Michael Swanwick nem ismeretlen név a magyar olvasók számára, hisz számos fantasztikus vagy épp különös novellát olvashattunk tőle. Az októberi Galaktika az író korai művei közül hoz el egy újabb írását, „A Némajátékos csókját”. Az 1981-es novella ma is friss és tartalmazza mindazt, amiért Swanwickot generációjának legjobb írói közé sorolják.
Amerikai író, aki intenzív, mesterien kidolgozott, összetett történetei miatt hamar ismert lett. Kis -és nagy prózájában egyaránt újszerű megközelítésbe emeli a hagyományos SFF történeteket és helyszíneket, miközben a sci-fi, fantasy és a horror vegyítésétől sem riad vissza, hisz a műfaji szabályok és határok nem befolyásolják őt. Íróként nem szereti ugyanazt ugyanúgy leírni, így szívesen próbál ki különböző stílusokat, és hatalmas életművét elnézve minden kísérlete jó eredménnyel zárul.
A magyar közönség Swanwicket főleg novellistaként ismerhette meg. Legjobbjai közt van a Hugo-díjas, „Vau-vau, mondta a kutya” (Galaktika 185), „Kis szoba Koboldvárosban” (Galaktika 221), „Scherzo Tyranosaurusszal” (Galaktika 205), vagy a Nebula-díjas „Szent Janis ünnepén” (Galaktika 283), csakhogy néhány fontosabb írását említsük. Továbbá magyarul is olvasható antológiákban is találkozhattunk nevével, mint például a Neil Gaiman és Al Sarratonnio 27 képtelen történetében (Tündér-tó) vagy George R. R. Martin és Gardner Dozois – aki különösen nagy hatással volt Swanwickra – Zsiványokjában (Igyunk a nőkre).
Swanwick 1980 óta publikál a zsánerben, azonban az írás iránti elkötelezettsége sokkal korábbi időkre nyúlik vissza. Elmondása szerint tinédzserkorban döntötte el, hogy írni szeretne, de akkor komolyabb elképzelései még nem voltak. Egyaránt olvasott szép (pl. Vladimir Nabokov, Thomas Pynchon, Jorge Luis Borges, John Fowles, Gabriel Garcia Márquez) – és zsánerirodalmat (pl. J. R. R. Tolkien, Gene Wolfe, Samuel R. Delany, A. E. Van Vongt), és huszonéves korában úgy érezte, a zsáneren belül sokkal izgalmasabb dolgok történnek, mint azon kívül. Nyomtatásban első írása 1980-ban jelent meg a New Dimensions 11-ben, ez volt a „Szent Janis ünnepén”. A 80-90-es évek között nem számított olyan termékeny írónak, mint a későbbiekben, viszont minden új novelláját hatalmas érdeklődéssel fogadták. A már említett „Szent Janis”-t Nebulára jelölték, az aszteroidövön belül játszódó proto-cyberpunknak tartott „Ginungagap”-t szintén, továbbá Hugo-díjjal ismerték el a „The Very Pulse of the Machine” (1998)-t és a „Scherzo Tyranossaurusszal”-t (Galaktika 205) is.
A 2000-es évek után íródott kisprózája (pl. Lassú élet, Kis szoba Koboldvárosban) is fenntartotta a zsánerközösség érdeklődését, mellettük pedig a hasonló komplexitással és profizmussal megírt regényeivel is hasonló sikereket ért el. Első regénye, az 1985-ös In the Drift – ami kapcsolódik a Galaktika 331-ben olvasható novellájához – egy alternatív történelemként is olvasható könyv, ami a Three Mile Island atombalesetének egy végzetesebb kimenetelét dolgozza fel. A regény szerint az Egyesül Államok keleti partján bekövetkezett atomkatasztrófa sugárfertőzött területté tette a környéket, aki tudott, csak menekült a katasztrófa helyén létrejött halálzónából. A túlélésért és a hatalomért való harcot szürreális környezet és különböző mutáns állatok garmadája teszi különleges olvasmánnyá Swanwick regényét.
