Blog

  • Elhunyt a képregénylegenda, Steve Ditko

    Elhunyt a képregénylegenda, Steve Ditko. A Pókember és Doctor Strange megalkotóját halva találták New York-i lakásában június 29-én, de akkor már valószínűleg két napja életét vesztette. A férfi 90 évesen távozott közülünk.

    Stephen J. Ditko 1927. november 2-án született a pennsylvaniai Johnstownban. Édesapja egy acélkohóban dolgozott, anyja háztartásbeli volt. A képregények iránti érdeklődése apja révén ért el hozzá is, aki imádta a Prince Viliantot, illetveBatmant ésSpiritet is, mely kettő épp akkor futott be, amikor Ditko tinédzser éveibe lépett.  A középiskola után a hadseregben szolgált, azt követően pedig 1950-ben New York városába költözött és Jerry Robinsontól, számos Batman karakter – mint Joker – megalkotójától tanult. 1953-tól már hivatalosan is képregényművészként dolgozott.

    Hogy mit köszönhetünk neki?

    1961-ben Ditko Stan Lee-vel megalkotta Pókembert. Lee a Marvel Comics főszerkesztőjeként Ditkonak adta a feladatot, miután nem volt megelégedve Jack Kirby pókerővel felruházott tini szuperhősével. Így Pókember kinézete – az öltözéke, a hálókilövő, a piros-kék megjelenés – teljes egészében Ditkohoz köthető. Az új szuperhős először az Amazing Fantasy 15. számának lapjain mutatkozott be. Pókember meglepően jó fogadtatást kapott, követte is rögtön a The Amazing Spider-Man. Sorra teremtette a Pókember világának karaktereit, mint Octopus, Homokember, Gyík vagy Zöld manó.

    1963-ban hozta létre a szürreális és pszichedelikus karaktert, Doctor Strange személyében. A karakter a Strange Tales 110. részében debütált. Később Ditko otthagyta a Marvelt Lee-vel való nézeteltérésük miatt, melynek okait homály fedi. A páros több évig nem beszélt. Habár az utókor találgat, Ditko soha sem mondta el saját nézőpontját az üggyel kapcsolatban, Lee pedig azt állította, nem érti a kilépés okát.

    Ditko így áttért a DC Comics csapatához és más kisebb, független kiadókhoz. 1979-ben viszont újra visszatért a Marvelhez, ekkor született Machine Man és Micronauts, és egészen a 90-es évekig szabadúszóként itt folytatta munkásságát. Legutolsó karakterei között megismerhettük Squirrel Girlt 1992-ben, aki közkedvelt figurává vált az elmúlt években.

    A Marvelnél eltöltött időszak után Ditko talán az 1967-es Mr. A kapcsán volt leginkább ismert.  A karakter Ayn Rand objektív filozófiáját testesítette meg, amelynek Ditko lelkes híve volt a 60-as évek közepétől. Más objektivizmus-inspirálta jellemeket is megformált Ditko, mint Hawk és Dove, a Creeper vagy Question – mindnyájukat a DC Comics számára.

    Később, a visszavonult Ditko kerülte a nyilvánosságot, már az 1970-es évektől rendszerint visszautasította az interjúfelkéréseket. A 2016-os Doctor Strange film kapcsán a rendező, Scott Derrickson azt mondta, nem közelítettek Ditko felé, mivel ő visszavonult és szándékosan maradt távol a reflektorfénytől. A rendező azt is hozzátette, hogy reméli, bárhol is van Ditko, megnézi a filmet, mivel az ő tiszteletének áldoztak a munkával.

    Ditko egyébként haláláig folytatta az írást és a rajzolást manhattani stúdiójában, ezek a munkák viszont nem kerültek publikálásra.

