Hiába gyártott sokkal több szuperhősfilmet az elmúlt években a Marvel, mégis a DC lépi meg először azt, amire sok rajongó várt. Mégpedig, hogy női főszereplő köré építenek egy önálló filmet. 2017 júniusában jön a Wonder Woman film, Gal Gadot főszereplésével, Zack Snyder tollából, és akik látták a Batman v Supermant, azok értik, hogy miért várják ennyire sokan a produkciót. Mellékszereplőként is kiemelkedő volt ugyanis Wonder Woman.
A történet szerint Diana, az amazonok hercegnője él-éldegél Themyscira szigetén, amikor is egy amerikai pilóta, Steve Trevor (Chris Pine) pottyan le közéjük, aki a világháború hírét hozza magával. Diana pedig elindul, hogy rendet tegyen az emberek világában. A címszereplőt játszó Gal Gadot rengeteg kritikát kapott, sokak szerint túl vékony, nem elég nőies a testalkata, az eddig látottak és a friss előzetes is azt erősíti meg, hogy a castingja pont olyan jól sikerült, mint Ben Affleck Batmanként vagy Henry Cavill Supermanként.
Az egyetlen kérdés, hogy Wonder Woman önálló filmjéhez össze tudnak-e majd kaparni a készítők értelmes főellenséget. Bár a DC-nek épp, hogy ez az egyik legnagyobb erőssége a Marvellel szemben. Ott van nekik Joker, Bane, Kétarc és a többiek. Van miből szemezgetni. A 2017 június 2-án bemutatkozó Wonder Woman lesz a DC negyedik filmje a közös univerzumban a Man of Steel, a Batman v Superman és a Suicide Squad után. Aztán meg csak 2017 novemberéig kell várni, és jön a Justice League is.
Alább megtekinthetőek a filmhez frissen kiadott plakátok is.
A Marvel filmes stratégiája a Vasember óta egészen egyszerű, mégis jól bevált. Végy egy szuperhőst, mutasd be az eredetsztoriját, aztán ismertesd össze a világmegmentő gittegylet többi tagjával. Jól működött ez Vasemberrel, Amerika Kapitánnyal, Thorral, de az új generációs varázsló, Doctor Strange is hasonló irányba megy majd el. A jéghegy csúcsa az Avengers, amikor is a sok maskarás figura olyan gonoszokkal veszi fel a harcot, akikkel egyesével már nem bírnának el. Még két ilyen Avengers részt kapunk a közeljövőben, a Phase 3 lezárása után azonban minden megváltozhat.
Azt várhatnánk, hogy a következő fázis is az ismert receptet fogja továbbvinni, a Marvel elnöke szerint viszont az Infinity War lehet az utolsó nagyszabású film, amit a mozikban a részükről látni fogunk. Kevin Feige ugyanis a következőket nyilatkozta.
Komoly esély van rá, hogy az elkövetkezendőkben sokkal intimebb filmeket fogunk készíteni. Arra is törekedni fogunk, hogy nem várt párosításokban tűnjenek fel a hőseink az Infinity War után. Soha nem volt célunk, hogy egyre nagyobb filmeket tegyünk le az asztalra, a Civil War egyik legdurvább jelenete is csak egy repülőtéren zajlott. Nem volt a Föld felé tartó aszteroida, se világvégével fenyegető esemény. Csupán egy kis nézeteltérés a karakterek között. És ez is bevonzotta a moziba a nézőket.
Lehetséges, hogy ez az ötlet jól beválik a Marvelnek, hiszen az Ant-Man is komoly sikereket aratott, annak ellenére, hogy alapból egy nem túl érdekes főhős és egy nem annyira monumentális sztori várta a rajongókat. De ha olyan kreatív jeleneteket hoz tető alá a stúdió, mint a játékvonatos volt, akkor talán senki nem bánja majd, hogy Thanos után inkább a karakterizálás kerül középpontba a Marvelnél.
Megérkezett a mozikba a Marvel 14. játékfilmje, a Doctor Strange. A trailer fantasztikus látványvilágot és egy új hős különös nepáli kalandját ígérte.
Be kell vallanom, hogy a Marvel-filmeket mindig tisztes távolságból néztem, egyfajta modern, saját magunknak írt mítoszokként gondoltam rájuk. A Marvel-univerzum prominens szuperhőseinek életútját járjuk be: miként is lesz hétköznapi emberből az a hős, aki képes megállítani a Földet fenyegető erőket. Nincs ez másként Doctor Strange esetében sem, azonban elődeihez képest érezhetően más utat jár be.