Regényei közül érdemes kiemelni még a Vacuum Flowerst (1986-87), amiben egy tipikus sci-fi témát, az űrutazást mesél el igazi swanwicki stílusban, a The Iron Dragon (1993) sci-fi-fantasy hibridet és annak folytatásait (The Iron Dragon’s Daughter és The Dragons of Babel), vagy a Jack Faust-ot (1997), amiben egy dark fantasy köntösben meséli újra Goethe Faustját. Írói tevékenysége mellett Swanwicknél még fontos megemlíteni tanulmányait is, amelyekkel nagyban hozzájárult az SFF irodalomtudományi megközelítéséhez. 1986-ban The User’s Guide to the Postmoderns-ben a sci-fi helyzetéről, 1994-ben az In the Traditionben pedig a fantasyről értekezett.
Az októberi Galaktikában olvasható „Némajátékos csókja” (Mummer’s Kiss, 1981) Swanwick korai írói korszakába tartozik, azonban még ma is üdítően friss. 1981-ben Nebula-díjra jelölték, a Science Fiction Chronicle szavazásán pedig megválasztották az év legjobb sci-fi kisregényének. Az In the Drifthez hasonlóan a novella is egy poszt-apokaliptikus Amerikában játszódik (pontosabban Philadelphia környékén, ahonnan maga Swanwick is származik). A Körzetben rutinmunkájukat végző két férfi, Keith Piotrowicz és Jim Bowles egy koszos motoron utazó nő miatt balesetet szenvednek. Az incidenst súlyosabb sérülések nélkül élik túl, azonban a találkozás teljesen megváltoztatja Keith addigi életét. Suzette J. Fletcher bostoni újságíró és nem köti senki orrára, mit keres Philadelphiában. A nő igazi céljait nem ismerve tart vele Keith, azonban az út nem tűnik számára kifizetődőnek. A városban évente megtartandó ünnepségen, a Némajátékosok Napján ugyanis Fletchert és őt választja ki a Bohóckirály. Döntése végleges és visszavonhatatlan, akit megcsókol annak meg kell halnia. A kérdés, miért rájuk esett a választás?
Swanwick egy ízig-vérig amerikai környezetbe helyezi poszt-apokaliptikus történetét, ezt leginkább a szereplők beszédén és viselkedésén lehet érezni, de a végeláthatatlan autóutak is megidézhetik bennük az amerikai érzést. Az atomkatasztrófa utáni USA mellett párhuzamosan létezik a némajátékosok régi időkbe visszanyúló közössége, a társadalomban még mindig különleges státusszal bírnak. Szokásaik és öltözködésük miatt (tollak, színes kosztümök) a brazil karneválokat jutathattja eszünkbe. Ezekből a különböző elemekből épül fel ez a kissé furcsa világ, viszont egy percig sem érezzük úgy, hogy valami nem illik a képbe. Swanwick képes úgy összegyúrni az innen-onnan hozott ötleteket, hogy egy teljesen egyedi és működő univerzumot hoz létre történetéhez.
A jól felépített Körzet ellenére is érezhetően, a cselekményen van a nagyobb hangsúly. A némajátékosok hajtóvadászatát Keith szemszögéből éljük át, ami dramaturgiailag tökéletes választás, hisz ő az a szereplő, aki semmibe sincs beavatva, gyakorlatilag nem tudja, mi történik körülötte. Mi, olvasók a fiatal férfival együtt várjuk a kérdésekre a válaszokat, Swanwick pedig kegyetlen író, mert mint cinkostárs nem avat be minket semmibe, de még apró nyomokat sem hagy, hogy rájöjjünk a háttérben folyó eseményekre. Így nem marad más, mint az eseményekkel való kellemes sodródás.
