My Blog

Címke: disztópia

  • Disztópia a 21. században

    Elsősorban arra hívnánk föl a figyelmet, hogy a cikk a teljesség igénye nélkül készült el. Az említett alkotások csupán elenyésző részét képezik a mérhetetlen mennyiségű műnek, amelyek helyet kaphattak volna a felsoroltak között.

    A tudományos fantasztikumnak rendkívüli múltja van. A különböző technikai jóslatok, vagy egyáltalán a jövő kérdése nagyon régóta foglalkoztatja a filozófusokat, tudósokat. A proto-science fictionnek nevezett korai SF-nek tekinthető művek már a korai japánban is megtalálhatóak idő- vagy űrutazás formájában, de ne rohanjunk ennyire vissza a múltba. A sci-fi kibontakozása nem is olyan régen kezdődött meg, amikor a modern ember úgy érezte, nem is lehetne aggasztóbb a helyzet.

    A huszadik század igencsak viharos időszak volt az emberiség számára. Az egész világ forrongott, háború követett háborút, legyen az nyílt fegyveres összetűzés, vagy nagyhatalmak politikai erődemonstrációja. A tudományos fantasztikum szárnyalása is szorosan kötődik ezekhez az időkhöz. Ennek oka egyfelől az elvágyódás volt, az utazás, kvázi modern orientalista attitűd. Csak most nem a mesés kelet vonzotta az írókat, hanem a messzi, végtelen űr, ami még felfedezésre várt. Másfelől remekül be lehetett mutatni földi népeket, népcsoportokat egy-egy idegen fajként jellemezve. Harmadrészről, megkerülve a cenzúrát, csak így írhattak olyan témákról, amiket azokban az időkben nagyon nem lett volna szabad. Ne feledjük, hogy neves magyar költők gyermekdalnak álcázott politikai verseket vetettek papírra, hogy elkerüljék a cenzúrát és egyéb koncepciós pereket. Tehát fontos volt megmutatni az akkori olvasóknak is, miféle világban élnek, teret adva a bújtatott, de igenis fontos gondolkodásnak.

    proto- sf

    Számtalan mű született, amiket mai napig aktuálisnak tartunk, illetve meghatározó volt az SF műfaj szempontjából. Egy nap se lenne elég felsorolni az összes olyan remeket, amik kihatással vannak a modern, huszonegyedik század embereire is. Mai napig folyamatosan igyekeznek az elhivatott tudósok megvalósítani azokat a találmányokat, amelyek alig hatvan éve kipattantak egyes írók fejéből. Ezekből nem keveset már sikerült megvalósítani (okosóra, mobiltelefon, önvezető autó, egész Földet behálózó internet, fejlett űrutazási technikák).

    A háborúk borzalmai elől rengetegen menekülni akartak. Nem akartak több olyan véres, és szörnyű eseményt, mint az első és második világháború. Ám nagyon úgy tűnt, a Föld már nem képes emberséget mutatni, így megpróbálták – ha csak képzeletben is – átlépni az űr végtelen távolságait, és megalakítani a modern falansztert valamely másik bolygón. A kommunista eszmékből átvett, ekkor még szinte szó szerint vett utópia igazi mentsvárnak bizonyult. Lem Visszatérésében Hal Bregg ugyan nem másik planétára utazik, hanem különös időutazással a Földön landol, ahol minden teljesen megváltozott. Meglátja a tökéletes társadalmat, ahol mindenki egyenlő, ahol minden túl szép, hogy igaz legyen. Az ehhez hasonló művekben szembeállítják ezen eszméket a valós emberi természettel, s azzal, miket kell feláldozni ahhoz, hogy társadalmunkat tökéletesnek titulálhassuk.

    utopia

    Clarke A gyermekkor végében idegen lényekről ír, kik anyabolygónkat tökéletessé formázzák, megszüntetve a háborúkat, éhínséget, de véget vetve az egyéniségnek, az emberségnek, kultúrának és a vallásoknak is.

    Elképesztően sok negatív kicsengésű mű született a korai huszadik században, ami gyakorlatilag az utópia teljes ellentéte. A regények általában az „ami elromolhat, az is el is romlik” elven működtek, illetve semmi pozitívumot nem tudtak felmutatni a későbbi földi, összetett világról. Ott volt például az első science-fiction mozifilm, az 1927-es Metropolis, melynek története sem éppen gyerekmese. És persze nem véletlenül nevezik Orwell 1948-ban íródott, 1984 című regényét sem talán a világ legmeghatározóbb disztópikus irodalmi művének.

    metropolis

    Mégis néhány szerzőnek sikerült optimistának és elhivatottnak maradnia a huszadik században. Rengeteg olyan mű született, amelyben remek, nem csupán élhető, hanem kimondottan pozitív jövőképet festettek le az olvasóknak. Repülő járművek, mosolygós emberek, színkavalkád, elképesztő mennyiségű és minőségű találmány, amelyeken olykor jókat mosolygunk, mikor elolvassuk, ám előfordul, hogy újra meg kell nézni a könyv kiadásának dátumát, vagy utána kell nézni, a szerző nem véletlenül időutazó, hiszen jóval megelőzte korát. A sokszor megjelenő társadalomkritika ezeknél a műveknél sem maradt el, de maga a vízió, miszerint az emberiség elkövetkezendő napjai hogyan alakulnak – mindig pozitív kicsengésű volt.

