Blog

  • iBoy: Okostelefonokkal babrál a Netflix szuperhőse

    A Netflix mostanában élen jár a tartalomgyártásban, már ami a sorozataikat illeti. Olyan címeket hoznak nekünk, mint a Black Mirror, a Stranger Things, a The OA, az A Series of Unfortunate Events és a sor még pár Marvel szuperhőssel is folytatható. Filmek terén viszont van lemaradás, például a Spectral című Netflixes sci-fi filmről is csak addig beszéltek, amíg érdekes volt, hogy Budapest is feltűnik benne. Aztán el is lett felejtve az egész. Az iBoy az évek óta nagyon divatos szuperhősös témát feszegeti, némi Mátrixszal és tudományos fantasztikummal körítve. Az erős szereplőgárda ellenére azonban kihagyott ziccer a film. Nem rossz, de ennél lehetett volna sokkal jobb is.

    Az iBoy egy Tom nevű londoni srácról szól, aki vékony, gyenge, szóval nem az a típus, akiből kinéznénk, hogy majd egyszer a rászorulók védelmezője lesz. Egy nap aztán kap a haverjától egy lopott telefont, aki rábeszéli, hogy végre kezdjen már valamit egy Lucy nevű csajjal, akibe rég bele van zúgva. Át is megy a lányhoz, hogy tanuljanak a közelgő vizsgákra, ott azonban gyorsan kútba dől minden terv. Lucyt megerőszakolják, Tomot pedig miközben a telefonján segítséget kérne, menekülés közben szimplán fejbelövik. Az iBoy tehát nem packázik, elég durva témákat feszeget, komolyabban beleáll a dolgokba, mint egy-egy Marveles blockbuster, ahol még egy mellékszereplőt se mernek kinyírni. Na, de a történet innen kezdődik. Hiszen Tom agyában marad a fejéhez tartott telefon nagy része, amitől meg tud hekkelni először telefonokat, aztán kábé bármit. Beférkőzik helikopterek kameráiba, simán felgyújtja a tudatával egy kocsi elektronikáját, bankszámlákra utal rettenet összegeket és így tovább.

    iboy2

    Lehetne ez egy jó film, azonban ami elszúrtak az alkotók, az az, hogy semmit nem magyaráztak meg. Tom egy pillanatra nem áll meg, hogy elgondolkozzon, mitől lett belőle hirtelen isten. Merthogy szó szerint semmi nem állhat az útjába a balesettől kezdve. Az iBoy viszont újdonságot is hoz a képernyőkre, hiszen egy verekedős jelenettől eltekintve végre olyan szuperhőst kapunk, aki nem direktbe harcol, hanem a technika „csodáival”. Jól ki is szúr azokkal a kölykökkel, akik Lucyt bántották, aztán meg utánamegy a teljes helyi maffiának. Emiatt a „passzivitás” miatt azonban a film is kissé unalmas marad, azt lehet mondani, hogy tét nélküli.

    A szereplőgárdára is valami hasonló igaz. Passzívak. Pedig egész jól össze lettek válogatva, a Lucyt játszó Maisie Williamsről tudhatja a nagyközönség, hogy iszonyú tehetséges. A fiatal színésznő mind a Doctor Who-ban, mind pedig a Trónok harcában megmutatta, mit tud. Az HBO-s sorozatban valódi közönségkedvenccé tudott válni, ami a népes stábot tekintve nem semmi. Pláne, hogy olyan neveket kell lenyomnia, mint Emilia Clarke, Kit Harrington, Peter Dinklage, vagy éppen Sophie Turner, akiket szintén sokan szeretnek. Az iBoy főszereplőjét, Bill Milnert két X-Men filmben is láthattuk, az Apocalypse-ben és a First Classban. Mindkettőben Magneto fiatalkori verzióját alakította. Ő kvázi újonc volt, nagyobb teher nyomta a vállát, de meglepő módon a két színész közötti kémia nagyjából meg is menti az iBoyt attól, hogy rá lehessen sütni, hogy ez a film rossz.

    iboy3

    A közepesnél kicsit jobb lett a Netflix újdonsága, még a látvány is elviselhetőnek nevezhető, ahhoz képest, hogy ez csak egy tévéfilm. Bár azt hozzá kell tenni, hogy hasonlókat már láttunk a Mátrixban, és az azért egy kategóriákkal jobb, mostanra kultfilm lett. De sose szégyen a nagyoktól kölcsönvenni pár ötletet, ráadásul ha az iBoy csak annyit ér el, hogy a mostani tinikhez eljuttatja a Mátrix hírét és megnézik azt, már jól jár mindenki. Merthogy az iBoy leginkább nekik szól, bár sajnos sok újdonságot nem biztos, hogy hoz nekik. A filmben rejtőző némi társadalomkritika viszont, hogy a telefont feltörve akárkivel ki lehet szúrni, megfontolandó. A Netflix szuperhőse pedig ki is babrál ezzel az okostelefonos generációval.

