Először is, szeretnénk megköszönni, hogy idén is olvastatok, méghozzá többet, mint múlt évben!
Továbbra is célunk, hogy minél több SF művet eljuttassunk hozzátok, emellett a szépirodalom és szórakoztatóirodalom eddig rejtett gyöngyszemeit megtaláljuk.
Szeretnénk megosztani mindenkivel jövő évi terveinket, melyek reméljük elnyerik tetszéseteket.
Kezdetben három olyan regényt jelentetnénk be, amelyhez már borítótervet is tudunk mutatni.
Michael Walden: Csillagikrek
Kir Bulicsov: Az utolsó háború
Johanna Sinisalo: Iron Sky – Támad a Hold!
A továbbiakban pedig:
Theodora Goss: Az alkimista lánya (munkacím)
Az írónő sikeres könyvsorozatának (eredeti sorozatcím: The Extraordinary Adventures of the Athena Club) első része, 2020-ban jelenik meg először magyar nyelven kiadónk gondozásában. Aki ismeri Alan Moore képregénysorozatát, melynek címe: The League of Extraordinary Gentlemen, annak ismerős lesz Theodora Goss könyvének témája.
A könyv szereplői már ismert karakterek, némi csavarral. Mary Jekyll, Diana Hyde, Beatrice Rappaccini, Catherine Moreau és Justine Frankenstein, kalandjaikhoz pedig a kései XIX. századi London ad színhelyet.
Szergej Lukjanyenko: Novelláskötet (munkacím)
Jodi Taylor: St. Mary krónikák 5. rész – Amit ma megtehetsz…
José Antonio Cotrina: Vörös Hold ciklus: Aratás (munkacím)
Jeff Carlson : Fagyott égbolt befejező kötet
Roman Kulikov és Jezsi Tumanovszkij: Stalker könyv (még nincs cím)
Arthur C. Clarke: 3001: Űrodüsszeia
Jodi Taylor: Nem Semmi lány
Ayahuaska: A lélek indája
Anna Cima: Probudim (munkacím)
További információk köteteinkről, az év elején várhatók.
A Galaktika magazin decemberi számában új, Nebula-díjra jelölt kisregény indul, Gregory Benford fizikus hőse a Poklot próbálja tudományos alapon megérteni.
Ez a hónap hagyományosan a Mikulás és a karácsony jegyében telik kicsik és nagyok számára egyaránt, így két novella is kapcsolódik a témához: az Eurocon- és többszörös Zsoldos-díjas Szélesi Sándor, az Ellopott troll szerzője a Mikulás-ünnepet próbálja átplántálni egy másik bolygóra, míg Indrek Hargla, a népszerű Melchior-krimik írója egy kísérteties karácsonyi történettel szórakoztatja olvasóit. Carter Scholz döbbenetes erejű elbeszélésében a Földről érkezett expedíciónak az idegen világban is elsősorban a saját démonaival kell megküzdenie. Richard Fox ezúttal a humoros vonalat erősíti egy esküvő leírásával, amely ellen minden összeesküdött. A havi retró igazi csemege, Sandokan atyjának, az olasz Emilio Salgarinak egy klasszikus sci-fije. A lapban még két hazai szerző írása olvasható, akiknek csak a vezetékneve egyezik, stílusuk nem is lehetne különbözőbb: Varga Csaba Béla melankolikus története egy végzetes hegyi tengerszem körül játszódik, míg Varga L. László Bervia Rt.-je egy szatirikus, mondhatni, közgazdasági fantasy.
Mikhail Black artist – cover
A központi tudományos rovat és több más rövidebb írás a sötét anyaggal foglalkozik. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt az új Joker-filmről, intergalaktikus metál-musicalekről, az idei fizikai Nobel-díjasokról, a holdpor hatásairól, valamint interjú szólaltatja meg A Nap Magja szerzőjét, Johanna Sinisalót.
A képregény is karácsonyi témájú, Isaac Asimov novellája alapján. A magazin XL-változatában pedig Martin Caidin hetvenes évekbeli bestsellerének, a Kiborgnak a befejező része olvasható, melyből a sikeres A hatmillió dolláros férfi című sorozat készült.
