A Galaktika magazin júliusi száma Richard Chwedyk Nebula-díjas kisregényének, „A szauruszok és a tojás”-nak első részével indul. Márki István a Holdra szállás 50. évfordulójáról emlékezik meg egy „mi lett volna, ha…” típusú történettel. A francia Jean-Claude Dunyach, a Halott csillagok és a Haldokló csillagok szerzője egy izgalmas nyomozás kapcsán a divatipar jövőjét mutatja be. Az orosz Alekszej Kalugin (Ház a Mocsárban, Végzetes álmok) ezúttal nem a S.T.A.L.K.E.R. világában jár, hanem fordulatos eseményekről számol be egy űr-világítótorony fedélzetén. Gulisio Tímea egy extrém arclemosó készítmény hatásaival borzongat, Marija Galina pedig két, szinte szimbiózisban élő lény kapcsolatán keresztül azt boncolgatja, vajon melyik vezeti a másikat. A román Robert David a második eljövetel próféciáját öltözteti új köntösbe, míg a havi retró Szini Gyula közel százéves novellája a pszichotranszformátorról.
A központi tudományos anyag egy zombi apokalipszis lehetőségét boncolgatja. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt a gyilkos kánikulák jövőbeli tendenciáiról, Mike Oldfield Arthur C. Clarke-feldolgozásáról, az űrhajósokra ható sugárzások veszélyéről és az emberi testhez csatlakoztatható termosztátról.
A képregény és a hozzá kapcsolódó cikk a 80 éves Lőrincz L. Lászlót köszönti, a magazin XL-változatában pedig az orosz Borisz Stern kacagtató bulgakovi szatírája olvasható eladott lelkekről és egy tudományos-ismeretterjesztő folyóirat mindennapjairól.
„Mi az a retró? Egy életérzés, nosztalgia a múlt iránt, amikor azt hisszük, hogy boldogok voltunk, pedig nem is igaz, hiszen az idő mindent megszépít.”
Ezekkel a szavakkal kezdődik Tibi bácsi interjúkötete, és még ennél is több, idézhető szöveggel fog találkozni az olvasó.
A Galaktika magazinban többször is publikált Dévényi Tibor (biokémikus, sci-fi író) aki a jövőről írt, most pedig itt van nekünk Tibi bácsi, aki a múltba vezet minket, minket egy kalandos utazásra.(G=Galaktika, TB=Tibi bácsi)
G: Minek apropóján jött az interjúkötet ötlete? Sikerült minden izgalmas sztorit elmesélnie, vagy vannak még megtöltendő üres oldalak?
TB: Mikor a Retró Rádióban elindult a műsorom a Három kívánság (2018 október 6-a óta fut a rádióadón), rengeteg sztori jött elő, amit érdemes megosztani mindenkivel. Azonban a szó elszáll, az írás megmarad. Innen pedig már egyenes út volt, a kötet megjelenése felé. Lukács Gabriellával (a könyv szerkesztője) minden héten összeültünk egy vendéglőben vagy étteremben, nekem pedig csak emlékeznem kellett és mesélnem. Meg persze enni egy jót.
G: Másik szenvedélye a sztorizgatás mellett, az ételek. Milyen éttermekbe zajlottak az interjúk, véletlenül kiválasztottak vagy volt valami konkrét elképzelés ezen a téren?
TB: Mindegyik fejezet egy recepttel kezdődik. Olyan retró ételek receptjeivel, amik olyan jó ételek, hogy meg kell őrizni, az elkészítésük módját. A gasztronómia olyan gyöngyszemei, mint a velős csont Kéhli-módra, vagy a Rétes Csárda (Monorierdő) töpörtyűs pogácsája. Ezeket érdemes megőrizni, nem csupán azért, mert finom és jó ételek, de rengeteg történet kapcsolódik hozzájuk. A Kéhli Vendéglőben Krúdy asztalánál ülve eszembe jut Latinovits, ahogy a Szindbádban húst levest evett, vagy az ablakon kinézve látom azt a tölgyfát, ahol szüleim megismerkedtek. A vendéglők és a receptek kiválasztása tehát igen, teljesen tudatos volt. Ne menjenek ki a divatból ezek a retró kaják.
