Kemény élvezet: A hard science fictionről

Comments

7 responses to “Kemény élvezet: A hard science fictionről”

1. 

   október 7, 2013

   solymosgyu

   A diaszpóra nagyon nehéz. Szinte olvashatatlan. Amik tetszettek:keringés, isten gépei, kvantumtolvaj, fraktárherceg, dettó, időhajók, ennyi.

   Válasz
2. 

   október 7, 2013

   benyo47

   Bízom abban, hogy alábbi gondolataim nem sértik a cikk íróját…
   Idézetek következnek:
   „A legelső híres, keményvonalas sci-fi szerző Jules Verne volt, aki már lefektette a későbbi, manapság is használatos stílust.”
   Ez eddig rendben van.
   „Ez pedig az ismeretterjesztés, szórakoztató köntösbe ágyazva. A kemény sf előfutárai közé tartozik még Mary Shelley Az utolsó ember és a Frankenstein című regényével, és H. G. Wells írásai is ide sorolhatók.”
   Nos ez szerintem már kicsit necces… az alábbi tükrében:
   „A hard sf egyik legszimpatikusabb tulajdonsága, hogy játszódjon akárhol, komoly, tudományos elméletekre épül, így amennyiben a regény, kisregény vagy novella jól van megírva, már kaphat egy korrekt történetet az olvasó.”
   Az utolsó ember még elmegy hard SF előfutárként, de a Frankenstein már nem. Bármennyire is az akkor ismert tudomány határai mentén mozgott Mary Shelley, az a mű egészen másról szól szerintem. Nem tudom mire jutunk el odáig, hogy egyértelműen megfogalmazásra kerüljön: a Frankenstein egy etikai-filozófiai parabola. Az ember felelősségéről szól. Arról, hogy meddig nyúlhat be a természet rendjébe, és arról, hogy az ember felel tettei következményeiért. Frankenstein szörnye az emberi nagyravágyás eredményeként megszületett , aztán alkotója otthagyta az emberi világ prédájául. Ezt elég könnyű felismerni Mary Shelley életének ismeretében.
   A mű félreértéséhez természetesen keményen hozzájárultak azok az elmebeteg filmváltozatok, amelyeket megalkotott az amerikai filmipar.

   H.G.Wells pedig a sci-fi irodalom társadalmi-politikai ágának képviselője. Művei tudományos-technikai elemeit soha nem dolgozta ki, mert ezek csak eszközök voltak számára a tudomány és technika fejlődése, vagy idegen életformával való találkozása révén megváltozó világ emberre gyakorolt hatásának bemutatására. Ennek legragyogóbb példája az Időgép. A történetben nem a gép az érdekes, hanem az, amit az utazó átél a morlockok és eloik közé kerülve. Arról nem is beszélve, amit az áttételes társadalmi gondolat jelent, az elnyomó és elnyomott rétegek bemutatásával. Az, hogy Wells ötletei korszakalkotóan újak voltak, rendkívüli tehetségét jelzik. Az ő esetében is csak az életútját kell végignézni, és azonnal látható világ- és embermegváltó célja. Ami persze nem sikerült, lásd az azóta eltelt időt…
   A cikk további részeivel teljesen egyetértek… 🙂

   Válasz
   1. 

      október 7, 2013

      Rondaar

      @benyo47

      Wellsszel kapcsolatban nincs igazad. Nagyon is hard science fiction írónak számít. A tudományos kidolgozottság azért nem jellemzi túlzottan az írásait, mert tudta nagyon jól, hogy a szépirodalom eszközeivel kell elgondolkodtatnia a kor embereit. Egy egyszerű polgár semmit sem fogott volna föl abból, ha az okfejtésekbe belemegy. Ez akkor derült ki, mikor 1891-ben Frank Harrisszel találkozott, és megmutatta neki a negyedik dimenzióról – mely az ő elmélete szerint maga az idő – szóló esszéjét, amit az nem közölt le, mert nem tudta felfogni. Harris pedig egy szaklap szerkesztője volt, így az lett volna a minimum, hogy legalább megpróbálja megérteni az írót. Meghaladta a korát. Einstein is csak évekkel később dolgozta ki a relativitáselméletet, és az akkori normát Newton jelentette. És nem ez az egyetlen. A Világok harcában is jelen van a természettudományos ismeret, ahogy az Időgépben, és más regényeiben is. Attól még, hogy párhuzamot lehet vonni a társadalomkritikával, nem jelenti azt, hogy automatikusan „soft” sci-fi lesz belőle. Ez a kor emberének még új volt, ami a sci-fit illeti. Úgy kellett előadni, hogy a legtöbben felfogják Wells látomásainak erejét. És hidd el, a tudomány erejének bemutatása Wells tolmácsolásában volt annyira hatásos akkoriban, mint manapság Greg Egan regényei.