A történet szerint a briliáns sebész, Dr. Stephen Strange (Benedict Cumberbatch) egy súlyos baleset következtében nem tudja használni a kezét. Sorsával képtelen szembenézni, így minden eszközt megragadva próbálja meggyógyítani önmagát. Miután a nyugati orvostudománnyal kudarcot vall, a doktor utolsó elkeseredésében egy hihetetlen gyógyulás történetének nyomába ered; így jut el Katmanduba. A gyógyulás reményében az Ősmágus (Tilda Swinton) tanítványául szegődik, hogy kitanulhassa a mágia tudományát. Nepál fővárosában azonban Strange saját racionális gondolkodásával szembemenő eseményeknek lesz részese, később pedig kulcsfontosságú figurája is. Egy korábbi tanítvány, Kaecilius (Mads Mikkelsen) el akarja pusztítani a Földet védő szentélyeket, hogy elhozza a sötét dimenzió, Dormammu hatalmát.
Más szuperhősökkel operáló filmekhez hasonlóan a Doctor Strange sem mutat nagy vonalakban nagy változást a cselekményben, a jó és gonosz közötti harc újabb felvonását láthatjuk. Azonban a Marvel univerzum egy új szeletét, a mágiát és annak szigorú szabályait (mindennek ára van!) ismerhetjük meg, ami már másabb keretek közé helyezi a „mentsük meg a világot-szenáriót”. Az itt bemutatott mágiarendszer (egy multidimenziók segítségével működő hatalom) rengeteg potenciált rejt magában, aminek ötletességéről oldalakon keresztül lehetne áradozni. Ehhez kapcsolódik szorosan Strange hőssé válása is. Az Ősmágussal való találkozás előtt a doktort egy arrogáns, csak a saját szakmai sikereinek élő embernek ismerjük meg. A világot „kulcslyukon” szemléli, amit hiába próbál tudással tágítani, nem képes többet látni saját gondolatainak korlátjainál. A mágia világában, ahol alázattal és az ego feladásával lehet csak érvényesülni Strange talán az egyik legérdekesebb és számunkra legkézzelfoghatóbb karakterfejlődésen megy keresztül. Hiába csúcsosodik ki a Kaecilius képében jövő gonosz a film végére, a fókusz végig Strange-n marad (Így sajnos Mads Mikkelsen szerepe, mint ellenség kevésbé kiemelkedő). Ha kicsit a mélyebb értelmet keressük ebben a fejlődésben, a nyugati és a keleti gondolkodás közötti ellentéteket fedezhetjük fel – ez mindenképp egy izgalmas és számomra új vonás a Marvel franchise ezen részében.
A Doctor Strange másik erőssége a látványvilág, nem hiába ítélték oda a Hollywood Film Awardon a filmnek a vizuális effektekért járó díjat. A mágia alapját képező multi dimenzió és az ezekből a dimenziókból táplálkozó mágikus csapások igazi látványorgiaként kelnek életre a vásznon. A különböző gömbök, spirálok, mandalaszerű körök vagy az egymáson tükröződő és mozgó tájak valóban azt érzékeltetik, hogy a szereplők szinte felfoghatatlan nagyságú hatalom fölött uralkodnak. Ezt az érzést csak fokozni tudja a 3D vagy az IMAX technika, amit a filmkészítők maximálisan ki is használtak.
Az új vonások ellenére ez a Marvel film is magán viseli a franchise jól ismert jellegzetességeit, mint például a humort. Talán az elődökhöz képest kevesebb viccet hallhatunk, egy-két poén nyelvi különbségek miatt sajnos el is veszik a fordításban (pl. amikor Kaecilius megkérdezi, hogyan szólítsa Strange-t), de pont annyit kapunk, ami képes ellensúlyozni a drámaibb jeleneteket.
Talán mindent megkaptunk, sőt többet is, mint amit a trailer ígért. A Doctor Strange olyan Marvel film lett, ami megmutatja, a franchise képes a folyamatos megújulásra, miközben hű marad korábbi önmagához is. A sorozatokban (pl. Daredevil, Jessica Jones) már látható mélyebb karakterizálás felé megy el az új film, miközben kikapcsol minket a valóságból a jól bevált Marvel recept szerint.
