Nemrég jelent meg a legújabb Őrség kötet, az Egyesült őrség, ami a Káosz-Őrséghez vagy az Idő-Őrséghez képest inkább a hexalógia eseményeihez kapcsolódik. Egy ilyen hosszúságú regénysorozat esetében megesik, hogy már nem emlékszünk olyan világosan a korábbi kötetek történéseire. Nosztalgiázás vagy emlékek felelevenítésese céljából az elkövetkezendő hetekben Lukjanyenko Őrség-sorozatát fogjuk körbejárni. Habár a cikkek első sorban a történeteket elevenítik fel, spoilereket csak kis mennyiségben fognak tartalmazni, így az is bátran elolvashatja ezeket a cikkeket, akik csak most ismerkednek a könyvsorozattal.
Mágikus lényekről már azelőtt is olvashattunk, hisz nagy hagyományuk van az irodalomban, mondhatni már a kezdetek óta. A róluk szóló történetek már számtalan változatban születettek meg, és ha csak a fantasy zsánerét nézzük, a rengeteg alműfaj létezése is csak az előbbi állítást bizonyítja. Egyik ilyen kisebb műfaj az urban fantasy, amit a high fantasy ellentéteként is szoktak nevezni, mivel nem teljesen egy kitalált világ történéseit meséli el, hanem egy városi környezettel párhuzamosan létezőét. Ma már ez az alműfaj is igencsak kinőtte magát, rengeteg olyan művet tudnánk felsorolni, amiben különféle varázslatos lények élnek emberi városokban vagy azok mellett titokban (pl. Gaiman Soseholja, Rob Thruman Éjvilága, de a Harry Pottert is idevehetjük). Az ilyen típusú könyveket azonban a helyszín nagyon is meg tudja határozni. Erre leginkább az Éjszakai őrség olvasása közben döbbentem rá.
A történet szerint a Szovjetunió utáni Oroszországban, pontosabban Moszkvában vagyunk, ahol elbeszélőnk, Anton Gorogyeckij, Második szintű varázsló, Fénypárti vezet be minket napjaink varázslényeinek világába. Az észrevétlenül köztünk élő természetfölöttiek két csoportra oszlanak: Setét és Fény pártiakra, őket együtt Másféléknek hívjuk. A két fél között évezredes háború dúl, azonban egyikük sem képes legyőzni a másikat, így egyezséget kötöttek. Ennek következtében alapult meg az Éjszakai őrség, azon fénypártiak csoportja, akik a Setéteket ellenőrzik. Hasonló elven kontrollálja a Fénypártiakat a sötét mágusokból álló Nappali őrség. Azonban különös veszély fenyegeti a világ rendjét, a Fény és a Setét harca új fordulóponthoz ért.
Az Éjszakai Őrséget három különálló részre lehet osztani: Saját sors, Övéitől övezetten, Csakis övéinek. Az első történetet egy tökéletes bevezetőként tudnám jellemezni. Egy átlagosnak tűnő bevetés folyamán ismerjük meg az Őrségek működését, a varázslók szinteződését, a Homály (nevezzük egy térnek, amibe a Másfélék képesek belépni, de ennél azért jóval összetettebb) előnyeit és veszélyeit, és a korábbi olvasásélményeinkből ismert lények, mint például a vámpírok vagy az alakváltók helyzetét. Azonban tartogat több izgalmat is ez a rész: feltűnik a színen egy különös fiú, egy fiatal nőt pedig egy rosszindulatú átok sújt. Az első történet izgalmait főleg ez a két szál teszi ki.
A következő egység, az Övéitől övezetten egy az Éjszakai őrségtől függetlenül működő másfélét követ nyomon, aki önkényesen pusztítja a Setéteket. Habár már a Saját sorsban is megjelent ez a vonás, de itt kerül középpontba a regény talán legerősebb része, a morális kérdések körüljárása. A legtöbb történet szereti tisztán csak jónak vagy rossznak láttatni a szereplőit, itt azonban ez pont fordítva van. Sem az Éjszakai, sem pedig a Nappali őrség tagjai nem nevezhetőek kifejezetten pozitív vagy negatív karaktereknek. Sokszor saját érzéseik vagy személyes céljaik irányítják őket, miközben náluk sokkal hatalmasabb erőknek kell behódolniuk, továbbá szigorú szabályoknak megfelelniük. A Másfélék legtöbb lelki vívódása is ezekből a szinte feloldhatatlan problémákból adódnak. Ott van például Kosztya, Anton vámpír szomszédja, akivel jó kapcsolatot ápol, de főhősünk munkája (ha szükséges, vámpírokat öl) sokszor húz falakat a két fél közé. De hasonlóan nehéz, sőt, talán az egyik legnehezebb az, amikor Antonnak túl kell lépnie saját érzésein, hogy így a nagyobb jót szolgálja – ez a példa viszont már az utolsó történetből, a Csakis övéinekből van. Anton áldozatán túl ez a rész tartogatja talán a legérdekesebb eseményeket. Egy különös futár érkezik Moszkvába egy titokzatos csomaggal, az Őrség tagjait pedig elküldik a városból. Ez az egység tűnhet egy csapatépítésnek, ami nekünk, olvasóknak hasznos, mivel itt ismerjük meg igazán a szereplőket, másrészt előkészíti az utolsó oldalakon lezajlódó finálét is.
