My Blog

Címke: disztópia

  • A tiltott álmok városa – felismerhetjük benne saját korunk társadalmi betegségeit

    Hirtelen döbbenetesen aktuális lett ez a regény.

    Azt szokták mondani: az irodalom segít megérteni az életet, illetve korunk eseményeit. Ez talán most fordítva is igaz: a jelenlegi helyzet segít megérteni ezt a történetet. Több párhuzamot is látok köztük, noha a legtöbb dolog szerencsére még csak csírájában van meg a mi hétköznapjainkban.

    Mi is regényünk alaphelyzete?

    Adva van egy miénkhez hasonló világ, csak egy kicsit kiélezve, ami a politikai rendszert, a munkahelyi körülményeket, az állandó megfigyelést vagy a környezetvédelmet illeti.

    A törvényfelolvasó és a katonák képviselik a Tanácsnak, a toronybeli nyolc álarcos alaknak az akaratát. A sziget vezetői egyszer sem szólalnak meg, a hűségeskü szövegéből (30.o.) annyit tudunk meg róluk, hogy: “… saját kezükkel építették fel a Tornyot, és a csúcsából nézik a várost… elűzték a betegséget a szigetről, és örökre megtisztították az álmainkat.” A regény végén kiderül, hogy csupán kőszobrok (= bábuk). De akkor ki áll mögöttük? Ki uralkodik tulajdonképpen? Miért volt szükség ezekre a szobrokra? Úgy látszik, hogy valakinek az az érdeke, hogy ne derüljön ki az igazság. Valaki még mindig fél az Álomlátók erejétől, amivel képesek változtatni a jelenen. A Fonó így mesél Elianának a sziget múltjáról:

     

    „Csak néhányan voltak birtokában ennek az erőnek, és ezért féltek tőle olyan sokan.“ – 258.o.

    „… a háború időszakává változik a béke időszaka, mivel nyugtalanít néhány embert, hogy olyan dolgokat tesznek az Álomlátók, amikhez ők maguk nem értenek.“  – 260.o.

     

    A másik nagy kérdés a tetoválás, mely egy betegség ellen kell hogy védjen (az ellen, hogy álmodjanak, önállóan gondolkodjanak a szigetlakók). Mint egy védőoltás. Napjaink betegsége a koronavírusjárvány. De akár más “betegségre” is gondolhatnánk, pl. a sok előítéletre. Mi is nap mint nap méregetjük egymást: be akar csapni/meg akar fertőzni vajon ez a személy? Ki és mit akar velünk elhitetni? Talán minket is manipulálnak? Merre akarunk menni? Hogy akarunk élni? Mit akarunk egyáltalán? Kinek az érdeke ez a betegség? És a többi “betegség“? Kinek származik belőle haszna?

    A regényben félnek az emberek, bizalmatlanok, és gyanakodva fürkészik egymást. Kötelességük az álomlátókat feljelenteni. Rettegésük, hogy maguk is ilyen sorsra juthatnak (hiszen bárkivel megeshet, hogy a tetoválás ellenére is álmodik), a megbélyegzettek iránti gyűlöletté fajul. Azok az állítólagos bűnbakok.

    A tetoválás révén mindenkit rögtön lehet azonosítani (életkor, foglalkozás), az emberek nem mozoghatnak szabadon. A kereskedőkön kívül senki sem hagyhatja el a szigetet (talán azért, nehogy olyasmit tudjon meg, amit nem lenne szabad).

    Az emberek konformálódtak, uniformizálódtak: egy foglalkozáson belül mindenki ugyanazt a munkafolyamatot végzi (pl. ugyanazt szövik emberemlékezet óta), egyféle ruhában jár, stb. Nincs lehetőség az önkifejezésre, nem nevetnek nyilvános helyen, állandó megfigyelés alatt állnak az emberek (mindenhol katonák).

    A sziget benépesedésének mítosza egybefonódik a jelen eseményeivel. A sziget őslakói, a hálók népe gondolatok révén kommunikált egymással, és most utolsó leszármazottjuk, a Fonó arra figyelmezteti Elianát, hogy veszély leselkedik a szigetlakókra, de ez a veszély egészen más, mint amit a politikai vezetők el akarnak velük hitetni. Nagyszerű választásnak tartom, hogy ezek a mitikus lények pókok (noha ez a szó egyszer sem fordul elő a könyvben, az írónő gondosan kerüli a használatát, mint valami tabut), mert minden olyan szövevényes ebben a regényben, s csak nehezen lehet elképzelni. Irreális.

    „Ha jól megnézed a szigetet, komolyan azt hiszed, hogy a valóságot látod?“ – kérdezi a Fonó Elianától (90. o.).

    Elégetik a kódexeket, hogy senki se tudjon utánanézni, mi is történt korábban, ne tudjon rájönni az összefüggésekre. Az írnokokon kívül egyébként sem tud senki olvasni.

    A regény szereplői nem értik, hogy mi történik körülöttük, de csak kevesen mernek rákérdezni: ki áll mindez mögött? Mit akarnak velünk? Mi lesz velünk?

    Az írónő nem ad választ a felmerülő kérdésekre, nem is akar. Talán nemcsak egy válasz létezik, hanem több, és ez a sok gondolat együtt adja majd a keresett választ. (Némelyik verset többször is el kell olvasnunk ahhoz, hogy megértsük. Most sem árt.) A Mindenség Hálója egy fantasztikus, találó kép, szálai néha minket is megérintenek.

     

    írta: Varjasi Csilla a könyv fordítója

    A tiltott álmok városa

  • Disztópia könyvcsomag

    Kicsit most ránk szakadt a világvége. Hosszú évtizedek után először szembesülünk egy olyan járvánnyal, amely alapjában korlátozza az életünket. Be kell zárkóznunk biztonságos otthonainkba, és kivárni a biztonságosabb időket.  Ez az időt felhasználhatjuk arra, hogy olvassunk. Bepótoljuk régi restanciáinkat a könyvespolcról, vagy vásárolhatunk néhány új könyvet.

    Hogy mindenki láthassa, a mostani helyzet korántsem akkora katasztrófa, mint ahogy sokan látni vélik, összeállítottunk egy disztópia csomagot, milyen is egy igazi katasztrófa.

    https://galaktikabolt.hu/termek/disztopikus-csomagajanlat/

     

    Mi mással is kezdhetnénk az ajánlatot, mint egy járvánnyal, pontosabban annak távoli következményeivel. Népszerű novellistánk, Fedina Lídia regénye egy rejtélyes járvány történetébe vezeti be olvasóját. A legtöbb ilyen témájú könyvvel ellentétben a Virokalipszis ott kezdődik, ahol előbbiek véget érnek – az ellenszérum beadásával. Az írónő egy interjúban hangsúlyozta, hogy izgalmas volt számára olyan vírusról írni, ami nem közvetlenül az embert támadja meg, hanem egész egyszerűen lehetetlenné teszi az emberi életet a földön. A Virokalpszisban lényeges momentum lesz, hogy mi történik akkor, ha visszajönnek azok, akik az emberiség hajnalán itt hagyták a Földet, most pedig találnak egy, az övéktől teljesen más irányba fejlődő civilizációt.

