Címke: retro

Stranger Things 2. évad premier: Folytatódott a 80-as évekbeli borzongás

A Netflix október 27-én teljes egészében elérhetővé tette a Stranger Things 2. évadát, mely ezúttal 9 részes és a Duffer-testvérek úgy nyúltak hozzá megint a 80-as évekhez és a rémisztgetéshez, hogy annak csak tapsolni lehet. Egyszerűen jó volt ismét látni az ügyesen castingolt gyerekszereplőket, a kisváros marcona zsaruját, Winona Ryder folyton anyáskodó karakterét, az Upside Down szörnyeit, na és persze bemutatkozott pár új arc is. A 2. évad első része egy izgalmas üldözéses jelenettel kezd, hogy aztán elkezdje az építkezést, amelynek a végén feltehetően megint jó nagy katarzisban lesz részünk.

A történet egy évvel az előző szezon után folytatódik, 1984-ben járunk, kapunk is néhány kulturális utalást, hiszen a mozikban épp megy a Terminátor – A halálosztó, Mike egyik kedvenc játéka egy Millenium Falcon replika a Star Warsból, a gyerekek pedig szabadidejükben nyilvános játékgépeken próbálnak rekordot dönteni. Pontosabban, tartani a rekordot, amelyet megdönt egy új szereplő, Mad Max, aki az első rész középpontjában áll.

Girls don’t play video games!

Érdekes látni, hogy milyen szépen simulnak be az új szereplők a 2. évad kezdésében a régiek közé, miközban folytatódnak az előző etapban felvezetett problémák: így Will Byersszel valami nagyon nincs rendben, Dustin és Lucas még mindig ugyanazokra a lányokra hajtanak, a fotós Jonathan pedig továbbra is a „barátzónában” vesztegel. Közéjük érkezik többek között Mad Max, aki egy olyan lány, aki a korát megelőzi, hiszen szeret videojátékokkal játszani és gördeszkázni. Persze, hogy rögtön követni kezdik a Stranger Things kölykei. Rajta kívül érkezik még a testvére (?), akiről egyelőre keveset tudunk meg, illetve Will anyja felszed egy férfit, akit Sean Astin alakít. A Gyűrűk Ura színésze olyan feelgood karakterként tűnik fel a sorozatban, aki rögtön mosolyt csal az ember arcára.

Márpedig ebből azért kevés van a Stranger Thingsben, ahol a felnőttek állandóan gondterheltek, így a kisváros zsaruja, Jim Hopper (David Harbour) és Joyce Byers (Winona Ryder) is kénytelen 0-24 aggódni. Főleg Will miatt, akit nem ereszt az Upside Down, a fiút látomások gyötrik, hiszen egyfajta világvége közeleg az 1. rész alapján. De rajta kívül is kapunk olyan arcokat, akik természetfeletti képességekkel rendelkeznek, sőt rövid időre feltűnik a képernyőn Eleven is.

A Stranger Things nagyon jól csinálja, amit kell neki, ugyanis amellett, hogy a gyerekek energikus hozzáállása a hétköznapokhoz könnyen magával ragadja a nézőt, a sorozat továbbra is nagyon sötét. Már nem csak a fényképezés, hanem a hangvétel is. A Duffer testvérek iszonyú jó világot építettek fel maguknak, ahol minden második sarokban szörnyek bujkálhatnak és pont ez az, ami megrettenti az egyszeri nézőt. Sose tudni, hogy mikor valós és mikor vélt a rettegés a Stranger Thingsben. Ez az a történet, ahol még egy sima telefoncsörgéstől is kirázza az embert a hideg, a korábban átéltek miatt.