G: Szívesen írna, esetleg írt is valamilyen fiktív történetet? Akár egy humoros sci-fi regényt?
TB: Annyi minden történt velem, Életműíjat kaptam, több sikeres televíziós műsort vezettem, találkoztam elképesztő pop és rock ikonokkal, a Retró Rádió másfél milliós hallgatottsággal rendelkező műsora, már jutalomjátéknak számít. Ami pedig az írást illeti, hadd idézzem Márai szavait:
„Annyi tehetséges író van, én már nem vagyok, csak figyelmes.”
G: Kiknek ajánlaná a kötetet, vagy minden korosztály együtt tudja élvezni?
TB: Nagyjából száz sztorit sikerült, a kötetben elmesélnem, és bárkit érdekelhet a húsz évestől a nyolcvan évesig. A retró nem ismer korosztályt. Az általam tartott retró bulikon a fiatalok pont úgy tudják a szövegeit a régi daloknak, mint a szüleik és nagy szüleik, és azt is tudják, hogy ezekre a számokra lehet a legjobbat bulizni.
A vicces történetek, ugyanolyan viccesek lesznek száz év múlva is. Egy jó Kabos poén, egy idézet bármelyik filmjéből ugyanannyira szórakoztató lesz, mint amikor először hallotta a közönség.
G: A fiatalokat ugyanúgy érdekelheti, hogyan fogtam kezet Rákosival vagy Kádárral, mint azt, az idős embert, aki már hallotta a történetet. Olyan sztorik ezek, amelyeknek érdemes fennmaradniuk. Megidéznek egy korszakot, amely egyre szebbnek tűnik, minél távolabbról nézünk rá. A fiatalok megismerik az élét, és a vidámságát is, a korom béliek pedig visszaemlékeznek, milyen örömteli emléket tudnak felidézni a történeteim által.
Újra hallom a Zóna hívószavát. A gitár muzsika, a fegyverek ropogása, a doziméter kattogása, együtt olyan gyönyörűen komponált mestermű, melyre minden stalker szíve együtt dobban.
Csak nem egy év telt el azóta, hogy Uránváros felszabadult egy elbukott tér-anomália kísérletből, ahol évtizedeket is tölthetett izoláltan a terület. Elfeledett stalker generációk utolsó segélykiáltása volt olvasható a fennmaradt naplókban és PDA-kban, tökéletes korlenyomatot hagyva a kezdeti időkből. Tanultunk hibáikból, ám nem eleget, hisz újra és újra visszavágyunk a veszélyes Zónába.
Egy maroknyi stalkerrel együtt érkeztem a egy közeli loner táborból Uránvárosba, mert többen is mondták, hogy egy újonnan felfedezett terület, sok lehetőséggel, és minél korábban megyünk, annál nagyobb a zsákmány. Sosem gondoltuk volna, hogy ha egyszer betesszük a lábunkat a városba, onnan ki már nem jöhetünk. Befelé sima volt az út, de amikor próbáltunk kimenni, anomáliák állták utunkat körbe. Akkor még nem tudtuk, hogy ez nem több, hanem egy anomália, mely beengedi a stalkereket, de ki már nem. Meg is lepődtünk, hogy milyen sok sorstársunk akadt, így bekempeltünk magunkat a Bárba, az egyetlen igazán független pontra. Egykor egy katonai étkezde lehetett, így tökéletes volt a Bárnak. A Csapos és a Szerencsefi jobb helyet nem is találhatott volna. Még pizza sütőjük is volt, csak pizzát nem tudtak csinálni vele. Fogytán volt az ellátmány, így hát útnak indultunk a városba, felkeresni más frakciókat, feladatokért illetve inkább annak jutalma miatt, kereskedni és sok értékes dolgot találni. A ClearSky állandóan kísérletezni akart, hajtja őket a tudásvágy, de nekem gyanúsak, mint más céljaik is lennének ezzel. A Freedom amikor meglelte az Oázis szíve nevű artifactot és bevitte a bázisukra, akkor jöttek rá, hogy az ültetvény nagyon szereti ez a helyzetet, és jobb terméshozam lett. Összebarátkoztam velük, így dedikált gyógynövény-futár lettem aki vitte az árut a ClearSky bázisára. A Duty talált egy artifactot mely nagyon magas hőt képes leadni, és egy műhelyben ez hatalmas kincs volt, mert ezzel, és egy rejtett katonai lőpor készlet segítségével tudtak lőszert gyártani. Szuper, most már volt mivel megsebesíteni a másikat, és volt mivel meggyógyítani. Azt hiszem az egyensúly megszületett. A katonaság sok vizet nem zavart, vagyis igen, de még sem… értitek. Próbált rendet fenntartani, de olyan… nem-igen sikerült nekik. Azóta is keressük őket. A felszabadulás híre váratlanul ért minket, egy lelkes loner rohant be egyszer a bárba, hogy egy Freedomos ellopta a Duty bázisáról az értékes artifactjukat mert egy betépett pillanatban kíváncsiak voltak mire képes a két artifact együtt. Sajnos a kísérletet végző freedom tag elszublimált, de akkora energia szabadult fel, hogy az anomália megszűnt létezni, és így megindult a vándorélet Uránváros, és a Zóna többi pontja között.