     

  • Megvan, hogy mikor folytatódik a Netflix vámpíros sorozata

    A Netflix pont egy éve, 2017 július 7-én mutatta be a Castlevania című vámpíros animációs sorozatát, mely egy 1989-ben, a Konami által kiadott videojátékon, a Castevania III: Dracula’s Curse-ön alapszik. Az eredeti tervek alapján a feldolgozás egy egész estés film lett volna, a 2007 óta húzódó projekt azonban sokat változott, mire a képernyőre került. A Castlevania első évada mindössze 4 részes volt, így rövid idő alatt le lehetett darálni a történet bevezetőjét.

    Tényleg afféle intróról volt csak szó, hiszen annyira volt elég ez a nagyjából 2 és fél óra, hogy megismerkedjünk a karakterekkel és a szituációval. A történet szerint a vámpír Vlad Tepes bosszút esküszik Wallachia lakosai ellen, miután azok máglyán égetik el feleségét. Túlvilági lények és egyéb varázslatos borzalmak lepik el az országot, a lakosok pedig kénytelenek lesznek félelemben élni. Egy legény van csak talpon, a szörnyvadász Trevor Belmont, akinek azonban nem csak a másvilággal, de a korrupt egyházzal is farkasszemet kell néznie.

    A Castlevania első évada rendkívül pörgős, minőségi szórakozás volt. A folytatás a Netflix bejelentése alapján október 26-án jön. A megszokottaknak megfelelően az összes epizód elérhetővé válik majd az új felvonásból.

  • Magyar kutatók a kutyák új tanulási képességét fedezték fel

    A nyolchetes kölyök kutyák nem csak felnőtt fajtársaiktól, de az emberektől egyaránt képesek megtanulni. Erre az eredményre jutott az ELTE Etológia Tanszékén működő Családi Kutya Program kutatói. A kutatás vezetője Claudia Fugazza.

    A kutatók jutalomfalatot rejtettek el egy probléma-dobozban, majd megmutatták a különböző fajtából származó kutyakölyköknek, hogy miképpen kell azt kinyitni. A feladat megoldását a kísérletvezetők vagy egy előre betanított felnőtt kutya mutatta be, majd a kölykökre bízták, hogy mit tesznek.

    Azok a kölyökkutyák, akiknek volt lehetőségük megtekinteni, amint egy ember vagy egy kutya kinyitja a probléma-dobozt, sokkal gyorsabban oldották meg önállóan a feladatot, mint azok, akik ilyen tapasztalat híján voltak. A kiskutyák később is képesek voltak hasznosítani a megszerzett tudásukat, ami azt jelenti, hogy már egy rövid szociális tapasztalatról is stabil emléknyom alakul ki egy kölyökkutya elméjében.

    Do as I do – kutyakiképzés

    A kutatás vezetőjének könyve a kiadó gondozásában a Galaktikabolt.hu-n.

    A kutatók azt is vizsgálták, vajon a kölykök hasonlóan jól tanulnak-e ismeretlen felnőtt kutyáktól, mint a saját anyjuktól. Az eredmények meglepően alakultak, hiszen az ismeretlen kutyáktól tanulva még jobban teljesítettek, mert több ideig nézték az ismeretlen kutyát, mint a saját anyjukat.

    Amennyiben gyakorlati szempontból vizsgálják a tudósok ezeket az eredményeket, akkor egy új tanítási, kiképzési módszer lehetősége is felvetődik: a kölyökkutyák szociális tanulási képességeire is lehetne alapozni, amikor kutyakiképzésről van szó. Ez lehet a legkönnyebb és legtermészetesebb módja egy kölyökkutya tanításának, hogy egyszerűen meg kell nekik mutatni, mit hogyan kell csinálni. Ezután csak bátorítani kell őket.

    (via)

  • Felkészült a világ Jackie Chan sci-fi akciófilmjére?

