A közelmúlt szomorú hírei, évfordulói kapcsán helyesnek érzem, hogy összefoglalót készítsek az 1960-as évek első űrhajósairól, hiszen ezek a hősök vállalták elsőként magukra azt a kockázatot, amit az emberes űrutazások jelentettek egy tapasztalatokkal nem rendelkező korban, és ezzel bebizonyították, hogy a szükséges óvintézkedések megtételével képes az ember életben maradni a Földön túl is. A „kísérleti nyúl” szerepe nehéz teher volt a hidegháború legkomorabb éveiben mindkét nagyhatalom polgárai számára, ezért ebben az írásban most számot adok azokról az emberekről, akiknek nevét nem felejti el az űrtörténelem, és akik közül néhányan még ma is köztünk élnek.
Az emberes űrrepülések története gyakran kerül párhuzamba az amerikai-szovjet szembenállás történetével. Ám ezek az utazások nem csupán politikai erőfitogtatások, hanem ugyanolyan fontosságú, a tudomány érdekében megtett lépések is voltak egyben. Viszonylag azonos időben került sor mindkét tábornál arra, hogy az embert szállító űrhajót és az azt feljuttatni képes rakétát kifejlesszék, legyártsák, és személyzetét kiképezzék.
A szovjet űrhajósok
Az első szovjet űrhajóscsapatot 1959-ben szervezték meg úgy, hogy az önként jelentkező vadászpilóták csak annyit tudtak: egy új repülőtípus tesztelésére keresnek képzett repülősöket. A több száz jelentkező közül végül 20-at választottak ki. (Sajnos köztük is volt, aki gyakorlat közben életét vesztette.) Végül közülük csak 12 személy jutott fel a világűrbe, és politikai megfontolásból az előre egyeztetett sorrend sem volt tökéletesen tartható.
A Vosztok program során az emberiség történetében, 1961. április 12.-én a Vosztok-1-el elsőként repülő Jurij A. Gagarin 1968-ban, 34 évesen vesztette életét egy vadászgéppel végzet rutingyakorlat során. A világűrben második German Sz. Tyitov 2000-ben, 65 évesen hunyt el Moszkvában, szénmonoxid-mérgezésben. A Vosztok-3 és Vosztok-4 társas repülés pilótái Andrijan G. Nyikolajev és Pavel Popovics is hosszú életet éltek, 74 évesen szívrohamban, utóbbi 78 évesen agyvérzésben halt meg. A soron következő, és egyben utolsó páros szovjet űrrepülés a Vosztok-5 és Vosztok-6 űrhajókkal 1963-ban lezárult a program. Ez a páros maradt az utolsó hírmondója a szovjet űrhajózás korai szakaszának.
Az 5-ös számú hajót Valerij F. Bikovszkij felügyelte, aki 83 éves lesz idén augusztusban, a Vosztok-6 fedélzetén pedig az első női kozmonauta, Valentyina V. Tyereskova tartózkodott, aki jelenleg 79 éves, és Andrijan Nyikolajevvel kötött későbbi házasságán túl arról híres még, hogy jelenleg ő az egyetlen olyan nő az orosz hadsereg történetében, aki megkapta a vezérőrnagyi rangot.
A Vosztokokat felváltó Voszhod-program hat repüléséből mindössze kettő valósult meg. A Voszhod-1 három fős személyzetének parancsnoka Vlagyimir M. Komarov erről a küldétésről még hazatért, ám a soron következő Szojuz-program első űrhajójának pilótájaként szörnyethalt az űrből való visszatérés során, amikor űrhajója a földbe csapódott és kigyulladt. Őt tekintik az űrrepülés első olyan halálos áldozatának, aki küldetés közben vesztette életét. Mindössze 40 éves volt. A Voszhod-1 másik két tagja, Borisz B. Jegorov orvos, és Konsztantyin P. Feoktyisztov tovább voltak élő tanúi a történelemnek, Jegorov 1994-ben 56 évesen hunyt el szívinfarktus következtében, Feoktyisztov pedig 2009-ben, 83 évesen. Érdekesség, hogy ő volt az egyetlen olyan űrhajós a csapatban, aki nem volt tagja a szovjet állampártnak.
A Voszhod-2 legénységének parancsnoka, Pavel I. Beljajev viszonylag korán, 1970-ben fejezte be a földi életet, hashártyagyulladás következtében. A fedélzeti mérnök, Alekszej A. Leonov azonban még ma is éli igencsak aktív életét. Talán ő az a személy a kezdő szovjet csapatból, aki manapság a legtöbb nyilvános szerepvállalásra igent mond, ami nem csoda, hiszen valódi hírességnek számít: ő volt az első személy, aki űrsétát tett, 1965. március 18-án. A légierő marsallja, valamint tehetséges festőművész is egyben.