Korunk egyik legtermékenyebb fantasy írója Brandon Sanderson, akitől szinte minden évben láthatunk valami újdonságot. Azonban most nem egy új regényével foglalkoznánk, hanem egy nagyszerű hírrel: a DMG Entertainment megvette a Cosmere-ciklus megfilmesítési jogait.
A Variety értesülései szerint a cég 270 millió dollár összeget szán Sanderson világának adaptálására: így ez lehet az idei év egyik legnagyobb irodalomhoz köthető vállalkozása. A Cosmere univerzum Sanderson felnőtteknek szóló regényeit, mint a Ködszerzet-sorozat vagy a 10 kötetesre tervezett The Stormlight Archive-t foglalja magába. Maga a Cosmere egy tágabb univerzum, és azon belül találhatóak a regényekben is leírt világok. Ezeket közös mítoszok, továbbá egy átfogó történet is összeköti. A mozivásznon egy ekkora világot megjeleníteni és összetartani igazi szakmai kihívás lesz.
A DMG nagyon bizakodónak tűnik a projekt iránt, szerintük Sanderson jelenlegi életműve és jövőbeli könyvei remek alapanyagot adnak több fantasztikus filmhez is. Először a The Stormlight Archive első részével,The Way of Kings–szel szeretnék kipróbálni magukat. Forgatókönyvírónak Patrick Meltont és Marcus Dunstant (Fűrész 4) kérték fel. További terveik közt szerepel még a Ködszerzet-sorozat egyidejűleg történő adaptációja is.
Remélhetőleg, a DMG szerencsésen meg tudja lovagolni a Trónok harca és más fantasyknek köszönhető nagy fantasy rajongást és Sanderson könyveihez hűen kiépíteni egy egész univerzumot. Mi mindenesetre várjuk a fejleményeket.
2008-ban mutatkozott be a Cloverfield első része, mely ügyesen vegyítette a kézikamerás filmek technikáját a Godzillával. Lényegében pár New York-i fiatal szemével láthattuk, ahogy a várost végigtarolja egy hatalmas bestia és sok jóval kisebb, de annál barátságtalanabb szörnyeteg. A Cloverfield egy nagyon érdekes projekt volt, a filmet még hónapokkal később is elemezgették a filmes oldalak, hiszen a készítők telinyomták elrejtett easter eggekkel a sztorit. Ha például valaki a film végi sercegő hangot egy program segítségével megfordította, azaz a végétől az eleje felé kezdte el játszani, akkor azt hallhatta, hogy egy túlélő azt zihálja, hogy Godzilla „unokatesója” bizony nem pusztult el.
A folytatást ellenben nem jelentették be. Aztán 2016-ban a semmiből megjelent a Cloverfield Lane 10, mely egy szűkös térben, minimális költségekből forgatott thriller lett. Ebben egy fura öregembert, egy jónőt és egy egyszerű kisvárosi srácot zártak össze, és azzal nyomasztották a nézőket, hogy valami történt odakint. De egyedül a John Goodman által alakított fickó tudta, hogy mi az. Neki meg nem volt ki mind a négy kereke. Ellenben a film nagyot ütött, főleg, hogy ennyire el mert vonatkoztatni az első Cloverfield résztől. Nem is direkt folytatás lett, inkább csak egy univerzumban játszódtak.
A The Wrap szerint J. J. Abrams lesz a kvázi harmadik rész producere is, mely God Particle címmel készül és nagyon hamar, már 2017 februárjában mozikba küldik a filmet. A Paramount és Abrams nagyon komoly univerzum-építésre adja a fejét a hírek szerint, ugyanis évente kaphatunk majd újabb Cloverfield filmeket. A történet szerint egy csapatnyi asztronauta valami ijesztőt talál az űrben, ami alapjaiban rengeti meg azt, ahogy eddig gondolkoztak. Emellett nyilván a horror sci-fi műfajának sajátosságai miatt az életükért is küzdeniük kell majd. A God Particle február 24-én lesz először látható a mozikban.
