Címke: képregény

‘s The White Lama

Tibet sokáig a meghódíthatatlanság szimbóluma volt, mind fizikai, mind metafizikai értelemben véve. Az ötvenes évek elején Kína rácáfolt erre, amikor megszállta az országot és a Népköztársaságba asszimilálta. Az új-zélandi méhész, Edmund Hillary, valamint a serpa Tendzing Norgay szintúgy bebizonyították, hogy Tibetben a lehetetlen is lehetséges. 1953-ban nekik sikerült elsőként megmászni a Csomolungmát (Mt. Everest), azaz feljutni a világ legmagasabb pontjára.

A szellemi függetlenség azonban továbbra is érvényben maradt, tekintve, hogy a tibeti buddhizmus még ma is szerves részét képezi az ott lakók mindennapjainak, holott a kínai kommunista államszervezet elvből elveti a vallást, sőt, tiltja azt.

A tibetiek ennek ellenére a maguk sajátos módján gyakorolják a mahájána buddhizmust: hétköznapi dolgokról beszélgetnek templomaikban, míg a szent helyeken kívül komoly alázatot tanúsítanak hitviláguk előtt.

Rejtelmekkel teli világ ez, amit sokáig ismeretlenség övezett, mivel a próféciákhoz szigorúan ragaszkodó vallási vezetők és hivatalnokok hajthatatlanul tiltották az idegenek belépését.

Épp erről a testi és lelki meghasonulásról szól a The White Lama, mely a létező legelvontabb történetmesélő és az egyik legautentikusabb képregény rajzoló szerelemgyereke.

Alejandro Jodorowsky-ról igen kevesen hallottak a 2013-as Jodorowksy’s Dune c. dokumentumfilm előtt. Munkássága ugyanis kikerült a mainstreamből, amikor a 70-es években elvették tőle a Dűne megfilmesítésének lehetőségét, pedig már lebeszélte a közös munkát a kor legmenőbb alakjaival. A Pink Floydtól hallhattuk volna az Atreidesek zenéjét, H.R. Giger munkájáról akarták mintázni a Harkonnen-dizájnt. Mick Jagger játszotta volna Feyd Rauthát, Orson Welles Harkonnen bárót, David Carradine pedig Leto Atreidest, csak hogy néhány nevet említsek a rengeteg művész közül, akik mára már ikonikus figurának számítanak. A Star Warst is megelőző Jodo-féle Dűne teljesen megváltoztatta volna a filmkészítés fő sodoráramát, és talán a blockbusterek sem olyanok volnának ma, mint ahogy ismerjük őket.

A negyvenes éveit taposó alkotóművész, aki önmagát gyökértelen polihisztornak tekintette, nem tántorodott el a kudarctól. Az évtizedek során a kutatásban, a spiritualizmusban és számos művészetben próbált kiteljesedni, így került kapcsolatba vénségére a képregény írással. A francia Georges Bess-el 1986 óta dolgoznak együtt. Jodo megírta az illetlenül groteszk történeteit, Bess pedig elment a világ különböző pontjaira, hogy ott ihletet merítsen.

Így született meg a The White Lama is.

A történet szerint a XIX. század végén az első láma megjövendöli, hogy országát rengeteg baj fogja érni, ezért lelkét reinkarnációba kényszeríti. Hivatalát a helyettesére ruházza, amíg utódja meg nem születik. A helyettes azonban magának akarja a hatalmat, ezért befolyásolja a prófécia „alakulását”, és démonnak öltözött vandálokkal megöleti a kijelölt család elsőszülött gyermekét. Csakhogy a gyermek szülei befogadtak egy külhoni asszonyt is, aki később életet ad egy fehér hajú fiúnak. Ő pedig nem más, mint a jövendőbeli Fehér Láma.

Jodorowksy-tól nem áll messze az altruizmus témája. Történeteiben gyakran megjelenik az oktalan halál feltétel nélküli elfogadása, vagy a kegyetlenség, mint az önző akarat érvényesítésének egyetlen eszköze. A tibeti hitvilág nagyszerű kapocs az elvont fantázia és a valóság között.

A grafikai ábrázolás semmi máshoz nem fogható. A színek pihentetően azonos árnyalatúak, a hasábok, melyekben a képek eloszlanak, egyszerűek és következetesek: csupa négyzet és téglalap. A tibeti világ arany-bordó színeit egy-egy élénkebb alakzat töri meg, jellemzően akkor, amikor valami természetfeletti történik, például megjelenik egy szellem.

Sajnos a képregények az utóbbi tíz-húsz évben mintha futószalagról jönnének. Párhuzamosan haladnak a sagák különböző változatai, néhol bizarr, néhol rendhagyó formában. Úgy gondolom, egy-egy ilyen elrugaszkodott, antológia-szerű, független történet az igazi kincs a grafikai történetmesélés iparában, melyet érdemes megbecsülni, vagy legalábbis nem feledni.

január 25, 2016
Gotham 2. évad – Félévad-záró kritika

A Gotham sorozat kezdeti bukdácsolásai után az első évad igazán kerekre sikerült. A készítőknek sikerült megteremteni egy igazi autentikus DC hangulatot, amit tudatosan építettek, fejlesztettek, s nem utolsó sorban térben-időben megfelelően elhelyeztek. Itt-ott belenyúltak az alapokba is, de így vált teljessé az egész. A második évadra sok mindent ígértek, lássuk, sikerült-e eddig beváltani őket.

A cikk elszórtan SPOILEREKET tartalmaz!

