A Galaktika magazin szeptemberi száma a Monolit-díjas Varga Csaba Béla hazai témájú disztópiájával indul. Őt Luigi Brasili olasz szerző követi egy rövidsége ellenére is drámai űrutazós írással. Molnár Csaba, A széttört idő legendája szerzője ezúttal egy különös kúria hátborzongató titkáról lebbenti fel a fátylat. John Wiswell Locus Közönségdíjas, valamint Hugóra és Nebulára jelölt novellája testi és lelki terror rabságában vergődő fiatalokról szól. A belga Frank Roger megtörhetetlennek tűnő időhurokkal szembesíti szereplőit. A Monolit-díjas Komor Zoltán bizarr víziója egyik legősibb történetünkre kínál sokkoló alternatívát. A spanyol Bruno Puelles elbeszélésében a világvége miértje és hogyanja jelentéktelenné válik elszenvedőinek személyes tragédiái mellett. A havi retró Greel Arelszkijnek, a szovjet-orosz SF egy méltatlanul elfeledett klasszikusának Bradburyt megelőlegező marsi látomása.
A központi tudományos rovat azt kutatja, valóban létezhettek-e bolygónkon a mesebeli óriások. Emellett olvashatók még cikkek többek közt éneklős tévésorozat-epizódokról, egy halról, amelyik a bőrével is lát, az Aeolus szélmegfigyelő műhold küldetésének végéről és egy spanyol SF-fesztiválról. Folytatódik Kenessei András beszélgetéssorozata a ChatGPT-vel, ezúttal a gazdasági előrejelzésekről és a migrációról. A képregény H. Rider Haggard Az elveszett aranyvárosának adaptációja Kiss Ferenc szövegével és Topálovits Pál rajzaival.
A magazin XL-változatában befejezéséhez érkezik egy klasszikus filmnovellizáció, az 1980-as évek legendás mozisikerének regényváltozata, a Végső visszaszámlálás, Martin Caidin tollából.
A Galaktika 402. száma újságosoknál nem kapható, keresse tehát a szerkesztőségben, vagy fizessen elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!
Küszöbön az adatrobbanás: hogyan segíthetik a fejlődést a megújuló energiaforrások?
Egyre égetőbbé válik az adatközpontok energiafogyasztásának optimalizálása
Elemzések szerint a digitalizáció fejlődése eredményeként éves szinten 61 százalékos adatrobbanás várható, így a világon keletkezett és feldolgozott adatmennyiség 2030-ra elérheti a 175 zettabyte-ot. A hatalmas adatmennyiség kezeléséhez szükséges villamos energia mennyisége 2030-ra pedig várhatóan a négyszeresével nő a jelenlegihez képest. E kihívások kezeléséhez és a növekvő kereslet kiszolgálásához egyre nagyobb mennyiségű megújuló energia szükséges. Mivel ez jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár, az adatközpontoknak a jövőben elengedhetetlen élen járniuk a megújuló energiaforrások bevezetésében. A lehetséges megoldásokba Szontág Balázs villamosmérnök, az Eaton Magyarország szakértője nyújt betekintést.
Meglehetősen nyugtalanító adat, hogy az adatközpontok már most is a globális villamosenergia-felhasználás három százalékáért felelősek, ráadásul mindezt az energiaköltségek közelmúltban bekövetkezett ugrásszerű növekedése is tetézi. A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) becslése szerint 2050-re a világ villamosenergia-termelésének 90 százalékát megújuló energiaforrásokból lehet és kell biztosítani. A jó hír az, hogy az adatközpontok nemcsak a környezeti hatásukat csökkenthetik, hanem lehetőségük nyílik arra is, hogy javítsák saját villamosenergia-hálózatuk rezilienciáját, és optimalizálják annak a hálózatnak a teljesítményét, amelyre az energiaellátásukban támaszkodnak.