1956 október 21-én született minden idők egyik legikonikusabb sci-fi színésznője, Carrie Fisher, aki a napsütötte Beverly Hillsben nőtt fel. A fiatal lány igazi könyvmoly volt, emiatt is válhatott gyorsan a színház rajongójává, 15 évesen már a Broadwayen szerepelt. 1975-ben a Sampon című filmben mutatkozott be először a mozikban, két évvel később pedig a Star Wars hozta meg neki a nagy áttörést, hiszen megkapta Leia Organa szerepét. A karakter az eredeti trilógia mindhárom részében fontos szerepet játszott, később azonban úgy tűnt, nem lesz helye már a messzi-messzi galaxisban. Aztán jött a J. J. Abrams-féle Az ébredő Erő, melyben nem csupán Leiát láthatta viszont a közönség, de Han Solót és egy rövid snitt erejéig Luke Skywalkert is. A Star Wars VII ügyesen mutatta be az új generációt, de erős nosztalgiafaktorával a tősgyökeres rajongókat is boldogította.
A színésznő rengeteg híres filmben és tévésorozatban tiszteletét tette karrierje során, így a Blues Brothers, a Sikoly 3, a Szex és New York, az Agymenők, az Entourage, a Smallville, és a 30 Rock szereplőgárdáját is erősítette. Mindemellett íróként tevékenykedett, jótékonykodásaiért díjat kapott.
Carrie Fisher az évek során a magazinok egyik kedvence volt, számos jól sikerült fotózáson részt vett. Alább válogattunk néhány képet, hogy az egyszeri sci-fi néző ne feledje, a ’70-es években nem csupán Ellen Ripley lehetett példakép az erős női karakterek kedvelőinek. Boldog születésnapot a színésznőnek, és az Erő legyen vele még sokáig!
Hugh Jackman utoljára bújik az egyik legnépszerűbb X-Men karakter, Rozsomák bőrébe a Logan című filmben, mely a harmadik olyan produkció lesz, ami teljes egészében a kőkemény antihős köré épül. 2009-ben kaptuk meg először az X-Men kezdetek: Farkast, majd az eredetsztori után érkezett 2013-ban a Farkas című második rész. A trilógia zárásában, a Loganben egy megtörtebb, öregebb főszereplőt láthatunk, aki nem csak a múltjával, de az egyre nehezebben elviselhető jelenével is küszködik. Összességében ez lesz a 10. X-Men film, mely részben a Mark Millar-féle 8 részes Old Man Logan című képregénysorozaton alapszik.
Fentebb megtekinthető a film első igazi előzetese, ebben többek között feltűnik Charles Xavier, Patrick Stewart alakításában és a vérfrissítésnek szánt X-23 is. A történet szerint a mutánsok jelentős része kihalt, a megmaradottak ellen pedig Nathaniel Essex és gonosz szervezete indít támadást, hogy fegyverként használják őket. Ellenük száll harcba az öreg Logan, aki megfogadta, többet nem használja adamantium karmait vérengzésre. Ez idáig persze. A Logan 2017. március 3-án lesz először látható a mozikban.
Október 20-án mutatják be itthon Pavel Parhomenko 2013-as filmjét, ami Gagarin – Elsőként az űrben (Pervyy v kosmose) címmel tekinthető meg. Ennek kapcsán érdemes elmerülni kicsit a témában, ebben segíti az érdeklődőket ez a filmkritikával is megtámogatott bejegyzés.
Bár korábban is volt már kísérlet arra, hogy emléket állítsanak az első űrhajósnak, az űrrepülés 50. évfordulójára elkészített First Orbit inkább volt dokumentumfilm és tisztelgés, semmint szórakoztató játékfilm, ami egyben tanít is. Így tehát elég sokat kellett várni erre a filmre – és itt nemcsak az eredeti orosz premier óta eltelt három évre gondolok. Az utóbbi 10 évben ugyanis Oroszország mintha kezdené újra felfedezni, hogy van piacképes nemzeti-művészeti értéke, és ez nemcsak (világ)történelmükre vonatkozik, hanem mind irodalmi, mind filmművészeti értelemben is konkretizálható. Hogy néhány példát is említsek: a szovjet-orosz történelem bővelkedik olyan eseményekben, amelyeket az ebben a kultúrában amúgy is szokásos, sőt, elvárt nagy volumenű előadásokkal, filmekkel lehet a nézők elé tárni. A 60-as és 70-es évek rengeteg témát adaptált filmre ezek közül, sci-fi vonatkozásban elég csak Tarkovszkijra gondolni, de az új hullámból említhetnénk akár az Éjszakai őrséget (Nochnoy dozor, 2004), a Nappali őrséget (Dnevnoy dozor, 2006) vagy a Sztrugackij-fivérek által írt Lakott sziget dupla részes filmváltozatát (Obitaemyy ostrov, 2008). És most, ebben az új, mozgóképi reneszánszban az oroszok újfent hozzá mernek nyúlni nemzeti történelmük még olyan megosztó eseményeihez is, mint a szevasztopoli csata (Bitva za Sevastopol, 2015), vagy jelen esetben az eddig még meg nem filmesített Gagarin életrajz. Bár, hogy némileg korrigáljam magam, figyelembe illene venni a hiány okaként egy fontos szempontot is, ez pedig a múlt szelleme.