    Virokalipszis

     

    Folytassuk a sort egy különlegességgel, szlávos neve ellenére argentin szerzővel, Carlos Chernovval. aki már több irodalmi díj birtokosa. Művei eddig angol, francia és olasz és magyar fordításban láttak napvilágot. A Végtelen vetítés az első magyarul megjelenő regénye.

    Kétszáz évvel a Földet átalakító nagy klímakatasztrófa után a túlélők között sokáig dúló háború erőszakos, totalitárius társadalmat hoz létre. A világban zajló folyamatokat a győztesek doktrínája határozza meg, a milliomos lét azt a lehetőséget is megteremti, hogy az ember befolyásolhassa az élet két legfontosabb folyamatát: a szaporodást és a halált. A gazdagok nem kockáztatnak: jó genetikai adottságokkal rendelkező gyerekeiket kiválasztják és örökbe fogadják, majd életük meghosszabbításaként megszabadulnak testüktől, és agyukkal rácsatlakoznak az „életfilmekre”. Eközben a  társadalom alján, a föld alatti városokban tengődő proletárok gyerekeik eladásából tartják fenn magukat.

    Goma, egy proletár család fia, tudja, hogy az egyetlen módja kitörni a szegénységből és a kilátástalanságból az, hogy az életfilmek főszereplőjévé, sztárszínésszé válik. A hosszú kiképzés a fizikai megpróbáltatásokon túl apránként elmossa a határt a szerep és a valóság között…

    Carlos Chernov – Végtelen vetítés

     

    Következő ajánlatunk egy abszolút klasszikus. Mary Shelley Frankeinstein című regénye sem volt egy habkönnyű olvasmány. Most a nem túl távoli jövő visz el minket. Mary Shelley műve nemcsak az angol, de a világirodalom klasszikusa is, amelyben a Frankenstein szülőanyja megteremtette az évtizedekkel később divatossá váló világvége-történetek ősét. Ez a filozofikus regény látnoki erővel jósolja meg a jövőt, és megíródása óta, ha lehet, csak még időszerűbbé vált – bizonyság erre az is, hogy most készül belőle film az Egyesült Államokban.

    A 21. század második felében újra felüti fejét a pestis szörnyű réme, és a Közel-Kelet felől támadva tizedelni kezdi a civilizált világ lakosságát. Az egyre elkeseredettebb emberek helyzetüket folyamatos háborúskodással teszik még elviselhetetlenebbé, és a Föld népessége mind rohamosabb ütemben fogyatkozik. Vajon visszafordítható-e a folyamat, vagy fajunk végérvényesen kihalásra ítéltetett?

    Az utolsó ember I-II.

     

    Ondřej Štindl regényének világa fájdalmasan szikár, és annyira igényli az emberi érintést, mint amennyire motívumrendszere az újraolvasást. Világégés, járványok, minden oldalról leselkedő veszély, egy omladozó város romjai között élő utolsó, elfáradt emberroncsok, orwelli áthallások, és mindennek a kellős közepén egy férfi útja a saját eredete felé.

    Erik Vilks világa néhány kataklizmával a miénk után létezik, valahol a jövőben. Ebben a világban már cseppet sem fontosak az országhatárok, a nemzeti hovatartozás, de még csak különösebb célja sincs az emberi életnek, hacsak nem ez az egy. Élni. Túlélni.

    Az omladozó környezetből az egyedüli menekülést a Dorma virtuális világa jelenti, amelyben mindenki megtapasztalhatja, milyen volt a Föld a pusztulás előtt. A jövő lakói ennek a virtuális valóságnak legtöbb részletét nem is értik, mégis kétségbeesetten kapaszkodnak belé. Mint Erik Vilks abba, hogy – talán egyedüliként – tudja, mi a zongora. Sőt, kicsit még játszani is tud rajta.

    Csakhogy a virtualitás mentőkötele könnyen fojtóhurkot vethet az emberiség maradékának nyaka köré.

    InterZóna

     

    1. J. Molles pörgős akcióthrillere nagyon is hihető látomás Amerika közeljövőjéről. Észak-Karolinában, a 89-es agrárkörzetben minden a termelésről szól, és a rendről. A vasszigorral kormányzott vidéken a Tengely hármas koalíciója az úr, az amerikai katonákkal karöltve orosz és kínai „békefenntartók” járőröznek mindenfelé. Ellenállókat keresnek, akiket azután távoli börtönökbe hurcolnak – börtönökbe, ahonnan nincs visszatérés.

    Walter is így vesztette el a bátyját, ezért megfogadta, ő sosem fog kilógni a sorból. Lesunyja a fejét, végzi a dolgát és tartja a száját. Ekképpen nincs mitől tartania. Egészen addig, amíg jó pénzért el nem fogad egy ártalmatlannak tűnő megbízást az ellenállóktól.

    Mire észbe kap, a feleségét elhurcolták a katonák, ő pedig egy kis csapat fegyveressel menekül egyik búvóhelyről a másikra, nyomában a Tengely jóformán legyőzhetetlen elitharcosaival. Rövid úton két dologra kell rádöbbennie: az első, hogy senkiben sem bízhat meg, mert még saját társai is árulóivá válhatnak; és a második, hogy normális életét legközelebb csak akkor kaphatja vissza, ha sikerül megdönteni a jelenlegi elnyomó hatalmat.

    Amerika lángokban 1 – Tisztogatás

  • Járvány után

    Az ember történelme egyidős a járványok történelmével. A legelső lejegyzett ismert járvány az athéni pestis, amely Kr. e. 431-425 között pusztított a városban. Az Athén és Spárta között kirobbant peloponnészoszi háború kezdetét követően járvány ütötte fel a fejét az előbbi városállamban, és öt éven át tombolt, mely idő során akár 100 000 áldozatot is szedhetett. Bár pestisnek nevezik, valójában nem tudjuk biztosan milyen ragály volt.

    Az első ismert járvány ötezer évvel ezelőtt tombolt. Egy ismeretlen betegség valószínűleg kiirtott egy teljes falut a mai Kínában. Az áldozatok holttesteit egy házban halmozták fel, amelyet aztán felgyújtottak. Gyermekek, kamaszok, felnőttek és idősek maradványait is megtalálták, de fizikai sérüléseknek nem volt nyoma.

    Amióta az ember utazik, a járványok is körbejárják a földet, eljutva szinte mindenhova ahol ember megfordult. Azóta beszélhetünk világjárványokról. A két legismertebb a középkorban többször is pusztító pestis, és a száz évvel ezelőtt, az első világháborút lezáró spanyolnátha. Mindkét esetben több tízmillió áldozatról beszélünk, de a legpesszimistább becslések szerint a halottak száma meghaladhatta a százmilliót is.

