Aleister Crowley mágiával, varázslással, és szexvallással fűszerezett életének volt egy normális oldala is. Az írás mellett más területeken is megnyilvánult a tehetsége, sőt szellemi nagysága is.
Crowley kiváló sakkozó volt, és nem csak a hétköznapi emberek szintjén. Hatéves korától könyvekből tanult sakkozni. Amikor 1892-ben az Eastbourne College-ba járt, annak csapatában kezdett el versenyezni. A fennmaradt korabeli beszámolók szerint is azonnal kiderült tehetsége, legyőzte a helyi bajnokot. Később szerkesztette az Eastbourne Gazette sakk-rovatát.
Aleister Crowley Fernando Pessoa portugál költővel játszik, Lisszabon, 1930
Cambridge-ben sem hagyta abba a sakkozást, csatlakozott az ottani sakk klubhoz, ahol első évében sikerült legyőznie az elnököt. Ekkor már komolyan vette a sportot, napi két órát gyakorolt és kitűzött célja az országos bajnokság volt. Erről később írásaiban is megemlékezett „Az egyetlen komoly világi vágyam az volt, hogy a sakk világbajnoka lehessek… Napi két órát tanultam s ennél jóval többet játszottam másokkal (gyakorlásként). Biztos voltam benne, hogy néhány év múlva én is bajnok lehetnék ” Nem csak ő, de támogatói is bíztak benne, hogy elérheti célját.
Többször is megmérkőzött Joseph Henry Blackburne-nel, aki a 19. század második felében évtizedeken keresztül uralta az angol sakkozást. Egy időben Blackburne volt a világ második legjobb sakkozója. Érdekes, hogy a fennhéjázó Crowley mennyire realistán nézte saját sakkozói képességét. Erről így írt:
„Néha sikerült legyőznöm Blackburne-t egy-egy hosszabb sorozatban. Általában megvert a Szicíliai védelemben. Egy játszmában az egyetlen esélyem egy bástya feláldozása volt, amivel sikerült megnyernem a játszmát. Emlékszem, az öreg mester átjött az én oldalamra, rám meresztette alkoholista szemeit, s csak ennyit mondott: ‘Helló… úgy látom Morphy újra ellátogathat a városba.’ Nem vagyok annyira ostoba, hogy azt higgyem, nem lett volna képes megverni, még a briliáns húzásom ellenére is. Úgy vélem, annyira nagyvonalú volt, hogy hagyott nyerni, hogy bátorítson egy ígéretes kezdőt.”
Ma is nyilvántartják három játszmáját. Legyőzte Henry Birdet, sőt egy vakszimultánban Joseph Henry Blackburnet is. 8 emberrel is képes volt egyszerre vakon szimultán sakkozni. Mégis egy berlini sakk konferencia után, 22 évesen adta fel sakkozói karrierjét. Furcsa misztikus élményként élte meg a pillanatot, és kiábrándult a profi sportból. „ Akkor és ott megfogadtam, hogy soha többé nem játszok egyetlen rangos mérkőzést sem. Természetfeletti örömmel állapítottam meg magamban, hogy én nem azért szálltam e világra, hogy sakkjátékos legyek.”
A Metropolis Media Kiadó, a Magyar Scifitörténeti Társaság, a szerző tisztelői és barátai különleges meglepetéssel készültek Lőrincz L. László születésnapi köszöntésére.
Fél évig tartó titkolózás, szervezés és megfeszített munka után az Írószövetségben tartott ünnepségen az ország egyik legnépszerűbb írója egy olyan Leslie L. Lawrence kötetet vehetett át, amelyet nem ő, hanem a munkássága előtt tisztelgő barátai írtak.
A kötetben 12 szerző novellái olvashatóak, az inspírációt a mester korábbi munkáiból merítették. A kötetet Burger István, a Metropolis Media kiadó vezetője adta át. A 12 novella szerzői: Benedek Szabolcs, Bukros Zsolt, Erdész Róbert, Fedina Lídia, Kovács Tücsi Mihály, Molnár Csaba, Ronil Caine, Soós Tibor, Szélesi Sándor, Urbánszki László, Varga Csaba Béla, Vörös István.
