Blog

  • Robbanás az alagútban

    Ebben a videóban egy egészen különleges kísérletnek és egy csodálatos jelenségnek lehetünk a tanúi.

    A kísérlet során egy betonalagútban robbantanak. A robbanás után látszik a hangsebességgel felénk közeledő sokk-hullám, amely hatalmas dörrenéssel rohan át rajtunk.

    Azt is megfigyelhetjük, hogy a betonalagútban a sokk-hullám többször is visszaverődik.  Amikor a sokk-hullám már elvész, a dörrenés hanghullámai még hosszú másodpercekig oda-vissza verődnek, mielőtt végleg elhalnak.

    A sok-hullám azért vált láthatóvá, mert az alagútban párás a levegő, és a a hullámfronton kicsapódik a levegőből. Ez ugyanaz a jelenség, mint amikor a tenger felett a hangsebességet átlépő repülőgép mögött kirajzolódik egy kúp.

  • A koronavírus és űrhajózás

    A most tomboló koronavírus járvány idején a világ jelenleg legbiztosabb helye nincs a Föld felszínén. A legnagyobb biztonságban a nemzetközi űrállomáson tartózkodó asztronauták vannak. Odafenn egyetlen megbetegedést sem tapasztaltak, a jelenleg fenn tartózkodó űrhajósok még szeptemberben, a koronavírus globális elterjedése előtt hagyta el a Földet.

    Azonban a tervek szerint hamarosan újabb űrhajó indul friss legénységgel a fedélzetén. Ivan Vagnyer és Anatolij Ivanyisin orosz, valamint Chris Cassidy amerikai űrhajós április kilencedikén startol el.

    Mivel már Oroszországba is megérkezett a betegség, már több tucat igazolt eset van, ezért Csillagváros úgy döntött, hogy megváltoztatja az eddigi indulás előtti szokásrendet.

    A legfontosabb lépés, hogy Csillagváros nem fogad látogatókat és az űrhajósok sem hagyhatják el a kiképzőközpontot. Szigorítottak a karantén szabályokon is, az eddigi egy hét helyett kettőt kell a világban eltölteniük. Az indulás előtti sajtótájékoztatót megtartják, mert évtizedes gyakorlat, hogy az űrhajósokat üvegfal választja el a sajtó képviselőitől.

    Néhány olyan hagyományról is le kell mondaniuk, amelyeket hagyománytiszteletből, egyfajta indulás előtti rituáléként végeztek el. Most elmarad a moszkvai kirándulás, amely során felkeresik Gagarin Kreml falában lévő sírját. Illetve elmarad Koroljov házának felkeresése is.

    Újonc a világűrben

    A Szojuz MSZ-16 küldetést már eddig sem kísérte szerencse. Még februárban cserélték le az első számú legénységet, Mihail Tyihonovot és Andrej Babkint, mert Tyihonovot szemsérülés érte.

     

     

     

  • Elkészült a német juhász genetikai térképe

    Egy nemzetközi kutatócsoportnak sikerült feltérképeznie a világ egyik legnépszerűbb kutyafajtájának, a németjuhásznak a teljes genetikai térképét.

    A kutatók egyetlen egészséges, öt éves szuka vérmintáját elemezték. A német juhászkutya DNS-ében 2,8 milliárd bázispár, illetve 19 ezer gén van. A németjuhász genomjának teljes leírása egyrészt komplexebb képet nyújt a tudománynak magáról a kutyáról mint állatfajról, másrészt segítheti a fajtára jellemző betegségek jövőbeli tanulmányozását.

    Csányi Vilmos kutyaakadémiája

    Az Új-dél-walesi Egyetem evolúcióbiológusa, Bill Ballard szerint a németjuhász népszerű választás otthonra és munkakutyának is, mivel intelligens, kiegyensúlyozott és védelmező természetű. Ám a kívánt fizikai jellegzetességek elérését szolgáló több mint egy évszázadnyi tenyésztés következtében, ez a fajta különösen hajlamos a genetikai betegségekre. Az egyik leggyakoribb egészségi probléma a németjuhászoknál a csípőízületi diszplázia, amely egy fájdalmas, akár még a mozgásukat is korlátozó állapot.

    A teljes genom ismeretében sokkal korábban meg tudják állapítani, hogy egy kutyánál fennáll-e a csípő diszplázia veszélye. Idővel pedig lehetővé válik egy olyan tenyésztési program kidolgozása, amely csökkenti a csípő diszplázia előfordulásának kockázatát a következő nemzedékeknél.

    A kutatás következő lépcsőfoka, hogy a friss eredmények figyelembe vételével fogják tanulmányozni több mint 600 németjuhász csípőröntgenjét és vérmintáit.

    Do as I do – kutyakiképzés

    A genomszekvenálás költségei az utóbbi időben annyira csökkentek, hogy a kutatók szerint tíz évben belül az összes főbb kutyafajta genomja fel lesz térképezve.