Ritka az olyan sorozat, ahol ennyire jól ötvözik a misztikumot, a retrót és a coming of age sztorit, de szerencsénk van, hogy a Netflix olyan szériákat is bevállal, amilyeneket egyedül az HBO szokott. Ez versenyhelyzetet szül a cégek között, aminek mi csak örülhetünk, hiszen egyre egyedibb kisképernyős produkciókra számíthatunk, ha meg akarják tartani a nézőket a gigavállalatok. A Stranger Things továbbra is kötelező néznivaló, főleg azoknak, akik imádták a Stephen King-féle Azt és valami hasonlóra vágynak. Értékelés: 9/10

Ja, és Barb még mindig nincs meg.

október 27, 2017
Edgar Rice Burroughs vetélytársa: George Allan England

A Galaktika 327 retro rovata ismét egy itthon nem ismert, de figyelemre méltó írót mutat be: George Allan England amerikai felfedezőt és sci-fi írót. Első, magyar nyelven olvasható novellája a „Zuhanás”.

George Allan England (1866-1936) korának népszerű írója volt, írásait számos magazin leközölte. Összesen 330 novellája és 5 regénye jelent meg, utóbbiak sorozat formátumban. Első írása, a „The Time-Reflector” 1905-ben jelent meg a the Monthly Story Magazine-ben. Később több írása is Frank A. Munsey magazinjában volt olvasható. Az akkori olvasóközönség imádta, igazi riválist jelentett a kor másik népszerű írójának, Edgar Rice Burroughsnak (Tarzan-könyvek szerzője). England művei közül a legnépszerűbb a „The Thing from – Outside” volt, ami első megjelenése után, 1926-ban a legelső science fiction magazin, az Amazing Storiesba is bekerült. Regényei közül a három részre osztott sci-fije, a Darkness and Dawn (1912-14) a legismertebb. A történet két emberről szól, akik a Földet elpusztító meteor becsapódás után ezer évvel később ébrednek fel. Céljuk, hogy a halott bolygón újjá építsék az emberi civilizációt.

Műveitől nem feltétlen a műszaki pontossággal megalkotott gépek leírását vagy tudományos eszmefuttatásokat kell várnunk, sokkal inkább az embert általában foglalkoztató kérdések bukkannak fel. Gyakori témája például a halhatatlanság, szocialistaként pedig nagy előszeretettel vizsgálta a kapitalizmus negatív hatásait és a szocialista eszméket. Ezenfelül még gyakran merített ihletett példaképei munkáiból is. Például a „The House of Transmutation”-ban felfedezhetőek H. G. Wells Dr. Moreau szigetének hatása, a már említett „The Thing from – Outside” Algernon Blackwood „The Willows”-át idézi meg, de Jack London stílusa is felfedezhető England műveiben.

A Galaktika 327-ben olvasható novellája, a „Zuhanás”- t azon England-írások közé sorolnánk, amelyekben az emberiség örök problémáit elemzi. Maga az írás először 1916-ban jelent meg a Snappy Storiesban. A megjelenéshez képest száz évvel később, azaz 2016-ban járunk: egy ifjú hölgy, Jeanne Hargreaves épp Japánba utazik az Imperatrice nevű léghajóval. Egy szerencsés véletlen során találkozik kedvenc írójával, Norford Hale-el, azonban a lány nem élvezheti ki teljesen a pillanatot, ugyanis az őket szállító hajó váratlanul meghibásodik, és végzetes zuhanásba kezd.

A „Zuhanás” felépítésében sokban idézi a 19-20. században nagy népszerűségnek örvendő tudományos románcokat (scientific romance): a későbbi fantasztikum irodalmát idéző háttér a cselekménynek, sok akció és az elmaradhatatlan szerelemi szál. Viszont ha a két szereplő párbeszédeire figyelünk, megtaláljuk „az englandi témákat”. Olyan a mai napig felmerülő problémák kerülnek szóba, mint az emberiség elkényelmesedése, az irodalom hanyatlása, vagy a múltba való visszavágyás. Továbbá érdekes gondolat az is, hogy habár az ember technológiai fejlődését sikeresnek láttatja a mű, a társadalmiról már nem nyilatkozik ilyen pozitívan.

George Allan England novellája igazi irodalmi csemege a sci-fi fejlődése iránt érdeklődők számára, de azok is kellemes olvasmánynak találhatják, akik visszavágynak a nagy romantikus művek korába.

június 19, 2017
H. G. Wells árnyékában: George Griffith a Galaktikában

A Galaktika 326 retro rovatában egy itthon kevésbé ismert, ám a science fictionben megkerülhetetlen írótól, George Griffith-től olvashatjáok, a „Pólustól Pólusig” című novellát.