A kötet természetes a nagyközönség számára is elérhető, már megvásárolható a Galaktika webshopjában, illetve hamarosan elérhető lesz a könyvesboltokban is.
Szeretnénk megosztani veletek, milyen könyvmegjelenésekre számíthattok 2019 második felében. A megjelenésekről érdemes facebook oldalunkon tájékozódni vagy feliratkozni a hírlevelünkre.
Anna Onichimowska: Középen
Aleister Crowley: Holdgyermek
Jodi Taylor: Ösvény az időben
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Újonc a világűrben
Indrek Hargla: Melchior és a piritai fojtogató
Vagyim Panov: A prófécia (Titkos Város sorozat 1.)
Dennis E. Taylor: MI vagyunk az Istenek
Liz Flanagan: Sákánylány
SF Galaxis 2
Athur C. Clarke: 2061 Harmadik űrodüsszeia
Raquel Martínez-Gómez: Az unikornis árnya
Sara Mannhaimer:A cselekvés nulla foka
J. G. Ballard: Hello Amerika
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Nehéz Istennek lenni
Jodi Taylor: Amit ma megtehetsz, ne halaszd tegnapra
Joon Ha Lee: Lépéskényszer
Ana-Maria Negrila: Jégbirodalom
Athur C. Clarke: 3001 Végső Űrodüsszeia
Kir Bulicsov: Az utolsó háború
SF Galaxis 3
Folytatjuk több sorozatunkat is, mint például az Őrség-, a S.T.A.L.K.E.R.- vagy Urbánszki László legújabb könyvfolyamát a Vége után-t.
A lista nem teljes; a legfrissebb megjelenésekről Facebook-oldalunkról vagy hírlevelünkből értesülhettek.
Szélesi Sándort a Galaktika magazin főszerkesztője Dr. Mund Katalin kérdezte új könyvéről, jövőbeni terveiről és Az ellopott troll folytatásáról. Jó olvasást kívánunk hozzá! (G:Galaktika, SzS:Szélesi Sándor)
G: Hogyan kezdtél írni és mikor?
SzS:Hét évesen és egy kis kék füzetbe. Verseket és meséket. Az első versem címe az volt: Amikor az első csillag az égre lép. Szerintem már akkor szerettem a sci-fit, amikor még azt sem tudtam, hogy van olyan. El kellett telnie még vagy hét évnek, mire első sci-fi regényként Francis Carsac Sehollakókját a kezembe vettem.
G: Most már sokféle zsánerben kipróbáltad magad a sci-fitől kezdve a romantikus regényeken át a film és TV forgatókönyvekig. Melyik a kedvenced?
SzS: Melyik gyerek a szülő kedvence? Ez az a kérdés, amit nem szabad feltenni, mert nem lehet megválaszolni. Ahogy Bíró Szabolcs barátom és írókollégám mondta, én egy irodalmi hippi vagyok, egyrészt azt írom, amit szeretnék, másrészt nagyon sok zsánerben alkotok. Így aztán van mágikus realista, űroperett, urban folk fantasy, thriller, horror, romantikus történelmi és misztikus történelmi regényem, de ez csak azt jelenti, hogy egy íróban nem egy ember lakik. Az írás amúgy is kicsit skizofrén állapot…
Filmet írni más. Az tíz esetben kilencszer megrendelésre születik, és nem csak te formálod, hanem sokan mások is hozzá tesznek vagy éppen elvesznek belőle. Ott csak az alapokat teszed le, a végeredmény nagyon sok ember munkájának köszönhetően lesz az, ami. Izgalmasabb, mint regényt írni, de stresszesebb is… Igazából regényírással kapcsolódom ki a filmes munkákból, és filmes munkákkal kapcsolódom ki a regényírásból. Szóval már csak ezért sem tudnám a kettőt alá-fölé rendelni, kinevezni az egyiket kedvencnek.
