Címke: disztópia

  • Megjelenési dátumot kapott a We Happy Few

    A We Happy Few early accesses verziója már 2016 júliusa óta elérhető, most azonban bejelentették, hogy mikor várható a játék végleges változata. A történet szerint a 60-as évek Angliájában járunk, egy disztopikus, retrofuturisztikus múltban, ahol az emberek egy „Joy” nevű hallucinogén drog szedésével próbálják elfelejteni a világháború borzalmait. A játék főszereplője egy olyan figura, aki nem szedi többé a hangulatjavítót, így olyannak látja a világot, amilyen. A társadalomnak persze ez nem tetszik, így megpróbálja kivetni magából a különcöt.

    A teljes verzióban 3 különböző karakterrel játszhatjuk végig a sztorit, amelyből az első megjelenéskor elég keveset láttunk. A játék nagyon kezdetleges formában volt még tavaly. 2018 április 13-án azonban már a végleges verzióban küzdhetünk az életünkért ebben az indie produkcióban. A We Happy Few megjelenik PC-s, XBox One és PS4-es verzióban is, az ára 60 dollár lesz.

    Alább mutatunk a játékhoz egy trailert is, mely a We Happy Few megjelenésének bejelentése kapcsán vált publikussá.

  • Ez nem AZ a Szürke: jön a Shades of Grey

    Az ősz közeledtével elkezdjük bejelenteni új könyveinket is. Az első az itthon főleg A Jane Eyre eset miatt ismert Jasper Fforde izgalmas disztópia regénye, a Shades of Grey: The Road to High Saffront. 

    A cím senkit ne tévesszen meg, Fforde  regényének nincs sok köze a hírhedt Szürkéhez. A Shades of Grey olyan világot mutat be, ahol a társadalmi státuszt az határozza meg, melyik színt látod. Eddie Russet csak egyetlen színt, a pirosat érzékeli, más színek számára nem léteznek – így a társadalom egyik legalacsonyabb osztályának a tagja.

    cover2_shadesofgrey

    Azonban a világ nem mindig volt működött így. Egy feltételezett katasztrófa nyomai arról árulkodnak, hogy régen nem volt olyan szegénység, amiben Chromataciában, Eddie-éknek része van, a technológia is fejlettebb volt, a hírek gyorsan terjedtek, nem féltek a változástól, s az éjszaka sem volt ilyen félelmetes, hisz az elődök minden színt láttak.

    Eddie a szigorúan szabályzott világban végzi nem túl hálás munkáját a Színellenőrző Ügynökség számára, hogy minél kisebb ráirányuló figyelemmel vészelje át a mindennapokat. Azonban minden megváltozik, amikor találkozik az alacsony szürke kasztból származó Jane-nel. A nő megmutatja neki, mennyire nem jó a dolgok jelenlegi rendje. Elhatározzák, hogy együtt robbantják ki a forradalmat.

    A Shades of Grey több alzsáner elemeiből építkezik. Felfedezhetjük benne a disztópia, a thriller és kicsit a romantikusabb művek vonásait is. Humoros, feszes és izgalmas cselekményű könyv, ami Eddie és Jane forradalmának története mellett saját társadalmunkról is szatirikus képet mutat. Mindezt a szürreális világ, amibe Fforde a cselekményt helyezi teszi az SF egyik legkülönösebb regényévé a Shades of Greyt.

    A regény először 2009-ben jelent meg a Viking Adult gondozásában. Fforde könyvére a kritikusok is felfigyeltek: 2011-ben Warwick-díjra jelölték, 2012-ben pedig elnyerte a Prix Julia Verlangert.

    Habár egyelőre Fforde csak egyetlen Chromataciában játszódó regényt írt, egy 2009-es interjú szerint szerint további két kötettel szeretné folytatni a történetet. A címek Painting by Numbers és Gordini Protocols. Ezen kívül egy előzménykötetet is tervez 2019-re, ami a 7 Things to Do Before You Die in Talgarth címet fogja viseli.