Jaroszlav Zsalnyin a fillmben
A hidegháború kellős közepén teljesen természetes volt mind a keleti (szovjet), mind a nyugati („amerikabarát”) államok részéről, hogy eltitkolni igyekeztek tudományos eredményeiket, ill. kudarcaikat. Ez nekünk, kik már abban a korban élünk, ahol a nemzetek megosztják, sőt, kijavítják egymás tudományos munkáit (főképp a nemzetköziesedett világűrben) némileg érthetetlen, és okod adhatna a kételkedésre is akár. Az Egyesült Államok a 60-as évek elején a polgárjogi törvények meghozatala mellett feminista kérdésekkel is erőteljesen küzdött (talán épp ezért sokan nem tudják, hogy volt amerikai női űrhajós csoport is, aminek tagjaiból mégsem repült később soha senki), a Mercury-asztronauták nyílt szerepeltetése ezért politikai propaganda-fogásként is értelmezhető, hiszen elvonta a figyelmet más problémákról.
A Szovjetunió ezzel szemben csendben, szigorú titoktartás mellett válogatta össze és készítette fel első űrhajós-csapatát, megelőzve eredményességben a rivális amerikaiakat. Számos blog, weboldal, rejtélygyűjtő magazin foglalkozik az itt gyökeredző összeesküvés-elméletekkel, és épp e titokzatosság vagy épp propagandaszagú szenzáció szülte meg a máig népszerű, buta kérdéseket az űrbéli elsőségtől kezdve a holdraszállás megkérdőjelezéséig. Én azt mondom, ne üljünk fel ezeknek a bugyuta konteóknak. És ezt mondja a magára talált orosz filmszakma is akkor, amikor bőven a korszak után, hatvan évvel később megfilmesíti azt, amiről maga Gagarin is írt már életrajzi regényében, amit családtagjai azóta is minden interjú alatt elmesélnek, és amit a rendszerváltozáson átesett szovjet-orosz államban végzett kutatások alkalmával amerikai történészek is megállapítottak, elismertek: hogy gondos mérlegelés, kiválasztás, kiképzés után Jurij Alekszejevics Gagarin volt az első humán, aki rövid utazást tett a világűrbe, és onnan vissza is tért a Földre.
„Egész életem egyetlen, nagyszerű pillanatnak tűnik most.”
Jurij Gagarin egyik elhíresült fotója
Maga a film szintén követi a Gagarin-életrajzból ismert történetet: a II. világháború alatt nélkülöző család nyomorúságát, a háború utáni vidéki-paraszti élet mindennapjait a gyermek szemével, egy katonai karrier első lépéseit egészen a családalapításig és az űrhajós-kiképzésig, hogy aztán az egész életmű kiteljesedjen egyetlen, nagyszerű pillanatban. Viszont a történetvezetés nem ennyire lineáris, a rendező rögtön a lényeggel indít, hiszen a nézők erre kíváncsiak, ezt akarják látni: hogyan történt? Milyen volt a rakéta, az űrhajó, milyen lehetett az űrben lebegni, elsőként tekinteni a Földre. Nyilván Gagarin őrnagy is milliószor megkapta ezeket a kérdéseket világjáró sajtókörútjain, és az érdeklődés máig nem csitult el, éljünk bár a Nemzetközi Űrállomás korában, a Mars felé kacsingatva. Éppen ezért, ötletes megoldásként a múlt eseményeit, mindazt, ami egy 26 éves fiatalember életének csúcspontjához vezetett, hosszabb-rövideb flashback-ekkel láttatják. Személy szerint én nem örülök, hogy az izgalmas űrutazási jelenetek meg vannak szakítva egy-egy visszaemlékezéssel, ám értem azt a rendezői szándékot, amellyel megpróbálja közelebb hozni hozzánk, nézőkhöz az űrhajós-pilótában végbemenő számvetést az élettel. Ez lehet akár egy jelképes életfilm is, amelyről a halálból visszatértek mesélnek, de lehet emocionális hullámvasút is – mindenki döntse el magában.