Szélesi Sándor
G: Mi inspirálta Az ellopott troll című könyvet? Honnan jött az ötlet?
SzS: Volt egy réges-régi könyv, Bogdán Istvánnak az Őfelsége magánnyomozója. Körülbelül harminc éve olvastam, és annyira megtetszett a valóság és a mese krimis keveréke, hogy már akkor elhatároztam, valamikor majd én is fogok egy mesekrimit írni. Persze, nem teljesen olyat, hanem modernebbet, krimisebbet és kifejezetten Magyarországon játszódót gyereklelkű, játékos kedvű felnőtteknek. Ez volt az alap. Aztán Szalai-Kocsis Tamás, aki I. M. Brod álnéven jegyzett Mysterious Universe történeteket, dobott be pár ötletet körülbelül tizenöt éve, amikből sajnos nem lett semmi. Végül pedig két évvel ezelőtt, amikor elszántam magam, hogy na most végre mégis neki állok, akkor elég volt egy pillantás a Margit híd lábazatára, ahol egy szép kerek nyílás látszik, közvetlen a Margitszigeti lehajtónál, hogy tudjam, az én alternatív, mágikus Budapestemen ott egy troll lakik, akit elraboltak – illetve elloptak, mert a kriminalisztika abban a másik univerzumban a kőtrollokra (bár a skandináviai trolloknak van rendszertani neve: magicae magnalapidii cavaticus) még mindig nem élőlényként tekint. Innentől kezdve a történet magától felépült, mint a mesében. Néha-néha egy-egy téglát mások tettek hozzá: például a főszereplőmnek Kádár Zsolt barátom és felesége adtak nevet, szóval ők Tóth Bercel rendőrhadnagy keresztszülei.
G: Sok utánajárással járt?
SzS: Hát náci emberkísérletekből és hidrogeológiából nagyon profi voltam akkortájt…
G: Kedveled a magyar népmeséket?
SzS: Benedek Elek összegyűjtött meséi voltak az elsők, mármint az első könyvek, amiket hét évesen olvastam. Szerintem alapvetően meghatározza az ember életét, érdeklődését, mit vesz a kezébe először. Most, hogy így belegondolok, lehetséges, hogy a regényben Magyarország királya, I. Benedek a nagy mesemondóról kapta a nevét. Tudat alatt persze, de tiszteletből, mert Benedek király különösen jó fej.
G: Egy alternatív Budapesten játszódik a történet. Melyik Budapest vonzóbb számodra a valódi, vagy ez a regénybeli?
SzS: Imádom ezt a várost. Aki ismeri a könyveimet, talán rájött már. A láthatatlan város című mágikus realista novelláskötetben egyenesen főszereplővé tettem a varázslatos, rejtett Budapestet, de itt játszódik félig-meddig a Csillagfényszövők című másik mesebeli zsánerkísérletem vagy a komoly társadalmi kérdést feszegető Pokolhurok bizonyos jelenetei. Azonosíthatók nem csak az utcák, de a házak, éttermek, sőt bizonyos emberek is. Szeretem ezt a várost, mert így is varázslatosnak találom. Persze, érdekes lenne a Városligetben egy ősöreg mohossal szelfizni, olvasni a neten a magyar király legkisebb lányának csínytevéseiről, vagy együtt borozgatni egy csordásfarkassal, de elvagyok ezek nélkül is… Mondjuk, abban a világban, ha nekiállsz randizni egy boszorkánnyal, nem árt, ha van befolyásolás elleni amuletted. Kicsit bonyolultabb ott az élet.
Szélesi Sándor – Az ellopott troll
G: Milyen zsánerbe sorolnád a könyvet és miért?