A Metropolis Media kiadó 2019-es utolsó kötete Petra Hůlová szépirodalmi remekműve, a Mostoha sors. A kötet megjelenését az Európai Unió Kreatív Európa Programja támogatta.
A cseh írónő 2014-ben írt regénye egy 50-es éveiben járó, elvált írónő monológja, aki erotikus ponyvát ír, a gyermekei felnőttek és kirepültek, ő pedig mindeközben komoly alkoholproblémákkal küzd. Minden idejét a lakásában tölti, s vagy a regényeit írja, vagy iszik, vagy önsajnálattal és öniróniával vizsgálgatja saját sorsát, életét.
Az eredeti kiadó marketingfogásként úgy igyekezett bevezetni a könyvet, mint ami Hůlová eddigi legszemélyesebb hangvételű, legőszintébb írása. Ezt azután a kritikusok is átvették. Holott Petra Hůlová 1979-ben született, tehát a regény írásakor a harmincas évei derekán járt, szépirodalmat ír, és egyáltalán nem olyan zűrös az élete, mint a főhősnőjének. Épp az bizonyítja az írónő tehetségét, hogy önmagától látszólag ennyire távol eső életet ennyire bensőségesen, személyesen képes bemutatni, hogy az olvasó már-már összekeverhesse a szerzőt a szereplőjével. Hogy hogyan volt képes ennyire fiatalon egy ilyen könyv megírására Hůlová, az mindörökre rejtély s csoda marad számomra.
A monológ, amit olvashatunk, szabad asszociációk, népi bölcsességek, hallucinációk, kétségek, önirónia, önreflexió és érzelmi kitörések szabad áramlása, amikből lassacskán fény derül arra, miként élte mindennapjait a főhősnő, miként nevelte a gyermekeit, miért vált el a férjétől, s hogyan telnek mindennapjai.
A Mostoha sors központi témája a női élethelyezeteken, a női szerepeken való eltűnődés. Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy vállaljunk-e gyereket, s ha már megszülettek, vajon hogyan tudjuk összeegyeztetni a gyermeknevelést az élet sok más területével. Mi a teendő, ha az író írni akar, de a két gyermek folyamatos törődést igényel? Nincs olyan anya, aki ne érezne néha szörnyű bűntudatot amiatt, hogy olykor-olykor nem tud elég figyelmet szentelni a gyermekeire, hogy ne érezné magát rossz anyának időnként, és ne érezné úgy, hogy összecsaptak a feje fölött a hullámok, mert főzni kell, takarítani, a gyerekkel foglalkozni, de a megélhetést is megoldani, miközben a férje számára tökéletes szexszimbólumként megőrizni magát. Hůlová regénye arról szól, jogunk van ahhoz, hogy ne legyünk tökéletesek.
Az eredeti cím(Macocha)felfogható egyfajta szójátékként is. Egyrészt egy híres kirándulóhelyen egy szurdok neve Csehországban, ami formáját tekintve erősen emlékeztet egy vaginára, de maga a szó mostohaanyát jelent. Vagyis olyan, mintha azt jelképezné, hogy a női lét teljes megélése és a jó családanya-szerep mostoha viszonyban állnak.
A társadalmi konvenciók eléggé meghatározzák, hogyan kell viselkednie a nőknek és a férfiaknak, és nyilvánvaló, hogy a nőknek sokkal szigorúbb szabályoknak, elvárásoknak kell megfelelniük. A Mostoha sors főhősnője szinte minden konvenciót, elvárást áthágva éli életét. Mivel pedig minden társadalmi elvárásnak ellenszegül, egyre inkább elmagányosodik. Habár szerető gyermekei vannak, szerető párja, mégis valamiképpen kívül reked a világon, így kiabálhat mindenfélét az erkélyről a szélbe, ha nincs, aki valóban meghallja őt. Ugyanakkor, mivel az elvárásokra fittyet hány, ez szabaddá is tehetné.
Ám mégsem tudja szabadon élni az életét, mert a környezet értetlenül áll vele szemben, sőt betegnek tartja. Ő viszont nem érzi, nem értékeli betegnek magát. Így számára az lenne a fontos, hogy megértsék és elfogadják, míg a család az ő gyógyulását szeretné.S mivel ez két, egymásnak ellentmondó cél és szándék, esélytelen a pozitív végkifejlet. Ahogy a regény utolsó mondata fogalmaz, ebben a kusza elvárásrengetegben „abszolút nem sanszos a siker”.