  • A Logan lesz Patrick Stewart utolsó X-Men filmje

    A Logan nem csupán a főszereplőt, azaz a Rozsomákot játszó Hugh Jackmant búcsúztatja az X-Men franchise-ból, de az X Professzort játszó Patrick Stewartnak is ez lesz az utolsó mutánsos filmje. Elég váratlanul jött a hír, ugyanis az elmúlt időszakban semmi nem mutatott abba az irányba, hogy Charles Xavier eredeti, öregebb verzióját most látnánk utoljára. A Logan egyik vetítésén született meg a színész fejében az elhatározás, miszerint ennél tökéletesebben nem lehetne búcsúztatni ezt az ikonikus karaktert.

    Nagyon megindító volt a film legutóbbi vetítése, melynek végén fel kellett mennünk a színpadra. Előtte viszont volt pár percünk és azon gondolkoztam, hogy ennél emocionálisabb, érzékenyebb és szebb megoldás nem létezik, hogy a Professzor elbúcsúzzon a közönségtől, így még ott, a berlini eseményen mondtam is Hugh-nak, hogy számomra ennyi, ez az utolsó X-Men filmem.

    Mint ismeretes, mind Rozsomák, mind pedig Xavier már egy megtört, nagyon öreg formában lesz látható a Logan című filmben. Hugh Jackman karaktere a regenerációs képességét kezdi elveszíteni, X Professzor pedig már a szenilitással küzd, amikor néhány rosszfiú is beletenyerel a levesbe. A képbe aztán bekerül még egy kislány, bizonyos X-23 is, aki minden tekintetben Rozsomák örököse lehet a későbbiekben, ha túléli a kalandot.

    A Logan március 3-án mutatkozik be a mozikban, az Old Man Logan képregény lazább adaptációja lesz és Hugh Jackman számára is ez jelenti majd a búcsút. Pontosabban ez nem így van teljesen, mert a színész arról nyilatkozott a napokban, hogy elképzelhető a folytatás számára, de csak egészen különleges körülmények között.

    A főszereplő ugyanis azt nyilatkozta az amerikai lapoknak, hogy abban az esetben, ha csatlakozhatna a Bosszúállók gárdájába, nem valószínű, hogy megválna adamantium karmaitól. Jackman nem titkoltan odavan Rozsomák kapcsolatáért a Hulkkal, illetve elmondása szerint érdekes lenne olyan nagy koponyák között látni a figurát, mint Tony Stark. Egy időben Pókember visszatérését az MCU-hoz szintén sokan lehetetlennek tartották, de Rozsomák megvásárlása a FOX-tól már csodaszámba menne.

    x-bye2

    Hogy miért? Mert a FOX azzal számol, hogy X-23-at benntartja a mutánsok filmes univerzumában. A karakter saját spinoffot kaphat a későbbiekben. Egy biztos, a Logan nagyon jól megalapozhatja a hős későbbi történeteit. Ráadásul a Rozsomák-féle brutálisabb irányvonal se maradna a sufniban, elfeledve.

    Emellett a pletykák szerint még idén elkezdhetik egy újabb X-Men film forgatását, Sophie Turner, a Trónok harca és az X-Men: Apokalipszis sztárja nyilatkozott úgy februárban, hogy a munkálatok még 2017-ben elkezdődhetnek. A filmről egyelőre X-Men: Supernova címet használva beszélnek a sajtóban és a tervek szerint a Dark Phoenix sagát mesélné el. Ebben nyilván a fiatal Charles Xavier is benne lesz, így az X-Men rajongók egyik szeme sírhat, a másik pedig nevethet, ha a karakter jövőjéről beszélnek egymás között.

    A mutánsok esetében egyébként nem biztos, hogy jól járnánk, ha a jogok visszakerülnének a Disney-hez. Gondoljunk csak bele, mind a nagyon várt Logan, mind pedig a Deadpool R besorolásúak, a Bosszúállókban meg Quicksilver kivételével eddig kb senkit nem mertek úgy igazából kinyírni. Lelombozó ez azért a Marvel filmeknél. De nem kell aggódni, a Logan brutális történetnek ígérkezik!

  • 100 éve született Anthony Burgess

    „Na? Mi legyen?” – ez kicsi Alex történetének, a Gépnarancsnak (A Clockwork Orange) kezdőmondata. Ez a mondat ismétlődött a fejemben is, mikor azon gondolkodtam, mit érdemes leírni a disztópia regény szerzőjéről, Anthony Burgessről.

    1917. február 25-én született Harpurheyben, katolikus családban nevelkedett, édesanyját korán elvesztette – ezek mind életrajzi adatok, melyek fontosak lehetnek az író fejlődésének megértésében, esetleg műveinek értelmezésében, de egy évforduló esetén inkább szeretek azon elgondolkodni, hogy az adott mű vagy alkotó mit is adott nekünk.

    Burgess legismertebb regénye kétségtelenül a Gépnarancs (1962). Az író szerint ezt az 1971-es évnek köszönhette, ugyanis ebben az évben mutatták be Stanley Kubrick (2001 – Űrodüsszeia, Tágra zárt szemek, Ragyogás) megosztó filmadaptációját, a Mechanikus narancsot. A film és a regény is a 15 éves Alexről szól, aki „drúgjaival” az utcát járják és azt teszik, amihez csak kedvük van. Kukákat döntenek fel, belekötnek a járókelőkbe, rabolnak.  Egy rablás alkalmával Alex megöl egy idős asszonyt. Ez az eset teljesen megváltoztatja a fiú életét: börtönbe kerül, ahol alávetik a Ludovico-eljárásnak, hogy így gyógyítsák ki a bűnözésből.