    Fforde disztópiáját biztosan élvezni fogják a rajongói, de mindenki másnak is ajánljuk, akik szeretik a nem mindennapi ötleteket, szeretnek különleges világokat bebarangolni, vagy csak egy pörgős történetre vágynak. Mindez megtalálható a Shades of Greyben.

    A könyv jogait megvettük, a magyar kiadásról, a megjelenésről és más egyéb érdekességekről hamarosan hírt adunk. Kövesd a Galaktikát Facebookon vagy hírlevélben, hogy mindenről időben hírt kaphass.

  • Ezekért a sorozatokért izgulhatunk az Emmyn

    Ma jelentette be a Television Academy a 2017-es év Emmy-díjra jelölt sorozatainak listáját. A 2100 főből álló zsűri a 2016. június 1 és 2017. május 31. között sugárzott televíziós műsorokat értékelte. Számos népszerű és minőségi alkotás került a végső jelöltek közé, azonban a legesélyesebbnek három zsánerhez köthető sorozat tűnik: Westworld, Stranger Things és A szolgálólány meséje.

    A legtöbb jelölést az HBO android vidámparkjáról szóló sorozata, a Westworld kapta, összesen 22 kategóriában versenyzik. Nem sokkal lemaradva mögötte jön a Netflix horror nosztalgiája, a Stranger Things 18 jelöléssel, utána pedig a Hulu áprilisban bemutatott disztópiája, A szolgáló lány meséje, 13-mal. A három produkció természetesen esélyes a legjobb dráma sorozat díjára is.

    További, a zsánerhez köthető sorozatok kaptak még jelölést, főleg technikai kategóriákban: három jelölés a Gothamnek, egy pedig a Luke Cage-nek, Kiváló operatőri munka kategóriában szintén egy jelölést csípett el a Sense8, de egy-egy jelölés még becsúszott a A hátrahagyottaknak (Ann Dowd, mint legjobb vendégszereplő) és a Walking Deadnek (Legjobb smink) is.

    A 69. Emmy díjátadója szeptember 17-én lesz, a műsorvezető Stephen Colbert humorista lesz.

    A részletes jelöltlistát itt érhetitek el.

    Végül pedig egy kis évértékelés az Emmy kapcsán: Szerintetek melyik volt 2017 legjobb sci-fi/fantasy/horror/képregény sorozata?

  • Blood Drive: Brutális ágyúgolyófutam, vámpírautókkal

    Az NBCUniversal kötelékébe tartozó Syfy csatorna egy időben iszonyú magas minőségű tudományos-fantasztikus sorozatokat gyártott, aztán már főzőműsor is több volt a tévéadón, mint a sci-fi. Azóta vagy olyan közönségkedvenc darabokkal próbálkoznak a cégnél, mint a The Expanse, vagy pedig fullba’ nyomják a trash-t. A Blood Drive utóbbira példa, hiszen egy olyan posztapokaliptikus világban járunk, ahol a víz és a benzin hiánycikk, ezért az emberek fogják magukat, és illegális autóversenyen élik ki magukat, ahol a kocsikat vér hajtja. 1999 tehát egy durva év ebben a disztópikus sztoriban, melyben darálják rendesen befelé az embereket, ráadásul a produkció nyakon van öntve egy jó adag meztelenkedéssel is, ez az ágyúgolyófutam azonban a felnőtt szórakozás csúcsa.

    bd-2

    Míg a Sharknado már bántóan trash, addig a Blood Drive-ot tényleg élvezni lehet, ugyanis annyira a végletekre épít a széria, hogy már a narrátor is keményen beszól a nézőknek, az első percekben. Aztán kapunk egy tesco gazdaságos Megan Foxot, aki törvényen kívüliként kinyír pár izomagyat és még egy rendmániás zsaruval is összezárják, hogy az életükért versenyezzenek. Láttunk már ilyet, ott volt például a Jason Stathames Death Race 2008-ban, annak és a Mad Maxnek az alapjaira épít ez a sorozat, és a rengeteg gore-ral és grindhouse-zal nyakon öntve a pilot megüti azt a szintet, ami a végignézéshez kellhet.