    Július 6-án, azaz ma mutatkozik be a Bleeding Steel című sci-fi akciófilm a Lionsgate Premiere streaming szolgáltatásán, melynek a verekedős filmek koronázatlan királya, Jackie Chan a főszereplője. A történet szerint Lin Dong egy futurisztikus Hong-Kongban küzd meg egy robotizált főgonosszal és ennyivel nagyjából össze is foglalható a film. Úgy tűnik, hogy leginkább a trash kedvelőinek kedvez majd a Bleeding Steel, azonban a körítés parádés, ráadásul a fenti trailerben még Pókemberhez is hasonlítják Chant, ami valljuk be, elég vicces.

    Ha valaki valóban komolyan vehető Jackie Chan filmre vágyik, akkor érdemes megnézni mondjuk Az idegen című filmet, de egy szombat esti kikapcsolódásnak a Bleeding Steel is megteheti. Az egyetlen titka az ehhez hasonló sci-fi akciók nézésének, hogy egy percre sem szabad komolyan venni őket.

  • Dead Island 2-t vártunk, mobilos változatot kaptunk

    A Dead Islandet kevés embernek kell bemutatni, talán az egyetlen videojáték, ami valóban megtalálta az egyensúlyt a zombi horror, és a túlélőjátékok között, ráadásul egy hatalmas nyílt világba is elkalauzolt minket, egy fordulatos történet segítségével.

    A Dead Island 2 már 2014-óta benne van a köztudatban, viszont a fejlesztése nem a kellő lendülettel indult, a hírek szerint még mindig készítik a nagy múltú játék folytatását a Deep Silver cég konyhájában, bár a videojáték cég már évek óta nem adott visszajelzést a Dead Island 2-ről.

    Amikor bejelentették, hogy érkezik az új Dead Island játék, a rajongók hirtelen fellélegeztek, hogy tényleg megjött a régen jósolt nap, és hamarosan beleáshatják magukat a zombis játék folytatásába, viszont e helyett egy jóval kisebb volumenű programot kaptunk, a Dead Island: Survivors-t.

    A játék egy egyszerű Tower Defense játék, ahol a zombik hullámokban támadják a bázisunkat, és nekünk kell csapdákat állítanunk, hogy az élőholtak belegyalogoljanak, és meghaljanak. Körülbelül úgy kell elképzelni, mint egy lebutított Clash Royale-t.

    A játék megjelenése nagy csalódást kelt mindenkiben, aki reményt fűzött a Dead Island folytatáshoz. A Dead Island: Survivors valahogy képes volt a mobilos játékok legrosszabb tulajdonságait ötvözni. A játékmenete input szegény, és semmi újat nem ajánl, technikailag ingyenes, de folyamatosan arra ösztönöz, hogy vásárolj valamit, ráadásul egy nagyon undorító lootbox rendszerrel operál. A játék ugyan felnőttes tartalmat kínál, de a trailer inkább egy gyerekeknek szánt játék hangulatára emlékeztet, és mivel statisztikailag bizonyított, hogy a legtöbb mobiljátékkal gyerekek játszanak, ez a marketing stratégia nem meglepő, csak valahogy nem összeegyeztethető a Dead Island véres világa, és a célközönség.

    Az applikáció elérhető az Iphone és az Android rendszerű mobilokon, ha érdekel a Dead Island világa, akkor nem ajánlanám ezt a programot, mert semmit sem ad át az eredeti program érzéséből, és ha nem ismered a Dead Islandet akkor még úgy sem ajánlanám, ugyanebből az indokból.

    A cikk teljességéért, pedig lentebb megtekintheted a játék trailerét, mert az viszont aránylag jól sikerült.

     

  • Galaktikus ütközés

    A Tejútrendszert nem mindig nézett ki úgy, mint most: 8-10 milliárd évvel ezelőtt egy másik galaxissal ütközött, ez változtatta meg a külső és belső szerkezetét.

    A galaktikus ütközés egy eddig ismeretlen törpegalaxissal történt, amely nem élte túl a karambolt. A „Kolbász” nevet kapó galaxis szétesett, maradványai mai is itt vannak körülöttünk.