    41901544557679.56077b75cef19

    Az adaptációk akarva és akaratlanul is hatnak az eredeti műre, hol kiegészítik, hol pedig átértelmezik azt. A Kubrick-filmnek köszönhetően – legalábbis Burgess elmondása szerint – az ő műve az átértelmezés, de inkább a félreértés áldozatává esett. Szándéka szerint a közeli jövő Angliájában játszódó regényben a szabad akarat és a erkölcs problémáit vizsgálja, viszont az adaptáció más irányba vitte a Gépnarancs megítélését. A film, annak ellenére, hogy nem ez a főmondanivalója, a szex és az erőszak dicsőítésének tűnhet.

    „A film megkönnyítette a könyv olvasói számára az eredeti mondanivaló félreértését, és ez a félreértés halálomig üldözni fog”

    – írja Burgess.

    Nem Kubrick filmje volt az egyetlen jelenség, ami hozzájárult a Gépnarancs nem megfelelő értelmezéséhez. A regény eredetileg 21 fejezetből épül fel, ami az író szándéka szerint a felnőtté válást szimbolizálja. Azonban az amerikai kiadásból kihagyták az utolsó fejezetet, így a mű az eredetitől eltérő értelmezést kapott. A könyv egyik legnagyobb kérdése az, hogy egy Alexhez hasonló alak képes-e a változásra. Az utolsó fejezetben, miután a főhős visszatért régi, erőszakos életmódjához úgy érzi, valamiért mégsem akarja ezt folytatni. Belátja hibáit, számot vet eddigi életével, és így felnőtt korba lép. Az amerikai kiadásnál azt javasolták Burgessnek, hogy ezt a fejezetet hagyja ki, mivel az olvasók ezt a pálfordulást nem fogják elhinni. Így kapott egy alternatív, sötétebb lezárást a Gépnarancs, miszerint az Alexhez hasonlók nem változnak.

    meme
    Forrás: 9gag

    Már csak az a kérdés, hogy mit is kaptunk Burgesstől? Ha csak a Gépnarancsra gondolok, akkor egy, legalább 50 éve irodalmi közkézen forgó provokatív könyvet, ami talán a legkényesebb morális kérdéseket feszegeti. Továbbá más disztópiákhoz hasonlóan felhívja a figyelmet társadalmunk problémáira (pl. a regényt is az erőszakos bandák ihlették: Burgess első feleségét, Lynee-t is egy amerikai, részeg katonákból álló banda támadta meg, mely végül a várandós asszony vetéléséhez vezetett), megmutatja a jövő egy elképzelt, de valahol lehetséges alakulását.  Ami pedig a mű értelmezését illeti, rengeteg úton elindulhatunk, akár a félremagyarázáskon útján is (legalább lesz miről vitakozni). A sajátos nyelvezeten (nadset: orosz és angol keveréke, Alexék sajátos szlengje) és a regény felépítésén túl talán ez számít igazán.

  • Ember a Marson – Take on Mars játékteszt

    A Take on Mars egy újabb felfedező, túlélő, szimulátor játék, ami, mint a nevéből is sejthető, főleg a Marson játszódik. 2029-ben, napjainktól számítva bő 12 évvel a jövőben, megérkezik az első ember a Marsra.

    A játék nagyon érdekes, ugyanakkor furcsa is. Tipikusan egy steames, korai hozzáférésű projektnek indult 2013-ban, és még csak most vált teljesen játszható játékká. A programban van singleplayer és multiplayer mód is. A singleplayeren belül kettő féle sztorimód van, a drónos és az emberes misszió. Mint ahogyan a nevük is sejteti, a drónos küldetésben a Mars Rovert irányítjuk, az emberesben pedig egy igazi Matt Damon a Marson ragadt típusú sztorival találkozhatunk. A Take on Mars azonban nem csupán a Marson játszódik, mint azt a nevéből gondolhatnánk, hanem ez egy extenzív szimuláció. Többek között az Internacionális Űrállomásra és a Holdra is eljuthatunk. A multiplayer tesztelése során rengeteg buggal találkoztam, de hát ez nem csoda, mert a készítők látszólag egy igazi mesterművet akartak létrehozni, így a túl sok minden kidolgozására való koncentrálás mellett ezt az aspektust talán egy kissé elhanyagolták. A multiplayerben egy cél nélküli sandbox élményt tapasztalhatunk, amiben igen sok bug és glich van, bár ez korántsem jelenti azt, hogy játszhatatlan lenne, sőt még vicces is, néha jót nevethetünk ezeken a hibákon.

