Címke: jövő

  • A sztárépítészek és a gyorsvasút

    Japánban mindig is nagy hagyománya volt a vasútnak, és tisztelet övez mindent, ami a kötött pályás tömegközlekedés e szegmenséhez köthető. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2007-ben veszteséges Wakayama vasúttársaságot szempillantás alatt nyereségessé tették egy macska-állomásfőnök kinevezésével. És a híres japán szuperexpresszről, a Shinkanszen-ről még szót sem ejtettünk…

    A japánok 2018-ra ismét vasúti őrültséggel készülnek, precizitásukat és munkaszorgalmukat (mely leleményességgel párosul) alapul véve pedig kijelenthető, hogy amit elterveznek, az meg is valósul. Két év múlva ünnepli ugyanis 100. születésnapját a Seibu vasúttársaság, melynek alkalmából új dizájnnal ruháznának fel több szupervonatot. Az elképzelés szerint ezek a vonatok a kaméleonok fő tulajdonságát öltenék magukra, vagyis a lehető legjobban beolvadnának a környezetükbe. Az első szériában hét darab, egyenként nyolc kocsival rendelkező vonat gyártása kezdődik el (az ember nagyságú robotot is gyártó Hitachi által!), melyek oldalán félig áteresztő, és tükröződő fóliarétegekkel vonják be, a sarkokat lekerekítik, az utasteret pedig nappaliszerűen alakítják ki, amely otthonosabb légkört teremt majd az utazóközönség számára.

    Nishizava Rjúe és Szedzsima Kazujo

    Mindezek megtervezésével pedig azt a Szedzsima Kazujót bízták meg, aki építészeti körökben nem akárki, a tokiói SANAA építészeti stúdió alapítója és tagja. 2010-ben társával, Nishizava Rjúe-vel Pritzker-díjjal lettek kitüntetve; épületeik New Yorkban és Londonban is készültek. (Ráadásul az ő terveik szerint épül meg a Városligetben a Nemzeti Galéria is, amelynek megnyitását 2019-re tervezik, és így fog kinézni:

    ne

    Szedzsima kaméleon-ötlete, amellyel az eddigi rikító színű vonatokat akarja kiváltani a környezettudatosság nevében, igen népszerű lett világszerte. És már csak két évet kell várni rá!

  • Disztópia a 21. században

    Elsősorban arra hívnánk föl a figyelmet, hogy a cikk a teljesség igénye nélkül készült el. Az említett alkotások csupán elenyésző részét képezik a mérhetetlen mennyiségű műnek, amelyek helyet kaphattak volna a felsoroltak között.

    A tudományos fantasztikumnak rendkívüli múltja van. A különböző technikai jóslatok, vagy egyáltalán a jövő kérdése nagyon régóta foglalkoztatja a filozófusokat, tudósokat. A proto-science fictionnek nevezett korai SF-nek tekinthető művek már a korai japánban is megtalálhatóak idő- vagy űrutazás formájában, de ne rohanjunk ennyire vissza a múltba. A sci-fi kibontakozása nem is olyan régen kezdődött meg, amikor a modern ember úgy érezte, nem is lehetne aggasztóbb a helyzet.

    A huszadik század igencsak viharos időszak volt az emberiség számára. Az egész világ forrongott, háború követett háborút, legyen az nyílt fegyveres összetűzés, vagy nagyhatalmak politikai erődemonstrációja. A tudományos fantasztikum szárnyalása is szorosan kötődik ezekhez az időkhöz. Ennek oka egyfelől az elvágyódás volt, az utazás, kvázi modern orientalista attitűd. Csak most nem a mesés kelet vonzotta az írókat, hanem a messzi, végtelen űr, ami még felfedezésre várt. Másfelől remekül be lehetett mutatni földi népeket, népcsoportokat egy-egy idegen fajként jellemezve. Harmadrészről, megkerülve a cenzúrát, csak így írhattak olyan témákról, amiket azokban az időkben nagyon nem lett volna szabad. Ne feledjük, hogy neves magyar költők gyermekdalnak álcázott politikai verseket vetettek papírra, hogy elkerüljék a cenzúrát és egyéb koncepciós pereket. Tehát fontos volt megmutatni az akkori olvasóknak is, miféle világban élnek, teret adva a bújtatott, de igenis fontos gondolkodásnak.