    A Gaia műhold mérései alapján készül el galaxisunk eddigi legrészletesebb térképe. A műhold galaxisunk csillagait térképezi fel, rögzíti, ahogy a Tejútrendszerben mozognak. A csillagászok eddig elképzelhetetlen pontossággal ismerték meg égi szomszédaink pozícióját és pályáját. GyuChul Myeong, a Cambridge-i Egyetem végzős hallgatója munkatársaival ezeket az adatokat elemezte.

    A galaktikus ütközésből megmaradt csillagok pályája miatt nevezték el a Tejútnak rohanó rendszert Gaia Sausage-nak. Amint a kisebbik galaxis darabokra hullott, csillagai sugárirányú, hosszú pályára lökődtek, nagyjából a galaxis központjától azonos távolságra „fordulnak vissza”, ezzel hosszú, vékony, kolbászalakú pályát írnak le. Csak ezek a Sausage-csillagok maradtak meg a Tejútrendszer utolsó nagy ütközéséből.

    A Tejút élete során sok törpegalaxissal ütközött, ám a Sausage az ismert legnagyobb. Tömege több mint tízmilliárdszoros Naptömeg lehetett.

    Amikor a Sausage a még fiatal Tejútba rohant, a Tejút korongja valószínűleg felfúvódott vagy szét is töredezett. A Sausage törmeléke szétszóródott a Tejútrendszer belső vidékein, növekedést, domborulatot hozva létre a közepén, mely sűrűbbé is vált, külső részein pedig csillagokból álló „holdudvart”, vagyis halót alkotva.

    A kutatók ezen kívül legalább nyolc gömbhalmazt is azonosítottak, melyeket a Sausage hozott a Tejútrendszerbe. A kis galaxisoknak általában nincsenek saját gömbhalmazaik, a Sausage méretére ebből is következtettek.

    (via)

  • Alien tévésorozatot készíthet a FOX

    Ridley Scott mostanában látványosan szenved azzal, hogy mit kezdjen az egyik legismertebb sci-fi franchise-zal, az Aliennel. Az Omega Underground értesülései szerint a FOX azon dolgozik, hogy összehozzanak egy Alien tévésorozatot, ám a a pontos részletek a vállalkozásról hivatalosan egyelőre nem ismertek. Nem lehet tehát pontosan tudni azt se, hogy mikor és hol játszódhat a széria, illetve komoly viták zajlanak a színfalak mögött arról is, hogy az FX kábelcsatornán mutassák be az újdonságot, vagy egy online streaming szolgáltatáson keresztül.

    Az Alien sorozatról több újság is azt írja, hogy kolóniák hétköznapjairól szólhat, illetve időnként a xenomorphok is felbukkanhatnak, hogy az emberek orra alá borsot törjenek. Emellett még szorosabbra fűzheti a produkció a kapcsolatot az Alien és a Prometheus között, így idegen vírusok és a Tervezők is felbukkanhatnak benne. Az biztos, hogy az Alien világára ráfér egy komoly és drasztikus vérfrissítés, ez a sorozat pedig elhozhatná ezt.

  • Egy nap a Zónában – S.T.A.L.K.E.R. Camp élménybeszámoló 2017

    Sosem gondoltam, hogy egyszer, ha másképp nem is, de eljutok a Zónába. Amikor végigjátszottam a Shadow of Chernobylt, és végére értem a ‘Piknik az árokparton’-nak, valami hiányérzetem támadt. Nem kellett sok idő és ráleltem a Stalker Campre. Egy maroknyi, de annál elszántabb hazai stalker megalkotta a saját kis Csernobilukat, és azóta is minden évben megalkotják a maguk kis világát, hogy egy hétre a világtól önkéntes száműzetésbe menjen és túléljen a Zónában.

     

    Hónapokkal az utazás előtt lázban égek, összepakolom a táskámat, előveszem gázálarcom, airsoft fegyverem éves pihenését megszakítom és felkészítem a zord kalandra. Meglátogatom kedvenc military boltomat a városban, átnézem mi újdonsággal tud szolgálni nekem egy kereskedő a kordonon innen, hátha meg tud lepni valamivel, és általában meg tud… itt is hagyom a fizetésem felét. Ez így is megy egészen a Zónába vonulás napjáig, és igen, elérkeztem ide, az idei Stalker Camp kitűzött helyszínére.