      Ami pedig Mary Shelleyt illeti, a Frankenstein éppen az általad leírtak miatt minősül előfutárnak. De nem csak mint hard sfnek, hanem úgy magának a komplett sci-fi zsánernek. Ez volt az első regény, melyből konkrétan leszármaztathatjuk a „modern” sci-fit. Adott benne a tudomány alkalmazása, az alkalmazás eredménye és az alkalmazás emberre mért hatása is. Ezekből származik a legtöbb hard sf, kivétel nélkül, mind a mai napig, alkalmazza azt ember, vagy idegen teremtmény.

      „Nem tudom mire jutunk el odáig, hogy egyértelműen megfogalmazásra kerüljön: a Frankenstein egy etikai-filozófiai parabola.”

      Én meg azt nem tudom, mikor fogják már fel végre az emberek, hogy a hard sf nem zárja ki a filozófiai hátteret. Attól, hogy a társadalomtudománnyal foglalkozik, még ugyanúgy lehet okító szerepe. Sőt, enélkül lélektelen egy könyv. A Földfény mögött talán nem az elnyomó-elnyomottak párharca folyik? De. Az Acélbarlangokban nem utalnak az ember gépektől való félelmére? De. A Bioszférában nem a természet kontra az ember szálé a főszerep? De. Attól még, hogy egy írás foglalkozik az emberrel, nyugodtan lehet kemény tudományos fikció mindaddig, amíg a stílusa olyan. Ebbe a stílusba pedig, hála az égnek, sok minden belefér.

      Válasz
3. 

   október 8, 2013

   benyo47

   Nagyon precíz, kiváló okfejtés.
   Akkor viszont egyetlen problémám maradt. Minek felosztani hard és soft kategóriára a tudományos-fantasztikus irodalmat? Hiszen amit fentebb leírtál, minden sci-fi műre igaz. Amiben az egyes alkotások eltérnek, az legfeljebb a két komponens aránya a művön belül. Ez esetben viszont bármilyen besorolást elkövethetünk.
   Tudom, hogy a mai napig nincs pontos, precíz meghatározása a sci-finek, mint műfajnak. Az, hogy Clarke művei tudományosabbak, mint Dické, még nem jelenti azt, hogy nincs benne társadalmi vetület, és Dick műveiben is bőven akad jövőbeli tudományos-technikai fikció (vö. Palmer Eldritch három stigmája).
   Egy példa. Theodore Sturgeon: Több, mint emberi. Egyértelműen társadalmi fikció, mint mű. Attól még ott van benne egy nagyon hard sf elem: az antigravitációs eszköz, melyet Egyed készít a gazdának, aki befogadja.
   Ami Wellset illeti. Az előző hozzászólásomban az alábbit írtam: „Az, hogy Wells ötletei korszakalkotóan újak voltak, rendkívüli tehetségét jelzik.” Azt hiszem ez azt mutatja, megértettem melyek voltak a hard elemei a műveinek. Csak véleményem szerint (továbbra is) ő egyértelműen társadalmi fikciókat írt, és a tudományt-technikát csak eszközként használta ehhez.
   Akkor végül is kinek van igaza? Valóban érdekel, mert tanulni mindig jó… és kell is 🙂

   Válasz
   1. 

      október 9, 2013

      Rondaar

      @benyo47

      „Minek felosztani hard és soft kategóriára a tudományos-fantasztikus irodalmat? Hiszen amit fentebb leírtál, minden sci-fi műre igaz. Amiben az egyes alkotások eltérnek, az legfeljebb a két komponens aránya a művön belül. Ez esetben viszont bármilyen besorolást elkövethetünk.”

      Ezzel a megállapításoddal sikerült telibe trafálni. A hard és az soft sf tematikai besorolása előtt gyakran álltak a kritikusok értetlenséggel az ábrázatukon. A leglényegesebb különbség az, hogy a hard sf természettudományos elemekre építkezik, a soft pedig társadalomtudományokra. Ha valahol azt látod, hogy egy ember elejt valamit, de az megáll, és visszarepül hozzá, majd a főszereplő monológjából lejön, hogy az egy kis levegőben közlekedő robot volt, soft sf. Ha a robot technológia részletei kiderülnek, akkor az már hard sf stílusra vall. Valóban a mennyiségbeli különbségek alapján soroljuk be őket.