Griffith (1857-1906) angol sci-fi író és a késő Viktoriánus kor és az Edward-kori Anglia híres felfedezője, utazója. Újságíróként kezdte, később a kor legnépszerűbb ponyvamagazinjaiban (pl. Pearson’s Weekly, Pearson’s Magazine) publikált. Első írása 1892-ben született: The Great War of 1892 (Philip Howard Colomb írása) hatására megírta a The Angel of the Revolution szinopszisát. Később ebből született meg az azonos című regény is; ezt tartják Griffith legjobb és leghíresebb művének, továbbá az úgy nevezett marvel talesek (olyan történetek, amelyekben levegő meghajtású gépekről és légi vagy vízi csatákról olvashatunk) egyik legelső darabjának is.
Írásaiban sokkal inkább a történet dominál, a tudományos rész mai szemmel inkább megmosolyogni való. Viszont ha irodalomtörténeti szemmel nézzük Griffith műveit, mondhatjuk, nem különböznek a mai sci-fi írók alkotásaitól. Hűen követte korának tudományos elméleteit, s azokat bele is építette történeteibe. Így életművében például találkozhatunk a darwini evolúcióelmélettel, ami főleg a világépítésében köszön vissza. Ezen felül Griffith számos jövőbeli eseményt vázolt fel műveiben, korának politikai eseményeit alapul véve.

Griffith életében és később is számos íróra volt hatással. A nagyobb hírnévre szert tevő kortársa, H. G. Wells például tőle kölcsönözte a „Pax Aeronautica”-motívumát (a légi közlekedés drámaian megváltoztatja a jövőbeli hadviselést) a The Shape of Things to Come regényéhez, de Griffih hasonlóan nagy hatással volt William Morris politikai utópiájára is, a „News from Nowhere”-re. Az SF későbbi írói közül Michael Moorcock érzi úgy, hogy Griffith munkássága nagyban befolyásolta. Irodalmi hagyatéka azonban nemcsak bizonyos szerzőknél tűnik fel, hanem a science fiction fejlődésén is érezteti hatását. A műveiben gyakran szereplő „repülőgépek” a 70/80-as években megszülető steampunk al-zsánerre ismerhetünk rá (műveit néha proto-steampunk jelzővel is jelölik).

Hosszabb elbeszéléseken kívül Griffith számos novellát is írt, ezek közül magyarul eddig a „Villámsarok” jelent meg Szentmihályi Szabó Péter Homályos zóna című válogatásában, és most a 326-as Galaktikában a „Pólustól pólusig”. A mostani történet egy Jules Verne kalandregényeit idéző írás: egy professzor, egy fizikus és egy filozófus elhatározzák, hogy megpróbálnak eljutni a Föld középpontjába, majd keresztülmenni a belsején, hogy egyik sarkponttól a másikig jussanak.

Aki már olvasott 19. századi romantikus románcot (pl. H. G. Wells művei), vagy bármit a Viktoriánus kor szórakoztató irodalmából (pl. Sherlock Holmes-novellákat), tudja, nagyjából mire számíthat Griffith-nél. A novella középpontjában a kaland áll, amit fantasztikus elemek (pl. a szánokból összerakott „repülőgép”) tesznek izgalmassá, s végül, hogy hihetőbb legyen a mese, hosszas, de érthetően előadott tudományos magyarázatokat kapunk. Ezek mai olvasóként inkább viccesek, mint komolyan vehetőek, de tökéletes korrajzot ad a 19. század tudományos világáról. A „Pólustól pólusig” középpontjában az akkori kort izgalomban tartó földrajzi felfedezések és geológiai elméletek uralják (pl. Charles Lyell művei). A novella tudományos része szerint a Föld belső magjában található egy alagút, amin ha átutazunk, az Antarktisztől eljuthatunk az Arktiszra. Habár az írás már bőven 100 éves, a benne felmerülő gondolatkísérlet még mindig érdekes lehet számunkra, a néhol bájosnak tűnő magyarázatok ellenére is (pl. kérdéses, hogy a kalandorok kabinja kibírná-e az alsóbb rétegekben a ráható gravitációs erőt). H. G. Wells Időgépéhez hasonlóan Griffith hitelesen adja elő korának tudományos elméleteit, és ezeket később a cselekményben felhasználja az izgalom fokozására is (pl. az expedíciót vezető professzor folyamatosan emlékezteti társait a felmerülő problémákra vagy lehetséges veszélyekre). A végeredmény egy mai szemmel is izgalmas kaland némi nosztalgikus érzéssel.