    Egy ilyen világjárványt átélni igazi világ vége. Alapjaiban rendül meg a civilizáció, felborul a megszokott társadalmi rend. Nem csoda, hogy ez az irodalomban, a filmekben is megjelent. Kevés történet szól magáról a járványról, hiszen annak társadalmi-gazdasági-politikai hatása nagyon komplex, lekövethetetlenül sokrétű probléma. Ezért a történetek vagy nagyon átfogóan tárgyalták, vagy egyetlen kisebb aspektusát mutatták be.

    A történetek, amelyekben a járványok felbukkannak, általában két csoportra oszthatók. Az első a járvány felbukkanásával és a legyőzésére irányuló heroisztikus küzdelemmel foglalkozik. Két végletes példa erre, az 1995-ös Vírus című film Dustin Hoffmannal, ahol a katonaság orvosai próbálják megállítani az Egyesült Államokba behurcolt afrikai járványt. A szinte dokumentarista elemekkel operáló akciófilm ellentéte volt az ugyanebben az évben készült 12 majom című film, ahol földalatti karantén városokba kényszerített túlélők időutazás segítségével akarják megakadályozni a járvány kirobbanását.

    De legtöbbször egyszerűen csak a múlt kísértő emlékeként bukkan fel egy civilizációt elpusztító világjárvány. A túlélők egy teljesen átalakult világban élnek, és gyakran küzdenek a túlélésért. A Metropolis Media most hat könyvet gyűjtött össze a kínálatából, amelyekben komoly szerepe volt az emberiséget megtizedelő betegségnek.

    Elsőként mindenképpen Fedina Lídia Virokalipszis című regényét kell megemlítenünk. Regénye egy rejtélyes járvány történetébe vezeti be olvasóját. A legtöbb ilyen témájú könyvvel ellentétben a Virokalipszis ott kezdődik, ahol előbbiek véget érnek – az ellenszérum beadásával. A vírus, ami nem közvetlenül az embert támadja meg, hanem egész egyszerűen lehetetlenné teszi az emberi életet a földön.

    Virokalipszis

    Meglepetés lehet egy igazi klasszikus: Jack London. Ezer halál című novelláskötete a szerző kevéssé ismert fantasztikus novellái közül válogat. De a lehető legváltozatosabb témák között felbukkan az emberiséget elpusztító világjárvány is.

    https://galaktikabolt.hu/termek/ezer-halal/

    Valerio Evangelisti három idősíkban zajló inkvizítor sorozatában is fontos szerepet kapott a járvány. Napjainkban történetszálában a Ku-Klux-Klán elvein nevelkedett őrült tudós, Lycurgus Pinks megtalálta a tökéletes ellenszert az ország fekete lakosságának gyarapodására: egy vírust, amely válogat. A jövőben egy világméretű katasztrófával kell megbirkózniük hőseinknek.

    Eymerich 3 – Égj, inkvizítor!

    Ondřej Štindl InterZóna című regényében Erik Vilks világa néhány kataklizmával a miénk után létezik, valahol a jövőben. Ebben a világban már cseppet sem fontosak az országhatárok, a nemzeti hovatartozás, de még csak különösebb célja sincs az emberi életnek, hacsak nem ez az egy. Élni. Túlélni. Štindl regényének világa fájdalmasan szikár, és annyira igényli az emberi érintést, mint amennyire motívumrendszere az újraolvasást. Világégés, járványok, minden oldalról leselkedő veszély, egy omladozó város romjai között élő utolsó, elfáradt emberroncsok, orwelli áthallások, és mindennek a kellős közepén egy férfi útja a saját eredete felé. Az omladozó környezetből az egyedüli menekülést a Dorma virtuális világa jelenti, amelyben mindenki megtapasztalhatja, milyen volt a Föld a pusztulás előtt. A jövő lakói ennek a virtuális valóságnak legtöbb részletét nem is értik, mégis kétségbeesetten kapaszkodnak belé.

    InterZóna

    Robert J. Sawyer  WWW trilógiája aktuálisabb nem is lehetne. Az első, Világtalancímű kötetének egyik legfontosabb momentuma, hogy Kínában minden eddiginél halálosabb madárinfluenza-járvány tör ki, amit csak az ország teljes izolálásával tudnak megfékezni.

    WWW 1 – Világtalan

    És legvégül egy igazi különlegesség. A világégések bemutatása – ahogy az SF irodalom java része is – Az angolszász világhoz köthető, leggyakrabban a nyugati civilizáció bukását mutatja be. De milyen lenne egy ilyen katasztrófa után az élet itt, Közép Európában, Magyarországon. A túlélők mennyit tudnának megmenteni modern civilizációnkból, és a kényszerű túlélés során mennyit tudnak átemelni az ősi magyar hitvilágból és tudásból. Petes Gábor Új-Hunnia 2039 – Ősök útján című regénye

    Ez a történet 2039-ben játszódik itt, a Kárpát-medencében, egy évvel egy világméretű ebolajárvány kirobbanása után, ami a magyar népet is jócskán megtizedelte. A városok elnéptelenedtek, a rendvédelmi szervek dezertáltak a kezelhetetlen állapotok miatt, így az utakon fosztogató, kannibalizmusra vetemedett bandák vadásznak a túlélőkre. A négy szálon futó cselekmény bemutatja egy, a jövőbeli társadalomból kiábrándult emberek alkotta, teljesen önfenntartó ökoközösség mindennapjait a Zselic lankái között található otthonukban, Új-Hunniában; a hozzájuk haza igyekvő „testvéreik” veszélyes és kalandos útját Dél-Magyarországon keresztül; egy észak-magyarországi hologram-vezető jövőbeli terveit az új-hunokkal; illetve egy eszelős exzsoldos és brigádja brutális módszereit, ahogy próbálják túlélni a járványt követő anarchiát.

    Ebben a nem éppen hagyományosnak mondható „sci-fi” kalandregényben a nem túl távoli jövőben, a súlyos fejlődési csapdában vergődő emberiség világméretű gazdasági és egészségügyi problémákkal küzd, melyből kiutat egy kis közösség mutat, ahol újraéled őseink élete és hitvilága, mindez megfűszerezve némi misztikummal.

    Új-Hunnia 2039 – Ősök útján

  • A szerkesztőség kedvence forró mint A Nap Magja!

    Elérkeztünk a decemberhez, kisebb-nagyobb buktatókkal, de szinte mindent sikerült a nyomdából megkapnunk, ami be volt tervezve. Legutolsó könyvünk 2019-ben egy kortárs szépirodalma mű Petra Hulová – Mostoha sors című regénye, most pedig elmondjuk mi volt a szerkesztőség kedvence ebben az évben. (Januárban lesz közönség szavazás, ahol könyvcsomagokat sorsolunk majd a szavazók között.)