Már meglévő szolgáltatások
Az adatközpontok tulajdonosai felismerték, mennyire fontos reagálniuk az iparág kihívásaira. Az S&P Global Market Intelligence nemrégiben az Eaton megbízásából végzett egy felmérést. A kutatásban részt vevő válaszadók fele nyilatkozta azt, hogy a megújuló energiaforrások növelésének szükségessége prioritás a számára, 47 százalékuk az energiatárolás fejlesztésének szükségességét is megemlítette, egyharmaduk (34 százalék) szerint pedig fontos, hogy energiagazdálkodásukat költségközpontból bevételi központtá alakítsák át. Azonban tíz megkérdezettből négyen úgy vélik, hogy az energiafogyasztás optimalizálása kihívást jelent, és hasonló arányban (37 százalék) nyilatkozták ugyanezt a fenntarthatósági célok teljesítése kapcsán is. Pedig az adatközpontok már most is számos olyan szolgáltatással rendelkeznek a meglévő, korlátlan áramellátást biztosító rendszereik (UPS) infrastruktúrájának köszönhetően, amelyek ezt könnyen lehetővé teszik.
Kézenfekvő megoldások
A frekvenciaszabályozással például automatikusan szabályozhatóak az aktív teljesítménytartalékok a hálózati frekvencia ingadozásai alapján, míg a diszponálható teljesítmény olyan villamosenergia-forrásokat foglal magában, amelyek a hálózatüzemeltetők kérésére igény szerint programozhatók. Egy másik alternatívaként a gyors frekvenciaválasz-képességekkel (FFR) rendelkező szünetmentes tápegységek (UPS) lehetővé teszik, hogy az adatközpont tartalék energiaellátó rendszere szükség esetén kiegészítő energiaszolgáltatást nyújtson a hálózatnak anélkül, hogy az adatközpont integritása vagy teljesítménye csökkenne.
„A meglévő eszközök ilyen módon történő kihasználása nemcsak javítja az adatközpontok környezetvédelmi referenciáit, hanem a beruházási költségeket is csökkenti, mivel elkerülhetővé teszi a beruházást a rugalmas tárolórendszerekbe” – hangsúlyozta Szontág Balázs villamosmérnök, az Eaton Magyarország szakértője.
A lehetőségek kiaknázása
A lehetőségek kiaknázásához szükséges technológiák bevezetése már javában zajlik. A Microsoft dublini adatközpontjában például az UPS-hez csatlakoztatott lítiumion-akkumulátorsorok jellemzően azt a célt szolgálják, hogy áramkimaradás esetén megfelelő tartalék energiát biztosítsanak. Ezeket a konkrét akkumulátorokat azonban felkészítették a hálózathoz való csatlakoztatásra, hogy segítségükkel a hálózatüzemeltetők akkor is zavartalanul biztosítani tudják a hálózati ellátást, ha a kereslet meghaladja a megújuló energiaforrások, például a szél, a nap és a tenger által generált energia mennyiségét.
„A Microsoft ezt, a hálózatnak nyújtott szolgáltatást az adatközpont rejtett értékeinek kiaknázásaként írja le. A lényeg pedig pont ebben rejlik. Ugyanis azzal, hogy az adatközpontok hozzájárulnak a hálózat működéséhez, egyaránt jelentősen értékesebbé válnak a tulajdonosok, az ügyfelek, a hálózatüzemeltetők és a környezet egésze számára is” – tette hozzá a szekértő.
Az Eaton
Az Eaton egy intelligens energiagazdálkodási vállalat, amely elkötelezett az emberek életminőségének javítása és a környezet védelme iránt. Elhivatottak vagyunk a tisztességes üzleti magatartás és a fenntartható működés mellett. Támogatjuk ügyfeleinket energiagazdálkodási problémáik megoldásában ma és a jövőben egyaránt. A villamosítás és a digitalizáció globális trendjeit kihasználva tevékenységünkkel hozzájárulunk a megújuló energiára való átálláshoz, segítünk megoldani a világ legsürgetőbb energiagazdálkodási kihívásait, és azt tesszük, ami a legjobb az érdekelt feleink és a társadalom számára.
Az 1911-ben alapított Eaton a New York-i tőzsdére való bevezetésének 100. évfordulóját ünnepli. 2022-ben 20,8 milliárd dolláros árbevételt értünk el, és több mint 170 országban jelen vagyunk. További információkért látogasson el a www.eaton.com weboldalra. Kövessen minket a Twitteren és a LinkedInen.