Az első néhány epizód valami elképesztően dinamikusan ívelt felfelé, egy pillanatra sem hagyott unatkozni minket. Gordon kikacsintásai a törvényenkívüliség felé nagyot dobtak a karakterén, csakúgy, mint Pingvin mélyebbé válása, dramatizálása. (Ha Jim Gordon hangja egyel mélyebb lenne, simán elképzelnéd, hogy Batman lesz belőle.) Barbara Kean szerepe jócskán megnőtt, a leglényegtelenebb női szerepből az egyik legizgalmasabb lett a második évadra. Bruce Wayne rálel a későbbi Batcave-re, tele néhai apja számítógépeivel, rajta kismillió adattal. Itt már bekerült a képbe Lucious Fox, aki szintén elengedhetetlen Batman szempontjából. Nyilván itt még nagyon messze állunk a Sötét Lovag felemelkedésétől, de a sorozat tudatosan nem erre teszi a hangsúlyt. Bruce életével csupán szeletekben foglalkozik, és néhol elszór egy morzsát, csak hogy tudjuk, később kivé fog válni, és mik lesznek a kiváltó okok. Szóval a DC esszenciális szerepkörei remekül felépítve, apránként adagolva jelennek meg a képernyőn, a számtalan rejtett utalással egyetemben. Amikhez pompásan hozzátesznek a jól kiválasztott színészek alakításai is.

Enyhe csalódásként ért (ám később logikusan gondolkozva jobb is így) Jerome Valeska hanyatlása és kevéske szerepe. Szerettem volna azt hinni, hogy ő lesz Joker, de végül szertefoszlott a remény. Alapvetően Joker egy örök misztikum marad. Nem tudjuk honnan jött, ki ő, mi az igazi története, és ezzel tisztában volt a Fox is. Halála viszont nem hozott teljes megnyugvást Gotham népére, hiszen ha nem is Jerome volt a terv-nélküli gaztevő, letette az alapokat a későbbi, igazi Jokernek. Csak győzzük várni…

Majd ahogy minden sorozat minden évadában, előkerültek a limonádé epizódok is. Theo Galavan, az aktuális főgonosz néhol nagyon menőnek hatott, néhol pedig idegesítő, fölösleges karakternek. Szintúgy a későbbiekben Barbara és Theo húgának, Tabithának (Tigress) kapcsolata. És persze szinte fölösleges, mégis valamennyire fontos Bruce és Galavan unokahúgának viharos tini-lámúrja is.

A héba-hóba vontatottá vált intermezzok után újra fellendül az évad, ami tartott egészen a tizenegyedik epizódig, azaz a fél-évadzáró részig. A készítők felhalmoztak mindent, mi szem-szájnak ingere. A hangulat annyira noir lett, hogy a szürke és fekete kontrasztokon kívül alig látni valami színt, kivéve talán Ed Nygma lakásának villódzó zöld neonjait.

Gordon egyre keményebb, ütősebb lesz. Gond nélkül dacol bárkivel, bárhol, nem riad vissza az illegális cselekedetektől sem. Lassacskán tényleg igazi törvényenkívüli igazságosztó lesz (remélem azért nem kerül sor arra, hogy ő lenne Batman – pedig a hangja egyre csak mélyül), aki szinte mindig érzelmi hullámvasutakon utazik a jó és az őrült gyilkos vékonyka határán egyensúlyozva. Pingvin és Nygma szoros barátságot kötnek, szóval sejthető valami elképesztő gonoszkodás a jövőben.

A sorozat egyre inkább elmerül Gotham szennyében. A város egyre mocskosabb, kilátástalanabb, ahogy a főszereplők is azokká kezdenek válni. Mindenkinek személyes sérelmei vannak, ami a mérhetetlen alvilág miatt van – mindenkinek van vesztenivalója, és foggal-körömmel kapaszkodik belé, még ha ezért a bűn felé kell is fordulnia. Minden egyre sötétebb és brutálisabb. Ez nagyon jól kivehető a részek előrehaladtával, de főleg Gordon szerepén érződik, ahogyan „megfertőzi” a város és mégis épelméjű próbál maradni.

Kezdeti pletykák szóltak arról, miszerint Galavan a Baglyok Tanácsának tagja. Annak a csoportnak, amely építette Gotham-et, és az alvilágon keresztül irányítják a világot kvázi szabadkőműves titkostársaságként. Nem véletlen, hogy a bagoly a jelképe az illuminátusnak és a fent említett tanácsnak is. Ám mégsem így történt, helyette egy félig-meddig izgalmas, bár nem annyira motivált bosszúhadjáratot kaptunk, mely igyekezett kicsit a Wayne örököst előtérbe helyezni, valljuk be, enyhén sután.

Elérkeztünk az évad feléhez, és nem hagyott csalódni bennünket a készítőgárda; kapkodhattuk a szemünket mindenfelé. Érdemes megfigyelni, hogy a szokottnál is szürkésebb, barnább és kontrasztosabb a megvilágítás. Még, ha nappal is van, a színek annyira erőltetettek, hogy lassan érdemesebb lenne fekete-fehérben vetíteni az egész sorozatot. Bruce Wayne Galavan fogságában van, Gordont megmenti Pingvin egy kivégzés elől, Alfred pedig menekül Tabitha haragjától. Ez éppen elég ahhoz, hogy összeszedjenek egy halom embert és egyesével kiélhessék bosszújukat a gonosz Theo-n és a szerzeteseken, akik barbár rituáléval akarják megtisztítani Gotham-et kilenc ember meggyilkolásával, köztük az ifjú Bruce úrfival.

Barnes rendőrkapitány kiemelt tiltása ellenére afféle leszámoló-brigádot hoz össze Pingvin, de fegyverért nyúl a hűséges komornyik, Gordon, és Bullock is. Pillanatok alatt hidegvérrel kivégzik a szerzeteseket, ezzel megmentve Bruce-t. És az epizód vége… két jeleneten belül kiszáradt a szám az izgalomtól. Gordon talán végleges meghasonulása, Pingvin bosszúja és Hugo Strange laborja után Mr. Freeze megjelenése már hab volt a tortán.