Archív felvételen Gagarin főhadnagy az űrutazás előtt
Látványvilág szempontjából nem lehet okunk panaszra, hiszen nemcsak a szép utómunkák és az effektek dominálnak, hanem az apró részletek is alapos kidolgozottságot mutatnak, kezdve a korhű ruházatokon át Gagarin egyik elhíresült fotójáig a virágvásárlás után, egészen a Vosztok belsejének pontos megjelenítéséig. Utóbbi természetesen nem véletlen, az eredeti kapszula ma is bárki számára megtekinthető a moszkvai Űrhajózási Múzeumban. A pontosságra való törekvés egészen a szereplőválogatásra is kiterjedt, több színész például egy-egy történelmi alakkal való hasonlatossága miatt juthatott hozzá a szerephez, a Gagarint alakító Jaroszlav Zsalnyin pedig pontosan annyi idős volt a forgatás alatt, mint híres megformált karaktere az űrutazás idején. Szorgos színészként olyannyira beleélte magát a szerepbe, hogy még az egyik családi jelenetben látható korabeli babapólyázási gyakorlatot is elsajátította. Nem lehetett kisebb feladat az archív felvételekről ismert eredeti figurák mozgásának leutánozása sem, a szájba adott cukorkás jelenettől kezdve az eredeti felvételekről ismert párbeszédek újraismétléséig.
Jelenet a filmből
A film pont ott áll meg, ahol kell, nem törekszik rá, hogy az esemény utóhatásait is taglalja. Kifejezetten jónak tartom, hogy az utolsó perceket nem játszatták el a színészekkel, hanem viszont láthatjuk azt az ikont, aki maga is minden bizonnyal büszke lenne erre a filmre, ha még köztünk lenne. Jurij emlékezetes pillanata immár valamennyi földi ember közös kincse.
Jelena Gagarina az édesapjáról készült film orosz bemutatóján
Itthon október 20-án mutatják be Pavel Parkhomenko Gagarin – Elsőként az űrben című filmjét Budapesten és több vidéki nagyvárosban is. A premier előtti bemutatóra október 17-én került sor, amit egy Farkas Bertalan, nyugalmazott dandártábornokkal tartott beszélgetés követett.
Ókori népek történeteit olvasva mindig eszembe jut, hogy a modern korban tisztelt és nagyra becsült emberek egyszer majd olyan tőlünk távoli eszményi hősökké válnak, mint Akhilleusz vagy Odüsszeusz. De már jelen van egy korosztály, akik számára a múlt század hírességei már ilyen hősökként élnek tovább. Én is ennek a korosztálynak a tagja vagyok, így egyfajta fantasztikus cselekedetként él bennem mind a Holdra szállás és Jurij Gagarin űrutazása is.
A Gagarin – Elsőként az űrben (2013) is részben követi az orosz kozmonauta nemzeti hősként való szerepeltetését, de nem ezen van a fókusz. Parkhomenko inkább az emberi oldalt mutatja meg Gagarinból, a lelkes ifjút, aki hozzánk hasonlóan küzdött az ismeretlentől való félelemmel. Végigkísérjük életét a zord vidékű Klusinyo falutól egészen élete legnagyobb eseményéig, azonban nem a hagyományos elbeszélések menete szerint. A Csillagvárosban eltöltött napok, a az űrutazásra való felkészülés, az emberi szervezetet megterhelő tesztelések, a kozmonautákra nehezedő stressz és a felsőbb erők döntésének nehézségei teszik ki a történet gerincét. Ezeket az eseményeket tarkítják Gagarin asszociációkon alapuló visszaemlékezései, amik egyes jelenetekhez nagyon sokat tudnak adni, leginkább az űrben eltöltött részekhez, amikor maga az űrhajós is távolinak érezte földi életét. Ezzel válik a játékfilm egyben életrajzi drámává is, amit helyenként a dokumentumfilmekre jellemző alaposság is átsző. A dokumentarista jelleget erősíti a 60-as évekbeli Szovjetunió, és a második világháború sújtotta vidéki Oroszország aprólékosan kidolgozott korrajza is.