A Galaktika magazin augusztusi száma ilyen vagy olyan formában szörnyetegeket idéz meg, amelyek közül néhány mi magunk vagyunk. A lap igazi szenzációja Stanisław Lem egy, a hagyatékból előkerült elbeszélése, mely magyarul most jelenik meg először. Kovács Attila hősei szörnyetegek inváziójával küzdenek, a Hugo- és Nebula-díjas Robert J. Sawyer űrhajósa pedig egy elnéptelenedett orosz űrállomásra kell behatoljon, a kísértetek közé. Varga L. László keserű szatírája az emberre rákényszerített online halhatatlanság kacagtató drámája. Horváth István újabb etno-horrorral lepi meg olvasóit, míg Mike Adamson egy idegen életforma valódi idegenségével ejt döbbenetbe. A havi retró Francis Stevensnek, a női SF úttörőjének írása a világban hemzsegő láthatatlan rémségekről.
A központi tudományos rovat a háborúk új arcát mutatja be, azt, hogyan változtatják meg a hadviselést a legmodernebb technikai eszközök. Emellett olvashatók még cikkek többek közt Hollywood folytatás-mániájáról, egy orosz politikai SF-ről a Nemzeti Színházban, a marsi hidrogéngyárak terveiről és az Alan Parsons Project 1977-es, Asimov ihlette lemezéről. Folytatódik Kenessei András beszélgetéssorozata a ChatGPT-vel annak az erkölcshöz és Asimov robottörvényeihez fűződő viszonyáról. A képregény H. Rider Haggard Az elveszett aranyvárosának adaptációja Kiss Ferenc szövegével és Topálovits Pál rajzaival.
A magazin XL-változatában egy klasszikus filmnovellizáció, az 1980-as évek legendás mozisikerének regényváltozata olvasható, a Végső visszaszámlálás, Martin Caidin tollából.
A Galaktika 401. száma újságosoknál nem kapható, keresse tehát a szerkesztőségben, vagy fizessen elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!
A Galaktika magazin jubileumi, 400. száma ezúttal kizárólag hazai szerzők írásait tartalmazza, számos korábbi Eurocon- és Zsoldos Péter-díjast felvonultatva. Erdész Róbert nyitó egypercese ötletes megemlékezés, időutazós történetbe csomagolva. Őt Szélesi Sándor követi, akinek jövőben játszódó, a Mysterious Universe világához köthető elbeszélése nagyon is mai problémákra reflektál. Nemere István egy űrkolónia hazavágyódó lakójáról ír. Tarja Kauppinen dörzsölt hősnője egy élő medveisten után kutat Kamcsatka vadonában. Míg Márki István történelmünket színezi át, Mátyás királyt állítva nem mindennapi döntés elé, addig Benyák Zoltán távoli jövőjének digitális lényei az emberektől rájuk hagyott művészetek örökségét igyekeznek továbbvinni. Greta May elmeorvosát egy különleges beteggel szembesíti, aki állítása szerint az egész világ sorsát viseli vállán. Toochee azt a kérdést feszegeti izgalmas novellájában, létezhetnek-e még titkok mai világunkban. Lovas Lajos rendkívüli szövetségeseket állít az emberiség oldalára – épp csak túl kell élnünk a segítségnyújtásukat. A havi retró Babits Mihály egypercese, ami ily módon frappáns keretbe foglalja ezt az ünnepi lapszámot.
A központi tudományos rovat azt vizsgálja, milyen megoldásokat kínál modern korunk az elhunyt hozzátartozók emlékének megőrzésére. Emellett olvashatók még cikkek többek közt az új Flash-filmről, egy újító, drónokat alkalmazó színházelőadásról, az e-üzemanyagok készülődő forradalmáról, és a föld alatt ránk maradt legrégebbi, érintetlen vízről. Folytatódik Kenessei András beszélgetéssorozata a ChatGPT-vel annak az erkölcshöz és Asimov robottörvényeihez fűződő viszonyáról. A képregény egy újabb H. Rider Haggard-kaland, a Az elveszett aranyváros adaptációja Kiss Ferenc szövegével és Topálovits Pál rajzaival.
A magazin XL-változatában a Zsoldos Péter- és Galaktika közönségdíjas Fedina Lídia modernizált Grimm-meseátirata olvasható, valamint a szerző további két írása.
A Galaktika 400. száma újságosoknál nem kapható, keresse tehát a szerkesztőségben, vagy fizessen elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!