  • Csimpánzok és emberek – hasonló az öregedés

    Az Új-mexikói Egyetem és az ugandai Kibale Csimpánzprojekt tudósai megállapították, hogy a csimpánzok az emberhez hasonló módon öregszenek meg.

    A Kibale Nemzeti Parkban élő csimpánzokat már húsz éve követik figyelemmel a kutatók. Az amerikai és ugandai kutatócsoport munkája, hogy a csimpánzok fizikai és viselkedésbeli jellemzőit figyelik meg a természeteshez hasonló környezetben.

    A kutatás egyik részeként műanyag zacskókat helyeztek ki a park csimpánzok látogatta fáira. A zacskókkal vizeletmintákat gyűjtöttek összesen 59 felnőtt állattól. Húsz éven át rendszeresen gyűjtötték a mintákat és elemezték a vizelet összetételét.

    https://galaktikabolt.hu/termek/2001-urodisszeia/

    Az emberi öregedés komoly fiziológiai változásokkal jár. Funkcionális kapcsolat áll fenn a  hipotalamusz, a hipofízis és a mellékvesekéreg között, ezt nevezik a HPA tengelynek. Ez a biológiai rendszer fontos szerepet játszik abban, hogyan reagál az ember a stresszre. Ennek egyik módja a kortizol, az anyagcserét és a vérnyomást szabályozó hormon szintjének megemelkedése. A megnövekedett kortizolszint olyan problémákhoz is vezethet, mint a tiszta gondolkodás képességének csökkenése, az immunrendszer meggyengülése és a gyulladások – amelyek mind az emberi öregedés tünetei is. Régóta kérdés, hogy ez a megnövelt élethossz vagy esetleg a nem megfelelő környezeti hatások mellékterméke.

    A kutatók megállapították, hogy a HPA tengely a csimpánzoknál is így működik. Az idősödő csimpánzoknál is megemelkedik a kortizol szintje, ami a szakértők szerint arra utal, hogy a csimpánzok ugyanúgy öregszenek, mint az emberek. A vizsgálatok szerint a hímekben általában akkor a legmagasabb a kortizol szintje, amikor megkörnyékezik a szexuálisan befogadóképes nőstényeket, ez a hatás azonban idősebb korukra változik, a kortizolszint kisebb mértékben emelkedik. A nőstényeknél is a ciklusuknak ebben a szexuálisan aktív idejében legmagasabb a kortizolszint, amikor a vetélkedő hímek miatt nagy rajtuk a nyomás. Ez a hatás esetükben koruk előrehaladtával egyre növekszik.

    WWW 1 – Világtalan

    Az eredmények alapján gyanítható, hogy a kortizolszint emelkedése az emberszabásúakban ősi tulajdonság, és ezért természetes része az öregedésnek.

  • Megjelent az áprilisi Galaktika!

    A Galaktika magazin áprilisi számában befejeződik Dave Howardnak, a Leymann-transzfer szerzőjének folytatásos kisregénye, az „Űrszemétszedők”. Carlos M. Federici novellája egy „kislányról” szól a Marson, aki már nagyon várja a tavaszt, Bodor Ároné ugyanakkor egy sebesült kisfiúról, akit apja próbál mesével elaltatni. Makszim Vaganov S.T.A.L.K.E.R.-története egy igen veszélyes anomáliával szembesíti kalandozóját, Holló-Vaskó Péter és Solymár András közös írása pedig különös, emlékezetes módon érzékelteti a vallások közötti különbségeket. A havi retró Arthur Leo Zagat elbeszélése egy valóságos bolygóközi háborúról, amely a Merkúr tűzforró világán tör ki.

    Galaktika 361

    A központi tudományos rovat a nem nukleáris szuperbombákról szól. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt az elektromos autók akkumulátorainak sorsáról a hulladékfeldolgozásban, egy mini konyhakertről a lakásban, egy rendhagyó kortárs színielőadásról, a kupolavárosok építésének és karbantartásának nehézségeiről, valamint egy interjú is a S.T.A.L.K.E.R.-sorozat két szerzőjével, Roman Kulikovval és Jezsi Tumanovszkijjal. A képregény Isaac Asimov „Fényvers” című novellájának adaptációja, Csordás László rajzaival.

    A magazin XL-változatában a lengyel Jerzy Żuławski klasszikus Hold-regényének, az Ezüstös mezőkönnek első részével találkozhatnak az olvasók, egy viszontagságokkal teli expedíció történetével.

    A Galaktika 361. száma újságosoknál nem kapható, keresse tehát a szerkesztőségben, vagy fizessen elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!

    Galaktika 361XL

    A legújabb S.T.A.L.K.E.R könyv íróival készült interjút részletét, elolvashatjátok ITT.
  • Interjú Jezsi Tumanovszkijjal és Roman Kulikovval a legújabb S.T.A.L.K.E.R. könyv íróival

    Interjú Jezsi Tumanovszkijjal és Roman Kulikovval

     

    Az áprilisi Galaktikába, mindenképp érdemes beleolvasni, mert az írópárossal készült teljes interjút ott tudjátok elolvasni. A magazin kizárólag webshopunkon már elérhető, más módon nem kerül forgalomba.