SzS: Ezen sokat gondolkodtam, és végül az urban folk fantasy krimi címkét ragasztottam rá. Kezdem a legfontosabbal: ez egy krimi. Tehát van egy bűneset, amelyet ki kell nyomozni, és a főszereplőm ezt meg is teszi a krimi szabályainak megfelelően. A regény végére mindenre fény derül, a történet lezárul. Kicsit thriller beütésű lesz, mert ugye a nyomozó is érintetté válik a sztori egy bizonyos pontján, de Az ellopott troll egyértelműen krimi. Emellett urban fantasy, melynek helyszíne a mai, bejárható, megismerhető, ámde mágikus Budapest. És folk, mert a mágia nagy része alapvetően a magyar népi hagyományokból, mesékből, mitológiából táplálkozik. Többek között Ipolyi Arnold Magyar mitológiáján, Benedek Elek összegyűjtött meséin és a több évszázados népi mágikus gyakorlatokon. Az első kötetből még nem derül ki minden részletében, milyen a teljes mágiarendszer, de el kell mondanom, hogy tulajdonképpen három különböző mágikus metódus alkotja, és ezek egyike csupán a magyar… szóval nem egyértelműen csak folk, de alapvetően az nyomja rá a bélyegét erre a történetre.
G: Kiknek ajánlanád?
SzS: Igen, a kiadók kérdése is ez legelőször. Ki a célközönség? Ezt a történetet a saját szórakoztatásomra írtam meg, szóval magamból indulok ki: mindazoknak ajánlom, akik a fantasztikumot a fantázia határtalan játékaként fogják fel, és szeretik a könnyed, humoros, szórakoztató történeteket. A főszereplőm elvált, van egy tizenöt éves lánya, és feszült a hangulat a munkahelyén… ezekből sok poén adódik, szóval nem árt némi élettapasztalat is bizonyos beszólások és helyzetek élvezetéhez, szóval biztosan nem hatéveseknek kell felolvasni esti meseként.
G: Lesz-e folytatás? Mikorra tervezed?
SzS: Akkora 1-es került a címlapra, hogy ha a Margit hídnál a magasba emelem a könyvet, akkor a Megyeri hídig ellátszódik, szóval ha nem is terveztem volna, most már muszáj megírnom a folytatást. De szerencsére terveztem, mert annyira jól szórakoztam írás közben, hogy meg kell ismételnem ezt a kis kalandot. Szóval meg van már a második kötet munkacíme: Bercel és a királygyilkosok. Ennek alapján sejthető, hogy szókimondó nyomozónk a királyi palotában fog beépített emberként nyomozni… Új és egész történet lesz, önállóan is olvasható.
És hogy mikorra készül el? Most két másik könyvön dolgozom, az egyik történelmi nyomozós, misztikus-kalandos, a másik a harmincadik században játszódó űroperett egy régi kedves karakteremmel, York Ketchikannel. Utána tudok csak visszatérni Tóth Bercel kalandjaihoz, azaz legkorábban 2020 tavaszára várható a folytatás.
Nem akármilyen életet kell ahhoz élni, hogy valakit a világ leggonoszabb emberének nevezzenek. Aleister Crowley már életében kiharcolta magának ezt a címet, amelyet ellentmondásos személyisége, életmódja és munkássága miatt ragasztottak rá. Hamarosan megjelenő Holdgyermek című kötet alkalmából bemutatjuk a szerző egyáltalán nem hétköznapi életét.
Edward Alexander Crowley néven született 1875. október 12-én az angliai Leamington Spában. Gyerekkora viktoriánus módon ellentmondásos volt. A családi sörgyár jómódú gyerekkort biztosított, de bigottan vallásos szülei a Plymouth Brethren nevű keresztény szekta híve voltak. A vagyon megengedhette apjának, hogy visszavonuljon, prédikátorként járta az országot és vallásos röpiratokat készített. Egy elszigetelt közösségben nőtt fel szigorú és puritán keresztény életet éltek, fanatikus szülei csak hasonló hitű szülők gyerekeivel engedték játszani.