    Nagyjából ezt a vonalat vitte tovább a nyolcvanas, kilencvenes évek felfogása is. Vegyük csak alapvető példának a Vissza a jövőbe-trilógiát. Igen, megjelentek Mad Max-szerű víziók is (a Galaktika 302-ben olvasható erről egy cikk), de ezek mellett a 80-as évek színeit sikeresen ültették be a jövőbe is, rengeteg olyan eszközzel, amiket mai napig próbálnak megvalósítani elhivatott kutatók.

    Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy egészen a millenniumváltásig nem jelentek meg disztópiák, csupán a mérleg kiegyensúlyozott volt, s talán valamivel több pozitív jövőlátás mutatkozott meg. Véget értek a háborúk, az emberek megpróbáltak újra talpra állni. A szólásszabadság nagyban hozzájárult a zenei zsánerek kismillió ágazatának felemelkedéséhez, a szabad szellem és általános jólét pedig bizakodásra adott okot (legalábbis az USA-ban, Kelet-Európa még mindig vészes lemaradásban volt a Nyugattól), így már nem volt kérdéses, hogy az emberiség megérett a hőn áhított Paradicsomra. A 2010-es, 2020-as, stb időszakokra gyönyörű képeket festettek le, egy élhetőbb, szebb világ képét, amelyben az emberek toleránsan élnek egymás mellett, és sikerül meghódítani más csillagrendszereket is, amiket szépen benépesített a humán faj.

    dystopian-abandoned-cities-taipei-1024x545

    Ezzel szemben, ahogy beköszöntött az új évezred, mintha a jövőkép víziója gyökeresen kifacsarodott volna magából. A sci-fik egy a velejéig romlott, elpusztított, csúf világot ábrázoltak, amit egykor Földnek neveztek. A benépesített bolygók között ádáz küzdelem folyik, vagy éppen egy idegen létforma igyekszik lemészárolni mindenkit, aki él és mozog.

    Doctorow zseniális művei (Kis testvér, Homeland) a mindent megfigyelő rendőrállamról szóltak, de megjelentek a noir-hangulatú, igazán baljós víziójú művek is, mint a mostanában is népszerű fiatal felnőtteknek szóló regények. Például Az éhezők viadala, amelyben az emberek egy sanyarúsággal teli életben tengetik napjaikat, addig, míg évente nem mészárolják le egymást a különböző körzetek kiválasztottai.

    Igen nagy népszerűségnek örvendenek az atomkatasztrófát követő disztópiaregények is, mint a Metro-sorozat, amelyben a moszkvai metróhálózatba kényszerülnek a megmaradt túlélők. Szintén orosz illetőségű Sztrugackij-testvérek Piknik az árokparton című meghatározó regényét is alapul vevő S.T.A.L.K.E.R.-sorozat, amelyben a csernobili katasztrófa lesz hatással a környező területekre.

    planet of the apes

    A disztópikus hangulat nagyban kihatott a videojáték-iparra is, egymást követték az olyan – negatív jövőt lefestő –alkotások, mint a Metro 2033 (a regényből adaptálva, csakúgy mint a S.T.A.L.K.E.R.-játékok), Fallout, Bioshock, vagy a Remember Me. Ezek legtöbbje már a poszt-apokaliptikus jelzőt is magára vette, tehát a világ valamilyen módon (nukleáris háború, elszabadult vírus, mindent romba döntő kormányok, idegen lények) felemésztődött, és a megmaradt túlélők iszonyatos körülmények között kell, hogy éljenek. Természetesen a fent említett művek mellett még véges végtelen regény, film, sorozat, játék foglalkozik a cseppet sem kellemes jövővel. Ezek a történetek nem kalauzolnak minket távoli égitestekre, másik galaxisokba, hanem a Földön mutatják be a vészjósló időket. Legtöbbjük felhívja az olvasók figyelmét arra, ha így haladunk a környezetszennyezés, politikai acsarkodások és gazdasági kizsákmányolások terén, akkor bizony hamarosan bekövetkezhet egy olyan disztópia, ami valósággá is válhat. Az embereknek maguknak kell belátni, hogy nem a jelenben élnek, hanem előkészítik a jövőt az utódoknak, a következő generációnak, és ehhez tenni is kell.

    Az élhető, szebb jövő nem ábránd, nem fantasztikum, amire csodálkozva kell néznünk. A közös jövőnk mindig a küszöbön van, és ha nem szeretnénk sem anarchiát, sem idegen űrlények közbeavatkozását, vagy félig felrobbantott Földet, akkor üljünk le és gondolkodjunk el, hogyan tehetnénk csodálatossá az utánunk következő társadalmaknak örökségként a saját, közös jövőnket.