Az amerikai csapat
Az amerikai űrtörténelem pionírjai három nagy űrhajó-programot töltenek meg. Elsőként a Mercury Seven pilótái voltak azok, akik lehetőséget kaptak az egyszemélyes űrhajók tesztelésére. Az „Igazak” néven is ismert csoport pilótái közül legnagyobb bánatunkra már senkit sem találunk az élők sorában. Repülésük sorrendje szerint ők voltak az amerikai úttörők:
Alan Shepard 1961-ben a Freedom 7 fedélzetén tett űrugrást, majd 1974-ben az Apollo-14 fedélzetén a holdra is eljutott. 74 évesen, 1998-ban, leukémia vitte el az élők közül. Virgil Grissom a Liberty Bell 7 pilótájaként ismételte meg az űrugrást, és tragikus, mártírhalált halt egy földi gyakorlat során az Apollo-1 kapszulájában, tűz következtében. Két társa, Edward White és Roger Chaffee szintén áldozatául esett a szerencsétlenségnek. A szomorú esetnek idén van a 50 éves évfordulója.
John Glenn volt a legsikeresebb űrhajós a csapatból, kétszer is járt a világűrben. Elsőként három teljes kört tett meg a Friendship 7 fedélzetén 1962-ben, majd fordulatos, politikai karrierrel is tarkított élete során, 77 évesen a Discovery űrsikló fedélzetén 1998-ban ismét kijutott a világűrbe, ezzel felállítva az űrben járt legidősebb férfi rekordját. Haláláról szomorúan értesülhettünk nem egészen két hónappal ezelőtt, 2016. december 8-án. Kimagaslóan hosszú életet élt, 95 évet.
Néhány éve, 2013-ban ment el Scott Carpenter is, aki az Aurora 7 űrhajót vezette, és 88 évet élt. Az 5. amerikai űrhajós, Walter Schirra érdekes karriert tudhatott magáénak, ő volt ugyanis az egyetlen a csoportból, aki mind a három korai programban repült: 1962-ben a Sigma 7 fedélzetén, 1965-ben a Gemini-6-tal, 1968-ban pedig az Apollo-7-tel. Családja közleménye szerint otthonában, természetes okokból távozott el 2007-ben, 84 évesen. A hatodik amerikai űrhajós, Gordon Cooper 1963-ban a Faith 7 parancsnoka volt, és repült később a Gemini-5-tel is, mielőtt felhagyott pilótakarrierjével. 2004-ben, 77 évesen érte a halál a kaliforniai Venturában. Az „igazak” közül a Mercury-programban egyedül Donald Slayton nem repülhetett szívproblémái miatt, ám ezt a hiányosságát 1975-ben a Szojuz-Apollo program keretében pótolta. 1993-ban, agytumor következtében halt meg.
Akik a Holdat is elérték
Nem lehet szó nélkül elmenni azon űrhajósok mellett sem, akik a Hold meghódításában aktív szerepet vállaltak. Még mai is élnek közülük élő hírmondói az akkori eseményeknek. Az Apollo-program során 12 személy járt a Holdon. Az Apollo-11 híres parancsnoka, Neil Armstrong 2012-ben hagyott itt minket egy sikertelen bypass műtét során, azonban íme egy lista azokról a személyekről, akik tudnak még a holdsétákról mesélni.
Edwin „Buzz” Aldrin aktív közéleti személyiség, aki amerikaias vehemenciájával móresre tanít mindenkit, aki megkérdőjelezi hősi utazását. A másodikként Holdra lépő ex-űrhajós jelenleg 87 éves, számos kitüntetés tulajdonosa és az irodalommal is kacérkodik. Alan Bean a negyedik személy volt a Holdon az Apollo-12-ről, aki később sem adta fel űrhajósi karrierjét, és a Skylab-3 űrállomáson az 1973-ban rekordnak számító 58 napot is a világűrben töltötte. Jelenleg 84 éves, és a szovjet/orosz Leonovhoz hasonlóan a festőművészet színesíti meg napjait.
David Scott az Apollo-15 parancsnoka volt, előtte a Gemini-8 fedélzetén szerzett űrhajósi tapasztalatokat, a 7. személy, aki sétált a Holdon. Jelenleg is aktív életet él nyugalmazott ezredesként, a már emlegetett Alekszej Leonovval 2006-ban közösen megírták az űrhajózás történetét a hidegháború során, Two Sides of the Moon: Our Story of the Cold War Space Race címmel. John Young a Gemini-, az Apollo-, és a Space Shuttle-programokban is repült, így tapasztalt űrhajósnak számít. A 84 éves, nyugállományú űrhajós az első, aki hatszor is eljutott a világűrbe. Holdraszálló társa, a holdkomp pilótája, Charles Duke csak egyszer repült, ő inkább cégigazgató lett Texasban, jelenleg 81 éves.
Az utolsó élő ember, aki a Holdon járt az Apollo-17-tel, Harrison Schmitt geológus-űrhajós, akinek társa, a misszió parancsnoka, Eugene Cernan alig két hete, 2017. január 16-án hunyt el 82 évesen. Scmitt több asztronautához hasonlóan politikai karriert is épített, és a szenátori címig vitte. Az idén 81 éves űrhajós jelenleg mérnökként tanít a wisconsini Madison Egyetemen, és közvetlenül a Hold felszínén majdnem egy egész napot, 22 órát töltött az utolsó emberes Apollo-küldetésen.