Nem csoda, hogy ezek után nemcsak elfordult a kereszténységtől, de később heves bírálója is lett. Romlottnak és képmutatónak nevezi a keresztény etikát, mert bár a jóságot hirdeti, mindenre kiterjedő dogmatikája rabszolgává teszi az embert.
Mindössze 12 éves volt, amikor szeretett apja meghalt, nem csak a vallástól, anyjától is eltávolodott. Viszonyukra jellemző, hogy anyja csak vadállatnak nevezte, amit később szívesen használta magára.
Húsz éves korában beiratkozott a cambridge-i Trinity College-be. Eredetileg etikát tanult volna a filozófia karon, ám személyi tanítója ajánlására az angol irodalmat választotta. Apjától örökölt jelentős vagyon a miatt aranyifjúként élt.
Ekkor fordult el az Anglikán egyháztól, és az okkultizmus és miszticizmus felé fordult. A következő évben kezdett el olvasni alkimistákról, mágusokról, az okkultizmusról és mágiáról. A szexuális mágia gyakori részévé vált későbbi okkult tevékenységének, férfiakkal és nőkkel egyaránt végzett ilyen rítusokat.
Egész életére jellemző volt a szélsőségesség, Élete egyik részét a szabadosság, másik részét az okkultizmus és mágia, harmadik részét a művészet tette ki. Kicsapongó nemi életet élt, főleg prostituáltakkal és a helyi kocsmákban felszedett lányokkal, de néha férfiakkal is folytatott kapcsolatot. Magánéleti botrányaira maga is rájátszott. Élete során gyakran használt drogokat. Ugyanakkor remek sakkozó volt és a hegymászás megszállottja. Fiatal felnőttként került az Arany Hajnal hermetikus rendjébe, itt kezdett komolyabban foglalkozni okkultizmussal. Elmerült a buddhizmusban, majd a nyugati mágiában. Emellett tudományos módszerrel tanulmányozta a spiritzmust és az okkultizmust. Megalapította az Argenteum Astrum titkos társaságot, majd létrehozta Thelema Kolostorát. a keresztény kolostorok ellenpéldájaként szerepel, ahol a lakók nem szabályok és törvények szerint élnek, hanem saját szabad akaratuk és kedvtelésük szerint. Ez az utópisztikus kis közösség részben az általa elképzelt tökéletes társadalom modellje volt, másrészt mágikus iskola.
Emellett az írásban teljesedett ki, könyvek, novellák, versek alkotják életművét. Sokak szerint jó költő és író volt, a Himnusz Pánhoz az egyik legismertebb verse; színpadi darabjai közül három lett komoly siker.
Életmódjához képest meglepően sokáig élt, 72 éves órában a hastingsi Netherwood szállóban érte utol a halál. Pont olyan bizarr módon távozott, mint ahogy élt. Halálát állítólag légúti megbetegedés okozta, de a történet ennél bonyolultabb. Még évekkel korábban orvosa morfiumot írt fel neki heveny asztmájára és hörghurutjára, amitől drogfüggővé vált. A sors különös fintora, hogy 24 órával később orvosa is távozott az élők világából.
Ez természetesen csak hozzájárult legendáriumához. Több újság szerint is Crowley megátkozta az orvost, mert az megtagadta tőle a további morfiumadagokat. Az már csak hab a tortán, hogy elterjedt a pletyka, halálának pillanatában erős szél kerekedett és mennydörgés rázta meg az eget.
Brightoni temetése is botrányt kavart. Elhamvasztották, utána eltemették. A szertartás alatt a Himnusz Pánhoz című saját művét is felolvasták, amit az újságok „fekete miseként” értelmeztek, és ez még hetekig témát adott a sajtónak.
Jonathan Lethem második regényeként került kiadásra 1995-ben az Amerikai amnézia.
