Blog

  • Jodie Whittaker az új Doktor

    A wimbledoni férfi döntő után jelentették be, hogy ezúttal ki is bújik a Doktor szerepébe a Doctor Who következő évadában. A befutó végül a fogadóirodák kedvence, Jodie Whittaker lett.

    A Broadchurch című sorozatból ismert Whittaker az első színésznő, aki eljátszhatja a Doktort. A színésznőt először az év végén láthatjuk a sorozatban a karácsonyi epizódban. Az új Doktor mellett a sorozat új showrunnert is kap: Steven Moffatot a Broadchurch készítője, Chris Chibnall fogja váltani.

    „Túl izgatott vagyok, hogy elkezdjem ezt a fantasztikus utazást – Chrissel és minden Who-fannal együtt ezen a bolygón. Több mint megtiszteletés, hogy eljátszhatom a Doktort. Ez egy visszaemlékezés mindenkire, aki valaha voltam, miközben egy olyan előrelépést is jelent, ami magába foglal mindent, ami a Doktort megtestesíti: a remény. Alig várom már. „

    – nyilatkozta a színésznő a BBC News-on.

    Maga a tény, hogy a 13. Doktor nő lett nem meglepő. Capaldi visszavonulása után hamar megkezdődtek a találgatások az új Doktor kilétét illetően, és a spekulációk során több színésznő neve is felmerült, köztük Tina Swinton (Doctor Strange), Natalie Dormer (Trónok harca, Tudorok), Phoebe Waller-Bridge (Fleabag, Vaslady, Broadchurch), Michaela Coel (The Aliens, Chewing Gum). A férfi színészek közül pedig Kris Marshall (Halál a paradicsomban, Halálos temetés) is elég népszerű jelölt volt, a bejelentés előtt pedig még Ryan Cartwright neve is szóba került, mint jövőbeli Doktor. A színészek előző szerepeit és karakterüket elnézve mindenkiből érdekes Doktor válhatott volna, de Jodie Whittaker Broadchurchben nyújtott alakítása és a lenti belépője alapján a készítők jól döntöttek.

    Kíváncsian várjuk a 13. Doktor debütálását!

    https://youtu.be/WAhChdgGtHA

  • Gyönyörű posztereket kapott az új Star Wars film

    Zajlik a D23 és számtalan érdekes infó, videó és kép jön várva várt filmjeinkhez. Star Wars fronton főleg Az utolsó jedikhez jönnek a kíváncsiságunkat felcsigázó, a hype-t fokozó anyagok. Tegnap este egy „kulisszák mögött”-videót osztottak meg a nagyérdeművel, ma pedig gyönyörű karakterposzterekkel kápráztatták el a rajongókat. Az esztétikán túl érdemes a színválasztásra is figyelni. A posztereken szereplő karakterek, Leia, Rey, Luke, Finn, Kylo Renn és Poe Dameron vörös köpenyt vagy ruhát viselnek, ami valószínűleg a film sötétebb hangvételét jelzi előre.

    Az új Star Wars filmet december 15-től láthatjuk a mozikban.

  • Nézd meg premier előtt Luc Besson új sci-fijét!

    Az ötödik elem és a Lucy után Luc Besson ismét sci-fivel jelentkezik, és az előzetesek alapján az alkotás igencsak grandiózusnak ígérkezik. A Valerian és az ezer bolygó városa egy francia képregénysorozatot dolgoz fel, amelyet Pierre Christin írt és Jeán Claude Mézières rajzolt.

     

    Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Valerian azonban többet remél egy egyszerű szakmai kapcsolatnál, ezért szünet nélkül ostromolja partnerét, Laureline-t, aki hagyományos értékrendje miatt, no meg ismerve Valerian kusza nőügyeit, folyamatosan visszautasítja.