    proto- sf

    Számtalan mű született, amiket mai napig aktuálisnak tartunk, illetve meghatározó volt az SF műfaj szempontjából. Egy nap se lenne elég felsorolni az összes olyan remeket, amik kihatással vannak a modern, huszonegyedik század embereire is. Mai napig folyamatosan igyekeznek az elhivatott tudósok megvalósítani azokat a találmányokat, amelyek alig hatvan éve kipattantak egyes írók fejéből. Ezekből nem keveset már sikerült megvalósítani (okosóra, mobiltelefon, önvezető autó, egész Földet behálózó internet, fejlett űrutazási technikák).

    A háborúk borzalmai elől rengetegen menekülni akartak. Nem akartak több olyan véres, és szörnyű eseményt, mint az első és második világháború. Ám nagyon úgy tűnt, a Föld már nem képes emberséget mutatni, így megpróbálták – ha csak képzeletben is – átlépni az űr végtelen távolságait, és megalakítani a modern falansztert valamely másik bolygón. A kommunista eszmékből átvett, ekkor még szinte szó szerint vett utópia igazi mentsvárnak bizonyult. Lem Visszatérésében Hal Bregg ugyan nem másik planétára utazik, hanem különös időutazással a Földön landol, ahol minden teljesen megváltozott. Meglátja a tökéletes társadalmat, ahol mindenki egyenlő, ahol minden túl szép, hogy igaz legyen. Az ehhez hasonló művekben szembeállítják ezen eszméket a valós emberi természettel, s azzal, miket kell feláldozni ahhoz, hogy társadalmunkat tökéletesnek titulálhassuk.

    utopia

    Clarke A gyermekkor végében idegen lényekről ír, kik anyabolygónkat tökéletessé formázzák, megszüntetve a háborúkat, éhínséget, de véget vetve az egyéniségnek, az emberségnek, kultúrának és a vallásoknak is.

    Elképesztően sok negatív kicsengésű mű született a korai huszadik században, ami gyakorlatilag az utópia teljes ellentéte. A regények általában az „ami elromolhat, az is el is romlik” elven működtek, illetve semmi pozitívumot nem tudtak felmutatni a későbbi földi, összetett világról. Ott volt például az első science-fiction mozifilm, az 1927-es Metropolis, melynek története sem éppen gyerekmese. És persze nem véletlenül nevezik Orwell 1948-ban íródott, 1984 című regényét sem talán a világ legmeghatározóbb disztópikus irodalmi művének.

    metropolis

    Mégis néhány szerzőnek sikerült optimistának és elhivatottnak maradnia a huszadik században. Rengeteg olyan mű született, amelyben remek, nem csupán élhető, hanem kimondottan pozitív jövőképet festettek le az olvasóknak. Repülő járművek, mosolygós emberek, színkavalkád, elképesztő mennyiségű és minőségű találmány, amelyeken olykor jókat mosolygunk, mikor elolvassuk, ám előfordul, hogy újra meg kell nézni a könyv kiadásának dátumát, vagy utána kell nézni, a szerző nem véletlenül időutazó, hiszen jóval megelőzte korát. A sokszor megjelenő társadalomkritika ezeknél a műveknél sem maradt el, de maga a vízió, miszerint az emberiség elkövetkezendő napjai hogyan alakulnak – mindig pozitív kicsengésű volt.

    Nagyjából ezt a vonalat vitte tovább a nyolcvanas, kilencvenes évek felfogása is. Vegyük csak alapvető példának a Vissza a jövőbe-trilógiát. Igen, megjelentek Mad Max-szerű víziók is (a Galaktika 302-ben olvasható erről egy cikk), de ezek mellett a 80-as évek színeit sikeresen ültették be a jövőbe is, rengeteg olyan eszközzel, amiket mai napig próbálnak megvalósítani elhivatott kutatók.

    Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy egészen a millenniumváltásig nem jelentek meg disztópiák, csupán a mérleg kiegyensúlyozott volt, s talán valamivel több pozitív jövőlátás mutatkozott meg. Véget értek a háborúk, az emberek megpróbáltak újra talpra állni. A szólásszabadság nagyban hozzájárult a zenei zsánerek kismillió ágazatának felemelkedéséhez, a szabad szellem és általános jólét pedig bizakodásra adott okot (legalábbis az USA-ban, Kelet-Európa még mindig vészes lemaradásban volt a Nyugattól), így már nem volt kérdéses, hogy az emberiség megérett a hőn áhított Paradicsomra. A 2010-es, 2020-as, stb időszakokra gyönyörű képeket festettek le, egy élhetőbb, szebb világ képét, amelyben az emberek toleránsan élnek egymás mellett, és sikerül meghódítani más csillagrendszereket is, amiket szépen benépesített a humán faj.

    dystopian-abandoned-cities-taipei-1024x545

    Ezzel szemben, ahogy beköszöntött az új évezred, mintha a jövőkép víziója gyökeresen kifacsarodott volna magából. A sci-fik egy a velejéig romlott, elpusztított, csúf világot ábrázoltak, amit egykor Földnek neveztek. A benépesített bolygók között ádáz küzdelem folyik, vagy éppen egy idegen létforma igyekszik lemészárolni mindenkit, aki él és mozog.

    Doctorow zseniális művei (Kis testvér, Homeland) a mindent megfigyelő rendőrállamról szóltak, de megjelentek a noir-hangulatú, igazán baljós víziójú művek is, mint a mostanában is népszerű fiatal felnőtteknek szóló regények. Például Az éhezők viadala, amelyben az emberek egy sanyarúsággal teli életben tengetik napjaikat, addig, míg évente nem mészárolják le egymást a különböző körzetek kiválasztottai.

    Igen nagy népszerűségnek örvendenek az atomkatasztrófát követő disztópiaregények is, mint a Metro-sorozat, amelyben a moszkvai metróhálózatba kényszerülnek a megmaradt túlélők. Szintén orosz illetőségű Sztrugackij-testvérek Piknik az árokparton című meghatározó regényét is alapul vevő S.T.A.L.K.E.R.-sorozat, amelyben a csernobili katasztrófa lesz hatással a környező területekre.

    planet of the apes

    A disztópikus hangulat nagyban kihatott a videojáték-iparra is, egymást követték az olyan – negatív jövőt lefestő –alkotások, mint a Metro 2033 (a regényből adaptálva, csakúgy mint a S.T.A.L.K.E.R.-játékok), Fallout, Bioshock, vagy a Remember Me. Ezek legtöbbje már a poszt-apokaliptikus jelzőt is magára vette, tehát a világ valamilyen módon (nukleáris háború, elszabadult vírus, mindent romba döntő kormányok, idegen lények) felemésztődött, és a megmaradt túlélők iszonyatos körülmények között kell, hogy éljenek. Természetesen a fent említett művek mellett még véges végtelen regény, film, sorozat, játék foglalkozik a cseppet sem kellemes jövővel. Ezek a történetek nem kalauzolnak minket távoli égitestekre, másik galaxisokba, hanem a Földön mutatják be a vészjósló időket. Legtöbbjük felhívja az olvasók figyelmét arra, ha így haladunk a környezetszennyezés, politikai acsarkodások és gazdasági kizsákmányolások terén, akkor bizony hamarosan bekövetkezhet egy olyan disztópia, ami valósággá is válhat. Az embereknek maguknak kell belátni, hogy nem a jelenben élnek, hanem előkészítik a jövőt az utódoknak, a következő generációnak, és ehhez tenni is kell.

    Az élhető, szebb jövő nem ábránd, nem fantasztikum, amire csodálkozva kell néznünk. A közös jövőnk mindig a küszöbön van, és ha nem szeretnénk sem anarchiát, sem idegen űrlények közbeavatkozását, vagy félig felrobbantott Földet, akkor üljünk le és gondolkodjunk el, hogyan tehetnénk csodálatossá az utánunk következő társadalmaknak örökségként a saját, közös jövőnket.

