerközösségtől és a szépirodalmi közegtől is. Ezen kívül többször jelölték Hugo-díjra is.

    Novellái szintén felkeltették az SF jelentős alakjainak érdeklődését. 1979-ben a legjobb novella kategóriában nyert BSFA-t a „Palely Loitering”-al, többször pedig Hugo-ra jelölték novella és kisregény kategóriában. Még érdemes megemlíteni Priest tanulmányait és esszéit is, amelyek szintén elismerésben részesültek. A The Book on the Edge of Forever című művét jelölték Hugo-ra, amiben Priest a The Last Dangerous Visions című legendás, el nem készült antológia körüli történéseket taglalja, és kíméletlen kritikáját fogalmazza meg. A Harlan Ellison által szerkesztett antológiasorozat (Dangerous Visions, Again, Dangerous Visions) soron következő része eredetileg 1973-ban jelent volna meg, azonban Ellison más feladatai miatt nem tudta teljesen a projektnek szentelni magát, így nem került nyomdaközelbe a válogatás. A szerkesztőt sok kritika érte, leginkább a szerzők részéről (legalább 150 publikálatlan történet ragadhatott be, köztük Priest „An Infinite Summer”-je, amit aztán egy gyűjteményes kötetben adott ki), mégis a mai napig nem jelent meg a kötet. Ellison 2007-es nyilatkozata szerint még mindig szeretné, ha a The Last Dangerous Visons egyszer napvilágot látna.

    affirmation_01

    A Priest ihletette kiállítás:

    Nem csak Priestet inspirálta a művészvilág több neves alakja (pl. H. G. Wells, Jack London, Brian Aldiss), hanem ő is másokat. Egyik legemlékezetesebb hatása egy képzőművészeti kiállításon volt tetten érhető. 2007-ben a Chelsea Collage of Art and Design szervezésében nyílt kiállítás, ahol az érdeklődők az Affimation (1981) című regény ihlette műveket tekinthették meg. A rendezvény az egyéni történelem és emlékezet témájának bemutatását célozta meg egy sokkal antagonistább és kritikusabb értelmezés lencséjén keresztül, továbbá célja volt kiemelni a kortárs művészet pozitív gyakorlatát más hagyományos, melankolikusabb dokumentálási módoknál.  A regény főhősének útját követve (Sinclair traumáit feldolgozva önéletrajzának írásába kezd, azonban a munka előrehaladtával rá kell döbbennie, egy teljes más ember életét vetette papírra) a projektben résztvevő művészeknek is újra kellett gondolniuk vagy építeniük saját identitásukat, múltjukat, hogy ezzel egy addig ismeretlen, új világ táruljon fel előttük.

  • Stephen King ma lett 70 éves

    Stephen King neve szinte összefonódott horrorral. A ma 70 éves író első publikálása (1967) óta hatalmas életművet hozott létre olyan ma már klasszikusnak mondható művekkel, mint a Ragyogás, a Carrie vagy a nemrég új filmadaptációt kapott AZ. Azonban King nemcsak a horrorban alkotott maradandót, hanem a fantasyben és a sci-fiben is. Ha fantasy, mindannyiunknak A Setét torony ugrik be, sci-fi téren pedig a különböző érdekes ötleteket bemutató könyvei, mint a 11/22/63 vagy A búra alatt.

    „Honnan vannak ilyen ötletei?” – habár maga King utálja, ha felteszik neki ezt a kérdést, azonban érdemes néhány művénél megnézni, honnan jött az ihlet. Az író születésnapja alkalmából öt általunk kedvelt írásánál mentünk vissza a történetek az inspirációhoz.

    carrie

    Carrie (1974):
    Az író elsőként megjelent regénye, a Carrie több forrásból is táplálkozik. Az elsőször kisregényként indult történet főhőse egy kihívásból lett nő: King nő ismerősei azzal piszkálták, hogy nem tud női karaktert írni, azonban ő erre rá akart cáfolni. A főszerepre pedig ott volt egy helyi eset: egy tinédzserlányt az első menstruációja az iskolai zuhanyban érte, mire a lány osztálytársai betéttel dobálták meg. Az iskolai zaklatás (bullying) áldozatát továbbá felruházta a telekinézis képességével, hogy bosszút tudjon állni az őt ért sérelmekért.
    Maga a karakter megalkotásához King két egykori iskolatársát vette alapul. Egyikük egy olyan lány volt, akit édesanyja mindig ugyanabban a ruhában járatott – az iskolában ezért vált gúny tárgyává. Egy napon azonban a legújabb divat szerint öltözött fel és így ment iskolába. Ez azonban nem aratott osztatlan sikert, a lányt még jobban csúfolni kezdték, King szerint azért, mert nem hozta a „megszokott formáját”.

