Sziasztok!
Képzeljétek, ma 5, azaz öt különböző új könyvünk is érkezett! Hát nem csodálatos?:)
Mutatjuk is. A címekre vagy borítókra kattintva nézhetitek meg a könyveket a webshopon is, ahol részletesebb információkat a regényekről. 🙂
Sziasztok!
Képzeljétek, ma 5, azaz öt különböző új könyvünk is érkezett! Hát nem csodálatos?:)
Mutatjuk is. A címekre vagy borítókra kattintva nézhetitek meg a könyveket a webshopon is, ahol részletesebb információkat a regényekről. 🙂
Az alábbiakban arról olvashattok, hogy milyen könyveink fognak megjelenni 2018 februárban. Ha kérdésetek, meglátásotok van, nyugodtan kommenteljetek a bejegyzés alá, örömmel segítünk és válaszolunk.
Robert Kroese: Tudatzavar
Amikor az Esper Corporation laborjából eltűnik a méregdrága, génmódosított csodabirka, az illetékesek az egyetlen emberhez fordulnak, akinek a határátlépés nem akadály: Erasmus Keane magánnyomozóhoz.
Robert Kroese regénye kicsit olyan, mintha Terry Pratchett-tel íratták volna újra Philip K. Dick Szárnyas fejvadászát. Őrült utazás, a szó legjobb értelmében.
A könyv Goodreads-es profilját ezen a linken találjátok.
Arthur C. Clarke: 2010. Második űrodisszeia
A méltán ismert és népszerű 2001. Űrodisszeia folytatása, amely a regényen kívül más, extra tartalmat is kínál az olvasóinak: Az egyik, hogy a történetet a szerző korábban még meg nem jelent elő-, és utószava keretezi, a másik pedig legyen meglepetés azok számára, akik megvásárolják a kötetet. 🙂
A könyv Goodreads-es profilját ezen a linken találjátok.
Janusz A. Zajdel: Alsó határérték
Ezután Janusz A. Zajdel lengyel író legnépszerűbb regénye következik, az eredetileg 1982-ben megjelent Alsó határérték. A cselekmény egy Argoland nevű disztópiában játszódik, ahol az emberek az IQ-juk alapján vannak kasztokra osztva. A Galaktika-gyűjtőknek ismerős lehet a lengyel író neve, hiszen olvashatták már novelláját a 2014. márciusi számban.
A könyv Goodreads-es profilját ezen a linken találjátok.
Arthur C. Clarke, Orson Scott Card és Ursula K. Le Guin. Más szerzők mellett az ő novellájukat is olvashatjátok márciusban megjelenő GKF 300. című antológiánkban. Most azonban nézzünk körül a magyarok között, ez alkalommal ők kerültek bele válogatásunkba.
Nemere Istvánról bátran kijelenthetjük, hogy ő az egyik leghíresebb és legtermékenyebb science fiction-szerzőnk. Hivatalos honlapja jelenleg 660 könyvet jegyez, ezeket ha heti egy könyves tempóval számolva próbálnánk végigolvasni, az több mint 12 évig tartana. 1982-ben az Európai Science-fiction Szövetségtől megkapta a Legjobb Európai Science-Fiction Író címet. Elveszettek című regényét 2008-ban adtuk ki. Legutóbbi könyve a 2015-ös Villa a szigeten, amit Melissa Moretti álnéven írt, saját névén tavaly az Őrült regény című rendhagyó önéletrajzzal jelentkezett.

Benedek Szabolcs novellái, tárcái, kritikái és más prózai szövegei rendszeresen olvashatók napi- és hetilapokban, irodalmi folyóiratokban, emellett ő a kortárs magyar irodalom legnagyobb Beatles-rajongója. Szerencsére a sci-fit is szereti, ráadásul nemcsak olvasni, hanem írni is. Három Galaktikában is jelent meg novellája (300., 303., 309.), a GFK 300.-ba Bóra című írását küldte.
Szélesi Sándor, írói álnevén Anthony Sheenard hétszeres Zsoldos Péter-díjas sci-fi, fantasy és thrilleríró, forgatókönyvíró és szerkesztő. 2009-ben a Metrolopis Media gondozásában jelent meg A beavatás szertartása című regénye. 2014 márciusától az Ad Astra irodalmi szerkesztője. Jelenleg egy Sztálinról szóló alternatív történelmi regényen dolgozik.
Sirokai Mátyás költő, zenész, versblogger. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ütőhangszer szakán diplomázott. Három verseskötettel rendelkezik (Pohárutca, A beat tanúinak könyve, A káprázatbeliekhez), legutóbbiból 11 szöveget a Galaktika 289. számában publikált először. A Sci-fi műfaj rá gyakorolt hatását A beat tanúinak könyve kapcsán hangsúlyozta először, azóta viszont visszatérő motívum alkotásaiban. A GFK 300.-ban első novellájával jelentkezik.