Viszonylag békésen telt el ez az egy év, semmi említésre méltó sem történt azt leszámítva, hogy Lajos a jeges lépcsőn egy rekesz vodkával próbált meg brake táncolni, de az elmúlt napokban egyre nagyobb Monolith aktivitás csapta fel a fejét a területen. Egyes híresztelések szerint nagyon keresnek valamit, mindenhol megfordultak már ahol stalkerek lelhetőek fel, de nem jártak még sikerrel. A kedvelt Bárunk már a múlté, teljesen szétverték és be is szennyezték, nehogy bárki vissza tudjon oda térni, így új helyre költözött át a Lonerek központja, és reméljük itt nem találnak már ránk. A lonerek egyre jobban találgatnak, hogy mi lehet ez, amit ennyire keresnek. Egy hangját nagyon hangoztatni szerető stalker azt is elmondta, hogy egy bátor stalker ellopott valamit egy központjukból és itt rejtette el valahol, megbízásból, ám ez titkos, ne mondjuk el senkinek, de nekünk egy vodkáért elmesélte. Persze ez mind igaz, mert ismeri, egyszer látta őt egy portyán egy domb tetejéről, és ez életre szóló barátság volt neki. Hát majd kiderül mi lehet ez amit ennyire keresnek. Ha a Monolithnak kell, akkor rengeteget érhet, és tudom is ki adna meg érte bármit. Jó vadászatot, stalker!
Három évébe telt az Egyesült Nemzetek Szervezetének, hogy május 20-át a méhek világnapjává nyilvánítsák. Nem kell bizonygatni miért fontos, hogy a méhek kiemelt figyelmet kapjanak, hiszen nem csak a méz előállításáért felelnek de a növények beporzásával az emberiséget tartják életben.
A dátum nem véletlen rábökés eredménye. 1734. május 20-án született az európai méhészet kiemelkedő alakja, az első osztrák méhészeti iskola egykori vezetője Anton Janša.
Nem egy SF könyv foglalkozik a méhek kipusztulásával érkező katasztrófákkal, mint például Johanna Sinisalo: Blood of Angels című könyve, ahol a méhek elképesztő gyorsasággal pusztulnak – akár csak napjainkban -. Vagy Maja Lunde: A méhek története, ami három ember tragédiáját helyezi középpontba a méhek fontosságával együtt.
Már ma is léteznek helyek, ahol gépekkel, egészen pontosan drónokkal porozzák be a növényeket, mert a méhállomány annyira megcsappant.
De ha épp időtök van, akkor érdemes megnézetek, Jurkovics Milán és Poroszka Magyar Zsolt dokumentumfilmje, A méhek nyomában.
Szeretnénk megosztani veletek, milyen könyvmegjelenésekre számíthattok 2019 második felében. A megjelenésekről érdemes facebook oldalunkon tájékozódni vagy feliratkozni a hírlevelünkre.
Anna Onichimowska: Középen
Aleister Crowley: Holdgyermek
Jodi Taylor: Ösvény az időben
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Újonc a világűrben
Indrek Hargla: Melchior és a piritai fojtogató
Vagyim Panov: A prófécia (Titkos Város sorozat 1.)