    A játék során sajnos sokszor beragadtam, vagy ok nélkül meghaltam, és a használt modulok sokszor nem úgy működtek, ahogy kellett volna. Láthatóan a készítők nem erre fektették a legnagyobb hangsúlyt, de még mindig jobb, hogy van valamilyen multiplayer, mintha nem is lenne egyáltalán semmilyen. A singeplayer viszont nagyszerű, a sztori magával ragadó, és a játékmechanikák itt elég jól működnek. A legjobb aza egészben az, hogy a valóságban is megtalálható helyeken játszódik, valósághű szerkezetekkel, és pontosan lemodellezett, manapság is használt, vagy fejlesztés alatt lévő gépekkel dolgozik a karakterünk.

    take on mars 5

    Az emberes küldetésben, a Mentőexpedícióhoz hasonlóan szerencsétlenség ér minket pont, ahogy megérkezünk a bolygóra. Ekkor mindenki meghal, kivéve a főszereplőnket. Ahogy magunkhoz térünk, az űrhajónk roncsainak látványa, valamint a már sci-fi filmekből ismert, narancssárga színű környezet üdvözöl minket. Az oxigéntartályunk folyamatosan fogy, viszont pár lépés előre, és már is találhatunk egy oxigénpalackot, csak úgy kényelmesen eldobva a földön. A főszereplőnk, miközben járkál és túlél, folyamatosan beszél hozzánk, így egy állandó narrátor kíséretében bukdácsolunk keresztül a homoktengeren. Mivel ez elsősorban egy túlélőjáték, nem kis időt fogunk tölteni a menükben, amiken felszedjük a tárgyainkat és megjavítjuk a dolgainkat. Nem kell nagy dologra számítani, egy szimpla jobbklikkel mindezt megtudjuk tenni, és még a bonyolultnak tűnő narancssárga űrruhánkat is pillanatok alatt működésre tudjuk bírni.

    Ahogy keresgélni kezdjük a tárgyainkat, nem kell túlságosan kétségbe esni, mert nagy, villogó nyilak fognak minket a helyes útra terelni, hogy időben megoldhassunk minden felmerülő problémát. Legalábbis így van ez a játék elején. Később nekünk kell élelmiszert, oxigént és vizet találnunk. Sajnos a felfedezést nagyon behatárolja az oxigén- és energiaszükségletünk, így pár méter futás után fordulhatunk vissza, ha folytatni akarjuk a játékot. De az is benne van a pakliban, hogy útközben megtaláljuk a fontos dolgokat, bár ez csak akkor lehetséges, ha a program azt akarja, hogy arra menjünk amerre elindultunk. Miután felállítjuk a légmentes sátrunkat, és elmegyünk aludni, akkor kezdődik az igazán érdekes rész.

    take on mars 3

    Álmunkban a visszamegyünk az időben 2016-ba, egy olyan időre, amikor még a Föld körül végzi a karakterünk az asztronauta munkákat. Nem veszélytelen ez a meló, mivel a készítők arra is ügyeltek, hogy például ha rosszul dokkolsz az anyahajóra, akkor szétszakad az űrhajód, és az anyahajó bejárata is megsérül. Miután lustaságomban bízva rányomtam az automatikus irányításra, az űrhajóm számítógépe olyan erővel hozzávágta a hajómat az anyahajómhoz, hogy a szerencsétlen asztronautám csak űrruhában lebegett keresztül a nagy sötétségben, mivel a hajóm elpusztult. Sajnos ez game overt jelentett nekem, szóval egy visszatöltés után már nagy gonddal láthattam hozzá a manuális dokkoláshoz, hála az égnek ezúttal sikerült is.

    Nagyon jó érzés látni egyébként a dokkolás pillanatát, ahogy a két gépmonstrum irtó lassan összeér, és rákapcsolódik egymásra, ez talán a legjobb része a játéknak. Miután tehát rákapcsolódtunk az űrhajóra, kiszállhatunk és szétnézhetünk. Az űrállomás egy teljes modellje az Internacionális Űrállomásnak, így pár méter lebegés után megnézhetjük a japánok modulját, ahol a valóságban különféle állatokat dugnak ki az űrbe, hogy megnézzék, mennyire tetszik nekik a radiáció, meg az oxigénhiány.

    take on mars 2

    A drónos küldetésben mi állíthatjuk össze saját drónunkat, és azzal sokkal szabadabban indulhatunk neki a felfedezésnek. A drón összeszerelésekor sok mindent figyelembe kell venni, mert nem nehéz összetörni a kis szerkezetünket a távoli bolygó felszínén. Itt kis küldetéseket kapunk, hogy ide-oda juttassuk el a szerkezetünket. Az igazi kihívás a gép összeszerelése lesz, és a működtetése.

    A program egyébként nagyon szépen fut, a grafika nem különösen szép, de élethű, így nem fog megizzasztani egy korszerű számítógépet sem.

    Összességében ez egy nagyon sokrétű és sokoldalú program. Most hogy kijött teljes, befejezett változatban, a bétatesztelők egy kissé csalódottak, mivel a multipalyer még messze nem elég jó ahhoz, hogy teljes játéknak lehessen nevezni a Take on Mars-ot. De mint láthatjuk, a játék tömve van tartalommal, a két küldetési mód rengeteg elfoglaltságot kínál, és ki ne akarna egyedül ott ragadni a Marson. Ha felkeltettük az érdeklődésedet, a játék digitális másolata elérhető a steamen körülbelül 7000 forintért. Szerintem az igazi űrgolyhóknak kihagyhatatlan.