  • A tudomány összes területe érdekel – interjú Ronil Caine-nel

    A Galaktika Start Könyvek sorozat első köteteinek megjelenése okán minden szerzővel interjút készítünk, hogy jobban megismerhessétek őket, és ízelítőt kaphassatok regényeik témájáról. Eddig Michael Waldennel, Vékony Krisztiánnal és Molnár Csabával beszélgettünk, a soron következő, negyedik szerzőnk pedig Ronil Caine.

    Mit lehet tudni Ronil Caine-ről? Kérlek mutasd be magad!
    Magyarországon születettem. Novellákat és regényeket írok science fiction és thriller műfajban dráma, akció, néha horror-elemekkel. Első regényem Lilian címmel idén áprilisban jelenik meg a Galaktikánál.

    Hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal és később a Galaktikával?

    Szeretek olvasni és elszántan keresem a jól megírt, izgalmas történeteket. Jó pár éve magam is elkezdtem írogatni saját sztorikat, amikről úgy éreztem hiányoznak a piacról, legalábbis én nem találtam őket. Eleinte novellákat írtam, aztán az egyik kinőtte magát regénnyé. Tavaly fejeztem be, és úgy gondoltam, elküldöm pár kiadónak, hátha. A Galaktika pedig visszajelzett, hogy érdekelné őket.

    Mikorra datálható az SF-fel való kapcsolatod, mikor gondoltál először arra, hogy írj is, ne csak olvass?

    Az izgalmas történeteket űrlényekről, szörnyekről, időutazásokról mindig is szerettem. Emlékszem, egész kicsi koromban el tudtam sorolni a kilenc bolygó nevét, amikor a kortársaim még azt sem tudták, hogy hányadik a Föld. Gyerekként inkább rajzoltam és a képregényeket bújtam, aztán inkább a filmek, rajzfilmek és a regények érdekeltek, Az elsüllyedt világok, Az idő urai, az Egyszer volt… sorozatok, a Ragadozó, az Alien, Stephen King és Michael Crichton. Az írás sem volt új dolog számomra, de 2013 körül kezdtem komolyabban beleásni magam a témába. Ekkor születtek az első valamire való novelláim, majd tavaly a Lilian regény.

    Mi inspirálta a regényt, mi fordította érdeklődésed a klónozás témája felé?

    Minden érdekel, ami a technológiai fejlődéshez, jövőkutatáshoz kapcsolódik, így a klónozásban rejlő lehetőségek is. Sok ilyen hírt olvasok, amik nagyon inspirálóak egy SF-írónak. Az én regényem a klónozásban rejlő egyik lehetőséggel játszik el a sok közül.

    Hasonló témájú filmek között van-e kedvenced?

    A Hatodik napon és a Sziget tetszettek, abból a szempontból, hogy valós igényekre épülnek, melyekre a klónozás ad megoldást. Az abszolút kedvenc a témában a Hold, mert az egy sötétebb, belsőségesebb oldalról közelíti meg a sztorit. És hát a Gattaca. Az alapmű.

    Ronil Caine
    Ronil Caine

    Kíváncsi vagyok rá, hogy esetleg láttad-e a Humans c. sorozatot és ha igen, hatott-e rád írás közben?

    Sorozatokat idő hiányában nem nézek, de az Orphan Blacket ismerem, az egész jó. Hatni nem hatott. Fura, de amik a legnagyobb hatással voltak rám, azok nem klónozós történetek.

    Támogatnád a valóságban az emberi klónkísérleteket? Mi szólhat mellette és mi ellene?

    A klónozás és genetika nagyon sokrétű tudományágak, és az egyes eredmények rengeteg mindenre használhatók. A gyógyítást és betegségmegelőzést támogatnám. Bár a genetikai szintű betegségmegelőzés már a Gattaca irányába mutat. De embereket nem másolnék semmilyen célból, az erkölcsileg sehogy sem magyarázható meg.

    Ha lehetséges lenne, szeretnél önmagadból egy másolatot, illetve találkoznál-e a klónoddal?

    Néha jól jönne, mert gyakran kevés a 24 óra egy napra, de ha lehet inkább nem, köszönöm.

    Mi érdekel még a klónozáson kívül?