     

    Mund Katalin: Hogyan s miért lettek írók?

     

    Jezsi Tumanovszkij: Korán elkezdtem olvasni, beiratkoztam az összes olyan könyvtárba, ahová egyedül el tudtam menni. És már az általános iskola első osztályában magabiztosan vágtam rá a kérdésre, hogy mi akarok lenni: sci-fi író. Persze a fejemet kitöltő ostobaságot hamar félresöpörte az élet, viszont amikor – már felnőttként – az első lehetséges alkalommal úgy döntöttem, hogy indulok egy irodalmi versenyen, meglepetésemre megkaptam az első helyezést. És azóta már nem félek megmutatni másoknak a szövegeimet. Ezt a művet közzétették egy rövid történeteket tartalmazó antológiában, később pedig megtaláltam az interneten magyar nyelven is. Irodalommal ténylegesen csak azután kezdtem komolyan foglalkozni, hogy Roman Kulikov javasolta, írjunk egy könyvet együtt. Addig a pillanatig még csak eszembe se jutott, hogy regényt írjak.

     

    Roman Kulikov: Sohasem terveztem tudatosan, hogy író legyek, bár mindig csodáltam azokat a szerzőket, akik emberek ezreit tudják elbűvölni a fantáziájukkal. Még tinédzserkoromban különféle, a képzeletemben megszülető jelenetekkel töltöttem meg a jegyzetfüzeteimet, de ezeket nem volt elég bátorságom összefüggő teljes egésszé formálni. Csak miután egy irodalmi pályázaton díjat nyertem ilyen rövid történetekkel, és sok lelkesítő véleményt kaptam az olvasóktól, döntöttem el, hogy írok egy könyvet. Első könyvem, a Progulka Limi (Lima útja) szövegét elküldtem néhány kiadónak. Legtöbbjük visszautasított, és már-már feladtam, amikor egy reggel, elektronikus levelezésemet megnyitva, a vágyott sorokat olvashattam: „Könyve elnyerte a tetszésünket. Meghívjuk a kiadóhoz, hogy megkössük a szerződést.” Azonnal megrendelték a folytatást is, plusz felajánlottak egy szerződést két további kötetre: felkértek, hogy írjak egy újragondolt változatot az Ogyisszei kapitana Blada (Blood kapitány odüsszeiája) című regényből, a nemes lelkű űrkalózról a kozmoszban. Később, tapasztalatokat szerezve, úgy döntöttem, itt az ideje megírnom a S.T.A.L.K.E.R. sorozat egyik könyvét (amit Jezsivel közösen alkottunk).

     

    M. K.: Mi adta az inspirációt a stalker-témában? Miért választották ezt az univerzumot?

    T.: Ezt elég nehéz megmagyarázni, de megpróbálom. Gyakran hallani, hogy ez az egész egy posztapokaliptikus képzeletvilág. Valójában viszont a volt Szovjetunió lakosai számára oly jól ismert „posztap” valóság testesül meg a játékban. És ezzel nem csak a valóban megtörtént csernobili katasztrófára utal. A játékos sétálgat egy kihalt világban, egy, a 90-es években ténylegesen széthullott országban. Ezen a helyen öntudatlanul is egymásba fonódik az ember tudat alatti vágya az önpusztítás iránt; a Szovjetunióval együtt elveszett csendes, békés élet iránti nosztalgia; valamint a fantasztikus elképzelések sora, ami dinamikát és veszélyérzetet ad ehhez az egészhez. Gyilkos egy koktél. Azt még sokan és hosszasan fogják értékelni, minősíteni, hogy az ukrán GSC társaság fejlesztői és Szergej Grigorovics mit is alkottak valójában. Véleményem szerint ez sokkal nagyobb dolog, mint egyszerűen kiadni egy sikeres játékot.

    Irodalmi szempontból a játék világa, ami alapján sok ember elkezdte megírni első történeteit, egyrészt mély és ismeretlen, másrészt eléggé körülhatárolt, és ezzel lehetővé teszi, hogy szinte bármilyen emberi problémát megragadjunk és a lehető legkomplexebb módon feltárjuk a szövegben. Ráadásul a még kiadatlan játék rajongójaként én is enyhíthettem a bennem ébredező türelmetlenséget azzal, hogy hangot adtam a játékkal kapcsolatos várakozásaimnak a történeteimben.