A történetben egy fiatal férfit, Chaost követhetjük figyelemmel, aki egy moziban tengeti napjait némi alkohol és nem túl étvágygerjesztő étel társaságában a posztapokaliptikus Wyomingban. Mígnem egy nap rájön, hogy a körülötte lévő valóság hamis alapokon nyugszik. Útnak indul hát, hogy ráleljen az igazságra, s egy társra is akad, aki segít neki megtalálni a válaszokat. Ezek a válaszok viszont mégsem jönnek olyan egyszerűen, az emberek ugyanis, akikkel találkoznak, nem tudnak felelni kérdéseikre, emlékezetük ugyanis igen hiányos. Chaosnak azonban rég nem látott ismerősei eszébe juttatják múltja elfelejtett darabjaira, ami viszont már közelebb viszi őt a rejtélyek megoldásához.
A helyszínek, amelyeken főhősünk megfordul, egy-egy társadalomparódiát közvetítenek a késő 20. századi amerikai életből. Mindez még izgalmasabbá és élvezetesebbé teszi a művet.
A történetmondásnak nem éppen a mainstream változatát láthatjuk a regényben. Valóság és történet ide-oda csúszkál, aminek eredményeképpen egy olyan narratív háttér jön létre, amely folyamatosan felülvizsgálja önmagát. Olyan, mintha a könyv kiszámíthatatlan időközönként újraindítaná magát, eldobná narratív szálait, hogy egy olyan történetbe kezdjen, ami teljesen különbözik az addigitól, s ami aztán mégis keresztezi vagy átalakítja a cselekményt.
Philip K. Dick hatása érezhető a műben, a beállítások, a felépítés, az ábrázolás tekintetében egyaránt. Emellett viszont Lethem karakterei valóságosabbnak tűnnek. Megtalálja saját hangját, saját témáit is. Láthatjuk a Dickre jellemző kérdésfeltevéseket, ám a két író más és más válaszokat kínál.
Nenad Joldeszki interjú
A Galaktika magazin főszerkesztője, Dr. Mund Katalin készített interjút Nenad Joldeszki íróval, akinek a „Mindenkinek a maga tava” című könyve elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját 2016-ban.
Mund Katalin: Mi motivált a könyved megírásában?
Nenad Joldeszki: Az volt az elképzelésem, hogy összeállítom a történetek tavát, melyek nem feltétlenül kapcsolódnak össze, de a történetek megtölthetnek egy tavat, hogy együtt létezzenek egy ökoszisztémában. Ha meg akarom határozni a könyvemet, talán azt mondhatnám, hogy egyfajta költői meditáció az identitásról és az elidegenedésről, valamint az írásról mint cselekvésről. Tehát a motivációm tisztán művészeti: ábrázolni szerettem volna azt a korszakot, amiben élek az útkeresésemen keresztül.
K.: Visszatekintve mit gondolsz a könyvedről?
J.: Általában nem szoktam a könyveimről visszamenőleg sokat gondolkozni. Mindig a következő írásom az, ami inkább foglalkoztat. De hogy választ adjak a kérdésedre: azt gondolom, hogy ez tényleg egy különleges novelláskötet, amilyet valószínűleg soha többé nem írok.
K.: Van bármi, amin változtatnál?
J.: Ha néhány évvel ezelőtt kérdezted volna meg ezt, valószínűleg felsoroltam volna jó pár dolgot, de most úgy gondolom, hogy ez így tökéletes, ahogy van. Nem nyúlnék semmihez, kivéve talán, hogy még több történetet, verset illesztenék a könyvbe (egyet biztosan, ami kimaradt belőle). Gondoltam rá, hogy írok egy következő kötetet az előző folytatásaként, de még gondolkodom rajta.
K.: Mit gondolsz a magyar borítóról?
J.: A magyar dizájn igazán nagyszerű. Nagyon drámai. Nagyon tetszik!
K.: Mi történt azóta, hogy megírtad ezt a könyvet?