     

    Johanna Sinisalo – A Nap Magja

    Sinisalo könyve úgy forgatta fel a szerkesztőséget, ahogyan csak kevés könyvnek sikerült eddig. Sokan hasonlítják Margaret Atwood – A szolgálólány meséje sorozatához, még is merőben más érzést nyújt olvasás közben még ha az alaptéma ugyanott gyökeredzik.
    Mindkét műben a nők olyan helyzetbe kerülnek társadalmilag, ami ijesztő sokunk számára. Egyetlen célt szolgál életük az pedig a gyermeknemzés, illetve a férfiak mindennemű kiszolgálása a jólét érdekében. Ám a férfiak is megsínylik ezt a fajta társadalmi berendezkedést.

    A Nap Magja nem jobb Atwood sorozatánál, de egészen más oldalról közelíti meg az alaptémát és más eszközökkel mutatja be, ami helyenként sokkal jobban bevonzza az olvasót. Sinisalo példátlan pontossággal és tudatossággal építi a könyv szerkezetét és világát. Leírásai egyszerűen szépek és gördülékenyek, a nyelvezete ingázik a szépirodalmi és szórakoztató, illetve dokumentarista írások között. Vanna/Vera levelei húgához például egészen líraiak, lágyak. Azonban a világot kreatív eszközökkel mutatja be. Gyermek dalocskák, reklámok illetve törvény részletek leírásával, fedezhetjük fel, ezt az alternatív Finnországot.

    Nem mellesleg a legerősebb bekezdéssel azonnal torkon ragad a könyv. Meghökkentő és megbotránkoztató, mégsem tudja megállni az ember, hogy tovább olvassa.

    Egyértelműen nálunk ez, az Év könyve.

    A Nap Magja

  • 5 + 1 világ, ahol nem szeretnél élni

    Mindenki jobban szeretne élni, mint most, mindenki egy jobb világról álmodozik. Ez a vágy szüli az utópiákat. De gyakran az utópia disztópiába fordul, és a mézes-mázas felszín igazi poklot rejt el. Most 5+1 olyan világot ajánlunk, amely talán izgalmas, talán kecsegtető első látásra, de mégsem szeretnél ott élni.

    1. Walter Tevis – Sokszavú poszáta

    Először ugorjubk el a távoli jövőbe A 25. század disztópikus világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást számítógépek és robotok végzik az ember helyett. A jelszó: „Ne kérdezz; lazíts!” E látszatélet megkapó jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.

    Az emberiséget már csak egy halálvágyával küzdő android mentheti meg, valamint egy fiatal pár, akik szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás és a könyvek iránt. Ez a szenvedély talán még az apátiába kövült gépi intelligenciákat is képes felrázni.

    Walter Tevis, A svindler és A pénz színe írója Nebula-díjra jelölt regényével ékesen bizonyítja, hogy az SF-nek igenis helye van a szépirodalomban. Érzelmekkel és fekete humorral átszőtt, szép könyve robotszereplői szájával is az emberi önrendelkezés jogáért kiált.

    Sokszavú poszáta

     

    1. J. G. Ballard – Helló, Amerika!

    Olajválság, klímaváltozás, megváltozott világ.  Száz év múlva az elpusztult világunk romjain. 2114-ben egy kis létszámú expedíció ér partot New Yorkban az Apollo gőzös fedélzetén. Küldetésük, hogy kiderítsék, mi okozza a hirtelen felszökő radioaktivitást a kontinens nagyvárosaiban. Amerika ekkor már több mint egy évszázada halott, elnéptelenedett pusztaság: legyűrte az olajválság, valamint a szovjetek és az európaiak vezetésével zajló, nagyléptékű klímamódosítás. Amint a kis csapat partra lép, kezdetét veszi a szürreális utazás a bizarr tájakon és az expedíció tagjainak pszichéjében egyaránt: mindannyian rejtett vágyakkal és álmokkal érkeznek, melyeket csak Amerika válthat valóra.

    1. G. Ballard, a Toronyház, A Nap birodalma és a Karambol szerzője ebben a disztópikus kaland- és útiregényben lebilincselő víziót tár elénk az összeomlás utáni Amerikáról. Megidéződik John Wayne, Frank Sinatra, Charles Manson, Nixon és Lincoln szelleme, a sivatagi kalandtól a klasszikus westernen át a dzsungelháborúig minden műfajból kiadós ízelítőt kapunk. Ballard, az emberi psziché kietlen tájainak nagy mesélője pedig ezúttal sem marad adós – sem a váratlan fordulatokkal, sem a szinte tapinthatóan eleven tájakkal és légkörrel.

    J. G. Ballard – Helló, Amerika!

    1. Cory Doctorow – Homeland

    Nem csak a távoli jövő lehet rémisztő. Sajnos minden jel arra mutat, hogy önként vesszük nyakunkba a digitális nagy testvért. És a veszélyre nem kell várni, itt kopogtat napjainkban. A tizenéves Marcus Yallow-t egy San Franciscó-i terrorakciót követően néhány barátjával együtt nyakon csípték a nemzetbiztonsági hatóságok, és csak nehezen ismerték be tévedésüket. A meghurcolt fiú a lázadó tini hekkerek élére állt, és harcot indított a megfigyelés önkényuralma ellen.

    Most, évekkel később Marcus egy változásokat ígérő politikus webmestereként dolgozik, biztos állásban Kalifornia gazdasági összeomlása után. Ám amikor felbukkan régi ismerőse, Masha, és kezébe nyom egy pendrive-ot, tele tűzforró információkkal, amelyek átrendezhetik az egész hatalmi struktúrát, Marcusnak döntenie kell: új életét és az anyagi biztonságot választja, vagy visszatér lázadó múltjához, és keresztes hadjáratba kezd az igazság oldalán?

    A Hugo-, valamint Nebula-díjakra jelölt és több más kitüntetést el is nyert Kis Testvér folytatásában a kanadai író és internet-guru ismét elsősorban az ifjúságot szólítja meg, de valójában minden olyan embert, aki aggódik amiatt, amerre a világunk ma tart.

    Homeland

    1. Ana-Maria Negrilă – Jégcsászár

    Bár most a felmelegedéssel küzdünk, valójában egy kétmillió éve tartó jégkorszak melegebb periódusában élünk. Az emberi beavatkozás felborítja a természet rendjét, vagy egyszer ég visszatér a jég? A távoli jövőben, egy újabb jégkorszak küszöbén egy ultramodern, totalitárius elnyomás alatt élő metropoliszban a hétköznapi emberek a túlélésért, a nagyvállalatok pedig a hatalomért harcolnak az egyre szélsőségesebb éghajlati körülmények között. A fiatal látnok, Sich könyvek közé menekülve próbálja mindettől távol tartania magát. Egy hirtelen támadó különös forgószél azonban pusztulással fenyegeti a várost, és a megoldás kulcsa, úgy tűnik, Sich kezében van. Ehhez azonban kénytelen összefogni az elnyomó hatalommal, ám a végkifejlet egyelőre még előtte is titok.

    https://galaktikabolt.hu/termek/jegcsaszar-jegkorszak/

    1. Jasper Fforde – Monokróm

    Egy furcsa világ, ahol a színek, és a színek hiánya határozza meg a világot. A kromatokrácia világában az vagy, amit látsz. A társadalom hierarchiája ugyanis polgárainak korlátozott színlátásán alapszik.

