László-Zwickl Gergellyel, az Idő Húrok című, Cannes-ban díjat nyert magyar sci-fi rövidfilmproducerével és forgatókönyvírójával beszélgettünk. Az interjúból megtudhatjuk, hogy a zene is lehet szuperképesség, hogy a barátok és a tehetség mindig segítenek, és hogy mire számíthatunk a premierrel egybekötött egynapos összművészeti eseményen, május 23-án.
GALAKTIKA: Hogyan indult a pályád? Hogyan jött a filmezés?
LÁSZLÓ-ZWICKL GERGELY: Rádiózással kezdtem, zenei műsorokat szerkesztettem, utána kerültem a televízióhoz. Az HBO volt az én iskolám, sőt a bölcsőm is, ott tanultam meg vágni. Az akkori Cinemax csatorna programjaihoz vágtam előzeteseket, szerencsém volt végignézni a világ legjobb filmjeit. 2009-ben tanulmányútra mentem Ázsiába utómunka-stúdiókat látogatni. Akkoriban Szingapúr és Hongkong volt a legfejlettebb technikailag, nagyon sok reklám és videóklip készült náluk a legmagasabb színvonalon. Rengeteg élménnyel meg ötlettel jöttem haza. Alapítottam egy saját kreatív ügynökséget, amivel egy időben az akkor induló Sony Pictures Televisiontől kaptam egy ajánlatot, és két évig a sci-fi és akciófilmes csatornára vágtam promókat.
G: Hogyan jött a saját produkció ötlete?
LZG: Ekkor ismerkedtem meg Szentgáli Gyurival, akivel rengeteg előzetesen dolgoztunk együtt: én vágó voltam, ő hangmérnök. Két évig majdnem minden napunkat együtt töltöttük a vágószobában. Olyan volt, mint egy szürreális világ, ahol rengeteg sztori és karakter az életed részévé válik, mert folyton ezzel kelsz, ezzel fekszel. Gyurival nagyon sokat kísérleteztünk, hogy mit lehet kihozni hangból és képből, mindig valami újat keresve. A munkakapcsolatból barátság lett. Ráadásul a zene iránti érdeklődés is közös téma volt: én DJ-skedtem, ő különböző zenekarokban játszott. Utána én más irányba mentem, 2012 óta szabadúszó producerként és a saját ügynökségemben dolgozom.
Független filmek, blockbusterek, filmsorozatok, videójátékok előzetesvágója vagyok. Mindig érdekeltek azok a dolgok, amikben van valami érték, valami plusz, azon kívül, hogy szórakoztatóipari termék.
G: Pedig ennek a kritériumnak elég sok műfaj meg tud felelni…
LZG: A filmek mellett kacsintgattam más műfajok, például a képregény felé. Így segítettem a The Urban Legendet, ami egy norvég szerző, Josef Tzegai Yohannes képregénye, és nagyon komoly társadalmi mondanivalóval bír, a norvég Nobel Peace Centerben is kiállították. Nagy iskola volt a 21 Draw University, akik illusztrátorokat és grafikusokat képeznek, az oktatóanyagaik utómunkáin dolgoztam. Számos videójáték-előzetest készítettem, amik azon kívül, hogy akciódúsak voltak, mind valamiféle jó üzenettel párosultak. Mindig arra gondoltam, az egész szakmának arról kellene szólnia, hogy a rendelkezésünkre álló technikával és tudással értékeket közvetítünk. Úgy gondoltam, hogy amit a kezemből kiadok, az valami olyan célt kell szolgáljon, ami minőségi, értékes, érdekes, képviseljen valami pozitív üzenetet, és próbálja meg egy kicsit jobbá tenni a világot.
G: Honnan jött a film alapötlete?
LZG: Amikor előzeteseket vágsz, akkor folyamatosan jönnek szembe a szuperhősök, akiknek valamiféle képességük van. Ha bármilyen problémás helyzetbe kerülnek, akkor előveszik ezt, és kivágják magukat a csávából. Amikor elkezdtem gondolkodni történeten, a zenéből indultam ki, mert a zene univerzális dolog. Nem kell, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük, a zene összekapcsolja az embereket életkortól, kultúrától függetlenül. A zenészek, talán éppen emiatt, valahogy másképp gondolkodnak. Az jutott eszembe, hogy csinálok egy hőst, akinek az lesz a szuperképessége, hogy a zenével mindent meg tud oldani. Ennek a szuperhősnek mindenre van valami zenei megoldása, mindenkivel meg tudja magát értetni úgy, hogy egy szót sem szól, csak zenél… és akkor beugrott nekem korábbi munkatársam, Szentgáli Gyuri, akiben egyszerűen láttam ezt a figurát. Vele együtt kezdtük el fejleszteni a történetet, a karaktereket, a zenéket, amik együtt tudnak működni egy forgatókönyvben. Ezt a filmet Gyurival csináltuk.