J.: Megjelent a harmadik könyvem is, egy regény, aminek a címe Úszás felfelé, és egy fiatal lányról szól, aki hosszú éveken át próbálta felkutatni az édesapját Macedóniában. Ez egy mély metafora az identitásról és arról a helyről, amit otthonnak nevezünk.
K.: Min dolgozol most?
J.: Egy versesköteten dolgozom, aminek a címe Napba köpni. Ez egy régóta futó projektem, még az első könyvem előtt kezdtem, és azt hiszem, lassan elkészülök vele.
Az Ozzy Osbourne rajongók már biztosan találkoztak Aleister Crowley nevével, hiszen a legendás zenész egyik dala épp róla szól, amikor azt énekli: „Mr. Crowley, did you talk to the dead?”
Aleister Crowley rejtélyes alak. Vitathatatlanul jelentős okkult figurája a 20. századi mágikus reneszánsznak. Író, költő, hegymászó és bűvész egy személyben. Az élete nem csak a már említett Ozzy Osbourne-t isnpirálta, de a Beatles, a Led Zeppelin, és David Bowie is utaltak rá dalaikban.
A rejtély és az okkultizmus nem csak az írót, de valamennyi regényét is áthatja. Így van ez a Holdgyermekkel is. A regény 1917-ben keletkezett, s két mágikus fél háborúját meséli el. Ez idő alatt születik a holdgyermek is, szintén mágikus körülmények között. Nem meglepő, hogy a világháború a könyvben is megjelenik, a regény eseményei kötődnek hozzá.
Crowley nyelvezete valóban a romantikus stílusú, fantáziadús, s nem túlságosan leíró jellegű. Az olvasás során úgy érezhetjük: igen, ez az író tudja, miről beszél a rituálék és varázslatok kapcsán, sőt első kézből kapjuk az információkat.
Az sem meglepő, ha egy-egy szereplő karakterében valós személyeket fedezünk fel, ugyanis Aleister gyakran él ezzel a megoldással, s önmagát is leplezetlenül jeleníti meg a sorok között.
A könyv május végére várható, addig is előrendelhető itt.
Mi van a túlvilágon? Isten egy személy vagy több? Mi a neme? Lehet, hogy az ő testrészeiként működünk? Elképzelhető, hogy Mary Shelly Frankensteinje a kedvenc könyve? Egyáltalán Istentől származunk? Vagy valaki/valami mástól? Nálunk primitívebb lényektől, akik azért teremtettek minket, hogy rájöjjünk mi az élet értelme, és még csak sejtésük sincs róla, hogy nekünk sincs erről semmilyen elképzelésünk? Vagy talán hatalmas lények teremtményei vagyunk? Tízdimenziós lények kivetülései, akik nyaralni jöttek a Föld bolygóra? És egyáltalán: hova kerülünk a halál után? Lesz-e ott dőzsölés? Ott lesznek a szeretteink? Csak azok lesznek ott, akikkel életünk során találkoztunk, vagy mindenki aki valaha meghalt? Van-e átmenet élet és halál között? Ha igen, mennyi ideig tart és mi a feltétele a továbblépésnek? Van-e körforgás? Ha igen, mi választunk? S tudnánk-e okosan választani?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel David Eagleman Így múlik el… című kötetében, amely 40 egypercest foglal magában. A negyven rövidke filozofálást a halál témája köti össze, hogy mi is történik földi életünket követően, ám olykor a haláltól eltérő, ám valamilyen szinten hozz kapcsolódó kérdéskörök is felmerülnek, mint például a világ és az emberek teremtése, létrejötte, célja.