A sorozatnak vannak hibái, hiszen semmi sem tökéletes, de a történetmeséléshez nagyon ért. A karakterek megformálása szintén bravúros, és nagyon kreatív. Ráadásul ritka mostanában, hogy ehhez hasonló hatalmas cliffhanger-rel zárjanak egy mid-seasont. A kezdeti bűnügyi témát felváltotta a noir thriller-dráma zsáner, ami abszolút javulást hozott eddig. A várakozás a folytatásra nagyon erős, ám arra még várni kell egészen 2016 február végéig. Addig a rajongó-teóriák özöne fogja elárasztani az internetet, és mindenféle pletykát, híresztelést olvashatunk a folytatásról, de vigyázzunk velük!

december 15, 2015
Supergirl – Ismét új sorozat debütál

Október 26-án mutatkozik be az amerikai CBS-en a DC legújabb sorozata, a Supergirl. Pedig már így is nehéz összerakni – még egy képregényeket kedvelőnek is – a különböző univerzumok kirakósait, főleg, hogy a DC képregények amúgy sem mindig linearitásukról híresek. Ott van a CW féle Arrow és Flash, majd jön a Legends Of Tomorrow, ami a két sorozat keresztezése lesz (és az előzetesében lényegében lespoilerezi az Arrow folytatását). És ott van nekünk a Fox sorozata, a Gotham. Az Íjász és a Villám egy rétegben mozog, érthetőek a cselekményszálak, oda-vissza epizódok is vannak, tudhatjuk, hogy egyazon világról van szó. A Gotham címéből adódóan máshol játszódik, de más időben is. Supergirl-ről már nem is beszélve. Na, már most: a kisképernyőn a különböző jogok és TV-k közötti médiapolitika miatt sok az eltérés. Pedig, ha az egységes egészre következtetünk, a különböző sorozatok szereplői később az Igazság Liga tagjai. Ami ugyan más univerzum, más képregény, mint az eddig felsoroltak. Ezt megfejelve ott van még a többi Föld is, mint párhuzamos világok, de ebbe már végképp nem mennék bele.

[the_ad_placement id=”kezi”]

Jövőre érkezik a mozikba a Batman V Superman, ami szintén más megközelítés lesz, más történet, és felvezetés az Igazság Ligájához. És még besorol mellé az Öngyilkos Osztag is, aminek némi köze lesz majd a Ben Afleck által játszott denevéremberhez.

Nem tudom erősen állítani, hogy szükségünk van-e még egy önálló, és új sorozatra, mint a Supergirl, de azt sem mondom, hogy nincs. A pilot epizódot megnézve nem is igazán tudtam állást foglalni.

A történet utalgat az Acélemberre, és arra a sztorira, ami a 2013-as filmben történt. Szóval ennek is lesz valami kapcsolata a Batman V Superman-hez, hiszen egy univerzumban zajlanak a dolgok. Viszont az eddigi infók alapján Supergirl-nek semmi köze nem lesz az egészhez. Ez már így is bonyolult, és még a jövő zenéje.

Szóval, a Supergirl!

A történet szerint Kara Zor-El-t, vagyis Kal-El (Superman) unokatestvérét a Krypton pusztulása előtt utánaküldik a pici Acélembernek, hogy vigyázzon rá a Földön. Azonban egy véletlen folytán Kara az űrhajójával egy időbörtön felé sodródik és csak sok évvel később érkezik meg a Földre. Superman ekkor már felnőtt, és elismert szuperhős, így nem kell már megvédenie őt. Kara elhatározza, hogy a lehető legátlagosabb életet éli, ami annak rendje-módja szerint nem jön össze. Hamar kibontja összetűzött haját, leveszi szemüvegét, s így teljesen felismerhetetlenül megment egy zuhanó repülőt, amin nem mellesleg mostoha-nővére is utas. Amit Superman-nél sem érthettünk soha, azt itt sem fogjuk. Csupán hajviselete változik meg a lánynak, mégsincs senki, aki felismerné őt, csak az a férfi, akivel még soha életében nem találkozott.

Kara úgy dönt, felhagy átlagos életével, mert városának hős kell. Superman nem lehet mindig mindenki segítségére, így rá hárul e nemes feladat. Dióhéjban ennyit lehet a pilot epizódról elmondani, de meglepő módon egy-két apró spoiler is feltűnhet, azokat direkt hagytam ki. Ha ismerős gonoszokat, vagy éppen segítőkész hősöket is felsorakoztat a CBS, akkor nagyon elégedett leszek. A Supergirl egy ízig-vérig csajos-szuperhősös sorozat lesz, de a képregényrajongóknak is erősen ajánlott. Abból a szempontból biztosan hatásos lesz, hogy tovább hangsúlyozhatják vele az erős női szereplők fontosságát. Alig látni főszerepben nőt, pláne, ha szuperhősökről van szó. A DC-nél nem jelentett gondot eddig sem, hiszen bármelyik sorozatban felmutathatunk kedvelhető, erős személyiségű nőt, egészen a kedves, örökké támogató lánytól a vérbeli pszichopatáig. Ám mindenképpen tovább kell bővíteni a női protagonisták körét is.

Néhol a speciális effekteken, CGI-on van mit csiszolni, de még képes vagyok reménykedni, hogy egy nézhető, látványos és utalásokkal teli felvezetője lehet a jövőre érkező hatalmas összecsapásnak, aminek főszereplői Gotham Sötét Lovagja és a világmegmentő idegen, Acélember lesz.

október 23, 2015
Zöld Íjász – évadpremier

A DC gőzerővel építi ki a saját filmes és sorozatos univerzumát, minden bizonnyal hatalmas sikerrel. A MARVEL filmjei hamarosan kihívóra akadnak az elkövetkezendő nagyszabású DC-mozikkal. A sorozatok terén is megy a versengés, és egyre több új széria látszódik a horizonton. Az első alapkőként szolgáló sorozat négy éve kezdett a CW csatorna gondozásában; ez volt az Íjász, vagyis az Arrow. Sorozatkritikánkban már kifejtettük véleményünket az Oliver Queen életét feldolgozó sorozatról, ám eközben elstartolt a negyedik szezon is.