  • The 100 3. évad premierkritika

    A The 100 nyitánya után minden bizonnyal senki nem gondolta volna, hogy a Kass Morgan könyvtrilógiáján alapuló széria ekkora diadalmenet lesz. Pedig igen, a pilot tipikus young adult felállása (a Föld elpusztul egy nukleáris világégésben, a megmaradt, Bárka nevű űrhajón tengődő emberiség pedig 97 év elteltével visszaküld 100 fiatalt, hogy leteszteljék, élhető-e már a bolygó), klasszikus CW tinidrámája után a történet hamar megtalálja nem épp derűs hangvételét, olyannyira, hogy jelenleg nincs párja disztópia terén, kisképernyőn legalábbis semmiképp.

    Mert a The 100 nem finomkodik semmilyen téren, és ez adja végső soron a széria kvintesszenciáját. Ezalatt most nem pusztán a vizualitást értem, (bár mind a barbár törzsek, mind az elvben civilizált hegybéliek nyers brutalitása megér egy misét) a Trónok harcát idéző merész döntések, a brutális fordulatok azok (már a remek világ mellett), amik megunhatatlanná teszik a szériát, főleg annak tükrében, hogy a CW inkább a kimért, sablonokon alapuló történetmesélést erőlteti legtöbb sorozatában.

    The1001

    Ezt az utat pedig a 3. évad is folytatja, az csak a bökkenő, hogy a nyitány vegytiszta alapozás lett csupán, mely minden történést patikamérleggel kínál, a légből kapott szereplőket, történetbeli változásokat pedig megpróbálja az időre fogni. Remek epizód lett a Wanheda, szó se róla, csak épp lesz mit megmagyarázni a későbbikben.

    82 nap telik el ugyanis a 2. évad záró képsorai óta, az ottani felállás pedig ennek értelmében teljesen felborul, talán túlságosan is. Abby, az újonnan kinevezett kancellár kétségbeesetten lavírozik titulusa, valamint hivatása, az orvostudomány között, miközben kapcsolata Kane-el egyre szorosabb lesz, közelebb hozva az elkerülhetetlent, vagyis a nagy egymásra találást. Hogy ez mennyire lesz jó lépés, az majd a későbbiekben kiderül. A csaknem három hónap alatt Bellamyra is rátalál a szerelem, egy eddig be nem mutatott hölgyemény személyében, az ő sztorijuk egyelőre mondvacsinált, amolyan kötelező jellegű románc csupán, sok vizet nem zavart, a baj akkor lesz, ha Bellamy egyre erősebb jelleme egy huszárvágással hősszerelmessé redukálódik a későbbiekben, bár az írók eddigi munkája alapján erre talán nem kerül sor.

    Leginkább Jasper az, akiben a legnagyobb nyomot hagyták a Mount Weather-i események, Maya halála után a masszív önpusztítás útjára lépett, ami ugyan elcsépelt koncepció, ugyanakkor teljesen érthető, hogy érzéseit magas alkoholtartalmú italokba folytja, dühét pedig azokon vezeti le, akik a legtöbbet jelentik számára. Épp ezért érthetetlen, hogy Bellamy magával viszi Clarke keresésére, hisz evidens, hogy ha baj lesz, akkor az csakis Jasper hibája lesz majd. Persze kellett egy konfliktushelyzet, ami megtöri az Égiek és a Földiek között létrejött törékeny békét, de valami eredetibbet is kitalálhattak volna a készítők egy balul elsült portyánál. Olivia viselkedése sem túl tiszta, a pár hét alatt annyira elsajátította a Földiek attitűdjét, hogy képes Lincoln ellen fordulni csak azért, mert az felvette a rendvédelem öltözetét. Kérdem én, hogy volt képes Olivia ilyen nyúlfarknyi idő elteltével meggyűlölni a népet, akihez évekig tartozott, és teljesen elköteleződni amellett, aki nem egyszer tört az életére? Persze tény, hogy a Bárka oligarchái sodorták ebbe a szituációba, de a teljes pálfordulás akkor is túlzás.

    Természetesen Clark szerepe a legfontosabb, aki tettei után önkéntes száműzetésbe vonul, és céltábla lesz körülbelül mindenki számára. A kultúrák szemében ő lesz ugyanis Wanheda, a halál parancsnoka, a babona szerint pedig aki megöli, az megkapja erejét, ergo irányíthatja, hogy ki hal meg. Ez a képesség pedig elég indok arra, hogy a Föld összes törzse vérdíjat tűzzön a fejére, így késztetve menekülésre a széria legkarizmatikusabb karakterét. Clarke-ról ettől függetlenül csupán annyi derül ki, hogy inkognitója kedvéért haját vörösre festette (bele sem merek gondolni mivel), valamint gyengéd szálak fűzik ellátójához, aki történetesen nő, de a lány biszexualitása már az előző szezonban világossá vált, így ez nem nagy meglepetés. A rész végi cliffhanger teljesen kiszámítható, ami kvázi csalódás, mert a The 100 eddig a nem várt csattanóiról volt ismeretes, most pedig jó előre lehetett tudni, hogy hova fut ki Clarke szála.