  • Föld-szerű bolygókat fedezett fel a NASA

    Még a hét elején a NASA sejtelmes üzenetet hagyott hivatalos facebook oldalán, miszerint a napokban nagy bejelentést tesznek az exobolygókkal kapcsolatban. A merészebb kommentelők úgy vélték, hogy az űrtársaság végre bejelenti a földönkívüliek létezését, de erre úgy néz ki még várnunk kell.

    Azonban a hír megérte a várakozást. A NASA tőlünk 40 fényévnyire egy roppant érdekes naprendszerre bukkant. A rendszerben hét bolygó található, melyek közül valamennyi Földünkhöz hasonlatos, és ebből a hétből három pedig a lakható zónában kering törpecsillaga, a TRAPPIST-1 körül.

    eso_t1_thin2

    Ugyan korábban is találtak már a Földhöz hasonlatos planétákat, de ennyit egy helyen még sosem. A Spitzer űrtávcső felfedezése ismét szabadjára engedi az exobolygók iránti érdeklődést, főleg, hogy az újonnan felfedezettek nincsenek is annyira „messze”.

    A tudósok szerint mind a hét bolygón elképzelhető a folyékony víz jelenléte. Három azonban a lakható zónában tartózkodik, ahol az élet kialakulásához megfelelő körülmények állnak rendelkezésre.

    Comparing the TRAPPIST-1 planets

    A munka java csak most következik, ugyanis több, az élet kialakulására utaló jelet is vizsgálni kell. Ehhez a feladathoz már másik távcsövet, a James Webbet használják, mely képes kimutatni a fontos gázok (oxigén, metán, ózon) molekuláit is.

    A költözés testvérbolygóinkra még várat magára, de a mindig sci-fiben szereplő témák kezdenek valósággá válni. Ha nem is a mi életünkben, de előbb-utóbb sikerülhet a csillagok közé emelkednünk és új világokat felfedeznünk.

     

  • Nyerj könyvet a sci-fi politológiájáról!

    Tavaly jelent meg Dr. Tóth Csaba politológus, szociológus kötete, ami a szerző Politika és science fiction című, egyetemi kurzusára épül, és többek között a Star Wars, az Alapítvány-sorozat, a Stargate és a Babylon 5 univerzumán keresztül mutatja be a politika világát.

    Február 28-án 3 példányt sorsolunk ki A sci-fi politológiája című könyvből. A sorsolásban automatikusan részt vesz mindenki, aki tagja a Galaktika Klubnak.

    Még nem vagy tag? Lépj be most!

    A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk és több partnerünknél is. Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.

    Legyél tagja egy igazán fantasztikus klubnak!

    Játékunk véget ért. A nyertesek:
    Dénes László, Székesfehérvár
    Agócs Péter, Tököl
    Ladomérszky Judit, Budapest
    Gratulálunk!

  • „Új megoldásokban keresem az ideális utat”

    Az OlvasásGalaktika egyik legnagyobb partnere a Magyar Vöröskereszt volt, azon belül a Budapest Fővárosi Szervezet. Horváth Péter Zsolt a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének civil szakmai igazgatóhelyettese, egyben a budapesti Vöröskereszt egyik motorja és közösségének fontos embere. Olvasásról, kampányokról és a Vöröskereszt jövőjéről beszélgettünk.

              

     

    Mi volt az első sci-fi élményed?

     

    Az első igazán emlékezetes sci-fi élményem a Rövidzárlat című film. Gyerekként  édesapámmal mindkét részt végignéztük … többször is… Johnny 5 kifejezetten szimpatikus emlékem maradt. Ezt követően kezdett el igazán érdekelni ez a világ először a filmek terén, majd irodalmi vonalon. Ezt viszont édesanyámnak köszönhetem, aki nem csupán fanatikus Galaktika-kedvelő volt, de könyvtárba is beíratott. Szélesedett a választék, és nagyon megszerettem H. G. Wellst, George Orwellt, Douglas Adamst, és kifejezetten megszerettem Szélesi Sándort, tehát a klasszikus és a kortárs sci-fi írókat egyaránt.

     

    Hogy került a Vöröskereszt az életedbe?

     

    Az érettségi évében komolyan foglalkoztatott a továbbtanulás, azonban nem feltétlenül egyetemen/főiskolán képzeltem el magam, hisz nem éreztem annyira kiforrottnak a személyiségem, hogy biztosan érezzem: „jól választok”. Ezért OKJ-s képzés mellett döntöttem; jelentkeztem mentőápolónak, hogy olyan elméleti és gyakorlati tudást szerezzek, ami az életben, általánosságban is hasznos nekem. Tanulmányaim alatt az oktató intézmény – többek között – a Vöröskereszt felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyén is indult, így volt szerencsém felnőtt kategóriában egy 5 fős csapat tagjaként részt venni területi és megyei fordulókon, illetve egy alkalommal – megyei győztesként – országos döntőn is. Az ilyen versenyeken az imitált balesetek gyakorlati ellátása a hangsúlyos, ezért a megmérettetés igazi kihívás és visszacsatolás. Az élmények alapján megkedveltem a Vöröskeresztet, a társaságot, a küldetést; magaménak kezdtem érezni. Ezt mélyítettek a felkérések; az akkori kerületi vezető, illetve az ifjúsági szervező több esetben kért fel táborokban való részvételre, illetve rendezvényeken elsősegélynyújtó előadás vagy gyakorlati bemutató tartására. Így lettem önkéntes.