    K.: Már többször is próbáltam megválaszolni ezt a kérdést, de még mindig nem értem pontosan, miért annyira vonzó számomra ez az univerzum. Tudom, hogy a játék első videója megfogott, és megváltoztatta az egész életemet. A S.T.A.L.K.E.R. játék indította el az irodalmi karrieremet: részt vettem egy pályázaton, új barátokat szereztem, és az első olvasóimat, akik segítettek megtenni a következő, merész lépéseket. A szabadság és a kaland addiktív légköre, a lehetőség, hogy az légy, aki csak akarsz, és nem az, amit a társadalom rád erőszakol. Úgy gondolom, nemcsak én választottam ezt az univerzumot, de ő is kiválasztott engem.

    S.T.A.L.K.E.R. – Kiket a Zóna egybekötött…

    M. K.: Játszanak számítógépes játékokkal?

     T.: Természetesen. Az idősebbek bizonyára emlékeznek még az első komoly RTS-re, a Dune II-re. Nagy rajongója vagyok Frank Herbertnek, és a Dűne jól ismert világa a játékban esélyt sem adott fiatalkoromban, hogy kihagyjam. Nappal tanultam és dolgoztam, éjszakánként pedig bázist építettem, óvtam a homokférgektől, és gyűjtöttem a fűszert. J

    Aztán jött az UFO, az Unreal Tournament és sok gyönyörű, körökre osztott stratégia. Az Unreal után a stalkeres lövöldözős játék volt az első a „lövöldék” között, ami komolyan magával ragadott. Igaz, idősebb korban kevesebb idő jut játékra, de a WoT-ot néha még mindig előveszem. Azt hiszem, a stalker-játék sokkal több rajongóval bírna, ha multiplayer formátumban létezne. A számítógép ellen játszani már tizenöt évvel ezelőtt is eléggé untatott.

    Romannal már átbeszéltük, hogy is nézne ki a S.T.A.L.K.E.R., ha az EVE Online mintájára és arculatával készülne. Sajnálom, hogy ez csak a mi képzeletünk szüleménye.

     

    K.: Magától értetődik. A műfajok közül az FPS-eket szeretem leginkább, de a többit sem kerülöm. Elsősorban figyelemelterelés és lazítás céljából játszom. Természetesen nem vagyok profi, de az online csatákban sokaknak adhatnék előnyt. Mindig érdeklődéssel figyelem a játékipar híreit, megnézem a videókat, és lehetőség szerint kipróbálom, ami érdekel. Nagyon szeretem azokat a kooperatív rendszereket, ahol csapatként kell együttműködni. A kedvenceim között szerepel a Left 4 Dead, a Call of Duty és természetesen a S.T.A.L.K.E.R. Örömmel tölt el, hogy kapcsolatba léphetek a fejlesztőkkel, amikor felmerül egy ilyen lehetőség. Arról álmodozom, hogy létrehozzam a saját játékomat, vannak hozzá ötleteim.

     

    A teljes interjúért és fantasztikus novellákért vegyétek meg a Galaktika áprilisi számát.

    Galaktika 361

  • A marsi víz eredete

    Az Arizonai Egyetem kutatói szerint a marsi víz két különböző forrásból származik.

    Az egyetem hold- és bolygókutató laboratóriumának kutatói, Jessica Barnes és kollégái két marsi kődarabot vettek alapos vizsgálat alá. Az egyik az Afrikában talált fekete szépség, amelynek hivatalos azonosítója Northwest Africa 7034,  a másik az Allan Hill nevű, ALH 84001 azonosítójú szikladarab. Mindkettő meteorként érkezett bolygónkra.

    A vegyi analízisnek két célja volt, egyrészt megismerni a vörös bolygó múltját, másrészt megvizsgálni a kőzetekben rejtőző víz eredetét. A vizsgálatok során kétféle hidrogénizotóp arányát vizsgálták. A könnyűhidrogén (prócium) és a nehézhidrogénre (deutérium) aránya alapján meg lehet állapítani a víz eredetté.

    Újonc a világűrben

    Az  izotópvizsgálatok azt az eredményt mutatták, hogy a vízkészlet két különböző forrásból származhat. A Mars esetében két különböző, egymástól jelentősen eltérő vízkészlettel rendelkező bolygócsíra ütközhetett össze hajdanán, és ezek vízkészlete soha nem keveredtek össze teljes mértékben.

    A Marson rejtőző víz rendkívül fontos a későbbi Mars expedíciók szempontjából. A Mars Reconnaissance Orbiter felderítőműhold és a Mars Odyssey Orbiter műhold adatai alapján feltételezik, hogy a felszín alatt vízjég rejtőzik. Elkészítették a Mars felszíne alatt rejlő jég térképét. Eszerint az északi félteke Arcadia Planitia nevű régiójában kevesebb, mint 30 centméter mélyen már található jég. Feltételezik, hogy helyenként akár már pár centiméter mélyen is létezhet jég.

    A Mars titka

  • Rémisztő szimuláció

    Hogyan lehet egy strandbuliból országos katasztrófa.