    Parancsnokuk (Clive Owen) útmutatása alapján következő küldetésük a lélegzetelállító intergalaktikus városba, Alphába vezet, amely egy folyamatosan növekvő metropolisz a világegyetem minden részéből érkező ezernyi különleges fajjal. Az idők során az Alpha 17 milliós lakosa összekovácsolódott – egyesítették képességeiket és technológiájukat a fejlődés érdekében. Sajnos azonban az Alphán nem mindenkinek ugyanaz az érdeke, láthatatlan erők dolgoznak a háttérben, amelyek hatalmas veszélyt hozhatnak az emberiségre…

    Július 18-án, kedden 10 db páros belépőt sorsolunk kiValerian és az ezer bolygó városa premier előtti vetítésére, melyre július 19-én, szerdán este 19 órakor kerül sor a Westendben.

    5×2 jegyet azok nyerhetnek meg, akik feliratkoztak a YouTube csatornánkra. Ha eddig még nem tetted meg, akkor gyorsan pótold a mulasztást! (Figyelem: csak azok között tudunk sorsolni, akik publikusra állítják a feliratkozásukat. Saját fiók > Beállítások > Adatvédelem)

    A másik 5×2 jegy sorsolásában pedig azok vehetnek részt, akik tagjai a Galaktika Klubnak.

    Még nem vagy tag? Lépj be most!

    A klubtagság számtalan előnnyel jár: választhatsz magadnak ajándékkönyvet, egy éven át házhoz szállítjuk neked a Galaktika magazint vagy az XL változatát, továbbá kedvezménnyel vásárolhatsz nálunk és több partnerünknél is.

    Ráadásul rendszeresen meglepetésekkel szolgálunk (mint például ez a sorsolás), továbbá folyamatosan bővítjük a partnerek és kedvezmények körét.

    Legyél tagja egy igazán fantasztikus klubnak!

    Játékunk véget ért. A nyertesek:
    Pozsonyi Ákos
    Samu Veronika
    Fodor Timi
    Donkó Gábor
    Herczeg Szabolcs
    Farkas Flóra
    Kovács Gáborné
    Györke Béla
    Járási Andrea
    Gratulálunk!

    Galaktika Klub

  • Ezekért a sorozatokért izgulhatunk az Emmyn

    Ma jelentette be a Television Academy a 2017-es év Emmy-díjra jelölt sorozatainak listáját. A 2100 főből álló zsűri a 2016. június 1 és 2017. május 31. között sugárzott televíziós műsorokat értékelte. Számos népszerű és minőségi alkotás került a végső jelöltek közé, azonban a legesélyesebbnek három zsánerhez köthető sorozat tűnik: Westworld, Stranger Things és A szolgálólány meséje.

    A legtöbb jelölést az HBO android vidámparkjáról szóló sorozata, a Westworld kapta, összesen 22 kategóriában versenyzik. Nem sokkal lemaradva mögötte jön a Netflix horror nosztalgiája, a Stranger Things 18 jelöléssel, utána pedig a Hulu áprilisban bemutatott disztópiája, A szolgáló lány meséje, 13-mal. A három produkció természetesen esélyes a legjobb dráma sorozat díjára is.

    További, a zsánerhez köthető sorozatok kaptak még jelölést, főleg technikai kategóriákban: három jelölés a Gothamnek, egy pedig a Luke Cage-nek, Kiváló operatőri munka kategóriában szintén egy jelölést csípett el a Sense8, de egy-egy jelölés még becsúszott a A hátrahagyottaknak (Ann Dowd, mint legjobb vendégszereplő) és a Walking Deadnek (Legjobb smink) is.

    A 69. Emmy díjátadója szeptember 17-én lesz, a műsorvezető Stephen Colbert humorista lesz.

    A részletes jelöltlistát itt érhetitek el.

    Végül pedig egy kis évértékelés az Emmy kapcsán: Szerintetek melyik volt 2017 legjobb sci-fi/fantasy/horror/képregény sorozata?

  • A Netflix következő sorozata: Umbrella Academy

    Ismét ambíciózus tervbe kezd a Netflix: sorozat készül Gerard Way és Gabriel Bá közös képregényéből, az Umbrella Academyből.

    A TV-s adaptáció tervét először 2015 júliusában jelentették be, de most úgy néz ki, a tervből végre valóság lesz. Kedvenc stream szolgáltatónk egy tízrészes sorozatban tervezi megfilmesíteni az UA-t a Dark Horse Entertainmenttel és a Universal Cable Productionssal közösen.