Nem kerülgetem a forró kását, én eddig minden hibája ellenére szerettem az Arrow-ot. A figyelem azonban megoszlott, és a többi karakter sokkal érdekesebbnek bizonyult – a többi sorozat révén. Valami eltört, és nem biztos, hogy megtudják ragasztani.

Oliver visszavonult, és Felicityvel él együtt álomlakásban, álomkörnyéken, valahol álomországban. Minden nagyon idilli, és minden tökéletes. Az Oliver-t játszó Stephen Amell munkásságán itt ütköznek ki a hiányosságok. Ha az a boldogság, amit az ő arca kifejez, akkor köszönöm, nem kérek. Az első néhány percben minden annyira mesterkélt, hogy felüdülés volt, mikor a már átnevezett Star City-ben felüti fejét az újabb probléma.

Thea Vörös Íjásznak öltözve (Roy ruhája pont passzol rá, pedig fele akkora, mint a srác- biztos Cisco készített másikat) próbál rendet tenni a városban, ám nincs egyedül: Laurel továbbra is Fekete Kanáriként, Diggle pedig… egy sisakban segít Oliver húgának.

Hamar rájönnek, hogy túlmutat rajtuk a veszély, így Laurel és Thea meglátogatják Oliver-t, hogy visszahívják Star City-be. Vonakodva ugyan, de az Íjász visszatér. Diggle még mindig nem bízik meg benne, aminek valljuk be, valóban van alapja.

Az új fenyegetés középpontjában a speciálisan kiképzett katonák – a Szellemek állnak, akiket pedig Damien Darkh irányt. Említést tesznek a H.I.V.E alakulatról is, ami valószínűleg később, de része lesz az Íjász világának.

Eközben újabb flaschback-eket kapunk Oliver múltjából, ami már őszintén idegesít. Elvileg öt évet töltött egy „pokoli szigeten” az első etap története során. Azóta megjárt egy hajót, Hong Kongot, Starling City-t inkognitóban, és újra Lian Yu szigetét. Végtelen kalandban volt része, amely során legalább egy tucatszor csupán a véletlenen múlt az élete. Öt év valóban hosszú idő, de az első visszaemlékezésekhez képest abszolút nem odaillő, hogy még mindig folytatódnak a múltbéli kalandjai – megállás nélkül.

Visszakanyarodva a jelenhez, Damien nagy fenyegetést jelent a város lakói számára. Célja, hogy teljesen elpusztítson mindent, majd a hamvakból egy új és szebb dolgot hozzon létre.

Olivernek és a csapatnak sikerült megakadályozni egy komoly robbantást, de így megtapasztalják Damien Darkh igazi erejét.

A főgonosz egy rendkívül érdekes karakter, de a színész (Neal McDonough) valahogy nem illik a szerepre. Alapvetően nem áll tőle messze a szuperhős szerepkör, hiszen az Injustice verekedős játékban ő adta Flash hangját. Vagy említhetném, hogy Amerika Kapitányba ő játszotta a ’Dum Dum’ Dugan-t, vagy éppen egy Batman egészestés rajzfilmben Deadshot hangját kölcsönözte. Valahogy „élőben” mégsem passzol be, nehéz lenne megmondani az okát.

Összefoglalva, valami, ami eddig működött – már nem működik az Íjászban; azaz most már tényleg Zöld Íjászban.

A karakterek valahol megcsömörlöttek, és nem érdekesek. Lehet, mert én már nagyon várom Hawkgirl és Hawkman bemutatkozását. Vagy Flash-ben és a többi metahumánban sokkal több potenciál rejtőzik. Oliver olyan, amilyen eddig, a többiek sem változtak, és emiatt nehézkes lehet a folytatás.

A szupergonosz Damien-el kapcsolatban akad még felfedetlen titok, amire kíváncsi vagyok, de a séma már enyhén szólva is sablonszerű marad. A szezonnyitó epizód utolsó néhány perce vált igazán érdekessé, és emiatt várom a következő fejleményeket – még ha nem is olyan lelkesen, mint korábban.

Az Arrow sorozat egy mély szakadék felé hajt, és nagyon nem lenne jó, ha belezuhanna. A maga módján felépített egy remek világot, amit kár lenne veszni hagyni, de valami újra van szükség. Valami másra, ami életet lehelne a fokozatosan kihűlő sorozatnak. Hátha a Flash-el közös crossover-ek felfrissítik megint, és kibontakozik az évad, ahogy az egy DC sorozathoz méltó.

október 13, 2015
Zöld Íjász sorozatkritika

Figyelem: a cikk SPOILER-eket tartalmaz!

A Zöld Íjász (Arrow) negyedik évada október 7-től kerül a képernyőkre, és ezen apropóból összefoglaljuk, mit is láttunk eddig.

A sorozat a DC képregények egyik karakterén alapul, aki többek között az Igazság Ligájának oszlopos tagja is, Batman, Superman, Flash és sokan mások mellett. Szupererő híján sokszor emlegetik Batman utánzatának, amiben lehet némi igazság: mindketten rendkívül gazdagok, hasonló személyiségük van, és fizikai erejükre támaszkodnak földöntúli képességeik hiányában.

Mivel az Íjász karaktere nem mondható minden idők legfelkapottabb hősének, ezért aggódva várták a képregény-rajongók a sorozat eljövetelét. Bevallom, én a sorozat harmadik része után jöttem rá, hogy Arrow, az az Arrow; és kiszúrtam a DC logóját a stáblistában.

Mondhatni nem indult zökkenőmentesen a széria. A rajongók a hajukat tépték, aki pedig nem ismerte az Íjászt, az nem tartotta túl izgalmasnak. A Stephen Amell által megformált Zöld Íjász, – akinek polgári neve Oliver Queen – sem aratott kimondott sikert. A női szemeknek kétségkívül elbűvölő, de egy sorozathoz, és egy szereplő megformálásához ennél több kell. Amell színészi tehetsége megállt egy érzelemmentes kősziklánál, és azóta is csak apránként halad előre.

