Damon Lindelof munkássága eléggé megosztó lett az utóbbi években, ez pedig elsősorban a Lostnak, pontosabban az utolsó évadainak tudható be. Az eleinte szárnyaló, sőt, a kisképernyőről addig alkotott véleményt konkrétan újradefiniáló széria történetének alakulása ugyanis még a legvérmesebb rajongók szerint is túlmisztifikált lett a végére, azt pedig keveseknek vette be a gyomra, hogy a finish nemhogy feloldotta volna az évek alatt felgyülemlett kérdések sokaságát, inkább még többet teremtett, így szúrva ki a megvilágosodásra vágyó nézőkkel. Az író tavaly újra egy misztikus felütéssel operáló történettel tért vissza a sorozatok világába, Tom Perrotta 2011-ben íródott, The Leftovers című regényét pedig olyan műgonddal adaptálta az azonos című sorozatban, hogy sokakat (köztük a cikk szerzőjét) már a pilot meggyőzött arról, hogy új klasszikus van születőben, mely méltó lehet arra, hogy egy szinten említsék majd a szigetes kalanddal.
A történet felütése kellőképp misztikus: egy október 14-i napon, egyik pillanatról a másikra eltűnik a Föld lakosságának 2%-a. Így leírva nem hangzik soknak, viszont a bolygó teljes lakosságát figyelembe véve ez bizony mintegy 140 millió embert jelent, és persze több százmillió hátrahagyott családtagot, barátot. A jelenségre (melyet nemes egyszerűséggel „Sudden Departure”-nek hívnak) érdemleges magyarázat nem születik, a kereszténység interpretálhatná akár a Jézus által megjövendölt Elragadtatásnak, de mivel nem (csak) igaz hívők távoztak, így ez a teória hamar bedől. De sem más vallás, sem pedig a tudomány nem lel magyarázatot az eseményre (maximum a kormány az, aki valamiféle mintát keres az eltűnésekben, a hozzátartozók segélyezésénél ugyanis egy 150 – sokszor egészen pejoratív – kérdésből álló űrlapot kell kitölteniük a kérvény benyújtóinak), ami pedig a legfontosabb: maga a széria sem foglalkozik túl sokat a csodába hajló történéssel. Aki tehát a rejtély mibenléte miatt kezdene bele a sorozatba, azt már most óva intenék, a Hátrahagyottak ugyanis csak annyira misztikus thriller, mint amennyire a Walking Dead zombiapokalipszis: Az esemény csupán kontextusként szolgál a karakterdrámának, mely, akárcsak az AMC sikerszériájában, úgy itt is jelesre vizsgázik. A lényeg tehát a maradék 98%, kiknek kezdeti döbbenete előbb gyászba, majd a sorozatbeli jelenre (3 év telik el az eltűnés óta) rezignáltságba fordul, az első részben látható megemlékezés már csak formalitás, a sebek ugyan nem gyógyultak be teljesen, de a válaszok keresésével már felhagytak az az emberek.
Paradox módon a Leftovers középpontjában épp egy olyan család áll, melyből egyetlen tag sem távozott el. Kevin Garvey (Justin Theroux), a tulajdonképpeni főszereplő egy, az eseményektől teljesen megcsömörlött rendőr, kinek apja elmegyógyintézetben van, lánya pedig szülei szétválása miatt egy hedonizmusba menekülő tinédzser. Volt felesége, Laurie Garvey (Amy Brenneman) egy, a tragédia után megalakult csoport, a Guilty Remnant (=Bűnös Maradék) tagja. A GR kvázi szektának tekinthető, melynek részesei némasági fogadalmat tesznek, folyton fehérben járnak, és egyik cigarettát szívják a másik után. Miért? Mi célból? Ez (amolyan Lindelof módon) szintén nem derül ki, pontosabban a készítők szabad utat engednek a különféle értelmezéseknek, a csoportosulás ugyanúgy lehet a beletörődés, mint az emlékezés jelképe is. A cselekmény fő vonalát drasztikus tetteik, valamint azok következményei adják, melyek óriási hatással vannak a szereplők életére, és így a történet alakulására. Ténykedésük pedig teljességgel ambivalens, hisz nehezen lehet eldönteni, hogy tulajdonképpen segítők, vagy ellenségek. Szignifikáns részét képezi még a sztorinak egy magát prófétának valló férfi, Wayne Gilchrest (Peterson Joseph) története, ő képviseli leginkább a misztikus vonalat a Hátrahagyottakban, persze az, hogy megalomán, őrült, vagy tényleg tud valamit a háttérben húzódó eseményekről – szinte értelemszerűen – rejtve marad. Nora Durst (Carrie Coon) története talán a legkeservesebb az összes szereplő közül, tragédiájára nagyszerűen építkezik a Leftovers, hogy aztán a végkifejletben összekapcsolódjon a Garvey család kálváriájával – ezzel megágyazva a hamarosan érkező második évadnak.
A technikai részletek – a HBO-tól már megszokott módon – kitűnőek, a fényképezés nagyszerű, a párbeszédek sokszor a filozofikusság határát súrolják, a színészi játék remekel, pedig igazán ismert név csak egy van, Liv Tyler, kinek szerepe a történet szempontjából mondhatni marginális, ez pedig azért pozitívum, mert így nem hiszi azt a néző, hogy a csatorna vele akarja eladni a show-t. Az egészre a koronát viszont Max Richter szívbemarkoló zenéje teszi fel, melyhez foghatót – és ezt most túlzás nélkül mondom – még nem hallottam sorozatban, főleg annak függvényében, hogy milyen mesteri módon asszisztál a képi világhoz.
A Hátrahagyottak messze nem való mindenkinek. Ha valaki egy könnyed popcorn sorozatra vágyik, az inkább a CW vagy a CBS kínálatából szemezgessen, Lindelof műve ugyanis gondolkodásra késztet (hovatovább megköveteli azt), odafigyelést igényel, ugyanakkor maradandó élményt biztosít a témára fogékony nézőknek. Egy különös történet különös szereplőkkel, csodálatos képi és hangzásvilággal, mely közönség-kedvenc ugyan bizonyosan nem lesz, a kultuszstátuszt már most megérdemli, pedig még csak egy évadot élt meg. Október 4-én indul a második felvonás, melyen Lindelof már saját kútfőből dolgozik (az alapanyagul szolgáló regény cselekményét jobbára kimerítette az első szezon), az eddig látottak alapján azonban nem kell aggódni attól, hogy alábbadna a minőség.
https://www.youtube.com/watch?v=e9RlsD8lIO0