    Az io9 szerint a Netflix számára mindenképpen nagy előrelépés ez, hisz a Marvel képregénysorozatain túl (pl. Daredevil, Jessica Jones vagy a hamarosan induló Defenders) más kiadók műveire is felhívja a figyelmet, ezzel bővítve képregényes kínálatát. Az Umbrella Academynél talán nem is kezdhették volna jobb képregénnyel a Marvel utáni nyitást.

    A történet egy olyan alternatív korban játszódik, ahol John. F. Kennedyt sosem ölték meg. A képregény azonban nem azt járja körül, miként alakulhatott volna Kennedy hosszabb elnöksége alatt az USA, inkább egy „természetfelettibb” utat jár be. 1977-et írunk. Sir Reginald Hargreeves, azaz The Monocle járja a világot és gyerekek után kutat. A 20. század közepén történt ugyanis, hogy 43 szuperképességekkel rendelkező gyermek született olyan nőktől, akik nem mutatták terhesség jeleit, és korábban nem álltak kapcsolatban egymással. Mire Sir Hargreeves megérkezik világunkba, a 43-ból csak 7-en maradtak életben: a földönkívüli vállalkozó ezeket a gyerekeket fogadja örökbe, hogy felkészítse őket a világot fenyegető ismeretlen veszély legyőzésére.

    A képregényből eddig három sorozat jelent meg a Dark Horse Comicsnál, az első 2007-ben: The Umbrella Academy: Apocalypse Suite. Következő évben megnyerte az Eisner Awardot a legjobb befejezett sorozat kategóriában.

    Az alaptörténet bármely szuperhős történetből ismerős lehet, azonban a képregény látványvilága, az elborult ötletek, a rejtélyek és az érdekes szereplők mind azt ígérik, valami különlegeset kapunk.

    A sorozat a tervek szerint 2018-ban lesz elérhető a Netflixen.

  • Író, zenész, történész – Lloyd Biggle Jr.

    Sci-fi és bűnügyi történetei nagy népszerűségnek örvendtek, nemzetközi hírnevet szerzett magának, rajongott a Viktoriánus kori Angliáért, továbbá az elsők között vitt zenei elemeket a zsánerbe. Mindez elmondható Lloyd Biggle Jr. amerikai íróról, akivel a Galaktika 327 és 328-as szám XL kiadásában ismerkedhettek meg. Júliusban A nagy mű című című szatírikus regényének befejező részét, továbbá egy új novellát, a „Műsorváltozás”-t olvashatják tőle.

    Lloyd Biggle Jr. (1923-2002) írói és más tevékenységeit tekintve is sokoldalú személyiség. Szolgált a II. világháborúban, azonban egy komoly sérülés következtében leszerelt. A háborúban eltöltött idő után befejezte tanulmányait a Michigani egyetemen (muzeológus lett), később pedig ott tanított, emellett pedig zene terén is bámulatos ismeretanyaggal rendelkezett. 1955-ben kezdett írni, az All the Colors of Darkness (1963) megjelenése után pedig csak az írásnak szentelte magát.

    lloyd biggle

    Széles érdeklődési köre műveiben is megmutatkozik. Nagy rajongója volt a késő viktoriánus kori és a kora Edward kori történeteknek, így több, az akkori szórakoztató irodalom ihlette novellát írt különböző magazinok számára. Megírta saját Sherlock Holmes „fan fictionjeit” Edward Porter James asszisztens szemszögéből, aki a Holmest segítő árvákon keresztül kerül kapcsolatba a detektívvel, az Alfred Hitchock’s Mystery Magazine-jában pedig Lady Sara Varnley viktoriánus kori nyomozónő kalandjait publikálta. Leghíresebb történetsorozata azonban az Ellery Queen’s Mystery Magazine-ban megjelenő a Grandfather Rastin volt.