A mellékszereplők sem indítottak valami fényesen. Néhányuk a harmadik évadra eljutott olyan szintre, hogy színészkedésnek lehetne nevezni, de sajnos az első, talán még a második szezonig ez nem sikerül. Képtelenek bármilyen árnyalt érzelmet kifejezni: ha szomorúak, akkor sírnak, ha vidámak, akkor erőltetett vigyort képeznek arcukra. Innen tudjuk csak meg az aktuális hangulatukat, vagy a zene sejtet valamit.

Hogy ne akadjak meg csak a rossz dolgoknál, kiemelném a harc-koreográfiákat, amik tényleg nagyon jól néznek ki. Tudatosan megtervezett verekedés-jelenetek tárulnak szemünk elé, amit egyedül talán a sziréna-szerű hangeffekt tud elrontani.

Szépen, lassan (tényleg lassan) megjelennek a képregényekből már ismertebb karakterek. Feltűnik Deathstroke, Amanda Waller, Deadshot, Ra’s al Ghul és még sokan mások, akik ismerősek lehetnek rajzfilmekből, képregényekből.

A harmadik évadban crossover epizódok is bekerültek a sorozatba, melyben a Villám is feltűnik (ahogy a Villámban az Íjász), hogy egymást segítsék egy-egy nagyobb volumenű ellenséggel szemben.

Valahogy úgy tűnik, hogy az Arrow készítői nem bíztak a sikerben, és egy, esetleg két évadosra tervezték a műsort, mert nem érzékelhető tudatos sztorivezetés.

Nézzük meg, miért:
Oliver Queen apjával és barátnőjének (Laurel Lance) húgával (Sarah Lance) hajókirándulást tesznek, majd hajótörést szenvednek.
Oliver kikeveredik a közeli szigetre, ahol megkezdődnek kalandjai, megismeri önmagát, és a korábban végtelenül arrogáns, felelőtlen „kisfiúból” igazi felnőtt válik. Jellemfejlődésnek kiváló is lenne, ha a továbbiakban nem ugyanezt néznénk végtelenítve. Megtapasztalja, milyen ölni, megtanul íjjal lövöldözni, új barátokra és ellenségekre tesz szert.

Majd megkezdődik a kavarodás, mikor Oliver visszajut otthonába, Starling Citybe, ahol az utcák rendbetétele közben flashback-el múltjába. Közben korábbi barátnője, Laurel hibáztatja Sarah haláláért, aztán együtt lesznek, de nem igazán működik a kapcsolatuk. Kiderül, hogy Oliver közben a szigeten beleszeretett Shado-ba: annak a férfinak a lányába, aki segíti őt Lian Yu-n túlélni. Ám kiderül, hogy Sarah mégsem halt meg, de nem tudja elfelejteni Shado későbbi tényleges halálát. Oliver ekkor együtt van Sarah-val, aki majd beáll az Árnyak Ligájába (League Of Assassins). A jelenben Oliver szó szerint szenved Laurellel, ameddig Sarah fel nem tűnik Starling Cityben, amikor is újra járni kezd a fiatalabb húggal. Majd Sarah tényleg meghal, és végül a harmadik évad végére minden szappanoperát meghazudtolva Oliver összejön Felicity Smoak-kal, aki már a kezdetektől segíti őt alteregojának fedezésében, és a bűnüldözésben.

Tulajdonképpen Oliver Queen majdnem az összes női karakterrel lefeküdt a sorozat során, és ez teljesen természetes mindenki számára. Néha egy veszekedős jelenetben összekap egyik-másik szereplővel, de nem túl életszerűen.

A főszereplő múltbeli megmérettetései nem érnek véget Lian Yu szigetén, hiszen onnan egy kalózhajóra kerül, majd pedig Hong Kongba kerül, ahol Amanda Waller (Öngyilkos Osztag és az A.R.G.U.S vezetője) kényszeríti őt bevetésekre.

A szembetűnő hatalmas hibák ellenére a Zöld Íjász egy kedvelhető sorozat. A második évadtól beindulnak az események, és ismertebb karakterek is bekerülnek a szériába. Bővül az Íjász csapata is, így egyre többen nézhetnek szembe a főgonoszok haragjával. A harmadik szezonba bekerült Ray Palmer, akit Atomként ismerhetünk – és teljesen átformálja Starling Cityt, folyton rivalizálva Oliverrel.

Az Arrow egy meglepően megosztó és furcsa sorozat. Tele van ordító értelmetlenségekkel, mellette pedig leköti az ember figyelmét, és egy-egy unalmasabb epizód után felpörögve valami újat mutat. Az effektek sokat javultak, a szereplők kezdenek megnyílni, egyedi személyiségük van. Olivert játszó Amell még mindig baltaarccal alakít, de lehet nem is kell több, hiszen a karakter múltjában számos megpróbáltatás érte, amitől „elfogytak” érzelmei. Így akár tökéletes is lehet a szerepre. A Flash bevonása kitűnő ötletnek bizonyult, és a már készülő Holnap Legendái sorozat is ígéretesnek tűnik.

Az előző szezon izgalmas vége után a negyedik évadban új ellenség bukkan fel, Anarchy szerepében, de számíthatunk még meglepetésre a CW elmondása szerint. Oliver hűséges segítője, Diggle új ruhát kap, és a rajongó-elmélet megdőlni látszik, miszerint nem a Zöld Lámpás lesz majd későbbi karaktere. Illetve feltűnik majd a szintén CW-s, ám elkaszált sorozatból Constantine is, a démonvadász. Hogy miként szövetkezik egy epizód erejéig a Zöld Íjásszal, október 7 után megtudjuk, az Arrow negyedik évadában.

https://www.youtube.com/watch?v=z8HCgxHX8YE

október 1, 2015
Gotham – Elindult a 2. évad

Nemcsak a mozivásznon, de a TV képernyőn is reneszánszukat élik a különféle képregény-adaptációk. Elég csak a CW egyre masszívabb felhozatalára gondolni (Arrow, Flash, illetve hamarosan a Legends of Tomorrow), de akad egy időközben elkaszált Constantine is az NBC-n, az abc-n ott a Marvel filmek kistestvérének is tekinthető Agents of S.H.I.E.L.D. (illetve annak előzménye, az Agent Carter), valamint nemrégiben a Netflix is rápörgött a témára a Daredevil-el. Tavaly a FOX is beállt a sorba, és előállt Jim Gordon előtörténetével, ez volt a sokakat megosztó Gotham, mely a képregény miliőt mellőzve inkább egy kissé noir hangulatú kriminek volt tekinthető, erősen hullámzó minőséggel, de remek hangulattal prezentálva Batman leendő ellenlábasainak kezdeti lépéseit.