G: Kik kerültek a stábba?
LZG: A film alaptézise az elejétől fogva, hogy csak a barátainkkal dolgozunk, akikkel jól érezzük magunkat, csak olyan dolgot csinálunk, amihez kedvünk van. Bármilyen nehézség adódott, mindig emlékeztettük magunkat arra, hogy a legfontosabb az alkotás öröme és a barátokkal való közös munka. Ettől mindig leegyszerűsödnek a dolgok. Nincs mögöttünk hatalmas stúdió, mindent mi magunk oldunk meg.
G: Tényleg ilyen simán ment minden?
LZG: Én azt hittem, hogy tavasszal megírjuk a forgatókönyvet, nyár elején leforgatjuk, ősszel utómunka, és akkor egy év alatt készen vagyunk. Ehhez képest három éve foglalkozom vele. Szép lassan kiépült a végső stáb, és elkészült a film. Sőt, már elindult egy nemzetközi fesztiválúton tavaly, ahol nagyon pozitív fogadtatást kapott. Számunkra is meglepő volt, hogy például ilyen helyeken, mint Cannes, díjat nyert, és beválogatták több mint tíz európai fesztiválra. Egyre többen kérdezgették tőlem, hogy ez mikor lesz látható itthon. Rájöttem, hogy azok, akiknek ezt a filmet készítettük − deszkások, bringások, zenészek, magunkfajta sci-fi rajongók –, nem járnak filmfesztiválokra.
G: Milyen korosztály a célközönségetek?
LZG: Csináltunk egy-két tesztvetítést, ahová elhívtuk a barátainkat, akik velünk egy idősek, harmincas-negyvenes korosztály. Aztán hetekig jöttek a kérdéseikkel, hogy ez miért úgy van, ez miért így, miért azt csinálja, miért ott van? Viszont a gyerekek, akik a szüleikkel jöttek, azt
mondták, hogy ez nagyon jó. És akkor rájöttünk, hogy a bennünk lévő gyerekek csináltak egy filmet. Tulajdonképpen ez egy zenés sci-fi ifjúsági film lett.
G: Hogyan választottátok a szereplőket?
LZG: Gyuri a főszereplő, belőle indultam ki. Szükségünk volt egy főgonoszra. Odegnál Róberttel együtt jártunk forgatókönyvíró-suliba, én vágtam az előzetest A Hívó című filmjéhez. Arra gondoltam, annyira jó srác, hogy kontrasztként most végre kiélheti azt a sötét kiber-énjét, amit vizuális alkotásokba öl. Aztán a viking kori jelenethez kellett egy halász amazon, akit Ince Sára személyében találtunk meg egy szinkronstúdióban, nagyon tetszett neki ez a kihívás. Van jelenetünk 1997-ben, ahol rapperek deszkáznak, bringáznak és zenét hallgatnak a parkban, és van egy gonosz parkőr, aki őket zargatja, hogy halkítsák le a zenét. A parkőr szerepében Mérges Norbertet láthatják majd a nézők, Norbi különböző ska-punk zenekarok basszusgitárosa, úgyhogy muszáj volt belőle közterületest csinálni. Azt gondoltam, ha az emberek pont saját maguk ellentétjét játsszák, az jól működik. Ebben a jelenetben látható DJ Bajtárs, aki viszont saját magát hozza, és MC Anorb, akik a premieren nyomnak majd egy élő rap show-t. Van egy akciójelenet, amit a tradicionális harcművészetek – a kempó, a sinkendó és a brazilian dzsiudzsicu − alapjaira épül. Az akciókoreográfiát Kárászi Balázs szenszei készítette el. A kardos jelenetek szakmai fővédnöke Lajos Roland szenszei volt. A jelenetben együtt dolgoztunk Kovács Zsolt és Molnár „Doki” György szenszeiekkel. Illetve itt látható Bóta Botond, aki műugrásból került a kaszkadőrvilágba, és onnan a küzdősportba. Rájöttem, hogy ők a valódi szuperhősei ennek a filmnek, a jeleneteikbe nem kellett belenyúlnunk digitálisan − ami a filmben látható, azt megcsinálták. Gál Anett alakítja a főhős barátnőjét, olyan lány, amilyenre minden srác vágyik: hogyha van egy szenvedélyed, mint például a zenélés, akkor elnézi, hogy emiatt mindenhonnan elkésel. Szükségünk volt még egy szerzetesfigurára, aki irányt mutat a zenehozónak. Erre a szerepre szintén a szinkron világából találtuk meg Rostás Ábelt. Az egyik szereplő énekhangja mögött Czabán Gábort – DJ Revolutiont – hallhatjuk. A történet Szebeni Gábor operatőr zseniális képi kompozícióin válik láthatóvá.