    Ennyi stalker egy képen nem sok? 😀

    A hely, akárcsak a Zóna, sokszor változik, de még ha egy ismerős terepre is tévedek, imádok visszajárni ide, mert egy stalkernek az élet csak itt élet igazán. Beteszem a lábam az első épületbe, a Bárba, itt már jó páran várakoznak, ők előbb érkeztek. A Bár a körülményekhez képest korrekten felépített, talált és hozatott felszerelések egyaránt részei voltak. Egy felépített hosszú bárpult, raklapokból összetákolt pihenófelület, a falakon előre árulkodó információk, és egy nagy térkép, mely az idei területet mutatta nekünk. A bárpultnál kell jelentkezni, aláírni a szükséges papírokat, igazolnom magam, hogy igen, én jelentkeztem stalkernek és melyik frakcióba. A szükséges anyagi javak átadása, és a kezdő felszerelés megkapása után a frakcióvezetőm üdvözöl nagy szívélyesen, kezet fog velem, és elkísér a frakció bázisára, melyet akkor csak ők tudtak még. Végigvezet az egykor élettel teli városon, ahol már a 4. emeleten is fa nő ki, ő jelzi, hogy annak a szobának a lakója régen elhagyta őt. A frakció központi épülete is hasonló, közel 30 éves elhagyatott lét jellemzte minden apró részletét, és még épp időben érkeztem, mert én is részese lehettem a bázis felépítésében. Tényleg a Zónában éreztem magam, de a veterán játékosok is megnyugtattak, ez még csak a 0. nap, a kaland holnap kezdődik. Még aznap este béke honolt a mi kis Csernobilunkban, mert mindenki ott volt az esti banzájon. Találkoztam az összes többi frakció tagjaival, és mindenki békésen sztorizgatott az előző évi emlékezetesebb történetekről egy közös nagy tábortűznél a Bár előtt, de eljött az idő. Késő este lett, nyugovóra tértek a stalkerek, hisz másnaptól ellenségek és ellenfelek vagyunk egymásnak.

    Stalkerek pihennek

    Reggel, elhangzott a játék kezdése, mostantól stalker vagyok. Jelentkezem a frakcióvezető NPC-nél, hogy mi a teendőnk, ismertesse velünk a feladatainkat. Ő elmesélte mi az előtörténet, miért is vagyunk itt, és innen vesszük fel a vonalat. Adott mindenkinek apróbb feladatokat. Tudd meg mit csinál a másik csapat, derítsd ki hol lelhető fel ez az illető, szerezzünk ellátmány utánpótlást. Jelentkeztem újra és újra minél több feladatra, mert hasznára akartam válni a csapatnak. Volt, hogy többen mentünk, volt hogy egyedül keltem útnak. Volt, hogy sikert arattam, de volt kudarc is, de ez nem tántorított el, így tudom mire és hogyan kell legközelebb csinálnom. Ez más mint a számítógép előtt, más mint elolvasni egy cselekmény szálat, ez, még ha egy kicsit megjátszott is, de a valóság. Kitörések idejében, a pihenéskor nem hagyhatjuk el a bázist. Ilyenkor eszünk, beszélgetünk, megvitatjuk a feladatokat, vagy kipihenjük a fáradalmakat. Alkalmanként előkapom a Stalker könyvet és újra bele-beleolvasok. A többiek látják is ezt, és felkerül beszédtémának. Kielemezzük, hogyan csinálták ők, és hogyan csináljuk mi. Szeretnék én is eljutni addig amíg ők, teljesíteni akarom a kiszabott történetet, és jövőre ugyanitt folytatni.