Petra Hůlová fantasztikus nyelvi bravúrjait, metaforikus képeit és szójátékait Barna Otília zseniális fordítása teszi felejthetetlenné.
Dr. Mund Katalin írt ajánlót, Ana-Maria Negrilă Jégcsászárcímű SF regényéről.
Novemberben jelent meg Ana-Maria Negrilă Jégcsászár című regénye. A román szerzőnő írása 2008-ban Vladimir Colin-díjban részesült. A kötet megjelenését az Európai Unió Kreatív Európa Programja támogatta.
A magyarországi könyvkiadók, ha modern SF-könyv kiadására vállalkoznak, szinte kivétel nélkül az angolszász irodalomhoz fordulnak. Ebben nyilvánvalóan nagy szerepet játszik az, hogy angolul szinte már mindenki tud, az angol nyelvű könyveket könnyű elolvasni, lefordítani, és könnyebb a róluk szóló kritikákból is tájékozódni. Ezért is fontos számunkra, hogy az európai SF kincseit is bemutassuk a magyar olvasóközönségnek. Hiszen méltatlanul mellőzött könyvekről van szó, amelyek hazájukban nagy sikereket értek el, díjakat nyertek, itthon viszont semmit nem tudunk róluk. Pedig nagyon gyakran éppen az európai közös kulturkincs és történelem révén sokkal inkább hozzánk vagy rólunk is szóló művekről van szó. Ilyen könyv Negrilă regénye is, amiben az SF köntösébe bújtatott nagyon durva elnyomó rendszer félelmetesen pontos leírásával találkozunk.
Helyszín
Egy olyan jövőben járunk, ahol hó és jég borítja a Föld nagy részét. Az emberek hatalmas városokba tömörülnek, melyeknek a felépítése a társadalmi helyzetet is tükrözi. A jómódúak a magasabb szinteken élnek, a szegényebb emberek pedig a földszinthez közelebb. A várost falak veszik körül és generátorok védik a kinti hidegtől. A város leírása eszünkbe juttathatja a Szárnyas fejvadász vagy China Miéville Új-Crobuzon városának leírását.
A város mellett a másik fontos helyszín egy űrállomás, az Ikrek. Ide jutnak büntetésből a rendszer ellenségei, s az ide küldött embereket részint átnevelik, részint teljesen átalakítják. Némelyekből pilóta lesz, akiket beleintegrálnak huzalokkal, vezetékekkel a különböző repülő járművek vezérlőjébe, másokból furcsa szörny-emberek lesznek, akik szabadon tudják változtatni az ujjuk és a karjuk méretét, és hatalmas erejükkel könnyedén tudnak gyilkolni. Az, hogy pontosan mi történik az Ikreken, végig rejtve marad, csak pletykákból, illetve néhány, az Ikrekről visszatérő ember sorsán keresztül szerezhetünk benyomásokat. Így viszont folyamatosan ébren tartja az érdeklődésünket, kíváncsiságunkat a regény, hiszen tudni szeretnénk, mi az ördög folyik itt?
A regénybeli társadalomban egy tipikus elnyomó hatalom uralkodik, amiben három politikai frakció fogott össze: a Fas, a Kod-Konsol és a Benez. Élükön a Tanács áll, akiket egy kemény rendőri erő véd, a szürke ruhás barátságosok. Korábban egy negyedik szervezet is a hatalom részese volt, a JöMa. Ebbe a szervezetbe tömörültek a jövőbelátók és látnokok, akik jóslataikkal megvédték a várost a környezeti csapásokkal szemben, továbbá korlátozták a Tanács hatalmát. Ez nyilvánvalóan nem tetszett az uralkodó csoportnak, ezért betiltották. A JöMa tagjait az Ikrekre vitték. Így jártak a főhősnő szülei és bátyja is. A rendszer könyörtelenül eltiporja a lázadókat.