Ha érdekel, hogy honnan indult a science fiction, vagy csak szereted a Viktoriánus/Edward kori irodalmat, ne hagyd ki George Griffith novelláját! Olvasd el a Galaktika 326-ban.

május 26, 2017
Az igazi Karinthy – Szabadalmi iroda a Galaktikában

Karinthy Frigyest nem kell bemutatni olvasóinknak. Tudjuk, hogy olyan alakja a magyar irodalomnak, aki nélkül sokkal szegényebbek lennénk. Bár sci-fi rajongókként biztosan tudjuk, hogy Karinthy a zsánert gazdagította remek írásaival, irodalom órákon erről mégis kevés szó esik. Ebben a hónapban a megújult Havi retro célja többek között az, hogy felidézzük Karinthy science fiction munkásságát: a 319-es Galaktikában a Szabadalmi iroda című írást olvashatjuk most.

A Magyar Scifitörténeti Társaság Karinthyt bemutató szövege szerint az író művein mindig érezni lehet „a gondolkodás izgalmát”. Az utókor főleg humoros írásai miatt tartja számon Karinthyt (Így írtok ti, Tanár úr kérem), aminek ő maga nem feltétlen örülne (már életében úgy érezte, hogy nem veszik elég komolyan gondolatait, erről A cirkusz című novellájában is megemlékszik). És valóban kár, hogy az általános figyelem inkább erre korlátozódik, miközben megjelennek műveiben azok a jegyek, ami miatt sokan kiemelkedő zsánernek tartják a science fictiont. Karinthy figyelemmel kísérte a tudomány fejlődését, számon tartotta az újdonságokat az élet minden területén, és eljátszott annak társadalmi hatásaival is. Erre jó példa az Utazás Faremidóba (1916), ami egyfajta 20. századba helyezett Gulliver utazásainak is tekinthető. Olyan mai napig népszerű sci-fis témák jelennek meg ebben a regényben, mint a szerves életet felváltó magasabb rendű létforma (lásd. Örök szabadság, vagy hogy még egy példát mondjak magyar sf irodalomból, a Galaktika 304-ben olvasható Márki István Visszafejtése), de a robotoknak is tekinthető szolaszik is a klasszikus science fiction elemek közé sorolhatóak.

A Szabadalmi iroda (1915) is magán viseli a tipikus Karinthy-jegyeket. A rövid hangvételű történet szatirikusan ábrázolt teremtéstörténetet mutat be: az Úr megteremti a világot, de előtte szabadalmaztatni kell a találmányt…

A mű eredetileg a Beszéljünk másról (1915) kötetben jelent meg, ami főleg az író karcolatait gyűjtötte össze. A Szabadalmi iroda sem több egy karcolatnál: röviden és szellemesen foglal össze egy problémát. Még érdemes tudni erről a műfajról, hogy általában valós eseményeken alapszik, egy-egy epizódot dolgoz fel. Ennek fényében válik igazán érdekessé Karinthy szövege. Végeláthatatlan vitákhoz vezetne, ha most belemennénk abba, hogy a világ Isten általi teremtése valós vagy nem valós esemény, de akármi is legyen a véleményünk, forma és mondanivaló szempontjából is kiemelkedővé teszi ezt a karcolatot a témaválasztás (az Úr szabadalmaztatja találmányát).