Valóban egypercesekről van szó. Egy-egy elmélet még ebben a kisméretű könyvben sem foglal el 3-4 oldalnál többet, vagyis, bár egy-két soros műre nincs példa a könyvben, terjedelmük hasonló, mint ahogy azt Örkény egyperceseitől megszoktuk. Vagyis mindössze néhány mondatban fejti ki az író az egyes felvetéseket, amelyeket saját magunk fogunk továbbszőni. Néhány elképzelés után ugyanis önkéntelenül is meg kell állnunk és elgondolkodnunk a leírtakon. A negyven lehetőség közül ugyanis biztosan lesz olyan, ami megragad minket: vagy mert tetszetősnek tartjuk az adott halál utáni végkimenetelt, vagy mert szörnyűnek, megbotránkoztatónak, vagy egyszerűen csak nevetségesnek.
Neked melyik teória tetszene a legjobban? Esetleg van saját ötleted?
Tim Powers 1987-ben publikált egy fantasy regényt, az On Stranger Tides-t, amely később magyarul is megjelent Ismeretlen vizeken címmel. Ismerős a cím? Nos igen, ez a történet inspirálta Jack Sparrow történetét is a Karib-tenger kalózai negyedik részében, amely a könyvvel azonos címet is kapta.
A regény írásakor Powers kutatta a vudu mágiát, a történelemből ismert kalózokat és az ő történeteiket. Egy interjúban elmondta, hogy jó ötletnek találta kalózok köré építeni egy fantasy történetet, s ezért kezdte el tanulmányozni őket. Könyvírás előtt ugyanis mindig ezt a procedúrát követi. Elolvassa a témához kapcsolódó történelmi eseményeket, életrajzokat és egyéb érdekességeket, amikre ráakad. Aztán talál néhány olyan dolgot, amit bűn lenne nem felhasználni. A munka pedig ezután veszi csak kezdetét igazán: ezt a néhány – történetesen 20-30 – dolgot úgy kell egymással összefűzni, hogy azok egy izgalmas történetté fejlődjenek. Powers alapos utánajárása pedig nem volt hiábavaló, hiszen regénye ettől lett hihető és hiteles, annak ellenére is, hogy mágia és varázslat veszi körül a szereplőket.
A sztoriban felbukkan minden olyan elem, ami elengedhetetlen egy kalózkalandban: rablás, szöktetés, egy merész hős, mindehhez hozzáadva egy bajba jutott barátság, illetve egy kis vudu és mágia. Egyes kliséket viszont elkerült az író, mint mondjuk a kampókezet és a falábakat. A legénység mindennapjaiba is jobban belelátunk, hogy milyen feladatokkal is kell szembenézniük: gondoljunk csak egy-egy támadás következtében keletkezett kár megjavítására. S bár kalóztörténetek kellékeire számítunk, ez nem azt jelenti, hogy maga a cselekmény is teljesen kiszámítható lenne, az ugyanis tartogat néhány csavart.
Az író stílusa hol cinikus, hol realisztikus. A történet se nem túlburjánzó, se nem rövid. Pontosan annyira tömör, amennyire szükséges.
A cselekményről:
John Chandagnac bábjátékos, aki azért tartott Jamaicába, hogy bosszút álljon az apai örökségét elorzó bácsikáján, kalózok fogságába esik, és ott választhat: vagy beáll a martalócok közé, vagy halálnak halálával hal. Mivel megvan a magához való esze, megragadja a kínálkozó lehetőséget, és hamarosan Jack Shandyként próbálja állni a sarat kardpárbajokban, tengeri csatákban és vudu-varázslatok közepette a trópusi szigetvilág legsötétebb zugaiban.
Ám most újabb kihívással kell szembenéznie, mert a legendás Feketeszakáll toborozni kezd a legkönyörtelenebb kalózok közt, legyenek azok élők vagy akár élő halottak, hogy hétpróbás legénységével útnak indulhasson egy másik legenda nyomában: az Örök Ifjúság Forrása után kutatva.
Jack Shandynek minden jártasságára szüksége lesz a kardvívásban, a varázslásban, sőt még a bábozásban is, ha meg akarja szabadítani saját magát és szíve szerelmét a démoni Feketeszakáll karmaiból.