G: Itt mindenkinek sokféle tehetsége és érdeklődése van…
LZG: Ez vált a film valódi üzenetévé: ha bármiben tehetséged van, akkor azt kötelességed jóra használni. A mi szuperhősünket a zenei tehetsége menti meg. Szóval ha a saját életedben megtalálod azt, amihez a legjobban értesz, akkor minden helyére kerül. Ez az, ami az Idő Húrok üzenetévé vált, és pontosan ezért csináljuk meg ezt a premiervetítést, a kiállítást és a koncertet is, mert szeretnénk megmutatni, hogy mindenki, aki a filmben szerepel, még miben jó. Ez egy olyan „összaudiovizuális” élmény lesz, amilyet még senki sem csinált.
G: Egyszeri vetítés lesz vagy tervezitek továbbvinni a filmet?
LZG: Az első hivatalos hazai vetítés május 23-án lesz a Dante Közösségi Alkotótérben. Lesz egy zenei blokk, amit Gyuri állított össze mindenféle stílusban a saját zenéiből. Aztán ki fogunk kanyarodni a film zenéire is, hiszen azokat is ő írta. Utána lesz egy hiphop buli DJ Bajtárs and The Syndicate részvételével, és megtekinthető lesz a Pálfai Lili, Stark D. Zoltán és Rostás Ábel munkáiból összeállított kiállítás. Egyelőre ezen a bemutatón van a fókusz, de nyitott vagyok rá, hogy legyen folytatása.
G: Akkor ez egy kis művészeti fesztivál lesz?
LZG: Olyasmi. Ahogyan a film is sok mindent foglal magában, úgy gondoltuk, hogy az egynapos esemény passzol az üzenetéhez, ami tulajdonképpen a tehetséggondozás. A Dante csapatának tetszett az ötlet, együtt csináljuk. A kiállításban sokat segít Pálfai Lili animátor, a filmben ő tervezte meg a Zenei Galaktikus Űrhajót.
G: A hajó digitális vagy makett?
LZG: Természetesen digitális. Ha a hetvenes években készült volna, akkor makett lenne, de ma már olyan eszközök állnak rendelkezésre, hogy a tervek alapján Lili egy-két hét alatt megépítette az űrhajót, ami zenével működik, képes előállítani a „Világegyetem Legmélyebb Hangját”, mint szuperfegyvert. Ezzel akarja Lord Bass elpusztítani a Földet …
G: Miért pont sci-fiben gondolkodtatok?
LZG: Azt gondoljuk, hogy a sci-fi-rajongókkal azonos hullámhosszon tudunk lenni. A sci-fi mindig kérdéseket tesz fel, problémákat boncolgat, nem hagy becsukva ajtókat, mindenféle megoldás felé nyit, tehát nincs olyan, amire nincs válasz vagy megoldás. Ilyen a mi sztorink is. A mesékben mindent lehet, és valószínűleg a gyerekek ezért nem gondolkodnak falakban, hanem térben vannak, és azt látják, hogy előre-hátra-jobbra-balra, mindenfelé lehet menni, mint egy videójátékban. Nem ütköznek semmilyen akadályba, nincs semmi, ami akár szellemileg, akár fizikailag gátolja őket.
G: Van új terv a tarsolyodban? Vagy ez még nagyon korai kérdés?
LZG: A film zenei anyagából csinálunk egy albumot. A digitális világ kedvéért lesz Spotify kiadás, de a zene előtt tisztelegve ki fogjuk adni bakelitlemezen is. Következő filmes tervem, hogy visszanyúlok az előző munkámhoz. Amikor ezzel a filmmel elkezdtem foglalkozni, épp egy
dokumentumsorozatot csináltam. A címe Filc, és a Budapest környéki hiphop életről szól. Annak ikonikus figuráit mutatja be: DJ-ket, MC-ket, graffitiseket, táncosokat. A harmadik epizódnál tartottam, amikor belevágtam az Idő Húrokba. Azt hittem, megcsináljuk egy év alatt, és utána visszakanyarodhatok a sorozathoz. Ebből három év lett. Tartozom annyival, hogy befejezzem.
Az interjú egy rövidített változata a Galaktika 422. számában is olvasható.
Az interjút Kasza Magdolna készítette