    The1002

    A történet (csúnyán fogalmazva) nomád szelete tehát egyelőre még nem indult be igazán, sokkal érdekesebb viszont Jaha sztorija, aki a 2. évad végén rátalál a Fény Városára, pontosabban egy fényűző kúriára, melyben A.L.I.E., egy csinos hölgy képében megjelenő mesterséges intelligencia már várta a férfi érkezését. Nos, a 82 nap alatt Thelonius elméje teljesen alárendelődik az MI mézes-mázas szavainak, melyben a Fény Városáról, és az újrakezdésről beszél, amihez elengedhetetlen Jaha segítsége, konkrétan ő kell, hogy legyen a messiás, aki biztosítja népének az újrakezdést. Mint kiderül, a Fény Városa valóban elérhető egy szintetikus drognak köszönhetően, melyet Thelonius előszeretettel fogyaszt, hogy megcsodálhassa az áhított Paradicsomot. Hogy a város csak vízió, vagy egyfajta virtuális valóságról (á’ la Mátrix) van szó, még nem tisztázott, utóbbi koncepció mindenesetre rengeteg lehetőséget rejt magában, egy apokaliptikus kontextusba helyezett hard sci-fi azért nem hangozna rosszul.

    Murphy bunkerben töltött hetei alatt eléggé elveszíti az eszét, a megőrülés folyamatát pedig nagyszerűen összekötötték A.L.I.E. eredettörténetével, egy zseniális montázsba ágyazva, ahogy a férfi szép lassan begolyózik, miközben a szobában elhelyezett tévé képernyőjén ott pereg az igazság: A.L.I.E. egy valós személyről mintázott MI, mely öntudatra ébredvén úgy dönt, hogy az emberiségnek csak a populáció drasztikus csökkentésével van esélye a túlélésre, a világégés tehát csak közvetetten az emberek hibája, valójában egy program tehet róla. Murphy és Java párosa óriási potenciált rejt magában, hisz, bár Murphy sem teljesen százas, jelenleg még így is ő a józanabb gondolkodású kettejük közül, ami különösen akkor lesz érdekes, ha A.L.I.E. őt is megpróbálja az ujjai (bitjei?) köré csavarni.

    The1003

    A lassabb tempó, pár logikátlan döntés, és felületes karakterábrázolás ellenére én jól szórakoztam a The 100 nyitányán, az pedig már most látszik, hogy lesz miért/kiért izgulni a későbbiekben. Az Égiek, törzsek viszálya biztosítja a kellő akciót és brutalitást, Jaha története pedig (remélhetőleg) az elgondolkodtató, érettebb sci-fi irányába tereli a szériát, feszegetve az ember-MI viszonyát, esetleg a szorosabb kapcsolatot a két létforma között, mert valószínű, hogy Thelonius előbb-utóbb nemcsak istent, de a nőt is megleli A.L.I.E.-ben. A készítők viszont egy kicsit maguk ellen is dolgoztak ezzel a kezdéssel, mert az in medias res felütés miatt rengeteg történetbeli lyukat kell majd betömniük a későbbiekben, amire a jelen események mellett vagy lesz idő, vagy nem. Én mindenesetre bizakodó vagyok, mert – mint azt a bevezetőben említettem – kategóriáján belül nincs párja a CW sorozatának, kár lenne itt elrontani.

  • Pilotkritika: Colony

    „From Carlton Cuse, executive producer of Lost and The strain” – hirdeti a Colony plakátja. Ez már önmagában jó ómen, hisz, ha utóbbi nem is, a Lost mindenképp tekinthető kiváló referenciának, végülis minden idők egyik legjobb sorozataként tartják számon – teljes joggal. Mikor mindehhez hozzávettem, hogy a főszerepben a szigetes kaland híres/hírhedt Sawyer-ét alakító Josh Holloway-t, valamint a Szökésben kedvelt, a Walking Dead-ben utált Sarah Wayne Callies-t láthatom majd viszont, egyből feljebb kúszott a sorozat az érdeklődési listámon, pláne, hogy már a hónapokkal ezelőtt kiadott trailer is egy remeknek tűnő disztópiát vetített előre. Az már csak hab a tortán, hogy az USA tavaly a Mr. Robot-al az év legeredetibb sorozatát tette le az asztalra, szóval nálam nagy várakozás előzte meg a Colony-t, melynek pilotja után kijelenthetem: a nyitány minden volt, csak épp eredeti nem.

    colony2

    Ennek miértjére később kitérek, előbb egy gyors szinopszis arról, hogy miről is szól a sorozat. Los Angelest megszállták az idegenek és elszeparálták a világ többi részéről (minden bizonnyal más helyeken is ez a helyzet, de az első részből ez nem derül ki). Will Bowman, felesége Katie, valamint két gyermekük pedig ebben a nem épp rózsás szituációban igyekszik élni erősen beszabályozott életét – diktatúra ez, ezt már a kezdő, idillikus képsorokba bekúszó szögesdrót is sejteti.

    Természetesen nem kamaradrámával van dolgunk, a fő történetszál ugyan a Bowman családra fókuszál majd feltehetően, LA sakktábláján hamar felsorakoznak a bábuk. A fekete oldalon a rend mindenre elszánt (értsd: a végletekig radikális) őrei, a fehéren pedig a jövevények dogmatizmusát nem tűrő Ellenállás helyezkedik el, akik gerillamódszerekkel próbálják megdönteni az idegen rezsimet, emiatt pedig értelemszerűen terroristaszervezetként vannak számon tartva.