Szereplők
A főhősnő, Sich egy fiatal lány, az ő szemszögéből ismerjük meg a történetet, s tudunk meg mindent a városról (az ő gyermekkori emlékeiből, a neki mesélt történetekből és legendákból, ahogyan arra ő emlékszik, eseményekből, amiket megtapasztalt). Mindent Sich szubjektív nézőpontjából látunk. Ez a szubjektivitás pedig azért különösen fontos, mert kiderül, hogy az emlékek korántsem megbízhatóak. A történetnek további csavart ad, hogy az Ikreken történő átalakítás során az emberek személyisége is teljesen megváltozik. Nem ritka, hogy egyfajta osztott személyiségre tesz szert valaki, vagyis a testébe olyanok személyiségét is beépítik, akik már meghaltak. Nem elég tehát, hogy az embert a saját emlékezete is becsaphatja, de a létező személyek is olyan gyökeres változásokon esnek át, hogy hirtelen minden emberi kapcsolatunk bizonytalanná válik.
A regény másik fontos karaktere Velmer, akiért Sich kisgyermekkorától rajong. Egy igazán karizmatikus személyiség, aki mindig tudja, mit akar, határozott döntéseket hoz, rejtélyes, s olyan, mintha mindig mindent kontrollálni tudna. Sich-re olyannyira nagy hatást gyakorol, hogy mind a múltban, mind a jelenben is ő határozza meg, akarva-akaratlanul, a lány minden cselekedetét. Velmer az epicentruma a könyv összes történésének, s minden kérdésre az ő személyisége révén, általa, hozzá kapcsolódóan kapunk választ.
Ugyancsak fontos kiemelni Sich és bátyja, Reh kapcsolatát, ami a testvéri szeretet lenyűgöző erejéről beszél.
A városon kívül nomád vadászok élnek, függetlenül és szabadon, ám a jeges éghajlat minden viszontagságát elviselve. Ők még őrizik a régi meséket, legendákat a város alapításáról és a titokzatos Jégcsászárról. A történet gyönyörűen megírt részei ezek a mítoszok, amiket Sich hallgatott a tábortűz melegénél, amikor szüleit elvesztette, és egy ideig a vadászok nevelték.
Cselekmény
A regényben megjelenik egy misztikus hatalom, ami képes pusztító forgószelet támasztani, amivel célzottan tud rombolni, s örök telet tud szabadítani a városra. A könyv cselekménye egyfajta nyomozás, hogy ki és miért akarja a pusztítást. A végére a múlt és a jelen szálai összeérnek, hogy végre fény derüljön a titokzatos Varotej kilétére, motivációjára, a forgószél romboló és bosszúálló céljaira.
A regény legfontosabb érdeme azonban a világépítés, a rengeteg áthallás az elnyomó és besúgó rendszerek működéséről, valamint az emberi lélek ábrázolása, melyet az emlékek bizonytalansága és a szeretet határai formálnak.
Indrek Hargla díjnyertes regénysorozatának érdekes aspektusára világít rá Rácz Nóra, a kötet fordítója az alábbi írásában:
Nők Indrek Hargla Melchior-regényciklusában
Habár a regényciklus főszereplője, Melchior Wakenstede, férfi, számos erőteljes, kidolgozott, hiteles női szereplővel találkozunk a regényekben, akiknek alakján, sorsán keresztül a női lét és szerep megannyi időtlen kérdését boncolgatja az író.
Melchior mellett (és mögött) ott áll a felesége, Keterlyn. Nem díszletként, nem mellesleg, hanem olyan társként, akinek a támogatása képessé teszi Melchiort áldásos tevékenységének kifejtésére úgy patikusként, mint nyomozóként. Melchior csak Keterlyn lényének derűjéből és erejéből táplálkozva tudja gyógyítani a beteg testet és a tallinni társadalmat.
Keterlyn nem emancipált, és nem is akar az lenni. Bár férje megtanította olvasni, és néha besegít a patikában, alapvetően a klasszikus női szerepkörben mozog, melyben kiválóan érzi magát: neveli a gyerekeket, viszi a háztartást, két lábbal áll a földön, ahová szükség esetén visszarángatja az onnan túlságosan elrugaszkodott hitvesét, akit mindemellett titokzatos betegségében hihetetlen lelkierővel támogat és ezáltal gyógyít. Mindezt nem áldozatként, hanem életfeladatként éli meg: „Én egész életemben téged gyógyítottalak, és boldog vagyok, hogy ezt tehettem.” mondja a regényciklus negyedik részében.