    bd-3

    Azt a stílust, amelyet a Blood Drive megidéz, Quentin Tarantinoék fejlesztették tökélyre, a Grindhouse és a Planet Terror igazi kultfilm lett, ott is ment a darabolás és a horror, és a készítők azt se szégyellték, hogy a női szereplőket főleg a külsejükért alkalmazták. A Syfy sorozata a főleg az Animal Kingdomból ismert Christina Ochoa és az infantilis Blue Mountain State-ből ismert Alan Ritchson köré épül, akik közül előbbi a testvére kedvéért nyerné meg a 10 milliót, amelyet a legjobb versenyzők kapnak, utóbbi pedig egy helyenként túl komoly rendfenntartó, aki egyszerűen csak túlélne, ha már belerángatták a buliba.

    bd-4

    Félreértés ne essék, a Blood Drive gagyi, de direkt gagyi és tud is magán röhögni ezért a produkció, amelyért csak hálásak lehetünk. A történet szerint minden egyes versenynap végén meghal az utolsó helyezett, így várhatóan komoly öldöklés lesz még az összesen 13 részes első évadban. A produkció több nagy elődre is észrevehetően kikacsint, hiszen a Grindhouse mellett még a Flúgos futam egyik nagy párosa is észrevehetően képviselteti magát a képernyőn.

    A látványvilág egyébként kielégítő, szép a Blood Drive fényképezése, és ami ennél még fontosabb, hogy hangulata is van részben emiatt a produkciónak. Mindezen kívül 110%-ra tolják a készítők a blődséget, csak úgy dobálják lefelé magukról a karakterek a textilt, eközben pedig vérgőzös (és rettnetesen éhes) verdák tépik az aszfaltot. A Blood Drive guilty pleasure, de annak tökéletes, repül is rá a 8/10 és néznénk tovább azonnal, főleg, hogy még a robotzsaruban is megforgatja a kést az első rész.

    Alább mutatjuk a trailert is hozzá, tessék csak megnézni!

  • Áldott legyen méhednek gyümölcse

    „És látá Rákhel, hogy ő nem szűle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az ő nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok. Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten vagyok-é én, ki megtagadta tőled a méhnek gyümölcsét. És monda ez: Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szűljön az én térdeimen, és én is megépüljek ő általa. Adá tehát néki az ő szolgálóját Bilhát feleségűl, és beméne ahhoz Jákób. És teherbe esék Bilha és szűle Jákóbnak fiat.”

    Mózes 1. könyve: 30: 1-5.

    Lydia nevelőnő a leendő szolgálólányoknak magyarázza épp el, hogy örüljenek, amiért termékenyek és gyermekeket nemzhetnek úgy, ahogy azt Rákhel szolgálója, Bilha is tette. Ez bizony kiváltság, Isten ajándéka. Egy növendék, Janine kineveti az egészet, azonban engedetlenségéért oldalába sokkolót kap, majd elviszik valahová, ahonnan megtört, zavarodott emberként tér vissza. Ehhez hasonló erős jeleneteket kapunk a Hulu új sorozatában, A szolgálólány meséjében.

    vlcsnap-2017-05-01-12h39m16s588

    A sorozat Margaret Atwood kanadai írónő 1986-os, azonos című regénye alapján készült. A történet egy olyan Amerikában játszódik, ahol egy vallási fanatikusokból álló szervezet uralkodik (ez a Gilead Köztársaság). Sajátos rendszerükben a nőket több, férfiaknak alárendelt kasztba osztják. A hierarchia élén a feleségek állnak, nekik és férjüknek szolgálnak a márták és a szolgálólányok. Előbbiek főleg háztartásibeli feladatokat látnak el, utóbbiak pedig azok a „kiváltságosak”, akik nemzőképesek maradtak, így azért felelősek, hogy biztosítsák az utódlást. Gilead világát egy ilyen szolgálólány, Offred (magyarul Fredé) szemén keresztül ismerjük meg.

