Ezen a héten a kelet felé tekintünk ki és megnézzük, hogyan is állnak Japánban a sci-fivel és a fantasyvel. Mindezt A hét grafikusának, Kato Naoyukinak segítségével tesszük.
Kato Naoyuki (vagy Katoh: mindkét átírás helyes) 1952-ben született Shizuokában. Illusztrálóként neve számos sci-fi és fantasy történethez kötődik, személye és alkotásai pedig nagy hatással voltak a zsáner későbbi fejlődésére Japánban. Mind a próza, mind a manga/anime sokat köszönhet Katónak.
Egyetemi évei alatt már aktív tagja volt a sci-fi közösségnek, alapító tagja lett a Studio Nue-nek, ami több sci-fi animét is készített, köztük a Space Ship Yamatót (1947) vagy a több szériát is megélt Macrosst. Az animációs filmeken kívül, ahogy az már említve volt, Kato főleg illusztrátorként lett ismert. Legjelentősebb alkotásai közé tartozik Kaoru Kurimoto írónő fantasy light noveljéhez, a Guin Sagához (1979) készített borítók. A 130 kötetet számláló történet egy titokzatos, leopárd maszkos harcosról, Guinról szól, aki nem emlékszik rá, hogy ki ő és honnan jött.
Fontos még megemlíteni egy másik japán író, Yoshiki Tanaka sci-fi regénysorozatát, a Legend of the Galactic Heroest (1982), amihez Kato szintén készített illusztrációkat. Maga a történet a jövőbe visz minket, olyan időbe, amikor az emberek képesek a csillagközi utazásra. Azonban a konfliktusok és a háborúk ebben az időben sem múlnak el: két űrhatalom, a Galaktikus Birodalom és a Szabad Bolygók Szövetsége vívja már 150 éves háborúját a Tejútrendszerben.
Regényeken és animéken túl Kato közreműködött különböző játékok (pl. The Guardian Legend, Super Aleste), magazinok (SF Magazine, SF Adventure) és a nyugati sci-fik japán kiadásainak illusztrációihoz. Többek között ő készített képeket a Dűnéhez és a Csillagközi invázióhoz, amiket főleg a részletesen kidolgozott páncélruhákért kedvelnek. Ezzel Kato nagyban hozzájárult a japán mechák ábrázolás módjához.
Naoyuki Kato jelenleg is alkot, kiadott már három illusztrációs gyűjteményt, munkáit pedig több díjjal is jutalmazták. Rajzai 2008-ban, majd 2009-ben Seiun-díjat nyertek (egy japán díj a hazai sci-fi v. fantasy műveknek, amit talán a Nebulához lehet leginkább hasonlítani, de hasonlóságot mutat a Hugóval is a szavazásos rendszer miatt), 2014-ben szintén díjjal jutalmazták.
A rövid ismertető végén pedig álljon itt egy válogatás Kato Naoyuki munkáiból. További alkotások itt láthatóak.
kiadvány az Egyesült Államokban megjelent 86-87. számot tartalmazza, így nagyjából 50 számnyi űr tátong a két hullám között (legutóbb a 36-37. számnál szakadt félbe). Ennek ellenére könnyű visszakapcsolódni a történetbe.
Alejandro Jodorowsky-ról igen kevesen hallottak a 2013-as Jodorowksy’s Dune c. dokumentumfilm előtt. Munkássága ugyanis kikerült a mainstreamből, amikor a 70-es években elvették tőle a Dűne megfilmesítésének lehetőségét, pedig már lebeszélte a közös munkát a kor legmenőbb alakjaival. A Pink Floydtól hallhattuk volna az Atreidesek zenéjét, H.R. Giger munkájáról akarták mintázni a Harkonnen-dizájnt. Mick Jagger játszotta volna Feyd Rauthát, Orson Welles Harkonnen bárót, David Carradine pedig Leto Atreidest, csak hogy néhány nevet említsek a rengeteg művész közül, akik mára már ikonikus figurának számítanak. A Star Warst is megelőző Jodo-féle Dűne teljesen megváltoztatta volna a filmkészítés fő sodoráramát, és talán a blockbusterek sem olyanok volnának ma, mint ahogy ismerjük őket.