Azt maga a produkció feje, Bruno Heller (Róma, A mentalista) is elismerte, hogy különösebb koncepció vagy tematika nélkül álltak neki a szériának, ezért volt sokszor csapongó, fókuszvesztett az első évad, kiváltképp annak második fele. Jöttek persze az ígéretek, hogy másodjára majd nem így lesz, törekednek a koherenciára, és jobban ráerősítenek az ikonikus gonoszokra, de a borzasztóan összecsapott finálé után azért némileg szkeptikusan ültem le a premier elé. Épp ezért nagy öröm, hogy leírhatom: nagyszerűen kezdett a Gotham 2. szezonja.

Az írás innentől spoilereket tartalmaz!

A készítők nagyon ügyesen (khm, klisébe hajlóan) megoldották, hogy ne nagyon kelljen foglalkozniuk az előző évad végi perpatvar következményeinek kibontásával. Az „egy hónappal később” felirat után ugyanis Pingvin már kiskirályként tiszteleg, Falcone és Maroni szóba sem kerül, Harvey a rendőrséget otthagyva pultosnak áll, Arkham roskadozik az elmebetegektől, a „közösségnek” pedig immáron Jerome és Barbara is részese, kiknek szerepe meghatározó lesz az évadban. Egyedül Jim nem enged hivatásából, hiába fokozták le közlekedési rendőrré, továbbra is szolgálatban van, egészen addig, míg egy incidens miatt Loeb el nem éri, hogy kirúgják a GCPD-től. Ez lesz az a momentum, ahol a sorozat hangulatilag nagyon megváltozik az előző etaphoz képest, mert bár vidám hangvételű eddig sem volt, innentől végképp ráillik a noir jelző. Jim, hogy állását visszaszerezze nem rest illegalitásba vonulni, segítséget pedig Pingvintől kér, aki cserébe behajtót csinál belőle. Az új (és természetesen ideiglenes) életmódhoz társul az alkoholizmus, Gordon deviáns viselkedéséhez pedig igazodik a képi világ is, az eddigi barnás színben úszó nagytotálokat a szürke, borongós városképek váltják fel, legtöbbször szakadó esővel megtoldva – a hangulattal tehát továbbra sincs gond. A megváltozott hangvételt csak tovább fokozza a brutalitás, a Gotham még véresebb lett, és mostanra egy levágott fejjel való morbid játszadozás is gond nélkül belefér – nem hiába készült a felnőtt besorolást kapott promó videó.

Új ellenfél is akad, Theo Galavan személyében, aki az Arkham-ból megszöktetett bűnözőkből szeretne csapatot verbuválni (elég drasztikus módszerekkel), karizmája pedig percek alatt eladta a karakterét, erős antagonista lehet belőle, főleg, ha az írás minősége a továbbiakban is ennyire jó lesz. A fő szál valószínűleg rá fog koncentrálni, de mellette Nygma sem kerül perifériára (volt pár zseniális perce a részben), Pingvin is tovább építi birodalmát, és persze Bruce Wayne története sem elhanyagolható, hisz végső soron Gotham az ő védelme alatt fog állni pár év múlva. Most először nem is éreztem feleslegesnek a szerepeltetését, szóval, ha jól mozgatják a szálakat, teljes értékű szereplő is lehet.

Hibátlan persze messze nem volt az epizód, Selina pálfordulása már az élőző évad végén is hiteltelen volt, most pedig, hogy immáron Pingvin jobbjaként tiszteleg, szinte nevetséges volt a karaktere. Jim pálfordulása sem túl hihető, hiába volt szükségszerű, az igazság bajnokaként megismert férfitől ez túl erős váltás, melyet maximum annyival tudnak majd kompenzálni a későbbiekben, ha belevisznek némi morális dilemmát az életébe. Volt továbbá pár felesleges kameraállás, illetve rendezői közhely is (menekülés egy étterem konyháján át, komolyan?), de összességében jól összerakott epizódot kaptunk, melyen végre érződött az átgondoltság, a javulni akarás. Ha jó lesz az átívelő szál, kevesebb lesz a heti eset, és nem rontják el a karaktereket, egy remek évadnak nézünk elébe, mely kijavítja az előző felvonás minden hibáját, és megtartja annak minden előnyét. Úgy legyen!

szeptember 25, 2015
The Flash sorozatajánló

Októberben a második évaddal jelentkezik mindenki kedvenc piros ruhás gyorshajtója, a Villám (The Flash). A Zöld Íjász spin-offjaként indult széria első részei nem arattak nagy sikert. A kezdeti nehézségek ellenére Barry Allen kalandjai végül nem csak, hogy nézhetőre, egyenesen lehengerlőre sikeredtek.

A sorozat szembement a többi DC-re jellemző alkotás sötét hangulatával, és egy kicsit színesebb, vidámabb hangulatot közvetít a nézők felé. Azért nem kell félni, a dráma itt is visszajáró vendég, de a gyakori bugyuta poénkodások könnyed atmoszférát teremtenek – legalábbis próbálnak, addig, amíg lehet.

A Flash sikeresen bevezet minket a szuperhősökkel teli univerzumba, ami eddig elmaradt a kisképernyőn. A Zöld Íjászban – legfeljebb Deathstroke-ra lehetne rányomni a szupergonosz titulust (erről lehetne vitázni) – mindinkább a földhözragadtság volt jellemző. Így a Flash igazi áttörésnek számít, hogy végre bekerültek a különböző szupererővel bíró szereplők a jó és a gonosz oldalon is, sikerrel egyesítve a DC univerzumát, utat nyitva a fejlődésnek.