    vlcsnap-2017-05-01-12h41m40s585

    Habár a regény kicsit több, mint 30 éve robbant be a köztudatba (1986-ban Nebulára jelölték, ’87-ben pedig Arthur C. Clarke-díjat kapott), mondanivalója még mindig aktuális (valahol nem csoda, hogy napjainkban kapott egy újabb feldolgozást). Gilead világa fiktív, azonban számos, a 21. században is gyakori eseményt dolgoz fel. Gondolhatunk a Közel-Keletre vagy Ázsiára, de elég, ha csak a nagyon civilizáltnak gondolt országainkban nézünk szét. A Hulu adaptációja társadalmunk mindennapos eseményeire játszik rá nagyon erős, groteszk jeleneteivel. Talán nincs is abszurdabb rész a pilot epizódban Offred feladatának „teljesítésénél”, amiben egyházi kórus szól Mr. Waterford és Offred aktusa alatt, miközben Mrs. Waterford közvetlen közelről nézi őket (az egyértelmű Rákhel-Bilha párhuzamról nem is beszélve). Hasonlóan groteszk, amikor a vörös ruhás lányok halálra vernek egy állítólagos erőszaktevő férfit, miközben még élénken előttünk van az a jelenet, amelyben Janine-nel elhitetik, hogy csakis ő tehet arról, hogy a hozzá betörő férfiak megerőszakolták. A józan ésszel teljesen ellentmondásos, ahogy az a „jó” diktatúráknál szokás.

    vlcsnap-2017-05-01-12h42m50s664

    Egy ponton bukik nagyot a Hulu adaptáció, mégpedig a narráción. Aki olvasta a regényt tudja, hogy Offred múltját és a világot, amiben élnie kell, csak apránként ismerjük meg; maga a főhősnő dönti el, hogy épp mikor miről beszél. A sorozat, az 1990-es filmhez hasonlóan az eredeti nem lineáris narrációt egy többé-kevésbé lineárisra váltja. Így már az első percekben tudjuk, Offred miért került Waterfordékhoz, napi rutinja bemutatását pedig folyamatos flashbackek szakítják meg. Van ennek is célja, jobban megismerjük a nő múltját és Gilead fundamentalista rendszerét. Azonban ezzel a megoldással pont a könyv narrációjának lényege vész el: a sorozat túl direkt, nem érezzük a narrátor szuggesztív voltát és megbízhatatlanságát (a regényben Offred nagyon gyakran nem biztos benne, hogy mi volt valóság és mi nem). Emellett, mivel az sorozat eleje főleg Offredre koncentrál, elhanyagolja a jelen történéseit, az első rész alapján nem derül ki, hogy mi fog történni. Igaz, egy pilotnak fontosabb feladata bemutatni az alaphelyzetet és a főszereplőt, de nem ártana némi információmorzsát is elszórnia a jövőbeli történésekről, hogy a néző úgy érezze, van miért maradnia.

    vlcsnap-2017-05-01-13h34m58s923

    Az 1. rész alapján nem hozta az elvártakat a Hulu sorozata. Amiben erősebb a korábbi adaptációhoz képest, az a képi megjelenítés, Gilead is kellően borzalmasra sikeredett, a történet elmesélésében azonban nem mer kísérletező lenni. Még 9 epizód vár ránk, hogy kiderüljön, hogy lesz-e ennél jobb A szolgálólány meséje.

  • James Patrick Kelly a Galaktikában

    James Patrick Kelly, az SF-irodalmi „középkorosztály” egyik képviselője, akit főleg novellái és a Ha elvakít a nap (1989) című regénye révén ismerhet a magyar közönség. Sok művéhez hasonlóan, a 321-es és a 322-es Galaktikában olvasható kisregénye, „Az utolsó ítélet” tökéletesen mutatja be, miért is érdemes jobban odafigyelni Kellyre: jól végiggondolt cselekményépítés, emlékezetes stílus és izgalmas témák.