    A koronavírus járvány elleni küzdelem legfontosabb fegyvere a távolságtartás. Ha az emberek nem érintkeznek, nem tudnak fertőzni. De mi történik akkor, ha csupán egyetlen kisebb csoport ember figyelmen kívül hagyja ezt a figyelmeztetést.

    A Tectronix GEO egy szimulációval hívta fel a figyelmet egy egészen egyszerű rendezvény veszélyeire.

    A tavaszi szünetben a diákok Florida strandjaira vonulnak bulizni. A Tectronix egyetlen Fort Lauderdale-i strand látogatóinak anonimizált adataival végzett szimulációt.

    Az anonimizált adat azt jelenti, hogy megkapták az adott mobilokhoz kapcsolódó helymeghatározó GPS és toronyadatok alapján a telefonon adott időszakra vonatkozó pillanatnyi pozícióit. De nem kapták meg a tulajdonos egyetlen személyes adatát, így a nevét vagy a telefonszámát sem.  Az adatok alapján felrajzolták a telefon tulajdonosok mozgási útvonalait.

    A szimulációból kiderült, hogy egyetlen kis rendezvényről szétsereglő emberek ha megfertőződtek, villámgyorsan szétszórhatják a fertőzést és az egész országra veszélyt jelentenek.

    A videóban bemutatják, hogy mozogtak az emberek a rendezvény után  és ezáltal hogyan szórnák szét a kórokozókat és hogyan terjedne a járvány.

  • A pusztulás szükségszerűsége, avagy exportált hidegháború

    1942. december 2-án a Chicagói Egyetem sportpályája alatt néhány tudós megépítette a világ első atomreaktorát és elvégezték a világ első irányított nukleáris láncreakció kísérletét. Ezzel a kísérlettel elkezdődött a Földön az atomkorszak. Ma már hihetetlennek tűnik, de első atomreaktornak még sem sugárzásvédelme, sem hűtőrendszere. A neutronok túlfutása esetén a reaktor a szerkezet tetején álló baltás kutató leállását mindössze egy a szerkezet tetején álló fejszés ember biztosította.

    1942. augusztus 6-án felrobbant az első atomba és ezzel megkezdődött az atomfegyverek korszaka. Két évvel később hivatalosan is megkezdődött a hidegháború, a szembeálló két nagyhatalom koalíciói között fennálló konfliktus évtizedekig az atomháború rémével fenyegette az egész emberiséget. Ebben az időszakban a kölcsönösen biztosított megsemmisítés” elve „biztosította” a békét. Lényege, hogy az atomháború mindkét fél teljes pusztulásával járna, emiatt nem lehetne győztes, s így azt nincs is értelme megindítani. A „kölcsönösen biztosított megsemmisítés” eredeti angol neve, a  „Mutually Assured Destruction” rövidítése MAD, vagyis angolul őrült. A sors fanyar humora, vagy szándékos emberi ötlet volt-e, ma már nem lehet kideríteni.

    Ez valóban az őrület logikája. A doktrína akkor érvényes, ha a szemben álló felek elegendő atomfegyverrel rendelkeznek ahhoz, hogy a másik oldalt elpusztítsák.  Egy első atomcsapás esetén az ellenfél képes hasonló vagy még nagyobb pusztítást okozni, és a kölcsönös atomcsapások  kölcsönös megsemmisüléséhez vezetnek. Mivel ezzel mindkét fél tisztában van, egyik sem fog első csapást végezni. Nem érdemes hagyományos háborút sem elkezdeni, mert ez nukleáris háborúba csaphat át. A MAD révén igazán őrült, idegbajos, feszültségekkel teli, de stabil béke születik.

    Az emberi civilizáció évtizedekig hol közelebb, hol távolabb, de annak a szakadék peremén táncolt, amelyet nukleáris holokausztnak hívnak. Az atomháború nem csak szándékosan, de véletlenül is bekövetkezhetett volna.

    A helyzet fontos kérdéseket szült, amelyekre nem tudtunk válaszolni. Egy civilizáció óhatatlanul elérkezik az atomkorszakba? Az atomkorszak szükségszerű velejárója az atombomba és az atomfegyverek korszaka? Egy civilizáció túl tudja lépni, túl tudja élni az atomkorszakot? Véget tud vet ni a MAD–doktrinának?  Túlélhető ez az időszak, vagy a civilizációk törvényszerű elbukásának lehet az oka?

    A sci-fi irodalom sokat foglalkozott az atomháború lehetőségével. Ennek egyik iránya, hogy „exportáltuk” az atomháborút. A történetekben olyan idegen civilizációk bukkantak fel, amelyeknek nem sikerült túllépniük az atomkorszakon, a civilizáció, a társadalom bukásához, pusztulásához vezetett.

    Arkagyij Sztrugackij, Borisz Sztrugackij egyik legjobb regénye a Lakott sziget egy nukleáris holokausztot éppen csak túlélt bolygóra visz el minket. A Sztrugackij testvérek egykor mind nálunk, mind hazájukban betiltott regénye a világ SF irodalmának igazi gyöngyszeme, és mondanivalója éppolyan időszerű, mint megírásakor.