    A tudomány szinte összes területe érdekel. Mindenhol találni valami érdekeset, amiből kinőhet egy izgalmas novella vagy regény. A világűr, az idegen életformák, a vírusok, a virtuális valóság, a robotok csupa inspiráló terület, és hiába írtak már ezekről, sok az újdonság, gyorsan fejlődik minden. De például az Érme című novellám nem is SF, inkább misztikus kaland. Ez hamarosan letölthetővé válik a Facebook-oldalamon.

    Milyen terveid vannak a közeljövőre?

    Most a Lilian promóciója a legfontosabb, szeretném, ha minél többen elolvasnák. Közben néha muszáj megírni pár novellát is, ha kikívánkozik egy-egy ötlet.

    Tehát elképzelhető, hogy lesz folytatás? 

    Vannak ötletek a fejemben a Lilian folytatására – és ezzel nem spoilereztem el semmit –, de ez attól is függ, lesz-e rá igény az olvasók részéről. Jelenleg a második regényemen dolgozom, ami szintén SF lesz, de egészen más témával. Annyit elárulhatok, hogy a Lilianhez hasonlóan fontos szerepet kapnak majd benne az emlékek. Most viszont nagyon várom, hogyan fogadják az olvasók a Liliant

     

  • Ha a gépek átveszik a hatalmat

    Tudományos szerkesztőnk, Kovács „Tücsi” Mihály a Petőfi tévének nyilatkozott az egyre okosabbá váló gépekről és elterjedésük társadalmi hatásairól.

  • 100 évre időkapszulába zárnak egy új mozifilmet

    Vajon átvészelheti-e háborítatlanul egy évszázad viszontagságait bármely művészeti kincs, amelyet időkapszulába zárnak?

    Az utóbbi időben folyamatosan nyílnak fel ezek a kapszulák, és tárják elénk a múltnak egy kicsiny szeletét. Legjellemzőbben építkezések, épületfelújítások alkalmával találkozhatunk velük, de tártak már fel időkapszulát Magyarországon nem csak templomi ásatások során, hanem a gödöllői Erzsébet királyné-szoborban is, 2011-ben. Az utókornak való, ilyen módú, ám sajnos egyirányú üzenetküldés láthatóan mindig is foglalkoztatta az emberi kíváncsiságot. A szoborban, melyet 1901. május 1-én állítottak, azt írja a múlt krónikása, hogy „Ti pediglen derék utódaink, ha ezen legnemesebb érzelmeinkkel állított emlék, melyet mi szent ereklyeként fogunk őrizni s amelynek szeretettel való gondozására titeket is kérünk, a századok súlya alatt mégis romba dőlne, állítsátok azt fel újból a magyar haza mindenkori védőangyalának, Erzsébet legjobb királynénknak emlékére s még haló porainkból is hálás köszönetünk száll érte felétek.” E sorokat olvasva azonnal tapinthatóvá válik, hogy mennyit változik a nyelvi kifejezőkészség, életszemlélet és a hétköznapi viselkedéskultúra. Vajon gondolta-e volna valaha az üzenet írója, hogy 110 évvel később már a Magyar Királyság, és a Monarchia is történelem érettségi tétel lesz csupán a polgári középiskolákban?

    Léteznek különösebb időkapszulák is, melyek nem kézzel írt üzenetet, hanem tárgyi emlékeket őriznek meg a jövő nemzedékei számára. 2012-ben a General Electric archívumában leltek rá egy időkapszulára, amelyben öt régi villanykörtét találtak. Az esetet az teszi igazán bizarrá, hogy az ötből három körte még működött is! A 60 voltos eszközök halvány fényt adtak, amikor egy átalakított konnektorba dugták őket ellenőrzés céljából. Érdekességképpen muszáj megjegyezni, hogy a GE raktárából ugyanebben az évben százéves elektromos autótöltő, és 1939-ből származó napelem is előkerült.