    jameskelly
    James Patrick Kelly

    A történet szerint az űrből érkezett, démonoknak nevezett lények eltüntették a Föld férfi lakosságát. A nem várt eseményt először az Őrület Éveinek nevezett időszak követte, majd a nők egy két pártra szakadt társadalmat alakítottak ki. Egyik oldalon a tradicionalisták állnak, akik a régi kort és a férfiakat várják vissza, a másikon a tranzitívek, akik igyekeznek az új környezethez alkalmazkodni, és normálisan élni a démonok által uralt új világban. Kelly nem először vázolja fel a férfiak eltűnésének vízióját: a „Men are Trouble” is az alternatív jövőről mesél. A mostani, az előző történettől teljesen független kisregénye azonban nem a nők világára fókuszál, az inkább csak egyfajta díszletként van jelen. A korábbi és a most tárgyalt írás főhőse is egy magánnyomozó, Fay Hardaway, aki a város egyik leggazdagabb tradicionalista asszonyától, Maude Descanótól kap megbízatást: valaki ellopta tőle Az utolsó ítélet festményt, ami az ünnepelt Hieronymus Bosch, németalföldi festő munkája. Az ügy először nem tűnik bonyolultnak, főleg, hogy Descano a gyanúsított személy nevét is elárulja Faynek, azonban a nyomozás során egy sokkal szövevényesebb ügy közepén találja magát a detektívnő.

    Asimov's April-May 2012 Cover
    Az Asimov’s SF címlapján Kelly kisregénye

    „Az utolsó ítélet”-ben Kelly inkább a nyomozásra helyezi a hangsúlyt, de az általa felépített női társadalomban mindenképpen érdekes ötleteket vázol fel, mint fejlődési irány. Egyik ilyen a kétanyás család, a botoknak nevezett robotok, akik átvették a termelésben az emberek szerepét, de sok kérdést felvető jelenség a nemátalakítás is. Azonban a legérdekesebb és aktuális téma is az a nem: csak egy biológiai fogalom vagy annál sokkal több?

    A kisregény lényege és igazi erőssége azonban a történet felépítésében rejlik. Fay karakterét elég maszkulimnek érezhetjük, ami még erős szarkazmussal is párosul – a film noir és a hard-boiled krimik nyomozóit juttathatja eszünkbe. Az érzés nem véletlen, ugyanis Kelly „Az utolsó ítélet”-ben a detektívtörténetek egyik meserét, Raymond Chandlert (a Philip Marlowe történetek szerzője) idézi meg. Nemcsak Faynél érezni a krimi hatását, hanem Kelly stílusán is: a nyomozás során felbukkanó szereplőket vagy a nagyobb fordulatokat a detektív gunyoros és szókimondó stílusán keresztül ismerjük meg – ez mindenképpen ad egy külön hangulatot az egész kisregénynek. Viszont Kelly jól ellensúlyozza a szarkazmust Hardaway önvizsgáló gondolataival vagy más szereplők (pl. Anne, Maude Descano) megfigyelésével és elemzésével.

    H.Bosch, Das Weltgericht, Ausschnitt - Bosch / Last Judgement / Detail - J. Bosch/Le Jugement Universel/Detail
    Részlet Bosch triptichonjáról

    A legutóbbi Galaktikákban olvasható kisregényben James Patrick Kelly  első ránézésre egymástól teljesen távol álló ötletekből építkezik, melyekből végül egy teljesen kerek történetet alkot. Egyrészt két alzsánert (disztópia és a hard-boiled krimi) mixel, másrészt megidéz (és nem utánoz!) egy mélyen tisztelt elődöt, de mégsincs olyan érzésünk, hogy valami nem illik ide. Mindezt pedig az erős karakterizálással és a fokozatosan felvezett történettel egészíti ki, és így teszi egy igazán jó írássá „Az utolsó ítéletet”.

  • Megérkezett az első trailer Atwood disztópiájához

    Nemrég érkezett meg Margaret Atwood regényén, A szolgálólány meséjén alapuló sorozat trailere. A rövid előzetes egy igazán ígéretes sorozat képét mutatja, ami mindenképpen más megvilágításba helyezi a disztópiát Volker Schlöndorff 1990-es filmjéhez képest.