Varga Csaba Béla író, műfordító, ’91-től a Galaktikának is dolgozott eleinte újságíróként, majd fordítóként. Első novellája (Asimov halála) a Galaktika 160. számában jelent meg. Két ismeretterjesztő kötete is megjelent, valamint 2013-ban egy SF-regénye, a Hetedíziglen, 2014-ben pedig egy fantasyje. Legutóbb a 302. számban olvashattuk Leány feketében c. írását.

Bojtor Iván vegyésztechnikus, író. 1980 óta publikál, alapítója a veszprémi Kvark SF-klubnak, amely saját fanzint adott ki PreVega, majd Kvark címmel. Érdeklik a megmagyarázhatatlan jelenségek, bár valószínűleg ezzel nincs egyedül a listánkon. Legutóbb 309. számunkban jelent meg A harmadik interjú című novellája.
Kasztovszky Béla villamosmérnök, író 1942-ben született és már 14 évesen utópisztikus témájú beadandót írt házi feladatként. Először ’77-ben jelent meg a Galaktikában (27. szám, Fehér kör c. novella). 2003-ban Zsoldos Péter-díjat kapott, első regénye a 2007-es GRIN.
Hász Róbert Márai Sándor-díjas író. Az újvidéki egyetem magyar nyelv és irodalom szakának elvégzését követően 1990-ben megalapította az első vajdasági magyar könyvkiadót, a Rubicont. ’91 óta Szegeden él, a Tiszatáj főszerkesztője. Első regényét (Diogenész kertje, 1997) ’99-ben németre, 2001-ben franciára fordították. Legutóbbi műve a 2015-ös Ígéretföld című regény.

Lőrinczy Judit Preyer Hugo-díjas író, kritikus, festő. 2005 óta publikálja írásait, jelenleg Pécsett él, jogászként dolgozik. Nagy hatással voltak rá Neil Gaiman, China Miéville, George R. R. Martin, Dan Simmons és Frank Herbert művei. A Galaktika hasábjain először 2011-ben jelentkezett A szeretet egyenletei c. novellával. Legutóbb 287. számunkban szerepelt írása. A sztálingrádi csatában játszódó, fantasztikus elemekkel átszőtt regénye, az Ingókövek, 2013-ban jelent meg az Ad Astra Kiadónál.
Antal József Preyer Hugó- és háromszoros Zsoldos Péter-díjas vegyészmérnök, biokémikus, író. Első novellája az IPM Magazinban jelent meg 1999-ben, Justitia című kisregénye a Galaktikában jelent meg folytatásokban, a teljes regényt 2009-ben adtuk ki. A Galaktikában legutóbb a 298. számban jelent meg írása.

Két magyar szerző novellájával egészül még ki a GFK 300. tartalomjegyzéke, Burger Istvánt (Tom Anderson) és Kovács Tücsi Mihályt (Toochee) azonban senkinek nem kell bemutatnunk, hiszen előbbiben lapunk főszerkesztőjét, utóbbiban pedig a Galaktika tudományos szerkesztőjét tisztelhetjük.
A GFK 300. megjelenése márciusra várható, a könyvet 9-én mutatjuk be a Gateway to Space kiállításon, az antológia szerzői pedig az április 21 és 24 között megrendezésre kerülő Könyvfesztiválon dedikálják a könyvet. További infók: hamarosan!
Ahogy azt már számtalanszor hangsúlyoztuk, manapság a különféle adaptációk tengerében lubickolhat a néző. Újrakészítenek rengeteg klasszikust, átgondolják, variálják, feldolgozzák, újrakezdik. Az SF zsáner sem maradhatott érintetlenül, 2015-ben számos újragondolt sorozatot láthattunk, természetesen könyvekből adaptálva. Ezek vagy sikeresek voltak, vagy kimondottan mellényúltak a készítők, és teljes katasztrófába süllyesztettek egy címet (Különvélemény).
Azonban akad itt még egy nagy nívójú cím, melynek alapját minden sci-fi rajongónak kötelezően ajánlott ismerni. Ez pedig a műfaj egyik legjobban elismert írója, Arthur C. Clarke meghatározó műve, az 1953-as A gyermekkor vége (Childhood’s End). A három részre osztott regényből a SyFy csatorna készített egy három epizódos mini-sorozatot.
Vigyázat, a cikk elszórtan SPOILEREKET tartalmaz!
Ha egy szóban szeretném jellemezni A gyermekkor vége című sorozatot, az talán a zavaros lenne, nézzük, hogyan sikerült mindent totálisan összekuszálniuk a három epizód alatt.
A könyv olvasása után a legszembetűnőbb eltérés az a történetfolyás struktúrájának megmásítása. Az össze-vissza ugrálás cseppet sem segít a mű megértésében, és sokszor úgy tűnik, a sorozat készítői két évtizede olvashatták a regényt, s abból már nem emlékeznek főbb részletekre, így megkopott memóriájuk mélyéről halászták elő, mi is történt a műben.