    Az irodalom szintén ráharapott már az időkapszulák ötletére. A múltban többen próbálkoztak már azzal, hogy felvázolják az elképzelt jövőt, sőt, megtippeljék, milyen lesz az emberiség és világa 100 év múlva, gondoljunk csak Jókai művére, A jövő század regényére, és más, hasonló írásokra, melyekből a Galaktika már közreadott egy kis ízelítőt 300. lapszámában. Ám az irodalom ezúttal másképp próbálkozik: A Future Library Projet-et egy Katie Peterson nevű művész hozta létre kifejezetten azzal a céllal, hogy 2014-től kezdve minden évben félretegye a jövő olvasói számára egy híres szerző felajánlott, még ki nem adott művét. A kéziratokat az az oslo-i Deichmanske Hovedbibliotek őrzi, és szerzői közé 2014-ben csatlakozott a híres kanadai írónő, a galaktikában is megjelent Margaret Atwood, valamint A Felhőatlaszt is jegyző David Mitchell. Szívfájdalom ez a szakmának és az olvasóknak is egyaránt, mert letétbe helyezett, kiadatlan műveiket mi száz év múlva már nem fogjuk olvasni (hacsak a következő évtizedekben bárki számára elérhető technológiává válik a fagyasztott mélyalvás). Atwood úgy nyilatkozott ez ügyben, ahogy egy vérbeli profi tenné: könyvét azért őrzi meg az utókor számára, hogy ne rakódjon rá a jelen kritikájának visszhangja, hogy ne tegyék hasonlatossá kortárs művekhez, és hogy – akkorra már eltávozott íróként – ne kelljen megélnie esetleges negatív visszhangokat. Itt pedig magától adódik a gondolat: ha ez működhet irodalmi berkekben, vajon a mozgóképi kultúrkör is magáévá tudná-e tenni az elképzelést?

    289317
    És igen! El is érkeztünk a napokban szenzációt keltő hírhez, miszerint leforgott az első olyan film is, amelyet kifejezetten időkapszulába szántak. Az alkotó Robert Rodriguez rendező és John Malkovich színész, a film címe pedig 100 Years. A Malkovich-rajongók számára külön szívfájdalom lehet, hogy a filmet csak 2115-ben fogják bemutatni, addig egy időzített széfbe zárják a kópiákat XIII. Lajos francia uralkodó Cognak-i házában. Aki az utóbbi információra esetleg felhúzta volna a szemöldökét, annak eláruljuk, hogy az időkapszula-akció egy reklámpromóció része. A Louis XIII. Grand Champagne Cognak egy rendkívül drága, száz évvel ezelőtt palackozott ital, a promóció célja pedig az volt, hogy összekössék a múltat a jelennel és a jövővel. A film kapott három előzetest is, melyek jeleneteiről hangsúlyozzák, hogy NEM szerepelnek az eredeti filmben, tehát nincs lehetőség a legapróbb kiszivárogtatásra sem. Ezek a teaser-ek mind egy-egy lehetséges jövőképet festenek fel, szerepel bennük az 1940-50-es évek jövőelképzelései nyomán felvázolt retro világ, egy high-tech jövőkép, és a mostani években oly kedvelt disztópikus elképzelés. A film bemutatójára szétküldtek 1000 darab fém meghívót is a jelen befolyásos személyeinek. Ha valaki lenne olyan mázlista, hogy kapott egyet, alaposan őrizze meg unokái számára, hiszen az utókornak akkor már nosztalgikus hangulatot keltő, projektoros filmvetítésben lehet majd része. A film lejátszásához szükséges eszközöket ugyanis szintén mellékelték a tekercshez, pusztán a biztonság kedvéért – végül is sohasem lehet tudni, hogy a jövőben mindez elavult technikának, vagy varázslatos újrafelfedezésnek fog-e hatni, akárcsak számunkra a száz éves villanykörték.

  • Különvélemény – Így indult az első évad

    Ahogy már több cikkünkben is kifejtettük, a feldolgozások korát éljük. Mindent felújítanak, folytatják, vagy újrakezdik a biztos jövedelem érdekében.

    Így van ez jelen esetben is, amikor a hatalmas mozisikernek örvendő Különvélemény folytatását álmodták kisképernyőre. A 2002-es film története eredetileg a 20. század egyik kiemelkedő sci-fi írója, Philip K. Dick tollából származik. A mozit Steven Spielberg rendezte, valamint a főszerepeket Tom Cruise és Colin Farrell játszotta. A film remek visszajelzéseket kapott, maradandót sikerült alkotni. Persze mondhatjuk erre azt is, hogy kiváló alapanyagból nem lehet rosszat csinálni.