    A Hulu saját gyártású sorozata a kanadai írónő Booker és Nebula-díjra is jelölt regényét veszi alapul. A történet szerint egy vallási mozgalom következtében jött létre az Egyesült Államok helyén Gilead állama, ahol a nőket megfosztották minden joguktól és új társadalmi rendbe kényszerítették őket. A disztópikus világot egy Offred (a sorozatban Elisabeth Moff fogja játszani) nevű nőn keresztül ismerjük meg, aki a szolgálólányok csoportjába tartozik, azaz az ő feladata gyermeket szülni az uralkodó osztály bármely kijelölt párjának, ezzel hozzájárulva a népesség növekedéséhez, hisz csak a szolgálólányok maradtak termékenyek az új társadalomban.

    A szolgálólány meséjében több ismert színésznő is feltűnik, mint a már említett Elisabeth Moff, akit a Mad Menből ismerhetünk, de a The Orange is the New Black Pousseyja, azaz Samira Wiley is szerepelni fog, mint a lázadó Moira, továbbá a Gilmore Girlsből már jól ismert Alexis Bledel is, mint Offred sorsstársa, Ofglen.

    A rövid trailer alapján a 10 részesre tervezett sorozat inkább a disztópikus világot és a főhős túlélését helyezi középpontba. Remélhetőleg a regény társadalmi és politikai mondanivalója sem lesz háttérbe szorítva. Mindez április 26-án derül ki.

    Forrás: io9

  • A összeszőtt utcák városa – Emmi Itäranta új regénye

    November 1-én jelent meg az Egyesült Államokban Emmi Itäranta, A teamesternő könyve szerzőjének második regénye The Weaver címen. Habár az USA-ban most jön ki először Itäranta regénye, mégsem beszélhetünk új megjelenésről. A regény először finnül jelent meg 2015. október 6.-án, ezt követően pedig október 15.-én Angliában, The City of Woven Streets címen. A mostani amerikai megjelenés apropóján nézzük meg, mit is várhatunk az írónő regényétől.

    kudottujen_kujien_kaupunki-191x300
    A finn borító

    Ez nem A teamesternő könyvének folytatása, hanem egy teljesen új, különálló történetet mesél el. Ennek ellenére minden megtalálható az új regényben, ami Itäranta első művében is.  Ismét egy disztópikus világot járhatunk be. A The City of Woven Streets főhőse, Eliana a szövők nagynevű házában éli mindennapjait és gyakorolja a szövők különleges mesterségét. Azonban szörnyű titkot hordoz magában: birtokolja az álmodás képességét, amit a világot jelentő Sziget vezetői károsnak tartanak. Eliana titkát őrizve éli mindennapjait addig, amíg nem találnak egy vérben fekvő eszméletlen lányt a háznál. Támadói megfosztották a lányt a beszéd képességétől, csak egy tetoválás, ami Eliana nevét visel, árul el valamit a különös lányról: valami köze van a szövőhöz. Vajon miért pont Eliana nevét viseli magán a titokzatos idegen? Mi köti őket össze?

    Több kritika is Ursula K. Le Guin és Sheri S. Tepper (Land of the True Game-sorozat szerzője, többek között) stílusához hasonlította a The Weavert lírai elbeszélőmódját. Élénk képek és az álmokban elmerülő szépirodalmi igényességgel megírt leírások teszik színesebbé a könyv atmoszféráját. Emellett, ahogy már feljebb szó esett róla, A teamesternő könyvének minden pozitív vonását magán viseli. Ilyen például a világfelépítés: csak lassan bontakozik ki, de Itäranta minden apró részletre ügyel, minden lehetséges aspektust körbejár. Megmagyarázza, miért alakult úgy disztópikus világának sorsa, ahogy – ezzel rengeteg rejtélyről rántva le a leplet. Aztán ez a lassabb építkezés megtörik és egy igazi megdöbbentő kalandba fordul át.

    A regényt többek közt dicsérik még a többdimenziós karakterekért, akik szinte életre kelnek a könyv lapjain. A fókusz főleg Elián és a sérült lányon van, az írónő leginkább az ő kapcsolatukban mélyed el, de mellettük még megismerjük a Sziget vezetőinek sötét titkait és motivációit.

    covers
    Az amerikai (balra) és az angol (jobbra) borító

    The City of Woven Streets méltó folytatása egy erős debütálással kezdő életműnek. Élénk képek, költői nyelvezet és mély emberi üzenet jellemzi Emmi Itäranta új regényét. Egy első ránézésre több műfajt ötvöző (konspirációs thriller, disztópia, fantasy) regénynek tűnik, de végül valami eddig nem látott, igazán egyedi dologgá növi ki magát.