Enélkül az odaadó női szeretet nélkül Melchior nem tudná végezni feladatát, mert legyűrné a betegség: „az, akire lesújtott a Wakenstedék átka, az végül vagy belehal a kínokba, melyek úgy törnek rá, mintha a világ valamennyi bűnösének vétke az ő vállára nehezedne, vagy megtalálja maga mellé az igazit, azt az embert, aki szereti őt, imádkozik érte, és akire támaszkodva át tud gázolni a gyötrelmek tengerén. De a Wakenstedék átka segítőiket sem hagyja érintetlenül, ahogy Melchior anyjának is idő előtt kellett távoznia e világból, mert segítette férjét, hogy az felül tudjon kerekedni a mérgen, és ezzel büntetést vont saját fejére.
Keterlyn mindezzel nem törődött. Keterlyn hitt, remélt és szeretett.” – olvashatjuk a sorozat első részében.
Másfajta és talán problematikusabb női szerep jutott Melchior lányának, Agathának. A regényciklus negyedik részében már fiatal felnőttként látjuk az ikreket, akik apjuk mellett kitanulták a patikusmesterséget. Ez az ifjú Melchior esetében magától értetődő volt, testvére, Agatha esetében azonban korántsem, hiszen ebben a korban csak férfiak lehettek patikáriusok. Így titokban kell tartani a kiemelkedően tehetséges Agatha tudását. Apja pedig maga is elbizonytalanodik, helyesen tette-e, hogy lányát bevezette mestersége fortélyaiba, az intellektus fejlesztésének előtérbe helyezése nem válik-e később kárára női szerepének beteljesítése során.
„Az öreg Melchior néhanapján elbizonytalanodott, ki is a legokosabb patikus ebben a városban: ő maga vagy a lánya, Agatha. (…)
Az ifjú Melchior kiskorától tanulgatta a patikusmesterséget, mert a Wakenstedék nemzetségében ősidőktől fogva ez volt a szokás. Melchior azonban együtt cseperedett ikertestvérével, Agathával, és az ikrek szétválasztását célzó kísérletek mindannyiszor kudarcba fulladtak. Amikor a gyermekek kilencesztendősek lettek, apjuk föladta a reménytelen küzdelmet, és olyat tett, amit előtte soha, egyetlen patikus sem tett még – Agathát bátyjával együtt bevonta a tanulásba. Egymás mellett térdeltek a hideg kőpadlón, úgy olvasták a gyógyszerkönyvet. Az apa fölolvasott egy mondatot, amit a gyermekeknek háromszor el kellett ismételniük fejből. És Melchior látta, hogy Agatha gyorsabban tanul, jobban vág az esze, mint a bátyjának.
És bár soha, senki nem hallott még női patikusról, az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a nők kiváló betegápolók, otthon az anyák, nővérek és más női családtagok azok, akik bekötözik a férfiak sebeit, gyógyítgatják őket, ha betegek, gyógyteát főznek nekik. Az apácák is sokat tudnak a gyógyítás és az orvosságkészítés fortélyairól. Agatha csodálatos kertész volt, bármit ültetett, az szárba szökkent, és bőséges termést hozott. Ismert minden gyógynövényt, értett a szárításukhoz és a feldolgozásukhoz. Agatha egy városi polgár felesége lesz, de az, hogy a patikusmesterséghez is konyít valamit, csak nem fog kárára válni, gondolta annak idején Melchior. Mostanában azonban egyre többször morfondírozott azon, helyénvaló-e, hogy a hajadonok olyan sok tudományt szívjanak magukba, hogy végül okosabbak lesznek a férfiaknál. De ha azt vesszük… Melchior egyik legértékesebb könyvében, az AntidotariumNicholaiban szereplő receptek közül rengeteg egy Trotula nevű salernoi orvostól származik, aki nő volt, ráadásul olyan szépséges, hogy az egyetemen csak fátyolban lépett diákjai elé, nehogy az ifjak gondolatait elvonja a patikáriusmesterségtől.”