A műfaj definíciója szerint egy világosan megfogalmazott tanulság is szerepelni szokott az ilyen írásokban. A Szabadalmi iroda esetében ez szerencsénkre, vagy épp balszerencsénkre nem olyan világos. Első olvasásra a magyar bürokrácia nagyon jól ismert működése sejlik fel, ami úgy tűnik, még az Úristent sem kíméli, de ha figyelembe vesszük a rövid történet további részleteit, sokkal izgalmasabb mondanivalót is kaphatunk. Így azt mondhatjuk, hogy a Szabadalmi iroda rövidsége ellenére is rengeteg izgalmat tartogat. Kevésbé ismert Karinthy-mű, amiben ott van az író zsenije, jól ismert szatirikus hangvétele és sci-fis gondolkodása is. Kihagyhatatlan érdekessége a magyar sci-finek.

október 19, 2016
Havi retró – Vernor Vinge: Távoli cél

Az augusztusi Galaktika Retró rovatában most Vernor Vinge Távoli cél című novelláját olvashatjátok. Az 1972-es írás még mindig kínál érdekességet és izgalmat.

Az itthon is jól ismert Vernor Vinge számos művével bizonyította, hogy nem csak kiváló tudós, de tehetséges sci-fi író is. A legismertebb művéért, a Tűz lobban a mélybenért nyerte el első Hugó-díját 1993-ban, de a Metropolis gondozásában megjelent regénye, A szivárvány tövében is nyert Hugót és Locus – díjat, továbbá a HiperGalaktika 01-ben szereplő „Sütiszörny” kisregényét is díjjal ismerték el. Vinge-t főleg kreatív ötleteiért és a logikus történetépítésért tartják kiemelkedőnek. A Galaktika 317-ben olvasható „Távoli cél” is tükrözi ezt. Az Egyesült Államokban először 1972-ben jelent meg az Analogban, később pedig bekerült a The Collected Stories of Vernor Vinge című kötetbe. A novella magyarul először a Galaktika 140-ben volt olvasható.

Vernor Vinge

A történet egy Ilse nevű robotűrszondáról szól, amit egy fontos küldetésre indítanak az Alfa Centauriba: találni egy az emberi faj számára élhető bolygót. A gép az űrutazása során számos kalandba keveredik: kis híján elég a Napban, üzemanyaga vészesen fogy, egy bizonyos távolság után nem tud kapcsolatba lépni a Földdel és nem emlékszik küldetésére. Röviden mindenféle baj előfordul, ami egy ilyen vállalkozás során elképzelhető. De nem is a sok esemény teszi igazán izgalmassá Vinge novelláját, hanem az, ahogyan ő megközelíti a kalandokat. A történet ugyan E/3-as elbeszélőmódban van elmesélve, de mégis az az érzésünk, hogy végig Ilse mesterséges agyával gondolkodunk. Először kicsit idegenkedhetünk ettől, mivel a robot gondolatai főleg száraz adatokra és helyzetelemzésekre koncentrálnak, helyzetének komolyságával csak annyira foglalkozik, amennyire adott helyzete kívánja – és ez valljuk be, nagyon távol áll az emberi gondolkodástól. Másrészt pont ezért érdekes és mesteri Vinge írása: nem sok olyan mű akad, ahol ennyire érezni egy roboton, hogy egy gép, nem pedig érző lény.

A novella másik nagy erénye a lezárása, ami a meglepő csattanó példája is lehetne. A történet egyik központi konfliktusa az, hogy Ilse pontosan mit is felejtett el, mi az ő küldetésének lényege. Amint egyre többet foglalkozik ezzel a problémával, úgy kezd maga a cselekmény is egyre feszültebbé és ezáltal még izgalmasabbá válni. Ez az érzés csak az utolsó jelenettel oldódik fel, ami váratlanul jön. Nem szeretnék semmit sem lelőni azok számára, akik még nem olvasták a novellát, így csak annyit mondanék, hogy Vinge olyan lezárást adott az írásnak, ami mellől elégedetten állhatunk fel.

A Távoli célt főleg azoknak ajánljuk, akik már elmerengtek azon, milyen lehet egy űrszonda útja a végtelen világűrben. Vernor Vinge novellája segít betekintést nyerni egy ilyen kalandba egy kreatív módon kijátszott robot szemszögön keresztül.

augusztus 19, 2016
Angyalok és űrlények

Pat Cadigan, amerikai írónő Alien Contact antológiájából került a Galaktika 314. számába egy igazi retro ínyencség, Az Angyal című novella.