     

    OTP_onkentes_mail_059

     

    Hogyan kerültél a szervezetbe? Mi motivál a munkádban?

     

    Az élet hozta így. Nem vagyok karrierista típus, viszont az évek múlásával egyre több mindent csináltam, így viszonylag nagy rálátásom lett a szervezet tevékenységére. Így lettem önkéntesből ifjúsági szervező, majd ifjúsági referens…2012-ben pedig az akkori igazgató megbízott az igazgatóhelyettesi feladatokkal is. Megmérettettem, belenevelődtem, és azóta is töretlenül munkálkodom azért, hogy a társadalmi kihívásokra megfelelően reagáljunk.

    A legnagyobb motiváció a siker. Legyen szó itt egy adományozó segítségéről, amit eljuttatunk a rászorulókhoz, legyen szó egy arcfestő eseményről, ahol a gyermek és szülője hálásan és elégedetten köszöni meg az elkészült „mintát”; legyen szó egy személyi visszajelzésről, amikor egy elsősegélynyújtó bemutatón résztvevő a következő találkozásunkkor elmondja, hogy életet mentett azzal a tudással; vagy legyen szó egy véradóról, aki büszkén veszi át tőlünk a véradó kitüntetését egy ünnepségünkön, és jelzi, hogy legközelebb is számíthatunk rá. Nagyon jó érzés egy olyan közösségben tevékenykedni, ahol segítő szándékú kollégák, önkéntesek, partnerek és együttműködők vannak; mindannyian azért, hogy másoknak jobb legyen.

     

    Hogyan kapcsolódik az OlvasásGalaktika kampány a munkádhoz?

    IMG_7002Számomra az olvasás kikapcsolódás. A nyomtatott szöveg olvasása pedig külön élmény. A tömegközlekedésen hazafele utazva nagyon ritkán találkozom könyvet/magazint olvasó emberekkel; jellemzően – manapság – inkább a telefonjaikat használják az emberek… ritkán olvasásra. Épp ezért a kampány során én is csak arra ösztökélem a kollégáimat, hogy kicsit kapcsolódjanak ki olvasással ebben a sűrűn programozott decemberi időszakban. Olvasás közben én kicsit „kiszakadok a valóságból”, és az esetleg megoldandó feladatokkal terhelt napon abszolút felüdítő egy kávé melletti 10 perc. És a rekreációs szünet után mindig nagyobb elánnal, több megoldással felvértezve, hatékonyabban tudok a munkára összpontosítani.

     

    „Olvass a jövőbe!” szlogenünket miként használod fel a munkádban?

     

    A kampány és szlogen azért tetszik, mert más gondolkodásra sarkall. Nem azt közvetíti, hogy a napi rutinban, a megszokott módszerekben gondolkodjak, hanem azt, hogy innovatívan, új megoldásokban keressem az esetleg ideálisabb utat. És lehetőleg nem egyszeri, hanem hosszú távú eredményeket érjek el egy-egy döntéssel. Belegondoltam abba, hogy 2004-ben még vonalas telefonon hívtam vonalas telefont, hogy az önkéntessel ily módon egyeztessek egy rendezvényen való szerepvállalását. A mai ifjúsági szervezőink a közösségi felületeken keresztül sokkal hatékonyabb önkéntes szervezők, mint mi voltunk akkor.

    voroskereszt

        

    Mi a Vöröskeresztben a jövő?

    A Vöröskeresztre, az általa képviselt „eszmére” és alapelvekre az elmúlt 135 évben szerintem szükség volt, szükség van és szükség is lesz. Azok a szereplők – önkéntesek, tagok, választott tisztségviselők, munkatársak –, akik a szervezetben dolgoznak, megtaláltak valamit, amit korábban – talán nem is tudtak, de – kerestek. Szegényebb és gazdagabb ember mindig lesz, így rászoruló és adományozó is. Az elsősegélynyújtó tudás elévülhetetlen; sosem fog kijönni a divatból. Vérre mindig szükség lesz, mert jelenlegi tudásunk szerint semmi mással nem pótolható. Rengeteg olyan dolog van, amire most még nem tudunk válaszolni, de majd kiderül.:) Aktuálisan a jelenlegi kihívásokra igyekszünk gyorsan reagálni és felkészülni a jövőre, az eddig felhalmozott tudást fejleszteni kell, bővíteni a lehetőségeket.

     

    Mi ma a legnagyobb kihívás? Miben lett „jobb” szervezet, és miben lehet még jobb?

     

    Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy azokból a fiatalokból, akik most ifjú önkéntesek, később támogatók, partnerek, vöröskeresztes kollégák lesznek, tehát ők a jövő letéteményesei, ezért nagyon fontos az utánpótlás-nevelés. Talán ez a legnagyobb kihívás, hogy mindig legyenek olyan „vöröskeresztesek”, akik töretlenül, lelkesen, áldozatkészen tevékenykednek, és folyamatosan hatékonyan reagálnak a változó társadalmi kihívásokra. Mert egy szervezet akkor igazán jó, ha felkészül azokra, és akkor lesz „jobb”, ha hatékonyan veszi az akadályokat, sikeresen megoldja a felmerülő problémákat, és ezáltal fejlődik.