Dennis E. Taylor: MI vagyunk az Istenek
Liz Flanagan: Sákánylány
SF Galaxis 2
Athur C. Clarke: 2061 Harmadik űrodüsszeia
Raquel Martínez-Gómez: Az unikornis árnya
Sara Mannhaimer:A cselekvés nulla foka
J. G. Ballard: Hello Amerika
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Nehéz Istennek lenni
Jodi Taylor: Amit ma megtehetsz, ne halaszd tegnapra
Joon Ha Lee: Lépéskényszer
Ana-Maria Negrila: Jégbirodalom
Athur C. Clarke: 3001 Végső Űrodüsszeia
Kir Bulicsov: Az utolsó háború
SF Galaxis 3
Folytatjuk több sorozatunkat is, mint például az Őrség-, a S.T.A.L.K.E.R.- vagy Urbánszki László legújabb könyvfolyamát a Vége után-t.
A lista nem teljes; a legfrissebb megjelenésekről Facebook-oldalunkról vagy hírlevelünkből értesülhettek.
Szélesi Sándort a Galaktika magazin főszerkesztője Dr. Mund Katalin kérdezte új könyvéről, jövőbeni terveiről és Az ellopott troll folytatásáról. Jó olvasást kívánunk hozzá! (G:Galaktika, SzS:Szélesi Sándor)
G: Hogyan kezdtél írni és mikor?
SzS:Hét évesen és egy kis kék füzetbe. Verseket és meséket. Az első versem címe az volt: Amikor az első csillag az égre lép. Szerintem már akkor szerettem a sci-fit, amikor még azt sem tudtam, hogy van olyan. El kellett telnie még vagy hét évnek, mire első sci-fi regényként Francis Carsac Sehollakókját a kezembe vettem.
G: Most már sokféle zsánerben kipróbáltad magad a sci-fitől kezdve a romantikus regényeken át a film és TV forgatókönyvekig. Melyik a kedvenced?
SzS: Melyik gyerek a szülő kedvence? Ez az a kérdés, amit nem szabad feltenni, mert nem lehet megválaszolni. Ahogy Bíró Szabolcs barátom és írókollégám mondta, én egy irodalmi hippi vagyok, egyrészt azt írom, amit szeretnék, másrészt nagyon sok zsánerben alkotok. Így aztán van mágikus realista, űroperett, urban folk fantasy, thriller, horror, romantikus történelmi és misztikus történelmi regényem, de ez csak azt jelenti, hogy egy íróban nem egy ember lakik. Az írás amúgy is kicsit skizofrén állapot…
Filmet írni más. Az tíz esetben kilencszer megrendelésre születik, és nem csak te formálod, hanem sokan mások is hozzá tesznek vagy éppen elvesznek belőle. Ott csak az alapokat teszed le, a végeredmény nagyon sok ember munkájának köszönhetően lesz az, ami. Izgalmasabb, mint regényt írni, de stresszesebb is… Igazából regényírással kapcsolódom ki a filmes munkákból, és filmes munkákkal kapcsolódom ki a regényírásból. Szóval már csak ezért sem tudnám a kettőt alá-fölé rendelni, kinevezni az egyiket kedvencnek.
Szélesi Sándor
G: Mi inspirálta Az ellopott troll című könyvet? Honnan jött az ötlet?
SzS: Volt egy réges-régi könyv, Bogdán Istvánnak az Őfelsége magánnyomozója. Körülbelül harminc éve olvastam, és annyira megtetszett a valóság és a mese krimis keveréke, hogy már akkor elhatároztam, valamikor majd én is fogok egy mesekrimit írni. Persze, nem teljesen olyat, hanem modernebbet, krimisebbet és kifejezetten Magyarországon játszódót gyereklelkű, játékos kedvű felnőtteknek. Ez volt az alap. Aztán Szalai-Kocsis Tamás, aki I. M. Brod álnéven jegyzett Mysterious Universe történeteket, dobott be pár ötletet körülbelül tizenöt éve, amikből sajnos nem lett semmi. Végül pedig két évvel ezelőtt, amikor elszántam magam, hogy na most végre mégis neki állok, akkor elég volt egy pillantás a Margit híd lábazatára, ahol egy szép kerek nyílás látszik, közvetlen a Margitszigeti lehajtónál, hogy tudjam, az én alternatív, mágikus Budapestemen ott egy troll lakik, akit elraboltak – illetve elloptak, mert a kriminalisztika abban a másik univerzumban a kőtrollokra (bár a skandináviai trolloknak van rendszertani neve: magicae magnalapidii cavaticus) még mindig nem élőlényként tekint. Innentől kezdve a történet magától felépült, mint a mesében. Néha-néha egy-egy téglát mások tettek hozzá: például a főszereplőmnek Kádár Zsolt barátom és felesége adtak nevet, szóval ők Tóth Bercel rendőrhadnagy keresztszülei.