    Még, hogy a nők nem bírják a Zónát. 🙂

    Több napnyi Zóna túlélés, megannyi küldetés, rajtaütés, események és kaland után jött a hír, egy független stalker csapat végrehajtották az utolsó küldetést, megcsinálták. Ám karaktereik nem élték túl az utolsó mozzanatokat, de a szervezők elfogadták, hogy a feladat végrehajtva, és bezárult a fő történetszál. Az események úgy értek véget, ahogy eljátszották, és ez így maradt meg az utókornak. Nem maradt más hátra, mint a játék végét jelentő Aréna küzdelem. Itt minden jelentkező egy egyenes ági kieséses versenyben kap a ruhájára kettő darab öntapadós jelölőt. A cél, hogy a tied fennmaradjon a pólódon, de az ellenfél jelölőit el tudd távolítani. A végső nyertes az Aréna bajnoka, a stalkerek körében győztessé válik, és maximális tiszteletet érdemel. Nehezen hagytam végül ott a tábort, mert visszakaptam tőle mindent, amit elképzeltem magamban, milyen lehetne a Zónában túlélni. Itt megkapod amire vágysz, jöjj stalker!

    Lengyeltóti Kristóf, alias „Róka” stalker

    Ha kedvet kaptatok volna eltölteni néhány napot a Zónában, mindenképp látogassatok el a tábor hivatalos honlapjára és facebook oldalára is:
    A közös együttműködés okán, jövőre valaki, az előfizetőink közül, ingyen részese lehet egy igazi S.T.A.L.K.E.R. élménynek, és elmehet a Zónába. 🙂 Aki pedig ráhangolódna az eseményre, ne feledje, a S.T.A.L.K.E.R könyvek megrendelhetők a www.galaktikabolt.hu oldalon.
    honlap: www.stalkercamp.hu
    facebook oldal: https://www.facebook.com/stalkercamp/

     

     

  • Lego Voltron

    Robotszörny 2321 darabból.

    2016-ban érkezett a Lego ötletoldalára a javaslat, hogy készítsenek egy Voltron készletet. 2017-ben a Lego elfogadta az ötletet, és bejelentette, a készlet gyártását.

    A Transformershez hasonló Voltron nálunk kevésbé ismert.  Öt fiatal különleges kalandja egy intergalaktikus háborúban, ahol csak a kitartás és az összefogás számít, ha meg akarják állítani az univerzumot veszélyeztető gonoszt. Az öt főhős öt robotoroszlánt vezet, amelyek képesek összeállni a hatalmas Voltronná.

    Ez egy 2016-től 2018-ig sugárzott amerikai internetes és televíziós 2D-s számítógépes animációs sorozat, melyet a DreamWorks Animation TV és a World Events Productions gyártott a Netflix számára, nálunk idén a Minimax mutatta be.

    Most hivatalosan kiadták a készlet fotóit. A dobozban 2321 Lego darabot találhatunk. A készletből öt teljes oroszlánt (fekete, kék, piros, zöld és sárga) állítható össze, amelyekből egy közel 40 centi magas Voltron áll össze.

     

    A készlet ősszel kerül az üzletekbe.

    (via)

     

  • Robotkaszkadőr

    Nemrégiben mutattuk be, hogy a Disney saját robotfejlesztési központot működtet. Akkor bemutattuk a pálcika-légtornászt, amely saját maga irányította az ugrását. A Disney új videójában bemutatja a továbbfejlesztett változatot, a robot légtornászt.

    A valódi légtornászokat megszégyenítő eleganciával repül, majd érkezik meg az elfogó-hálóba. A robot a repülés közben számolja ki a szükséges mozgást.

    A Disney tervei szerint a robotokat majd témaparkjaiban szeretné használni, illetve a filmforgatásokon a valódi kaszkadőröket szeretnék robotokkal helyettesíteni. A robotot a szereplővel megegyezően felöltöztetve a veszélyes helyzetekben helyettesítheti nemcsak a színészt, de a kaszkadőrt is.

    (via)