Rengeteg klasszikus karakter kap szerepet a sorozatban. Ez nagyon beizzítja a rajongókat, akik a legapróbb utalásokat is kiszúrva találgatják a következő részek történéseit. Vagy elégedett mosoly húzódik az arcukra, mikor „leesik” egy-egy elrejtett easter egg. Hogy csak néhány példát mondjak: szerepet kap Grodd, a zseni gorilla, vagy Fagykapitány, Trükkmester és Villám egyik legádázabb ellensége: a Fordított Villám (Reverse Flash). Ahogy az Íjásznál is megjelent a Villám egy-egy epizód erejéig, úgy viszontláthatjuk Oliver Queen-t és csapatát a nagyvárosban, hogy segítsenek Barry ügyeiben.

Az évad közepétől zseniális csavarok kötik le a figyelmünket, úgyhogy a kezdeti langyos felvezetés után alig leszünk képesek abbahagyni a sorozat nézését.

Látszik a szérián hogy igen nagy költségvetést kaptak a speciális effekthez. Látványra nem a megszokott délutáni-sorozat hangulatot adja, hanem majdnem olyan, mintha egy filmet néznénk, több darabra vágva. Persze ráfér a fejlődés, de sorozathoz képest felülmúlja társait.

A színészek teszik, amit kell, noha ez nem sok. Nem alakítanak rosszul, de nem nyújtanak igazán maradandót. Grant Gustin (Villám) játéka a sorozattal együtt fejlődött. Az évad végére egész komoly érzéseket tudott átadni a képernyőn, ami a szezon elején még elképzelhetetlen lett volna. Ha erről az oldalról közelítjük meg, akkor a sorozat együtt fejlődött Barry-vel is. Kezdetben önmagát sem vette komolyan, ám mikor nagy felelősség hárult rá, igenis megmutatta, mire képes.

DC rajongóknak kötelező darab, bár eltér némileg a képregénytől. Főleg Barry karaktere majdnem szöges ellentéte az általában jellemzett figurától: nem nagyszájú, beképzelt, vagy épp idétlen. A CW sorozatában rendkívül okos, érzelmes, szerény és önbizalomhiányos. Az előbbi jellemzők inkább egyik sorozatbeli társára, Cisco-ra igazak.

Aki nem ismeri a karaktert, nekik is tudom ajánlani, mert a sorozat így is látványos és izgalmas kikapcsolódás lehet, főleg azoknak, akik szeretik a szuperhősöket.

Flash kalandjai nem állnak meg a következő évaddal. A Holnap Legendái című új sorozat forgatásai már megkezdődtek, amiről már egy korábbi cikkben írtunk. A legújabb infók szerint a társasághoz csatlakozik majd Hawkman és Hawkgirl is.

Ha az egyre több spin-off és mellékprojekt nem veszi erejét a készítőbrigádnak, akkor a Flash sikere egy ideig biztosan töretlen lesz.

A második évad október hatodikán indul.

szeptember 16, 2015
Gotham visszavár

A képregények világa eszeveszett sebességgel tágul, fejlődik. A papírról a karakterek nagyszabású filmekbe vándorolnak, mindig hatalmas beruházások keretein belül. A kisképernyőt az elmúlt pár évig mintha kihagyták volna. Természetesen voltak rajzfilmsorozatok, kisebb-nagyobb próbálkozások, de mégsem volt az, amire igazán vágytunk: élőszereplős szuperhős-műsorok, és még több képregényszereplő.

Mostanra sorra kapjuk őket, legyen szó a Marvel sorozatairól (S.H.I.E.L.D ügynökei, Carter ügynök), vagy épp a DC kisképernyős húzásairól (Zöld Íjász, A Villám). A tavalyi évben tovább bővült a repertoár, és új megközelítésből láthatjuk kedvenceinket…

A Gotham című sorozat megjelenése előtt az elkötelezett keménymagos rajongók nem sokat reméltek a show-tól. Félelmük valamilyen szinten jogos volt, hiszen ilyet még nem igazán láttunk. A Gotham nem a mostani szuperhősök fenékszétrúgós mindennapjait mutatta be, hanem a múltba kalauzol minket. Így jobban szemügyre vehetjük a híres fiktív város alvilági történéseit.

A fonalat Bruce Wayne szüleinek meggyilkolásánál vesszük fel, amit egyébként már számtalanszor láthattunk szinte bármelyik Batman film, vagy rajzfilm keretében. Az üggyel James Gordon foglalkozik, kinek nevét szintén jól ismerhetjük a DC univerzumból.

Mikor mindenki lemond a tettes megtalálásáról, a nyomozó még mindig kitartó, de ezáltal sok-sok ügybe belekeveredik, ezzel színesítve a későbbi gonoszok palettáját. Nagyobb rálátást kapunk a maffia háborújára, ami hatalmas szerepet játszik Oswald Cobblepot Pingvinné válásában is. Ez adja majd az évad magját.

Mondhatjuk, hogy minden összefügg mindennel, és a kezdeti aggódás teljesen eloszlott. Mesterien keveredik a krimi a drámával, amihez a színészek munkája nagyban hozzájárul. Illetve nem csak az ő munkájuk, hanem a castingé is. A karakterek fiatal énjét bemutatni önmagában nehéz feladat lehet. Főleg, hogy csak elejtett utalásokból, avagy eredeti nevükből tudhatjuk, ki lesz majd Gotham és a Fekete Lovag ellensége – és mégis sikerült eltalálni a gonoszokat.

Gordon az önbíráskodás helyett a törvény eszközeivel próbálja megvédeni a várost, ám ez nem tűnik egyszerű feladatnak. Ahogy egyre inkább belekerül a kétes ügyekbe, egyre több gonosztevő lép színre, akikkel majd Batman is felveszi a harcot – sok évvel később.

