Soha nem volt még jó vége annak, ha az ember istent játszott. Az HBO sci-fi sorozata az ősz egyik nagy durranása, a Westworld már a premierjekor megverte nézettségben a Trónok harcát. De nem érdemes elveszni a számokban, hiszen ez az a tévés produkció, amely az új zászlóshajója lehet a high-concept műfajnak. A Westworld annak jár utána, mi lenne, ha létezne egy olyan „vidámpark”, ahol az ember fia vagy lánya kiélheti magát, elveszhet a bordélyházak vagy a vérgőzös pisztolycsaták mocskában. Eddig 6 része ment le a szériának, de már most mélyebben vájkál a filozófiai kérdésekben a sorozat, mint mondjuk a Lost valaha tette.
A Westworld egy olyan, androidokkal benépesített helyet mutat be, ahol a veterán játékosok mindenfajta morális iránytűt elvesztve vérengzhetnek. Ott van a feketébe öltözött férfit alakító Ed Harris, aki egy veterán geeknek tűnik. Ő az a játékos, aki elhatározta, hogy eljut a vadnyugati világ középpontjáig, és céljáért szó szerint bármire képes. Egy Teddy nevű robottal kiegészülve válik izgalmassá az ő története, viszont az ember elgondolkozik azon, hogy vajon nem-e szórakoznak velünk a készítők? Mi van akkor, ha a gyilkológép játékos sem az, aminek tűnik?
Az HBO sorozatának ez az egyik legnagyobb újdonsága. Amellett, hogy elgondolkoztat, jól át is ver néha. Ott van például Dolores, a dögös szőke android, akit minden, Westworldbe tévedő vendég meg akar menteni. Vagy épp meg akar erőszakolni. Ha már a társadalmi normák fellazulását emlegettük. A sorozat története az évad első felében abba az irányba mozog el, miszerint Doloresből lesz a robotlázadás vezetője, ő jön majd rá elsőként, hogy minden, amiről tud, amire gondol, mindössze programozott látszatvalóság.
Erre jön a 6. rész a nagy fordulatával, miszerint a bordélyházat vezető Maeve szorítja először szorosabbra a szoknyát a derekán és az androidokkal foglalkozó technikusokat körülbelül öt perc alatt az uralma alá hajtja. Itt látható talán a Westworld egyik legkeményebb jelenete, melynek során a gép hitetlenkedve nézi, ahogy a programját tartalmazó „tablet” az arca elé generálja az épp következő mondatot, ami elhagyja majd a nő száját. Aztán Maeve lefagy. Szó szerint, nagyjából kékhalált kap. Majd megtörténik az, amitől olyan sokan félnek, a gép lázadni kezd sorsa ellen, maximális intelligenciát kér magának, onnantól kezdve pedig a jó ég irgalmazzon a Westworld alkotóinak. Lesz itt keménykedés még várhatóan, hiszen ha az összes ébredező gép összefog, azért oda tudnak csapni közös erővel.
Ügyes mitológiaépítés jellemzi egyébként a szériát, hiszen a történetnek laza, de komolyan vehető keretet ad Arnold, az egyik eredeti készítő, akinek a szelleme még a feltételezett halála után is az Anthony Hopkins által alakított Dr. Robert Ford sarkában jár. A Westworld a látszatokról szól, ezt erősíti meg bennünk az is, hogy Ford elsőgenerációs androidokat tart a westernvilágot fejlesztő létesítményben, akik történetesen az ő családja. És az öregember szeret gyerekkori másolatával csevegni időnként. Fontos kiemelni Bernard karakterét is, akire hasonló ébredés várhat, mint Arnoldra. Avagy benne van még meg a legnagyobb potenciál arra a szereplők közül, hogy rájöjjön, esetleg az androidok többek, mint legyilkolásra és ösztönös vágyak kielégítésére használt eszközök.
A filmes világban a Mátrix korbácsolta meg legutoljára erősen a témát, de a sorozat alapjául szolgáló 1973-as Feltámad a vadnyugat is erősen beköszön a Westworldben. Gondoljunk csak arra, amikor Ford robotmása szétnyitja a fejét. Mindemellett pedig az eredeti feketébe öltözött cowboy is tiszteletét teszi az HBO szériájában a háttérben, amikor Bernard lemegy az alsó szintekre. Ez jópofa easter egg, bár a sorozat készítőiből simán kinézhető, hogy esetleg a történetbe is beleszövik majd ezt a motívumot.
A Westworldöt komoly irodalmi hangulat és stílus is körülveszi, amellett, hogy egy nagyon erős „mi lenne, ha?” kérdést feszeget. A szereplők Shakespeare-t idézgetnek, és folyton a pusztulásra és a lét kihívásaira, gyötrelmeire hívják fel a figyelmet. A Westworld bőven több, mint egy átlag macsó álma, az egyetlen gyenge pontja talán az az egész sorozatnak, hogy nehéz olyan igazán kedvelhető karaktert találni. Ehhez talán Jimmi Simpson áll a legközelebb, aki a vendégek közül a leginkább embernek nézi az androidokat és tényleg segíteni próbál Doloresnek.
Az egy helyben toporgó kezdés és az önismétlő jelenetek sokasága után úgy tűnik, hogy a Westworld az első évad második felére fogja leginkább megtalálni magát. Ha pedig Jonathan Nolanék nem félnek gondolkodtatni, miközben szórakoztatják a közönséget, még az is lehet, hogy a Westworld pár év múlva komolyságban felér majd a The Leftovershez. Mert igenis jól áll egy sorozatnak, ha mer kérdezni. Főleg arról, hogy mit is jelent létezni és meddig lehet tűrni, hogy mások irányítsanak minket.