    Az igazi népszerűséget azonban nem történelmi korokban játszódó írásaival, hanem űroperáival vívta ki. Első regényében, The Angry Espersben (1959) egy földi ember a Psi hatalom által uralt idegen bolygóra kerül, ahol összetűzésbe kerül a helyiekkel, így kerülve izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba. Külön kötetként 1961-ben jelent meg, ’62-ben pedig külön figyelmet kapott a Hugo Awardon. A kritikusok igazi elismerést egy másik sorozatával, Cultural Survey-vel érte el. A kétrészes történet második részét, a The World Menderst (1971), amelyben Biggle egy régi mondást, a „pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve” jár körbe, Locus-díjra jelölték. Későbbi űroperái közül a legszerteágazóbb a Jan Darzek-sorozat (1963-1979), amiben egy 20. század végi magánnyomozó az anyagátvitelnek köszönhetően földönkívüliekhez köthető bűncselekmények után nyomoz és megakadályozza az anyagátalakító szabotálását.

    MonumentNovel

    Az űrkalandok mellett komolyabbnak számító témák is foglalkoztatták Biggle-t, mint az imperializmus hatása a jövőben (The World Menders, A nagy mű), mai napig népszerű tematika, az időutazás (The Chronicle Mission), erkölcsi problémák (The World Menders), vagy csak a művészi, esztétikus dolgok (A Galaxy of Strangers), azonban ezeket is a tőle megszokott szórakoztató, sokszor ironizáló stílusban mutatta be. Kiemelkedő példa erre a Galaktika XL-ben is olvasható regénye, A nagy mű. A történet először 1961-ben, novella formájában jelent meg az Analogban, de Biggle úgy döntött, regénnyé bővíti. Az új változatot 1974-ben adta ki a Doubleday kiadó. A könyv főhőse egy Cerne Obrien nevű űrutazó, aki utazása során igen ritka retron kristályokra bukkan, de mielőtt jó pénzért túladhatna rajtuk, lezuhan egy idegen, de idillikusnak tűnő bolygón. Szerencséjére könnyedén beilleszkedik a helyiek világába, és Obrien végre békés életet élhet – legalábbis ezt hitte. Egy nap befektetők hada érkezik a bolygóra, hogy azt üdülő övezetté alakítsák, ezzel kiszorítva a helyieket otthonukból. Obrien agg kora ellenére sem nézheti tétlenül a földiek tevékenységét.

    Az írás mellett Biggle sokat tett a science fiction terjesztésért és a zsáner történelmének ápolásában. Az SFWA indulásától fogva tagja volt a szervezetnek, titkárként is dolgozott náluk. 1970-ben megalapította a Science Fiction Oral History Association-t, amit haláláig vezetett. A vagy kéttucatnyi publikált könyv és novella mellett számos esszével és cikkel is gazdagította a zsánert, szerkesztőként pedig összeálította a Nebula Award Stories Seven válogatást 1972-be. Szinte halála pillanatáig írt, egyszer meg is jegyezte, hogy gyorsabban ír annál, minthogy a magazinok meg tudnák jelentetni az írásait.

    Lloyd Biggle Jr. regényei és novellái megkapó ötletekkel és olyan témákkal vannak tele, amelyek még a mai olvasók számára is izgalmasak lehetnek. Biggle célja azonban nem feltétlen a tanítás vagy az emberiség figyelmeztetése volt, sokkal inkább a szórakoztatás, lehetőséget adni az embereknek a valóságból való kikapcsolásra.


    A nyitóképen Scott Listfield festményéből látható egy részlet.

  • Megjelent a MI, Bob című kötetünk

    Immár magyarul is kapható Dennis E. Taylor várva-várt regénye, a MI, Bob, a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban, a Metropolis Media gondozásában.

    Az eredetileg 2016 őszén, We Are Legion (We Are Bob) címmel megjelent regény hihetetlen népszerűségre tett szert, a kritikusok Alastair Reynoldssal és Andy Weirrel említik együtt a szerzőt. Őrült ötleteit, szarkasztikus stílusát és pörgő történetvezetését tekintve ez nem meglepő.

    A sztori szerint egy high-tech szoftvercég vezetőjéből űrhajót irányító mesterséges intelligencia lesz – ráadásul nem is egy példányban. A történet máris sorozattá dagadt: a széria a Bobiverzum (Bobiverse) elnevezést kapta. A második rész For We Are Many címmel debütált az idén, és már készül a harmadik kötet (All These Worlds).