      „Tudom, hogy a mai napig nincs pontos, precíz meghatározása a sci-finek, mint műfajnak. Az, hogy Clarke művei tudományosabbak, mint Dické, még nem jelenti azt, hogy nincs benne társadalmi vetület, és Dick műveiben is bőven akad jövőbeli tudományos-technikai fikció (vö. Palmer Eldritch három stigmája).”

      A science fiction nem műfaj. Műfaj a regény, a novella, vers stb. A sci-fi téma, tematika, esetleg al-műfajként emlegethetjük. Dick tipikusan soft sf író, majd a témáról szóló cikkemben ki is fogok térni rá, hogy miért, és hogy miről is ismerszik meg a lágy sci-fi. A társadalomkritikáról pedig annyit, hogy nem különölhetünk el túlzottan az emberi szellemtől, mert akármennyire is egyedi lényeket alkossunk meg, csak emberi vonásokból indulhatunk ki, mikor jellemet adunk nekik. Az emberek pedig szeretik kritizálni egymást. A tanárom gyakran mondogatta, hogy a tehetséges ember arról ismerszik meg, hogy képes kritikus szemmel nézni a közegre, ami körülveszi, de a tananyagban is kiszúrja a logikátlanságot. Ha ehhez hozzáadjuk egy SF író zsenialitását, akkor rájövünk, hogy a társadalomkritika szinte ösztönből jön egy zseninek. Éppen ezért elkerülhetetlen.

      Wellsről még annyit, hogy ebből a szempontból nézve furának tűnik az életműve. A fennmaradt jegyzetei és esszéi alapján elmondhatjuk, hogy szerette a tudományt, és sok, a regényeibe belevitt elemnek nagyon utánanézett, és a korhoz viszonyítva megalapozott tényekre építette őket. Mégsem voltak annyira részletes írásai, mint egy kortárs hard sf szerzőnek, amit betudhatunk a már felemlegetett oknak: a szépirodalom eszközeivel akarta tudatni az olvasókkal, mitől fél, miket lát, mikben hisz. Ha ezt tudományos szakzsargonnal teszi, feleennyin sem kedvelték volna az írásait, mert feleennyi ember sem értette volna.

      Válasz
4. 

   február 16, 2017

   Noro

   A „hard SF ritkán mer viccelődni” megjegyzést azért jobba körül kellett volna járni. Már csak azért is, mert lehet, hogy valamikor igaz volt, de az már nagyon régen vala. Csak a cikk végi felsorolásból:
   Baxter – egy viktoriánus regényhez kortárs folytatást írni már önmagában is a humor egy formája. De Clarke és Baxter közös könyveiben is vannak totálisan zsáner-érzékeny karakterek, akik megteszik az ideillő megjegyzéseket.
   Brin – a Dettó gyakorlatilag felerészben nem más, mint a „hardboiled” krimi stílusának kifigurázása. A másik fele pedig a transzhumanizmusé. És a narrátor(ok) ennek tökéletesen tudatában vannak.
   Lem – a Pirx pilóta történetek színtiszta szatírák.
   (Vasziljev egyébként miért szerepel itt egyáltalán?)
   Rajaniemi – most komolyan, őt kell egyáltalán magyarázni? A külső Naprendszer urai egy szerepjátékos közösségre vezetik vissza a leszármazásukat. A főszereplő minden személyes kérdést poénnal hárít el. És még a kvantummechanikáról is olyan aranyköpéseket gyárt, hogy azt időnként nem lehet kibírni röhögés nélkül.

   Válasz
5. 

   február 23, 2017

   mikropolisz

   a maga idejében verne volt hard sf (ma inkább technológiai fantasy) író, wells pedig soft sf író. bár járt tudományos előadásokra, csak az ötleteket vette át ezekből.
   Minkowski 4dimenziós tere 1908/09-ből datálódik, Wells első időutazós regénye 1890s évek legeleje. ha valami kellett, kitalálta. Verne ezen bosszankodott: „én kiszámolom, mekkora kinetikus energia kell a holdutazáshoz, Wells kitalálja az anyagot, amire fordítva hat a gravitáció (bár ez Rostand – Cyrano-ban már felbukkan).
   ha szeretnénk Wellset látni hardsf előfutárként, akkor annak látjuk, csak ez szerecsenmosdatásnak tűnik..
   szervusz Lajos! :))

   Válasz