A Galaktika magazin júniusi száma T. R. Salty kisregényének befejező részével indul, melyben vakmerő csapatok igyekeznek fényt deríteni egy, a Földre érkezett, halálos veszélyeket rejtő objektum titkára. Samantha Mills friss Nebula-díjas, erős novellája az abortusztörvények időszerű problematikáját járja körbe, SF köntösbe öltöztetve. Bojtor Iván ismét szuggesztív tripre ragadja magával olvasóit, egyenesen a Holdra… vagy még tovább. Alekszej Gravickij (S.T.A.L.K.E.R. – A Zóna ködében) hőséért eljön a Halál, de a terveibe egy kis vodka csúszik. A World Fantasy-díjas Lavie Tidhar elbeszélésének szereplői a Vénuszt próbálják virágzó édenkertté varázsolni. Huszár Karina egy háromgyermekes, frusztrált anyát hoz össze egy szolgálatkész robottal, és ez drámai következményekkel jár. A belga Frank Roger kutatója a dzsungelben egy rendkívüli képességekkel bíró bennszülött törzzsel szembesül. A havi retró Borisz Zsitkov novellája egy fantasztikus találmányról, a mikrokézről, amivel akár egy egysejtűt is meg lehet fogni.
A központi tudományos rovat témája a légi közlekedés fenntarthatóvá tétele. Emellett olvashatók még cikkek többek közt a Babylon 5 újabb fejezetéről, a Csillagok háborúja zenéjének diszkóátiratáról, egy, a klasszikus írógépeket megidéző billentyűzetről és egy 3D-nyomtatott rakétáról. Kenessei András interjúsorozatot készített a ChatGPT-vel annak az erkölcshöz és Asimov robottörvényeihez fűződő viszonyáról. Ennek első része is megtalálható a magazinban, csakúgy, mint Horváth András Ferenc űrkutató cikke Elon Musk privát fejlesztésű űrhajóiról. A képregény H. Rider Haggard klasszikus kalandregényének, a Salamon király kincsének adaptációja Kiss Ferenc szövegével és Fazekas Attila rajzaival.
A magazin XL-változatában az amerikai Gawain Edwards kisregénye olvasható, a „Megmentők a Jupiterről”, illetve a szerző még egy hosszabb elbeszélése.
A Galaktika 399. száma újságosoknál nem kapható, keresse tehát a szerkesztőségben, vagy fizessen elő, ezzel is támogatva fennmaradását a jelenlegi nehéz időkben!
A Galaktika magazin májusi száma T. R. Salty kisregényének első részével indul, melyben vakmerő csapatok igyekeznek fényt deríteni egy, a Földre érkezett, halálos veszélyeket rejtő objektum titkára. John Wiswell friss, Nebula-díjra jelölt novellájában különleges képességű emberek igyekeznek enyhíteni az aszályt. Holden Rose a mesterséges intelligencia kérdéskörét járja körbe egészen újszerű nézőpontból. Gareth D. Jones egy időutazó angol úriember hosszú, eseménydús délutánját mutatja be. Claude Lalumière elbeszélésében olyan világot ismerhetünk meg, amelyben a gyermekek éréséhez hozzátartozik az ugrálás párhuzamos univerzumok között. A Preyer-pályázat tavalyi győztese, Hantos Victor egy olyan férfiról ír, aki hallucinációi leküzdéséhez különleges terápiás segítséget próbál igénybe venni. A havi retro igazi különlegesség, Anton Csehov fantasztikus elbeszélése Jules Verne stílusában.
A központi tudományos rovat a cunamik keletkezését és egy hathatós előrejelző-rendszer kiépítésének lehetőségét vizsgálja. Emellett olvashatók még cikkek többek közt egy új magyar animációs sci-firől, az Iron Maiden együttes lemezéről, a tengeri hínárerdők hasznáról, valamint egy szabadtéri táblás társasjátékról, amelyben mi magunk lehetünk a figurák. A képregény H. Rider Haggard klasszikus kalandregényének, a Salamon király kincsének adaptációja Kiss Ferenc szövegével és Fazekas Attila rajzaival.
A magazin XL-változatában Valentyin Katajev Ehrendorf szigete című regénye olvasható, mely egyszerre társadalmi utópia és katasztrófatörténet.
A Galaktika 398. száma újságosoknál nem kapható, keresse tehát a szerkesztőségben, vagy fizessen elő, ezzel is támogatva fennmaradását!