G: Sok utánajárással járt?
SzS: Hát náci emberkísérletekből és hidrogeológiából nagyon profi voltam akkortájt…
G: Kedveled a magyar népmeséket?
SzS: Benedek Elek összegyűjtött meséi voltak az elsők, mármint az első könyvek, amiket hét évesen olvastam. Szerintem alapvetően meghatározza az ember életét, érdeklődését, mit vesz a kezébe először. Most, hogy így belegondolok, lehetséges, hogy a regényben Magyarország királya, I. Benedek a nagy mesemondóról kapta a nevét. Tudat alatt persze, de tiszteletből, mert Benedek király különösen jó fej.
G: Egy alternatív Budapesten játszódik a történet. Melyik Budapest vonzóbb számodra a valódi, vagy ez a regénybeli?
SzS: Imádom ezt a várost. Aki ismeri a könyveimet, talán rájött már. A láthatatlan város című mágikus realista novelláskötetben egyenesen főszereplővé tettem a varázslatos, rejtett Budapestet, de itt játszódik félig-meddig a Csillagfényszövők című másik mesebeli zsánerkísérletem vagy a komoly társadalmi kérdést feszegető Pokolhurok bizonyos jelenetei. Azonosíthatók nem csak az utcák, de a házak, éttermek, sőt bizonyos emberek is. Szeretem ezt a várost, mert így is varázslatosnak találom. Persze, érdekes lenne a Városligetben egy ősöreg mohossal szelfizni, olvasni a neten a magyar király legkisebb lányának csínytevéseiről, vagy együtt borozgatni egy csordásfarkassal, de elvagyok ezek nélkül is… Mondjuk, abban a világban, ha nekiállsz randizni egy boszorkánnyal, nem árt, ha van befolyásolás elleni amuletted. Kicsit bonyolultabb ott az élet.
Szélesi Sándor – Az ellopott troll
G: Milyen zsánerbe sorolnád a könyvet és miért?
SzS: Ezen sokat gondolkodtam, és végül az urban folk fantasy krimi címkét ragasztottam rá. Kezdem a legfontosabbal: ez egy krimi. Tehát van egy bűneset, amelyet ki kell nyomozni, és a főszereplőm ezt meg is teszi a krimi szabályainak megfelelően. A regény végére mindenre fény derül, a történet lezárul. Kicsit thriller beütésű lesz, mert ugye a nyomozó is érintetté válik a sztori egy bizonyos pontján, de Az ellopott troll egyértelműen krimi. Emellett urban fantasy, melynek helyszíne a mai, bejárható, megismerhető, ámde mágikus Budapest. És folk, mert a mágia nagy része alapvetően a magyar népi hagyományokból, mesékből, mitológiából táplálkozik. Többek között Ipolyi Arnold Magyar mitológiáján, Benedek Elek összegyűjtött meséin és a több évszázados népi mágikus gyakorlatokon. Az első kötetből még nem derül ki minden részletében, milyen a teljes mágiarendszer, de el kell mondanom, hogy tulajdonképpen három különböző mágikus metódus alkotja, és ezek egyike csupán a magyar… szóval nem egyértelműen csak folk, de alapvetően az nyomja rá a bélyegét erre a történetre.
G: Kiknek ajánlanád?