    it-2-bejelentes

    AZ (1986):
    King egyik legnagyobb hatású regényében, az AZ-ban megjelenő ikonikus démont, Pennywise-t sem pusztán a bohócoktól való félelem hívta életre. Érdekes módon a könyv ötletét egy híd adta. Az AZ története már a megjelenés előtt 10 évvel megfogalmazódott az íróban, azonban a Boulderben (Colorado) töltött időszak adta a legnagyobb inspirációt. Egyszer ebéd után King kocsija egy forgalmas utca közepén robbant le. Az autót egy szervízbe vontatták szerelni, és pár nappal később értesítették Kinget, hogy mehet a járgányért. Az üzlet 3 mérföldre (kb. 4,83 km) volt a King családtól, s gondolta, azt az utat gyalog is meg tudja tenni, nem hív csak ezért taxit. Út közben áthaladt egy hídon az új cowboy csizmájában. A kő és a csizmatalp kettőse furcsa hangot eredményezett. Ekkor eszébe jutott a Three Billy-Goats Gruff című norvég népmese, miszerint egy troll él a híd alatt. Ennek a sétának a hatására kezdett el King a saját “troll” történetén gondolkodni, ahol végül a híd Bangor (Maine) lett, a troll pedig Pennywise.

    the-dark-tower

    A Setét torony (1982-2012):

    King „hibrid” (több műfaj jegyeit is magán viseli) regényvsorozatánál, a The Dark Towernél gyakran felmerül a kérdés, hogy magyarul miért A Setét torony lett a címe. Ahogy erre a fordító, Bihari György is rámutat, ez Robert Browning versére vezethető vissza, hisz maga King is egy Browning versre utal a dark towerrel: Roland vitéz a setét toronyhoz ért (1855). Habár King számos inspirációt megad a könyv végén, köztük Tolkient és Sergio Leone-t, a főforrás mégis a vers. Először másodéves egyetemistaként olvasta, később ez az olvasásélmény vezette ahhoz a gondolathoz, hogy olyan „romantikus” művet írjon, ami hangulatában teljesen hasonlít a Roland vitézre. Azonban az atmoszféra megteremtésénél sokkal nagyobb szerepet játszik a vers Kingnél. Egy a Castle Rock News számára adott interjúban a következőt nyilatkozta:

    Browning sosem mondja ki, mi is az a torony, de egy a Roland vitézzel kapcsolatos régebbi hagyományon alapszik, ami már az ókorban elveszett. Senki sem tudja, hogy ki írhatta, és senki sem tudja, mi is a Setét torony. Így hát elkezdtem rajta merengeni: Mi is ez a torony? Mit jelent? És elhatároztam, hogy mindenki szívében van egy setét torony, amit meg akar találni.

    stephen-king-cell

     A mobil (2006):
    Az új King regények közül az egyik legviccesebb ihletése A mobilnak van. Az író épp egy New York-i útja során egy kisebb sétálás alkalmával pillantott meg egy öltönyös embert, aki épp magához beszélt. Mivel őrültnek hitte a férfit, King nagyon óvatosan viselkedett a közelében, kerülgette, amíg rá nem jött, hogy az illető csak headseten keresztül folytat telefonbeszélgetést. Mindenesetre érdekes élménynek találta, hogy kissé nyugtalanul érezte magát a férfi közelében, miközben az csak a technika egyik vívmányát használta. A két érzés közelsége nagyon megfogta az írót és megindította a fantáziáját. A mobil megírását az is motiválta, hogy a 2000-es évekbe felgyorsult a mobiltelefonok fejlődése és ez számos új kérdést vetett fel társadalmunkban.