    Épp egy ilyen merénylet miatt kerül fókuszba Will is, aki egy hűtőszekrényben elbújva próbál átszökni Santa Monica-ba, ahol harmadik gyermekük van, a zónák közötti átjárás ugyanis tilos a civil lakosság számára.A „határon” azonban bombarobbantás történik, Bowman-ről (akit a nagy leleplezésig Sullivan-ként ismerünk) pedig hamar kiderül, hogy autószerelő munkája csupán álca, valójában volt különleges ügynök, szökevényvadász az FBI-nál, és nem mellesleg a háborút is megjárta már. Kvalitásai pont kapóra jönnek a körletet vasmarokkal irányító, amúgy meglehetősen karizmatikus Alan Snyder (Peter Jacobson) számára, aki munkát ajánl neki, cserébe a fiáért, és egy nyugodt (ámbár megszálláson alapuló) életért: fedje fel az Ellenállást rejtekhelyét, hogy még az írmagját is kiirthassák a szervezetnek.

    A történet egyelőre ennyi, minden bizonnyal lesznek még fordulatok (már a cliffhanger is sejteti, hogy dráma akad majd bőven), az egyelőre nagyon titokzatos idegenek szerepe is kérdéses, bizonyosan nem csak a kontextus miatt kerültek a képbe, a klisébe hajló karaktereken múlik viszont majdnem minden, mert hiába a remek színészek, a jelenlegi felállás nem túl bíztató, mondhatni közhelyes.

    colony1

    Mégsem ez a legnagyobb baj a Colony-van, hanem – ahogy azt a bevezetőben említettem – az eredetiség teljes hiánya. Persze, ahogy a mondás is tartja, jótól lopni nem bűn, de szinte egy az egyben másolni egy koncepciót már nem kis lustaságra vall. Márpedig (és ezt a videójátékokat kedvelő olvasók már bizonyára a történetleírásból észrevehették) a széria alapja szinte kottára megegyezik a Valve világsikerű játékának, a Half Life 2-nek a történetével, változtatás épp csak annyi van, hogy ne legyen jogsértés a dologból.

    Hisz vegyük csak szépen sorra. Van egy idegen civilizáció által megszállt város, amit elszigeteltek a külvilágtól, a lakosságot terrorral tartják kordában, jobb kezüknek pedig egy embert tettek meg, aki a következményektől félvén vakbuzgón teljesíti is a feljebbvalók akaratát. És akkor helyettesítsük be ebbe az egyenletbe a játék és a sorozat elemeit. Az idegen faj a Colony-ban egyelőre nincs megnevezve, a Half Life 2-ben a combine nevet kapták. A város a szériában Los Angeles, a játékban a fiktív City 17, mindössze annyi a különbség, hogy utóbbi már Freeman érkezésekor is eléggé le van harcolva, míg LA látszólag virágzik. Snyder pedig egyértelműen Dr. Breen, még az öltöny és a modor is megvan, úgy húzza a mézesmadzagot Bowman orra előtt, mint tette azt a doktor Gordon Freeman-el anno. Még a várost fürkésző robotokat is pofátlanul nyúlták a készítők minden idők legjobb FPS-éből, tényleg csak az ikonikus Citadella az, ami hiányzik, de azt meg sikerült egy, a várost körülvevő fallal helyettesíteni, ami pedig honnan is lehet ismerős? Szóval igen, eredeti ötletekből csúnyán megbukott a széria, ami a ténylegesen újszerű Mr. Robot után (bár az is tekinthető egy Harcosok Klubja variánsnak, de mégis minden ízében szokatlanul hatott) azért nem kis visszalépés a csatorna számára.

    colony3

    Mindezek ellenére viszont mégis azt mondom, hogy lehet jó a Colony, a közepes kezdés, és az eredetiség teljes hiánya ellenére is. Az effektek egész jók lettek, és bizonyára még csak a jéghegy csúcsát láthattuk belőle. A színészek remekül játsszák az egyelőre sekélyes karaktereket, de a jellemfejlődés/változás adott a későbbiekben, kérdés mennyire használják ki. Az idegenek szerepeltetésén is sok múlik, mert végső soron semmi nem derült még ki róluk, bár túl sok kreativitást ennyi nyúlás után már nem várok. Ha viszont az akciót és a drámát megfelelő arányban adagolják, akkor még lehet élvezetes széria a Colony (ha már a Valve nem tud háromig számolni, legalább itt kapok egy kis Half Life-szerű kalandot), de, mint minden pilot esetében, úgy itt is egyszerre pro és kontra, hogy ebből bizony még bármi lehet. Eddig csupán egy erős közepes, megtekintése csak a téma iránt rajongóknak ajánlott.

     

  • Iscambe erdeje

    Sűrű zöldellő vadon a titokzatos Iscambe, ahová Christian Charriére, a francia Tolkien bevezeti olvasóját a Galaktika Fantasztikus Könyvek legújabb, október elején megjelenő kötetében, az Iscambe erdejében.