Christopher Nolan írja és rendezi a 2023. július 21-én megjelenő életrajzi filmet, aminek nem csak J. RobertOppenheimer a főszereplője, hanem maga „Trinity” is (az első atombomba neve) és azok a tudósok, akik részt vállaltak megépítésében (Teller Ede, Erner Heisenberg). Az Oppenheimer alapját, egy 2005-ben megjelent könyv adta, ami American Prometheus: The Triumph and Tragedy of J. Robert Oppenheimer címen jelent meg (Kai Bird és Martin J. Sherwin).
A filmben fél Hollywood szerepet kapott, igazi sztárparádéra lehet számítani majd. Oppenheimer szerepében Cillian Murphy ír színészt láthatjuk majd, aki már többször is együtt dolgozott a rendezővel, és állítása szerint
“Mindig is hangoztattam, négyszemközt és nyíltan is Chrisnek, ha elérhető vagyok és van szerepe számomra egy filmjében, akkor én ott leszek. Nem érdekel mekkora szerepről van szó. De mélyen, legbelül, titkon kétségbeesetten vágytam arra, hogy főszerepet játszhassak nála.” mondta Murphy az The Associated Press-nek.
Mi nagyon várjuk a filmet, találkozzunk a mozi kasszáknál!
Az Oppenheimer alternatíva
A Metropolis Media kiadónál pedig megjelent Robert J. Sawyer regénye, amely csavart egy nagyot a történelmi eseményeken.
Az atombomba ledobásának 75. évfordulója alkalmából a Hugo és Nebula-díjas író, Robert J. Sawyer visszarepít minket az időben, hogy újraélhessük a történelmet… egy kis csavarral. Míg J. Robert Oppenheimer és a Manhattan-terv csapata az atombomba kifejlesztésén dolgozik, Teller Ede valami még pusztítóbbat akar: egy magfúzión alapuló bombát. Kutatásai félelmetes felfedezéshez vezetnek: 2030-ra a Napból kilökődik a legkülső réteg, ami elpusztítja az egész belső Naprendszert – beleértve a Földet is.
A szerző alapos, aprólékos kutatásain alapuló, korabeli szereplőkkel és eseményekkel teli regénye mesterien keveri a valóság és az alternatív történelem síkjait. Lélegzetelállító kalandot ígér az olvasónak.
A sokszoros díjnyertes kanadai szerző, Robert J. Sawyer az atombomba ledobásának 75. évfordulója alkalmából írt regényében azt a tudományos közeget vizsgálja, amelyben megszülethetett ez a pusztító fegyver.
A Manhattan-terven sok nagyszerű koponya, a világ leghíresebb fizikusai és matematikusai dolgoztak. Sawyer főhőse J. Robert Oppenheimer – barátainak „Oppie” –, akit az atombomba atyjának is szoktak nevezni. A történet elején, 1936-ban Oppie még fiatalember, aki találkozik élete szerelmével, Jean Tatlockkal, ám a kapcsolatuk a sajátos történelmi korszaknak köszönhetően nem tud kibontakozni, egészen a könyv végéig, ahol majd egy nagy drámai és érzelmi csavarral minden új megvilágításba helyeződik.
Ezután 1942-be ugrunk, elindul a Manhattan-terv. Oppenheimernek jelenlegi feleségével, a szintén tudós Kittyvel kell összeállítania csapatát, és nemcsak a tudományos rivalizálást és a terveket kell kezelnie, hanem a kormányzat katonai és biztonsági követeléseit is figyelembe kell vennie.
A könyv háromnegyede a projekt élénk megjelenítése. Sawyer bemutatja azokat a tudományos folyamatokat, amelyek a Los Alamos-i laborban zajlottak. A tudósok hús-vér emberek, komplex személyiségjegyekkel, érzelmekkel és erkölcsi dilemmákkal. Ez a rész Japán bombázásával és a háborús győzelemmel ér véget.ű
A borítót készítette Varga Balázs
De most jön a csavar. A projektben részt vevő tudósok egy kis magja Teller Ede vezetésével, miközben egy még pusztítóbb fegyver előállításán dolgozott, véletlenül felfedezett egy asztrofizikai tényt Naprendszerünkről, amely elkerülhetetlen végzetet jelent az egész emberiség számára körülbelül 80 év múlva. Mit kellene tenni? Oppenheimer egy új csapatot állít össze immár többek között Einsteinnel is kiegészülve, hogy kidolgozzanak egy új, titkos programot, az Arbor-tervet, aminek célja nem más, mint az emberi faj megmentése.