Szintén fontos kérdést vet fel a sorozat negyedik részében Kandis, a piritaibrigittina kolostor apátnőjének alakja. Míg Agatha a nő és az intellektus, addig Kandis a nő és a hatalom viszonyának problematikájára világít rá.A svéd eredetű brigittina szerzetesrend kolostoraiban férfi és női szerzetesek külön szárnyban, de mégis egy fedél alatt élnek, legfőbb parancsolójuk, a kolostor vezetője pedig az apátnő. Birodalmának falai között ő szava még a püspök döntéseit is felülírja. A rendi szabályzat szerint ő az abszolút hatalom – ami a patriarchális római katolikus egyház férfi tagjainak számára nagyon nehezen tolerálható, szinte már felfoghatatlan. Ez a legitim, de sajátságos helyzet rengeteg feszültséget szül. A kérdés megkerülhetetlen: kortünetről vagy történelmi korszaktól független problémáról van szó?
Indrek Hargla sorozata mindenkinek ajánlható. Krimi rajongóknak, vagy olyanoknak akiket érdekel a középkori világ, a hétköznapi emberek élete egy pici misztikummal fűszerezve. Amennyiben egy részletesebb ismertetőre vágytok, nézzétek meg ajánlónkat.
A Galaktika magazin novemberi számában befejeződik Phyllis Ann Karr nyomozós krimibe oltott SF-kisregénye. Emmi Itäranta, A teamesternő könyve és A tiltott álmok városa szerzője egy finn nemzeti hőssel indul démonvadászatra. A román Liviu Surugiu az önhibájából a pusztulás szélére került emberiségnek igyekszik új otthont találni… de valami nem engedi, hogy elhagyják a Földet. A havi retró Paul Slachta elbeszélése, amelyben két vállalkozás verseng, hogy hamarabb érje el a Vénuszt, mert a győztesé lesz a postaszolgálat szerződése. A magyar szerzők közül az idén 70 éves, Déry Tibor- és József Attila-díjas Kornis Mihály hősei egy homokozóban bukkannak rendkívüli leletre, míg Ecsédi Orsolya egy különleges, agymozgató novellában próbálja megmentetni világunkat.
A központi tudományos anyag az új csernobili szarkofágot mutatja be. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt az indiai ivóvízkrízisről, egy izgalmas klónozós tévésorozatról, kávékapszulák újrahasznosításával gyártott kerékpárokról és a Műszaki Egyetem Űrtechnológia Laboratóriumáról.
Végéhez ér „A láp asszonya”, a Robert E. Howard motívumai alapján készült képregény. A magazin XL-változatában pedig Martin Caidin hetvenes évekbeli bestsellerének, a Kiborgnak az első része olvasható, melyből a sikeres A hatmillió dolláros férfi című sorozat készült.
A Galaktika 356. számát keresse az újságárusoknál (az XL-változatra pedig továbbra is előfizetőként tehet szert)!
Külföldön október 19-én megjelent Jodi Taylor „Doing Time” című könyve, mely a St. Mary krónikák spin-off sorozatának első kötete. Ugyanabban az univerzumban játszódik, mint az eredeti sorozat, a St. Mary Történettudományi Kutatóintézet helyett most az Időrendőrség és annak három újonca a főszereplő.
Az idő kezdetén, illetve a jövőben amikor az időutazás nyilvánossá vált, újraírva és ismét újra írva a történelmet a világ majdnem elpusztult az Idő háborúban. Ennek folyományaként jött létre az Időrendőrség szervezete, hogy rendet tartsanak az időben, mindez természetesen kisebb-nagyobb sikerrel zajlik, a rendőrök pedig hullanak mint a legyek, így az utánpótlás minőségére nem fordítanak túl sok figyelmet.
Becsatlakozhatunk Jane, Luke, és Matthew mindennapjaiba, akik egyébként az intézmény leghaszontalanabb és legbénább jelöltjei, és nem feltétlenül szabad akaratukból csatlakoztak a rendőrséghez.
A „Doing Time” itt-ott utalásokat tesz az eredeti sorozatban történt eseményekre, így tökéletesen összekötve a két sorozatot. Jodi Taylor szokásos angol humorával követhetjük végig a három újonc csetléseit-botlásait, így az írónő rajongói biztosan nem fognak csalódni.
A magyar megjelenésről még nincsenek információk, de kövessetek minket Facebook-on vagy iratkozzatok fel hírlevelünkre, hogy tutira ne maradjatok le semmiről.