Az Angyal kimondottan misztikus, elgondolkodtató és megrázó mű. Az alkotásnak két főszereplője van, az egyes szám első személyben beszélő, névtelen valaki, illetve az angyal maga. Kettejük kapcsolata meglehetősen furcsa, sőt egészen nem evilági. Az angyal, ha úgy akarja, képes láthatatlanná válni, és érintésével szinte bármit elérhet az embereknél. A két főszereplő pedig telepatikusan kommunikál: legtöbbször nincsenek rászorulva a beszédre, hiszen egymás gondolatát, érzelmeit azonnal átérzik, tudják.

Az írónő antológiájának címe (Űrlény kapcsolat) sokat sejtetően felveti a kérdést, miszerint az angyal valóban egy mennybéli lény, vagy csupán egy másik bolygóról érkezett intelligens faj példánya? Igazából mindkét eshetőség fennáll, mert elejtett morzsákból hol egyikre, hol a másikra következtethetünk, de ennél jóval mélyebbről fakad a gondolatmenet.

Párszor elhangzik a megállapítás, miszerint a világegyetemben nincs jó és rossz, csupán sok, vagy kevés. Elképesztően érdekes gondolat, és ez a felvetés végigkísérhet bennünket az egész művön. Ha valamiből a jó a több, az felülírhatja a mérsékelt rosszat? Talán legtöbbször a fordítottja igaz. Gondoljunk bele, ha valami csekély rosszat is teszünk, majd megpróbáljuk megannyi jótettel semlegesíteni, az ítélkező embertársaink mindig csak a rosszra fognak emlékezni. Tehát a rossz többet nyom a latba? Ezek szerint igen. Igazából a jó és rossz örök harca összeköthető Az Angyalban megjelent sok és kevés ellentéttel.

A mű metaforákon keresztül foglalkozik még a megtört személyek lelkivilágával is. A főszereplőnek nehéz időszakában pont kapóra jött az Angyal, aki legalább annyira megtört volt, mint ő. Egymást kiegészítve megtalálták a lelki békéjüket, így már könnyen segíthetnek az olyan társaikon, akik velük egy cipőben járnak.

Valójában mi is az Angyal? – tehetjük fel a kérdést. Az emberek egy része úgy vélekedik, hogy az angyalok létezésére mivel nincs bizonyíték, így nem létezhetnek. Csupán hitünk lehet bennük, ha elhisszük, hogy vannak, akkor találunk magunknak bizonyítékot. Ez sokban hasonlít az UFO-hívő közösség gondolkodásmódjára is, akik minden áron hisznek egy messzi intelligens faj létezésében, amely repülő csészealjakban csücsülve hasítja az Univerzumot. S vannak, akik szerint a kettő egy és ugyanaz lehet. Miért ne lehetnének az intelligens űrlények maguk az angyalok, kik történelmünk hajnala óta bábáskodnak felettünk? Valljuk be, ennek a valószínűsége roppant csekély, de minden a hitről szól. Arról, hogy mit vagyunk hajlandóak elhinni, és ezért mire vagyunk képesek, hogy bebizonyítsuk. E novellát olvasva próbáljunk elvonatkoztatni maguktól a cselekményben lejátszódó eseményektől, és gondolkodjunk el, mit jelent maga a hit (ne keverjük össze a vallásossággal).

Hinni csak Istenben lehet? Ezt a költői kérdést meghagyom minden kedves Olvasónak, hogy maguk válaszolják meg.

Az Angyal című novellát olyanoknak tudnám ajánlani, akik egy nagyon mély gondolatmenettől sem riadnak vissza, és a sorok között olvasva feltehetnek magukban megannyi kérdést, amire nem biztos, hogy tudnak válaszolni.

június 7, 2016
A 4 dimenziós ember és a nukleáris holokauszt

Tíz ’50-es évekbeli sci-fi film, amiről sosem hallottál! (tovább…)

július 21, 2014
Így látták ők: jövőképek a múltból

Milyennek képzelték a jövőt ötven évvel ezelőtt? (tovább…)

április 1, 2014