  • Idővel, vagy nélküle? – Chronopolis novella ajánló

    Mi az, ami teljesen átöleli életünket? Amitől ugyanúgy függ minden egyes ember a világon? Aminek meglétét, vagy hiányát képtelenség szabályozni? Nem a pénzről van szó, és nem is az egyéb földi javakról, hanem magáról az időről.

    A Galaktika 318. számának nyitónovellája máris rendesen megmozgatja fantáziánkat és számos rendkívül érdekes kérdést vet fel életünkkel, mindennapjainkkal kapcsolatban. A Chronopolis című alkotás J. G. Ballard tollából származik, és minden egyes sora gondolkodásra ösztökéli az olvasót.

    Ezen mű esetében teljesen helytállónak bizonyulnak a már-már unásig ismételt közhelyek, mint az „idő pénz”, illetve „az idő relatív” szállóigék. Az időt szoktuk felelőssé tenni öregedésünk miatt, de mostanában egyre többet hallani megint a „repül az idő” kifejezést is. És valóban: felgyorsult társadalmunk rohamtempóval lépdel előre, nincs megállás, nincs pihenő. Az idő, mint értékrendszer teljesen átalakult, ahogyan az emberek is. Elterjedt a multi-tasking fogalma, melynek lényege, hogy egyszerre végzünk több munkafolyamatot. Tudományos körökben nem igazán elfogadott ez a viselkedésmód, de egyre többet vehetjük észre magunkon is, hogy miközben olvasunk egy cikket, egyidejűleg közösségi médián görgetünk a posztok között, zenét hallgatunk, beszélgetünk, telefonálunk, vagy egyéb elfoglaltságokat művelünk.

    dali

    A fent említett alapigazságokra építenek a különböző életfelfogások, stílusok, de a tudomány is előszeretettel vizsgálja a fizikai mivoltát az időnek. Sőt, akár az élet értelméről is hosszasan beszélhetnénk ennek a témának kapcsán, de talán abba most igazán ne menjünk bele.

    A Chronopolis tökéletesen rámutat arra, hogy emberi létünk minden egyes percét az idő mozgatja. Munkába, iskolába menetelünket határozza meg, kifizetéseinket, családi programjainkat, szórakozásainkat, sportokat, gazdasági mozzanatokat determinál; egy szóval minden az emberek által megteremtett időmérő egységek körül forog. Azonban ha az emberiség nem kreálja meg az idő fogalmát, attól az ugyanúgy egy univerzális folyamat, mely minden élőre vonatkozik a világegyetemben (vagy ki tudja?).

    Ám mi történne akkor, ha mindez megszűnne? Ha nem kellene az óráktól függnünk, csak a lehető legminimálisabban lenne jelen, mint időmérő eszköz. Vajon teljes káoszba fulladna a civilizált társadalom, és minden nemű szervezettség eltűnne a Föld színéről, vagy sokkal harmonikusabban élhetnénk? Ballard novellája megmutatja mindkét oldalt.

    Emberi múlandóságunk is felsejlik a műben. Az orosz realista szerzők által sokat szerepeltetett „fölösleges ember” szimbóluma itt is megjelenik. Csupán fogaskerekek vagyunk egy sokkal nagyobb gépezetben, melyek bármikor pótolhatóak.

    A műben szereplő két véglet között kellene megtalálnia az emberiségnek az arany középutat. Az órák nyilvánvalóan kellenek mindennapjainkhoz, de ha minden percünket annak szenteljük, hogy beosztjuk életünket, azt vehetjük észre, hogy elsuhan mellettünk minden, ami fontos, és nem marad időnk kiélvezni az életet.

    Összegezve a Chronopolis nagyon erős kérdésekkel foglalkozik, könnyedén olvasható formában. Minden oldalon gördülékenyen lehet haladni, mégis közben remek társadalmi témákat boncolgathatunk. A disztópikus világok kedvelőinek kötelező olvasmány.