„Akiket én ismerek gyűjtők, azok általában sötétben, 20 fokban, elrejtve tartják a gyűjteményüket, így ez most igazi csemege.” – fogadott tréfálkozva minket a bejáratánál Barta Zoltán, a Magyar Star Wars Klub vezetője, aki egyben a The Fans Strike Back kiállítás tárlatvezetője is.
Teljesen egyetértek. ’97 karácsonyán a családom díszektől duzzadó fenyőfája alatt is a díszdobozos Star Wars Trilogy Special Edition kiadása várt türelmesen, hogy életembe megkezdje diadalmas útját. A történet vákuumként szippantott magába és a kezdeti mohóságom, ami a válogatás nélküli gyűjtésbe hajszolt, Obi-Van Kenobi csoki papírok és Padmé Amidala királynőt ábrázoló testápoló flakonon át füzetek és csecsebecsék vásárlásába kimerülve, idővel és érettségemmel finomodott űrhajó modellekre és könyvekre.
Pontosan át tudom érezni milyen egy-egy tematikus rendezvényen reményteljesen végigmenni a standokon bízva egy különlegesebb darab beszerzésében, vagy az interneten előrendelni egy régen várt modellt. Ugyanilyen kivételes élmény egy másik gyűjtő kollekcióját megcsodálni – szigorúan hátratett kézzel, közel hajolva. Vagy a sajátunkat megmutatni egy hasonlóan elkötelezett rajongónak. Szigorúan ugrásra kész pozícióba, hogy életünk és vérünk árán megvédjük.
A kiállítás fogalmát át kell írni a tárlat idejére: hozzászoktunk a szaktekintélyek vagy egy bizottság által összeállított múzeumi keretek között prezentált műtárgyak halmazához. Azonban itt nem filmes relikviák láthatóak és nem is egy klasszikus értelembe vett kiállítás: a lenyűgöző gyűjtemény a spanyol Daniel Prada magángyűjtői kollekciója. A figurák, diorámák és jelmezek egy ember ízlését és értékítéletét adják vissza, így, ha hiányoljuk a kedvenc karakterünket, legyünk elnézőek.
A Csillagok Háborúja – Egy új remény magyarországi bemutatójának 40. évfordulója alkalmából nyílt tárlat első termében Daniel képével és gyerekkori relikviáival találkozhatunk először. A szappanok, képregények és társasjátékokkal teli vitrinekkel szemben életnagyságú C-3PO és egy folyamatosan pityegő R2-D2 áll. Mindenki hős kis robotját, mint kiderült, mosogatógépdobból készítették. Ezután autentikus környezetben a filmek kronológiai sorrendjében végighaladhatunk a történeten és a vitrineken. Az egyes termek elején az epizódok rövid történetei olvashatóak filmes érdekességekkel, a kiállított tárgyak mellett kis műanyag plaketteken olvashatunk néhány alapadatot a karakterekről. A tárlat – általam egyetlennek ítélt – hiányosságába ezzel bele is futottunk. Még az átlag rajongók is tudják ki melyik fajhoz tartozik, melyik bolygón született és melyik filmben szerepelt. Idézni is tudnak a karaktertől. Viszont, hogy miért került bele Daniel gyűjteménybe, miért különleges és egyedi arról sajnos nem tudunk meg semmit.
A figurák azonban fantasztikusak: órákat töltöttünk a profi művészek és szakemberek egyedülálló munkáinak nézegetésével. Magával ragadó beállítások és részletesen kidolgozott figurákat kapunk, amelyek itt-ott a művészi szabadságot élvezik eltérve a kánon szabta ábrázolásoktól. Az élmény teljességét sok esetben a vitrin alján elhelyezett tükör adja, melynek hatására olyan részleteket is megfigyelhetünk, amiről a figura beállítása miatt lemaradnánk. Jól megkomponált jelenetek és megmosolyogtató megoldásokkal elevenítik fel a történetet, miközben különleges audiovizuális effektek is hozzájárulnak a Csillagok háborúja ikonikus világának megidézéséhez.
Az 1500 négyzetméternyi területen kiállított limitált kiadású, kifejezetten gyűjtőknek szánt akciófigurák, űrhajómodellek és fegyvermásolatok, valamint cosplay jelmezek után egy green box stúdióhoz érkeztünk, ahol a választott kedvencekkel lehetett fotót készíttetni.
