Ismét sikeresen állított föld körüli pályára egy műholdat Eon Musk űrvállalata a SpaceX.
A Falcon-9 rakéta kereskedelmi indításával egy argentin telekommunikációs műholdat juttatott az űrbe. Az indítás Los Angelestől északra, a Vandenberg légibázisról történt. Az indítás minden szempontból sikeres volt, a rakéta első fokozata tökéletes leszállás hajtott végre.
Az eseményt különleges égi fényjáték tett különlegessé, amit Kalifornia állam nagy részéről megfigyeltek.
A NASA javában dolgozik SLS névre hallgató új óriásrakétáján. Ez a rakéta lesz az alapja a Marsra induló küldetéseknek. A rakéta meghajtásáról az az űrrepülőgép korszak után továbbfejlesztett RS-25 hajtómű gondoskodik.
A rakétamotor elképesztő, 512 ezer font tolóerővel rendelkezik. De még ez a tolóerő is kevés, az SLS középső fő rakéta alján négy ilyen kap helyet, a rakéta két oldalán pedig az öt-öt szegmensből álló, szilárd hajtóanyagú gyorsító rakéta emeli föld körüli pályára a rakéta tetején ülő az Orion űrhajót,
A NASA videókat tett közzé a hajtómű teszteléséről. Érdekesség, hogy egy hatalmas épületet kellett felhúzni a teszteléshez, hogy képesek legyenek a földön tartani a teljes erővel dolgozó erőgépet.
A teszt során a hajtómű 205 másodpercen át a tervezett teljesítménye 108 százalékán futott, 100 százalékon tartották 9 másodpercig, majd 118 másodpercig 80 százalékra vitték le az erejét.
Ezen a videón egy közvetlen közelről is megnézhetjük a működő hajtóművet.
A NASA rakétaindításánál egészen különleges jelenséget videóztak le véletlenül. A felhőkön áttörő rakéta látványos hullámokat vert, mintha egy követ dobtak volna a vízben.
A jelenséget úgy magyarázzák, hogy a rakéta a hangsebességet pont a felhőben lépte át, és a hangrobbanás hullámai a felhőben lévő jégkristályokat mozgatta meg. Bármi is az ok, a jelenség gyönyörű.
Október 20-án mutatják be itthon Pavel Parhomenko 2013-as filmjét, ami Gagarin – Elsőként az űrben (Pervyy v kosmose) címmel tekinthető meg. Ennek kapcsán érdemes elmerülni kicsit a témában, ebben segíti az érdeklődőket ez a filmkritikával is megtámogatott bejegyzés.
Bár korábban is volt már kísérlet arra, hogy emléket állítsanak az első űrhajósnak, az űrrepülés 50. évfordulójára elkészített First Orbit inkább volt dokumentumfilm és tisztelgés, semmint szórakoztató játékfilm, ami egyben tanít is. Így tehát elég sokat kellett várni erre a filmre – és itt nemcsak az eredeti orosz premier óta eltelt három évre gondolok. Az utóbbi 10 évben ugyanis Oroszország mintha kezdené újra felfedezni, hogy van piacképes nemzeti-művészeti értéke, és ez nemcsak (világ)történelmükre vonatkozik, hanem mind irodalmi, mind filmművészeti értelemben is konkretizálható. Hogy néhány példát is említsek: a szovjet-orosz történelem bővelkedik olyan eseményekben, amelyeket az ebben a kultúrában amúgy is szokásos, sőt, elvárt nagy volumenű előadásokkal, filmekkel lehet a nézők elé tárni. A 60-as és 70-es évek rengeteg témát adaptált filmre ezek közül, sci-fi vonatkozásban elég csak Tarkovszkijra gondolni, de az új hullámból említhetnénk akár az Éjszakai őrséget (Nochnoy dozor, 2004), a Nappali őrséget (Dnevnoy dozor, 2006) vagy a Sztrugackij-fivérek által írt Lakott sziget dupla részes filmváltozatát (Obitaemyy ostrov, 2008). És most, ebben az új, mozgóképi reneszánszban az oroszok újfent hozzá mernek nyúlni nemzeti történelmük még olyan megosztó eseményeihez is, mint a szevasztopoli csata (Bitva za Sevastopol, 2015), vagy jelen esetben az eddig még meg nem filmesített Gagarin életrajz. Bár, hogy némileg korrigáljam magam, figyelembe illene venni a hiány okaként egy fontos szempontot is, ez pedig a múlt szelleme.
