„Az embernek mindig azt kell csinálnia, amiben örömét leli”
interjú – részlet Alekszej Gravickijjal
Február végén jelent meg Alekszej Gravickij, a már jól ismert STALKER világában játszódó regénye A Zóna ködében a Metropolis Media kiadónál, a mű méltó a korábbi kötetek és az eredeti mű (Piknik az árokparton) minőségéhez. A teljes interjút a márciusi Galaktikában olvashatjátok majd el.
AG (Alekszej Gravickij)
G (Galaktika)
G: Itt nem a klasszikus S.T.A.L.K.E.R. történettel van dolgunk, a karakterek nagyon alaposan kidolgozottak, akár azt is kimondhatjuk, ez inkább egy fejlődésregény, és ez mindhárom szereplőre, Mogorvára, Nyámnyilára és Moonlightra is igaz. A Zónában együtt töltött néhány hét komoly hatással van jellemük formálódására. Vannak olyan konkrét emberek a környezetében, akikről őket mintázta?
AG: Mogorva egy kitalált karakter. Rajta nagyon sokáig gondolkodtam, már jóval a regény előtt megszületett. Nyámnyilát az ellensúlyának szánva találtam ki. Moonlightnak viszont megvan a prototípusa. Szükségem volt egy olyan karakterre, aki lelkesedést és humort ad a sötét narratívához. És nagy valószínűséggel ki is találtam volna egy megfelelő figurát, ám egy jó barátom, amint megtudta, hogy S.T.A.L.K.E.R. témában írok, azonnal javasolta, írjam be az egyik közös barátunkat a könyvbe, aki a játék nagy rajongója. Vicceljük meg vele. Viccből belementem, majd elgondolkodtam: miért ne duplázhatnám meg a tréfát. Így Moonlight megkapta barátunk külsejét, becenevét, néhány jellemző kiszólását és jellemvonásait. De csak az elején. Később a történetben olyan, a valóságtól elrugaszkodott események, helyzetek játszódnak le, melyek nyomán hősünk már tényleg hősként viselkedik, nem pont úgy, mint prototípusa.
G: Szerzőként hármuk közül ki a kedvenc szereplője, és miért?
AG: Azt kérnék, hogy válasszam ki kedvenc gyermekemet? Mindhárman egyformán kedvesek. Ráadásul külön, egymás nélkül nem is létezhetnének.
G: Olvasóként valami hepiendre számítottunk, hogy Mogorva és Nyámnyila végül eljut a Monolithoz, de a sztori vége nyitva maradt, ahogy az a jó könyveknél szokott. Hisz az optimista befejezésekben?
AG: Hát, először is, az A Zóna ködében című regénynek van folytatása. Szóval még nem ért véget. Másodszor, a regény első megjelenése óta eltelt tizennégy év alatt minden korosztályból annyi olvasó kért már tőlem felvilágosítást erről, hogy az életkorokhoz kötődően nagyjából tucatnyi eltérően tragikus befejezésem is van hozzá.
Őszintén szólva, nem hiszek a hepiendekben. A Zóna nem az a hely, ahol boldog véget érnek a történetek. Ez olyan, mintha írnék egy sztorit egy halálraítéltről, abban reménykedve, hogy a végén a főhős kiszabadul, meggazdagodik, megházasodik, és kedvenc céges repülőgépével elszáll a naplementébe. No persze lehetne ilyet írni. Csak nem lenne igaz. Vagy valami egész más műfaj. Én igyekszem a lehető legrealistább lenni, és ahogy látom, ez az, ami megfogja az olvasóimat.
G: Ha elérné a Monolitot, mit kívánna tőle?
AG: Sztrugackijék ezt már megírták: „Boldogságot mindenkinek ingyen, és senki se maradjon elégedetlen.” Én egy ma nagyon fontos módosítással békét is kérnék hozzá.
A kötet 25% kedvezménnyel megvásárolható a Galaktikabolton, a teljes interjút pedig a Galaktika 396. márciusi számában olvashatjátok el.
S.T.A.L.K.E.R. – A Zóna ködében