    Habár itthon Christian Charriére neve nem olyan ismert (csak egyetlen regénye, a Helyettem, kis virág jelent meg tőle magyarul), hazájában nagy elismerésnek örvend, jelentőset alkotott a krimi és a sci-fi műfajában. Több rangos díjat és kitüntetést kapott, mint például Quai des Orfévres-díjat a Helyettem, kis virág detektívtörténetéért.

    1940-ben született és viszonylag rövid ideig élt (2002-ben hunyt el 62 évesen), élete mégis regényesnek mondható. Olyan tájakra jutott el, melyekről a legtöbb ember álmodni se mer. Dolgozott franciatanárként Lappföldön, volt csapos Tokióban, haditudósító Vietnámban, bejárta Dél- kelet-Ázsiát, egy időben pedig Balin is élt. Otthonában dolgozott irodalmi főszerkesztőként (Figaro lap), újságíróként (Combat lap) pedig fontos történelmi eseményeknél volt jelent, mint 1968-ban a párizsi diáktüntetésen. Íróként is hamar sikerült befutnia, első regénye, a Le Printemps des enragés 1968-ban jelent meg. Azonban életében, később pedig gondolkodásában a legnagyobb fordulatot himalájai utazása jelentette 1970-ben. Ott találkozott Henry Corbin filozófussal, aki megismertette Chairrére-vel a keleti hitet és spiritualitást. Ezután az író érdeklődése a spiritualitás, az álomfejtés és az önismeret felé fordult. Ez írásaiban is tetten érhető: az ezoterikus szimbolizmus és az álomfejtés fontos szerepet játszik, külföldi élményeit felhasználva pedig hitelessé, átélhetővé teszi a történetet. Nincs ez másként az Iscambe erdejénél se.

    Iscambe erdeje

    A regény 1980-ban jelent meg Franciaországban. A cselekmény egy, az európai kultúra letűnése utáni jövőben játszódik. Ismert világunk romjai fölé gigászi méretű erdők és zöldnövényzet nőtt, az emberiség maradéka pedig Marseille-ben él egy totalitárius hatalom alatt. A természet uralta világban két emberben, It’vanban (mester) és Evariste-ben (tanítvány) felmerül a kérdés, hogy voltak-e előttük mások is ezen a világon? Mivel kíváncsiságuk nem hagyja őket nyugodni, így útra kelnek, hogy felkeressék a letűnt civilizáció romjait egy Párizs nevű legendás helyen. Úti céljukhoz azonban csak veszélyekkel teli út vezet: át kell kelniük Iscambe erdején. Itt rendkívüli lények élnek, mint óriásira nőtt termeszek és csigák, húsevő virágok, de királyi zsoldosok is üldözőbe veszi a két utazót.

    Ahogy a tartalomból ki lehet venni, Charriére több műfajt ötvöz ebben a regényében. Az Iscambe erdejét általában a fantasy műfajába szokták sorolni, de erőteljesen jelen vannak a disztópikus/poszt-apokaliptikus jegyek is, elég csak a marseilles-i világra gondolni.

    A legnagyobb varázslatot a történetben mégis a bemutatott mesebeli erdő adja, melynek megteremtéséhez Charriére sokat merített dél-ázsiai élményeiből. Az erdő szinte életre kel a könyv lapjain: végig érezni a pulzáló életet, illatát, látni gyönyörű növényeit és lényeit, miközben erősen jelen van fenyegető természete is. Ez az egész egy erős, de nehezen leírható hangulatot kölcsönöz a könyvnek.

    Charriére regényét egyfajta visszafogott humor is átszövi, ami főhőseink útja során bontakozik ki. Kalandjaik során találkoznak a mi világunkból ismert épületekkel, amikről csak találgatják, hogy mik is lehettek egykor. Egyik megmosolyogni való jelenet az, mikor Evariste a benzinkutat vallási helynek gondolja.

    Charriére regénye kultikus és mindenképpen felejthetetlen élmény. Kalandos, diszkrét humorú, önreflektáló mű nagyon is aktuális mondanivalóval Európáról.

  • Film lehet a Kis testvérből

    A sötét jövőben játszódó történetek nem vesztettek népszerűségükből semmit, ugyanis Az éhezők viadala, A beavatott és Az útvesztő után újabb ifjúsági disztópia kerülhet megfilmesítésre. Ez nem más, mint a népszerű író és blogger, Cory Doctorow Kis testvér című regénye.

    Azonban ez nem az első hír a Kis testvér filmtervéről. Először 2010-ben az Angry Films szerezte meg a jogokat, viszont ahogy Don Murphy rendező (Született gyilkosok, Transformers-filmek, Vasököl) átment a Paramount Pictures-höz, így most a megfilmesítési jogok is a stúdióhoz vándoroltak. A produkción Gaby Cantonnal fog dolgozni.

    A Tracking Board forrásai szerint a stúdió jelenleg forgatókönyvírót keres a projecthez. Terveik szerint a filmadaptáció hangulatában idézni fogja a Bourne-ultimátumot, A beavatottat, és a brit Channel 4 elismert sorozatát, a Fekete tükröket.