Míg a könyv első fele szerény tíz évet ölelt fel, a könyv második fele húsz év történéseit meséli el, egészen 1967-ig, amikor a dolgok, sajnos nem állnak túl jól, egészen addig, amíg újabb két tudós, Richard Feynman és Kurt Gödel be nem lép Oppie irodájába…
Míg a könyv első része szinte teljes mértékben a történelmi tényekre épít, ebben az új részben Sawyernek ki kellett találnia hihető akciókat és párbeszédeket, amelyek logikusan és zökkenőmentesen illeszkednek a történetbe, és a szereplők személyiségéből is következnek. A szerző zseniálisan oldja meg a feladatot, az olvasó nem is veszi észre, mikor tértünk le a történelem hagyományos menetéről egy alternatív vágányra, ahol a legfontosabb események többé-kevésbé változatlan módon lezajlanak: Kennedyt meggyilkolják, az Apollo legénysége pedig eljut a Holdra.
Sawyer nagyon alapos kutatómunkát végzett, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a kötet végén található – sci-fi regények esetében meglehetősen szokatlan – irodalomjegyzék, ami azok számára nyújt hasznos segítséget, akik még jobban el akarnak merülni a tudomány működésének rejtelmeiben.
Amellett, hogy Sawyer képes a fizika és a matematika legnehezebb fogalmairól, törvényeiről a laikus olvasó számára is közérthetően írni, a könyv mégsem válik száraz tudományos ismeretterjesztő művé, ugyanis a szerző egy érzelmileg is gazdag, mély és rendkívül elgondolkodtató regényt írt.
A megható emberi dráma mellett ez a regény a tudomány szerepére is rákérdez a történelemben és a közügyekben. Ahogy Szilárd Leó fizikus mondja a történet vége felé:
„A második világháborút követő időszak volt az első idő, amikor a tudósokat (…) tartották felelősnek a történelem egyik fordulópontjáért… A háború óta minket, tudósokat elfogadtak közügyekben is szereplő értelmiségieknek. Amit a politikáról mondunk, annak ugyanúgy súlya van, amint annak, amit a fizikáról mondunk. Hallgatnak ránk.”
Ma, a háborúk, a globális felmelegedés, a gazdasági problémák korszakában talán még időszerűbb, hogy a politikusok, döntéshozók figyelme a tudomány felé forduljon. Érdemes lenne újra meghallgatni a tudósokat.
A Galaktika magazin áprilisi száma Ronil Caine (Rémteremtő; Luna) kisregényének befejező részével indul egy vakmerő orvosi beavatkozás nem várt következményeiről. A Hugo- és Nebula-díjas kanadai Robert J. Sawyer vérbeli krimivel szolgál, és a helyszín sem mindennapi: a Mars. A szintén Nebula-díjas amerikai Lawrence M. Schoen visszatér a bölénykutyák világába, az Eurocon- és Aelita-díjas orosz Kir Bulicsov (Túlélők, Az utolsó háború) pedig Aliszáról mesél, a kislányról, aki bárhová megy, mindig az események sűrűjében találja magát. A havi retróban Szerb Antal repíti vissza olvasóit a 19. század legvégére, egy hátborzongató történet erejéig. A Galaktika és a Neumann János Számítógép tudományi Társaság közös novellapályázatának dobogósai is bemutatkoznak, élükön a korábbi Zsoldos Péter-díjas Fedina Lídiával (Virokalipszis).
Galaktika 397 áprilisi szám – borító: Albert Ramon Puig (Spanyolország)
A központi tudományos rovat a Mars törtnetének pusztító katasztrófáiba enged betekintést. Emellett olvashatók még cikkek többek közt Hollywood kedvenc apukájáról, a synthwave zenei stílus úttörőjéről, titokzatos mélytengeri hőhullámokról és az új Dungeons & Dragons mozifilmről. A képregény H. Rider Haggard klasszikus kalandregényének, a Salamon király kincsének adaptációja Kiss Ferenc szövegével és Fazekas Attila rajzaival.