     

    Kozák Tibor

     

  • 2017-es tavaszi újdonságaink

    Lehetséges életek különleges kaleidoszkópja, hátborzongató első típusú találkozás az Európán, új S.T.A.L.K.E.R.-könyv, a Bobiverzum első könyve, egy újjászerkesztett Sztrugackij és a kutyakiképzés újabb rejtelmei. Első féléves könyveink.

     

    Kasztovszky Béla: Álomutazás (megjelenés: február 22.)

    Cikkünk megjelenésekor érkezett meg a nyomdából Kasztovszky Béla utolsó könyve, az Álomutazás című posztumusz novelláskötet, mely a szerző újabb írásait köti csokorba. A Kétszemélyes világ és a GRIN Zsoldos Péter-díjas szerzője évtizedeken keresztül változatlan fiatalossággal és frissességgel írta egyedi hangvételű történeteit, amelyekben az emberi lélek titkait kutatva, ha kellett, a csillagok közé is kimerészkedett. Meglepetten kaptunk észbe, hogy már a 75. születésnapjára készülünk. Aztán egyszerre végleg fényévek távolába szökött körünkből.

    Utazni sokféleképpen lehet. Rövidebb távokra gyalogosan is eljuthatunk, hosszabbakra már inkább valamiféle közlekedési eszközzel indulunk. Fejlett technikával egészen messzire elérhetünk a térben… vagy akár az időben. De létezik másfajta utazás is. Ahhoz elég annyi, ha lehunyjuk a szemünket, és szárnyra kapunk. Várnak ránk messzi idők, távoli világok. Lehetünk feltalálók, katonák, űrhajósok, diplomaták, szerelmes fiatalok, esetleg ugyanolyan egyszerű, hétköznapi emberek, mint a valóságban.

    Az Álomutazás bemutatója a Magyar Írószövetségben volt február 22-én, 18 órától. A regénybe itt olvashatsz bele.

    Kasztovszky-cover_MOD-01_finish.indd

     

    Vaszilij Orehov: S.T.A.L.K.E.R. – Katasztrófa sújtotta övezet (várható megjelenés: március)

    A regény főhőse és mesélője Hemul, a kiszolgált Szpecnaz önvédelmi kiképző. Egyfajta tipikus szilovik, aki az erőben és az erőszakban hisz, az idegeneket lenézi, barátaihoz azonban a végletekig lojális és az életét is odaadná bármelyikükért. Életveszélyes alkalmi munkáiért kapott nem kevés fizetségéből él, egyik napról a másikra. Egyik este összeismerkedik három amerikai és két ukrán turistával, akiknek célja egy szafari a Zónába, és Hemult akarják vezetőnek. A fejezetek a turistákkal együtt ismerhetjük meg a Zóna egy-egy újabb furcsaságát. Kik a Kárhozottak? Mi a Végső Megmérettetés próbája?A Zóna zarándokai nem tudják, mennyire bízhatnak egymásban, de ha élni akarnak, kénytelenek összedolgozni.

    stalker

     

    A&B Sztrugackij: Fiú a pokolból (várható megjelenés: Könyvfesztivál)

    A Fiú a pokolból korábban megjelent kisregények (A kölyök, Fiú a pokolból) alaposan újraszerkesztett és szerzői utószóval ellátott változata. A kölyökben Földi expedíció érkezik egy lakatlan bolygóra, hogy szállást csináljon egy másik, veszélyben lévő bolygó lakói számára. Csakhogy kiderül: a bolygón létezik egy nem emberi civilizáció; felismerhetetlenek, viszont felneveltek egy gyereket, akit egy lezuhant űrhajóból mentettek ki. Az áttelepítés meghiúsul, de lemondhat-e a tudomány az ismeretlen lényekkel való kapcsolatfelvételről, és eszközként használhatják-e fel a fiút, feláldozhatják-e a cél érdekében? A Fiú a pokolból története eredetileg a második MetaGalaktikában jelent meg. Főhőse Réce, akit saját világháborújából ragadnak el, hogy megismerhesse, milyen is lehet békében élni. A mentőexpedíció azonban kudarcba fullad, a háborús világban felcseperedő fiú képtelen elvonatkoztatni addigi életkörülményeitől.

    Sztrugackij testvérek
    Sztrugackij testvérek

     

    Jeff Carlson:  Fagyott égbolt (Várható megjelenés: Könyvfesztivál)

    Jeff Carlson sci-fi thrillere a Jupiter holdján, az Európán játszódik. Rögtön a történet elején a fagyott víz = fagyott tenger elmélet megdől, amikor a kutatók egy ősi alagutat találnak a jégben, az alagút falait pedig különleges hieroglifák borítják. Alexis Vonderach mérnök vezetésével tudósok csoportja ereszkedik le az ismeretlenbe, ahol egy idegen bennszülött fajjal kerülnek összetűzésbe, akik még az embereknél is régebbi történelemre tekinthetnek vissza.