     

  • A hét grafikusa: Zdzisław Beksiński

    Ezen a héten egy nem mindennapi festőt választottunk meg a Hét grafikusának: a lengyel származású Zdzisław Beksińskit (1929-2005). A disztópikus szürrealizmusnak nevezett festményei egyszerre zavaró és ámulatba ejtő munkák.

    Beksinski 1929-ben született Lengyelország déli részén található Sonokban. Fiatalkoráig itt élt, azonban egyetemi tanulmányai Krakkóba szólították: ott építészetet tanult. Az egyetem után 1955-ben hazatért, ahol építkezési felügyelőként dolgozott, de bevallása szerint nem igazán élvezte. Ekkor fordult az érdeklődése a művészet, főleg a fényképészet és a szobrászat felé. Ezekben a korai művekben már szerepeltek későbbi, védjegyévé vált témái, mint például a kihalt tájak. Sosem folytatott művészeti tanulmányokat, saját intuíciói és elképzelései szerint alkotott. Főleg farostlemezre készített olajképeket, de az akrillal is kísérletezett. Munkáira valószínűleg nagy hatással volt a klasszikus és a rock zene is, amit festés során hallgatott, ugyanis Beksiński gyűlölte a csendet, valaminek szólnia kellett a háttérben.

    Zdzisław Beksiński
    Zdzisław Beksiński

    Nagyon is sajátos festményei először 1964-ben arattak sikert a Varsóban rendezett kiállításán: az összes kiállított képét megvették. Nemzetközi ismeretséget a 80-as évek során szerzett, először Franciaországban Piotr Dmochowski közreműködésével, majd Nyugat-Európában is egyre több tisztelője lett.

    A művész munkáit két periódusra szokták osztani, a 60-as évekre, azaz a „fantasztikus korszakra”. Leginkább ezen alkotásait ismerik és szeretik. A már-már felkavaró vagy komor szürrealista képein megjelenített csontvázak, eldeformált figurák, elhagyatott tájak és a halál témája egy igazi gótikus fantáziavilágba vagy épp egy sötét disztópiába visz minket.

    A 80-as évekkel kezdődik az átmeneti korszaka, amikor inkább a monumentális, szoborszerű alakok kerültek képei középpontjába, amik mellett gyakran keresztek szerepeltek. Beksiński saját elmondása szerint inkább ezeken az alkotásokon inkább a figurákra, a hátteret pedig egyszerűsítette. Az időszak alatt kevesebb festmény született, de erejükből semmit sem vesztettek.

    A 90-es években a számítógépek elterjedésének révén Beksinski megismerkedett a digitális fényképészettel és a fotómanipulációval, élete végéig ezekkel kísérletezett. Azonban ezt az időszakot inkább a magánéleti problémák terhelték. 1998-ban meghalt felesége, Zofia, 1999-ben, karácsonykor pedig Tomasz nevű fia öngyilkos lett (Az esethez kapcsolódóan Jan P. Matuszyński rendező filmet készít Bekinski és fia kapcsolatáról. Idén tervezik bemutatni.) Végül a művész élete is hasonló tragédiával ért véget: 2005-ben holtan találtak rá saját lakásában, testén 17 késszúrással. A rendőrség gyilkosságra gyanakodott és gyanújuk beigazolódott: az eset után nem sokkal őrizetbe vették Robert Kupiect, a gondnok tinédzser korú fiát. Egy évvel később bűnösnek bizonyult, 25 év börtönre ítélték. A vallomás szerint Kupiec azért ölte meg Beksinskit, mert nem adott neki kölcsön.

    A szomorú vég azonban nem árnyékolja be a művész örökségét, csak a tudat lehet fájó, hogy egy ilyen zseniális festővel vagyunk kevesebbek. A cikk végén álljon itt egy kisebb válogatás a leghatásosabb alkotásból. Aki szeretne még többet látni Beksińskiből, az ezen a linken nézelődhet még.

    Beksinski-x19

    Beksinski-pic9

    Beksinski-rys-180

    Beksinski-x77

    Beksinski-76_10000

    Beksinski-x92