    MI_Bob_275x450

    Bob vagyok. Bob Johansson. Amikor a szoftvercégem eladásával nagyot kaszáltam, hirtelen azt se tudtam, mit kezdjek a rengeteg zsével. Vonuljak high-tech remetelétbe valami paradicsomi szigeten az óceán közepén, vagy épp vessem bele magam a nagybetűs Élet közepébe? Végül egy harmadik út mellett döntöttem, és bekopogtam a CryoEternához, hogy mennyiért dobnának meg a halhatatlansággal. No persze nem szó szerinti halhatatlanságra gondolok, csak arra, hogy bevágnak a frigóba egy időre, aztán kiolvasztanak a szép új világban.

    Nos, a terv ütős volt. Csupán pár dologgal nem számoltam. Először is, a kocsival, ami túl korán vasalt ki a kereszteződésben. Másodszor azzal, hogy a szép új világ a legkevésbé se lesz szép. Harmadszor pedig, hogy a szoftverbizniszről váltanom kell a hardverre. Sőt, én magam leszek a hardver. Vagyis hát mi. Illetve MI. Hogy ebből az egészből nem értesz egy mukkot sem? Felőlem, kifejthetem akár bővebben is. Kezdj olvasni!

    LÉPJ BE A BOBIVERZUMBA!

  • Az HBO-ra érkezik Nnedi Okorafor regénye

    Nnedi Okorafor sci-fi írónő World Fantasy-díjas regényéből, a Who Fears Death-ből készít televíziós sorozatot az HBO George R. R. Martin közreműködésével.

    A Who Fears Death filmre vitele nem teljesen új ötlet, már korábban szó volt a megfilmesítéséről, azonban eddig tényleges előremozdulás nem volt az ügyben. Az új hírekről maga az írónő adott hírt Facebook oldalán:

    Ez nem egyik napról a másikra történik. Már közel négy éve, hogy készül [az adaptáció]. Nagyrészt én is érintett vagyok. Jól ismerem George-t is (2014-ben találkoztunk és azóta is tartjuk egymással a kapcsolatot); ebben az egészben ő egyfajta mentor volt a számomra. És mindazok, akik részt vesznek ebben nagyon jól tudják, mi is ez a történet. Onyesonwu jó kezekben van.

    Az előzetes hírek szerint George Martin executive producerként fog részt venni a sorozat munkálataiban.

    Who Fears Death Okorafor első, felnőtt közönségnek íródott regénye. Könyvében a távoli jövő Afrikájába invitál minket: egy zavaros, poszt-nukleáris holokauszt után vagyunk, ahol mindennapos a gyilkolás és az erőszak. Az agresszorok, a nuruk a Nagy Könyvet követve háborút indítanak az okeke nép ellen, céljuk a teljes megsemmisítésük. Egy vérfürdőbe torkolló összecsapásból egy megerőszakolt nő menekül el, aki sivatagi vándorlása során egy különös gyermeknek ad életet: egy lánynak, akinek a haja és bőre a homok színére emlékeztet. Ő Onyesonwu, aki nem fél a haláltól. Sorsa, hogy megvédje népét a gyilkosoktól. Okorafor ezzel a regényével vívta az SFF irodalom kritikusainak elismerését. A regényt jelölték Nebulára, Locusra, a legjobb regény kategóriában pedig World Fantasy-díjat nyert 2011-ben.

    Reméljük, a sorozatnak köszönhetően itthon is nagyobb érdeklődést kapnak Okorafor történetei, és a jövőben esetleg már magyarul is olvashatjuk műveit. A sorozatot pedig természetesen nagyon várjuk.

    Az írónőről korábban születésnapja alkalmával írtunk. Az ismertetőt itt olvashatjátok el.

    Forrás: io9

  • Elindulhat a Szárnyas fejvadász filmuniverzum?