A filmet követő beszélgetés egyes részleteket érdekes megközelítésbe helyezett. Farkas Bertalannak és az Űrsztárok és űrsztorik szerzőjének, Schuminszky Nándornak köszönhetően számos, a Gagarin filmben felmerült kérdés megválaszolásra került. Az egyik legizgalmasabb téma a kozmonauták felkészítése volt, amiről Farkasnak saját élményei is vannak, még ha 20 évvel későbbiek is. Történetein keresztül megtudtuk, milyen merész és kockázatos vállalkozásnak számított a maga idejében a Vosztok-1 kilövése. Továbbá szóba került az orvosi vizsgálatok erkölcsi kérdése, a technika fejlődésével pedig az űrutazáshoz szükséges körülmények javulása. Felmerült még Gagarin utóélete, majd tragikus halála és annak kérdése, hogy Parkhomenkónak kellett-e volna ezzel foglalkoznia. Végül pedig a filmben finoman érzékeltetett German Tyitov és Gagarin közötti versengés és ehhez kapcsolódóan Koroljov személye is szóba került, Farkas pedig elmagyarázta, szereinte miért Gagarin mellett döntöttek Tyitov ellenében. Habár voltak olyan tesztek, amin akadtak Gagarinnál jobban teljesítők, de az eredmények összesítéséből mégis ő jött legjobbként. A további spekulációk pedig csak színesítik a történetet.
Parkhomenko filmje teljesíti küldetését, megmutatja, honnan is indult egy nemzeti hőssé vált ifjú, majd azt, mivé is formálták őt a körülmények. A rendező leveszi a történelem súlyát ennek a fiúnak a válláról és letörli róla a hősi pátoszt, és meghagyja azt az embert, aki csak repülni szeretett volna, ezzel hozva a hőst igazán közel hozzánk.
Egy korántsem kész állapotban lévő trailer látott napvilágot nemrégiben az interneten, mely végre behatárolja, hogy mire kell számítanunk Stephen King regénysorozatának adaptációjában, mely sorozat és filmverziót is fog kapni. E kettő mintegy kiegészíti majd egymást, ha minden úgy alakul, ahogy a készítők tervezik. Sokakat megrázott, hogy Idris Elba lett Roland (főleg mivel a legtöbben egy Clint Eastwood-szerű figuraként képzelték el a férfit), az előzetes viszont legfőképp a fiatal Jake Chambersre (Tom Taylor) összpontosít, akit a főszereplő a világok közötti utazgatásai során szed össze. Így az első képsorokon a Luther sztárja és a True Detective-ben sokak kedvencévé vált Matthew McConaughey is háttérbe szorul. Mivel motívumként végigköveti a könyveket, hogy a harcos követi a feketébe öltözött embert, és ez is a történet kiindulópontja, újként hat, hogy a gyerekszereplő lesz kvázi a film hőse.
Főleg, hogy a Stephen King által írt eredeti művekben 1977-ben élt Jake, itt azonban a 2010-es évek New Yorkjára modernizálják a történetet. A képsorokon azt látni, ahogy a gyereket rémálmok gyötrik, melyeket le is rajzol. Nem meglepő módon ezek között van a setét torony, aztán egy zaklatott jelenetben összefut egy rémisztő alakkal, a terapeutájának pedig milliók haláláról, és arról beszél, hogy nagy feladat vár rá. A regényekben Jake halála révén találkozik Rolanddal, itt azonban önszántából ugrik át egy portálon keresztül. Mindez pedig azt sugallja, hogy a készítők már az alapján a kevés alapján, amit tudunk az első filmről, rengeteget változtatnak a felálláson.
A legfrissebb spekulációk szerint a film legfőképp A Setét Torony harmadik részére fog támaszkodni, mégpedig a Puszta földekre. Ugyanis amikor Jake átkerül a portálon, egy sivatagban találja magát, ahol Roland fogja vallatóra. A gyerek pedig közli a harcossal, hogy csak ő győzheti le a feketébe öltözött embert. Úgy tűnik a látottak alapján, hogy Roland és Jake kapcsolatából kimarad majd az apa-fia jelleg, de A Setét Torony még akár jól is ötvözheti a pszichológiai thriller és az akciófilm műfaját, talán a könyvolvasókat is kielégítve. A trailer hivatalosan és jó minőségben október végén lát napvilágot, a sci-fi filmek rajongóinak bőséges beszédtémát szolgáltatva.