Jaroszlav Zsalnyin a fillmben
A hidegháború kellős közepén teljesen természetes volt mind a keleti (szovjet), mind a nyugati („amerikabarát”) államok részéről, hogy eltitkolni igyekeztek tudományos eredményeiket, ill. kudarcaikat. Ez nekünk, kik már abban a korban élünk, ahol a nemzetek megosztják, sőt, kijavítják egymás tudományos munkáit (főképp a nemzetköziesedett világűrben) némileg érthetetlen, és okod adhatna a kételkedésre is akár. Az Egyesült Államok a 60-as évek elején a polgárjogi törvények meghozatala mellett feminista kérdésekkel is erőteljesen küzdött (talán épp ezért sokan nem tudják, hogy volt amerikai női űrhajós csoport is, aminek tagjaiból mégsem repült később soha senki), a Mercury-asztronauták nyílt szerepeltetése ezért politikai propaganda-fogásként is értelmezhető, hiszen elvonta a figyelmet más problémákról.
A Szovjetunió ezzel szemben csendben, szigorú titoktartás mellett válogatta össze és készítette fel első űrhajós-csapatát, megelőzve eredményességben a rivális amerikaiakat. Számos blog, weboldal, rejtélygyűjtő magazin foglalkozik az itt gyökeredző összeesküvés-elméletekkel, és épp e titokzatosság vagy épp propagandaszagú szenzáció szülte meg a máig népszerű, buta kérdéseket az űrbéli elsőségtől kezdve a holdraszállás megkérdőjelezéséig. Én azt mondom, ne üljünk fel ezeknek a bugyuta konteóknak. És ezt mondja a magára talált orosz filmszakma is akkor, amikor bőven a korszak után, hatvan évvel később megfilmesíti azt, amiről maga Gagarin is írt már életrajzi regényében, amit családtagjai azóta is minden interjú alatt elmesélnek, és amit a rendszerváltozáson átesett szovjet-orosz államban végzett kutatások alkalmával amerikai történészek is megállapítottak, elismertek: hogy gondos mérlegelés, kiválasztás, kiképzés után Jurij Alekszejevics Gagarin volt az első humán, aki rövid utazást tett a világűrbe, és onnan vissza is tért a Földre.
„Egész életem egyetlen, nagyszerű pillanatnak tűnik most.”
Jurij Gagarin egyik elhíresült fotója
Maga a film szintén követi a Gagarin-életrajzból ismert történetet: a II. világháború alatt nélkülöző család nyomorúságát, a háború utáni vidéki-paraszti élet mindennapjait a gyermek szemével, egy katonai karrier első lépéseit egészen a családalapításig és az űrhajós-kiképzésig, hogy aztán az egész életmű kiteljesedjen egyetlen, nagyszerű pillanatban. Viszont a történetvezetés nem ennyire lineáris, a rendező rögtön a lényeggel indít, hiszen a nézők erre kíváncsiak, ezt akarják látni: hogyan történt? Milyen volt a rakéta, az űrhajó, milyen lehetett az űrben lebegni, elsőként tekinteni a Földre. Nyilván Gagarin őrnagy is milliószor megkapta ezeket a kérdéseket világjáró sajtókörútjain, és az érdeklődés máig nem csitult el, éljünk bár a Nemzetközi Űrállomás korában, a Mars felé kacsingatva. Éppen ezért, ötletes megoldásként a múlt eseményeit, mindazt, ami egy 26 éves fiatalember életének csúcspontjához vezetett, hosszabb-rövideb flashback-ekkel láttatják. Személy szerint én nem örülök, hogy az izgalmas űrutazási jelenetek meg vannak szakítva egy-egy visszaemlékezéssel, ám értem azt a rendezői szándékot, amellyel megpróbálja közelebb hozni hozzánk, nézőkhöz az űrhajós-pilótában végbemenő számvetést az élettel. Ez lehet akár egy jelképes életfilm is, amelyről a halálból visszatértek mesélnek, de lehet emocionális hullámvasút is – mindenki döntse el magában.