    Idén lett 35 éves Ridley Scott kultikussá vált filmje, a Szárnyas fejvadász. Az évforduló apropóján interjút készített az IGNRidley Scottal, amiben az október 6-án bemutatandó Szárnyas fejvadász 2049 kapcsán kérdezték a rendezőt az esetleges további folytatásokról. Scott nem zárkózott el az ötlettől, sőt, lehetségesnek tartja, hogy az Alienhez hasonlóan a Blade Runner is kinője magát egy filmes franchise-zá.

    Igen. Azt hiszem… tudod, mit, George [Lucas] ezt mindig is bizonyította. Az, ahogy a Star Warssal bánt mindig is bámulatos volt. Pontosan ez az, amit próbálok az Aliennél kialakítani.

    Egy esetleges Szárnyas fejvadász „brand” megkezdése természetesen függ az új rész sikerétől, de egy stílusos neo-noir, futurisztikus világ áll Scotték rendelkezésére rengeteg olyan elemmel, amikre lehet történeteket építeni. Rajongói részről, az Alien-filmek megosztó jellege miatt kérdés, hogy az esetleges BR részek mennyire felelnének meg a célközönségnek.

    Október 6-án mindenképp kiderül, hogy érdemes-e egyáltalán bolygatni a Szárnyas fejvadászt.

    A legutóbb kijött trailer:

  • Magával ragadó lett az új Majmok bolygója

    A majmok bolygója cím nem egy sci-fi-rajongónak dobogtatja meg a szívét. Van, akinek a hihetetlenül ötletes és misztikus történet és van, akinek a nosztalgikus érzések miatt hatott az életére ez a majmos film.

    A film lényegében egy bosszúhadjárat, amiben Cézár és majomtársadalma megtanulja, hogy az emberek a természetüktől fogva erőszakosak és otrombák, tehát nem is baj, ha kihalnak. Egy kislány van, aki szimpatikus a majmok számára, mert ugyebár a kivétel erősíti a szabályt.

    A kétezres évek rebootjaiban eddig nem kellett csalódnunk, és kijelenthetjük, hogy a legújabb rész sem gyalázza meg sem a régi, sem az újabb A majmok bolygója filmek hírnevét.

    Az új film ugyan tipikus blockbusternek tűnik, de koránt sem az. Bizonyos részekben látunk a műfajra hajazó elemeket (pl.: vicces beszélő csimpánz) de lényegében egy nagyon lassú tempóban haladó, majdhogynem művészfilmekre emlékeztető misztikussággal dolgozik a film.

    apes 2

    Az alkotás harcos jelenetei a Ryan közlegény megmentésében látott snittekhez hasonlóan véresek és izgalmasak, de nem annyira monumentálisak.

    A majmok bolygója dialógusai hosszúak és nagyon jól kidolgozottak. A karakterek nem sietnek sehova, tehát a párbeszédek sem olyanok, mint egy ping-pong mérkőzés, viszont emiatt egy kicsit lassúnak is tűnhet a film azoknak, akik csak a Halálos Iramban szériát nézik moziban.

    A film vizualitása szemet gyönyörködtető. Minden epikusnak tűnik, a harcok és a tájak vetekednek A Gyűrűk Urában látottakéval.

    A film zenéje sokszor visszanyúl a régi részek melódiáihoz, ezt nagyon hiányoltam az előző remake-ekből. Most ez a kívánságom is teljesült, és a hátat borsództató hatás elkerülhetetlen.

    apes 3

    Sajnos ez volt a leggyengébb része az új trilógiának, bár ez nem jelenti azt, hogy rossz rész lenne. Egyszerűen az a baj vele, hogy a film elején felvezetett misztikumoknak nincs semmilyen „Ahha, most már értem” – frázisa, mivel mindig mindent az orrunkra kötnek a szereplők egy kis várakozást követően, vagyis a kezdeti titkolózásnak semmilyen indokot nem adnak.

    Nem csak ez a film, de az új reboot széria is jól megalapozza A majmok bolygója előzményét. Ha valami mélyre szántót és érzelmeset szeretnél látni, akkor mindenképp nézd meg ezt a filmet, mert ennél őszintébb dolgot régen láthattunk a mozikban. Plusz, ki ne akarna, lóhátról lövöldöző óriásmajmokat nézni a nagyvásznon.