SzS: Igen, a kiadók kérdése is ez legelőször. Ki a célközönség? Ezt a történetet a saját szórakoztatásomra írtam meg, szóval magamból indulok ki: mindazoknak ajánlom, akik a fantasztikumot a fantázia határtalan játékaként fogják fel, és szeretik a könnyed, humoros, szórakoztató történeteket. A főszereplőm elvált, van egy tizenöt éves lánya, és feszült a hangulat a munkahelyén… ezekből sok poén adódik, szóval nem árt némi élettapasztalat is bizonyos beszólások és helyzetek élvezetéhez, szóval biztosan nem hatéveseknek kell felolvasni esti meseként.
G: Lesz-e folytatás? Mikorra tervezed?
SzS: Akkora 1-es került a címlapra, hogy ha a Margit hídnál a magasba emelem a könyvet, akkor a Megyeri hídig ellátszódik, szóval ha nem is terveztem volna, most már muszáj megírnom a folytatást. De szerencsére terveztem, mert annyira jól szórakoztam írás közben, hogy meg kell ismételnem ezt a kis kalandot. Szóval meg van már a második kötet munkacíme: Bercel és a királygyilkosok. Ennek alapján sejthető, hogy szókimondó nyomozónk a királyi palotában fog beépített emberként nyomozni… Új és egész történet lesz, önállóan is olvasható.
És hogy mikorra készül el? Most két másik könyvön dolgozom, az egyik történelmi nyomozós, misztikus-kalandos, a másik a harmincadik században játszódó űroperett egy régi kedves karakteremmel, York Ketchikannel. Utána tudok csak visszatérni Tóth Bercel kalandjaihoz, azaz legkorábban 2020 tavaszára várható a folytatás.
A Galaktika magazin májusi száma ünnepi tisztelgés a lap múltja előtt, hiszen története során másodszor érte meg 175. kiadását. Ebből az alkalomból csupa magyar szerzőtől közöl novellát. A Zsoldos Péter-díjas Antal József mágikus realista története a Józsefváros új arcát villantja fel. A Zsoldos- és Eurocon-díjas Nemere István a kapcsolatfelvétel nehézségeire hívja fel a figyelmet. A szintén Zsoldos- és Eurocon-díjas Szélesi Sándor posztapokaliptikus mutánsvilágot mutat be. Varga Csaba Béla egy korábbi novellájához írt folytatást az Armageddon egy lehetséges változatáról. Huszár Karina kedvenc témájáról, a mesterséges intelligenciák és az emberek különbségéről és hasonlóságáról filozofál. Kovács Attila egy régi ötletét gondolta újra a túlnépesedés elleni praktikákról. A havi retró igazi különlegesség, egy futurisztikus álom Mikszáth Kálmántól.
A központi tudományos anyag egy katasztrófa szülte különleges amerikai tájegységet mutat be. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt az ESA orvosi kísérleteiről, egy önmagát klónozó szuperrákról, egy űrexpedíciós színházi előadásról és egy hazai gőzmetál együttesről.
Van azért külföldi tartalom is, folytatódik az előző számban indult román képregény, a magazin XL-változatában pedig az amerikai Catherine Asaro Nebula-díjas kisregénye olvasható, mely érdekes elegyét nyújtja a hard SF-nek és a romantikus kalandregényeknek.
A Galaktika magazin főszerkesztője, Dr. Mund Katalin készített interjút Nenad Joldeszki íróval, akinek a „Mindenkinek a maga tava” című könyve elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját 2016-ban.
Mund Katalin: Mi motivált a könyved megírásában?
Nenad Joldeszki: Az volt az elképzelésem, hogy összeállítom a történetek tavát, melyek nem feltétlenül kapcsolódnak össze, de a történetek megtölthetnek egy tavat, hogy együtt létezzenek egy ökoszisztémában. Ha meg akarom határozni a könyvemet, talán azt mondhatnám, hogy egyfajta költői meditáció az identitásról és az elidegenedésről, valamint az írásról mint cselekvésről. Tehát a motivációm tisztán művészeti: ábrázolni szerettem volna azt a korszakot, amiben élek az útkeresésemen keresztül.
K.: Visszatekintve mit gondolsz a könyvedről?
J.: Általában nem szoktam a könyveimről visszamenőleg sokat gondolkozni. Mindig a következő írásom az, ami inkább foglalkoztat. De hogy választ adjak a kérdésedre: azt gondolom, hogy ez tényleg egy különleges novelláskötet, amilyet valószínűleg soha többé nem írok.