    good-marriage-trailer

    Egy jó házasság (2010):
    A Minden sötét, csillag sehol novelláskötetben olvasható „Egy jó házasság”-ból ismert Bob Andersont a hírhedt BTK (bind, torture és kill, azaz megkötöz, megkínoz és megöl) gyilkos, Dennis Rader ihlette. King Rader esetével egy cikkben találkozott. A férfi tizenhat év alatt tíz ember életét vette el, köztük főleg nőkét, de áldozatai közt két gyermek is volt. Sok esetnél a megöltek maradványait postán keresztül jutatta el a rendőrségnek. King számára azonban nem a szörnyű kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok keltették fel a figyelmét, hanem Rader felesége, Paula. A nő 34 éven keresztül élt együtt – King szavaival élve – ezzel a szörnyeteggel Wichitában. Állítása szerint Paula nem tudott a férje tevékenységéről, viszont Rader letartóztatása után biztosították számára az azonnali válás jogát, mivel a házasságában mentális és fizikai veszélynek volt kitéve. Az író hitt a feleségnek, és az eset kapcsán elképzelte, mit érezhet egy nő, amikor kiderül, hogy az általa szeretett férj milyen véres hobbit űz. King ekkor döntötte el, hogy papírra veti a novellát.

  • Gőzhenger zúzta szét Terry Pratchett kiadatlan műveit

    Augusztus végén járta be az internetet a hír, hogy Terry Pratchett befejezetlen műveit tartalmazó merevlemezt egy Lord Jericho nevű gőzgép semmisítette meg. Az eset nem baleset vagy figyelmetlenség miatt történt, hanem az író kérésére. A 2015-ben elhunyt szerző végrendeletében hagyta meg, hogy semmisítsék meg az el nem készült írásait – derül ki asszisztense, Rob Wilkins tweetjéből, ahol azt írja, teljesíti kötelességét. A BBC szerint 10 regényt tartalmazott az adattároló berendezés.

    A merevlemez megsemmisítésére a Great Dorset Steam Fairben került sor, ahol a hat és fél tonnás Lord Jericho gőzhenger ment át a tárgyon, mielőtt a betontörő végleg végzett a maradványokkal. Azonban a merevlemez a vártnál sokkal jobban bírta a gőzhengert, így egy szebb sorsot kapott: bekerül a Salisbury Múzeum gyűjteményébe, mondta Richard Henry, a múzeum kurátora. A merevlemez darabjai szeptember 16-tól lesznek megtekinthetőek a Terry Pratchett: His World Exhibition kiállításon.

    A befejezetlen művek elpusztításának módja nagyon is pratchetti. Ha komolyabban belegondolunk a döntésébe pedig alkotói oldalról érthető a drasztikus megoldás. Pratchett korábban azt mondta, nem szeretné, ha más fejezné be a könyveit. Habár vannak példák arra a zsánerirodalomban, hogy az írói instrukciókat követve más képes befejezni egy epikus művet (igen, Robert Jordan Idő kerekére kell gondolni, ami Brandon Sandersonnak köszönhetően lett befejezett), de mégsem ugyanannak az írónak a művét kapjuk, akiét szeretnénk. Továbbá a végeredmény se feltétlen az lenne, amit a szerző eredetileg szeretett volna papírra vetni. Ha így szemléljük a dolgot példaértékű, hogy Pratchett családja és barátai tiszteletben tartották kívánságát és nem próbálták befejezni a műveit vagy „félkészen” kiadni.

    Viszont hadd szólaljon meg az önző olvasó is. Most már sosem tudjuk meg, hogy a kérdéses tíz regényben mit mesélt volna el Pratchett. Vajon Korongvilág történetek lehettek vagy valami máson dolgozott? Szegényebb lesz az életmű az említett írások nélkül? Ha pedig irodalmárok szemszögéből közelítünk a kérdéshez, akkor számos szövegtől estünk el, amivel más szemmel nézhetnénk az író műveit. Viszont olvasói oldalról meg kell említeni egy bizonytalanságot is: egyáltalán érdemes-e bármit félkész állapotban olvasnunk? Egy ilyen eset nem rombolná le az író iránt érzett rajongásunkat?

    Mit gondoltok az esetről?