Továbbá a három történetben felvázolt szálak itt érnek össze igazán. Pedig mikor elkezdünk olvasni egy új részt, nem úgy tűnik, hogy lenne valami köze az előzőhöz. Azonban ahogy Lukjanyenko fokozatosan tárja fel előttünk az újabb rejtélyeket és ejti el előttünk az információmorzsákat, lassan, de biztosan összeáll a kép. Gyakran elhangzik a könyvben, hogy a háttérben a hatalmas mágusok sakkoznak a felállított bábukkal – ez a hasonlat a történetvezetésre is teljesen megfeleltethető. Anton egyszerre sakkfigura és a játszmát elemző személy, az ő következtetései és gondolatai határozzák meg a már említett információk adagolását; annak ellenére, hogy nem végig E/1-es elbeszélő módban ismerjük az eseményeket. Így lesz igazán izgalmas az Éjszakai őrség, mivel nagyon ritkán tudunk többet Antonnál (talán csak az Övéitől övezettenben), így nagyon kicsi arra az esély, hogy kitaláljuk az események végkimenetelét. A sakk hasonlat kapcsán érdemes megemlíteni egy másik gyakran felmerülő problémát a könyvben, mégpedig a a sors létezésének kérdését. A téma nem új, a mágikus lényekhez hasonlóan sokszor feldolgozták már (hogy ez orosz példányt mondjak, Lermontov Korunk hőse), de Anton és más szereplők cselekedetein keresztül válik ez a problémakör igazán érdekessé és a karakterek szemszögéből szívszorítóvá. Saját akaratukból cselekszenek vagy csak ide-oda állítható katonák egy világméretű harcmezőn? A kérdést talán a harmadik történet végén oldja fel Anton, amihez kapcsolódóan egy Kipelov (orosz rockbanda, sokszor utalnak rá a könyvben) zeneszám sorait tudom idézni, hogy a tényleges spoilereket elkerüljem: „And freedom I will gain / Without evil and goodness” (S szabadságot jó és rossz nélkül nyerek).
Az izgalmasan felépített történetet még számos apróság egészíti ki, amelyek megadják az igazi savát-borsát az Éjszakai őrségnek. Ami a hasonló műfajú, angolszász művekhez képest mindenképpen különlegessé teszi a regényt, az a helyszín: Moszkva. Lukjanyenyko nem tér ki különösebben politikára vagy társadalmi problémákra, ezek inkább a háttérben húzódnak meg, de mégis érezhetően jelen van a 90-es évek Oroszországának lenyomata. A kicsit komor, de realisztikusan megfestett világgal szemben azonban nem egy varázslatos párhuzamos univerzum húzódik, ami teljesen kiszolgálná az eszképizmust, hanem egy hasonlóan sötét, sőt talán sötétebb világ. Az úgymond darkosabb hangulat ellensúlyozásaként rengeteg olyan érdekességet tudunk meg Moszkváról és a környékről, mint milyen szuvenír vásárlásától óvakodjunk, melyik orosz cigerettát érdemes venni, továbbá egy sajátos humor is átszövi a regényt a nehezebb témákat ellensúlyozva.
Egy elég erős első résszel kezdődik az Őrség hexalógia. Adva van egy alaposan átgondolt, jól felépített világ, egy realisztikusan lefestett valóság és párhuzamosan létező természetfeletti világ (legalábbis egy kevésbé mesés ábrázolás), számos irodalmi téma felvonultatása, és mindezt egy nem mindentudó főhős szemén keresztül látjuk, aki bármelyikünk lehetne (így könnyű is vele azonosulni). A könyv elolvasása után úgy érzem, nem hiába van ott a könyv hátoldalán, hogy „ütős, mint egy pohár vodka”.
Az illusztrációk Anastacia Beletskaya munkái.
A borítón és a fejlécképen Sallai Péter munkája.
A cikk címét a Kipelov zenekar Ya svoboden számából származik. Fordítása (angol) itt érhető el.