Archív felvételen Gagarin főhadnagy az űrutazás előtt
Látványvilág szempontjából nem lehet okunk panaszra, hiszen nemcsak a szép utómunkák és az effektek dominálnak, hanem az apró részletek is alapos kidolgozottságot mutatnak, kezdve a korhű ruházatokon át Gagarin egyik elhíresült fotójáig a virágvásárlás után, egészen a Vosztok belsejének pontos megjelenítéséig. Utóbbi természetesen nem véletlen, az eredeti kapszula ma is bárki számára megtekinthető a moszkvai Űrhajózási Múzeumban. A pontosságra való törekvés egészen a szereplőválogatásra is kiterjedt, több színész például egy-egy történelmi alakkal való hasonlatossága miatt juthatott hozzá a szerephez, a Gagarint alakító Jaroszlav Zsalnyin pedig pontosan annyi idős volt a forgatás alatt, mint híres megformált karaktere az űrutazás idején. Szorgos színészként olyannyira beleélte magát a szerepbe, hogy még az egyik családi jelenetben látható korabeli babapólyázási gyakorlatot is elsajátította. Nem lehetett kisebb feladat az archív felvételekről ismert eredeti figurák mozgásának leutánozása sem, a szájba adott cukorkás jelenettől kezdve az eredeti felvételekről ismert párbeszédek újraismétléséig.
Jelenet a filmből
A film pont ott áll meg, ahol kell, nem törekszik rá, hogy az esemény utóhatásait is taglalja. Kifejezetten jónak tartom, hogy az utolsó perceket nem játszatták el a színészekkel, hanem viszont láthatjuk azt az ikont, aki maga is minden bizonnyal büszke lenne erre a filmre, ha még köztünk lenne. Jurij emlékezetes pillanata immár valamennyi földi ember közös kincse.
Jelena Gagarina az édesapjáról készült film orosz bemutatóján
Hamarosan már nem csak az SF körökben lesz téma a Mars emberi kolonizációjA. Na jó, attól azért egy kicsit még távol vagyunk, de nem sokára akár ember léphet a vörös bolygó felszínére.
A NASA egy új rakétát készít, ami minden szempontból nagyobb és jobb lesz, mint elődei. A Space Launch System (SLS) képes lesz elhagyni a Föld körüli pályát, így távolabbi célok elérését tehetik lehetővé, immáron emberekkel a fedélzetén.
A rakéta építéséhez hamarosan hozzá is fognak, hiszen nemrégiben ment át a szigorú tervezési felülvizsgálatok hadán – sikeresen.
Bill Hill, a NASA egyik szóvivője így nyilatkozott:
„ Az SLS tervei véglegesek, sikerült a rakétahajtóművek és gyorsítórakéták tesztjeinek első köre, és az első repüléshez szükséges nagyobb alkotórészek gyártását már elkezdték.”
„ Eddig is voltak kihívások, ezután is lesznek, de a felülvizsgálat megerősíti, hogy jó úton járunk az első repülés felé, ami kiterjesztheti az állandó emberi jelenlétet a távolabbi űrbe. „
Új korszak elé nézhet az űrhajózás, amennyiben a 98 méter magas és 70 tonna hasznos teher felemelésére alkalmas monstrum elindul a világegyetem mélyébe. Két gyorsítórakéta és négy R-25 rakétahajtómű emeli majd a magasba. Az üzemanyagot (folyékony hidrogén, oxigén) tartalmazó rész 61 méter magas és 8,5 méteres az átmérője.
Ha minden rendben megy ezek után is, akkor 2017-re minden engedélyt megkaphatnak, s addigra az űrhajó is megépül. Végül 2018-ban megkezdődhet az új éra, mikor az SLS elhagyja a Föld légterét, és immáron emberekkel a fedélzetén felfedezheti univerzumunk rejtélyeit.