    A 2008-ban megjelent regény egy tizenéves fiú, Marcus Yallow (nicknevén w1n5t0n) kalandját meséli el egy orwell-i világban, ahol a megfigyelés a mindennapok részévé vált egy san francisco-i terrortámadás következményében.

    A megjelenést követően a könyv a 9. helyet foglalta el a New York Times bestseller listáján, a következő hat hétben pedig továbbnőtt a népszerűsége: egészen a 8. helyre küzdötte fel magát. A történetet a kritikusok is dicsérték, főleg az 1984-gyel, szeptember 11-gyel és Az emlékek őrével való párhuzamokért. Továbbá a didaktikus techno-thriller számos nevezetes díjat is nyert, többek között 2009-ben a White Pine-díjat, a John W. Campbell emlékdíjat, a Prometheus-díjat és a Sunburst-díjat az ifjúsági regények (Young Adult) kategóriájában. Nem utolsó sorban pedig döntős is volt a Hugó-díjért is a Legjobb regény kategóriában.

    A Kis testvér olvasható angolul az író honlapján, magyarul pedig megrendelhető webshopunkban is, ahogyan a folytatása, a Homeland is megtalálható nálunk.

  • Megjósolt világunk

    Nyáron várható John Brunner legjobb művének tartott Zanzibar megjelenése a Metropolis Media gondozásában. Maga a regény majdnem 50 éves, azonban még korunk embere számára is súlyos üzenetet hordoz.

    Az európai országok közös uniót alkotnak, a homoszexualitás elfogadottá válik, színes bőrűek kerülnek fontos, politikai pozíciókba, miközben erősödik a rasszizmus, terroristák fenyegetik az országok nyugalmát, hatalmas gazdasági különbségek uralkodnak a társadalomban, a Földet pedig a túlnépesedés fenyegeti. Mintha az elmúlt évek híreit olvasnánk, pedig ezek az események mind megtalálhatóak John Brunner (1934-1995) Zanzibarjában is, amelyet 1969-ben írt!

    A sci-fi új hullámának egyik kiemelkedő műve a Zanzibar, amely a 2010-es év világát tárja olvasója elé. Habár a regényben több szereplő szempontjából kísérhetjük végig az eseményeket, két történetszál válik ténylegesen hangsúlyossá. Az egyik Norman Niblock House a teljhatalmú General Technics ügyvezetőjéé, aki azt a feladatot kapja, hogy a piacon és a politikában is vezető szerephez juttassa a céget, ezzel globális dominanciát szerezve. Mindez azonban egy afrikai ország átvételével lehetséges… A másik kiemelt cselekmény főhőse Donald Hogan, a félénk könyvmoly, aki igazából egy kém. Hogan épp egy áttörőnek számító géntechnológia leleplezésén dolgozik, amely megváltoztathatja az ismert világot.

    Természetesen Brunner 2010-es világa nem teljesen egyezik a mienkkel (sőt, ez el sem várható), azonban rengeteg társadalmi és gazdasági változást többé-kevésbé megjósolt regényében. Az SF Masterworks kiadás előszavában Bruce Sterling azt írja, hogy a Zanzibar jóslatait három kategóriába lehet osztani: elhibázott jóslatok, a többé-kevésbé valószínű események és a meghökkentő előrejelzések. A három csoport közül talán az utóbbi kettő az érdekesebb, hiszen az elsőre lehet kitalációként is tekinteni.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Brunner világában találkozhatunk szuperszonikus járművekkel, villámot szóró fegyverekkel – ahogyan a legtöbb SF történetben is. Víziói közül viszont érdekesebbnek tűnhetnek a mélytengeri bányatelepek vagy az óriási mesterséges intelligencia működtetése. Habár ezek az ötletek nem váltak valóra még, de megvalósításuk már elképzelhető. Például már állítottak elő olyan mesterséges intelligenciát, amely sikeresen teljesítette a Turing-tesztet, tavaly pedig egy kanadai cég már megegyezett Pápua Új-Guineával az első mélytengeri bányászatról.

    A regény legtöbb valóra vált jóslata főleg társadalmi és politikai problémákhoz köthető. Egyik legnyilvánvalóbb és a könyv talán legfontosabb pontja a túlnépesedés. Maga a cím is ezt sugallja. A Stand on Zanzibar egy, a 60-as években elterjedt elképzelésre utal, miszerint ha az emberek szorosan egymás mellé állnának, akkor egy Wight-szigetnyi területet foglalnának el. A népességnövekedés mértékét figyelve, Brunner azt feltételezte, hogy 2010-ben ugyanennek a trükknek a végrehajtásához már egy Zanzibar nagyságú területre volna szükség.

    Az író disztópiájában a túlnépesedés nem marad megoldás nélkül: eugenikán alapuló törvények születnek. Ebben a korban szigorú szabályok mellett lehetséges gyermeket vállalni, így a lakosságnak csupán szűk rétege részesül ebben a kiváltságban. Azt, hogy ki nemzhet gyereket és ki nem, azt az egyén genetikai állománya alapján döntik el. Például aki örökletes betegséggel rendelkezik, annak nem lehetnek utódjai.