    Eddie Russett följebb akar lépni. Amikor azonban apjával Kelet-Kárminba költözik, terve, hogy átlagosnál jobb vöröslátását kihasználja egy előnyös házasságkötés érdekében, egykettőre zátonyra fut. Végzetes hattyúk, alávaló Sárgák és megszeghetetlen szabályok állják útját, rejtélyes halálesetek, valamint két zűrös kapcsolat, egy ráerőltetett bányarémmel és egy lázadó Szürke angyallal. Vajon lesz-e ereje kitörni az agyonszabályozott kasztrendszerből? Nem lesz egyszerű, hiszen a kíváncsisága lépten-nyomon bajba keveri.

    Monokróm

    +1 Johanna Sinisalo – A Nap Magja

    Végezetül egy olyan történet, amely nem a jövőben játszódik, hanem a mai Finnország egy alternatív univerzumban.

    Századunk tízes éveiben Finnországban euszisztokrata rend uralkodik A nemzet tanult történelmi hibáiból. A társadalmi stabilitás és a közegészségügy ma a legfontosabb értékek. Bármi, ami örömet vagy valamilyen függőséget okoz, szigorúan tilos, beleértve a számítógépet, a mobiltelefont, a kávét, valamint az egyik legveszélyesebb drogként számontartott csilipaprikát is. Egy kivétel: a szex. A nemi élet elosztása a legfontosabb fogyasztási termék. Emiatt a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. E célból a kormányzati tudományos testület egy új emberi alfajt hozott létre, amely mindig alázatos, befogadó és odaadó. Korábban ezeket az élőlényeket nőknek hívták.

    A szép, termékeny, ám buta eloikkal ellentétben a morlock kategóriába sorolt nőnemű egyedek okosak, érdeklődők. Éppen ezért már kora gyermekkorban sterilizálják őket, alantas munkákat végeztetnek velük, és elnézik nekik, hogy tudományos vagy ismeretterjesztő műveket olvasnak.

    Johanna Sinisalo, a finn weird irodalom kiemelkedő alakjának alternatív történelmi regénye szellemes és lenyűgöző társadalmi polémia, középpontjában egy fiatal lánnyal, aki eltűnt testvére után nyomoz, miközben egyre inkább az illegális csilipaprika hatása alá kerül egy olyan világban, ahol a szeretet, a szex és a szabad akarat mind az állam irányítása alatt állnak.

    A Nap Magja

  • Miért nincsenek már utópiák?

    Az utópia, mint kifejezés viszonylag fiatal. Morus Tamás használta először 1516-ban megjelent Utópia című könyve címében (Eredeti teljes címe De Optimo Reipublicae Statu deque Nova Insula Utopia). Az utópia többnyire jövőbeli, a tökéleteshez közeli fejlettségi szinten álló emberi társadalmat, illetve egy ilyen társadalmat leíró mű.

    A vágyakozás a tökéletes életre szinte egyidős az emberrel. Egy eszményi világról már Krisztus előtt 395-ben írt Platón az Állam című munkájában, de nyugodtan ide sorolható a Biblia Paradicsomról szóló része is.

    De a tökéletes társadalomról szóló művek a középkor termékei. A legfontosabb utópikus írások az 1600-1800-as években jelentek meg: Tomaso Campanella, Francis Bacon, Jonathan Swift vagy Candide művei tükörként szolgáltak: a másik világ furcsaságai a saját világ jellemzőit új színben tüntetik föl, eltávolítják az olvasótól, relativizálják azokat.

    A huszadik századi utópiák valójában már sokkal inkább tekinthetők disztópiának. Pontosabban a kettő egybemosódik, ami a társadalom egy rétegének utópia, az a másiknak disztópia. De miért tűntek el az utópiák? Nem vágyunk már egy boldogabb, jobb életre?

    Dehogynem. De mégsem szeretjük az utópiákat.

    Az oka egyszerű: egy utópia egyszerűen unalmas. A biztonság, a jólét, a boldogság jó dolog, be lehet mutatni néhány oldalban. De minden hiányzik belőle, ami érdekessé tesz egy történetet: a kaland, az izgalom, a dráma vagy a feszültség, vagyis a probléma, maga a konfliktus. E nélkül elég nehéz jó történetet építeni. Ezért van az, hogy minden utópiát bemutató történet bemutatja a világnak az árnyoldalát: mit áldozott fel a társadalom az utópiáért cserébe. Ezek a látens utópiák valójában rejtett disztópiák.

    A Gattaca hipermodern technológiájú, DNS-tervezésen alapuló társadalma az eugenika által szinte kasztokba sorolja az embereket  A film címe egy szójáték: bár látszólag az űrhajózásért felelős Gattaca Aerospace Corporation neve, valójában  a DNS-t alkotó nitrogén tartalmú szerves bázisok (guanin, adenin, timin, citozin) kezdőbetűiből úgy épül fel, mint maga a DNS. Ez a társadalom kiveti a genetikai sérülteket, és megveti a genetikai tervezés nélkül születetteket. Nincs helyük a megtervezett világban, képességeiktől függetlenül csak alantas munkát végezhetnek. Csupán azért mert a genetikai profiljuk nem tökéletes, pusztán a betegség vagy egyéb defektus „lehetséges” bekövetkeztének százalékos valószínűsége miatt.

    A Nap Magja Finnországában euszisztokrata rend uralkodik. A nemzet tanult történelmi hibáiból. A társadalmi stabilitás és a közegészségügy ma a legfontosabb értékek. Bármi, ami örömet vagy valamilyen függőséget okoz, szigorúan tilos, beleértve a számítógépet, a mobiltelefont, a kávét, valamint az egyik legveszélyesebb drogként számon tartott csilipaprikát is. Egy kivétel: a szex. A nemi élet elosztása a legfontosabb fogyasztási termék. Emiatt a lehető leghatékonyabbnak kell lennie. E célból a kormányzati tudományos testület egy új emberi alfajt hozott létre, amely mindig alázatos, befogadó és odaadó. Korábban ezeket az élőlényeket nőknek hívták.

    A Nap Magja

    Az Equlibrium szabványosított fasisztoid világa nem tűri a művészetet. Valamikor a jövőben, a harmadik világháború után egy totalitárius állam, Libria válik naggyá. A társadalom a nyugalomért nagy árat fizet. A rezsim az emberi érzelmeket tette felelőssé a háború kirobbanásáért. Minden érzésstimuláló tárgy tiltott, az „érzésbűnözőket” letartóztatják és elevenen elégetik. A rend, a nyugalom, a gazdaság és a társadalom biztosítása érdekében mindenki köteles naponta önmagának beadni egy Prozium-injekciót, egy érzelemgátló szert.  A rendért egy vallási-katonai szervezet felel, akik az érzésbűnözést csirájában próbálják elfojtani.  De mi történik akkor, ha pont egy harcos-pap hagyja ki napi adagját, kezd el érezni, ami miatt megkérdőjelezi saját és a társadalom erkölcsi értékrendjét.