Bevallom, velünk zárták a kiállítást, így a VR és az űrbár kipróbálására már nem volt idő. A jó hír az, hogy ezeknek a meglátogatásához nem kell újra jegyet váltani, hiszen a kiállítás előterében találhatóak, így a kiállítás ideje alatt bármikor pótolható.
A kiállítás hiányosságát tárlatvezetéssel tudjuk feledtetni, sőt jóval többet kapunk annál. Érdekességeket, kulisszatitkokat és a valódi rajongói élményt. A jegyár tekintetében, ami kétségkívül barátságtalan a magyar átlag pénztárcához, tegyük a szívünkre a kezünket és legyünk őszinték: hiába utazó gyűjteményről van szó, valószínűleg először és utoljára jár hazánkba a nagyközönség számára megtekinthető állapotban. Egy hard core rajongó, aki képes értékelni mindazt a szenvedélyt és szeretetet, ami egy ilyen egyedülálló gyűjtemény mögött rejlik, akinek hívó szó a ”limitált” kifejezés, kihagyna egy ilyen élményt? Még „réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban” sem.
Ismét előkerült egy klasszikus regény, hogy filmsorozat készüljön belőle. Ezúttal H. G. Wells világok harca című regénye került leporolásra. A jó hír, hogy az anyaghoz a BBC nyúlt hozzá, akiknek igényes sorozatait nem kell bemutatni.
A klasszikus regény már többször megfilmesítésre került, utoljára 2005-ben Steven Spielberg rendezésében és Tom Cruise-zal a főszerepben. Az eddigi filmek mindig modernizálták a témát és az aktuális korba helyezték, Ezzel szemben a BBC feldolgozása minél inkább hű akar maradni a regényhez.
A világok harca 1897-ben jelent meg, és ennek megfelelően a sorozat is a huszadik század elején játszódik. A BBC a tőle jól megszokott három részes minisorozat formátumot választotta.
A főszerepekben Rupert Graves , Eleanor Tomlinson és Rafe Spall. A sorozat a BBC One őszi premierje, de konkrét dátum még nincs.
A Galaktika magazin októberi száma a halloween jegyében készült, tele ijesztgetéssel, szörnyekkel és veszedelemmel. Folytatódik Phyllis Ann Karr kisregénye, egy különös jövőbe helyezett Sherlock Holmes-átirat. A Zsoldos Péter-díjas Fedina Lídia, a Virokalipszis szerzője vérbeli horrornovellával lepi meg rajongóit. Daniel Frini első világháborús katona hőse hajmeresztő helyzetbe kerül. Alekszej Kalugin S.T.A.L.K.E.R.-szerző profi vadásza egy idegen bolygón ered egy szörny nyomába, Gareth D. Jonesnál viszont a vérengző vadállatok a városainkba költöznek. Barnóczky Ákos filmrendező és forgatókönyvíró, akinek most jelent meg Természetes intelligencia című regénye, ezúttal egy orwelli Európába repíti el olvasóit. Vjacseszlav Hvatov rendhagyó S.T.A.L.K.E.R.-történettel szolgál, míg az SFWA-nagymester Jack Vance elképesztően tarka idegen népesség által lakott bolygóra dobja le nyomozóját. A havi retró Tóth Béla klasszikusa, melyben egy meghasonlott tudós az emberiség elpusztítására tör.
A központi tudományos anyag egy hidegháborús amerikai kémműholdprogramot mutat be. Emellett olvashatók még a lapban cikkek többek közt a repülés környezetszennyező hatásairól, egy szuper(anti)hős-tévésorozatról, a Tangerine Dream együttes nagy áttöréséről, és egy állítható színnel író tollról.
Folytatódik „A láp asszonya”, a Robert E. Howard motívumai alapján készült képregény. A magazin XL-változatában pedig Hans Dominik egykori német bestsellerszerző regényének befejező része olvasható egy eljövendő világháború katasztrofális következményeiről, amelyek ellenszerét talán csak az űrben sikerül megtalálni.
A Galaktika 355. számát keresse az újságárusoknál (az XL-változatra pedig továbbra is előfizetőként tehet szert)!