A magazin XL-változatában Verne Nemo kapitányának hősei indulnak új kalandokra több külföldi és egy magyar szerző tolmácsolásában.
A Galaktika 397. száma újságosoknál nem kapható, keresse tehát a szerkesztőségben, vagy fizessen elő, ezzel is támogatva fennmaradását!
„Az embernek mindig azt kell csinálnia, amiben örömét leli”
interjú – részlet Alekszej Gravickijjal
Február végén jelent meg Alekszej Gravickij, a már jól ismert STALKER világában játszódó regénye A Zóna ködében a Metropolis Media kiadónál, a mű méltó a korábbi kötetek és az eredeti mű (Piknik az árokparton) minőségéhez. A teljes interjút a márciusi Galaktikában olvashatjátok majd el.
AG (Alekszej Gravickij)
G (Galaktika)
G: Itt nem a klasszikus S.T.A.L.K.E.R. történettel van dolgunk, a karakterek nagyon alaposan kidolgozottak, akár azt is kimondhatjuk, ez inkább egy fejlődésregény, és ez mindhárom szereplőre, Mogorvára, Nyámnyilára és Moonlightra is igaz. A Zónában együtt töltött néhány hét komoly hatással van jellemük formálódására. Vannak olyan konkrét emberek a környezetében, akikről őket mintázta?
AG: Mogorva egy kitalált karakter. Rajta nagyon sokáig gondolkodtam, már jóval a regény előtt megszületett. Nyámnyilát az ellensúlyának szánva találtam ki. Moonlightnak viszont megvan a prototípusa. Szükségem volt egy olyan karakterre, aki lelkesedést és humort ad a sötét narratívához. És nagy valószínűséggel ki is találtam volna egy megfelelő figurát, ám egy jó barátom, amint megtudta, hogy S.T.A.L.K.E.R. témában írok, azonnal javasolta, írjam be az egyik közös barátunkat a könyvbe, aki a játék nagy rajongója. Vicceljük meg vele. Viccből belementem, majd elgondolkodtam: miért ne duplázhatnám meg a tréfát. Így Moonlight megkapta barátunk külsejét, becenevét, néhány jellemző kiszólását és jellemvonásait. De csak az elején. Később a történetben olyan, a valóságtól elrugaszkodott események, helyzetek játszódnak le, melyek nyomán hősünk már tényleg hősként viselkedik, nem pont úgy, mint prototípusa.
G: Szerzőként hármuk közül ki a kedvenc szereplője, és miért?
AG: Azt kérnék, hogy válasszam ki kedvenc gyermekemet? Mindhárman egyformán kedvesek. Ráadásul külön, egymás nélkül nem is létezhetnének.
G: Olvasóként valami hepiendre számítottunk, hogy Mogorva és Nyámnyila végül eljut a Monolithoz, de a sztori vége nyitva maradt, ahogy az a jó könyveknél szokott. Hisz az optimista befejezésekben?
AG: Hát, először is, az A Zóna ködében című regénynek van folytatása. Szóval még nem ért véget. Másodszor, a regény első megjelenése óta eltelt tizennégy év alatt minden korosztályból annyi olvasó kért már tőlem felvilágosítást erről, hogy az életkorokhoz kötődően nagyjából tucatnyi eltérően tragikus befejezésem is van hozzá.
Őszintén szólva, nem hiszek a hepiendekben. A Zóna nem az a hely, ahol boldog véget érnek a történetek. Ez olyan, mintha írnék egy sztorit egy halálraítéltről, abban reménykedve, hogy a végén a főhős kiszabadul, meggazdagodik, megházasodik, és kedvenc céges repülőgépével elszáll a naplementébe. No persze lehetne ilyet írni. Csak nem lenne igaz. Vagy valami egész más műfaj. Én igyekszem a lehető legrealistább lenni, és ahogy látom, ez az, ami megfogja az olvasóimat.
G: Ha elérné a Monolitot, mit kívánna tőle?
AG: Sztrugackijék ezt már megírták: „Boldogságot mindenkinek ingyen, és senki se maradjon elégedetlen.” Én egy ma nagyon fontos módosítással békét is kérnék hozzá.
A kötet 25% kedvezménnyel megvásárolható a Galaktikabolton, a teljes interjút pedig a Galaktika 396. márciusi számában olvashatjátok el.