    Az emlékek őre tökéletes társadalma feláldozza a múltat, az emlékeket, és mindet, ami a boldogságot elronthatná. A közösségéből hiányzik a fájdalom, az együttérzés, a mindennapi élet küzdelme, amely az ‘egyenlét’-nek köszönhető. Az életet egy terv határozza meg, amely gyökeresen eltüntette a mély érzelmeket. Csupán egy ember, a kiválasztott Emlékek Őre ismeri a múltat, az egyenlét előtti állapotot, aki emlékei, s ezáltal bölcsessége által tanáccsal szolgálhat a közösségnek.

    Walter Tevis Sokszavú poszáta című történetében 25. század világában az emberi civilizáció maradéka elektronikus mennyországokba zárkózva vegetál. Nincsenek családok, gyerekek, de még valódi párkapcsolat, szerelem sem igen létezik. A gépiesen udvarias hétköznapokból már csupán a drogok vagy az öngyilkosság jelentik a menekvést. Az olvasás tiltott dolog, de igazából senkinek eszébe sem jutna már ezt a szabályt megszegni. A gondolkodást az ember helyett számítógépek és robotok végzik. A jelszó: „Ne kérdezz; lazíts!” E látszatélet jelképe a sokszavú poszáta, mely éjjelente nem a saját énekét dalolja bele a világba, hanem más állatok hangját utánozza.

    Sokszavú poszáta

    Ezek a történetek az embert és az emberi érzéseket teszik felelőssé minden rosszért. Nem is alaptalanul Az utópia záloga az érzelmek teljes elfojtása, eltűntetése akár terror, akár kémiai szerek révén. És mivel minden ilyen történet érzelmeket vált ki belőlünk, ezek után ki akarna egy utópiában élni?

  • Mitől is csíp a csili? Interjú részlet Johanna Sinisalo finn írónővel

    Johanna Sinisalo a finn weird irodalom kiemelkedő alakja. Könyvei komoly témákat feszegetnek, rendre valamilyen absztrakt megközelítésben, amit mi nem bánunk. Mikor elolvastuk A Nap Magja című kötetet tudtuk, megvan az „Év könyve” nálunk. Többek között a könyvről, alkotói tevékenységéről és még sok érdekességről kérdeztük. A kérdéseket egy részét olvasóink tették fel.

    A teljes interjú a 2019-es decemberi Galaktika hasábjain jelenik meg.

    Interjú részlet Johanna Sinisalo írónővel.

    G (Galaktika): Hogyan építetted fel A Nap Magja világát? Mai tudományos kutatások, tézisek segítettek?

    J.S: Néhány ötletemet olyan tudományos teóriákból merítettem, mint a szelektív tenyésztés, vagy a mitológiája és történelme a forró és csípős csilinek. Világunk úgy van felépítve és úgy is működik, mint egy jelenkori disztópia, azzal a különbséggel, hogy a nagy többség azért szereti ezt a társadalmi berendezkedést, mert kényelmes számukra.

    G: Milyen új könyvön vagy novellán dolgozol, most és ha lehet tudni, mi lesz a fő témája?

    J.S: Megnyertem nemrég Finnországban egy horror novellaversenyt, és ezen dolgozom éppen, végzem az utolsó simításokat. Mivel a könyv nagyon izgalmasnak ígérkezik és igen váratlannak, sajnos nem árulhatom el a részleteket. Természetesen azt nem tudom, mikor és egyáltalán megjelenik-e majd magyarul ez a történet.

    Olvasói kérdések

    G: Mit szeretsz az északi mitológiában?

    J.S: Főként a finn mitológia és mondavilág érdekel, ami elképesztően egyedi és sokban különbözik a skandináv népi mondavilágtól – Finnország hivatalosan nem skandináv állam szerk -. Megvannak a saját természeti isteneink és istennőink és mitikus lényeink. Egy egész könyvet írtam a nemzeti eposzunk a Kalevala alapján. Ebben a könyvben az eposz hősei mind modern világunkban élnek – például ahelyett, hogy mitikus hősök lennének, ehelyett például rocksztárok, atléták számítógép mágusok, jégkorong játékosok, szépségkirálynők és vagy tudósok. Nagyon élveztem a könyv írását, jó móka volt.

    G: Mit jelent számodra az írás?

    J.S: Ez a hivatásom és így mondom el, hogy látom a világot.

    G: Szereted a nevedet, ki vagy békülve vele? (Johanna)

    J.S: Nem tulajdonítok nagy jelentőséget neki, Nekem megfelel.

    G: Hogyan jött az ötlet, a csili mint drog?

    J.S: A csiliben kapszaicin van, ami stimulálja és felszabadítja az endorfin nevezetű hormont az agyunkban. (az endorfintól érezzük boldognak magunkat). A kapszaicin segít feloldani és hasznosítani a béta-endorfint, ami pedig a dopamint stimulálja. Növelve a dopamin szintjét, elönt minket az eufória és az élvezet érzete. Tehát ha nagyon erős csilit eszel, hasonló elégedettséget és élvezetet érzel majd, mint miután mondjuk aktívan mozogtál, esetleg egy forró szauna után. Nagyon szeretem az erős csilit az ételeimben, és igazán élvezem azt a „kapszaicin által okozott betépett” érzetet, amit okoz, szóval valamilyen formában függő vagyok. Csili függő vagy kapszaicin függő.

     

    Köszönjük a moly.hu felhasználóinak a kérdéseket: Lea89, Viharmacska, Demencze_Ilone_blogger, kacago_Morfinista, Annie_Lange

    A Nap Magja

  • Interjú A Nap Magja fordítójával Bogár Edittel

    Az Európai Unió Kreatív Európa Programja támogatásával adtuk ki Johanna Sinisalo: A Nap Magja című regényét. Ez alkalomból beszélgettünk a regény fordítójával, Bogár Edittel.

    Mund Katalin: Sokféle nyelven beszélsz, miért, hogyan alakult ez így?

    Bogár Edit: Genetikai rendellenesség. Abnormálisan korán kezdtem beszélni, 11 hónaposan már mondatokat raktam össze. Így aztán semmi meglepő nem volt benne, hogy később az idegen nyelveket is könnyen tanultam. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy igazán folyékonyan csak három nyelvet beszélek (finn, orosz, angol), a többi nyelven (német, svéd, észt, számi, szlovák) inkább csak passzív a tudásom, a szerbet – mivel jelenleg Belgrádban vagyok vendégtanár – igyekszem aktívvá fejleszteni.

     

    Mund Katalin: Miért lettél műfordító? Mit szeretsz ebben a munkában?