A sorozat hangulata követi a Christopher Nolan által megálmodott komorságot, amit sikerrel vitt tovább a Zöld Íjász is. Gotham egy mocskos ügyletekkel teli, maffia-által vezérelt város. Ehhez tökéletesen illik, hogy tulajdonképpen minden szürke; az épületek, a szereplők ruhái, a berendezések, a karakterek egymáshoz való viszonyulása, és sorolhatnám végeláthatatlanul.

A gonoszok tényleg gonoszak, van motivációjuk, ami nem mindig a pénz: inkább a hatalom, szerelmi csalódás, vagy gyerekkori sérelem váltja ki. Jó karakterből kevés van, és ha jobban belegondolok, tisztán jó nincs is. Talán Gordon képviseli egyedül a világos oldalt: nincsenek stiklijei, és igyekszik mindenkivel betartani a törvényeket. Mindenki más azonban önző, arrogáns, cinikus, és az emberi gyarlóság legkülönbözőbb jellegzetességeit mutatják.

A Gotham egy kifejezetten jó bűnügyi sorozat, amit megspékel a DC képregények hangulata is, és a szereplők előzetes ismerete nélkül is élvezhető. Ugyanakkor a rajongóknak kedvezve sok utalást tartalmaz.

Az első évad sikere után, szeptember 21-től indítják a második szériát, amiben, ha hihetünk a pletykáknak, Pingvin helyett már Jokerre fókuszálnak a készítők.

szeptember 12, 2015
Deadpool – Az első trailer

Hölgyeim és Uraim, végre megérkezett, itt van! Vége a jólfésült, kikent-kifent küllemű szuperhősök korának. Megjött az első Deadpool előzetes, és utólagos engedelmükkel a Red Band version tesszük most közzé.

A karaktert eredetileg Fabian Nicieza és Rob Liefeld alkotta meg, ám először ellenségként tűnt fel az Új Mutánsok 98. számában, és csak később avanzsált kaotikus antihőssé. Talán még mindenki emlékszik arra a borzalmas Farkas cameóra… nos, Deadpool szülőatyjai azt ígérik, hogy tessék csak azt sürgősen elfelejteni. Ez a film lesz az igazi, vérbeli Deadpool sztori; egy véres képregényfilm, rengeteg humorral.

Deadpool-t, vagyis Wade Wilson-t Ryan Reynolds alakítja, aki ugye anno egyszer már belebújt a karakter bőrébe, és a Farkas-rettenet ellenére annyira megszerette a figurát, hogy az ő maga is kardoskodott új film mellett, mint producer. Az első ízelítők kifejezetten ígéretesre sikeredtek, meglátjuk, tudják-e majd tartani a beígért szintet. (Ugye igen? Légyszi!)

Ryan Reynolds a film születéséről.

A film várható premiere: 2016. február

Bósa Diána

augusztus 5, 2015
Újabb szuperhősös sorozattal erősít a DC

Szuperhősök egy csapatának kalandjaiból rendeltek be sorozatot a CW csatornánál. A jövő legendái elnevezésű széria a Villám és a Zöld Íjász spin-offja lesz és feltűnik benne többek között Atom, Fehér Kanári és Fagykapitány is. A színészek között szerepel Wentworth Miller és Dominic Purcell is, akik a nagy sikerű A szökés című sorozatban játszottak együtt.

Amíg a Marvel tudatosan felépítette moziverzumát, és a hőseit egyenként bemutató filmek után összeállt a Bosszúállók, addig a másik nagy képregénykiadó, a DC csak Az acélembert tudta felmutatni. Igaz, nemsokára mozikba kerül a Batman v Superman, ahonnan már csak egy ugrás az Igazság Ligája, nagyjából kijelenthető: az egész estés mozifilmek terén jelentősen lemaradt a DC a Marvelhez képest. Nem úgy a sorozatoknál.

A Nolan-féle Batman hangulatra építve a DC úgy döntött: sorozatot készít a Zöld Íjászból. Merész ötlet volt ez a kiadótól, hiszen egy olyan hősről beszélünk, amely nem feltétlenül tartozik az élvonalbeli világmentekből közé. Sokan egyszerűen csak a „nyilazós Batmannek” nevezik a párhuzamok és hasonlóságok miatt: ahogy a Sötét Lovagnak, úgy a Zöld Íjásznak sincs szuperereje, de ahogy Bruce Wayne, úgy Oliver Queen is milliárdos, ért a harcművészetekhez és ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy álruhában rendet tegyen a városában.

Nem tudni, hogy a készítők mire számítottak, de az biztos, hogy sokakat meglepett a Zöld Íjász (Arrow) sikere, az idő múlásával pedig világossá vált, hogy erre a sorozatra bármit építhet a DC. Jöttek is a hősök, szaporodtak a maszkos igazságosztók és megjelent Barry Allen is, aki nem sokkal később spin-off sorozatot kapott a Villámként (The Flash). Azon lehet vitatkozni, hogy ez a Villám mennyire hasonlít a képregényekből megismert gyorshajtóra, a sikerét azonban nem lehet elvitatni. Több crossover is volt a Zöld Íjásszal, ami azért szerencsés, mert két eltérő hangulatú sorozatról beszélünk.

A DC tehát ráérzett a sorozatok világára, amit az is bizonyít, hogy bejelentették a The Flash spin-offját, a Legends of Tomorrow-ot. Ebben lesz állandó szereplő Ray Palmer, vagyis Atom; Sara Lance, aki Fehér Kanáriként tér vissza; Dr. Martin Stein, mint Firestorm (egyik „fele”); Leonard Snart, vagyis Fagykapitány; és jön Sólyomlány is, aki egy villanás erejéig már feltűnt a The Flash évadzárójában.

A sztori szerint a csapatot a jövőből jövő Rip Hunter verbuválja össze, a küldetés pedig természetesen a világ megmentése lenne…

május 22, 2015