    Vagy mégis?

    minority report cast

    Eltelt több mint egy évtized, és a sorozatkészítők úgy gondolták, eljött a folytatás ideje.

    A Különvélemény alap cselekményét viszi tovább a sorozat, amire elég gyakran visszaemlékeztet majd minket. A főszerepben a prekogok egyike áll, név szerint Dash. Ők voltak azok a genetikailag „átprogramozott” gyerekek, akik több, mint tíz évet töltöttek el a „tejfürdőben”, adottságuk miatt. A három testvér előre látta a jövőt, ezzel a gyilkosságokat is – mielőtt azok megtörténtek volna. Erre építve a Precrime nevű cég különleges egységeket küldött terepre, akik megakadályozták a még el nem követett gyilkosságokat. Ez alapvetően feladott néhány filozófiai kérdést, miszerint jövőnk kőbe van-e vésve, vagy mi irányítjuk saját sorsunkat? Illetve szabad-e ítélkeznünk még meg nem tett dolgok felett?

    Ezekhez hasonló felvetéseket várnánk el a film utódjától is, amelynél maga Spielberg is segédkezett, de az első két rész tanuláságából nem biztos, hogy megkapjuk majd.

    A történet bőven azután veszi fel a fonalat, miután szélnek ersztik a prekogokat. A három testvér külön próbál boldogulni, de persze azért tartják a kapcsolatot egymással. Ott van Arthur, aki enyhén szólva is megalománná válik, aki hasznot húz adottságából. Ikertestvére, Dash lesz a cselekmény középpontjában, aki egymagában próbál gyilkosságokat megakadályozni, nem nagy sikerrel. Nővérükről, Agatha-ról eddig nem sokat lehet tudni, de az eddigiek alapján nagy szerepet szánnak neki.

    Dash képtelen egyhelyben ülni, mikor előre látja gyilkosságok részleteit, így hamar összeáll egy nyomozóval, Vega-val, akivel kölcsönös segítségére lesznek egymásnak. Ennél többet sajnos nem is tudnék kiemelni, hiszen az első két epizódban csupán ennyit láthattunk.

    minority vega

    A történet egyszerű kriminek tűnik, sci-fi köntösbe öltöztetve. A velős filozófiai, vagy drámai beszélgetések jóformán kimaradtak eddig, csupán egy-két alkalommal vetődik fel egy gyors dialógus erejéig.

    A társadalmi berendezkedésere viszont úgy tűnik, odafigyeltek. Meglepő, hogy a mostani tendencia ellenére nem disztopikus hangulatú jövőképet látunk. Olyasfélét, mint amiben most élünk, nyilvánvaló eltérésekkel. Sok visszautalás van a múltra, azaz a mi jelenünkre, ezzel adva egy kis komikus hangulatot a sorozatnak. Pop-kulturális utalásokból sem lesz hiány, hiszen egy képkocka erejéig láthatjuk a Simpson Család 75. évadának nyitányát, vagy egy selfie-drónt, illetve klasszikusként emlegetik Iggy Azaelát és Beyoncé-t is. Ezek adnak valami pluszt, ami megmosolyogtatja a nézőt. A generációs ugrások is elég humorosak tudnak lenni, mert amit a mostani társadalom egy része elítél (gondolok itt például a közösségi oldalakra), az a jövőben egy pozitív kicsengésű, nosztalgikus visszaemlékezés.

    minority_report_simpsons

    Érdekesnek mondhatóak a jövőbeli mindennapi használatban lévő tárgyak, amik emlékeztethetnek minket a mostani „kütyükre”, csak erősen továbbfejlesztett változatban.

    Egy sorozatkezdésnél nem szoktunk csodákat várni, de eddig nem nyújtott sok újat a Különvélemény. A színészek alakításai nem kimondottan győztek meg. A Dash-t játszó Stark Sands egész jó, de a többiek idegennek tűnnek a kamerák előtt, egy-két kivételtől eltekintve.