    Bogár Edit: Bár már tíz könyvet fordítottam, nem tartom magam műfordítónak. Nyelvtudományból doktoráltam, ezt tanítottam, tanítom egyetemen, a fordítás csak amolyan melléküzemág számomra. Még a 90-es években kezdtem szakfordítással foglalkozni, a műfordítás egy szinte véletlen találkozással kezdődött, egy finn krimi volt az első irodalmi mű, amit fordítottam 2010-ben. Töredelmesen be kell vallanom, hogy az első tíz oldalt ki kellett dobni, olyan pocsék lett. A saját káromon kellett megtanulnom, mekkora különbség van szakfordítás és műfordítás között. Ma is úgy dolgozom, hogy legalább néhány óra szünetet tartok a kétféle munka között, mert teljesen más készségeket igényel a kettő. A műfordításhoz nemcsak nyelvtudásra van szükség, hanem széles körű ismeretekre a forrás- és célnyelvi kultúráról, tudni kell, mi az, ami a célközönségnek megértési gondot okozhat, és hogy ezeket az információkat hogyan lehet becsempészni a fordításba, esetleg ki lehet-e hagyni őket. Nagy kihívás két kultúra között közvetíteni, egy rossz fordítás az adott mű, de akár a szerző örök népszerűtlenségét okozhatja egy másik nyelvterületen. Nagyon remélem, hogy az általam fordított könyvekkel ez nem fordul elő egyetlen olvasónál sem.

     

    Mund Katalin: Milyen volt A Nap Magját fordítani? Mi okozott különösen nagy nehézséget (ha volt ilyen), és mi volt benne a legélvezetesebb? Megszeretted-e a könyvet? Mi tetszett benne?

    Bogár Edit: Johanna Sinisalo napjaink népszerű finn írója. Ez a regénye egy meglehetősen sajátos disztópia, amely egy olyan kitalált Finnországban játszódik, ahol ún. euszisztokráciában élnek, azaz szélsőségesen egészségcentrikus a társadalom. Minden tiltott, ami ártalmas lehet az egészségre: nincs mobiltelefon (miközben a valós Finnországban minden lakosra több telefon is jut), nincsenek számítógépek, mikrohullámú sütő, tilos az alkohol, a dohánytermékek, a kávé, csillagászati áron lehet csak hozzájutni vörös húsokhoz, csokoládét csak gyógyszertárban lehet kapni, stb. A csili drognak számít – a főszereplő viszont egy kapszaicinfüggő fiatal nő. A disztópia másik fontos eleme, hogy a nők teljesen alárendelt szerepet játszanak a társadalomban (a valós Finnország ellenben példát mutathat az egész világnak a nők egyenjogúsága terén), kötelezően butuskák, mert így „tenyésztették” ki őket, és kötelezően csinosak, legfőbb feladatuk, hogy mindenben a férfiak kedvére tegyenek. Nos, ebbe a társadalmi rendbe nem volt könnyű beleélni magamat, eleinte megérteni is nehéz volt. Ahogy azonban végigolvastam a regényt, minden világossá vált: Sinisalo egyfajta görbe tükröt tart a feudális gondolkodású emberek elé, megmutatja, hová fajulhat, ha egy egész ország komolyan veszi azt az elképzelést, hogy a nő helye a konyhában van.

    Fordítóként különös nehézséget Sinisalo nyelvi és stílusbravúrjai okoztak, amelyeket mindenképpen szerettem volna átadni a magyar olvasóknak is. Amikor például a férfiak és nők két-két csoportjának nevét fordítottam, kollégákkal is együtt gondolkodtunk, mi lenne a megfelelő magyar elnevezés: végül a férfiaknál felhím és alhím mellett döntöttem, a nőknél megmaradt az H. G. Wellstől kölcsönzött eloi (más néven feminő) és morlock, de mivel a szerző az eloi szót finnül egészen furcsán, más tőtípus szerint ragozza, némi fejtörés után én a feminő többes számát és tárgyesetét alakítottam hasonló módon, így lett feminövek, feminövet (a kő ~ követ, kövek stb. mintájára).

    A stílusváltásokat kifejezetten élveztem, ezek is nagy kihívást jelentettek, de roppant izgalmas volt a Sinisalo által igencsak kedvelt ál-dokumentumokat fordítani. Szinte minden fejezetben új, olykor visszatérő szövegtípusokkal találkozhatunk: a főszereplő és a barátja elbeszélései, a főszereplőnek az eltűnt húgához írt levelei, szándékosan primitíven megírt iskolai dolgozatok, rendőrségi jegyzőkönyvek, tudományos cikkek, szótári szócikkek, filmforgatókönyvek, lexikonrészletek kavalkádja a regény. Amikor egy ilyen résszel készen voltam, és jött a következő, muszáj volt egy kis pihenőt beiktatni – nem feltétlenül azért, mert elfáradtam, hanem mert az új fejezetben annyira más jellegű szöveg következett, hogy át kellett állítani az agyamat annak a stílusára. Ez okozta talán a legnagyobb örömöt is fordítás közben: meg akartam felelni ennek a stilisztikai kihívásnak. Maga a regény annyira lenyűgözött, hogy szinte kényszeresen törekedtem a tökéletességre. Ez az első olyan könyvfordításom, amellyel magam is meg vagyok elégedve (köszönet ezért a szerkesztőnek, Fehér Katalinnak is, mert a legjobb fordításban is van bőven javítani- vagy módosítani való, ehhez pedig egy rátermett szerkesztő szeme kell).

    Végezetül egy tanács az olvasóknak: ha a történetben valami elsőre nem teljesen érthető (főleg a befejezés ilyen), pihenjenek rá egy keveset, gondolják át újra, és minden világossá válik. Johanna Sinisalo mestere a kissé homályos cselekményfűzésnek, de, mint mindig, ebben a könyvében is minden esemény következetes, minden megfelelően motivált, egyetlen fölösleges mondat vagy szó nincs benne. De gondolkodásra mindenképpen szükség van a teljes befogadáshoz.

    A Nap Magja

  • Disztópia kicsiben, de véresen

    Az utópia szót Thomas More vagy magyarosan Morus Tamás használta először 1516-ban megjelent Utópia (teljes címe De Optimo Reipublicae Statu deque Nova Insula Utopia)  című könyvében.  A szó bár görög nem antik eredetű, korábban nem létezett, mesterséges kreálmány.  Két görög szó, a „nem” (ou – ου) és „föld / hely” (toposz – τόπος) egyesítéséből származik, a jelentése „seholsem” vagy „sehol-hely”. Egyúttal egy zseniális szójáték, úgy alkották meg, hogy az eutopia (annyit tesz: jó hely) szóra is hasonlítson. Ma már mindkettőt jelenti, egy nemlétező tökeletes hely, többnyire jövőbeli, a tökéleteshez közeli fejlettségi szinten álló emberi társadalmat, illetve egy ilyen társadalmat leíró irodalmi művet jelent.