    A 22. században járunk, az emberi civilizáció delelője. Megvalósult a csillagközi utazás csodája, és a galaxis benépesedett. A bolygók élik a maguk önálló életét, az egyetlen ellenőrző szerv a progresszoroké, akik a fejletlenebb kultúrák útját próbálják egyengetni.

    Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák tengődnek az atomháború kínjait nyögő földjén, mindennaposak a mutációk, az eldugottabb vidékeken pedig még mindig a hajdani idők hadigépezetei szedik áldozataikat. Vajon sikerül-e újból egy néppé, szerves egésszé kovácsolni a pártoskodó kiskirályok által szédített tömegeket, vajon létrejöhet-e még működőképes társadalom.

    Lakott sziget

    Ennél is sokkal direktebb Kir Bulicsov Utolsó háború című regénye. Valamikor a jövőben megvalósul a csillagközi utazás. Egy távoli bolygón atomrobbanásokat észlelnek, és a Szegezsa teherszállító űrhajó Pavlis doktorral a fedélzetén új parancsot kap. Egy idegen fajból származó utasokat kell a fedélzetre venni, é s közös expedícióban felderíteni a katasztrófa következményeit.

    A bolygó emberhez hasonló lakói kirobbantották az atomháborút, és elpusztították az életet. A Szegezsa személyzetének fel kell derítenie a bolygót, meg kell tudnia, hogy mi történt, és megmenteni a katasztrófa áldozatait. De érdemes-e új életre kelteni egy olyan civilizációt, ami öngyilkos lett? Sikerülhet-e megszabadulni a régi előítéletektől és indulatoktól? S legfőképpen van-e joga az emberiségnek Istent játszani?

    Az utolsó háború

    Mindkét regény egy-egy atomháború következményeit mutatja be, de a problémát kivetítve, külső szemlélőnek beállítva minket. Miközben minden egyes mondat elolvasása után tisztában vagyunk azzal, hogy a történetek valójában a Földről szólnak. Egy olyan alternatív jövőt mutat be, amelyben már túlléptünk az atomkor MAD korszakán, és egyfajta felsőbbséggel tekintünk re az elbukott civilizációkra. Miközben tudjuk, hogy ezen az emberiség még nincs túl, a veszély napjainkban is valós.

  • Interjú Petes Gáborral, az Új-Hunnia 2039 írójával

    A 2039-re jósolt járvány korábban érkezett?

     

    (Interjú Petes Gáborral, az Új-Hunnia című könyv szerzőjével)

     

     

    Honnan származik a regény ötlete, alapgondolata?

     

    Petes Gábor (P.G.): Mindig is érdekelt a világ működése valamilyen szinten, de úgy tíz évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban foglalkozni a témával. Először a mai pénzrendszer működését akartam pontosan megismerni, mivel érintett voltam a svájci frank alapú hitel „problémában”, persze „károsultként”. Miután rájöttem, hogy mekkora „szemfényvesztés” volt az egész, és sikerült kimászni belőle, rákaptam a többi társadalmi probléma felkutatására és megértésére, mert nem akartam azt, hogy a tudatlanságom miatt újból átverjenek valamivel. Nem sokkal később már minden szabadidőmet ezzel töltöttem, hiszen évek óta nem nézek tévét, ami lekötné a figyelmemet esténként, és a munkáim miatt elég sokat vagyok egyedül, így van időm elmélkedni az olvasottakon. Az évek alatt rájöttem, hogy szinte minden fordítva kezd működni a „civilizációnkban”, mint ahogy azt a természet törvényei megkövetelnék, így hosszú távon biztosan lesz valami csúnya csattanója az emberi gyarlóságnak és egoizmusnak. Mindemellett nagyon érdekelt a magyarság valódi őstörténete, és az öngondoskodó életmód is. Nagyon sokat beszélgettünk ezekről a dolgokról egy látássérült gitáros barátommal, aki aztán egy idő után felvetette nekem, miért nem írok ezekről a társadalmi anomáliákról és a lehetséges megoldásairól egy könyvet, hiszen ismerte az írói vénámat. Valamiért mindig is nagy volt bennem a közlési vágy, hiszen már kilencévesen megjelent az első novellám a helyi újságban, később írtam dalszövegeket is, ezért úgy döntöttem, hogy belevágok.

     

     

    Mennyi idő alatt született meg a könyv? Hogyan „alakult” a szöveg?

    P.G.: Egy év alatt írtam meg. Háromszor mentem rajta végig, közben folyamatosan fejlődött az írásmódom és a stílusom is. A cselekmény alapszerkezetét már a legelején megírtam, de közben történtek a világban olyan események, és hozzájutottam olyan információkhoz is, amik miatt többször is átjavítottam bizonyos részeket, hogy logikusabb és élethűbb legyen a könyv.