    A Zanzibar melegek elfogadását is emlegeti (például az avatarok, Mr és Mrs Everywhere esetében szabadon lehet választani a párosítások közül már a regény legelején), a színes bőrű lakosság pedig már építhet komoly karriert is (ilyen ember House is a történet egyik főszereplője), ahogyan mindez ma is kezd elfogadottá válni. Ezzel szemben erősen jelen van a képzelt 2010-ben is a rasszizmus és az erőszak is, utóbbiért terroristák és  a közintézményeket (iskolákat) támadók felelősek. Így az óhajtott egyenlőség nem igen valósul meg. Ehhez hasonló esetekkel napjaink híradásaiban vagy hírportáljain is találkozhatunk.

    [the_ad_placement id=”04″]

    Az egyenlőség-egyenlőtlenség problémájánál maradva Brunner az erőviszonyokat illetően is tett egész pontos jóslatokat. Világában továbbra is az USA-é a vezető gazdasági szerep, azonban saját korától eltérően már nem a Szovjetúniót tartja riválisnak, hanem Kínát. Továbbá említésre méltó dolog, hogy Brunner már a 60-as évek végén gondolt az európai országok szövetségére, amely 24 évvel később, 1993-ban jött létre Európai Unió néven. Bár meg kell jegyezni, hogy maga a nemzetek egységének gondolata már a II. világháború után is jelen volt a közgondolkodásban. Az amerikai és az európai kontinensen formálódó nagy befolyással rendelkező hatalmakkal szemben ott vannak a kis afrikai államok, amelyek fejlődés tekintetében jócskán el vannak maradva és így teljesen ki is vannak szolgáltatva a nagyhatalmaknak. Így nincs vagy csak nem erkölcsös úton van esélyük fejlődni.

    Igaz, nem feltétlen társadalmi vagy gazdasági problémákhoz köthető, de akadnak a regényben olyan jóslatok, amelyek meghökkentenek minket. Egyik ilyen példa a következő leírás Detroitról:

    Múlt héten Detroitban voltam és ez a legkísértetiesebb hely, ahová eddig betettem a lábam. Mint egy szellemváros. Az összes lebontott autógyár és persze a nyüzsgő lakásfoglalók. Valójában egy tömb buli miatt mentem be az egyikbe. Hallani kellene, ahogy egy zock csapat teljes hanggal játszik egy ötszáz láb hosszú acéltető alatt! Nem is szükséges nézni – csak állni és hagyni, hogy a hang végigsöpörjön rajtad.

    A fenti idézet alapján elmondhatjuk azt, hogy Brunner nemcsak megjósolta Detroit ipari hanyatlását, hanem a techno zene megszületését is.

    Ami ennél is meghökkentőbb még, talán a könyvben szereplő afrikai elnök neve, Obomi, ami nyilvánvalóan erősen összecseng az Egyesült Államok jelenlegi elnökének, Barack Obamának nevével. De hasonló eset még az USA infláció által okozott áremelkedése is: Brunner hatszoros emelkedést jósolt 1960 és 2010 között, a valóságban ez hétszeres volt. Brunner közel volt. Ilyen egybeeséseknél csak ámulni lehet és egy kicsit borzongani is.

    Még rengeteg előrejelzésről lehetne tárgyalni akár a szórakoztatást, akár az emberi kapcsolatokat illetően, de Brunner célja nem az volt, hogy ezekkel sokkolja a későbbi generációkat. Ahogy Joe Haldeman írta a Zanzibarról, a science fictionnek nem az a feladata, hogy próféciákat mondjon a jövőről, hanem hogy megmagyarázza a jelent és a múltat, s mindez nagyon is igaz ennél a történetnél is. Számtalan értéke mellett (pl. sajátos, kitalált nyelv, már-már posztmodernbe hajló történetvezetés és izgalmas, összetett cselekmény) a tényleges célja miatt érdemes még ma is kézbe venni Brunner regényét, hogy általa megértsük önmagunkat, problémáinkat, és esetleg így el is tudjuk elkerülni a sötéten ábrázolt jövőt.

  • A Szovjetunió titkos városai

    Nadav Kander Kazahsztán sztyeppéire utazott négy évvel ezelőtt, hogy meglátogassa a szovjet nukleáris tesztek helyszínét, az ún. tiltott városokat, melyek mindaddig rejtve maradtak, míg a Google Earth fel nem fedte őket. (tovább…)

  • Egy magyar Stalker naplójából – Metró 2033

    Az alagutak sötétjében mára már senki sem tudja, hogy mi történt húsz éve, hogy ki volt az első 2014-ben, aki kiadta a parancsot. Az atomcsapást válaszcsapások követték. Az emberiség maroknyi túlélője Budapesten a föld alá menekült a gyilkos sugárzás elől, hogy a metróban kezdjék újra az életet. Semmit sem tanultunk és semmit nem felejtettünk, a metró csak egy újabb helyszín lett, ahol a játszmáink folytatódtak. (tovább…)