K.: Van bármi, amin változtatnál?
J.: Ha néhány évvel ezelőtt kérdezted volna meg ezt, valószínűleg felsoroltam volna jó pár dolgot, de most úgy gondolom, hogy ez így tökéletes, ahogy van. Nem nyúlnék semmihez, kivéve talán, hogy még több történetet, verset illesztenék a könyvbe (egyet biztosan, ami kimaradt belőle). Gondoltam rá, hogy írok egy következő kötetet az előző folytatásaként, de még gondolkodom rajta.
K.: Mit gondolsz a magyar borítóról?
J.: A magyar dizájn igazán nagyszerű. Nagyon drámai. Nagyon tetszik!
K.: Mi történt azóta, hogy megírtad ezt a könyvet?
J.: Megjelent a harmadik könyvem is, egy regény, aminek a címe Úszás felfelé, és egy fiatal lányról szól, aki hosszú éveken át próbálta felkutatni az édesapját Macedóniában. Ez egy mély metafora az identitásról és arról a helyről, amit otthonnak nevezünk.
K.: Min dolgozol most?
J.: Egy versesköteten dolgozom, aminek a címe Napba köpni. Ez egy régóta futó projektem, még az első könyvem előtt kezdtem, és azt hiszem, lassan elkészülök vele.
Tavaszi MondoCon 2019 – Május 4-5. (Budapest-HungExpo)
Újra megnyitja kapuit Magyarország legnagyobb animés, gamer, sci-fi és fantasy eventje, a MondoCon! Megint húszezer többedmagaddal szórakozhatsz majd egy nagyot velünk, május első hétvégéjén. És hogy mivel várunk Téged?
Hatalmas cosplay showkkal, és EuroCosplay előselejtezővel, ahol a londoni Comic Conra választjuk ki hazánk képviselőjét.
Külföldi cosplayer díszívendégekkel (Nana Kuronoma, Don Esteban, Aique-Marine), kik Ausztriából és Németországból látogatnak el hozzánk zsűrizni versenyeinken, illetve dedikáló sessionöket tartani.
Dragon Ball Super közönségtalálkozóval, amin neves szinkronszínészek mellett (Gyurin Zsolt, Hermann Lilla, Lippai László), hazánk egyik legnépszerűbb animés YouTubere, az Animegyetem is részt vesz, valamint a magyar nyelven Dragon Ball cover dalokat gyártó AF Hungary.
Levetítjük a neves TOEI Animation „Pop in Q című” animefilmjét, ami egy családbarát magical girl történet lesz, fiatal lányokkal a főszerepben, kik az időt hivatottak megmenteni.
Este egy fergetes steampunk koncertet csap a The Lies of the Machine magyar banda, ami metal stílusban tolja majd magas hangerőn az akkordokat.
Természetesen nem lesz hiány zenés-táncos programokból (K-pop random dance, ParaPara), workshopokból (pl. cseresznyefa készítés) és érdekes előadásokból, például terítékre kerül a Marvel, a japán történelem, a VR világa, és nem mellesleg, idén rekord számot fog dönteni (megint!) gamer kiállítóink száma!
Hajnalban ködös elmével és csipás tekintettel még azon gondolkodtam, ugyan miért árasztották el ismerőseim a különböző social media felületeket magyar vers részletekkel. A válaszra akkor sikerült ráeszmélnem amikor szembejött velem egy tavalyi bejegyzésem, így be is ugrott, hogy április 11-e, nem csak a Magyar Költészet Napja, de egyben József Attila és Márai Sándor születésnapja is egyben.
A science fiction nem önállóan prózai vagy filmes műfaj. Rengeteg hazai és külföldi költő írt verset a tudományos fantasztikum zsánerében. Egykoron pedig maga a Galaktika is lehozott nem egy ilyen műalkotást mi pedig ezekből szemezgettünk és az általunk vélt legjobbakat hoztuk el nektek. Ha pedig ti is tudtok hasonló verseket írjátok meg facebook oldalunkon kommentbe a poszt alá.
Szabó Lőrinc: Asztronauták (1979, Galaktika 34)
Keresztes József: „Summa technologiae” (1981, Galaktika 42)