    Nem lennénk emberek, ha nem született volna meg ennek az ellentéte, hiszen a földre inkább ez jellemző. A disztópia (negatív utópia, antiutópia, ellenutópia) valamilyen, a jelenleginél rosszabb világ/társadalom víziója. Az utópia negatív változata.   Az utópiák és disztópiák többsége a jövőben játszódik, bár ez az elképzelt világ gyakran nem is különbözik olyan sokban napjainktól.

    Sokkal érdekesebb és nagyobb kihívás, ha a disztópikus világ nem egy nagy társadalmat, hanem egy kisebb helyet egy szűkebb közösséget mutat be. Erre kitűnő példa William Golding A Legyek Ura (1954) című regénye, amelyben egy repülőgép balesetben egy  csapat angol gyerek marad felnőtt nélkül egy lakatlan szigeten.

    Ez a regény két szempontból is kivétel. Egyrészt a társadalom nem a jövőben, hanem a jelenben van, bár elzárva a civilizációtól. Másrészt a disztópikus művek általában egy kész helyzetet mutatnak be, itt viszont tanúi lehetünk hogyan alakul ki a csaknem idilli kezdetből a disztópikus közösség.

    Szintén egy ilyen mikroközösséget mutat be az utóbbi évek egyik legsikeresebb disztópikus filmje, a Snowpiercer – Túlélők viadala. A 2013-as dél-koreai koprodukciós sci-fi az 1982-es Le Transperceneige című francia képregény alapján készült. 2014-ben, hogy ellensúlyozni tudják a globális felmelegedést, egy balul sikerült kísérlettel jégkorszakot idéztek elő, amely elpusztította szinte az egész Földi életet. A föld összes túlélője a Snowpiercer nevű vonaton él, melynek mozdonya kifogyhatatlan energiával hajtva állandó mozgásban tartja a szerelvényt egy világ körüli úton.

    Az utasok különböző osztályokon élnek, a gazdagok a vonat elején, míg a szegények a vonat végén utaznak. A két osztály között nincs átjárásra lehetőség. A társadalom rétegei vízszintesen különülnek el, a társadalomban elfoglalt helyet a mozdonytól való távolság határozza meg. A társadalom működése és túlélése itt egyszerűbb, a szegények feladata a vonat mozgásban tartása bármi áron.

    Hasonló mikro társadalmat mutat be az 1973-ban megjelent Toronyház című regény J. G. Ballard a társadalmat egyetlen felhőkarcolóba képezi le. Bár technológiák terén kissé idejétmúlt a könyv, de társadalmi mondanivalóját tekintve semmit sem vesztett aktualitásából. 2015-ben Ben Whealey forgatott filmet.

    Hipermodern toronyház áll London peremén, ide költözik be főhős, az orvos Robert Laing. A toronyház egy igazi város a városban. Az épület teljeskörű kiszolgálást nyújt, lakóinak ki se kell lépni a kapun.

    Minden szükséges dolog kívülről megérkezik, vannak még, akik az épületen kívül dolgoznak, de egyre többen maradnak az épületen belül. Mivel itt minden elérhető, az épület lakóközössége lassan egy zárt társadalommá válik. Szinte leválik a külső világról, önálló zárt élettér lesz, kintről örökölt, és újonnan alakított szabályokkal.

    Eredeti címe – High Rise – kettős értelemmel bír, a feltörekvés, magasba törekvés, a társadalmi felemelkedés vágyát. A toronyházban is megjelenik a társadalmi rétegződés, az elfoglalt státusz arányos az emeletek számával, a legfelső emeleten élő építésszel.

    Toronyház

    De minden felborul, amikor az ellátás akadozni kezd. Az eddigi amerikai kertvárosi idillre hajazó légkör megváltozik. A problémák konfliktusokat szülnek és felszínre hozzák az eddig rejtett, eltemetett vagy csak visszafojtott jellemeket. Az apró konfliktusok eldurvulnak és szabályos háborúkká fajulnak. Barátok, csoportok és egész emeletek fordulnak egymás ellen. Lakások kirablása, területfoglalás, összecsapások teszik pokolivá az életet. Végignézhetjük, ahogy az Utópia rövid idő alatt disztópiává válik.

    És mégis bármennyire romlik a helyzet, a lakók nem hagyják el a toronyházat. Ők zárták magukra, nem fizikailag, lelkileg. Ez az otthonuk, ez adja életükben a biztos pontot,a csekély biztonságot. Képtelenek elhagyni, önmagukat zárták bele ebbe a szűk világba. Itt válik tökéletesen érthetővé és végzetté a szózat utolsó sora: „Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.”

  • Tea egy vízhiányos jövőben

    A teamesternő könyve a maga nyugalmat árasztó címe mögött egy nem mindennapi történetet rejt. Emmi Itäranta 2012-ben írta regényét, melyben egy disztópiát épített fel. Központi témák a hagyomány, kultúra, történelem, tudás, valamint az emberek és környezetük közti kapcsolat.

    Főszereplőnk a fiatal Noira, aki apjától eltanulja a tea művészetét. A víz azonban a jövőben hiánycikk, így vele együtt a tea is nagy luxus. Noira családja viszont egy titkos vízforrással rendelkezik, ami később persze bonyodalmat okoz majd.

    A víz már-már főszereplővé válik a műben, olyan elem, amely túléli az embert és mindig jelen van az életében. Éppen ezért metaforaként is nagyon jól, hatékonyan működik. Csakúgy, mint a tea. Számos ázsiai kultúrában a teának igen fontos szerepe van, amihez külön szertartás is párosul. Mindehhez pedig a víz elengedhetetlen. A szerzőnek is egy ilyen teaszertartás adta a könyv ötletét, hogy egy vízhiányos jövőről írjon regényt.

    Ha kezünkbe vesszük a könyvet és olvasni kezdjük, először csak azt gondoljuk majd: milyen szépen is van megírva. Aztán jön egy-egy erőteljes jelenet, ami ösztönöz, hogy tovább haladjunk a történettel. Ezek a jelenetek nagy hangsúlyt fektetnek a titkokra, emlékekre és a képzeletre. Ez a felépítés tudatos az írónő részéről. Ezek a részek összefüggenek egymással, s nem szabad semmi fölött elsiklanunk.

    Emmi rengeteg olyan elemet használ könyvében, amelyek a vizualitás erősségét növelik, vagyis szinte tökéletesen látjuk magunk előtt az eseményeket. Minden szinte filmként vetül elénk, ami nem is meglepő, hiszen az írónő gyermekkori álma az volt, hogy filmekkel fog foglalkozni, ha felnő, továbbá némi színházi tapasztalattal is rendelkezik.

    Az írónő zseniálisan ragadja meg az éghajlatváltozás problémáját, ugyanis egy felettébb érdekes történetbe csavarva tárja azt az olvasók elé, hogy elgondolkodjanak a meglévő és a ránk váró gondokon.