     

     

    Milyen forrásokat használtál a jövőbeli világ megalkotásához?

    P.G.: Nagy hatással voltak rám Jacque Fresco jövőkutató és társadalommérnök tanításai, a „Sevaster1” nevű tudatébresztő oldal videói, és a Viva Natura Televízió műsorai is. Dienes István mérnök-kutatóval és az MTA egyes kutatóival is többször leveleztem e-mailben, hogy a lehető leghitelesebb információkhoz és adatokhoz jussak hozzá. Nagyon izgalmas időszak volt, a regény megírása engem is megváltoztatott. Ugyanis közben rájöttem, hogy ezek a kutatók és tanítók semmi jóval nem kecsegtetnek az emberiség jövőjével kapcsolatban, ha nem változtatunk a szokásainkon. Minden irányból fejlődési csapdákban vergődik a társadalmunk, csak még nem mindenhol érezzük a hatásait.

     

     

    Honnan a tudás a lovasíjászatról? Van-e személyes kötődésed ehhez a közösséghez?

    P.G.: Hét éve járok Kaposmérőre a Kassai-völgybe, amikor csak időm engedi. A regény egyik fő inspirálója is Kassai Lajos lovasíjász nagymester és szellemi tanító volt. Jómagam évek óta íjászkodom, viszont a lovasíjászatot még nem sikerült elsajátítani, de mindenképpen a bakancslistámon van. Remek közösség működik a Zselic kapujában, sajnos azonban én a távolság és a kevés szabadidő miatt csak rendszeres megfigyelőként vehetek részt benne.

     

     

    Hogyan jelenik meg az életedben a természetközelség, az önellátás?

    P.G.: Már a szüleim is foglalkoztak konyhakert-műveléssel és állattartással, így már gyerekkorom óta az életem része. A párommal és a lányommal málna-, szőlő- és bodzatermesztéssel is foglalkozunk egy Kecel melletti tanyán. Mindemellett mi is művelünk konyhakertet, és tartunk mangalicákat, racka juhokat, mindenféle szárnyas jószágot, és a lányomnak van egy lova is. Nagyon szeretjük a természet közelségét, és nagyon biztonságos érzés, amikor például reggel kicsoszogsz néhány tojásért a tyúkokhoz, behozod a konyhába, és egy kis saját mangalicaszalonnával „megbolondítva” készítesz belőle egy kiadós rántottát. Számomra nincs értelme máshogy élni.

     

     

    Hogyan éled meg a jelenlegi világválságot, a járvány mindennapi valóságát? Mennyiben változott meg az életed, mióta korlátozottabb a mozgásterünk?

    P.G.: Mi ezt itt vidéken – főleg a tanyán – máshogy éljük meg, mint egy városi család. Itt sokkal több a tér, és sokkal kevesebb az ember. Igazából aggasztanak a hírekből hallható szomorú események, amiket csak a másik munkám miatt vagyok kénytelen figyelni. De a napi rutinom/életem – azonkívül, hogy a lányom itthonról tanul – semmit sem változott. Ez a legszebb a vidéki életben. Nem vagyok annyi mindennek kiszolgáltatva, mint egy városi ember. Éltem két évig Kecskeméten egy társasházban, de egy életre elment tőle a kedvem. Szerintem az csak azért jó, mert kényelmes, és van a közelben mozi, amit nagyon szeretek. Viszont nekem egyáltalán nincs gondom a „kényelmetlen” gazdálkodással, mert fitten tart, és közben jókat lehet meditálni. Moziba meg át szoktunk járni a szomszéd kisvárosba. Egyébként árgus szemmel figyelem a városi „panellakók” reakcióit erre a krízisre, ami a bezártságot illeti. Magyarországon 60 éve vannak panelházak, és azóta nem volt ekkora válság, mint most, így nincsenek tapasztalatok sem, hogyan fognak viselkedni az emberek hosszú távon a „panelbörtönökben”. Szerintem nem túl jól…

     

     

    Hogyan hatnak rád napi szinten a világban most zajló események? Milyen gyakran követed a híreket?

    P.G.: Híradókat egyáltalán nem nézek már évek óta. Volt egy autóbalesetem, utána egy-két hétig csak otthon lábadoztam, és akkor az egyik híradó alatt szabályosan rosszul lettem. Ugyanis nem volt más benne, csak „gyilok”, erőszak, baleset, korrupció stb… és akkor úgy gondoltam, hogy ha ez ilyen hatással van az ember lelkiállapotára, akkor köszönöm, de nem kérek belőle. Azóta csak célirányosan és objektíven tájékozódom az interneten, és inkább más emberektől szerzek információkat.

     

     

    Mi a véleményed arról, hogy pont ebben a válságos helyzetben erősödött fel nagymértékben a digitális eszközök használata?