    A Fagyott égbolt olvasásakor egy trilógia első darabját tarthatja kezében az olvasó. Carlson regénye egy gondolatébresztő első típusú találkozás, igazi hard sci-fi, amit Joe Haldeman vagy Isaac Asimov rajongói is imádni fognak.

    frozen sky

     

    Dennis E. Taylor: Egy légiónyi Bob (várható megjelenés: Könyvfesztivál)

    Miután eladja a szoftvercégét, Bob Johansson csak utazgatásra, olvasásra és filmekre vágyik, szabadságra és pihenésre sóvárog. Épp ezért igazságtalan az élettől, hogy halálos balesetet szenved, miközben átkel az úttesten. Egy évszázaddal később tér magához, végtagok nélkül, az állam tulajdonaként. Egy computer hardver része lett, amely egy élhető bolygók után kutató mesterséges intelligenciát irányít. Csakhogy nem ő van egyedül versenyben és ellenfelei tisztességtelen eszközöket is bevetnek győzelmük érdekében.

    Dennis E. Taylor Bobiverzuma jelenleg három résznél tart, a kritikusok Ken MacLeodhoz, Alastair Reynolds-hoz vagy éppen Andy Weir A marsi-jához hasonlítják.

    we are bob

    Claudia Fugazza: Do as I do – Csináld utánam! (várható megjelenés: Könyvfesztivál)

    Az Univerzum könyvek következő darabjaként Claudia Fugazza kutyás könyve kerül terítékre. Friss tanulmányok alaján egyértelműen kijelenthető, hogy a kutyák is alkalmazzák a társas tanulást, azaz megfigyelik más kutyák viselkedését és utánozzák őket, amikor új viselkedésmintát tanulnak. Ezen természetes képességük a gazdikat segíti, mégpedig abban, hogy új szokásokra tanítsák a kutyáikat. Ezzel a módszerrel foglalkozik Fugazza könyve, ami kiegészül egy oktató DVD-vel is.

    do as i do

    A borítókkal hamarosan jelentkezünk!

  • Megkezdődött a Han Solo előzményfilm forgatása

    2018-ban érkezik a mozivásznakra a második Star Wars spinoff film, melynek főszereplője Han Solo lesz. Szerencsére a Disney nem Harrison Fordot fiatalítja meg digitálisan, hanem Alden Ehrenreichre bízták az ikonikus karakter eljátszását. Emellett a filmben feltűnik még Lando Calrissian is, őt meg az Atlantából és a Communityből ismert Donald Glover alakítja. A Han Solo film igazi sztárszereposztással jön, hiszen a Trónok harca Emilia Clarke-ja és a True Detective-ből is ismert Woody Harrelson is benne lesz, a Westworld nagy felfedezettje, Thandie Newton mellett.

    Ahogy korábban azt bejelentették, az egyelőre hivatalos cím nélküli Han Solo film az 1977-es Egy új remény előtt játszódik és a címszereplő, valamint Lando kalandozásaira összpontosít majd. Érdekesség, hogy a filmben Csubakkát egy kosaras, Joonas Suotamo fogja játszani.

    A fentebbi képen látható az összes főszereplő, amint a Millenium Falconban örömködnek, és immár hivatalos, hogy a 2018-as Star Wars film forgatása is megkezdődött. Chris Lord és Phil Miller rendezők úgy nyilatkoztak e kapcsán, hogy igazán megindító érzés, hogy végre megkezdődött a munka és örülnek, hogy ilyen tehetségekkel dolgozhatnak együtt.

    A Han Solo előzményfilm 2018 májusában érkezik a mozikba, addig azonban még jön a The Last Jedi is, melyről egyelőre a sajtó se tudja eldönteni, hogy az utolsó jediről vagy jedikről fog szólni. De nem is baj, ha a trailerek nem lőnek le minden fordulatot, remélhetőleg a Han Solo filmet is a szokásoknak megfelelően hét pecsét alatt tartják majd a készítők.

  • Colossal előzetes: Így neveld a szörnyedet

    Anne Hathaway főszereplésével 2017 áprilisában jön egy egészen érdekes sci-fi komédia, amelyben a The Dark Knight Rises színésznőjét egy Gloria nevű munkanélküliként láthatjuk, aki rájön, a Szöulban romboló óriásszörny az ő mozdulatait utánozza. Egyelőre nagy kérdőjel, hogy miképp lesz ebből egy kétórás film, ellenben az alapötlet már önmagában megmosolyogtató, a trailerről nem is beszélve. A Colossal című filmben olyan színészek tűnnek még fel, mint Jason Sudeikis és Simon Pegg. Ennek ellenére azonban főleg azért várós, mert táncoló „Godzillát” ritkán lát az ember a filmvásznon.

    Ha pedig már Godzilla, a film készítőit a japánok be is perelték, még a Colossal forgatásának elkezdése előtt, mert a sajtóanyagaikban olyan képekkel népszerűsítették ötletüket, amelyek előző Godzilla filmekből származtak. A Colossal a Torontói és a Sundance filmfesztiválokon is bemutatkozott már a közönség előtt, ha szélesebb körökben is elérhető lesz, tuti írunk róla.