Mielőtt elkezdtem volna a sorozatot, előbb újra átpörgettem az eredeti regényt, hogy felfrissíthessem emlékezetemet. Igazán nem kellett volna, mert egy-két főbb pontot leszámítva teljesen más szemszögből készítették el a kisképernyős változatot. Az első rész még csak-csak rendben volt, ám egyes részleteken képtelen vagyok átlépni. Az eredeti történet szerint a Kormányzók megjelenése után 50 (!!) év telt el, mikor Karellen megmutatta magát a már fejlett emberiségnek. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy az emberi tudat, és társadalom „megérjen”, és valójában megpillanthassa a Földre érkező jótevők valódi alakját, ami kiköpött mása a szintén ember által illusztrált ördögnek. A sorozatban csupán 15 év telt el. Tizenöt év elképesztően kevés ahhoz, hogy gyökerestül megváltozzon hétmilliárd ember, még akkor is, ha már nincs háború, nincs éhínség, stb. Egy emberöltő sem telt el, a felnőttek kicsit idősebbek lettek, a gyermekek esetleg felnőtté váltak, de ez nem elég a kollektív tudat átformálásához.
Emiatt az időbeli eltolódás miatt a sorozat máris káoszba fulladt. A könyv első részében főszerepet játszó Rickynek meg kellett volna halnia, ehelyett a készítők beleszőttek egy szerelmi drámát, és a 15 + 4 év elteltével is meghatározó szerepe lesz, s a második epizódban szinte teljesen lelövik a poént, ennek viszont csak az utolsó rész utolsó perceiben kéne megtörténnie. A morális és filozofikus töltet szinte teljesen hiányzik. Rupert Boyce buliján a puszta véletlennek köszönhető, ami miatt Rodricks nyomozni kezd a Kormányzók után, nem előre meghatározott kutatások miatt, amelyeket már évek óta készített. Ennek fontos kelléke a részegen játszott Oujia-tábla, nem pedig Karellen által tudatosan odavitt űreszköz. Ez csak néhány a legalapvetőbb hibákból, amik miatt az eredeti mű mondanivalója érvényét veszti, s a feldolgozás kusza lesz. És miért kellett megváltoztatni majdnem mindenki keresztnevét? Nem értem, ez miféle logikai meggondolás miatt volt szükséges.
Az újítás és átformálás nem mindig baj, de ha ez elvesz az eredeti alkotás egységességéből, az borzasztó végkimenetellel járhat. A gyermekkor vége egyik személyes kedvencem, ezért érint kényesen a rengeteg – hozzáteszem fölösleges – változtatás, amit alkalmaztak a sorozatban.
Ha nem nézzük, hogy ez egy feldolgozás, akkor is nagyon kaotikusnak tűnhet, és ha nem is olyan mélységekig hagyja elgondolkodni az embert, mint ahogy Clarke tette az alapanyaggal, attól egy jó szórakozási lehetőségnek bizonyult.
A színészek a helyükön vannak, de nem kiemelkedőek. Charles Dance viszont elképesztően tökéletes választás volt Karellennek. Tekintélyt parancsoló mély orgánuma egyszerre lágy, bizalmat gerjesztő, mégis erős, kifejező. A Kormányzó megmunkálása nem is lehetne ördögibb, ezzel sincs probléma.
A mű által felvetett kérdések a mai napig helytállóak, ezért is lehet az oka, hogy a modern társadalomban játszódik, nem az 50-es években. Az utópisztikus társadalmak nagyon szépnek tűnnek, ám ha jobban belegondolunk, rengeteg mindent fel kellene áldozni érte: kultúrát, művészetet, tudományt, vallást. Ezek nélkül a mai emberiség teljesen elveszne, így kérdéses, hogy a mindenek feletti jó lét, s egyenlőség jobbá teszi-e az emberiséget, vagy inkább sokkal kevesebbé, a közös tudat érdekében.
Az előzetes háttérismeretek a sorozat megtekintéséhez nem szükségesek, de a teljes kép érdekében erősen ajánlott elolvasni Clarke klasszikusát.
Ha összegezni szeretném, A gyermekkor vége című minisorozat egy egészen jól összerakott sci-fi dráma és társadalomkritika, mely hibái (főleg kuszasága) ellenére is élvezhető, leköti a nézőt és szórakoztatja.
Érkezik Arthur C. Clarke új könyve, ezért most érdemes az eddigieket bepótolni, ha valamelyik kimaradt volna!
Részlet Arthur C. Clarke és Michael Kube-McDowell Tűzszünet című közös regényének első kötetéből, a Ravaszból! (tovább…)
Sok irodalomórán hallgathattuk már azt, hogy „… hatással volt rá…”. Az írók nemzedékről nemzedékre adják át tudásukat, általában közvetve. Mi olyan sci-fi írókat gyűjtöttünk össze, akik munkái gyakran még sikeresebb írókat inspiráltak. (tovább…)