    P.G.: Szerintem ez is a városiasodással kapcsolható össze. Az embereknek bezártságukban és unalmukban nincs más választásuk, mint a világhálón, a közösségi oldalakon és a tévén „lógni”. Így viszont csak tovább táplálják a félelmüket és a pánikot, hiszen mindenhonnan a koronavírus folyik. Eléggé paradox helyzet. Remélem, hosszabb távon nem fog egymás elleni gyűlölködéssé fajulni a félelemérzet, hiszen, mint tudjuk a szer-etet, a gyűl-ölet.

     

     

    Hogyan képzeled el a járvány/karantén utáni világot? Szerinted lesz-e lenyomható RESET-gomb, ahogyan a könyvben?

    P.G.: Szeretnék hinni benne, hogy igen. Mindenképpen más emberek leszünk mindannyian, hiszen ez a II. világháború óta a legnagyobb krízise az emberiségnek, így ez a társadalmi rend biztosan át fog alakulni valahogy. Bízom benne, hogy megváltozik majd az értékrend, hogy nem csak a pénz lesz az egyetlen valódi isten, és az emberek visszafordulnak majd a teremtett világ felé. Én igyekszem ezt propagálni. Viszont addig lesz még egy csattanója ennek a „történetnek”, és utána is ott lesz még a migráció és a klímaválság, hogy csak két dolgot említsek. De egyvalami biztos: mi itt a Kárpát-medencében a világ egyik legjobb helyén élünk élettanilag, így itt lenne módja és értelme nyomni egy RESET-et.

     

     

    Szerinted milyen kérdésekkel kell szembenéznie az embereknek a jelenlegi helyzetben?

     P.G.: Nagyon sok kérdéssel kell szembenéznünk, hiszen most bebizonyosodik, milyen „rozoga” lábakon áll a jelenkori civilizációnk. Arra is fény fog derülni, az átlagember mennyire ki van szolgáltatva a rendszernek, amiben él. Remélem, arra is sokan rádöbbennek majd, hogy a jóléti társadalom mennyi csapdát rejt magában. De ami szerintem a legfontosabb, hogy, mire vége lesz ennek a krízisnek, addigra kiderül, hogy az ember egy alapvetően jó szándékú, tiszta lelkű lény maradt legbelül, vagy mostanra teljesen apatikussá vált…

     

     

    Ki a kedvenc karaktered a történetben, és miért?

    P.G.: A kedvencem Jázmin, mert őt a lányomról mintáztam.

     

     

    Ha lehetőséged lett volna néhány évvel ezelőtt egy palackba tenni egy üzenetet, mit üzentél volna benne az emberiségnek?

     

    P.G.:

    Na helló, Mr. Ember, ezt mégis hogyan gondolod?

    Hogy a világot magad körül módszeresen rombolod?

    Elveszed a másét, egy fosztogató lettél,

    ki még az Anyatermészet haragjától sem fél.

    A szimbiózis megszűnt, az egység már nem létezik,

    a történelem sem segít, az ember újra vétkezik.

    Sőt, egyre nagyobb szeletet kérsz abból a tortából,

    amit a planéta kapott a Teremtő „tollából”.

    Na helló, Mr. Ember, te önző életforma,

    a paradicsomból lépegetsz vígan a nyomorba.

    Hisz feláldozol mindent a kényelem oltárán,

    és hogy ha mindent elrontottál, megfutamodsz gyáván.

    Mert nem érdekel más, csak a pénz, na és a vágyaid,

    az egód átíveli majd a többi élet álmait.

    De meglesz majd a böjtje, ezt tudom, te is érzed,

    amikor összevérezed majd a haszontalan pénzed.

    Na helló, Mr. Ember, mondd, miért nem jóra fordítod

    a tehetségedet? És vajon mikor szólítod

    meg azt a dolgot, amit bűntudatnak neveznek?

    Ha nem teszed, a sírodba majd lassan belehelyeznek.

    Egy intelligens életforma segítene másokon,

    te meg büszkén hirdeted, hogy „ott hagyom a lábnyomom

    a többi élet torkán, és taposok még párat”,

    de az Anyatermészet majd lassan elkeni a szádat.

    Na helló, Mr. Ember, így sokáig nem működik,

    a magadfajtát a jó lelkek úgyis majd elüldözik.

    A fejlődésed csapdája is lassan bezárul,

    ha eltűnsz, úgy a többi fajnak egy új világ tárul.

    Egy rákos sejtté váltál, a tüdején a Földnek,

    mert örülsz már egy kis megmaradt talpalatnyi zöldnek.

    Hát gratulálok hozzá, és büszke lehetsz magadra,

    ha eljön majd az idő, akkor emlékezz a szavamra!

    De helló, Mr. Ember, így közel már a vége

    az ámokfutásodnak, ami letaszít a mélybe,

    úgy eltűnsz, mint a kámfor, a planéta felébred,

    de majd ne lepődj meg azon, hogy hová vitt a véred…

     

     

    (az interjút készítette: Cs. Fehér Katalin)

     

     

    Új-Hunnia 2039 – Ősök útján