    Látványra nem lehet panasz, minden ott van, ahol lennie kell, érezhető a sci-fi közeg. Semmi sincs túlgiccsezve, de nincs is összecsapva sem.

    Ha összegezni szeretném, azt mondanám, hogy a Különvélemény széria első ránézésre nem lesz méltó utódja a nagy sikerű mozifilmnek, de reméljük, hogy több rejlik benne, mint ami elsőre látszik. A felszín sekélyes, sablonszerű rétege alatt, ha felkapargatjuk – aranyrögök lapulnak. Sok a potenciál, a részletekre kellően odafigyeltek a készítők, csak még be kell indulnia a fogaskerekeknek, hogy egy egységes egészet alkosson.

  • Stephen Hawking, az Operaház hologramja

    Stephen Hawking a már szinte megszokottan szokatlan dolgaival hívta fel magára a figyelmet a közelmúltban (is). A világhírű tudós, azon túl, hogy levédette a saját nevét, úgy tartott előadást a Sydney-i Operaházban, hogy fizikailag nem, „csupán” hologramként volt jelen.

    Mivel Stephen Hawking nevével szinte mindent el lehet adni, a tudós nemrég úgy döntött, gátat szab az esetleges visszaéléseknek és levédette nevét. Hawking azután határozott így, miután Brian Cox fizikus, a BBC Human Universe című tudományos műsorának házigazdája szintén az angol Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához fordult ugyanezen ügy miatt. A két tudós döntésének hátterében az állt, hogy méltatlan termékeket ne lehessen népszerűsíteni velük.

    Stephen Hawking döntése azért is fontos, mert a tudós azon kevés fizikusok közé tartozik, akik részei lettek a popkultúrának. Alakja, neve, megformálása több tévés produkcióban és rajzfilmben is visszaköszön. Maga is megjelent már a képernyőn a Big Bang Theory-ban (Agymenők) és nem is olyan régen mutatták be az életéről szóló, Mindenség Elmélete című filmet. Sőt, még a Monthy Python legutóbbi produkciójában, a londoni O2 arénában tartott show-ban is szerepelt egy videóklip erejéig. Ha úgy tartja kedve, ötletet is ad Hollywoodnak, mint ahogy tette azt akkor, amikor bedobta a köztudatba azt az elképzelését, miszerint ideális James Bond főgonosz lehetne belőle egy készülő 007-es filmben.

    Hawking mindezeken kívül természetesen rendszeresen megosztja elméleteit és gondolatait a világról, a jövőről és a technikai fejlődés várható hatásairól – és persze maga is feszegeti a jelenlegi technika határait. Ezt bizonyítja egy nemrégiben tartott előadása is, melynek helyszíne a Sydney-i Operaház volt. Az esemény nem csak azért számított kuriózumnak, mert a professzort látták vendégül, hanem azért, mert Hawking úgy adott elő a színpadon, hogy ő maga ott sem volt. Egy nagy felbontású, 3D-s hologramnak hála azonban a nézőtér minden pontjáról úgy tűnt, mintha a tudós a színpadról beszélne hallgatóságának. Hawking hozta a formáját és elmondta: élőben is megjelenhetett volna, de nem tudta kihagyni a lehetőséget, hogy ő legyen az első ilyen hologram az Operaházban. Íme az előadásról készült másfél órás felvétel.

     

    A világhírű tudós jelenleg a Cambridge-i Egyetemen, az alkalmazott matematika és elméleti fizika tanszéket vezeti, ugyanazt, melynek egykor Newton állt az élén.

  • Mi történne, ha leállna a Föld forgása?

    Néha mindenki eljátszik a gondolattal, hogy “mi lenne, ha”. (tovább…)

  • Megvalósuló sci-fi technológiák

    A rohamtempóban gyorsuló technikai fejlődés egyre több területen éri utol a sci-fit. (tovább…)

  • Time Travel Fund: jegyek a jövőbe

    Száz évvel ezelőtt kevés ember hitte, hogy lehetséges a világűrben utazni. Az űrhajózás csakúgy mint az időutazás pusztán a science fiction világába tartozott. Manapság az űrhajózás gyakorlatilag hétköznapivá vált. Egy napon talán az időutazás is azzá válik. (tovább…)